Kis néprajzi kalauz ─ tavaszi jeles napok
„Hajnalban állnak már vitézül,
szökik az égről a felhő,
haragos fejükön vigyázva
szalagot ingat a szellő.”
(Nagy László: Májusfák, részlet)
Fotó: Vankóné Dudás Juli festménye a májusfaállításról a palócföldi Galgamácsán
Népszokásainkban számos jelkép szerepel, melyek a szokást gyakorlók kívánságát, akaratát szemléltetik. Ilyen jelkép a zöld ág is, a folyton megújuló élet kifejezője. Számos népszokásban, elsősorban a tavaszi ünnepkörben találjuk mint az egészségvarázslás eszközét vagy a szerelemes érzés kifejezőjét. Ilyen szerelmi zöldág jelkép a májusfa, májfa is. Székelyföldön Jakabfának, hajnalfának nevezik.
Országszerte elterjedt szokás volt még pár évtizeddel ezelőtt is a májusfaállítás, mely többnyire május elsejéhez vagy e nap környékéhez kapcsolódott. Számos településen ma is él. A legények bandákba verődve szerezték (lopták) a májusfának valót az erdőkben, s éjjel titokban a kiszemelt leány kapujában felállították. Fenyő vagy gyertyánfa volt a leggyakrabban használatos, aminek szép hosszú, sudár, egyenes törzse volt. A törzset legallyazták, csak a tetején hagytak meg leveles, zöld ágakat. Volt, ahol előtte színes krepp szalagokat aggattak rá, tetejébe pedig egy üveg bort, pálinkát erősítettek. A legények ügyességi próbatételéhez tartozott a több méter magas májusfa tetejéről az ital megszerzése. Palócföldön a leány és az édesanyja díszítették fel a kapott májusfát szalagokkal, hímzett kendőkkel. A májusfát állító legényeket megvendégelték: itallal, süteményekkel kínálták. Aki májusfát kapott, már nagylánynak számított a faluközösség szemében. A lányok is kíváncsian leskelődtek május elsejére virradó éjjelen, hogy az udvarlójuktól kapnak-e májusfát. Azt a leányt, akit nem szívleltek, bizony durván megtréfálták ilyenkor a legények: színes szalagok helyett visszataszító tárgyakat, például dögöket kötöttek a májusfájára. Vannak vidékeink, ahol a falvakban a közösségi májusfaállítás volt szokásban.
Fotó: Göncz János naiv festő képe a májusfa felállításáról
Egyetlen hatalmas májusfát helyeztek el fel a falu központi helyén, például a kocsma vagy a templom előtt, amit aztán május végén, többnyire pünkösdkor egy nagy közös táncmulatság keretében a fiatalság ledöntött, kitáncolt. Ez az esemény azonban nem volt mindig konfliktusmentes. Erről olvashatunk a Székesfehérvár és Vidéke című újság 1912. évi június 4-i számában:
„Vér a májusfa alatt
Nagyperkátáról írják lapunknak: Folyó hó2-án a nagyperkátai legények táncmulatságot rendeztek a Karlovski vendéglő udvarán felállított májusfa alatt. A táncmulatság véres fináléval végződött. Ugyanis a táncoló legények valami felett összevesztek, nyitott késekkel; székekkel és egyéb ütlegekkel támadtak egymásnak. Az általános vérengzésben, melynek a csendőrjárőr megjelenése vetett véget, Gecseg András és Kulifai János legények szenvedtek súlyosabb sérüléseket. – Az előbbinek a fején két, mellén pedig három késszúrás van, az utóbbinak pedig a fejét zúzták be több helyen az ellenfelei. Mindkettő állapota súlyos. A csendőrség nyomozást indított a tettesek kinyomozása végett.”
– dr. Varró Ágnes néprajzkutató –
Felhasznált források:
Gelencsér József─ Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. Székesfehérvár, 1991. 341-348. p.
Magyar Néprajzi Lexikon III. kötet, Budapest, 1980. 506-507. p.
Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén. Budapest, 1968. 151-156. p.
(Képek forrása:
https://mek.oszk.hu/02500/02564/html/ és https://www.google.com/search?q=vank%C3%B3n%C3%A9+dud%C3%A1s+juli+festm%C3%A9nyei&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=2ahUKEwi6yrKW7YrpAhULjosKHRcCCycQ_AUoAXoECAwQAw&biw=1024&bih=635#imgrc=GKQVzKsGCBWveM)
SZIKM blog 