Mesélő tárgyak – a kaloda

kaloda2

Kalodák a Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményéből

A kaloda a 18. század előtti büntetés-végrehajtás tárgyi emlékei közé tartozik.
Ebben az időben a bíróságok és a közigazgatási hatóságok rendszeresen alkalmaztak olyan eszközöket, amelyek a büntetés mellett az elítélt megszégyenítését is szolgálták.

A kaloda a megszégyenítéssel egyidejűleg testi szenvedést is okozott: a bűnös nyakát, kezét, lábát a kaloda kétfelé nyíló lapjai közé a megfelelő nyílásba csukták. A nyak-és kézkalodán három nyílás volt mely az elítélt nyakát és csuklóit úgy fogta össze mintha hegedülne. Ezzel magyarázható, hogy a kalodát egyes vidékeken hegedűnek nevezték.
A lábkaloda a láb-és kézfejeket szorította össze, miközben a delikvens a földön hanyatt feküdt vagy ült. Ez utóbbi kaloda rendszerint több személy számára készült. A nyak-és kézkalodával általában paráznaságért, lopásért büntettek. A büntetést a legnagyobb nyilvánosság előtt – ünnepnapon vagy vásár alkalmával hajtották végre, a település központi helyén, a bíró háza vagy a templom előtt. A büntetés ideje alatt többször is kikiáltották az elítélt vétkeit és el kellett viselnie a közösség tisztes, becsületes tagjainak a szidalmait, csúfolódásait. A tolvaj elé gyakran közszemlére tették az eltulajdonított tárgyakat is vagy nyakába úgynevezett szégyentáblát akasztottak, melyre ráfestették az eltulajdonított  állat, tárgy képét.

neprajzi-kaloda

A kaloda használat közben (kép forrása: Magyar Néprajzi Lexikon)

A kaloda használatát II. József rendeletileg megtiltotta ugyan, de számos vidéken még a 20. század elején is alkalmazták. Ennek oka egyrészt a népi joggyakorlat sajátosságaiban, másrészt lélektani okokban keresendő. A kaloda és a hozzá hasonló büntetőeszközök és megszégyenítő eszközök (deres, pellengér, szégyenketrec) alkalmazása egyfajta erkölcsi elégtételt is jelentett a tisztességes sértett emberek számára a kollektív normák ellen vétőkkel szemben.

Varró Ágnes

néprajzkutató

 

„Csak kölcsönbe” – Utazó műtárgyaink Budától Szolnokig

A kölcsön, illetve kölcsönzés szóról sok minden juthat eszükbe: felvehetünk hitelt, bérelhetünk autót, vagy éppen kivehetünk egy jó könyvet a könyvtárból.

A múzeumi szférában létezik még egy fogalom: a műtárgykölcsönzés.

Festmények, szobrok, leletek rendszeresen vándorolnak a múzeumok között.
Ez az intézményi “cserebere” létfontosságú, ha új tárlat rendezésében gondolkodunk, különösen akkor, ha egy életművet vagy korszakot teljességében szeretnénk bemutatni.

Képzőművészeti gyűjteményünk nívós darabjai éppen ezért indultak ismét útnak. Kincseink  az ország több pontján várják a nagyérdeműt:

 

Labirintus a budai várban

Ország Lili kiálítás enteriőrje (Fotó: http://www.webradio.hu)

A Magyar Nemzeti Galériában 2016 decemberében nyílt meg Ország Lili (1926–1978) életmű kiállítása. A művésznő számos művét – szám szerint 39-et – a mi gyűjteményünkből kölcsönözték a kiállítás rendezői és kurátora, Kolozsváry Mariann.

Az Árny a kövön című tárlaton közel 300 alkotáson keresztül ismerhetjük meg a „labirintusok festőjét”. Munkái számos visszatérő elemével találkozhatunk: ilyenek az áttörhetetlen falak, nyomtatott áramkörök és rejtélyes írásjelek.

orszaglili-no-fal-elott

Ország Lili: Nő fal előtt (Nő fátyollal), 1956

A kiállításon végig kísérhetjük a 90 éve született művész alkotói korszakainak állomásait.

Az első nagy egységet az 1952 és 1955 között készült, ortodox szürrealizmus jegyeit mutató festményei alkotják. Ebben az időszakban a téglafal volt képeinek fő motívuma.

A második szakasz (1958–1959) a pravoszláv ikon festészet ihlette alkotások sora. A következő korszakban (1960-as évek) sajátságos városképeivel találkozhatunk. A prágai zsidótemetők sírköveitől megigézve, letűnt korok emlékeiből építette fel látomás-városait.

1965-től tűnnek fel először képein az írásjelek mint a múlt hírnökei. Ebből alakult ki életművének újabb egysége, az ún. Írásos-korszak (1966–1969). Ekkor szürke-barna színvilág és a rejtelmes, kalligráfiát idéző betűk jellemzik.

Életének utolsó éveiben több összegző munkát készített. 1972-re keltezhető a két nagy méretű, a Minden titkok kapuja és a Múltba nyíló kapuk címeket viselő ikonosztáz.

orszag-lili_minden-titkok-kapuja

Ország Lili: Minden titkok kapuja, 1972

Mindkét művön megfigyelhető egyedi kézjegye, a nyomtatott áramkör. 1973 és 1978 között készül el monumentális Labirintus-sorozata. A tárlat különlegessége, hogy ezt a 48 festményből és 60 monotípiából álló szériát 30 év óta először csodálhatjuk meg a maga teljességében.

 

A periódusok közti átmenetet montázsai biztosítják, melyek végigkísérték pályafutását.

 

Ország Lili művészetével könnyű azonosulni, hiszen mindannyian találkoztunk már az elmúlással, magánnyal és szorongással. Együtt fejthetjük meg vele a nagy talányt, hogy merre halad a civilizációnk és ki lehet-e kerülni Minotaurus útvesztőjéből.

Ha kedve támadt egy kis elmélkedésre és gyönyörködni szeretne a művész alkotásaiban, akkor 2017. március 26-ig még megteheti a Magyar Nemzeti Galéria C épületében (bővebb információ: http://www.mng.hu)

 

 

Miskolci „Kunszt”

 

A Tizenhatodik Kunszt – Nagy utazás című tárlaton is belefuthatunk több fehérvári műtárgyba. A sokéves hagyománnyal rendelkező kiállítást Éliás István kurátor hívta életre. A vezérfonala értelemszerűen az utazás, azonban nem csupán a fizikai térben, hanem közösségi és lelki szinten is. Ez nem meglepő, hétköznapi szóhasználatunkban is rendszeresen felbukkan a mérföldkő, az útkeresés, és a sodródás kifejezés. Több filozófia/vallási irányzat beszél spirituális utazásról, életútról.

nagy-kunszt-2017-mg-05-1

Műtárgyaink a Nagy utazás c. tárlaton

 

Mindenki találkozott már az útkeresés állapotával, a művészek sem kivételek, sőt… A Nagy utazás tárlaton olyan alkotások szerepelnek, melyekben megragadhatóak a társadalmi útkeresésekre készült alkotói reflexiók.

Benczúr Emese, Chilf Mária, Gerhes Gábor, Gulyás Kati, Kőnig Frigyes, Szabó Eszter Ágnes és Türk Péter műveivel járultunk hozzá a tárlathoz – a Szent István Király Múzeum gyűjteményéből Izinger Katalin művészettörténész válogatta az alkotásokat.

nagy-kunszt-2017-mg-02

Enteriőr fotó a kiállításban

A Kunszt kiállítást szeretettel ajánljuk azoknak, akik még keresik a helyüket és azoknak is, akik már ráleltek az áhított célra és szívesen megismernék mások gondolatait.

A kiállítás 2017. április 15-ig várja a filozofáló kedvű érdeklődőket. (bővebben: http://www.miskolcigaleria.eu/16-kunszt-nagy-utazas)

 

 

Válogatás Szolnoknak

 

A Magán/közgyűjtemény – Válogatás Szolnoknak a Szent István Király Múzeum gyűjteményéből című időszaki kiállításunk a Szolnoki Galéria az egykori zsinagóga – hangulatos miliőjében látható.

Az összeállítás igen változatos, nem csupán egyetlen korszakot vagy stílust képvisel: egy évszázad hazai eredményeit mutatja be 35 művész alkotásain keresztül.

 

A címben megjelenő kettősség (Magán/Közgyűjtemény) érezhető a tárlaton is: egyszerre van jelen az absztrakt művészet és a figuratív ábrázolás, festmény és a plasztika. Jól megfér Rippl-Rónai kukoricás stílusa Bukta Imre installációjával. A különálló értékek – akárcsak egy mozaik – egy önálló egésszé állnak össze.

 

image005-1

A Szolnoki Galéria aulája, előtérben Bukta Imre művével

 

A tárlaton olyan nagymesterek szerepelnek – a teljesség igénye nélkül –, mint Vaszary János, Egry József vagy Aba-Novák Vilmos. Elidőzhetünk Ujházi Péter vagy El Kazovszkij alkotásain is.

Az újabb generációt Radák Eszter, Baranyai Levente, Roskó Gábor és Szűcs Attila képviselik. (Utóbbinak 2016-ban rekordárért, 16.250 angol fontért (mintegy 6,5 millió Forint) kelt el Érintés című munkája a Sotheby’s aukcióján. )

 

Az eddigi közönség-kedvenc Nyári István Nyitott ablakok rózsával című monumentális műve (bővebben lásd itt: http://www.blogszolnok.hu/ajanlom_mas_gyujtemenye)

 

image020

Nyári István Nyitott ablakok rózsával c. kompozíciója

 

Szűcs Erzsébet és Izinger Katalin – a múzeum művészettörténészei – állították össze a kiállítás anyagát. Nem volt könnyű dolguk, hiszen egy csaknem nyolcezer darabot számláló gyűjteményből kellett kiválasztaniuk az 50 különlegességet. A tárlat szolnoki kurátora, Csiszár Róbert, a Damjanich János Múzeum munkatársa segítette munkájukat.

 

Már csak egy kérdés marad: miért pont éppen Szolnok? A Városi Képtár – Deák Gyűjtemény tavaly „Gyöngyházfényű ragyogás” Szolnoki Művésztelep 1900–1950 című kiállításán mutatta be a helyi művésztelep formáló erejét. A mostani összeállításunk is felvonultat Szolnokhoz köthető alkotókat.

A MAGÁN/KÖZGYŰJTEMÉNY március 19-ig várja a képzőművészet szerelmeseit.
(A galéria elérhetőségei: 5000 Szolnok, Templom u. 2., http://www.djm.hu)

Csók 150

A Csók István születésének 150. évfordulója alkalmából rendezett vándorkiállítás a festőművész gazdag életpályáját eleveníti fel archív fotográfiák és festményreprodukciók segítségével. A fényképek a gyermekkortól kezdve egészen Csók idős koráig villantják fel a páratlan életút legfontosabb állomásait. Láthatjuk a fiatal, ambiciózus művészt a Báthori Erzsébet festése közben, a müncheni évek bohém művészeként, párizsi műteremlakásában a múlt század elején, a nagy szakmai sikert hozó, később a velencei gyűjtemény által megvásárolt Két bálvány festmény előtt, valamint élete utolsó időszakában a Boszorkányok a Gellérthegyen és a Nirvána alkotása közben, melyeket évtizedekig át- meg átfestett műtermében. Otthonának impozáns dekorációja nem csupán a festő ízléséről tanúskodik, hanem a keleti kultúrák iránti fogékonyságáról és néprajzi gyűjtőszenvedélyéről is sokat elárul.

CSOKBLOG

A vándorkiállítás helyszínei:

TATA – Kuny Domokos Múzeum, BALATONFÜRED – Kisfaludy Galéria, SZÉKESFEHÉRVÁR – Vörösmarty Színház, EGER – Brancs Kávé- és Borkert, GYŐR – Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, PÉCS – Zsolnay Negyed, BUDAPEST – Várkert Bazár (a Csók István Emlékév záró rendezvénye)

* * *

CSÓK ISTVÁN 1865. február 13-án született Sáregresen. Igazi européer művész volt. Münchenben, majd Párizsban képezte magát, ahol magától értetődően hatottak rá a korszak nagy festői és a bontakozó művészi áramlatok. 1903-ban vette feleségül a Schlick-gyár főmérnökének lányát, Nagy Júliát, akivel Párizsban kezdték közös életüket. Kislányuk, Züzü születését követően, 1910-ben döntöttek úgy, hogy véglegesen hazaköltöznek és Budapesten telepednek le. Alkotásaival számtalan díjat nyert itthon és külföldön. Főművei már életében közgyűjtemények féltve őrzött darabjai lettek. Élete végéig büszkeséggel töltötte el, hogy a firenzei Uffizi Képtár felkérte: fesse meg híres gyűjteménye számára az önarcképét. Munkáival rendszeresen szerepelt hazai és külföldi tárlatokon, és többször is eredményesen mutatkozott be a Velencei Biennálékon, valamint a világkiállításokon. Elnökévé választotta a hazai művészeti élet kiválóságait tömörítő Szinyei Merse Pál Társaság. Tanára, majd rövid ideig rektora volt a Képzőművészeti Főiskolának. A Fejér megyei születésű művészről még életében utcát és képtárat neveztek el Székesfehérváron.

A 85 éves Csók István festőművész tiszteletére utcát neveztek el Székesfehérváron 1950-ben. A képen a róla elnevezett utcában látható (középen kalapban). (Ma Megyeház utca.)

A 85 éves Csók István festőművész tiszteletére utcát neveztek el Székesfehérváron 1950-ben. A képen a róla elnevezett utcában látható (középen kalapban). (Ma Megyeház utca.)

Csók festészetének máig tartó varázsa abban rejlik, hogy az általa teremtett világ problémamentes, idilli. Hosszúra nyúlt festői pályájának vezérmotívuma a női akt, amely legtöbbször önmagán túlmutató szépség megtestesítője. Szakmai hírnevét a 19. század végi, finom naturalista népéletképeivel alapozta meg (Szénagyűjtők, Úrvacsora). Évekkel később visszatért a népies témákhoz, igyekezvén megteremteni festészetével a „magyaros stílust”. Rövid időre a szimbolisták (Árvák), majd a Fauve-ok inspirálták művészetét (Tulipános láda), ám festészetére tartósan a francia impresszionisták, különösen Monet és Renoir hatottak. Legszebb példái ennek tájképei: a víztükrön villódzó, szemkápráztató fények, valamint a derűs élet helyszíneként ábrázolt, idealizált kertek megfogalmazásai. Az életmű kiemelkedő darabja a kislányáról, Züzüről készített portrésorozata, melyen a gyermeki lét önfeledt boldogsága jelenik meg a maga természetes egyszerűségében. A 20. század egyik legjelentősebb magyar képzőművésze, az életöröm festője 96 éves korában, 1961. február 1-jén hunyt el Budapesten.

Gärtner Petra

Szent István Király Múzeum

Érdy János és a verebi római sírkövek

Érdy Jánost (1796-1871) sokan III. Béla és felesége, Antiochiai Anna sírjának feltárójaként ismerik, pedig nem csak az 1848-ban Székesfehérváron megtalált királysírok, de sok más régészeti jelenség – például a verebi honfoglalás kori sír (1853) – feltárása, publikálása is az ő nevéhez kötődik. Az 1821-ben jogi doktorátust szerzett kutató, akkor még a Luczenbacher nevet használta, e néven lett tagja 1832-ben a Magyar Tudományos Akadémiának, és szerkesztette 1837-től 1844-ig az Akadémia kiadványsorozatát, a Tudomány Tárat.

ÉJ

„1846-ban a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárának őrévé (vezetőjévé) is kinevezik. Tanulmányútjai során Bécs, Prága, Drezda és Berlin múzeumait megismerve alakította ki saját kutatói, muzeológusi módszereit. A Nemzeti Múzeum ma ismert épületébe ő költöztette be, s alakította ki a Régiségtárat, 1860-ban nyílt meg az általa újjárendezett Éremtár és az első Kőtár. 1869-ben nyugdíjazták. Érdy a Magyar Nemzeti Múzeum első ásató régészeként az 1840-50-es években folytatott kutatásaival is úttörő munkát végzett, főként az őskor vonatkozásában (Aszód, Budapest – Kelenföld).

Luczenbacher családi nevét is ennek jegyében magyarosította 1848-ban – egyik kedves lelőhelye után – Érdyre. Az írott források búváraként is múlhatatlan érdemek illetik meg a magyar tudománytörténetben. Ő fedezte fel, s ismertette először a róla elnevezett 16. századi kódexet, legterjedelmesebb középkori prédikáció- és legendagyűjteményünket (1834, ún. Érdy-kódex).

1871-ben bekövetkezett halálát az egész magyar szellemi közélet gyászolta. Hatalmas életművét méltató nekrológja a Vasárnapi Újság címoldalán jelent meg.”*

Fejér megye régmúltjának nagy kutatója éppen abban az évben halt meg, amikor a Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesület szervezése megindult.

A bevezetőben említett verebi honfoglalás kori sír – a másodikként azonosított honfoglalás kori leletcsoport! – Végh János birtokán került elő. Az 1820-as években Érdy – akkor még Luczenbacher – János nem csak az ifjú Végh nevelője volt, de a Végh-birtok gazdasági felügyelője is. 1839-ben költözött el Verebről.

Érdy a Tudomány Tárban 1837-es folyamában közölt 3 római kori sírkövet, amelyek 1821-ben kerültek elő Vereben. A következőkben őt idézzük:

„Fejér vármegyének éjszakkeleti részein, nyugoton hagyván a’ velenczei tavat, Vereb, Tabajd, és Bicske’ téréin Környén keresztül Tatáig, olly számos romai k ő hozatott napfényre , hogy becses gyűjtemény kerülne azon itt kiásatott kőemlékből, inellyeket a’ tudatlan kezek halomra döntögetvén , vagy összetörve falakba raktak , vagy levakartan új sírköveknek használtak. Miből nem ok nélkül gyaníthatni, hogy az Alexander Severus (222—235) által megigazítatott Alisca (Tolna) és Annamatia (Földvár) közti romai út, Mursátol (Eszék) Bregetionig (Szőny) e’ vidéken vonult keresztül.

Vereben, hol a’ nép szóhagyománya szerint a’ még most is gyanítható rom’ helyén hajdan valami vár állott, 1821-dikben egy sírbolt ásatott ki, melly három köböl vala egybealkotva.”**

Ezek után közli a három sírkő rajzát, és értelmezi is a leleteket, méghozzá kora tudományos színvonalának megfelelően. Jó hír, hogy az 1837-ben áhított kiásott kőemlékekből álló „becses gyűjtemény” végül létrejött, a Farkas Zoltán által berendezett római kőtár 1991 óta a Szent István Király Múzeum főépületének (Székesfehérvár, Fő utca 6.) földszinti folyosóin tekinthető meg. Benne a három verebi sírkővel, melyeknek 1837-ben készült Luczenbacher-féle rajzait itt közöljük.

Meitima sírköve, i.sz. 2. század első fele (Szent István Király Múzeum)

Meitima sírköve, i.sz. 2. század első fele (Szent István Király Múzeum)

Septimius Constantinus és családja sírköve, i. sz. 3. század első fele (Szent István Király Múzeum)

Septimius Constantinus és családja sírköve, i. sz. 3. század első fele (Szent István Király Múzeum)

Vereb3

Publius Aelius Fronto és családja sírköve, i. sz. 3. század első fele (Szent István Király Múzeum)

*Hatházi Gábor: Érdy (Luczenbacher János) 1796-1871, in: Cserményi Vajk (Szerk.): 150 éve történt. III. Béla és Antiochiai Anna sírjának fellelése…, Székesfehérvár, 1999, 69.

** Luczenbacher János: Verebi sírkövek. Tudomány Tár, 1837, 59-67. Idézet: 60-61.

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

Variációk az absztraktra

Variációk az absztraktra. A kiállítás részlete.

Variációk az absztraktra. A kiállítás részlete.

Az 1945 és 48 közötti időszak a magyar művészettörténet euforikus pillanata volt. Az alkotók egy csoportja úgy gondolta, elérkezett az idő az európai művészet új tendenciáinak hazai elismertetésére. A szabadság azonban – az ismert történelmi okok miatt – nem tartott sokáig. A kiállítás azt vizsgálja, hogy abban a korban, amikor a politika erősen felülírta (tiltotta, megtűrte vagy támogatta) a művészi tartalom és kifejezési forma szabadságát, milyen lehetőségek és életutak maradtak a művészek számára. A tárlat a múzeum tulajdonában lévő Barta Lajos alkotásain és Kemény Judit budapesti hagyatékban őrzött művein keresztül mutatja be a háború utáni évtizedeket és a két művész sajátos útjait az absztrakt művészethez.

Absztrakt20

Kemény és Barta alkotói pályája több ponton is összeér. A 1930-as évek közepén mindketten Aba-Novák Vilmos művészeti iskolájában tanultak. Stiláris rokonságuk mellett összeköti őket az Európai Iskolához való kötődésük és a hazai művészeti szcénában jelentős állomásnak tekinthető, 1957-es műcsarnokbeli Tavaszi Tárlat, melyen mindketten bemutatkoztak. Az Európai Iskola művészeinek föllépése 1945-ben a korábban uralkodó konzervatív szemlélettel szemben egyfajta szellemi forradalmat jelentett. Az alapítók (Pán Imre, Mezei Árpád, Gegesi Kiss Pál, Kállai Ernő és Kassák Lajos) és a később hozzájuk csatlakozó művészek – többek között Barta Lajos is – úgy vélték, hogy végre lehetőség nyílik a progresszív magyar művészet táborának felállítására, amely képes integrálni az európai művészet legmodernebb törekvéseit. Nem csupán kiállításokat rendeztek, hanem elméleti füzeteket, periodikákat is szerkesztettek és előadásokat szerveztek. Az előadók (köztük Hamvas Béla filozófus [Kemény Judit sógora] és Szentkuthy Miklós író) elérendő célként olyan modern szellemiség meghonosítását tűzték ki, amely kívánatos lenne a képzőművészeten kívül az irodalomban, a filozófiában, a lélektanban és a nevelésben is. Az Európai Iskola – éppen progresszív mivolta miatt – 1948 végén kénytelen volt beszüntetni tevékenységét. Kemény Judit gyakori résztvevője, hozzászólója volt az Európai Iskola rendezvényeinek. Teoretikus vitát vállalt az absztrakt művészet hazai fejlődésének lehetőségéről Pán Imrével és Mezei Árpáddal. Mezeivel a barátság akkor is megmaradt, amikor az Európai Iskola alapító tagja az Egyesült Államokba emigrált.

Absztrakt12

1949-től nem csak az emberek szabad mozgását tette lehetetlenné a hatalom, hanem ugyanolyan szigorral szabályozta a szellem, a gondolat szabadságát is. Ettől kezdve a nyilvános fórumokon, kiállításokon csak olyan művészek és művek kaptak helyet és bemutatkozási lehetőséget, akik és amelyek megfeleltek az egyetlen párt által megfogalmazott és kötelezővé tett tartalmi és formai elvárásoknak. A hazai művészetpolitikában némi enyhülést mutatott az 1957-es Tavaszi Tárlat. A több mint hatszáz alkotást bemutató seregszemlén a szocreál munkák mellett helyet kaptak absztrakt művek is. A kiállítási katalógus így kommentálja a „nyitás” okait: „A konstruktivista irányzatok első szereplése a művészetben járatlanok előtt meglepetésekkel, meghökkenésekkel szolgál. (…) Művészetpolitikánk itt, ezen a legkényesebb ponton is leszámolt a hamis egyszerűsítésekkel: nem titkolja, hogy nem ért egyet az absztraktok művészi módszereivel, de mégis teret enged kísérleteiknek. A »betiltás nem érv« a művészeti vitában – ez a felismerés érvényesül most ezen a kiállításon.” Ám az engedékenység csupán hangzatos ígéretnek bizonyult – a túl nagy nyilvánosság (közel hetvenegyezer látogatója volt a tárlatnak), a szabad művészi gondolatok térnyerése nem szolgálta az új rendszer érdekeit. A kiállításra kultúrpolitikai össztűz zúdult – innentől kezdve absztrakt műveket kiállításokon ismét nem lehetett bemutatni még hosszú ideig.

Absztrakt15

Az absztrakt mellett elköteleződő Kemény Judit és Barta Lajos művészetében mindkét epizód fontosnak bizonyult. Bár azonos művészi formanyelvből indultak, a két alkotónak végső soron mégis egészen más életpálya adatott: Barta az emigrációt választotta, míg a „belső emigrációba” kényszerült Kemény Judit számára alig-alig akadt itthoni tárlatokon bemutatkozási lehetőség. Grandiózus méretekbe megálmodott szobrairól mégis tanúskodnak szobortervei és vázlatai.

A tárlaton e két alkotó művei mellett más művészek fehérvári közgyűjteményekben őrzött anyagából is bemutatunk egy-egy absztrakt alkotást: Gedő Ilkától, Gyarmathy Tihamértól, Marosán Gyulától és Martyn Ferenctől.

absztraktenterieur

Egy honfoglaláskori sír kiemelése, Sárborgárd, 1961

1961-ben a Sárborgárd melleti Tringer tanyán honfoglaláskori sírokba akadtak a munkások földmunka közben. Ezt követően a székesfehérvári múzeum munkatársa, Kralovánszky Alán és felesége, a neves antropológus, Éry Kinga 91 sírt tártak fel. A temető Kralovánszky szerint a 10 század elejétől 970-990-ig volt használatban. A 33. sírból veretes öv és palmettás jellegű bőrtarsoly került elő. Ezt a sírt a helyszínen in situ emelték ki és szállították a múzeumba. Ma is megtekinthető az állandó régészeti kiállításban. A múzeum adattárában most megtaláltuk a kiemelést dokumentáló – nem kifogástalan minőségű – fotósorozatot. Íme:

A honfoglaló harcos sírja ezer év után napvilágra kerül.

A honfoglaló harcos sírja ezer év után napvilágra kerül.

Continue reading