Kőfaragványok a Szűz Mária prépostsági templomból

Az Árpád-dinasztia székvárosában, Fehérvárott épült fel a középkori Magyar Királyság legfontosabb temploma, a Szűz Máriának szentelt prépostági templom. Alapítója maga Szent István király volt, halála után Fehérvár török általi elfoglalásáig (1543) minden magyar királyt ebben az épületben koronáztak meg. A templom őrizte Szent István király és Szent Imre herceg sírját, valamint rajtuk kívül még 14 uralkodó és számos uralkodói családtag temetkezett ide. Az 1601-ben bekövetkezett robbanást követően az épület pusztulásnak indult, maradványait ma a Nemzeti Emlékhely őrzi.

A Szent István Király Múzeum Dicső évszázadok nyomában című időszaki kiállítása a királyi bazilika történetével ismerteti meg a látogatót egykorú történeti források, a bazilikából származó kőfaragványok és rekonstrukciós rajzok bemutatásával.

Töredék állatalakkal és motringfonattal Székesfehérvár, püspöki gyűjteményből Anyaga: mészkő Kora: 1100 – 1150 körül

Töredék állatalakkal és motringfonattal, Székesfehérvár, püspöki gyűjteményből. Anyaga: mészkő. Kora: 1100 – 1150 körül. (Fotó: Simon Erika)

Mérműves boltozati borda, liliommal Lelőhelye: Szűz Mária prépostsági templom, Nagy Lajos király temetkezési kápolnája Anyaga: mészkő Kora: 1370-es évek

Mérműves boltozati borda, liliommal. Lelőhelye: Szűz Mária prépostsági templom, Nagy Lajos király temetkezési kápolnája. Anyaga: mészkő. Kora: 1370-es évek. (Fotó: Simon Erika)

Indából kinövő palmettadísszel díszített oszloptöredék, Székesfehérvár. A Szűz Mária prépostsági templom kapujához tartozott. Anyaga: mészkő Kora: 1150-1170 körül

Indából kinövő palmettadísszel díszített oszloptöredék, Székesfehérvár. A Szűz Mária prépostsági templom kapujához tartozott. Anyaga: mészkő. Kora: 1150-1170 körül. (Fotó: Simon Erika)

Töredék, lyuggatott szalagos palmettadísszel Lelőhelye: Székesfehérvár, Nagy Sándor u. 13. Kora: 1150-1170 körül

Töredék, lyuggatott szalagos palmettadísszel. Lelőhelye: Székesfehérvár, Nagy Sándor u. 13. Kora: 1150-1170 körül.

Advertisements

Csók 150

A Csók István születésének 150. évfordulója alkalmából rendezett vándorkiállítás a festőművész gazdag életpályáját eleveníti fel archív fotográfiák és festményreprodukciók segítségével. A fényképek a gyermekkortól kezdve egészen Csók idős koráig villantják fel a páratlan életút legfontosabb állomásait. Láthatjuk a fiatal, ambiciózus művészt a Báthori Erzsébet festése közben, a müncheni évek bohém művészeként, párizsi műteremlakásában a múlt század elején, a nagy szakmai sikert hozó, később a velencei gyűjtemény által megvásárolt Két bálvány festmény előtt, valamint élete utolsó időszakában a Boszorkányok a Gellérthegyen és a Nirvána alkotása közben, melyeket évtizedekig át- meg átfestett műtermében. Otthonának impozáns dekorációja nem csupán a festő ízléséről tanúskodik, hanem a keleti kultúrák iránti fogékonyságáról és néprajzi gyűjtőszenvedélyéről is sokat elárul.

CSOKBLOG

A vándorkiállítás helyszínei:

TATA – Kuny Domokos Múzeum, BALATONFÜRED – Kisfaludy Galéria, SZÉKESFEHÉRVÁR – Vörösmarty Színház, EGER – Brancs Kávé- és Borkert, GYŐR – Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, PÉCS – Zsolnay Negyed, BUDAPEST – Várkert Bazár (a Csók István Emlékév záró rendezvénye)

* * *

CSÓK ISTVÁN 1865. február 13-án született Sáregresen. Igazi européer művész volt. Münchenben, majd Párizsban képezte magát, ahol magától értetődően hatottak rá a korszak nagy festői és a bontakozó művészi áramlatok. 1903-ban vette feleségül a Schlick-gyár főmérnökének lányát, Nagy Júliát, akivel Párizsban kezdték közös életüket. Kislányuk, Züzü születését követően, 1910-ben döntöttek úgy, hogy véglegesen hazaköltöznek és Budapesten telepednek le. Alkotásaival számtalan díjat nyert itthon és külföldön. Főművei már életében közgyűjtemények féltve őrzött darabjai lettek. Élete végéig büszkeséggel töltötte el, hogy a firenzei Uffizi Képtár felkérte: fesse meg híres gyűjteménye számára az önarcképét. Munkáival rendszeresen szerepelt hazai és külföldi tárlatokon, és többször is eredményesen mutatkozott be a Velencei Biennálékon, valamint a világkiállításokon. Elnökévé választotta a hazai művészeti élet kiválóságait tömörítő Szinyei Merse Pál Társaság. Tanára, majd rövid ideig rektora volt a Képzőművészeti Főiskolának. A Fejér megyei születésű művészről még életében utcát és képtárat neveztek el Székesfehérváron.

A 85 éves Csók István festőművész tiszteletére utcát neveztek el Székesfehérváron 1950-ben. A képen a róla elnevezett utcában látható (középen kalapban). (Ma Megyeház utca.)

A 85 éves Csók István festőművész tiszteletére utcát neveztek el Székesfehérváron 1950-ben. A képen a róla elnevezett utcában látható (középen kalapban). (Ma Megyeház utca.)

Csók festészetének máig tartó varázsa abban rejlik, hogy az általa teremtett világ problémamentes, idilli. Hosszúra nyúlt festői pályájának vezérmotívuma a női akt, amely legtöbbször önmagán túlmutató szépség megtestesítője. Szakmai hírnevét a 19. század végi, finom naturalista népéletképeivel alapozta meg (Szénagyűjtők, Úrvacsora). Évekkel később visszatért a népies témákhoz, igyekezvén megteremteni festészetével a „magyaros stílust”. Rövid időre a szimbolisták (Árvák), majd a Fauve-ok inspirálták művészetét (Tulipános láda), ám festészetére tartósan a francia impresszionisták, különösen Monet és Renoir hatottak. Legszebb példái ennek tájképei: a víztükrön villódzó, szemkápráztató fények, valamint a derűs élet helyszíneként ábrázolt, idealizált kertek megfogalmazásai. Az életmű kiemelkedő darabja a kislányáról, Züzüről készített portrésorozata, melyen a gyermeki lét önfeledt boldogsága jelenik meg a maga természetes egyszerűségében. A 20. század egyik legjelentősebb magyar képzőművésze, az életöröm festője 96 éves korában, 1961. február 1-jén hunyt el Budapesten.

Gärtner Petra

Szent István Király Múzeum

Takács Imre és Pilinszky a Belesben

“Takács Imre és Pilinszky János találkozásai két végső magány a fehérvári Beles presszóban és az utcán, olyan mélyen, hogy onnan csak egy nem létező katedrális nagy hajójában visszhangozhat a himnusz.” – írta egyszer Ágh István. Mert Pilinszky és Takács barátok voltak. Itt Fehérváron. Saját külön valóságuk volt míg zajlott körülöttük a város. Találkoztak, beszélgettek, nevettek, anekdotáztak, éltek. Rokonoknál, barátoknál, utcán, kocsmán, múzeumban. Az alábbiakban a Pilinszky és Fehérvár című kiállításunk apropóján Takács Imre emlékeiből szemezgetünk.

Takács Imre 1984-ben.

Takács Imre 1984-ben.

“Pilinszky János – rangrejtve – itt lakott Székesfehérváron, ahol ezek a sorok íródnak. Volt szomszédaitól tudom, hogy az utolsó hónapokban vég nélkül hallgatta Mozart Requiemjét.”

“Pilinszky János vendége sose voltam, ő sem volt – következésképpen – az én vendégem. Az utcán, a Belesben vagy a számára rokon, számomra pedig baráti – Fehérváron nekem a legbarátibb – családnál szoktunk találkozni. Beszélgetéseink kettesben, a Beles presszóban vagy az utcán folytak. Nem beszéltünk gyorsan múló ügyekről és bajokról, nem beszéltünk gyorsan eltűnő emberekről, nem íródott nagybetűvel írt kisbetű soha az asztalunkra. Vörösmarty Mihály és Kosztolányi, Mozart és Bartók volt a vendégünk a vendégtelenséges találkákon.”

“Azt hiszem, hogy elmentünk haza mindketten délben lefeküdni. Önkéntesen betondobozban alvó énekesek.”

“A Belesben sokfélét isznak. Töményeket, bort, sört, üdítőket. János egy feketekávés üvegpohár mellett ül sokáig. Nem is a Belesben ül, de a régi, értelmes és őrületes presszóéleteket éli újra. Kondorral és sok más barátjával.”

“János mellett egy széken vesszőkosár. Bevásárolni jött le a városba. Itt lakik a belváros mellett mindjárt egy panelban. Nem tudom, hogy melyik lépcsőház, melyik lakás; ezeket nem is kérdezem meg. Az odaintés mozdulatát vésem az agyamba. És a szóval a hangját: Imrém! Hív egy ördögöt maga mellé, aki mellől elhaltak mind az angyalok. Kondor a legleszédítőbb módon.”

“Fölemelkedik a Belesben ülők közül egy riadt-boldogság-arcú ősz fej, egy bénult-eleven tenyér éle pedig elfordul hívogatóan a legletisztultabb dramaturgia szerint…”

“Jánosra sokan emlékeznek. Ők, akik azt gondolják, rájöttek a nyitjára, amit a János csinált. Ők a saját kórképükre emlékeznek csak, mert a világ betegsége a költőben: nem magánbaj, nem magánepilepszia, nem magánhisztéria. A betegek betegsége csak betegség. Jánosra sokan emlékezünk. És itt a tizenkettedik tétel címszavai tolakodnak az ötödik tétel végére: „Isten báránya, ki elveszed a világ bűneit!” A vallás frazeológiájában mégiscsak sok tapasztalat rakódott le az ember erkölcsi mivoltjáról.”

„Élete utolsó éveiben János magánya oldozódott. Nem volt annyira egyedül, mint korábban. A pokol nagyalföldjére lement a gyermekkor virágdombjairól, végül pedig fölérkezni látszott már onnan a hatvanadik év közeledtén a gondolkodói érettkor dombjaira, a teljesítmény hegységeire, hegyvidékeire, hol meleg völgyek és havas hegycsúcsok váltják egymást. Melengetőbb, kímélőbb, egyben jegesebb lett a világ.

Mennyegzői szertartás, orgonazene, barátok, rejtekhely Székesfehérváron, és negyedévenként a vendégségbe érkező Párizs a senki földjén, a senki falai között a sötétbarna hajú fiatalasszonnyal. A közösen végzett bevásárlások a Március 15. utcában. A beszélgetések a rokon családnál és az István Király Múzeumban. A rejtélyes, ősz hajú, sovány férfi, a még rejtélyesebb lánnyal, ki fekete vállkendőjével a mellette sétálót is óvni véli…”

“Mit érünk el itt öt-hat fél konyakkal, és mit érünk el egy költői életművel? Kinek kellünk mi itt az utcán, kinek a panelházakban, kinek a régi bérű lakásokban, a bársony- és drótkultúrákban? Ki ad miértünk egy kéznyújtást?”

(Részletek Takács Imre: Poeta benedictus című írásából, 1981)

Igy néz ki Fehérvár a bazilika tornyából

1935-ben Molnár Tibor városi főmérnök felmászott a bazilika tornyába és körbefotózta Székesfehérvárt. A fényképek a Szent István Király Múzeum gyűjteményének részét képezik. 80 évvel később megpróbáltuk megismételni tettét. Sikertelenül.

Szent István a városát szemléli

Szent István a városát szemléli

1935-ben, amikor a Szent István-székesegyházat felújították átmenetileg leszerelték a tornyok zsalus ablakait, így nyílt lehetősége Molnárnak elkészíteni a fotókat. Az ablakok egyelőre a helyükön vannak, így onnan nem készíthettünk épkézláb felvételeket, más megoldást kellett választani. Ez pedig a 14 emeletnyi állványzat volt, ahova külön engedéllyel és saját felelősségre mászhattunk fel. Eltelt egy kis időbe, míg megszoktuk a szédítő magasságot, és a munkások lesajnáló nézéseit. Remegett a lábunk, de megérte: feljutottunk a város legmagasabb pontjára. Szél és szemerkélő eső fogadott minket. A körülmények ugyan nem voltak ideálisak, de a látvány így is pazar volt.

Az 1935-ös fotókat csak részben sikerült reprodukálni, mivel az állványzat legmagasabb pontja valamivel a torony ablakai alatt található, így több épület takarásban volt. Ebben a bejegyzésben az eredeti tervtől való eltérés eredményeit mutatjuk meg: részletfotókat, életképeket egy esős székesfehérvári hétköznapból, de ígérjük, a következő posztunkban megmutatjuk a város távolabbi pontjait is, amíg csak a szem ellát.

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

(A képek kattintásra nagy méretben is megnyílnak.)

Mintegy 50 méter magasságban a védőháló jótékonyan csökkenti az iszonyatos térélmény élettani hatásait.

Mintegy 50 méter magasságban a védőháló jótékonyan mérsékeli a nem mindennapi térélmény élettani hatásait.

Ahol már csak a madarak járnak.

Ahol már csak a madarak járnak.

Esernyő és cipő tökéletes harmóniája.

Street fashion.

Kedvenc utcánk: a Lépcső utca.

Kedvenc utcánk: a Lépcső utca.

Batman a Liszt Ferenc utát figyeli a Hermann László Zeneiskolánál.

Batman a Liszt Ferenc utcát figyeli a Hermann László Zeneiskolánál.

Ablakmosás kívül-belül.

Ablakmosás kívül-belül.

A barokk belváros utcái a középkori utcahálózatot követik, a legtöbb ház alapjai középkoriak.

A barokk belváros utcái a középkori utcahálózatot követik, a legtöbb ház alapjai középkoriak.

Szólni kéne, hogy eldőlt az antenna.

Valaki szóljon, hogy eldőlt az antenna.

Egy titokzatos ház.

Egy titokzatos ház.

Hazafelé az Arany János utcán.

Hazafelé az Arany János utcán.

Vigyázat a tetőn dolgoznak!

Vigyázat a tetőn dolgoznak!

Székesfehérvár egyetlen teljes épségében megmaradt középkori épülete a 15. században épült Szent Anna kápolna.

Székesfehérvár egyetlen teljes épségében megmaradt középkori épülete a 15. században épült Szent Anna kápolna.

A Középkori Romkert panelházak gyűrűjében.

A Középkori Romkert panelházak gyűrűjében.

Buszra várók a Várkörúton. Előtérben az Árpád Fürdő kupolája.

Buszra várók a Várkörúton. Előtérben az Árpád Fürdő kupolája.

Előtérben a Szent Anna kápolna tornyocskája, mögötte a Nagyboldogasszony templom (Nepomuki Szent János plébánia) tornyai, a távolban a Szent Sebestyén templom látható.

Előtérben a Szent Anna kápolna tornyocskája, mögötte a Nagyboldogasszony templom (Nepomuki Szent János plébánia) tornyai, a távolban a Szent Sebestyén templom látható.

Szoborfülke az ún. Tergovics-ház falán.

Szoborfülke az ún. Tergovics-ház falán.

Volt aki figyelte lépteinket.

Volt aki figyelte lépteinket.

Túléltük, de ott fönn, onnan nézve minden sokkal kisebb.

Túléltük, de onnan fentről nézve minden sokkal kisebb.

Érdy János és a verebi római sírkövek

Érdy Jánost (1796-1871) sokan III. Béla és felesége, Antiochiai Anna sírjának feltárójaként ismerik, pedig nem csak az 1848-ban Székesfehérváron megtalált királysírok, de sok más régészeti jelenség – például a verebi honfoglalás kori sír (1853) – feltárása, publikálása is az ő nevéhez kötődik. Az 1821-ben jogi doktorátust szerzett kutató, akkor még a Luczenbacher nevet használta, e néven lett tagja 1832-ben a Magyar Tudományos Akadémiának, és szerkesztette 1837-től 1844-ig az Akadémia kiadványsorozatát, a Tudomány Tárat.

ÉJ

„1846-ban a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárának őrévé (vezetőjévé) is kinevezik. Tanulmányútjai során Bécs, Prága, Drezda és Berlin múzeumait megismerve alakította ki saját kutatói, muzeológusi módszereit. A Nemzeti Múzeum ma ismert épületébe ő költöztette be, s alakította ki a Régiségtárat, 1860-ban nyílt meg az általa újjárendezett Éremtár és az első Kőtár. 1869-ben nyugdíjazták. Érdy a Magyar Nemzeti Múzeum első ásató régészeként az 1840-50-es években folytatott kutatásaival is úttörő munkát végzett, főként az őskor vonatkozásában (Aszód, Budapest – Kelenföld).

Luczenbacher családi nevét is ennek jegyében magyarosította 1848-ban – egyik kedves lelőhelye után – Érdyre. Az írott források búváraként is múlhatatlan érdemek illetik meg a magyar tudománytörténetben. Ő fedezte fel, s ismertette először a róla elnevezett 16. századi kódexet, legterjedelmesebb középkori prédikáció- és legendagyűjteményünket (1834, ún. Érdy-kódex).

1871-ben bekövetkezett halálát az egész magyar szellemi közélet gyászolta. Hatalmas életművét méltató nekrológja a Vasárnapi Újság címoldalán jelent meg.”*

Fejér megye régmúltjának nagy kutatója éppen abban az évben halt meg, amikor a Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesület szervezése megindult.

A bevezetőben említett verebi honfoglalás kori sír – a másodikként azonosított honfoglalás kori leletcsoport! – Végh János birtokán került elő. Az 1820-as években Érdy – akkor még Luczenbacher – János nem csak az ifjú Végh nevelője volt, de a Végh-birtok gazdasági felügyelője is. 1839-ben költözött el Verebről.

Érdy a Tudomány Tárban 1837-es folyamában közölt 3 római kori sírkövet, amelyek 1821-ben kerültek elő Vereben. A következőkben őt idézzük:

„Fejér vármegyének éjszakkeleti részein, nyugoton hagyván a’ velenczei tavat, Vereb, Tabajd, és Bicske’ téréin Környén keresztül Tatáig, olly számos romai k ő hozatott napfényre , hogy becses gyűjtemény kerülne azon itt kiásatott kőemlékből, inellyeket a’ tudatlan kezek halomra döntögetvén , vagy összetörve falakba raktak , vagy levakartan új sírköveknek használtak. Miből nem ok nélkül gyaníthatni, hogy az Alexander Severus (222—235) által megigazítatott Alisca (Tolna) és Annamatia (Földvár) közti romai út, Mursátol (Eszék) Bregetionig (Szőny) e’ vidéken vonult keresztül.

Vereben, hol a’ nép szóhagyománya szerint a’ még most is gyanítható rom’ helyén hajdan valami vár állott, 1821-dikben egy sírbolt ásatott ki, melly három köböl vala egybealkotva.”**

Ezek után közli a három sírkő rajzát, és értelmezi is a leleteket, méghozzá kora tudományos színvonalának megfelelően. Jó hír, hogy az 1837-ben áhított kiásott kőemlékekből álló „becses gyűjtemény” végül létrejött, a Farkas Zoltán által berendezett római kőtár 1991 óta a Szent István Király Múzeum főépületének (Székesfehérvár, Fő utca 6.) földszinti folyosóin tekinthető meg. Benne a három verebi sírkővel, melyeknek 1837-ben készült Luczenbacher-féle rajzait itt közöljük.

Meitima sírköve, i.sz. 2. század első fele (Szent István Király Múzeum)

Meitima sírköve, i.sz. 2. század első fele (Szent István Király Múzeum)

Septimius Constantinus és családja sírköve, i. sz. 3. század első fele (Szent István Király Múzeum)

Septimius Constantinus és családja sírköve, i. sz. 3. század első fele (Szent István Király Múzeum)

Vereb3

Publius Aelius Fronto és családja sírköve, i. sz. 3. század első fele (Szent István Király Múzeum)

*Hatházi Gábor: Érdy (Luczenbacher János) 1796-1871, in: Cserményi Vajk (Szerk.): 150 éve történt. III. Béla és Antiochiai Anna sírjának fellelése…, Székesfehérvár, 1999, 69.

** Luczenbacher János: Verebi sírkövek. Tudomány Tár, 1837, 59-67. Idézet: 60-61.

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

Anekdotázás Hatházi Gáborral a csókakői vár ormán

Dr. Hatházi Gábor régész, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumi közgyűjteményi főosztályának főosztályvezető-helyettese az idei nyár nagy részét Csókakőn töltötte, ahogy ezt kisebb nagyobb megszakításokkal már húsz éve teszi. A vár feltárási munkálatait Dr. Kovács Gyöngyivel, az MTA Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársával közösen irányítják. Hatházi 1984-től 1998-ig volt a székesfehérvári múzeum munkatársa, sokat tud a város és a megye múltjáról, ez a csókakői vár ormán zajlott kötetlen beszélgetésünkből is kiviláglik.

_1

Dr. Hatházi Gábor a csókakői várban

1984-ben jöttél a fehérvári múzeumba…

Igen, nulladéves segédmuzeológusként. És rögtön áthelyeztek Dunaújvárosba Bóna István keze alá, ilyen segédrégésznek, akkor ásta a római tábor mellett a polgárvárost és igen ritkán fordultam elő Székesfehérváron, de azért időnként előfordultam. Két-három napot éppen Fehérváron voltam, és új portárs jött. Már megismert, tudta, hogy én is múzeumi ember vagyok, nyugodtan be lehet engedni az épületbe. Egyszer a Siklósival együtt jöttünk be, intettem neki, megyek be a múzeumba, a portás utána szól a Siklósinak, hogy hova-hova fiatalember, mire én: engedje be nyugodtan, velem van. Siklósi őrjöngve kergetett végig a múzeumon, hogy szétverje a fejemet. Na, akkor a Gyulát sikerült a földre vinni, mert akkor már vagy 15 éve ásott Fehérváron a múzeumnak. Ilyenek vannak. Az új emberség az felejthetetlen volt akkor.

1998-ig dolgoztál itt, ugye?

Igen. Igen.

_2

És Lencsés bácsira (Lencsés József restaurátor 1929-től 1994-ben bekövetkezett haláláig volt a múzeum munkatársa – PZ) hogyan emlékszel?

Beszélgettünk jókat. Mesélte az élményeit. Például Sárosd-Kertali domb, 10-11. századi temetőről, ahol Marosi Arnold (ciszteri szerzetes, a múzeum újraalapítója, majd igazgatója 1909 és 1939 között – PZ) ásott, magyarul Lencsés bácsi ásott, míg Marosi bent volt a múzeumban. Kérdeztem, hogy s mint volt az ásatás. Semmire nem emlékezett az öreg, csak arra, hogy az Esterházy-kastélyban elkapott egy lányt és a mai napig könnybe lábad a szeme a boldogságtól, ha visszagondol rá. Na, azt hosszasan ecsetelte az öreg, de azt mondta, hogy „Gáborkám, a temetőre már nem emlékszem”.

Arról mesélt, amikor nagyon beteg volt a Marosi, rákos volt, és ő ápolta. Hogy az utolsó napok, hogy voltak, merthogy nem volt Marosinak se kutyája se macskája.

_3

Mikor voltál itt először Csókakőn, arra emlékszel?

Egy házi konferenciát rendeztek talán ’88-ban, hogy eddig mit lehet tudni a csókakői várról, arról tartottam egy előadást ezen az emlékülésen, és arra emlékszem, hogy fel akartam jönni a várba, de nem volt rá idő. Csak kirohantam az utca közepére és felnéztem: egy őserdő volt, semmit nem láttam a várból, ez volt az első találkozás, és ’95-ben jött a múzeumi feladat, hogy meg kéne ásni, mert életveszélyes az egész. Mindenki azt hitte, hogy már halott a felsővár, hogy ott már semmi nincs. Ott zuhant le a legtöbb ember, mert a túloldalán 28 méteres mélység van. Valóban nem lehetett úgy megásni, mint egy rendes középkori várat, hogy ásó, lapát és akkor ott állnak a 2-3 méteres középkori falak. Úgy lett kibontva, mint egy őskori tell, végigspakniztuk az egészet. És ennek alapján lehetett felhúzni a falakat, és már úgy kezdett mindenkinek tetszeni a dolog. Nekem az igazi kihívás az, hogy egy jól kiásott és 100%-ig dokumentált vár legyen. Persze azért csak elengedhetetlen mértékben nyúlunk hozzá, hogy húsz év múlva a hitelesítő ásatáson az ifjú titánok a török rétegek alatt érintetlen 13. századi rétegekkel tudjanak dolgozni. De mentsük meg, amit lehet és mutassuk meg.

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

_4

_5

_6

_7

_8