A kiállításrendezés titkai
A szakértő zsűri ítélete alapján a Hetedhét Játékmúzeum Vonalba zárt történetek című, Réber László grafikusművész munkásságát bemutató tárlata nyerte el 2019-ben az Év kiállítása megtisztelő címet. Ebből a különleges alkalomból a Hetedhét Réber! című beszélgetés-sorozat legutóbbi estjén a kiállítás létrehozásának fázisait elevenítették fel a résztvevők: Gärtner Petra művészettörténész, Kemény Gyula látványtervező és Mihalkov György, aki ezen a kiállításon a grafikai munkákért felelt, de sok más tárlaton látványtervezői feladatokat is ellát. A moderátor Gábor Gina újságíró volt.
Kiderült, hogy persze rajtuk kívül még sokan, egy egész stáb dolgozott a „Vonalba zárt történetek” megvalósításán, az egyik ötlet pedig szülte a másikat… A közös tervezés nyomán alakult ki az a különleges látványvilág, ami elnyerte a szakma és a közönség tetszését egyaránt.
A Réber-hagyaték Fehérvárra kerülésének története is szóba került, elvégre Réber nem kötődik Székesfehérvárhoz, bár már fehérvárinak érezzük… Aranykor címmel Szűcs Erzsébet művészettörténész mutatta be egy nagyszabású székesfehérvári tárlaton az 1960-as évek legkiemelkedőbb grafikusait, még 2005-ben. Ekkor ismerkedett meg Réber László hagyatékának gondozójával, a művész lányával, Widengård Krisztinával, aki végül mintegy 1300 Réber-grafikát helyezett letétbe a Szent István Király Múzeumban, mert felismerte, hogy Fehérváron ennek jó helye lesz. Ennek alapján 2008-ban született meg a Réber László munkásságát bemutató nagyszabású, időszaki tárlat a Csók István Képtárban.
A Szent István Király Múzeumhoz máskor is így, személyes kapcsolatok révén kerültek gyűjtemények – hangzott el az esten. Így volt ez például Moskovszky Éva különleges játékaival is: Éva néni hajdanán Illyés Endréné Tünde révén tapasztalta meg, hogy a fehérvári múzeumban megbecsülik, szeretik azt, amit összegyűjtött, megőrzött. Később kézenfekvőnek látszott, hogy a játékokat a játékosságáról (is) híres grafikusművész munkáival társítsák. Elvégre Réber László mesekönyvekhez és felnőtteknek szánt olvasnivalókhoz is készített ötletes, különleges illusztrációkat. Amikor 2012-ben a két páratlanul gazdag hagyaték, a Moskovszky- és a Réber-gyűjtemény egy pályázat révén megfelelő otthonra találhatott, azaz összeköltözhetett a Hiemer-házban, csupán az egyik gyűjtemény reprezentatív bemutatására jutott pénz: így jöhetett létre a kiállítás a messzeföldön híres Moskovszky-gyűjteményből. Az emeleti termet akkor elsősorban helyfoglalásnak tekintették: ott vonultattak fel a Réber-hagyaték jellegzetes műveiből egy csokorra valót, de már akkor bíztak abban, hogy – ha jut majd rá támogatás – ide kerül a másik, méltó Réber-kiállítás. A látványos megújulás tavaly, 2018-ban következett be.
Ami a Réber-tárlat kialakítását illeti, érdekes adalékokat tudtunk meg a beszélgetésen. Például azt, hogy egy csomó apróságon múlik, hogy egységessé váljon az összkép: nem mindegy, hogy párhuzamosan futnak-e a művek megvilágításához nélkülözhetetlen lámpasínek a plafonon, és olykor a termosztát fehér műanyag-gombját is érdemes belekomponálni a falra kinagyított, nagyméretű Réber-rajzba. Fontos volt, hogy az ablakokat is Réber-rajzok takarják, hiszen itt ezek a főszereplők, az ablakból látszódó belvárosi utcakép látványa csak elvonná a figyelmet. Ám a legfontosabb döntés az volt, amikor elhatározták, a kiállítóteret padlószőnyeggel borítják. Méghozzá olyan sokat kibíró, ipari szőnyeggel, amelynek motívumai egy társasjáték alapjául szolgálnak majd. Kiderült, miként esett a választásuk a Szegény Dzsoni és Árnika című Lázár Ervin-mese Réber László alkotta figuráira, hogyan kellett ezeket a színes alakokat a megfelelő léptékben megrajzolni, hogy aztán a szőnyegre kerülhessenek a motívumok. Az egyedi szőnyeg ára ugyan borsos volt, de nagymértékben meghatározza a tárlat egészét. Ahogyan a másik, felnőtteknek szóló könyvek illusztrációit és egyedi grafikákat felvonultató teremrészben is lényeges a szőnyeg, ami az egy-egy vonalból kibontakozó szellemes, ötletes, különös fekete-fehér Réber-világra felel rá…
Úgy tűnt, a legsokkolóbb momentum a szőnyeg megérkezése volt: a gyár azt vállalta, hogy négy részből illeszkedik majd össze a padlóburkolat. Ehhez képest a teherautóról egyetlen hatalmas tekercset tettek le az utcára, amit mozdítani is képtelenség volt, nemhogy egyben felcipelni a Hiemer-ház emeletére. A beszélgetés résztvevői azt mesélték, hogy a csapatuk egyik tagja – a látványtervezésben és rendezésben is részt vevő Koczka István – angyali nyugalommal, az utcán vágta fel egy éles sniccerrel a szőnyeget, ott, ahol a gyár a vágófelületeket kialakította. Ha véletlenül belevág a szőnyegbe, már nincs idő a gyárral kijavíttatni a hibát. Nem történt baj, a szőnyeget végül jókora darabokban sikerült az utcáról felhozni – a kiállítóteremben azóta is mindenkit lenyűgöz. Szó esett továbbá a különböző technikai megoldásokról, az Örkény egyperceshez készült grafika nyomán a játékos-mágneses képalkotásról, a Réber-rajzok számítógépes lapozásáról, a megszólaló „képekről”, a meghallgatható egypercesekről, a különleges világú Réber-filmekről. Elhangzott: mindezekkel arra törekedtek, hogy a tárlatra érdemes legyen ismét ellátogatni, újra és újra kínáljon feltárni való titkokat a nézőközönség számára.
– Gábor Gina –
Fotók: Deák Balázs
SZIKM blog 