Pesovár Ferenc tánckutatásai

 

Pesovár Ferenc születésének 90. évfordulóját ünnepeljük az idén. Születésnapjáról – amely pár nappal ezelőtt volt – dr Varró Ágnes emlékezett meg.

Bár múzeumi munkája sokkal több rétű volt, ma, a Tánc Világnapján, április 29-én a néptánc és az ettől elválaszthatatlan népzene terén végzett kutatásairól emlékezünk meg.
“Az az élmény, amikor az ember szembesíti azokat az embereket a tradíciójuk értékességével, az egy drámai pillanat.” – mondta Sebő Ferenc Pesovár Ferencről szóló visszaemlékezésében az Áttáncolt élet című dokumentumfilmben. Pesovár Ferenc számtalan ilyen drámai pillanatot okozott adatközlőinek, az embert szerető és tisztelő természete miatt. Az pedig a múzeum éves jelentéseiből is kitűnik, hogy nagyon sok időt töltött terepen. Gyűjtött magyar, román, rác (szerb), sváb, cigány, szlovák közösségekben, empátiával, előítéletek nélkül, tisztelettel és jóérzéssel.

perkáta_1966

Pesovár Ferenc cigányok között gyűjt (Perkáta, 1966.)
Forrás: SZIKM, Néprajzi Adattár

Gyűjtött jóformán az egész magyar nyelvterületen, de a legtöbbet a dunántúli táncdialektussal foglalkozott, ezen belül is Mezőföld, Fejér és Somogy megye táncaival. Fejér megyében Alap, Perkáta, Jenő, Lovasberény, Moha, Pázmánd, a Velencei-tó környéki települések rendszeres gyűjtőhelyei voltak, de fontosnak tartotta az országos (Tyukod, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye; Buják, Nógrád megye) és határon túli gyűjtéseket (Mezőség, a széki települések, Méra Erdélyben) is, az összehasonlító anyag gyarapítása miatt. Martin György szavaival “…nehéz életű vidéki muzeológusként sem vált elszigetelt, szűk határok között gondolkodó kutatóvá. Munkáiban a jellegzetes helyi témákból kiindulva mindig eljutott az egész magyarság, Kelet-Európa, sőt egész kontinensünk tánckultúráját áttekintő távlatba.”
Rövid kiskunfélegyházi kitérő után, 1957. május 1-én kezdte meg muzeológusi munkáját Székesfehérváron. Rögtön belevetette magát a gyűjtésbe, 1960-ban már meg is jelent az alapi táncokat összefoglaló monográfiája. A Dunántúl középső és északi részeit azon vidékek közé sorolták, ahonnan kevés adat állt rendelkezésre, nemcsak a tánc és a zene tekintetében, de a népélet más területein is. “Ez a terület sajátos történeti, gazdasági és társadalmi alakulása következtében nem tudta megfelelően az érdeklődés elé tárni ilyen jellegű anyagát.” – írja Pesovár a Fejér megye néptánc kultúrájának szentelt monográfiájában. Ez a történelmi, gazdasági és társadalmi alakulat a nagybirtok volt, a megye néprajzi arculatát a nagybirtokot megművelő uradalmi cselédség, “a puszták népe” alakította. Bár a Dunántúlt alapvetően erősen polgárosodott paraszti közösségekkel jellemezte a szakirodalom, Pesovár kutatásai sokat árnyaltak ezen a képen. Számos archaikus elemet, réteget fedezett fel a tánchagyományok gyűjtése során (ugrós táncok, botolós táncok esetében).
Külön vizsgálta a táncalkalmakat, kiemelten a lakodalmi szokások táncos elemeit, például a seprűtáncokat, vagy az állatok párzását utánzó táncokat(“tücsöktánc”). Mezőföldi gyűjtései során fedezett fel egy különleges táncpantomimes szokást, a juhait kereső pásztor/oláh leány történetét megelevenítő dramatikus táncot, illetve az ezt kísérő zenét. A gazdag hangulatfestő dallamokkal kísért játék során a pásztor/oláh leány keresi elveszett juhait vagy kecskéit, többször megtalálni véli őket, de csalódik, végül megtalálja, örömében táncra perdül. A lakodalmak jellegzetes része volt ez a játék, általában akkor játszották, amikor már emelkedett volt a hangulat, éjfél után. Pesovár Ferenc kutatta ennek a táncnak a történelmi gyökereit, amelyet egészen a 16. századig tudott visszavezetni és feltárta széles kelet-európai kapcsolatrendszerét is.

paraszt_badi_józsef_bandája

Paraszt Badi József és zenekara a juhait kereső pásztor történetét adja elő 1969. Kép forrása: SZIKM, Néprajzi Adattár

Azelőtt és amellett, hogy a népzene és a néptánc jeles kutatójává vált volna, Pesovár Ferenc maga is táncolt. Már gimnazista korában megismerkedett a néptánccal, diákként a bakonyi falvakban a gyűjtéssel is próbálkozott. Egy rövid ideig pedig a Honvéd Művészegyüttesben táncolt, de a színpadi táncot ezután sem hagyta el, a Fejér Megyei Népi Együttes és a táncházak révén ez a kapcsolat soha nem szakadt meg. Külső munkatársa volt a Népművészeti Intézet Néprajzi Osztályának, alapítója a Néptánckutató Munkaközösségnek, emögött azonban olyan elképesztő mennyiségű rendszerező és gyűjtőmunka áll, amelyet ma elképzelni is nehéz. “Mindenkinek örömmel bocsájtotta rendelkezésére gyűjtéseit, akiről érezte, hogy a népművészet igaz szeretete vezérli. A táncosok lábán és a muzsikusok vonóján nagyrészt az ő önzetlen segítsége révén támadtak fel rég elfelejtett táncok és dallamok.” – írta róla Martin György, és valóban ezek a gyűjtések táplálták, segítették a 70-es években éledő, kibontakozó táncházmozgalmat, sőt tevékenysége a jövő táncos generációinak munkájára, művészetére is hatással lesz.
Pesovár az elsők között szentelt kiemelt figyelmet az egyéniség szerepére a helyi tánchagyományokban, valamint arra, hogy ezek a táncos, zenész egyéniségek hogyan hatnak vissza a közösségükre. A Táncművészet hasábjain publikálta Szuromi Péter tyukodi táncosról szóló cikkét, aki nemcsak több gyűjtés célkeresztjében állt, hanem maga is szervezte faluja közösségi életét azzal, hogy saját házában folytatott néptánctanítást. E tevékenységében nem kis szerepe volt Pesovár Ferencnek, vagyis Szuromi Péter esete az egyik legjobb példa arra, hogy a kutatás, gyűjtés erősen hat az adatközlők és a közösség önértékelésére és később maga is aktív alakítójává válik a róla való gondolkodásnak.

Akkor és most– videó Pesovár Ferenc gyűjtéseiből (Tyukod, 1955) és Magyar Állami Népi Táncegyüttes (Hagyományok Háza, 2020)

Azon tájegységek mellett, amelyek a 19. század második felére díszítőművészetében, viseletében, egész tárgyi kultúrájában és mentalitásában is egy nagyon reprezentatív paraszti kultúrát alakítottak ki, Fejér megye fehér foltnak számított a néprajzban, ugyanígy a táncfolklórja, tánchagyományai szempontjából. Pesovár Ferenc szisztematikus gyűjtésekkel cáfolta meg ezt.
“Az elmúlt két évtized kutatása jelentősen hozzájárult a megye táncainak megismeréséhez, sőt a nemzeti tánckincs főbb típusainak és történeti rétegeinek alaposabb körvonalazásához. Az eredmények birtokában hamarosan cáfolatot kap a szójáték: Fejér megye egyre kevésbé fehér folt.”- írta több, a Táncművészet folyóiratban megjelent cikkében is Pesovár Ferenc.
Maradandó emlékét írásai, néprajzi adattárakban lévő tárgy-, film-, fotó-, hang- és kéziratgyűjtemények őrzik, s a kutatás további eredményei fogják ezek jelentőségét még inkább növelni. Munkájának hatása tovább él mindaddig, amíg hazánkban és határainkon túl magyarul fognak táncolni és muzsikálni. – írja Martin, akivel az 50-es években elsőként vágtak neki az ismeretlen falvaknak, hogy filmen rögzítsék és rendszerezzék a Kárpát-medence néptánc kultúráját. Több neves etnográfus kapcsolódott be munkájukba: Andrásfalvy Bertalan, Tímár Sándor, Novák Ferenc, Borbély Jolán, és testvére, Pesovár Ernő.
Pesovár Ferencet különleges kapcsolat fűzte a zenéhez és a tánchoz. Amit szavakkal nem lehetett elmondani, Pesovár Ferenc eltáncolta. Andrásfalvy Bertalan nagyon érzékletesen emlékezik meg Vickó Tibor dokumentumfilmjében, nemcsak a tánchoz fűződő kapcsolatáról, hanem a kutatói és az emberi tartásáról, érzelemvilágáról is.

Munkásságának összegzése két kötetben jelent meg: a Béres vagyok, béres – Fejér megye népzenéje című kötet 1982-ben, a Juhait kereső pásztor – Fejér megyei néptáncok pedig halálának évében jelent meg.

Paréj Gabriella
muzeológus

Szent István Király Múzeum