Színes patikaszerek

A régi patikai gyakorlatban több érdekes, színes anyagot használtak. Részben a gyógyszerek és egyéb patikai termékek esztétikusabbá tétele volt a cél, de kozmetikai használatra szánt készítmények alapjául is szolgáltak. Az egykori Fekete Sas Patikában is több színezékként és gyógyszerként egyaránt használatos szert tartottak. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány érdekesség ezekről.

A piros, vörös színt adó Coccionella, azaz bíbortetű, más néven kármintetű az egyik legismertebb és leggyakrabban használt alapanyaga a kármin tartalmú színezékeknek.

A bíbortetű, illetve népies nevein bíborbogár vagy pirék (Dactylopius coccus), a pajzstetvek (Coccoidea) közé tartozó rovarfaj. Cochinelle-tetűnek is nevezik. Eredeti hazája Mexikó, ahol a fügekaktuszok (Opuntia-fajok) nedvét szívja. 1518-ban került Európába, ahol azonnal felfedezték használatának sokféleségét.

Eleinte a növény magjának tartották, csak a 17. század végén jöttek rá, hogy valójában állatról van szó. Gyógyszerként és festékanyagként egyaránt alkalmazták. Engedélyezett élelmiszerfestékként ma is használják E-120 jelöléssel. A patikamúzeumban ma is ki van állítva egy gyönyörű festett fatégely, ami valaha a kármintetű tárolására szolgált.

A SYR KERMES, (Syrupus kermesinus) azaz karmazsinszirup szívgyógyszerként, vizelethajtóként, görcsoldóként és lázcsillapítóként is használatos volt.

A cukorral tartósított szer feliratos, ónbetétes edénye szintén megtalálható a Fekete Sas Patikamúzeumban.

A kármin Európában megbolygatta a divatvilágot, mert egyből a tökéletes kozmetikumot látták meg benne.

Patikákban árusították a TORNA SOLIS, azaz spanyol virág nevű szépítőszert, ami nem más, mint arcpirosító. Ez egy lenvászonból készült kis párnácska, amit bíbortetű főzetébe mártottak.

A szépítőszernek egy érdekes emléke a „Bementem a patikába” című magyar nótánk, ami humorosan örökít meg egy ilyen szépítőszeres történetet. A kármin a dekorkozmetikumok között ma is előkelő helyet foglal el például rúzsok alapanyagaként.

De hogyan is készül ez a sokoldalúan használható színanyag? A nőstény rovar tartalmazza a festékanyagot, a kármint. Az állatot porrá törik, majd feloldják, szűrik, majd a lét besűrítik. Ez olyan tartós és ellenálló színezék, hogy a vele festett textil sem a mosástól, sem a napfénytől nem fakul.

A SYR KERMES karmazsinmag szirup másik alapanyaga növényi eredetű is lehetett. Az alkörmös nevű növényből készült a syrupus phytolaccae, azaz alkermes, vagy Ábel vére. Ezt a növény bogyójából (baccae phytolaccae), készítették szintén cukorral. Gyógyszerként ájulás és erős szívdobogás esetén használták. Ma homeopátiás szerek készülnek belőle.

Az alkörmös mag szirupot az 1745-ben megjelent Pozsonyi Taxa Syrup Granorum Kermes címszó alatt említi. Árultak még akkoriban karmazsin magból készült lét (succus) és nyalatot (elektuárium) is, amit szintén említ a Taxa.

A más néven festőszőlőnek, vagy karmazsinbogyónak, berzseny vérfürtnek is nevezett növény napjainkban erős invazív gyomnak számít, irtása fontos. A karmazsinszirup leggyakrabban az amerikai karmazsinbogyóból készült, ami az alkörmösfélék családjába tartozó lágy szárú, évelő növény. Egyes részei erősen mérgezőek. Régebben ételfestékként, főleg borok színezésére használták. A növény sötétlila bogyója textilfestékként is jól ismert.

Krizsány Anna kurátor

Források:

  • Az ember és a természet a gyógyszerészetben. Galenus Budapest, 2007. 52.p.
  • Kazay Endre: Gyógyszerészi lexikon, Galenus lapkiadó Budapest, 2000.
  • Magyary-Kossa Gyula Dr.: Magyar orvosi emlékek I. – A Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat Könyvtára 121. (Budapest, 1929). Bugát és a magyar orvosi nyelv
  • Grabarits István: A XVIII. századi magyarországi Materia medica

                                                                           

A karácsonyi habkarika, avagy hogy kerül habcsók a patikába?

Sok érdekes titkot rejteget a patikatörténet. Számos készítményről, édességről nem is gondolnánk, hogy valaha gyógyszertári laboratóriumban született. Ezek közé tartoznak például a különféle szirupok, amiket ma szörpként ismerünk, vagy a kandírozott gyümölcsök, a különféle lekvárok, cukorkák és a habcsók. Karácsony közeledtével több helyen kínálnak különféle fenyődíszeket, ezek egyike a közismert habkarika. De hogy kerül ez a sokféle édesség pont a patikába? Ma már egyáltalán nem jutna eszünkbe a patikában ilyesmit kérni.

A legrégebbi időktől kezdve a gyógyászati célra szánt készítmények tartósítása létkérdés a szakmában. Kezdetben az orvosságokat mézzel tartósították, ami lehetővé tette, hogy minél tovább eltarthatók legyenek, megőrizzék hatásosságukat. Ezen túl a többnyire keserű, vagy rossz ízű, nehezen bevehető szereknek jót tett az édes íz, így könnyebb volt őket bevenni. Régen a patikusok mesterségéhez tartozott a gyógyszereken túl az édességek készítése, a cukrász szakma még akkoriban nem létezett.

A középkorban már, a főleg Indiából, vagy a Köze-Keletről behozott igen drága cukorral is konzerváltak gyógyszereket, de ezt csak a gazdagok tudták megfizetni. A cukor ára az aranyéval vetekedett. A gyógyszerészet történetének ezt az időszakát a „cukor-méz gyógyászat” korszakaként ismerjük. A cukor használata akkoriban egybefonódott a gyógyszerész szakmával. Egy korabeli francia szólásmondás szerint: „Nótárius pecsét nélkül, patikárius cukor nélkül hajítófát sem ér.”

Fotó: Gelencsér Ferenc

Dél-Amerika gyarmatosítása után. de különösen a 17. századtól kezdve a cukorgyártás nagy méreteket öltött, így sokkal olcsóbbá, hozzáférhetőbbé váltak a kevésbé jómódúak számára is az ily módon készített orvosságok, édességek. (Ekkortól számítható Európa népességének gyors ütemű fogromlása is.) A cukorral könnyebb volt bánni, mint a mézzel, egyszerűbb volt a tárolása, szállítása és több területen lehetett felhasználni. A 18. századtól kezd lassan önállósulni a cukrászmesterség, némileg elkülönülve a mézeskalácsosságtól.

A patikák egyre nagyobb mennyiségben kezdték használni az ekkor még süvegformában forgalmazott, „nádméznek” nevezett cukrot. Számos gyógyszer és egyéb patikai termék készült. Például gyógycukorkák, pasztillák, drazsék, szirupok, liktáriumok, vagy a fent említett habcsók.

A 20. században ezek elnevezései is rögzültek, ekkortól kezdték „trochiscusnak”, vagy „turbinolának” nevezni a kúpos, vagy csigaház alakúra formált, néha hatóanyag nélküli habcukorkákat. A trochiscus szó a görög „trochos” – kerék, korong, golyócska – szó kicsinyítő képzős alakja. Alapanyaga általában cukor, keményítő, tojásfehérje, és víz volt. A habmassza általában három féle módon készült. 1. enyvből cukorral, 2. tojásfehérjéből porcukorral, 3. tojásfehérjéből és főzött cukorral. A kész masszát lecsípett hegyű papírtokból, vagy csiga alakú nyílással ellátott fecskendőből bádoglapra nyomták ki, majd meleg helyre állítva megszárították. Létezett olyan trochiscus, amibe eleve belekeverték a hatóanyagot, de a kereskedelemben kaphatók voltak hatóanyag nélküli habcukorkák is. Ezeket az alkoholban oldott hatóanyag rácsepegtetése által tették hatásossá. Arra is alkalmas volt, hogy a nagyon rossz ízű, nehezen bevehető gyógyszereket, pl. keserű tinktúrákat, erre csepegtetve könnyebb legyen bevenni. Jól használható volt ez a módszer kisgyerekeknél, vagy hányingerrel küzdő betegeknél. A patikusok szívesen tették a kirakatba, díszes üvegserlegekbe helyezve. A halvány pasztellszínekben pompázó trochiscusok kihelyezése, vevőcsalogatónak reklámfogás is volt egyben. (Képeinken a Fekete Sas Patikamúzeum gyűjteményének darabjai láthatók.)

             A habcsók ezzel párhuzamosan jelent meg a 18. században önállósult cukrászatban. Feltalálásával kapcsolatban több verzió ismert. Egyesek szerint Svájcban készítették először egy Mehringen nevű városban (angol neve is innen ered: meringue), mások szerint Lengyelországból került Franciaországba a 18. században, XV. Lajos lengyel felesége révén. Vannak, akik angol eredetűnek gondolják egy ottani, 17. századi recept leírása alapján. Karácsonyfadíszként a 19. században kezdték alkalmazni úgy, hogy lyukasra alakítva fel lehessen fűzni és felakasztható legyen.

Fotó: Gelencsér Ferenc

Akárhogy is van, a habcsók évszázadok óta örvendezteti meg mindazokat, akik kedvelik az édességeket. Ma már rengeteg változata kapható, különféle ízesítéssel, díszítéssel a szivárvány minden színében. Ez a süti egyben tökéletes alternatíva az ünnepi sütésből megmaradt tojásfehérje felhasználásához is. Elkészítése nem nehéz ugyan, de érdemes odafigyelni a receptben leírt utasításokra.

Krizsány Anna kurátor

Források:

  • Bartók Adrienn: Formázott és adagolt, szilárd és félszilárd, valamint egyéb, többnyire feledésbe merült gyógyszerformák a tablettázás előtti időkből Szeged, 1999. (Egyetemi szakdolgozat)
  • Kazay Endre: Gyógyszerészi lexikon 4. kötet, Nagybánya, 1900.
  • Borsódy Mihály: Az édességkészítés története Budapest, 1995.

A Fekete Sas bűbájos itala

bajital-sas-fekvo

A csáberő fokozásának igénye szinte egyidős az emberiséggel. Elődeink különleges rituálék, vágyserkentő étkek és illatos főzetek segítségével varázsoltak maguknak szerelmet. A természet mindenféle kincsét bevetették a „nemes” cél érdekében: a pézsmától kezdve, a kőrisbogáron át egészen a kaviárig.

Ez nem boszorkányság, a ránk maradt füveskönyvek és gyógyszerkönyvek is megemlékeznek számos gyógynövény vágykeltő hatásáról.

A Fekete Sas Patikamúzeum a „fűSZERelem – Fűszereink egykor és ma” című időszaki kiállítás kapcsán megálmodta a múzeum saját „Szerelmi bájitalát”. A különleges recept Krizsány Anna művelődésszervező kreativitásának eredménye.

Bájitalunk a 6 legkedveltebb szerelemserkentő növény keverékéből áll össze. Most pedig fellebbentjük a fátylat az ízletes nedűről:

bajital01

Elkészítése:

A porrá tört fűszerek keverékéből vegyen három evőkanálnyit, öntse le egy liter forró vízzel, majd pihentesse egy éjszakán keresztül. Az így elkészült főzetet szűrje le, majd hígítsa fel 1-1,5 liter almalével. Ha igazán különleges élményre vágyik, akkor ízesítse csipkebogyó-, áfonya- vagy levendulasziruppal, és tegyen hozzá szeletelt törpemandarint (másként: kumkvat, Fortunella margarita) és friss gránátalma-magvakat. Hűtve fogyassza!

40 ÉVES A FEKETE SAS PATIKAMÚZEUM – MÚZEUMI EMLÉKNAP

SAS

Konferenciával ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a Fekete Sas Patikamúzeum. A konferencia 2015. május 21-én csütörtökön 10 órakor kezdődik a Csók István Képtárban. Íme a program:

A vendégeket köszönti: KULCSÁR MIHÁLY,

a Szent István Király Múzeum igazgatóhelyettese

Az emlékülést megnyitja: BRÁJER ÉVA

Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere

AZ ÜNNEPI PROGRAM:

10.00 órától az emlékülésen a következő

előadások hangzanak el:

 BÉKEFI GÉZA: A Magyar Gyógyszerész Kamara köszönti a 40 éves Patikamúzeumot

KAPRONCZAY KÁROLY: A Fekete Sas Patika jubileumára

SZIMA VIKTÓRIA: A Fekete Sas, a vármegye első patikája

DOBSON SZABOLCS: Patikaedény feliratok, régi material medica és patikamúzeumaink megújítása

KOVÁCS PÉTER: Jezsuita fafaragóműhely a XVIII. századi Székesfehérvárott

KRIZSÁNY ANNA: A fehérvári csodapatika

MÉSZÁROS ÁGNES: Falt Antal kecskeméti patikus hagyatéki leltára 1770-ből

13.00 órától BÜFÉEBÉD

14.00 órától – Látogatás a Fekete Sas Patikamúzeumba, a kiállítások megtekintése

15.00 órától –  A Fehérvári Szabad Színház irodalmi emlékműsora a patikában

Információ: www.szikm.hu, 22/315-583, 70/338-6173

40 éves Sas Plakát