Pesovár Ferenc születésének 90. évfordulóját ünnepeljük az idén. Születésnapjáról – amely pár nappal ezelőtt volt – dr Varró Ágnes emlékezett meg.
Bár múzeumi munkája sokkal több rétű volt, ma, a Tánc Világnapján, április 29-én a néptánc és az ettől elválaszthatatlan népzene terén végzett kutatásairól emlékezünk meg.
“Az az élmény, amikor az ember szembesíti azokat az embereket a tradíciójuk értékességével, az egy drámai pillanat.” – mondta Sebő Ferenc Pesovár Ferencről szóló visszaemlékezésében az Áttáncolt élet című dokumentumfilmben. Pesovár Ferenc számtalan ilyen drámai pillanatot okozott adatközlőinek, az embert szerető és tisztelő természete miatt. Az pedig a múzeum éves jelentéseiből is kitűnik, hogy nagyon sok időt töltött terepen. Gyűjtött magyar, román, rác (szerb), sváb, cigány, szlovák közösségekben, empátiával, előítéletek nélkül, tisztelettel és jóérzéssel.
Pesovár Ferenc cigányok között gyűjt (Perkáta, 1966.)
Forrás: SZIKM, Néprajzi Adattár
Gyűjtött jóformán az egész magyar nyelvterületen, de a legtöbbet a dunántúli táncdialektussal foglalkozott, ezen belül is Mezőföld, Fejér és Somogy megye táncaival. Fejér megyében Alap, Perkáta, Jenő, Lovasberény, Moha, Pázmánd, a Velencei-tó környéki települések rendszeres gyűjtőhelyei voltak, de fontosnak tartotta az országos (Tyukod, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye; Buják, Nógrád megye) és határon túli gyűjtéseket (Mezőség, a széki települések, Méra Erdélyben) is, az összehasonlító anyag gyarapítása miatt. Martin György szavaival “…nehéz életű vidéki muzeológusként sem vált elszigetelt, szűk határok között gondolkodó kutatóvá. Munkáiban a jellegzetes helyi témákból kiindulva mindig eljutott az egész magyarság, Kelet-Európa, sőt egész kontinensünk tánckultúráját áttekintő távlatba.”
Rövid kiskunfélegyházi kitérő után, 1957. május 1-én kezdte meg muzeológusi munkáját Székesfehérváron. Rögtön belevetette magát a gyűjtésbe, 1960-ban már meg is jelent az alapi táncokat összefoglaló monográfiája. A Dunántúl középső és északi részeit azon vidékek közé sorolták, ahonnan kevés adat állt rendelkezésre, nemcsak a tánc és a zene tekintetében, de a népélet más területein is. “Ez a terület sajátos történeti, gazdasági és társadalmi alakulása következtében nem tudta megfelelően az érdeklődés elé tárni ilyen jellegű anyagát.” – írja Pesovár a Fejér megye néptánc kultúrájának szentelt monográfiájában. Ez a történelmi, gazdasági és társadalmi alakulat a nagybirtok volt, a megye néprajzi arculatát a nagybirtokot megművelő uradalmi cselédség, “a puszták népe” alakította. Bár a Dunántúlt alapvetően erősen polgárosodott paraszti közösségekkel jellemezte a szakirodalom, Pesovár kutatásai sokat árnyaltak ezen a képen. Számos archaikus elemet, réteget fedezett fel a tánchagyományok gyűjtése során (ugrós táncok, botolós táncok esetében).
Külön vizsgálta a táncalkalmakat, kiemelten a lakodalmi szokások táncos elemeit, például a seprűtáncokat, vagy az állatok párzását utánzó táncokat(“tücsöktánc”). Mezőföldi gyűjtései során fedezett fel egy különleges táncpantomimes szokást, a juhait kereső pásztor/oláh leány történetét megelevenítő dramatikus táncot, illetve az ezt kísérő zenét. A gazdag hangulatfestő dallamokkal kísért játék során a pásztor/oláh leány keresi elveszett juhait vagy kecskéit, többször megtalálni véli őket, de csalódik, végül megtalálja, örömében táncra perdül. A lakodalmak jellegzetes része volt ez a játék, általában akkor játszották, amikor már emelkedett volt a hangulat, éjfél után. Pesovár Ferenc kutatta ennek a táncnak a történelmi gyökereit, amelyet egészen a 16. századig tudott visszavezetni és feltárta széles kelet-európai kapcsolatrendszerét is.
Paraszt Badi József és zenekara a juhait kereső pásztor történetét adja elő 1969. Kép forrása: SZIKM, Néprajzi Adattár
Azelőtt és amellett, hogy a népzene és a néptánc jeles kutatójává vált volna, Pesovár Ferenc maga is táncolt. Már gimnazista korában megismerkedett a néptánccal, diákként a bakonyi falvakban a gyűjtéssel is próbálkozott. Egy rövid ideig pedig a Honvéd Művészegyüttesben táncolt, de a színpadi táncot ezután sem hagyta el, a Fejér Megyei Népi Együttes és a táncházak révén ez a kapcsolat soha nem szakadt meg. Külső munkatársa volt a Népművészeti Intézet Néprajzi Osztályának, alapítója a Néptánckutató Munkaközösségnek, emögött azonban olyan elképesztő mennyiségű rendszerező és gyűjtőmunka áll, amelyet ma elképzelni is nehéz. “Mindenkinek örömmel bocsájtotta rendelkezésére gyűjtéseit, akiről érezte, hogy a népművészet igaz szeretete vezérli. A táncosok lábán és a muzsikusok vonóján nagyrészt az ő önzetlen segítsége révén támadtak fel rég elfelejtett táncok és dallamok.” – írta róla Martin György, és valóban ezek a gyűjtések táplálták, segítették a 70-es években éledő, kibontakozó táncházmozgalmat, sőt tevékenysége a jövő táncos generációinak munkájára, művészetére is hatással lesz.
Pesovár az elsők között szentelt kiemelt figyelmet az egyéniség szerepére a helyi tánchagyományokban, valamint arra, hogy ezek a táncos, zenész egyéniségek hogyan hatnak vissza a közösségükre. A Táncművészet hasábjain publikálta Szuromi Péter tyukodi táncosról szóló cikkét, aki nemcsak több gyűjtés célkeresztjében állt, hanem maga is szervezte faluja közösségi életét azzal, hogy saját házában folytatott néptánctanítást. E tevékenységében nem kis szerepe volt Pesovár Ferencnek, vagyis Szuromi Péter esete az egyik legjobb példa arra, hogy a kutatás, gyűjtés erősen hat az adatközlők és a közösség önértékelésére és később maga is aktív alakítójává válik a róla való gondolkodásnak.
Akkor és most– videó Pesovár Ferenc gyűjtéseiből (Tyukod, 1955) és Magyar Állami Népi Táncegyüttes (Hagyományok Háza, 2020)
Azon tájegységek mellett, amelyek a 19. század második felére díszítőművészetében, viseletében, egész tárgyi kultúrájában és mentalitásában is egy nagyon reprezentatív paraszti kultúrát alakítottak ki, Fejér megye fehér foltnak számított a néprajzban, ugyanígy a táncfolklórja, tánchagyományai szempontjából. Pesovár Ferenc szisztematikus gyűjtésekkel cáfolta meg ezt.
“Az elmúlt két évtized kutatása jelentősen hozzájárult a megye táncainak megismeréséhez, sőt a nemzeti tánckincs főbb típusainak és történeti rétegeinek alaposabb körvonalazásához. Az eredmények birtokában hamarosan cáfolatot kap a szójáték: Fejér megye egyre kevésbé fehér folt.”- írta több, a Táncművészet folyóiratban megjelent cikkében is Pesovár Ferenc.
Maradandó emlékét írásai, néprajzi adattárakban lévő tárgy-, film-, fotó-, hang- és kéziratgyűjtemények őrzik, s a kutatás további eredményei fogják ezek jelentőségét még inkább növelni. Munkájának hatása tovább él mindaddig, amíg hazánkban és határainkon túl magyarul fognak táncolni és muzsikálni. – írja Martin, akivel az 50-es években elsőként vágtak neki az ismeretlen falvaknak, hogy filmen rögzítsék és rendszerezzék a Kárpát-medence néptánc kultúráját. Több neves etnográfus kapcsolódott be munkájukba: Andrásfalvy Bertalan, Tímár Sándor, Novák Ferenc, Borbély Jolán, és testvére, Pesovár Ernő.
Pesovár Ferencet különleges kapcsolat fűzte a zenéhez és a tánchoz. Amit szavakkal nem lehetett elmondani, Pesovár Ferenc eltáncolta. Andrásfalvy Bertalan nagyon érzékletesen emlékezik meg Vickó Tibor dokumentumfilmjében, nemcsak a tánchoz fűződő kapcsolatáról, hanem a kutatói és az emberi tartásáról, érzelemvilágáról is.
Munkásságának összegzése két kötetben jelent meg: a Béres vagyok, béres – Fejér megye népzenéje című kötet 1982-ben, a Juhait kereső pásztor – Fejér megyei néptáncok pedig halálának évében jelent meg.
– Paréj Gabriella –
muzeológus
Szent István Király Múzeum
SZIKM blog 