Ég szülte Földet, Föld szülte fát, Fa szülte ágát, Ága szülte bimbaját, Bimbaja szülte virágját, Virágja szülte Szent Annát, Szent Anna szülte Máriát, Mária szülte Krisztus Urunkat a világ megváltóját.
(Bucsuszentlászló, Erdélyi Zsuzsanna gyűjtése)
Szent Anna Szűz Mária édesanyja, tisztelete a 4. században kezdődött. Ünnepe annak a templomnak a fölszentelési évfordulója, melyet Mária szülőházának helyén, a Bethesda-tó partján állítottak. E templom búcsúnapja lett Szent Anna névünnepe. Kultusza a keresztes háborúk majd a ferencesek hatására gyorsan terjedt Európában különösen Ausztriában, Csehországban és Magyarországon. A 12. században már külön latin nyelvű misét tartottak tiszteletére. Legendáját több középkori kódexünk is megőrizte. Szent Anna alakja a keresztény család példaképe volt, kultuszának hazai gazdagságát annak sokrétűsége magyarázza. Hozzá fordultak az asszonyok bajaikkal és gyermekáldásért. Céhpatrónaként tisztelték a szabók, az asztalosok, kádárok, csipkeverők, söprűkötők. Tisztelet övezte a bányászok körében is. Hozzá fohászkodtak a haldoklók, a betegségben szenvedők egyaránt.
Magyarországon a rendkívüli népszerűségét bizonyítja, hogy valamennyi egyházmegyénkben nagy számban találunk tiszteletére felszentelt templomot, kápolnát. Különösen a palócok falvaiban, Észak-Magyarországon virágzó a kultusza. Szinte alig van olyan templom, ahol ne helyeztek volna el legalább egy Szent Anna-képet. Székesfehérvár egyetlen, épségben megmaradt középkori épülete a Szent Anna-kápolna, ugyancsak az ő oltalmát élvezi.
Szent Anna hazai népszerűségét jelzi, hogy a hét egy napját, a keddet az ő tiszteletére szentelték, hozzá fohászkodtak segítségért, gyógyulásért. Számos vidékünkön, például Szeged környékén ezért Szent Annát Keddasszony néven is emlegették.
Úgy tartották, hogy Anna napján szakad meg a kender töve, ilyenkor kezdték a kender feldolgozását, nyüvését. Ha szép az idő, lehet szedni az annababot, a fokhagymát, vöröshagymát, a gyenge, főzni való kukoricát.
Ilyenkor rajzanak a legyek, azt mondták, hogy Anna a kötényében hordja a bogarakat, s ahol nyitott ablakot talál, ott bedobja. Időjárás és termésjósló nap is Anna napja. Délvidéken úgy tartották, hogyha esik, jó lesz a kukoricatermés.
–dr. Varró Ágnes néprajzkutató–
Felhasznált irodalom:
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II. Budapest, 1977. 95-118. p.
Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtőt lépék. Archaikus népi imádságok. Budapest, 1976. 182. p.
Magyarország műemlékjegyzéke. Fejér megye. Budapest, 2008. 110. p.
Penavin Olga: Népi kalendárium. Becse, 1988. 116. p.
A székesfehérvári Szent István Király Múzeum az 1960-as évektől gyarapodó kortárs képzőművészeti gyűjteménye több, a nagyközönség számára eddig ismeretlen művész jelentős kollekcióját őrzi. Ilyen, többek közt, Veszelszky Béla hat festményből álló gyűjteményi egysége. Születésének 115. évfordulója lehetőséget ad, hogy itt, egy blog-bejegyzés keretei között felhívjuk a figyelmet műveire. Némiképp belátjuk, mennyire lehetetlen vállalkozás Veszelszky festményeinek reprodukciók által való népszerűsítése, de talán elhiszik, s ha tehetik megnézik azokat, akár alaposabban is.
Táj / Táj (Pusztaszeri út 28.), 1957 olaj, vászon; 66 x 45 cm lltsz: SzIKM. DGy 94.284.1. Veszelszky Béla gyűjteményes kiállítása. (Szerk.: Körner Éva) Műcsarnok, Budapest, 1997 Katalógus szám: 48. (114. oldal) Hagyatéki leltári szám: 123.
A hat műtárgy egy több ezer festményt számláló életműnél nem, de egy 158 festményt számláló ouvre-nél nagy szám. A budapesti Műcsarnokban 1997-ben megrendezett Veszelszky Béla gyűjteményes kiállítás katalógusa feltünteti a „tudott” művek akkori tulajdonosait is. Ismerve a hazai múzeumok műtárgyvásárlási kereteit, lehetőségeit, gyaníthatjuk, hogy a közgyűjteményekbe került Veszelszky Béla alkotások száma azóta sem gyarapodott jelentősen. Így a székesfehérvári gyűjteményen kívül a Magyar Nemzeti Galéria és a Budapesti Történeti Múzeum Fővárosi Képtára négy-négy; a pécsi Janus Pannonius Múzeum kettő; a hatvani Hatvany Lajos Múzeum, az esztergomi Balassi Bálint Múzeum és a Szombathelyi Képtár egy-egy-egy művet őriz. Tehát az ország múzeumaiban őrzött Veszelszky festények (18 db) harmada (6 db) Székesfehérváron található.
Csendélet köcsögökkel /Csendélet , 1958 olaj, falemez; 52,6 x 41 cm ltsz.: SzIKM. DGy 94.285.1. Veszelszky Béla gyűjteményes kiállítása. (Szerk.: Körner Éva) Műcsarnok, Budapest, 1997 katalógus szám 52. (114. oldal), Hagyatéki leltári szám: 120
A fenti sorokkal próbáltuk igazolni, hogy milyen gazdagok is vagyunk. De nézzük melyek ezek a „tárgyak”, amelyek a gyűjteményeink kincsei, és akár feltehető (lehet, lenne) a kérdés miért csak kevesek (a művészettörténész szakma és a lelkes műgyűjtők) lelkesek ettől. A művész életműve jelentőségének korai felismerése, mint sok más esetben Kovalovszky Márta és Kovács Péter művészettörténészeknek köszönhető. 1978-ban, a művész halálára elkövetkező évben rendezték meg, kétnyelvű (magyar-angol) katalógussal kísért, kiállítását Székesfehérváron és Hatvanban egy-időben. A szokatlan „közös” kiállításnak oka az volt, hogy a hatvani Hatvany Lajos Múzeum legendás igazgatója Kovács Ákos néhány héttel korábban kereste meg a művész özvegyét a kiállítás szándékával, így a két felkérő fél áttekintve a művész hagyatékát, abban állapodott meg, hogy két hét eltéréssel nyíljon egy-egy kiállítás az életműből válogatva mindkét helyen. A hatvani múzeum 1973-tól, Kovács Ákos etnográfus és történész igazgatásával kiemelt figyelmet fordított a néprajz és a képzőművészet határterületeire. Veszelszky Béla életműve egy része erre is jó mintául szolgál.
A Veszelszky életmű párhuzamául több művész nevét említik. Inkább tagadva a látszólag feltűnő párhuzamot a posztimpresszionista Seurat nevét leggyakrabban. Átgondolt párhuzamot állítanak Mondrian, Jackson Pollock és Vajda Lajos munkásságával, de makacs, magányos életútját ismertetve Csontváry Kosztka Tivadar nevét is említik. Felmerül Egry Józseffel vagy Mark Tobey-jel való párhuzam is.
Tájkép,(két darabból), 1959-60 olaj, farost; 208 x 244 cm ltsz.: SzIKM 78.33.1. SZIKM leltárkönyvben: 1979-ben két darab összeépítve, Veres Miklós restaurátor Szerzés: Vétel Veszelszky Bélánétól 1978-ban 80.000 Ft-ért Veszelszky Béla gyűjteményes kiállítása. Műcsarnok, Budapest, 1997. katalógus szám 67. (114. oldal) , Hagyatéki leltári szám: 89
Az 1997-es (a művész halála huszadik évfordulója kapcsán ) műcsarnoki kiállítás időszakában több visszaemlékező írás is megjelent a művészről folyóiratokban. Molnár Sándor festőművész a Kortárs folyóiratban tette közzé gondolatait, visszaemlékezését. Írása alapján kicsit jobban megértjük a minden ecsetvonását mély filozófiai alapokkal, tudással, szándékkal meghúzó festő alkotását. Szinte beleélhetjük magunkat azokba az időkbe, amikor az ötvenes- hatvanas évek fordulóján,és az azt követő évtizedben a gyűjteményünkben levő művek születtek:
„Láttam festeni a Pusztaszeri úti manzárdlakásban. Ültem a rozoga, öreg fotelben, mint aki ott sincs, és néztem, hogyan fest. Kinézett az ablakon hosszan, nézte a tájat, majd a vásznat nézte hosszan, aztán a palettát. Újra a tájat, újra a palettát, s újra a képet nézte, hosszan, koncentráltan. Majd kikevert egy színt. Újra a tájat nézte, ellenőrizte a kikevert szín szempontjából, újra a képet nézte, ellenőrizte a színt a kép szempontjából, és vagy módosított a színen, vagy ha mindent rendben talált, lassan az ecsettel fölvette a színt a palettáról, és nyugodt, megfontolt mozdulattal a képre festett egyetlen pontot. Most minden kezdődött elölről: hosszan nézte a fölfestett pontot, majd a fölfestett pontot ellenőrizte hosszan a tájon, és megnyugodott. Elölről kezdődött a következő pont értékeinek megállapítása. Ez így tartott egész délelőtt. Néha újságpapírral eltakarta a felfestett pontot, és tenyerével végigsimította. Levette a festék zsírosságának egy részét. „A tisztázás keresése követeli meg, hogy mindig, minden egyes cseppjét a színnek helyes helyére tegyem le. Mindig sokat spekulálok, mert pillanatnyi tettemet a végleges, az elgondolt tökéleteshez viszonyítva is mérlegelnem kell.’’
Táj , 1960 k. olaj, vászon; 70 x 50 cm ltsz.: SzIKM. DGy 89.99.1. Veszelszky Béla gyűjteményes kiállítása. (Szerk.: Körner Éva) Műcsarnok, Budapest, 1997 Katalógus szám: 74. (114. oldal) ,Hagyatéki leltári szám: 118
Hány tökéletesre kevert és végtelen pontossággal elhelyezett ecsetnyom alkothatja a képeket? Az időben és a művészetében haladva egyre kevesebb, hiszen egyre nagyobb teret engedett a fehér vászonnak, az anyag szemcséi közötti „üres” térnek.
Kompozíció / Csendélet, 1964 olaj, farost; 76,5 x 44,7 cm ltsz: SzIKM. DGy 89.100.1. Veszelszky Béla gyűjteményes kiállítása. (Szerk.: Körner Éva) Műcsarnok, Budapest, 1997 Katalógus szám: 117. (115. oldal), Hagyatéki leltári szám: 67
Körner Éva – az 1997-es műcsarnoki kiállítás rendezője – így foglalta össze a festő szándékát: „Veszelszky egész életén keresztül küzdött, hogy megtalálja azokat az ideális magassági pontokat, amelyeknek földi kivetítésére ő vállalkozhat… Arról szólt, arra irányult ez az érdeklődés, hogy hogyan lehet egy földön kívüli, a Földet csak mint részt magában foglaló nagy világegységnek – szellemi világegységnek- a megnyilvánulását materiális formába önteni, hiszen annál materiálisabb dolog, mint a festészet, nincs.” Molnár Sándor megidézi a festő alakját is:„Szikár, magas, előkelő megjelenésű ember, gondoltam, olyan, mint egy reneszánsz herceg. Lassan beszélt, eleinte alig bírtam kivárni egy mondata végét, és befejeztem helyette. Lassú fejmozdulattal tudomásul vette, sértettség vagy bármilyen reakció nélkül, és újabb mondatba kezdett. Később én is lelassultam, már nem akartam befejezni mondatait, ha vele voltam.”
Kompozíció, 1965 olaj, farost; 19,5 x 48 cm ltsz.: SzIKM. 91.69.1. Deák Dénes ajándéka a Szent István Király Múzeumnak 1991-ben
A teljes életút megismertetése itt nem lehet cél, csupán még egy – a megyénkhez kapcsolható – adalék: Veszelszky Béla képzőművészeti főiskolai tanulmányait 1924-29-ig (Kepes Györggyel, Trauner Sándorral együtt) a főiskola egyik legizgalmasabb időszakában végezte. Reformokkal, forradalmakkal és belviszályokkal teli időszak volt ez- írják róla. Olyan mesterek munkálkodtak a korszerű művészképzés érdekében, mint Lyka Károly, Csók István, Vaszary János, Réti István, Rudnay Gyula és Glatz Oszkár. A reformtörekvések felszámolása már egy másik történet. Veszelszkynek Kepes Györggyel való barátsága; Bálint Endre, Korniss Dezső, Mezei Árpád támogatása járult hozzá, hogy nem maradt teljesen ismeretlen. Ő maga semmit nem tett ennek érdekében. Ma művei értékét a műtárgypiac árazza be, több milliós, illetve nagyobb művei tízmilliós árak felett cserélnek gazdát. A gyűjtés tehát egy közösség számára a szellemin túl is értékteremtés.
Irodalom: ⦁ Veszelszky Béla emlékkiállítása Székesfehérvár, István Király Múzeum, 1978 március 12 – április 23. kiállítási katalógus IKM közleményei D.sorozat 121.sz. , a kiállítást rendezte és a katalógust szerkesztette: Kovalovszky Márta ⦁ Andrási Gábor: Veszelszky Béla / Új Művészet Könyvek 3. (é.n.) ⦁ Veszelszky Béla gyűjteményes kiállítása, Műcsarnok, Budapest, 1997, a kiállítást rendezte és a katalógust szerkesztette: Körner Éva ⦁ Molnár Sándor: Egy ismeretlen festő: Veszelszky Béla, Kortárs 1997/3. szám
„Júliusba arass, majd úgy lesz kenyered, A dologtól tehát ne kéméld tenyered, Mert a heveréssel kenyered nem nyered, Szélben koplalsz, ha a nyarat elhevered.”
Akárcsak a közeli Péter-Pál napját, Sarlós Boldogasszony ünnepét is az aratás kezdőnapjaként tartották számon. Innen ered ez a jellemzően magyar sajátos elnevezése is: Sarlós Boldogasszony. A kaszával történő aratást megelőzően évszázadokon át a sarló volt a gabona betakarításának munkaeszköze ─ mégpedig a nők kezében. Jellemzően még a 18. században is az asszony a sarlójával aratott, a férfi pedig a nyomában járván kötözött. A kenyérnekvaló betakarítása a paraszti munkák legfontosabbika volt, hiszen ezzel biztosították a következő esztendő megélhetését. Feltűnően sok templomot szenteltek az ünnep tiszteletére és tartottak templombúcsúkat ezen a napon. Az aratás nehéz munkáját megszentelendő, annak kezdetekor, Péter-Pál vagy Sarlós Boldogasszony napjának reggelén az aratók ünnepélyes szentmisén vettek részt, s a pap külön megáldotta az aratószerszámokat is.
Az ünnep a 14. században vált fontos Mária ünneppé, a ferencesek hatására terjedt el. Alapja egy szentírási esemény: a várandós Szűz Mária látogatása az ugyancsak anyai örömök elé néző Erzsébetnél, Keresztelő János anyjánál (visitatio Beatae Mariae Virginis). A középkorban számos képzőművészeti alkotás megörökítette ezt a jelenetet, a legismertebb MS Mester műve a két asszony találkozásáról.
Mária és Erzsébet találkozása MS mester festményén (1500-1510)
Lukács evangéliuma így írja le ezt az eseményt: „Azokban a napokban Mária útra kelt és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Zakariás házába érkezve, köszöntötte Erzsébetet. Alighogy Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, fölujjongott méhében a magzat és Erzsébetet eltöltötte a Szentlélek. Hangos szóval fölkiáltott: Áldottabb vagy te minden asszonynál, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Amint fölhangzott fülemben köszöntésed szava, örömtől repesett a magzat méhemben. Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked. Erre Mária így szólt: Magasztalja lelkem az Urat És ujjongjon szívem üdvözítő Istenemben. „(Lukács 1,39-56) Mária hálaéneke az ismert egyházi népénekben így hangzik
Sarlós Boldogasszony elsősorban a várandós nők, a szegények, a szükségben szenvedők, börtönben sínylődők gondviselője. Észak-Magyarországon szokásban volt, hogy ezen a napon egy felvirágozott széket a ház elé tettek, úgy tartották, hogyha erre jön a várandós Mária, legyen hol megpihennie. Ugyancsak ehhez a naphoz kapcsolódott Szeged környékén a fodormenta szentelés. A jellemzően sarlóval levágott fodormentát az asszonyok a templomba vitték megszenteltetni. A szentelt menta különös gyógyító erővel bírt: teáját köhögés esetén fogyasztották, főzetében a fájós lábukat áztatták. A délvidéki magyarság körében Sarlós Boldogasszony napja az asszonyok számára bizonyos munkák esetére dologtiltó nap volt. Úgy tartották, hogy ezen a napon nem volt szabad kenyeret sütni, mert kővé válik. A naphoz időjósló megfigyelések is kapcsolódtak a néphagyományban. Medárd napjához hasonlóan, ha Sarlós Boldogasszonykor esik, akkor még sokáig (negyven napig, négy hétig) csapadékos idő várható.
A 136 évvel ezelőtt július 1-jén született Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884-1975) szobrászművészre emlékezünk
Legismertebb műve az 1947-ben, a Gellért hegyen felállított, 14 méter magas Felszabadulási emlékműként vagy Szabadságszoborként ismert alkotása. A feje felett két kezében pálmaágat tartó nőalak az idők során Budapest egyik jelképévé vált. Az idők változását is mutatja, hogy a fiatalabb generáció már – szinte feledni akarva szovjet hősi emlékmű jellegét – becenevet is adott neki: „sörnyitó”-nak hívja. Ugyancsak része van a szobrásznak a – szintén Budapest jelképként működő – Hősök téri szoborcsoportban, melynek alakjai közül az 1955-ben elkészült Kossuth Lajos és II. Rákóczy Ferenc megformálása fűződik nevéhez. A két világháború közt, majd azután készült köztéri szobrai megítéléséről sokat írtak, ezek ismertetése messze meghaladná egy blog kereteit. A kilencvenegy évet megélt, 1975-ben elhunyt művész nyolcvan éves kora után is töretlenül dolgozott. Magyarországi köztéri alkotásainak száma a kozterkep.hu feldogozott adatai alapján 162. A világban másutt is, sok helyen fellelhetők alkotásai (Anglia, USA, Szovjetunió). Portrészobrainak számát 400-nál is többre becsülik, közülük a legtöbbet publikált a G. B. Shaw írót ábrázoló portré, melynek egy példánya a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében is megtalálható. 1932-től 39-ig – a Budapestin kívül – Londonban is műtermet tartott fenn, ahol fogadta a portrékat rendelő főúri és polgári közönséget. Kisplasztikáinak, érmeinek száma is jelentős, a műtárgypiacon folyamatosan szerepelnek e művei. Népszerűségét és ismertségét a világban az is mutatja, hogy Kisfaludi Szovjetunióban jártakor 1955-ben élő televíziós közvetítésen mutatták be egy „portrépárbaját”, a neves orosz szobrásszal, M. G. Manyizerrel. Egymás portréját mintázták meg egy egyórás versenyen. Ez a show-műsornak is beillő műfaj, a „művészpárbaj, vagy élő művészeti verseny-közvetítés” ma az internet csatornáin egyre divatosabb. Kisfaludi művészetpedagógiai munkája is jelentős. A Képzőművészeti Főiskola szobrásztanára volt, ahol néhány éven át kollégája volt a székesfehérvári Bory Jenő is. Az újságok és a Bory Jenőről megjelent életrajzok is említik, hogy 1959-ben lezajlott temetésén is megjelent Székesfehérváron. Ráközelítve a gyűjteményünkben található alkotására, a sportolókat ábrázoló köztéri szobrai közül legismertebb a budapesti műjégpálya előtt felállított 1919-ben mintázott Íjász című mű, a kő talapzaton álló figura 250 cm magas. Azok a szobrok, melyek a sportot, a sportban edzett test szépségét igyekeznek felmutatni, a 19-20. század fordulóján sokasodtak meg, párhuzamosan az új olimpiai mozgalom megerősödésével. A feljegyzések szerint Kisfaludinak sok, különböző sportágat megidéző rajzi és plasztikai vázlata volt a műtermében halálakor. Hagyatékát a zalaegerszegi múzeum örökölte és ápolja, dr. Kostyál László művészettörténész igyekszik legrészletesebben feldolgozni azt.
Kisfaludi Strobl Zsigmond: Bokszoló, 1913 bronz 36x17x16 cm lelt.sz.: DGy 94.316.1, Fotó: Sulyok Miklós
A Deák Gyűjteményben őrzött alkotás készítési ideje 1913. Az életművet legjobban ismerő szakértők a tízes évek elejére teszik annak az egész életműre kiható alkotói döntésnek megszületését, amikor a művész – a szecesszió és a huszadik századi művészetet megújító mozgalmakhoz való csatlakozás helyett- a reprezentatív klasszicizálás mellett tette le voksát. Hosszú, több, mint hét évtizedes pályafutása alatt hozta létre klasszikusan naturalista szobrainak sorát. A szobor készítése idején Kisfaludi huszonhét éves volt. Két szobrásza közül egyike volt a Kecskeméti Művésztelepnek. (A másik, a nagyon fiatalon 1914-ben, harmincéves korában elhunyt Csikász Imre.) Az Iványi- Grünwald Béla által vezetett művésztelep olyan szintetizáló törekvéseket tűzött maga elé, melyben egyesíteni akarta a nagybányaiak első és az 1906-tól fellépő neósok által képviselt második generációjának, valamint a szecessziónak eredményeit is.
Fotók: Deák Balázs
A Deák Dénes gyűjteményében található mű igazi körplasztika, minden nézete külön izgalmat rejt. A bokszolót alapvetően védekező állású pózban mutatja be, két ökölbe szorított karját arca elé helyezi. A magas, nyúlánk, inkább atléta termetű figura, fejét lehajtva, nyakát behúzva igyekszik öklei mögé bújni. Ugyanakkor- főként oldalról és hátulról nézve- az íjszerűen megfeszülő, izmos hát hangsúlyával – a feszülten, a támadás azonnali lehetőségére összpontosító alakot látunk. Az összezárt öklök mögül kilátszó túlzott nyugalmat tükröző, leengedett szemhéjú arc pedig mintha a figura pillanaton kívüliségére utalna. A talajon stabilan álló lábfejek egymással szöget zárnak be, ez is a test helyzetének stabil pillanatnyiságát hangsúlyozza. A szobrász bokszolókat ábrázoló kisplasztikái közül dr. Kostyál László művészettörténész felhívja a figyelmemet egy, a Magyar Iparművészet 1923/I.-es számában szereplő ugyancsak bokszolót ábrázoló, támadó állású szoborra. Ennek a plasztikának pontos adatait és fellelhetőségét sem tudjuk. Az életművet régóta kutató művészettörténész is nagyon szeretné ezt megtalálni, de jelenleg csak reprodukcióját ismerjük.
Magyar Iparművészet 1923/I. 74. oldalán reprodukált szobor pontos adatait nem közli a lap. Jelenlegi fellelhetőségéről nem tudunk. A készítése ideje egybeesik a Deák Gyűjteményben őrzött alkotással.
Deák Gyűjteményben őrzött szobornak ismert – a szobrász hagyatékában fennmaradt- festett gipsz variációja. Ez annyiban különbözik a Deák Gyűjteménybeli alaktól, hogy nem mezítelen, hanem rövidnadrágot visel. Készítésének ideje 1923. Nem tudjuk mi indokolta a korábbi figura ilyen megváltoztatását, de tudjuk, hogy míg a női akt az idők során egyre inkább elfogadottá vált a férfi testet mezítelenül ábrázoló alkotások elfogadása sokkal hosszabb időbe telt. E témával 2013-ban a budapesti Ludwig Múzeum egy egész kiállítással foglalkozott, melynek címe A meztelen férfi volt.
Kisfaludi Stobl Zsigmond: Ökölvivó, 1923, festett gipsz, Göcseji Múzeum lelt.sz.:1976.3.130., Fotó: Göcsej Múzeum adattár
Kisfaludi Strobl boksszal kapcsolatos szobrai közül még egyet idézünk a hagyatékban fennmaradtak közül, mely Papp Lászlót ábrázolja.
Kisfaludi Strobl boksszal kapcsolatos szobrai közül még egyet idézünk a hagyatékban fennmaradtak közül, mely Papp Lászlót ábrázolja.
A Göcseji Múzeum gyűjteményében őrzött munkákból is látszik, hogy a téma- az 1913-ban megmintázott mozdulat és annak variánsai – négy évtizeden át is visszatértek, alapját adták, adhatták újabb munkáknak, megbízásoknak. A születésnapját ünneplő művészen kívül talán azért is terelődött figyelmünk e témára, mert a Deák Gyűjtemény Projekt termében most bemutatott, A modell című tárlatban több ugyancsak a huszadik század első évtizedében készült férfiaktot mutatunk be. Többek közt egy 1911-ben Firenzében készült, Graniel G. jelzéssel ellátott, atlétát ábrázoló bronzplasztikát, és Kai Nielsen (1882-1924) dán szobrászművész gladiátort ábrázoló alkotását.
Irodalom: Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Székesfehérvár 2005 Kisfaludi Strobl Zsigmond gyűjteményes katalógusa (Zalaegerszeg, Göcseji Múzeum 2004) Kisfaludi Strobl Zsigmond: Emberek és szobrok, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1969
A tárlat június 30-tól újra nyitva áll. Több száz más alkotással együtt várja a látogatókat!
SZIKM blog 