Csók 150

A Csók István születésének 150. évfordulója alkalmából rendezett vándorkiállítás a festőművész gazdag életpályáját eleveníti fel archív fotográfiák és festményreprodukciók segítségével. A fényképek a gyermekkortól kezdve egészen Csók idős koráig villantják fel a páratlan életút legfontosabb állomásait. Láthatjuk a fiatal, ambiciózus művészt a Báthori Erzsébet festése közben, a müncheni évek bohém művészeként, párizsi műteremlakásában a múlt század elején, a nagy szakmai sikert hozó, később a velencei gyűjtemény által megvásárolt Két bálvány festmény előtt, valamint élete utolsó időszakában a Boszorkányok a Gellérthegyen és a Nirvána alkotása közben, melyeket évtizedekig át- meg átfestett műtermében. Otthonának impozáns dekorációja nem csupán a festő ízléséről tanúskodik, hanem a keleti kultúrák iránti fogékonyságáról és néprajzi gyűjtőszenvedélyéről is sokat elárul.

CSOKBLOG

A vándorkiállítás helyszínei:

TATA – Kuny Domokos Múzeum, BALATONFÜRED – Kisfaludy Galéria, SZÉKESFEHÉRVÁR – Vörösmarty Színház, EGER – Brancs Kávé- és Borkert, GYŐR – Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, PÉCS – Zsolnay Negyed, BUDAPEST – Várkert Bazár (a Csók István Emlékév záró rendezvénye)

* * *

CSÓK ISTVÁN 1865. február 13-án született Sáregresen. Igazi européer művész volt. Münchenben, majd Párizsban képezte magát, ahol magától értetődően hatottak rá a korszak nagy festői és a bontakozó művészi áramlatok. 1903-ban vette feleségül a Schlick-gyár főmérnökének lányát, Nagy Júliát, akivel Párizsban kezdték közös életüket. Kislányuk, Züzü születését követően, 1910-ben döntöttek úgy, hogy véglegesen hazaköltöznek és Budapesten telepednek le. Alkotásaival számtalan díjat nyert itthon és külföldön. Főművei már életében közgyűjtemények féltve őrzött darabjai lettek. Élete végéig büszkeséggel töltötte el, hogy a firenzei Uffizi Képtár felkérte: fesse meg híres gyűjteménye számára az önarcképét. Munkáival rendszeresen szerepelt hazai és külföldi tárlatokon, és többször is eredményesen mutatkozott be a Velencei Biennálékon, valamint a világkiállításokon. Elnökévé választotta a hazai művészeti élet kiválóságait tömörítő Szinyei Merse Pál Társaság. Tanára, majd rövid ideig rektora volt a Képzőművészeti Főiskolának. A Fejér megyei születésű művészről még életében utcát és képtárat neveztek el Székesfehérváron.

A 85 éves Csók István festőművész tiszteletére utcát neveztek el Székesfehérváron 1950-ben. A képen a róla elnevezett utcában látható (középen kalapban). (Ma Megyeház utca.)

A 85 éves Csók István festőművész tiszteletére utcát neveztek el Székesfehérváron 1950-ben. A képen a róla elnevezett utcában látható (középen kalapban). (Ma Megyeház utca.)

Csók festészetének máig tartó varázsa abban rejlik, hogy az általa teremtett világ problémamentes, idilli. Hosszúra nyúlt festői pályájának vezérmotívuma a női akt, amely legtöbbször önmagán túlmutató szépség megtestesítője. Szakmai hírnevét a 19. század végi, finom naturalista népéletképeivel alapozta meg (Szénagyűjtők, Úrvacsora). Évekkel később visszatért a népies témákhoz, igyekezvén megteremteni festészetével a „magyaros stílust”. Rövid időre a szimbolisták (Árvák), majd a Fauve-ok inspirálták művészetét (Tulipános láda), ám festészetére tartósan a francia impresszionisták, különösen Monet és Renoir hatottak. Legszebb példái ennek tájképei: a víztükrön villódzó, szemkápráztató fények, valamint a derűs élet helyszíneként ábrázolt, idealizált kertek megfogalmazásai. Az életmű kiemelkedő darabja a kislányáról, Züzüről készített portrésorozata, melyen a gyermeki lét önfeledt boldogsága jelenik meg a maga természetes egyszerűségében. A 20. század egyik legjelentősebb magyar képzőművésze, az életöröm festője 96 éves korában, 1961. február 1-jén hunyt el Budapesten.

Gärtner Petra

Szent István Király Múzeum

Érdy János és a verebi római sírkövek

Érdy Jánost (1796-1871) sokan III. Béla és felesége, Antiochiai Anna sírjának feltárójaként ismerik, pedig nem csak az 1848-ban Székesfehérváron megtalált királysírok, de sok más régészeti jelenség – például a verebi honfoglalás kori sír (1853) – feltárása, publikálása is az ő nevéhez kötődik. Az 1821-ben jogi doktorátust szerzett kutató, akkor még a Luczenbacher nevet használta, e néven lett tagja 1832-ben a Magyar Tudományos Akadémiának, és szerkesztette 1837-től 1844-ig az Akadémia kiadványsorozatát, a Tudomány Tárat.

ÉJ

„1846-ban a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárának őrévé (vezetőjévé) is kinevezik. Tanulmányútjai során Bécs, Prága, Drezda és Berlin múzeumait megismerve alakította ki saját kutatói, muzeológusi módszereit. A Nemzeti Múzeum ma ismert épületébe ő költöztette be, s alakította ki a Régiségtárat, 1860-ban nyílt meg az általa újjárendezett Éremtár és az első Kőtár. 1869-ben nyugdíjazták. Érdy a Magyar Nemzeti Múzeum első ásató régészeként az 1840-50-es években folytatott kutatásaival is úttörő munkát végzett, főként az őskor vonatkozásában (Aszód, Budapest – Kelenföld).

Luczenbacher családi nevét is ennek jegyében magyarosította 1848-ban – egyik kedves lelőhelye után – Érdyre. Az írott források búváraként is múlhatatlan érdemek illetik meg a magyar tudománytörténetben. Ő fedezte fel, s ismertette először a róla elnevezett 16. századi kódexet, legterjedelmesebb középkori prédikáció- és legendagyűjteményünket (1834, ún. Érdy-kódex).

1871-ben bekövetkezett halálát az egész magyar szellemi közélet gyászolta. Hatalmas életművét méltató nekrológja a Vasárnapi Újság címoldalán jelent meg.”*

Fejér megye régmúltjának nagy kutatója éppen abban az évben halt meg, amikor a Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesület szervezése megindult.

A bevezetőben említett verebi honfoglalás kori sír – a másodikként azonosított honfoglalás kori leletcsoport! – Végh János birtokán került elő. Az 1820-as években Érdy – akkor még Luczenbacher – János nem csak az ifjú Végh nevelője volt, de a Végh-birtok gazdasági felügyelője is. 1839-ben költözött el Verebről.

Érdy a Tudomány Tárban 1837-es folyamában közölt 3 római kori sírkövet, amelyek 1821-ben kerültek elő Vereben. A következőkben őt idézzük:

„Fejér vármegyének éjszakkeleti részein, nyugoton hagyván a’ velenczei tavat, Vereb, Tabajd, és Bicske’ téréin Környén keresztül Tatáig, olly számos romai k ő hozatott napfényre , hogy becses gyűjtemény kerülne azon itt kiásatott kőemlékből, inellyeket a’ tudatlan kezek halomra döntögetvén , vagy összetörve falakba raktak , vagy levakartan új sírköveknek használtak. Miből nem ok nélkül gyaníthatni, hogy az Alexander Severus (222—235) által megigazítatott Alisca (Tolna) és Annamatia (Földvár) közti romai út, Mursátol (Eszék) Bregetionig (Szőny) e’ vidéken vonult keresztül.

Vereben, hol a’ nép szóhagyománya szerint a’ még most is gyanítható rom’ helyén hajdan valami vár állott, 1821-dikben egy sírbolt ásatott ki, melly három köböl vala egybealkotva.”**

Ezek után közli a három sírkő rajzát, és értelmezi is a leleteket, méghozzá kora tudományos színvonalának megfelelően. Jó hír, hogy az 1837-ben áhított kiásott kőemlékekből álló „becses gyűjtemény” végül létrejött, a Farkas Zoltán által berendezett római kőtár 1991 óta a Szent István Király Múzeum főépületének (Székesfehérvár, Fő utca 6.) földszinti folyosóin tekinthető meg. Benne a három verebi sírkővel, melyeknek 1837-ben készült Luczenbacher-féle rajzait itt közöljük.

Meitima sírköve, i.sz. 2. század első fele (Szent István Király Múzeum)

Meitima sírköve, i.sz. 2. század első fele (Szent István Király Múzeum)

Septimius Constantinus és családja sírköve, i. sz. 3. század első fele (Szent István Király Múzeum)

Septimius Constantinus és családja sírköve, i. sz. 3. század első fele (Szent István Király Múzeum)

Vereb3

Publius Aelius Fronto és családja sírköve, i. sz. 3. század első fele (Szent István Király Múzeum)

*Hatházi Gábor: Érdy (Luczenbacher János) 1796-1871, in: Cserményi Vajk (Szerk.): 150 éve történt. III. Béla és Antiochiai Anna sírjának fellelése…, Székesfehérvár, 1999, 69.

** Luczenbacher János: Verebi sírkövek. Tudomány Tár, 1837, 59-67. Idézet: 60-61.

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

Variációk az absztraktra

Variációk az absztraktra. A kiállítás részlete.

Variációk az absztraktra. A kiállítás részlete.

Az 1945 és 48 közötti időszak a magyar művészettörténet euforikus pillanata volt. Az alkotók egy csoportja úgy gondolta, elérkezett az idő az európai művészet új tendenciáinak hazai elismertetésére. A szabadság azonban – az ismert történelmi okok miatt – nem tartott sokáig. A kiállítás azt vizsgálja, hogy abban a korban, amikor a politika erősen felülírta (tiltotta, megtűrte vagy támogatta) a művészi tartalom és kifejezési forma szabadságát, milyen lehetőségek és életutak maradtak a művészek számára. A tárlat a múzeum tulajdonában lévő Barta Lajos alkotásain és Kemény Judit budapesti hagyatékban őrzött művein keresztül mutatja be a háború utáni évtizedeket és a két művész sajátos útjait az absztrakt művészethez.

Absztrakt20

Kemény és Barta alkotói pályája több ponton is összeér. A 1930-as évek közepén mindketten Aba-Novák Vilmos művészeti iskolájában tanultak. Stiláris rokonságuk mellett összeköti őket az Európai Iskolához való kötődésük és a hazai művészeti szcénában jelentős állomásnak tekinthető, 1957-es műcsarnokbeli Tavaszi Tárlat, melyen mindketten bemutatkoztak. Az Európai Iskola művészeinek föllépése 1945-ben a korábban uralkodó konzervatív szemlélettel szemben egyfajta szellemi forradalmat jelentett. Az alapítók (Pán Imre, Mezei Árpád, Gegesi Kiss Pál, Kállai Ernő és Kassák Lajos) és a később hozzájuk csatlakozó művészek – többek között Barta Lajos is – úgy vélték, hogy végre lehetőség nyílik a progresszív magyar művészet táborának felállítására, amely képes integrálni az európai művészet legmodernebb törekvéseit. Nem csupán kiállításokat rendeztek, hanem elméleti füzeteket, periodikákat is szerkesztettek és előadásokat szerveztek. Az előadók (köztük Hamvas Béla filozófus [Kemény Judit sógora] és Szentkuthy Miklós író) elérendő célként olyan modern szellemiség meghonosítását tűzték ki, amely kívánatos lenne a képzőművészeten kívül az irodalomban, a filozófiában, a lélektanban és a nevelésben is. Az Európai Iskola – éppen progresszív mivolta miatt – 1948 végén kénytelen volt beszüntetni tevékenységét. Kemény Judit gyakori résztvevője, hozzászólója volt az Európai Iskola rendezvényeinek. Teoretikus vitát vállalt az absztrakt művészet hazai fejlődésének lehetőségéről Pán Imrével és Mezei Árpáddal. Mezeivel a barátság akkor is megmaradt, amikor az Európai Iskola alapító tagja az Egyesült Államokba emigrált.

Absztrakt12

1949-től nem csak az emberek szabad mozgását tette lehetetlenné a hatalom, hanem ugyanolyan szigorral szabályozta a szellem, a gondolat szabadságát is. Ettől kezdve a nyilvános fórumokon, kiállításokon csak olyan művészek és művek kaptak helyet és bemutatkozási lehetőséget, akik és amelyek megfeleltek az egyetlen párt által megfogalmazott és kötelezővé tett tartalmi és formai elvárásoknak. A hazai művészetpolitikában némi enyhülést mutatott az 1957-es Tavaszi Tárlat. A több mint hatszáz alkotást bemutató seregszemlén a szocreál munkák mellett helyet kaptak absztrakt művek is. A kiállítási katalógus így kommentálja a „nyitás” okait: „A konstruktivista irányzatok első szereplése a művészetben járatlanok előtt meglepetésekkel, meghökkenésekkel szolgál. (…) Művészetpolitikánk itt, ezen a legkényesebb ponton is leszámolt a hamis egyszerűsítésekkel: nem titkolja, hogy nem ért egyet az absztraktok művészi módszereivel, de mégis teret enged kísérleteiknek. A »betiltás nem érv« a művészeti vitában – ez a felismerés érvényesül most ezen a kiállításon.” Ám az engedékenység csupán hangzatos ígéretnek bizonyult – a túl nagy nyilvánosság (közel hetvenegyezer látogatója volt a tárlatnak), a szabad művészi gondolatok térnyerése nem szolgálta az új rendszer érdekeit. A kiállításra kultúrpolitikai össztűz zúdult – innentől kezdve absztrakt műveket kiállításokon ismét nem lehetett bemutatni még hosszú ideig.

Absztrakt15

Az absztrakt mellett elköteleződő Kemény Judit és Barta Lajos művészetében mindkét epizód fontosnak bizonyult. Bár azonos művészi formanyelvből indultak, a két alkotónak végső soron mégis egészen más életpálya adatott: Barta az emigrációt választotta, míg a „belső emigrációba” kényszerült Kemény Judit számára alig-alig akadt itthoni tárlatokon bemutatkozási lehetőség. Grandiózus méretekbe megálmodott szobrairól mégis tanúskodnak szobortervei és vázlatai.

A tárlaton e két alkotó művei mellett más művészek fehérvári közgyűjteményekben őrzött anyagából is bemutatunk egy-egy absztrakt alkotást: Gedő Ilkától, Gyarmathy Tihamértól, Marosán Gyulától és Martyn Ferenctől.

absztraktenterieur

Egy honfoglaláskori sír kiemelése, Sárborgárd, 1961

1961-ben a Sárborgárd melleti Tringer tanyán honfoglaláskori sírokba akadtak a munkások földmunka közben. Ezt követően a székesfehérvári múzeum munkatársa, Kralovánszky Alán és felesége, a neves antropológus, Éry Kinga 91 sírt tártak fel. A temető Kralovánszky szerint a 10 század elejétől 970-990-ig volt használatban. A 33. sírból veretes öv és palmettás jellegű bőrtarsoly került elő. Ezt a sírt a helyszínen in situ emelték ki és szállították a múzeumba. Ma is megtekinthető az állandó régészeti kiállításban. A múzeum adattárában most megtaláltuk a kiemelést dokumentáló – nem kifogástalan minőségű – fotósorozatot. Íme:

A honfoglaló harcos sírja ezer év után napvilágra kerül.

A honfoglaló harcos sírja ezer év után napvilágra kerül.

Continue reading

Csók István műtermei

Egy színes otthon” című kamara-kiállításunk az idén 150 éve született Csók István festőművész otthonaiba enged betekintést. Az archív fotók segítségével felidézett műteremlakások gazdag belső dekorációjukkal vallanak lakójuk ízléséről, sőt mi több, arról a jómódról is, melyben az ünnepelt festő itthon élhetett. A fotókat a művész néhány személyes tárgyával, szép bútorával tettük életközelivé.

1_Az epreskerti műteremben_1936_2

Az epreskerti műterem, 1936

Csók István igazi européer művész volt. Münchenben, majd Párizsban képezte magát, ahol a korszak nagy festői és a bontakozó művészi áramlatok hatottak rá. 1903-ban vette feleségül a Schlick-gyár főmérnökének lányát, Nagy Júliát, akivel Párizsban kezdték közös életüket. Kislányuk, Züzü születését követően, 1910-ben döntöttek úgy, hogy véglegesen hazaköltöznek. Budapesten telepedtek le, ahol a következő évtizedek alatt több műteremlakásban is otthonra leltek.

1910-től a Népszínház utca 17-ben, majd a Városliget közelében, a Damjanich utca 52. szám alatt béreltek lakást. 1917 augusztusától 1921-ig egykori reáliskolája mellett, a Vár oldalában ma is álló Hunfalvy-házban laktak. Rózsakertje és műtermének Dunára néző panorámája számos képének vált ihletőjévé. A húszas és harmincas években Epreskerti műtermében talált otthonra. Csók 1938-ban, felesége halálát követően immár egyedül költözött át a Margit-híd pesti hídfőjénél lévő műtermébe.

Gärtner Petra

Szent István Király Múzeum

Münchenben, 1890 körül

Münchenben, 1890 körül

A Báthory festése közben, 1895

A Báthory festése közben, 1895

Párizsi műtermében, 1903

Párizsi műtermében, 1903

Műtermében a Két bálvány előtt, 1912

Műtermében a Két bálvány előtt, 1912

Önarckép a kertben, 1935

Önarckép a kertben, 1935

Műtermében, 1949

Műtermében, 1949

A Nirvána festése közben, 1950

A Nirvána festése közben, 1950

El Kazovszkij Székesfehérváron

A május 17-én a Városi Képtár-Deák Gyűjteményben nyíló El Kazovszkij a székesfehérvári gyűjteményekben című kiállítás kapcsán nem csak a téma szöveges körüljárását végezzük el, de néhány eddig soha nem látott archív felvételt is megmutatunk.

A Smohay-díj átadásán 1982-ben. Balról jobbra: Ecsedy Mária, Szűcs Erzsébet, El Kazovszkij, ismeretlen férfi.

A Smohay-díj átadásán 1982-ben. Balról jobbra:  középen El Kazovszkij, jobbján Szűcs Erzsébet.

A kiállításról

A Városi Képtár – Deák Gyűjtemény XVII-ik termében 2003 óta a Mezei Gábor tulajdonában lévő Pán Imre gyűjtemény volt látható.

A 17-ik Kortárs Művészeti Fesztivál keretein belül „Projekt Terem” néven nyitjuk újra ezt a teret. Ezentúl időszaki kamara-kiállítások rendezünk itt.

2015-ben a Deák Dénessel kapcsolatban állt kortárs  művészek alkotásaiból rendezünk tárlatokat. Elsőként El Kazovszkij székesfehérvári gyűjteményekben lévő műveit láthatja a közönség. A kiállításhoz kis katalógus is megjelenik. A megnyitó után Szikora János rendezésében a Vörösmarty Színház művészei a Csók Képtárban (Bartók Béla tér 1. ) mutatják be, az erre az alkalomra írt performanszukat. (Vándorállat a libikókán címmel)

A művészről

A művész Jelena Kazovszkaja néven született Leningrádban 1948-ban.

1965-től élt Magyarországon. 1970 és 1977 között végezte el a Képzőművészeti Főiskola festő szakát.

1976-ban a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának és a Művészeti Alapnak, 1978-ban a Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja lett. Festészettel, installációval, performance-szal, díszlettervezéssel foglalkozott, könyvekben, szaklapokban jelentek meg grafikái. Képein titokzatos, jellegzetesen önálló mitológiát teremtett. Állandó jelentéssel bíró motívumokkal dolgozott, motívumait a görög mitológiából, a Távol-Kelet világából és magából az emberi létből merítette. A legjelentősebb kortárs magyar képzőművészek közé tartozott. 2008. augusztus 6-án helyezték örök nyugalomra a budapesti Farkasréti temetőben. 12 képét a székesfehérvári Deák Gyűjteményben őrzik, képeit a kortárs műgyűjtő, Nagy Miklós is gyűjtötte. Jeles közgyűjteményekben őrzik műveit, a budapesti Magyar Nemzeti Galériában, a Kiscelli Múzeumban, képtárakban Szombathelyen, Kecskeméten, Pakson, továbbá a Damjanich János Múzeumban Szolnokon, a Hatvani Galériában, a Szent István Király Múzeumban Székesfehérvárott, a győri Xántus János Múzeumban, a Gelerie Gadens Depeditben Ausztriában, a Muzeum Sztukiban Lengyelországban.

Művészete

El Kazovszkij művészetét végigkísérik sajátos szimbólumai: hegyek, sivatagok, kaszák,az önarcképként kezet kutyaszerű lény, függönyök, hajók, mérlegek, és sematizált emberi torzók.  Mindezek egy álomszerű groteszk valóság díszleteit teremtik meg.

A nyomasztó témákat némileg oldja az ecset és rajeszközök durva kezelése: gyermekrajzok és az intuitív gesztusfestészet világa köszön vissza kontrasztos, erőteljes színekkel létrehozott festményein, kollázsain és rajzain.

A transzcendens – időn és téren kívüli – metafizikus világ, a rajta szereplő dolgoktól függetlenül létezik, állítja munkáival.

El Kazovszkij Székesfehérváron

Az alkotó – miután a díj történetében másodikként, 1982-ben megkapta a Smohay díjat – rendszeres vendége volt Székesfehérvárnak, leginkább alkotásai révén.

1983-ban – a díj átvételét követően egy évvel, ahogy ez a díj történetében szokás ma is – megrendezhette önálló kiállítását a Fekete Sas Patikamúzeumban. Ezek után több csoportos kiállításon is szerepelt Székesfehérváron. 1994-ben Purgatórium címmel rendezte meg önálló tárlatát ugyanitt.

A hét kiállítás után összesen hat művel gazdagodott a Szent István Király Múzeum gyűjteménye.

A székesfehérvári Városi Képtár – Deák Dénes gyűjtése által – 12 művet tudhat tulajdonában.

A kamara-kiállítás ötletét most mégsem ez a 18 mű szolgáltatta, hanem a kiállításon szereplő tizenkilencedik, Szikora János színházi rendező tulajdonából, aki a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója: egy sokszorosított grafika művészpéldánya Vándorállat a libikókán címmel, melyet tulajdonosa 1995-ben kapott az alkotótól, korábbi győri és szolnoki színházi együtt-dolgozásukra (is) emlékezve, emlékeztetve.

A művek befogadásáért, jó interpretálásáért az alkotó is sokat tett, szabatosan fogalmazva mondta el, mutatta be a görög mitológiai hagyományból gyökerező egyéni mitológiáját. Interjúkban – életében fiókban őrzött, de halála után megjelentetett – versekben is beszélt a szenvedélyről, a szépség utáni vágyról, s a művészet nagy inspirátoráról, az alkotó ember szembeszegüléséről a halállal.

Szűcs Erzsébet

Városi Képtár – Deák Gyűjtemény

El Kazovszkij a Smohay-díj beszámoló kiállításának megnyitóján középen.

El Kazovszkij a Smohay-díj beszámoló kiállításának megnyitóján középen.

El Kazovszkij és F. Petres Éva.

El Kazovszkij és F. Petres Éva.

El Kazovszkij Kovács Péterrel és egy ismeretlennel beszélget.

El Kazovszkij Kovács Péterrel és egy ismeretlennel beszélget.

El Kazovszkij Purgatórium című kiállításának megnyitója a Csók István Képtárban 1994-ban. Szalóky Károly, Farkas Zoltán (műalkotást szemlél) Végvári Beatrix (jobb oldalon).

El Kazovszkij Purgatórium című kiállításának megnyitója a Csók István Képtárban 1994-ban. Szalóky Károly, Farkas Zoltán (műalkotást szemlél) Végvári Beatrix (jobb oldalon).

Forgács Éva, El Kazovszkij, Kovács Péter, Kirisics Vilma, Pinke Domokos.

Forgács Éva, El Kazovszkij, Kovács Péter, Kirisics Vilma, Pinke Domokos.

Az 1994-es kiállítás részlete a Csók István Képtárban.

Az 1994-es kiállítás részlete a Csók István Képtárban.

Pinke Miklós és családja.

Pinke Miklós és családja.

A kiállításmegnyitó közönsége.

A kiállításmegnyitó közönsége.

Középen Kabáczy Szilárd.

Középen Kabáczy Szilárd.