139 éve, 1881. október 29-én született Hatvany Ferenc báró festőművész, műgyűjtő
Hatvany Ferenc október 29-i születésnapja apropóul szolgálhat, hogy személyével és a Deák Dénes gyűjteményében lévő alkotásaival foglalkozzunk.
Az utóbbi években – főként Molnos Péter 2017-ben, a Kieselbach Galéria által kiadott, Elveszett örökség – Magyar műgyűjtők a 20.században című könyve kapcsán – személyére, műgyűjtői tevékenységére nagy figyelem irányult. A könyv a bemutatott korszak öt legfontosabb gyűjtőjének, gyűjteményének állít emléket. Ők ifj. Andrássy Gyula – a politikus gyűjtő, báró Kohner Adolf – a tudós gyűjtő, Nemes Marcell – a műkereskedő gyűjtő, báró Herzog Mór Lipót – a befektető gyűjtő, és báró Hatvany Ferenc – a művész gyűjtő.
A könyv bemutatja, hogy milyen szenzációs művek voltak a jó szemű, jó ízlésű, nagy vásárlóerejű gyűjtő birtokában, melyeket a budapesti otthonában, a volt Lónyay villában, 1923-tól vendégei is megcsodálhattak. Hogy csak a két legismertebbet említsük – Manet: A Folies-Bergére bárja, és Courot: A világ eredete című festménye. Molnos Péter több évtizedes kutatómunkája alapján részletesen dolgozta fel Hatvany Ferenc báró gyűjtésének, gyűjteménye széthullásának ma megismerhető történetét. A gyűjtemény elrablása a második világháború végéhez, a budapesti bankok széfjeibe, a bombázások elől menekített művek orosz műtárgyrablásához kötődik. Hatvany Ferenc a háború befejezése után sokat kutatott képei után, volt, amit (pl. Ingres egy kis képét) vissza tudta vásárolni, voltak művek, melyek kalandos utat jártak meg és kerültek elő: pl. egy szlovák orvos tulajdonából 2000-ben bukkant fel egy festmény, melyet egy orosz tiszt gyógykezeléséért kapott 1945-ben. Egy-egy mű felbukkanása, vagy az örökösök által megnyert perek az előkerült művek tulajdonjogáért ma is élénk sajtóvisszhangot váltanak ki.
Ezeken az érdekes tényeken túl a második dolog, ami ezt az írást és figyelmünket indokolhatja, az a gyűjteményünk szempontjából kutatandó téma, hogy milyen módon, mennyire inspirálta Deák Dénes műgyűjtői tevékenységében családneve – avagy van-e valamiféle valódi rokonság Hatvany Ferenc és Deák Dénes között.
A két személy „látens” névrokonsága az, hogy mindkettejük eredeti családneve Deutsch. A Hatvanyak korábban felvett előnevéből 1917-ben lett egyedüliként használt családnév a Hatvany, (elhagyva a Deutsch-ot), Deák Dénes pedig 1955-ben, 24 évesen változtatta családnevét Deutschról Deákra. Deák Dénes hagyatékából a gyűjteményünkbe került teljes irattára is. Ebben megtalálható édesapja, Deutsch Zoltán halotti anyakönyvi kivonata 1974-ből. Az 1891-ben Balatonberényben született édesapa szüleinek neveként Deutsch Ignác, és Lőw Jenny szerepel az iratban. Ugyanakkor levéltári kutatásaink alapján kiderült, hogy az 1890-ben szeptember 9-én Balatonberényben házasságot kötött felek neve: Deutsch Izsák (30 éves vasúti tiszt) és a 24 éves Lőw Jeremy. A halotti anyakönyv számára valószínűleg Deák Dénes emlékezetből diktálhatta nagyszülei nevét, ezért a néveltérés, illetve pontatlanság. Ebből nem csak arra következtethetünk, hogy a család korábbi iratai elvesztek, megsemmisültek, hanem arra is, hogy Deák Dénes emlékezete nem őrizte meg pontosan azokat. Deák Dénes édesapjával való kapcsolata – saját elmondása alapján – nem volt jó. Egyetemistaként ezért is lakott Füst Milánnál, akihez atyai tisztelet és szeretet fűzte.
Deák Dénes szóbeli közléséből – melyet Kovács Péter, a gyűjtemény Székesfehérvárra történő befogadását megvalósító művészettörténész mondott el, – annyi tudható, hogy a két Deutsch család között volt valamiféle rokoni kapcsolat. Ennek pontos kiderítése hosszabb, anyakönyvi adatokban való kutatás igényel még.
A huszadik század a képekkel, műtárgyakkal való gazságainál jóval nagyobb, amit a zsidó polgársággal tett, Így egy idetorlódó tény, hogy Deák Dénes édesanyja: László Erzsébet ugyanúgy az auschwitzi haláltáborban halt meg, mint Hatvany Ferenc lánytestvére: Hatvany Irén (1885- 1944), akit férjével, Hirsch Alberttel együtt hurcoltak el.
A három Deák Dénes gyűjteményében őrzött festmény – az első válogatások alapján – nem feltétlenül adott okot arra, hogy alkotójával többet foglalkozzunk. A művek csak annyiban keltették fel a gyűjteményt feldolgozó művészettörténészek figyelmét, hogy a Deák Dénestől örökölt nagy tömegű műből közgyűjteménybe beleltározandó minőségűnek ítéltük, de ugyanakkor például a 2005-ben megjelentetett tudományos katalógusban, melyben szinte minden mű reprodukciója szerepelt, a felsorolásban egyik műhöz sem kapcsolódott leírás, reprodukció. A művek a gyűjtemény állandó kiállításában sem szerepeltek.
A három mű közül kétségkívül legszínvonalasabb alkotás a pasztellel kartonra készített Ülő női akt. a 81,3 cm x 65,8 cm méretű alkotás kétségkívül valami nyugtalanságot, a sikerületlenség érzését kelti a szemlélőben. A legnagyobb hozadéka a születésnapos alkotóval való foglalkozásnak az, hogy kiderült, hogy ez az érzés, bár a műből fakad, de nem az alkotó hibája. A festményt megcsonkították, három oldalán jelentős, kb. 10-20 cm-es csíkokat vágtak le belőle. Hogy ennek a barbár cselekedetnek mi lehetett az indoka – fájó ezt gondolni – de lehet, hogy annyi, hogy mostani nehéz, értékes faragott fa keretébe beleférjen? Mindez azért derülhetett ki, mert a Google kereső egy olyan fotót hozott elénk, melynek eredeti variánsán a Deák Gyűjteménybe került alkotás mellett ül alkotója.
De a kereső hamar találkozik egy zavarba ejtő másik fotóval is:
A cikk egy korábban a Hatvany gyűjteménybe tartozó (John Constable Beaching a Boat azaz Hajó kikötése című, 1824-ben készült) festménye Christie’s aukción való árveréséről számol be.
Itt az eredetileg az Ülő női akt Hatvany pasztellképe helyére Constable alkotását „montázsolták”. („persze” anélkül, hogy ezt a beavatkozást bárhol jeleznék.)
Minden utólagos gazság ellenére – vagy talán még inkább azért – Hatvany Ferenc festőművészi, és talán eddig meg nem jelent, kéziratban lévő elméletírói munkásságának tanulmányozása is érik. Hatvany Ferenccel, mint alkotóval foglalkozó művészettörténészek méltónak gondolják az életmű monografikus feldolgozását.
„Művészi karrierje a következőképpen alakult: Mestereinek Glatter Ármint, Fényes Adolfot és Bihari Sándort tekintette. Rövid ideig, 1907-ben Nagybányán is festett, de azután, mint több fiatal magyar festőtársa is, a párizsi Julian Akadémián tanult, J. P. Laurens irányításával. Korabeli krónikák szerint már 1899-ben kiállították egy képét a Műcsarnokban, amikor is még csak 18 éves volt. Számon tartjuk még az 1913-ban és 1922-ben megnyílt Ernst Múzeum-beli kiállításait, majd az 1929-es párizsi, a Galerie Georges Bernheim & Cie-beli bemutatkozást, valamint 1932-es, budapesti, a Fränkel Szalonban Vass Elemérrel közösen és 1942-es, a budapesti Tamás Galériában rendezett egyéni kiállításait.”, foglalja össze nagyon tömören munkásságát Kratochwill Mimi az Artmagazinban megjelent cikkében.
A Magyar Nemzeti Galéria Festészeti Osztálya harminckét alkotását őrzi, melyből nyolc akt, hat portré, a többi tájábrázolás vagy csendélet.
A Kieselbach Galéria honlapján található harminchét alkotás azt mutatja, hogy művei a hazai műtárgypiac rendszeres szereplői.
„Képei – bár különösebb meglepetést, forradalmi áttörést nem okoztak – egyenletesen magas színvonalról tanúskodnak, s Hatvany valóban a francia klasszicista és romantikus hagyományt újította fel a számára oly kedves impresszionizmus jól alkalmazott, ám visszafogott eszköztárával. Megállapíthatjuk, hogy a művész egyfajta átmenetet képez a 19. századi klasszikusok és a 20. századi „modernek” stilizáló vagy expresszívebb felfogása között.”, írja Szücs György tanulmányában.
A Deák Gyűjtemény legérdekesebb, legkidolgozottabb Hatvany Ferenc alkotása, melyről egy jelentős részt valamiért levágtak:
A Deák Gyűjtemény Ülő női aktján megmaradt az Ingres hatásáról árulkodó hagyomány alapján megfestett akt, ugyanakkor levágták az oldott, lágy, impresszionisztikus ábrázolású környezetet. KÁR. A szenvtelen arckifejezéssel ülő, minden bujaságot nélkülöző aktot típusa szerint még besorolhatjuk a fürdőzés témájú képek sorába, bár a megcsonkított alkotáson a térden lévő törölközőből már csak egy kisebb darab látszik.
„Hatvany festői fantáziáját elsősorban az asszonyi test izgatja. Annak szépségeit kutatja, azt helyezi alkotásainak középpontjába. A hús áttetsző pirosságát, a bőr hamvas szövetét, lágyságát, tompa fényét, a mozgás ritmusát, lüktető elevenségét mesteri biztonsággal eleveníti meg. Selymet, színes szöveteket terít az érett, buja test köré, mely a zárt szoba határai közé illesztve, mint szekrényében a drágakő, pihen, pompázik.” – írja az alkotóról Bálint Aladár 1918-ban. (in: Nyugat, 1918. 2. Szám, Figyelő: Bálint Aladár: Hatvany Ferenc képei és H. Winsloe Christa szobrai)
A Deák Gyűjteményben őrzött másik mű, – mely egy álló akt a műteremben- megfestése inkább vázlat- vagy tanulmányszerű. Úgy tűnik a korábbi ülő vagy fekvő női aktokon túl itt a festő próbálkozott az álló női modell megfestésével. A kompozíció, talán a szokatlanul hosszúkás forma és a sok függőleges vonal miatt is, mely gyorsan kivezeti szemünket a képtérből, nem igazán sikerült. Az előtérbe tett vörös fotel és a fél-háttérben levő női test ellentétét sem értjük igazán. Némi izgalmat a többi akttal szemben az adhat, hogy míg azok nyugodtak, statikusak, itt a kép inkább pillanatkép jellegű, lépésre emelt az egyik láb is. Az előtérbe belógó (talán szék karfa) forma az impresszionista kompozíciós forma bátrabb, de még kidolgozatlan hatásáról mesél.
A gyűjteményi katalógusba Lóska Lajos által Hatvanyként felsorolt harmadik mű szerzőségében nem lehetünk teljesen biztosak. Jelzés, aláírás nincs a művön. Lóska attribúcionálását nem indokolja tanulmányban. A kis csendélet fő motívumai egy az asztalon heverő kibelezett hal, hagymák, egy vörösréz-színű nyeles lábas, és a kép szélével teljesen párhuzamosan futó barna asztal lapja. A mű expresszivitását a felénk fordított vörös halbelső adja leginkább, a festői tudást a fényes lábos és a rajta tükröződő fények megfestésének szelíd bravúrjából látjuk igazolva.
A három eltérő alapra, más-más technikával, valószínűleg eltérő korszakban is készült kép tanulmányozása, további elemzése is adalékul szolgálhat Hatvany Ferenc festőművész festészeti életműve megírásához. Az 1947-ben Magyarországot elhagyó Hatvany Ferenc 1958-ban a svájci Lausanne-ban halt meg 1958. február 7-én.
Irodalom:
- Bálint Aladár: Hatvany Ferenc képei és H. Winsloe Christa szobrai, Nyugat, 1918. 2. Szám, Figyelő rovat
- Molnos Péter: Elveszett örökség, Budapest, Kieselbach Galéria és Aukciósház 2017
- Szűcs György: Füst Milán Fordítói Alapítvány felkérésére írt tanulmánya Hatvany Ferenc: Ülő akt, 1927 körül Pasztell, karton, 93,5×71 cm, jelezve jobbra lent: Hatvany
- Füst Milán Gyűjteménybeli képéről, Kéziratban
- Kratochwill Mimi: Hatvany Ferenc – „Festői fantáziáját elsősorban az asszonyi test izgatja”, Artmagazin 2009. február, 34-42 o.
- Ybl Ervin: Hatvany Ferenc és Manet, Művészettörténeti értesítő 8. évfolyam (1959)1959 / 2-3. sz.
Szűcs Erzsébet – művészettörténész
SZIKM blog 