Molnár Tibor (1904-1990) városi főépítész 1935-ben készített városképei ihlették legutóbbi fotósorozatunkat, amelyben 80 év távolából próbáltuk megismételni Molnár képeit, sikertelenül. Most megmutatjuk, hogy milyen volt Székesfehérvár akkor és most.
1935-ben Molnár Tibor városi főmérnök felmászott a bazilika tornyába és körbefotózta Székesfehérvárt. A fényképek a Szent István Király Múzeum gyűjteményének részét képezik. 80 évvel később megpróbáltuk megismételni tettét. Sikertelenül.
Szent István a városát szemléli
1935-ben, amikor a Szent István-székesegyházat felújították átmenetileg leszerelték a tornyok zsalus ablakait, így nyílt lehetősége Molnárnak elkészíteni a fotókat. Az ablakok egyelőre a helyükön vannak, így onnan nem készíthettünk épkézláb felvételeket, más megoldást kellett választani. Ez pedig a 14 emeletnyi állványzat volt, ahova külön engedéllyel és saját felelősségre mászhattunk fel. Eltelt egy kis időbe, míg megszoktuk a szédítő magasságot, és a munkások lesajnáló nézéseit. Remegett a lábunk, de megérte: feljutottunk a város legmagasabb pontjára. Szél és szemerkélő eső fogadott minket. A körülmények ugyan nem voltak ideálisak, de a látvány így is pazar volt.
Az 1935-ös fotókat csak részben sikerült reprodukálni, mivel az állványzat legmagasabb pontja valamivel a torony ablakai alatt található, így több épület takarásban volt. Ebben a bejegyzésben az eredeti tervtől való eltérés eredményeit mutatjuk meg: részletfotókat, életképeket egy esős székesfehérvári hétköznapból, de ígérjük, a következő posztunkban megmutatjuk a város távolabbi pontjait is, amíg csak a szem ellát.
Pallag Zoltán
Szent István Király Múzeum
(A képek kattintásra nagy méretben is megnyílnak.)
Mintegy 50 méter magasságban a védőháló jótékonyan mérsékeli a nem mindennapi térélmény élettani hatásait.
Ahol már csak a madarak járnak.
Street fashion.
Kedvenc utcánk: a Lépcső utca.
Batman a Liszt Ferenc utcát figyeli a Hermann László Zeneiskolánál.
Ablakmosás kívül-belül.
A barokk belváros utcái a középkori utcahálózatot követik, a legtöbb ház alapjai középkoriak.
Valaki szóljon, hogy eldőlt az antenna.
Egy titokzatos ház.
Hazafelé az Arany János utcán.
Vigyázat a tetőn dolgoznak!
Székesfehérvár egyetlen teljes épségében megmaradt középkori épülete a 15. században épült Szent Anna kápolna.
A Középkori Romkert panelházak gyűrűjében.
Buszra várók a Várkörúton. Előtérben az Árpád Fürdő kupolája.
Előtérben a Szent Anna kápolna tornyocskája, mögötte a Nagyboldogasszony templom (Nepomuki Szent János plébánia) tornyai, a távolban a Szent Sebestyén templom látható.
Szoborfülke az ún. Tergovics-ház falán.
Volt aki figyelte lépteinket.
Túléltük, de onnan fentről nézve minden sokkal kisebb.
Tóth Károly (1895-1985) Temesváron született, Székesfehérváron ismerkedett meg a fényképezéssel 1910-ben, alig több mint tíz év múlva nyílt meg első (Grósz Józseffel közös) műterme a Rákóczi utca 5. sz. alatt. Az itt látható képeslapok az 1930-as évek végén készültek.
Tóth Károly felvétele a Püspöki palota előtt sétálókról (1930-as évek vége)
“Egy jó fényképész, aki szabadidejében fotóművész lett: Tóth Károly
1910-ben történt, hogy Tóth Károlyt, az akkor tizenöt éves fűszerinast elküldték Pete Gyula fényképészmesterhez, hogy vigye haza a családról készült képeket. Nézegetett, kérdezgetett, addig-addig, mígnem otthagyta a szatócsboltot és fényképészinasnak állt. Hová? Hát naná, hogy Pete Gyulához. Az első világháború őt sem kerülte el, de miután ekkor még nem volt felesége, neki bizony ki kellett szolgálnia a három esztendőt. Iparigazolványát 1919. augusztus 31-én állították ki. 1922-ben Grósz Józseffel társulva megvásárolták özv. Virág Sándorné Rákóczi utca 5. sz. alatti műtermét. Grósz néhány évvel később Budapestre költözött, ahol a 20-as évek végén megalapította a Mosoly Albuma céget, melynek maradéka még most is üzemel a Nyugati téren. S amely megérdemelne egy külön könyvet, mindannyiunk okulására, hogyan mosolyogta át a történelem mindmegannyi viharát az a sokszázezer kisgyerek, akiket lefényképeztek 1939-ben, 1944-ben, 1948-ban, 56-ban, 68-ban, 89-ben és így tovább… Vissza Tóthoz. Megérdemli. Ideje jelentős részét a műtermi felvételek és kidolgozások – az iparos munka – vette el. Reggel hattól késő estig dolgozott feleségével együtt, akit ő tanított meg fényképezni. Mindig szolgálatban voltak, húsvétkor, karácsonykor is. Ennek ellenére sohasem mondott le a művészi munkáról. Brómolaj-átnyomással tájképeket, hangulatfelvételeket, portrékat készített. Már 1922-ben országos kiállításon vett részt. Képeiért először az 1929-ben, Budapesten rendezett III. Országos Kézművesipari Tárlaton kapott díjat. Attól kezdve rendszeresen szerepelt kiállításokon itthon és külföldön – többek között Angliában, Japánban, Franciaországban – egyaránt. Első önálló kiállításán, 1933-ban a fehérvári Megyeházán portrékat mutatott be. És még mesélhetnék róla sokat, hiszen hosszú élettel áldotta őt meg a sors, rengeteg városképet, eseményfotót is csinált, neves fényképészeket tanított meg a szakmára (…).”
Részlet Kincses Károly “Történet, fotó, Székesfehérvár” című írásából.
Tóth Károly: Részlet a Városház udvarából
Tóth Károly: Részlet a Városház udvarából
Tóth Károly: A Városház kapuja
Tóth Károly: Püspöki palota
Tóth Károly: Szent István utca (ma Arany János utca)
Tóth Károly: Szent Imre szobor
Tóth Károly: Részlet a Várkapu utcából
Tóth Károly: Részlet a városi strandról
Tóth Károly: Részlet a városi strandról és a sporttelepről
SZIKM blog 