Csók István műtermei

Egy színes otthon” című kamara-kiállításunk az idén 150 éve született Csók István festőművész otthonaiba enged betekintést. Az archív fotók segítségével felidézett műteremlakások gazdag belső dekorációjukkal vallanak lakójuk ízléséről, sőt mi több, arról a jómódról is, melyben az ünnepelt festő itthon élhetett. A fotókat a művész néhány személyes tárgyával, szép bútorával tettük életközelivé.

1_Az epreskerti műteremben_1936_2

Az epreskerti műterem, 1936

Csók István igazi européer művész volt. Münchenben, majd Párizsban képezte magát, ahol a korszak nagy festői és a bontakozó művészi áramlatok hatottak rá. 1903-ban vette feleségül a Schlick-gyár főmérnökének lányát, Nagy Júliát, akivel Párizsban kezdték közös életüket. Kislányuk, Züzü születését követően, 1910-ben döntöttek úgy, hogy véglegesen hazaköltöznek. Budapesten telepedtek le, ahol a következő évtizedek alatt több műteremlakásban is otthonra leltek.

1910-től a Népszínház utca 17-ben, majd a Városliget közelében, a Damjanich utca 52. szám alatt béreltek lakást. 1917 augusztusától 1921-ig egykori reáliskolája mellett, a Vár oldalában ma is álló Hunfalvy-házban laktak. Rózsakertje és műtermének Dunára néző panorámája számos képének vált ihletőjévé. A húszas és harmincas években Epreskerti műtermében talált otthonra. Csók 1938-ban, felesége halálát követően immár egyedül költözött át a Margit-híd pesti hídfőjénél lévő műtermébe.

Gärtner Petra

Szent István Király Múzeum

Münchenben, 1890 körül

Münchenben, 1890 körül

A Báthory festése közben, 1895

A Báthory festése közben, 1895

Párizsi műtermében, 1903

Párizsi műtermében, 1903

Műtermében a Két bálvány előtt, 1912

Műtermében a Két bálvány előtt, 1912

Önarckép a kertben, 1935

Önarckép a kertben, 1935

Műtermében, 1949

Műtermében, 1949

A Nirvána festése közben, 1950

A Nirvána festése közben, 1950

Látni akarok mindent, de tényleg mindent – interjú Czene Márta képzőművésszel

Interjú a Smohay-díjas Czene Márta képzőművésszel székesfehérvári kiállítása kapcsán.

Czene Márta a Szent István Király Múzeumban rendezett kiállításának megnyitóján. (Fotó: Szivós Dóra)

Czene Márta a Szent István Király Múzeumban rendezett kiállításának megnyitóján. (Fotó: Szivós Dóra)

Nem festészeti munkáidban szívesen foglalkozol más nem emberi életformák működésével, illetve azzal, hogy ezek mit jelentenek az embernek, akik vagyunk. Gondolok itt például egy muslicakolónia megajándékozására egy fél barackkal, rothadó ételekből komponált csendéletekre, de akár a vándorló ruhák nyomon követésének kísérletére is. Mióta érdekel az ember körüli enyészet és tenyészet kérdésköre, és milyen módszereid vannak még a múló idő rögzítésére?

A rovarok viselkedése a videóimon elsősorban az embercsoportok viselkedéséhez való hasonlóságuk miatt érdekelt. Az idő és az emlékezés egyébként azt hiszem kezdetektől fogva az egyik kedvenc témám volt, bár ez talán csak az utolsó néhány évben tudatosult bennem. A művészettörténet iránti érdeklődésem is talán részben ide köthető. Azt hiszem leginkább a folyamatok, a dolgok alakulásának dinamikája érdekel, és az idő pszichológiai érzékelése. Az, hogy az idő, ami szabályos és állandó keretet ad az életünknek mégis mennyire dinamikusan változónak tűnik gondolataink, környezetünk, helyzetünk hatására.

Azt hiszem végső soron a festmények képsorozatai is, ha nem is rögzíteni, inkább megidézni próbálják az időt, eseményeket, cselekményt, történetet sejtetve ott, ahol valójában nincs ilyesmi ábrázolva.

Czene Márta: Már vár... (Kim), 2013

Czene Márta: Már vár… (Kim), 2013

Egyik képeden a Belgiumban született dunaújvárosi kötődésű 2012-ben tragikus körülmények között meghalt képzőművész, Kim Corbisier látható. Miért festetted meg őt?

Kimmel barátságunk még az egyetemi évekre nyúlik vissza. Különös barátság volt, sokszor fél szavakból is értettük egymást, máskor, vagy más szempontból viszont egészen felfoghatatlan távolságok voltak közöttünk. Halála nagyon megviselt, nagyon sokáig éreztem a jelenlétét a gondolataimban, a Strabag díj és ösztöndíj kapcsán is sok olyan dolog folyamatban volt még, amiben együtt voltunk benne. Sokszor előfordult, hogy nem tudtam úgy nézni egy tárgyra, vagy helyszínre, hogy ne gondoljak egyben rá is. Ez a nagyon furcsa jelenlét, az ő emléke az, amit evvel a képpel meg akartam mutatni. A kép háttere egy nyomtatott fotó, az előtérben Kimet festettem meg fekete fehérben. A kép már halála után készült, a fekete-fehér színekkel is utalni akartam a fotóra, amit modellként használtam. Ezt a fotót egyébként én készítettem Kimről, még az egyetem alatt, egy róla készült régi kép kiegészítésére, amin csak derékig látszódott, és ő fel is használta egy önarcképe megfestéséhez. A fotó eredetileg is édesapám műtermében készült, szintén egy olyan helyszínen, ahol Kimmel sokszor találkoztunk.

Czene Márta: Munkád gyümölcse, é.n.

Czene Márta: Munkád gyümölcse, é.n.

Tanulmányaid során egyáltalán nem szokványos utat jártál be azzal, hogy elvégezted az intermédia és a festő szakot is, illetve művészettörténetet is hallgattál. A reneszánsz műveltség eszmény, mindent megtanulni a szakmáról, ez vezetett?

Tulajdonképpen így is érthető lenne, de valójában inkább fordítva történt. Mindig egy pillanatnyi lelkesedés, érdeklődés vagy hiányérzet vitt különböző jellegű tanulmányok felé, és végül ahogy az egészet összeegyeztetni próbáltam az definiálta számomra a „szakma” fogalmát.

Festészetedről sokan leírták, hogy filmes narratívákkal rokonítható, képeid ismeretlen filmek jeleneteiként is értelmezhetők. Polanski, Lynch, Hitchcock, Trier, általában ezek a nevek kerülnek elő. Vannak kedvenc rendezőid? Mit láttál legutóbb, ami nagy hatással volt rád?

Fellini, Pasolini, Bunuel, Lars von Trier, Tarantino…

Nem is tudom, sajnos kevés filmet láttam mostanában. Talán a legutóbbiak közül Lars von Triertől A Nimfomániás, vagy Zvyagintsevtől a Visszatérés fogott meg leginkább.

Czene Márta: Távlat, 2014

Czene Márta: Távlat, 2014

Hogyan dolgozol? Hogyan születnek a jelenetek és hogyan lesz belőlük festmény?

Van, hogy tényleg filmekből indulok ki. Nem feltétlenül a kedvenceimből, de néha egy filmen úgy érzem, hogy nagyon közeli gondolatok jelennek meg a sajátjaimhoz. A saját életem képei asszociálódnak hozzá, kicsit olyan, mintha rólam szólna. Sokszor konkrétan egy-egy filmkockát dolgozok fel, de a legtöbbször van egy kép, vagy érzés, gondolat, ami már régebb óta foglalkoztat, és képekben, amiket néha akár véletlenül, vagy egész más célra fotózok, hirtelen viszontlátom őket. Az is gyakori, hogy keresek egy konkrét látványt, lerajzolok valamit, amit elképzeltem, és modellt hívok, vagy keresek egy teret, helyszínt és szándékosan adok hozzá egy képet egy már meglévőhöz, vagy éppen egyszerre találom ki egy „történet” minden részletét. Nincs rá receptem, de tervezés közben mindig van egy pillanat, amikor úgy érzem, hogy működni kezd a kép. Ez általában akkor van, amikor én többet kezdek benne látni, mint amit eredetileg megfogalmazni akartam. Akkor van kész egy ötlet.

Czene Márta: Lassú víz, 2014

Czene Márta: Lassú víz, 2014

Hamarosan Rómába mész, ahol a Római Magyar Akadémia ösztöndíját élvezheted. Mit vársz Rómától, mik a terveid?

Az a terv, hogy látni akarok mindent, de tényleg mindent, és amikor rájövök, hogy ez lehetetlen, akkor összetörve hazakullogok.

Czene Márta: Bentről, 2015

Czene Márta: Bentről, 2015

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

El Kazovszkij Székesfehérváron

A május 17-én a Városi Képtár-Deák Gyűjteményben nyíló El Kazovszkij a székesfehérvári gyűjteményekben című kiállítás kapcsán nem csak a téma szöveges körüljárását végezzük el, de néhány eddig soha nem látott archív felvételt is megmutatunk.

A Smohay-díj átadásán 1982-ben. Balról jobbra: Ecsedy Mária, Szűcs Erzsébet, El Kazovszkij, ismeretlen férfi.

A Smohay-díj átadásán 1982-ben. Balról jobbra:  középen El Kazovszkij, jobbján Szűcs Erzsébet.

A kiállításról

A Városi Képtár – Deák Gyűjtemény XVII-ik termében 2003 óta a Mezei Gábor tulajdonában lévő Pán Imre gyűjtemény volt látható.

A 17-ik Kortárs Művészeti Fesztivál keretein belül „Projekt Terem” néven nyitjuk újra ezt a teret. Ezentúl időszaki kamara-kiállítások rendezünk itt.

2015-ben a Deák Dénessel kapcsolatban állt kortárs  művészek alkotásaiból rendezünk tárlatokat. Elsőként El Kazovszkij székesfehérvári gyűjteményekben lévő műveit láthatja a közönség. A kiállításhoz kis katalógus is megjelenik. A megnyitó után Szikora János rendezésében a Vörösmarty Színház művészei a Csók Képtárban (Bartók Béla tér 1. ) mutatják be, az erre az alkalomra írt performanszukat. (Vándorállat a libikókán címmel)

A művészről

A művész Jelena Kazovszkaja néven született Leningrádban 1948-ban.

1965-től élt Magyarországon. 1970 és 1977 között végezte el a Képzőművészeti Főiskola festő szakát.

1976-ban a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának és a Művészeti Alapnak, 1978-ban a Képző- és Iparművészek Szövetségének tagja lett. Festészettel, installációval, performance-szal, díszlettervezéssel foglalkozott, könyvekben, szaklapokban jelentek meg grafikái. Képein titokzatos, jellegzetesen önálló mitológiát teremtett. Állandó jelentéssel bíró motívumokkal dolgozott, motívumait a görög mitológiából, a Távol-Kelet világából és magából az emberi létből merítette. A legjelentősebb kortárs magyar képzőművészek közé tartozott. 2008. augusztus 6-án helyezték örök nyugalomra a budapesti Farkasréti temetőben. 12 képét a székesfehérvári Deák Gyűjteményben őrzik, képeit a kortárs műgyűjtő, Nagy Miklós is gyűjtötte. Jeles közgyűjteményekben őrzik műveit, a budapesti Magyar Nemzeti Galériában, a Kiscelli Múzeumban, képtárakban Szombathelyen, Kecskeméten, Pakson, továbbá a Damjanich János Múzeumban Szolnokon, a Hatvani Galériában, a Szent István Király Múzeumban Székesfehérvárott, a győri Xántus János Múzeumban, a Gelerie Gadens Depeditben Ausztriában, a Muzeum Sztukiban Lengyelországban.

Művészete

El Kazovszkij művészetét végigkísérik sajátos szimbólumai: hegyek, sivatagok, kaszák,az önarcképként kezet kutyaszerű lény, függönyök, hajók, mérlegek, és sematizált emberi torzók.  Mindezek egy álomszerű groteszk valóság díszleteit teremtik meg.

A nyomasztó témákat némileg oldja az ecset és rajeszközök durva kezelése: gyermekrajzok és az intuitív gesztusfestészet világa köszön vissza kontrasztos, erőteljes színekkel létrehozott festményein, kollázsain és rajzain.

A transzcendens – időn és téren kívüli – metafizikus világ, a rajta szereplő dolgoktól függetlenül létezik, állítja munkáival.

El Kazovszkij Székesfehérváron

Az alkotó – miután a díj történetében másodikként, 1982-ben megkapta a Smohay díjat – rendszeres vendége volt Székesfehérvárnak, leginkább alkotásai révén.

1983-ban – a díj átvételét követően egy évvel, ahogy ez a díj történetében szokás ma is – megrendezhette önálló kiállítását a Fekete Sas Patikamúzeumban. Ezek után több csoportos kiállításon is szerepelt Székesfehérváron. 1994-ben Purgatórium címmel rendezte meg önálló tárlatát ugyanitt.

A hét kiállítás után összesen hat művel gazdagodott a Szent István Király Múzeum gyűjteménye.

A székesfehérvári Városi Képtár – Deák Dénes gyűjtése által – 12 művet tudhat tulajdonában.

A kamara-kiállítás ötletét most mégsem ez a 18 mű szolgáltatta, hanem a kiállításon szereplő tizenkilencedik, Szikora János színházi rendező tulajdonából, aki a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatója: egy sokszorosított grafika művészpéldánya Vándorállat a libikókán címmel, melyet tulajdonosa 1995-ben kapott az alkotótól, korábbi győri és szolnoki színházi együtt-dolgozásukra (is) emlékezve, emlékeztetve.

A művek befogadásáért, jó interpretálásáért az alkotó is sokat tett, szabatosan fogalmazva mondta el, mutatta be a görög mitológiai hagyományból gyökerező egyéni mitológiáját. Interjúkban – életében fiókban őrzött, de halála után megjelentetett – versekben is beszélt a szenvedélyről, a szépség utáni vágyról, s a művészet nagy inspirátoráról, az alkotó ember szembeszegüléséről a halállal.

Szűcs Erzsébet

Városi Képtár – Deák Gyűjtemény

El Kazovszkij a Smohay-díj beszámoló kiállításának megnyitóján középen.

El Kazovszkij a Smohay-díj beszámoló kiállításának megnyitóján középen.

El Kazovszkij és F. Petres Éva.

El Kazovszkij és F. Petres Éva.

El Kazovszkij Kovács Péterrel és egy ismeretlennel beszélget.

El Kazovszkij Kovács Péterrel és egy ismeretlennel beszélget.

El Kazovszkij Purgatórium című kiállításának megnyitója a Csók István Képtárban 1994-ban. Szalóky Károly, Farkas Zoltán (műalkotást szemlél) Végvári Beatrix (jobb oldalon).

El Kazovszkij Purgatórium című kiállításának megnyitója a Csók István Képtárban 1994-ban. Szalóky Károly, Farkas Zoltán (műalkotást szemlél) Végvári Beatrix (jobb oldalon).

Forgács Éva, El Kazovszkij, Kovács Péter, Kirisics Vilma, Pinke Domokos.

Forgács Éva, El Kazovszkij, Kovács Péter, Kirisics Vilma, Pinke Domokos.

Az 1994-es kiállítás részlete a Csók István Képtárban.

Az 1994-es kiállítás részlete a Csók István Képtárban.

Pinke Miklós és családja.

Pinke Miklós és családja.

A kiállításmegnyitó közönsége.

A kiállításmegnyitó közönsége.

Középen Kabáczy Szilárd.

Középen Kabáczy Szilárd.

Gyerekszemmel – gondolatok gyerekrajzokról

“Kisbaba a családban” címmel rajzpályázatot hirdettünk, a Születés – A gyermekáldás kultúrája című vendégkiállításhoz kapcsolódóan. A héten kiválasztotta a zsűri a legjobbnak ítélt munkákat és eredményt hirdettünk. Nagy Annamária művészettörténész, a zsűri elnöke osztja meg gondolatait a gyerekek munkáiról.

nevtelen2

Illés Dóra: Én és a családom, (Hétvezér Általános Iskola, 3. osztály)

Nagyon izgalmas feladatot kaptam múlt héten: a Múzeum Születés c. kiállításához kapcsolódóan meghirdetett gyerekrajzok zsűrizésében segítettem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom, aztán több dolog is eszembe jutott. Elsőként persze az, hogy időtlen idők óta nem rajzoltam, pedig hogy szerettem régen! Erről aztán rögtön beugrott a húsz évvel ezelőtti rajzszakkör, az általános iskolás „kudarcok”, mert az én rajzomat csak egyszer tették ki a faliújságra és akkor is csak egy napra, Édesapa, ahogy akkurátusan felszögeli Anyácska régi gyúródeszkájára a hatalmas rajzlapokat, az otthoni faliújságunk a lambérián – szerencsére a kedves emlékek többen jöttek. Arra is rádöbbentem, hogy mélyen belül nagyon hasonlítanak a gyerekek, csak a felszín más és más. Hihetetlenül üdítő volt a válogatás folyamata, felnőtt fejjel talán még nem is vizsgáltam ilyen közelről gyerekrajzokat, főleg nem olyanokat, amik megadott témában készültek. A család és a születés felfogása nagyon sokat változik bennünk, ahogy növekszünk. Meglepődtem, hogy egyetlen rajzon cipeli csak a gólya a kisbabát, valamiért úgy gondoltam, hogy a fiatalabb korcsoportban ez a kép még élénkebben él.

Kummer Boglárka: A baba útja (Zentai Úti Általános Iskola, 4.b)

Kummer Boglárka: A baba útja (Zentai Úti Általános Iskola, 4.b)

Nagyon emlékezetes az a képregény-rajz, ami szinte töviről hegyire meséli el, hogy a családban hogyan várták a kistestvért, még a doktornő neve és a szülőszoba száma is felkerült rá, az ultrahangos képről nem is beszélve – teljesen elámultam, mennyi energiát fordított rá, milyen aprólékosan kidolgozta.

[Untitled]001 (4)

Nánási Tímea Anna: A születés útja (Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, 4. osztály)

Persze akadtak olyanok is, akik inkább a családra koncentráltak, az egyik személyes kedvencem a fotózásra várakozó család, Anya, Apa, gyerekek, és egy, a háttér színében elvesző alak a fényképező előtt. Nagyon érdekesnek tartom, hogy éppen egy ilyen eseményt örökített meg, inkább a nyaralást vagy a játékot ábrázolták szívesebben.

[Untitled]001

Móri Melinda: Családom (6 éves, Szent Imre Általános Iskola és Óvoda)

Holman Péter Mátyás: Kerékpártúra, (Nefelejcs Óvoda, 6 éves)

Holman Péter Mátyás: Kerékpártúra, (Nefelejcs Óvoda, 6 éves)

Több olyan rajz is érkezett, ahol nagyon hasonló megoldásokat láttunk, utóbb kiderült, osztálytársak, talán megtetszhetett egyiknek a másik témája és így több variációban is nyaralt a család a pálmafák alatt, vagy masnis cumit rágcsált a bepólyált kisbaba. Mégis, ha egy-egy motívum hasonlított is, azért egyértelműen kitűnt mindenhol az egyéniség. Olyan rajz szinte nem is érkezett, ahol a háttér ne lett volna teljesen kiszínezve vagy feldíszítve, vagy a családról ne sugárzott volna a boldogság. Igaz ugyan, hogy akadt pár olyan is, ahol könnyes szemmel nézték a kisbabát, de ezt tudjuk csak be az öröm könnyeinek és a meghatottságnak.

Molnár Kinga: Testvérem született (Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, 6 éves)

Molnár Kinga: Testvérem született (Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, 6 éves)

Páran még az otthon kiakasztott képeket is rárajzolták, az esküvői fotó és a családi portré mellett egy helyütt egy hatalmas, piros száj volt a keretben, amiről, talán szakmai ártalom, de rögtön az jutott eszembe, hogy az összhatás milyen pop artosra sikerült, persze akaratlanul.

Lőrincz Luca: Az élet áldása: a kisbaba (Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, 4. osztály)

Lőrincz Luca: Az élet áldása: a kisbaba (Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, 4. osztály)

Nem is olyan régen volt egy kiállítás a Virág Judit Galériában, ahol kortárs képzőművészek műveit állították ki némi csavarral, egy-egy gyermekkori rajzukkal mellett. Nekem nagyon tetszett ez az elképzelés, több szempontból is. Ahogy Tarr Hajnalka, az ötletgazda maga is rávilágított egy interjúban, nem attól lesz valaki később nagy művész, hogy kiskorában zseni volt. Sokat járt ez a kiállítás a fejemben, miközben nézegettem a rajzokat, bepillantást nyertem egy-egy család életébe, külön öröm volt néhányukat felismerni a rajzokról az eredményhirdetésen. Pár év múlva ezek a gyerekek is felnőnek, talán nem is fognak emlékezni rá, hogy a sok-sok rajz közül eggyel egyszer beneveztek erre a versenyre, ami persze így van rendjén, de engem csak nem eresztenek. Újra és újra visszapörgetem a fotókat, mesélek róluk és mutogatom boldog-boldogtalannak, mert annyi derű és életöröm árad belőlük, hogy szinte érzem, ahol túlcsordul bennem valami. Arra még nem jöttem rá, mi is lehet ez, de ki tudja, talán ha újra ceruzát ragadok, még egy rajzon el is kaphatom!

Nagy Annamária

Szent István Király Múzeum

Szoborébresztő I.

Új sorozattal jelentkezik a blog. Alvó szobrokat ébresztünk. A következő hónapokban a szoborraktár alvó kincseit poroljuk le, elsőként máris egy igen rejtélyes darabot.

Vajon ki lehet ő?

Vajon ki lehet ő?

A szakállas férfit ábrázoló kétharmad életnagyságú márvány mellszobrot eddig nem láthatta a nagyközönség. Történetéről mindössze annyit tudunk, hogy 1964-ben leltározták a képzőművészeti gyűjteménybe, talán az egyik Fejér megyei kastélyban állt valaha a könyvtárszobában, de ez már nem bizonyítható. Annyi biztos, hogy nem antik darabról van szó, a haj és szakállviselet alapján a 19. századra tehető a kora. Hogy ki lehet a nemes férfiú, akit e finom kidolgozású büsztben megörökítettek egyelőre rejtély.

1

2

4

5

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum