Sherlock Holmes a nagyszentmiklósi kincsek nyomában

Amikor előzetesen kérdeztem tőle, hogyan hirdessük az előadást, úgy fogalmazott, Sherlock Holmes-ként kell eljárnia annak a régésznek, aki a nagyszentmiklósi kincsekkel kapcsolatos kérdésekre szeretne választ kapni. Nem kevesebbre vállalkozott, minthogy megmutatja, a régészek kutatómunkája is lehet olyan érdekes, mint a bűnügyi helyszínelőké. Felföldi Szabolcs régésszel, a Szegedi Tudományegyetem tudományos munkatársával hazánk egyik legmeghatározóbb kincsleletével kapcsolatos rejtélyekre kerestük a megoldásokat.

 

felfoldi-szabolcs

Dr. Felföldi Szabolcs “A nagyszentmiklósi aranykincs – Titkok és talányok” c. előadása

A nagyszentmiklósi leleteket számos talány övezi. Arról sincs egyhangú vélemény, hogy melyik népcsoporttól származik. Miért ilyen nehéz megállapítani?

A 23 darabból álló, aranyból készült edényeket tartalmazó kincslelet egy árokból került elő 1799-ben, mellette sem temetőre, sem településre utaló régészeti nyom nem maradt. Így a kutatóknak lényegében csak magukból a leletekből kiindulva kell megállapítaniuk a tárgyak korát. E tárgyak viszont lényegében egyediek, egészen pontos párhuzamaikat nem ismerjük a Kárpát-medence régészeti anyagában.

kincsektitkok-2

“Kincsek és titkok – A nagyszentmiklósi kincs, a bécsi szablya és a prágai Szent István kard” c. kiállítás múzeum Fő utca 6. szám alatti épületében (Megtekinthető 2017. január 15-ig)

Milyen „nyomon” lehet ilyenkor elindulni?

A készítésük technológiája, a rajtuk látható díszítő motívumok és a rájuk karcolt különböző nyelvű feliratok segítségével kísérelhetjük meg beazonosítani a tárgyakat készítő mesterek, és az ezeket megrendelő/birtokló előkelők hovatartozását.

Az elmúlt 200 évben több nép hagyatékának is tartották a kincseket…

A 19. században tartotta magát a nézet, hogy Attila kincséről van szó, tehát a hunok régészeti hagyatékához tartozik. A 20. század első felében bolgár tudósok a 9. században a Kárpát-medencébe benyomuló bolgárok hagyatékénak tartották. De felmerült az is, hogy az Árpád-kori magyarsághoz, egészen konkrétan Ajtonyhoz kapcsolható lenne a kincs, aki Nagyszentmiklós közelében székelhetett a 11. század elején. Azonban egyik nép leletanyagában sem ismeretesek hasonló edények.

Akkor mégis kiktől származhat?

Nagy valószínűséggel a Kárpát-medencébe a 567-568 körül betelepedő avaroktól, akik egészen a 9. századig  tartották kezükben a területet. Sírleleteikben felfedezhetjük a nagyszentmiklósi kincs egyes darabjainak lehetséges előképét. Az avaroknak voltak aranyedényeik, ismerték a hasonló tárgyak előállításának technológiáját, sőt nagyon hasonló motívumok is előfordulnak avar sírokba helyezett tárgyakon.

Ezek szerint a kincsek mintegy 1100 évesek lehetnek. Az ember valahogy azt gondolná, hogy akkoriban nem voltak ilyen aprólékos kidolgozású tárgyak…

De még mennyire, hogy voltak! Ha belegondol, hogy Tutanhamon sírjából milyen tökéletes ötvöstechnikai remekek kerültek elő, vagy említhetném a Perzsa vagy a Római Birodalom csodálatos ékszereit, tárgyait is! Az persze más kérdés, hogy valóban avarok voltak-e az ötvösök, aki ezeket készítették. Többen úgy vélik, hogy Bizáncból elszármazott mesterekről lehet szó, akik a késő antik ötvösművészet minden csínját-bínját ismerhették. De az biztos, hogy avar megrendelésre, az avarok ízlésének megfelelő tárgyat készítettek.

Amit az ember laikusként is meg tud állapítani, hogy ez a 10 kg-nyi kincs gazdag embertől származik. Mi mást mondanak el ezek a leletek a tulajdonosukról?

Minden bizonnyal egy a társadalom csúcsán elhelyezkedő személyé lehetett a kincs, aki feltehetően valamilyen erőszakos cselekménysorozat idején (háború? anarchia?) rejthette el vagyonát vagy vagyonának egy részét, annak reményében, hogy egyszer visszatérhet a titkos helyszínre. Annyi bizonyos, hogy a tárgyakat megrendelő személy egy olyan világból származott, melynek kifinomult, bonyolult hitvilága, összetett mítoszai lehettek, amelyet megerősítenek a kincs egyes darabjain látható mitikus, földöntúli lények, griffek, szenmurvok, s a számunkra ismeretlen magyarázatú különös jelenetek.

Az előadáson azt mondta, az egyik edényen annak a harcos fejedelemnek a portréja látható, aki a kincsek tulajdonosa.

Igen, az egyik korsón az úgynevezett “győztes fejedelem” portré akár az edények tulajdonosát is ábrázolhatja, de természetesen ezt soha semmilyen régészeti módszerrel nem fogjuk tudni bizonyítani, de persze ily módon megcáfolni sem. Ily módon ez inkább csak egy játékos felvetés.

dsc_4150_06

Az ún. 2. számú korsó, medallionjában “győztes fejedelem” portréjával, mely egyes feltevések szerint a kincsek eredeti tulajdonosát ábrázolja (a tárgyon még 3 további jelenet található: az”égberagadás”, az “égi vadászat” és az “állatküzdelem”)

A megtaláló szerb szőlősgazda és a felesége nem szolgáltatta be a leleteket, hanem “túladott” rajtuk. Az 1700-as évek végéről, 1800-as évek elejéről beszélünk. Akkoriban mekkora értéke/megbecsülése lehetett egy ilyen régészeti leletnek?

Sajnos nem vagyok meggyőződve róla, ha most kerülne elő egy hasonló lelet, akkor nem megint a hatóságoknak kellene erőfeszítéseket tenniük a leletek összegyűjtésére, a lelőkörülmények tisztázására. A kincs rendkívüli komoly értéket képviselt már előkerülésekor is. Nem véletlen tehát, hogy rövid pesti kitérővel hamarosan Bécsbe, a császári és királyi udvarba került. Az csak egyfajta szerencsétlen kultúrtörténeti időzítés, hogy ha és amennyiben akkoriban már létezett volna a Magyar Nemzeti Múzeum (amelyet a kincs megtalálását követő harmadik évben alapítottak), akkor akár még oda is kerülhettek volna ezek a darabok.

Tehát akkor ma is hasonló a helyzet…

A helyzet természetesen nem ilyen fekete-fehér. Számos illegális fémkeresős pusztítja a régészeti lelőhelyeket ma Magyarországon értékes leletek után kutatva, de nagyon sok tisztességes, becsületes ember is akad, aki együttműködik a múzeumokkal, s bejelenti, ha értékes régészeti leletre talált.

Van ugyanolyan értékes a lelet számunkra mint a Seuso-kincs?

Akár a Seuso-kincs, akár a nagyszentmiklósi kincs egy olyan időszak (az egyik a késő római kori Dunántúl, a másik a 8-9. századi Alföld) életébe, művészetébe, kultúrájába enged némi betekintést, amelyről még mindig nagyon keveset tudunk. Egy-egy egyedülálló “időkapszula” mindkettő, melynek megfejtése csak bonyolult, hosszadalmas régészeti, kultúrtörténeti, technológiai vizsgálatok révén valósulhat meg.

Miért lehet az, hogy a nagyszentmiklósi kincs mégsem kap akkora visszhangot a médiában?

Egyrészt egy több mint 200 éve előkerült, a magyar tudományos és kulturális életbe, a közgondolkodásba mélyen beágyazódott leletegyüttesről van szó a nagyszentmiklósi kincs esetében. Millióan leírták, lefotózták, lerajzolták már a kincs egyes darabjait. Egy könyvtárnyi irodalom készült már róla. A Seuso kincs  darabjai csupán 40 évvel ezelőtt kerültek elő, pontos fellelési körülményeit és további sorsát sok tekintetben homály fedi. Gyilkosság, alvilági játszmák, csempészet színesíti a történetét. Ezek egyenként is felkelthetik a média érdeklődését, de így együtt különösen érdekessé teszik a nagyközönség számára a Seuso-történetet. Ráadásul a Seuso néhány darabjának nemrégiben lezajlott megvásárlása és Magyarországra hozatala szintén felkeltette az érdeklődést az irányában. De felteszem, hogy 2175-ben a Seuso sem lesz már annyira a figyelem középpontjában mint manapság a nagyszentmiklósi kincs.

Gondolom, az eredeti leleteket ki sem adnák Bécsből. Mennyit von le a kiállítás értékéből, hogy “csak” a másolatokat tudjuk kiállítani?

Az eredeti tárgyak már kétszer jártak Magyarországon, egyszer 1884-ben, egyszer pedig 2002-ben. Tehát a bécsi kollégák azért “kiadják” időről-időre. Mivel azonban a kiállításban látható tárgyak rendkívül pontos másolatai az eredetieknek, s így megfelelő módon tudják érzékeltetni e nagyszerű alkotások térbeli formáit, méreteit, az aprólékosan kidolgozott díszítő motívumait, ezért én úgy gondolom, hogy nem von le komolyabban a kiállítás értékéből. Már csak azért sem mert nem csupán e tárgyak szerepelnek a kiállításban, hanem számos más régészeti lelet is, amelyek valóban “eredeti”, hamisítatlan tárgyi emlékek, s a kiállítás összességében is egy magas színvonalú, látványos szeletét nyújtja az avar és a honfoglaló magyar régészeti hagyatéknak.

 Írta: Unger Ágnes

 

A gödörtől a publikálásig – Egy lelet útja a múzeumban

A Szent István Király Múzeum szakembereivel 2014 nyarán az elmúlt napokban átadott Székesfehérvár nyugati elkerülő nyomvonalán dolgoztunk a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából.

1.kep

A munkálatok során egy honfoglalás, illetve korai Árpád-kori település részletét (félig földbe mélyített épületek, tárológödrök, sok-sok árok és még több cölöplyuk), valamint egy középső bronzkori teleprészletet tártunk fel. A legjellemzőbb bronzkori telepobjektum az ún. méhkas alakú gödör volt.

2.kep

A 801-es számú gödörből nagyobb mennyiségű vesszőfonatos, agyagtapasztásos fal átégett töredékei, ún. patics mellől kerámiatöredékek kerültek elő. Azonnal látszott, hogy a cserepek egy meglehetősen nagyméretű középső bronzkori, a dunántúli mészbetétes kerámia kultúrájába sorolható edényhez tartoztak.

3.kep

A megfigyeléseket dokumentáltuk, és elkezdtük a leletek felszedését. A cserepek felszedése során további érdekes felfedezést tettünk: az egykori edény aljának belső oldalán méretes bütykök helyezkedek el! Ezek a hegyes tüskék három sorba voltak rendezve, a legnagyobb töredéken 10 darabot figyeltünk meg belőlük. A többi töredék sem volt kevésbé érdekes: a tölcséres nyak, a két darab vízszintes állású szalagfül mind-mind egy különleges alakú, ám egészen hétköznapi funkciójú edényt sejtetett. Az edény pontos alakját a feltáráson nem tudtuk meghatározni, az előkerült töredékeit a múzeumba szállítottuk.

A múzeumba szállítást követően szinte minden lelet a következő útvonalon kell, hogy
végighaladjon. A leletek múzeumba kerülését gyarapodási naplóban kell rögzíteni.
A következő állomás a mechanikus tisztítás: a kollégák a múzeum restaurátorainak irányításával eltávolítják az edények felületén megtapadt agyag- és földréteget, egyéb szennyeződéseket. A kerámiatöredékek többsége ilyenkor vesz egy fürdőt: amennyiben nem festettek, vagy egyéb különleges módon nem díszítettek, és az állaguk engedi, folyóvíz alatt zajlik a megtisztításuk. Ez után hagyni kell a cserepeket kiszáradni. Miután eltűnt belőlük a mosás során felszívott nedvesség, a restaurátorokhoz kerülnek. A rossz állapotú, illetve az igen aprólékos tisztítást igénylő régészeti leleteket egyből a restaurátorműhelybe kell szállítani.

A nyugati elkerülő út megelőző feltárása során előkerült, különleges formájú és bütykös edény töredékei a mosás után Késmárky Rita restaurátor vette kezelésbe. Rita munkáját ezúton is köszönöm. A restaurálás során az összeillő töredékeket elkezdik összeragasztani, három dimenziós puzzleként rakva ki az egykori edényt. Az edény összes darabja a feltárás során nem került elő, a hiányzó részek – ahol a többi eredeti töredék alapján ki lehetett következtetni az edény eredeti alakját – a restaurálás során ki lett pótolva. Az alján megfigyelhető bütykök láthatósága érdekében egy részen nem lett kiegészítve az edény, és ezen a lyukon, mint egy szabálytalan formájú ablakon keresztül bepillanthatunk a belsejébe.

Az összeállt töredékek egy, a szakirodalomban vajköpülő edényként ismert formát adtak ki. A lelet különlegességét az adja, hogy a szóban forgó korszakból Fejér megye területéről nem ismerünk hasonlóan jó állapotban megmaradt, hasonló funkciójú és alakú edényt. A Dunántúl területéről egy hasonló formájú edény ismert (Veszprém területén került elő), de az kisebb méretű, temetkezés részeként került elő, és nincsenek az alján bütykök. Már csak ezért is érdemes a tárgyat publikálni. Ez azzal jár, hogy a kutatónak el kell merülnie a vonatkozó szakirodalomban, valamint el kell végezni a tárgy fotózását és rajzolását. Mivel az a cél, hogy a szóban forgó edény minden apró részletét bemutassuk, mind a fotózás, mind a rajzolás során több oldalról készülnek róla felvételek, rajzok.

A bemutatott tárgyfotókat a régészeti csapat tagjai, Kiss Balázs és Burián Péter készítették. Az edényről a tárgyrajzot a múzeum rajzolója, Demény Monika készíti. Munkájukat nagyon köszönöm!

Ez a rövid írás azt a célt szolgálta, hogy az olvasóközönség is belepillanthasson egy-egy lelet múzeumon belüli útjába. A régészeti leleteket nem csak kiásnunk kell, mind a szakmai, mind a laikus közönség számára megismerhetővé kell tennünk. Az írás tárgyául szolgáló különleges edényről a publikációt Pozsgai Helga régésszel közösen a székesfehérvári Szent István Király Múzeum évkönyvében, az Alba Regiában fogjuk megjelentetni.

12.kép

Szerző: Savanyú Bálint

 

László Gyula és a csákberény-orondpusztai avar temető

Rendkívüli légifotó a csákberényi avar temetőről

 

Otto Braaschnak a Kelet-Dunántúl fölött 1994-ben készített légifotóján sírmezőre utaló elszíneződések látszódtak. A Szent István Király Múzeum népvándorláskoros régésze, dr. Fülöp Gyula ismerte fel rajta Csákberény-Orondpusztát, illetve ’30-as években részben feltárt avar kori temetőt. Ritkán készül olyan szerencsés légifotó, amelyen a föld alatt rejtőzködő temetőnek az egyes síraknái is kirajzolódnak. Óriási lehetőség ez a kutatás számára, hiszen Orondpusztán a régészek már előre tudhatják, hol kell ásniuk, hogy biztosan temetkezésekre bukkanjanak.

 

csákberény légifotó

Csákberény – légifelvétel

 

László Gyula és a csákberényi feltárás

László Gyula (1910-1998) két szezon időtartamáig, 1938-ban és 1939-ben vett részt a csákberényi ásatáson. A feltárások utolsó szakaszát a korabeli történelmi események pecsételték meg. A naplóban utolsóként feljegyzett dátum 1939. szeptember 2-ára, a második világháború kitörésének másnapjára esett; a leltárkönyv szerint azonban 1939. szeptember 21-ig tartott a feltárás. Majd csak fél évszázaddal később, az egyetemi katedráról való távozása, a 70 évesen történt nyugdíjba vonulása után, az 1980-as évek legelején kerített sort rá, hogy visszakanyarodjék a csákberényi temető tudományos feldolgozásához. Szembesülnie kellett azzal a nyomasztó kérdéssel, hogy idős, hajlott korára vajon mit tudott megőrizni emlékeiben a lelőhely feltárásáról a rendelkezésre álló (sokszor igencsak hiányos) dokumentumok alapján?

Bármennyire igyekezett is a lelkiismeretén enyhíteni, hosszú és művészi alkotásokban, valamint tudományos publikációkban gazdag élete (1910–1988) során nem adatott meg számára, hogy a csákberényi temető publikációjának végére még általa kerüljön pont.

A csákberényi monográfia számára 1994. március 14-ével (a születésnapjára) keltezett előszavában László Gyula így fogalmazott: „Az ásatás feldolgozására majd 60 év múltán csak most kerül sor, félig elkészült munkám befejezésére Fülöp Gyulát és Szentpéteri Józsefet, egykori tanítványaimat kértem meg… Magam időm lejártával nem vállalkozhattam, hogy a megkezdett közlési munkát végigvigyem.” Az iskolateremtő professzor írásban rögzített akaratának megfelelően ezt a feladatot a két megnevezett tanítványán túl végül is egy kortársaiból és tisztelőiből, szellemi utódaiból álló szerzői és szerkesztői munkaközösség vitte véghez.

This slideshow requires JavaScript.

Csákberényi terepfotók és leletek

Szücsi Frigyes
régész

Forrás:
Szentpéteri Józsefnek “A csákberény-orondpusztai avar kori temető kutatástörténete” címmel a “Gyula László: Das awarenzeitlcihe Gräberfeld in Csákberény-Orondpuszta” kötethez írott kézirata.

 

Beszámoló a sáregresi Nemes-dűlőben (Fáncs) végzett régészeti feltárásról

A Fejér megyei Sárbogárd-Örspusztát és Sáregrest összekötő műút nyugati oldalán, Sáregrestől mintegy 1 kilométerre  északra, kb. 1000 m2-es alapterületű dombon mezőgazdasági művelés során nagy mennyiségű emberi csont és falmaradvány került a felszínre. Két alkalommal történt terepbejárás (2010, 2012), melynek során bebizonyosodott, hogy régészeti korú értékekről (templom és cinterme) van szó az adott területen. A természetes erózió és a talajmunkák miatt folyamatos pusztulásnak volt kitéve a régészeti lelőhely, mely sok esetben a falak, temetkezések teljes megsemmisülését okozta. A feltárást a Szent István Király Múzeum végezte részben NKA pályázati támogatás segítségével 2015. július 6–augusztus 6-a között.  (1.)

 
Történeti háttér

A 10–11. század folyamán hazánkba érkező besenyő töredékek a mezőföldi Sárvíz-völgyében telepedtek le, későbbiekben önálló ispánságot alkotva. A lápvidék szigetszerűen kiemelkedő szárazulatait kihasználva hozták létre településeiket az 1050-es évek végétől a történeti és a régészeti adatok alapján Tolna megye közepéig. (2.)

A régészeti lelőhely az okleveles adatok alapján az egykori Fáncs nevű településhez tartozott, melyet eredetileg magyarok lakták. Elsőként egy 1269. évi oklevél említi meg, melyben IV. Béla (1235–70) Máté és Csutur töbörzsöki besenyőknek adományozta – saját kérésükre – a korábban királyi csőszök által bírt „Fanch”-ot (ma puszta Pusztaegres határában). A letelepítésük hátterében kettős cél (állattartás, katonai-stratégiai) állhatott. (3.)

A települést megemlítő, további okleveles adatok: 1276 (de villa Fanch), 1323 (de Fanch), 1326 (de Fanch), 1335 (de Fanch), 1342 (Fanch), 1358, 1367, 1391, 1396, 1401, 1409, 1416, 1420 (Fanch), 1552, 1535, 1570, 1580, 1590. (4.)

1391-es forrás szerint templomukat Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték. (5.)  1422-ben kelt oklevél már elnéptelenedett birtokról tett említést, mely alapján a közösség felhagyott a településsel. (6.)

 

alaprajz

 

Ásatási eredmények

A lelőhelyen az ásatás előtt magnetométeres felmérés készült és a vizsgálat során kirajzolódott a temetőt körülvevő árok, továbbá a sírok egy része. (7.) A munka hét szelvényben folyt a sárga löszrétegig/altalajig (-55–176 cm, felszíntől mérve). A rendszeres mezőgazdasági művelés miatt a lelőhely rétegei jelentős mértékben elpusztultak, keveredtek, ezért a síroknál csak relatív kronológiát lehet felállítani.

 

magnetométeres vizsgálat

Az ásatás előtt magnetométeres felmérés készült

 

A temetődomb közepén került feltárásra az egyhajós, négyszögletes szentéllyel rendelkező Árpád-kori templom maradványa. (8.) Teljes mérete: 11,3×6,7 m, a szentélyé: 4,7×3,5 m. Az egyházi épület falalapozásának az alja maradt meg 10–15 cm-es vastagságban, 80 cm-es szélességben kb. -50 cm-en (felszíntől mérve), mely homokkőből, másodlagosan felhasznált római kori tegulákból és durva mészkövekből állt némi fehér habarccsal. A templom bejárata a déli oldalon helyezkedett el az ott lévő, észak–déli irányban lefektetett nagyméretű homokkő, valamint közvetlenül a nyugati oldalán kívül fekvő kősír (2015/2/2.) alapján, de a bejárat szélessége nem határozható meg a bolygatások következtében. A folyamatos talajművelés miatt a hajó déli oldalának nagy része és a keleti oldala is hiányzik, továbbá a középkori járószintet sem sikerült megfigyelni. Egy építési periódust lehetett a fennmaradt maradványok alapján meghatározni, átalakításra, bővítésre utaló nyomok nem voltak.

A területen összesen 93 darab, bolygatatlan, nyugat–keleti tájolású sír került kibontásra -40–60 cm között (felszíntől mérve), melyek többségében a templomon kívül helyezkedtek el. Jelentős mennyiségű szórvány csontanyag összegyűjtésére is sor került a munkálatok során, melynek alapján feltételezhetően közel 120 ember maradványát találhattuk meg. A területhez képest magas sírszám a középkori temetőkre jellemző szuperpozíciók, sírátvágások miatt volt, mert a körárokkal határolt terepet hosszabb ideig, pár száz évig is használtak az itt élők. A templom körül legalább 300–400 elhunytat temethettek el, azonban ettől magasabb sírszám is elképzelhető.

 

sírok

Sírok a feltárás helyszínén

 

1. szv. 3. sír7. sz 2. sír

 

????????????????????????????????????

Felhúzott lábú csontváz

A cinteremben soros temetkezés folyt és legalább három sírréteget lehetett elkülöníteni templomon kívül-belül. Az elhunytak között jelentős számban volt gyermek és csecsemő. Koporsóban temetkeztek az előkerült szegek és a néhány helyen megmaradt famaradvány (2015/1/8, 9.) alapján. Sírfoltokat a bolygatások miatt kevés alkalommal lehetett megfigyelni. Téglalap és trapéz alakúak fordultak elő. Az elhunytak nyújtott testhelyzetben feküdtek, karjaikat a testtel párhuzamosan fektették vagy a medencére hajlították. A temetőben azonban előfordult néhány eltérő testtartású temetkezés, köztük egy bal oldalra felhúzott lábú csontváz (2015/2/3.), mely a templomon belül helyezkedett el. Az épületen kívül két olyan sír (2015/2/26, 32.) feküdt, melyben az elhunytak bal lába a térdénél kissé felhúzva volt. A szentélyben két temetkezés (2015/2/24, 29.) került feltárásra, melyek valószínűleg magasabb rangú személyek lehettek. A templomhajó nyugati zárófala előtt egy falazott, de bolygatott sír (2015/2/1.) került elő, melynek oldalát három sorban, kemény mészkő kváderek alkották fehér habarcsba rakva. Fedlapja nem volt, a nyugati vége is elpusztult, valószínűleg a temetkezések (2015/2/2.) vagy a talajművelés vitte el. A sír mérete: 240x90x30 cm.

A sírokból előkerült mellékletek főleg viseleti tárgyak voltak. Bronzból és ezüstből készült darabok alkotják a leletegyüttest.
A pántgyűrűk közül két típus: sima felületű és az oldalán két körbefutó kanellúrával díszített példány fordul elő az anyagban. A használatuk a 14–16. században tekinthető általánosnak. Leginkább női sírok jellemző ékszerei. A bolygatások miatt nem az eredeti helyükön (koponya körül, meddőből) feküdtek ezek a leletek. Egy darab fejes gyűrű volt a körárokban eltemetett férfi csontváz (2015/6/1.) jobb kezének középső ujján. A bronztárgy fején vésett, stilizált levélmotívum látható. A párhuzamok alapján a 13. század első felére keltezhető a darab. (9.)

 

12-13. századi, ezüst lemezzel bevont, bronz hajkarika14-15. századi bronz karikagyűrű

Balra 12-13. századi, ezüst lemezzel bevont, bronz hajkarika, jobbra 14-15. századi bronz karikagyűrű

 

13-14. századi köves, ezüst gyűrű15. századi bronz övcsat

Balra 13-14. századi köves, ezüst gyűrű, jobbra 15. századi bronz övcsat

A 2015/2/3. sírban, az elhunyt combcsontja mellől egy ezüst, lila színű, üvegbetétes gyűrű került elő. A kerek foglalat széle fogazott díszű. Aranyozott ezüst gyűrű piros színű üvegbetétét virág alakú fejbe foglalták bele, mely valószínűleg női sírban lehetett, de a lelet másodlagosan, a sírok kevert földjéből származott. A párhuzamok alapján 14–15. századra datálhatók. (10.)

Más temetkezések és a talajművelés által bolygatott sírból (2015/2/8.) származik egy bronz, köpűs karika ezüst lemezzel bevonva. A tokot átfúrt pontok díszítik. Ezek az ékszerek a 12. század első felétől, a 13. század folyamán végig jelen vannak a viseletben, melyek leginkább párosan fordulnak elő. (11.)

A 2015/1. szelvényben, a templomon kívül egy módosabb családból származó lány (2015/1/4. sír) koponyáján növényi háncsszöveten ezüstözött bronzspirálokkal díszített párta (fémszálas párta) maradt meg, de a homlokán lévő részét a talajművelés elvitte. A motívumot egyelőre nem tudtuk megfigyelni a meglévő részeken, mert in situ került felszedésre az elhunyt feje a viseleti elemmel együtt. A párhuzamok alapján valószínűleg hurkolással kialakított virág vagy levéldísz lehet rajta. A 14. század végétől a 16. század első negyedéig fordulnak elő a temetőkben. (12.)

pártaöv részlete6. szv. 1.sír pecsétgyűrű

Pártaöv részlet (balra), pecsétgyűrű (jobbra)

 



Az egyházi épületen belül fekvő, bolygatott sír (2015/2/38.) deréktájékán bőrre aklaszegekkel felerősített, préselt, téglalap (3×1,6 cm, bordázott minta) és négyzet (1,7×1,7 cm, rozetta minta) alakú bronz veretekkel díszített pártaöv helyezkedett el, melyek használata a 14–16. században volt általános a középnemesség és a módosabb parasztság körében. (13.)

A feltárás során a sírok kevert földjéből 15 darab érme került elő, melyek többségében bolygatott, sírok kevert földjéből (I. Zsigmond, parvus, 1402, 1387–1427; 2 darab bécsi fillér, 13–14. század; szerecsenfejes denár, 1373–82; V. László, denár, 1440) származnak. Hármat biztosan halotti obulusként temették el. Az elhunyt koponyája (2015/1/14.) mellett és a falazott sírban (2015/2/1.) helyezkedett el egy-egy bécsi fillér. I. Mátyás denárja (1489) közvetlenül a megmaradt koporsó oldalánál (2015/1/20.) feküdt. (14.)

I. Lajos, szerecsenfejes denár, 1373-82, előlapI. Zsigmond ezüst pénze, 1387-1427, hátlap

Balra I. Lajos, szerecsenfejes denár, 1373-82, jobbra I. Zsigmond ezüst pénze, 1387-1427

 

 

A feltárás során sikerült a temetődombot körítő, U-keresztmetszetű árkot is megfigyelni, mely 270 cm széles, legnagyobb mélysége -124 cm (járószinttől mérve). A betöltéséből 13–14. századi kerámialeletek származnak. A magnetométeres felmérésen látható körvonalat sikerült a kijelölt szelvényekben feltárni. Az északnyugati sarkát azonban szőlőművelés során megbolygatták, ennek ellenére a metszetfalban (2015/6. sz.) látható volt a profilja.

Az írott források és a tárgyi leletek alapján a temetőt a 13–16. század között használhatták. A templom használatának felhagyására a 15/16. század fordulóján kerülhetett sor, mert a 15. század első felében már lakatlan településről tesz említést egy oklevél. (15.)

 


  1.  NKA-3234/258
  2. Az írott források a jelenlétükre vonatkozóan a 13–14. századtól maradtak fenn. Ennek oka magyarázható a korai időszakból fennmaradt kevés forrásanyaggal, továbbá a besenyők feudális betagozódása lassabban ment végbe. Hatházi Gábor: Besenyők és kunok a Mezőföldön. In: Havassy Péter (szerk.): Zúduló sasok. Új honfoglalók – besenyők, kunok, jászok – a középkori Alföldön és a Mezőföldön. Gyulai katalógusok 2. Gyula 1996. 39–41.
  3. „Donationales Belae, regis flungariae, Matliaeo et Chutur Bissenis de villa Tuburchuk (hod. Toborcsok, in Comitatu Aibensi) super terra praeconum regiorum culturae duorum aratrorum sufficiente Fanch nominata, quam posteaquam sibi dari in libertate Bissenorum possidendam petiissent, rex erga relationem Pobor, Comitis Praeconum regiorum, quorum eadem terra praeconum Fanch deserta esset, et iuxta terras Menik (hodie Menyöd praedium) et Fanch interiaceret, pro seruitiis instantium donauit, eosdemque per dictum Pobor introduci fecit.” – Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis I–XI. Studio et opera Georgii Fejér. Budae 1829–1844. (a továbbiakban: CD) VIII/5. 288.
  4. Hatházi Gábor: A besenyő megtelepedés régészeti nyomai Fejér megyében. Savaria – A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1996) 233.
  5. Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. III. Bp. 1897. 327.
  6. 1422. június 6.: Perényi Péter országbíró a fehérvári keresztesek konventjéhez. Elmondták neki Gench-i Péter fiai: László és Mihály meg Thynod-i Bálint, hogy ők a Fejér megyei Fanch néptelen birtokba, amely őket királyi új adomány révén jogosan megilleti, be akarnak menni, ezért kéri őket, hogy küldjék ki tanúbizonyságukat, akinek jelenlétében a kijelölt királyi emberek egyike a szomszédok és határosok összehívása után vezesse be őket a birtokba, majd iktassa azt részükre örök birtoklásra; az esetleges ellentmondókat idézzék a királyi jelenlét elé. Kijelölt királyi emberek: Stephanus f. Andree de Hathwan, Stephanus f. Nicolai de eadem, Laurentius f. Sebastiani de dicta Hathwan, Bartholomeus f. Elie de Wrsy. Borsa Iván–C. Tóth Norbert: Zsigmondkori oklevéltár IX. (1422). Bp. 2004. 196–197.
  7.  A felmérést végezte: Stibrányi Máté, Buránszki Nóra, Somogyi Ferenc (Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ – Régészeti Szolgáltatási Főosztály).
  8. Néhány példa hasonló alaprajzra: Edelény-Cseb (Szekeres Krisztina: Temetkezések Edelény-Cseb középkori templomában. 259.), Hetvehely, Komló, Mánfa, Mecseknádasd, Pécsvárad (G. Sándor Mária: A mecseknádasdi Szent István-templom kutatása. Magyar Műemlékvédelem 1971–72 (1974) 188.
  9.  Lovag Zsuzsa: Árpád-kori pecsétgyűrűk I. FolArch 31. (1980) 221–236.
  10.  Lovag Zsuzsa: Az Esztergom-Prímás szigeti apácakolostor feltárása. Opuscula Hungarica VIII. Bp. 2014. 24. tábla 8, 9.
  11.  A tipológia alapján az 1. típusba tartozhat, mert a köpűt külön lemezből készítették el és ráforrasztották a huzal végére, de nincsen rajta levél-, gömbdísz. Kulcsár Mihály: Néhány megjegyzés az Árpád-kori karikaékszerek viseletének kérdéséhez. Az ún. köpűs záródású karikák. Savaria – A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992–1995) 252–259.
  12.  Gábor Gabriella: Középkori párták Békés megyében. MFMÉ – StudArch 2. (1996) 383–385.
  13.  Horváth Béla: A tiszaörvényi párta és pártaöv. FolArch 21. (1970) 166.
  14.  Az érmék és a leletek is arra utalnak, hogy a temetőben 1424 utáni sírok is vannak. Valószínűleg nem állt sokáig pusztán Fáncs település, ennek tisztázására a faluhelyen is szükség lenne a feltárásra.
  15.  Ld. 5. jz

 

Reich Szabina
Szent István Király Múzeum

 

Tavasszal ismét látogatható lesz Gorsium, a kikapcsolódás antik szigete – készülődhetünk a Floraliára

Európai Uniós forrásból, és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 200 millió forintos önrészéből,  szinte teljes mértékben megújult a Gorsiumi Régészeti Park,mely 2016. tavaszán ismét fogadja a látogatókat, így már április végén, május elején a hagyományos,  korábban nagy sikereket arató Floralia ünnep alkalmából.  A park látványos fejlesztésekkel bővült: tágas parkolót alakítottak ki a beruházás során, látogató központot  építettek (kiállítótér, mosdók, büfé), felújították a Zichy borospincét, a  Freskós ház fölé egy új, római kori mintára készült védőépületet készítettek, római kori mintára készült, újonnan épült  védőépületben egy lakomaterem,  alatta egy ókori pince látható, a dél-keleti városfal egy szakasza, a műemléki rekonstrukciónak köszönhetően,  két oldal- és egy saroktoronnyal a római kori városfalak monumentális méretét hivatott érzékeltetni, s kilátóként is funkcionál. Mindezeknek köszönhetően eljöhet az az idő, amikor ismét évi 80 ezer fő látogatja meg a Gorsiumi Régészeti Parkot. Nádorfi Gabriella római- és ókori régész, a Szent István Király Múzeum Tudományos osztályának a vezetője, a projekt menedzsereként még nem dől hátra, hiszen a nyitásig  számtalan a teendő.

 

  • Fárasztó, ugyanakkor örömteli időszakon vannak túl. Honnan indultak?

 

  • Igen, mert most valósult meg az az Európai Uniós pályázat, melyre a múzeum öt éve pályázott, s mely gyakorlatilag most fejeződött be – kezdte válaszát Nádorfi Gabriella. – Egy nagyon fárasztó időszakon vagyunk túl, de nem csak a magam nevében mondhatom, hogy reményeink szerint nagy tetszést arat majd a látogatók körében. Gorsium életében ez a munka egy hatalmas előrelépést jelent, hiszen korábban meglehetősen rossz állapotba került a park.  2007 óta a park területén már nem volt kiállítás, le kellett bontani, mert a Zichy pincének egy részén lévő állandó kiállítás anyagai tönkre mentek, miközben a múzeum egyik feladata, hogy az anyagokat megvédje, megmentse az utókor számára. Tehát nem volt  kiállításunk, ugyanakkor nagyon rossz állapotba került a vizesblokkunk, már balkáni körülmények uralkodtak, elavult, elöregedett minden, a karbantartás nem segített. Komoly gondot okozott az iroda- és raktárépületek tetőszerkezete, így a műtárgyakat másutt kellett elhelyezni, mert ha leszakad a tető, megsemmisülnek. Arról nem is beszélve, hogy minden nyirkos, nedves volt, rendre beázott, s ezzel a helyzettel valamit kezdeni kellett.  De le kellett bontanunk a több mázsás kövekből  álló kőtárat is, s ezeket úgy mozgatni, hogy semmi és senki sem sérüljön meg. Itt kell elmondani, amennyiben a pályázatunk nem valósul meg, akkor nagyon komoly gondokkal kellett volna szembenézni Gorsiumban, de a székesfehérvári önkormányzatnak köszönhetően megvalósult. Mert például a vizesblokk állapota miatt a Tisztiorvosi Szolgálat bezáratja a parkot, kiállítás nincs, hiszen nem volt hol  megcsinálni. Rossz is bele gondolni, hogy mi lett volna Gorsium sorsa…

 

  • Holott Aqvincum mellett Gorsium hazánk második legjelentősebb régészeti parkja.

 

  • Mondhatjuk, s bár nem bántom Aqvincumot, hiszen nagyon szeretem őket, de Gorsiumnak az a nagyon nagy előnye, hogy amíg Aqvincum bent van a városban, a település ráépült, így csak bizonyos helyeken látható, szakaszonként tudják feltárni,  addig Gorsium  távol esik a civilizációtól, így a modern kortól egy kicsit elkülönül, nem épült rá semmi. Így teljes egészében feltárható, és bemutatható. Ez nagyon nagy előnyünk.

 

  • A pályázatnak köszönhetően 2016 tavaszán ismét megnyitják a parkot a látogatók előtt.

 

  • Nagyon reménykedünk, hogy így lesz. A munkálatok befejeződtek, de még hátra vannak a szakhatósági engedélyek beszerzése, nem tudom, hogy ez mennyi időt vesz majd igénybe.  Amíg a használatbavételi engedélyekkel nem rendelkezünk, addig a látogatókat nem fogadhatjuk. De azért is kell tavaszra gondolnunk,  mert addig még sok feladatunk van. Igaz, hogy jó pár látványossággal bővültünk, új kiállító terekkel, de azokat be is kell rendeznünk.  De egyértelműen bizakodunk, hogy tavasszal már jó pár látványossággal, közöttük technikai jellegű újdonságokkal szembesülnek majd a vendégeink.

 

  • Amennyiben minden akadály elhárul, s kinyithatnak tavasszal, valóra válik a látogatók régi álma: ismét láthatják a nagy sikerű Floráliát.

 

  • Igen, terveink között szerepel a korábbi programok felújítása. Így tavasszal a Floralia, melynek megrendezéséhez reményeink szerint rendelkezésre állnak majd az anyagi források. Egyértelműen vissza akarjuk hozni, a hagyományaihoz, szokásainkhoz híven,  méltó módon szeretnénk megünnepelni, de a római korhoz kötődő újdonságokkal szeretnénk bővíteni. Hiszen az a célunk, hogy szakmailag Floralia továbbra is látványos és méltó ünnep legyen. Ugyanakkor nagyon szeretnénk visszahozni a Ludi Romani színházi előadást. és jó lenne a régészeti park téli bezárását jelentő, a korábban nagy sikerű Augustaliát is újra bevezetni, mikor is Fitz Jenő professzor körbevezette a látogatókat a parkban, az  abban az évben elvégzett régészeti feltáráson, s azt bemutatta az érdeklődőknek.  Ez egy nagyon jó program volt. Terveink között más új programok is szerepelnek, melyeket az anyagi lehetőségek függvényében szeretnénk megvalósítani. Nem azt mondom, hogy mindent egyszerre, hanem fokozatosan. Szeretnénk Gorsiumot vonzóvá tenni a látogatók számára. A gyerekekre gondolva kialakítunk számukra játszó sarkot, egy olyan helyet, ahol elfoglalják magukat, és rendelkezésükre áll majd a korábbi római játszó asztal is a parkban. Miután a pályázat turisztikai jellegű volt, melynek a többi között az eltöltött  vendég éjszakák, a látnivalók  száma is lényeges szempontja,  a projekt megvalósítása során arra törekedtünk, hogy a látogatók körbejárják majd a területet, megtekintsék az új dolgokat, a kiállításokat, a nagyon hangulatos romterületet, a környéket. Mindezekre egy nap nem is lesz elég,  nem beszélve arról, hogy Székesfehérváron, illetve a város vonzáskörzetében is rengeteg a látnivaló.

 

  • A park fénykorában 80 ezer látogatója volt Gorsiumnak, s ezen a tényen a Turizmus Zrt. marketing igazgatója is meglepődött. A megnyitást követően, a közeljövőben elérhetik, felül múlhatják ezt a számot?

 

  • Remélem, hogy igen. Tény és való, hogy ennyi látogatója volt a parknak. Az 1970-es évek közepén, amikor a jelenleginél jóval kisebb Gorsiumban elindult egy nagy változás, akkor ugrásszerűen megnőtt a látogatók száma. Szerintem most is erre számíthatunk majd, de ez természetesen a gazdasági helyzettől  és egyebektől is függ. Nem csak Magyarországra koncentrálva, európai szinten régóta figyelem a régészeti parkokat, a működésüket, a látogatói számot, a programokat illetően. És azt is figyelem, hogy mi az ami jó, és mi az ami nem. Ami vonzza, illetve nem vonzza  a látogatókat. Időnként meglehetősen optimista tudok lenni, és úgy gondolom, tudunk majd olyan programokkal elő rukkolni Gorsiumban, például a Florálián kívül is, ami elnyeri a látogatók tetszését. Minden területen a helyi sajátosságok kiemelése a lényeg, ezért azt kell elérni, hogy ne ugyanazt lássák a vendégek, mint például Aqvincumban. Náluk felépült a festő ház, nekünk ilyen nem lesz, nincs is, nekünk majd más lesz. De a korábbi évekhez hasonlóan, ezután is összedolgozunk majd Aqvincummal, hiszen rendkívül jó volt, és most is az a kapcsolatunk. Külföldön is azok a programok a sikeresek, melyeket másutt nem láthatnak. De lényeges szempont lesz, és erről a múzeum vezetésével még tárgyaltunk, a belépőjegyek ára.  Mert ha túl magas, pont az a réteg, akit a téma, a park érdekel, nem tud eljönni, ám az is tény: nem szabad saját magunkat lekicsinyellni a nagyon alacsony jegyárakkal. De sokszor a kevesebb több. Meg kell találunk a megfelelő arányt, s remélem, hogy ez így is lesz.  Visszatérve a 80 ezres létszámhoz, nem biztos, hogy már 2016-ban, de én biztosra veszem, hogy a közeljövőben elérhetjük, felül múlhatjuk ezt a létszámot. Ezért is lesz nagyon fontos a marketing munka, hogy népszerűsítsük a parkot, a programokat.  De érdeklődésben az építkezés ideje alatt sem volt hiány, állandóan jöttek az érdeklődők, vagy telefonáltak, de az építési terület miatt nem engedhettük be őket. Egy osztrák régészeti park példájára térnék: amióta az Európai Uniós fejlesztés után kinyitottak, máris 160 ezres látogatói számot értek el.

 

  • Ön még egyetemistaként, az ásatások résztvevőjeként 1974. óta kötődik Gorsiumhoz, így szakavatott ismerője a parknak, önnél jobban senki sem ismeri.

 

  • Azért jöttem ide, mert szó szerint beleszerettem, s kisebb nagyobb megszakításokkal, folyamatában Gorsium szinte az életem. A nyarakat szinte végig ott töltöttem, de persze elkalandoztam másfele is ásni. Az egyetem után ide, az István Király Múzeumba akartam jönni, de Fitz Jenő is ezt akarta, és sikerült.  Gorsium mellett Szabadbattyán  a szívem másik csücske,  de említhetem még a csákvári temetőt, hogy a kisebbekről már ne is beszéljünk. Ez a három nagyon kötődik hozzám. De lényegében Gorsiumban nőttem fel, rengeteget tanultam. Sokat is dolgoztam, időként bedobtak a mély vízbe, de nagyon jó volt.

 

  • Eredményes évet tudhat maga mögött, egyrészt a régészeti park, másrészt pedig a székesfehérvári Seuso kiállítás miatt, mely nagy sikert aratott.

 

  • Ez utóbbival egy nagy álmom teljesült, hiszen Szabadbattyán és Gorsium lényegében összetartozik. Mondhatom, szakmai életemnek ezek voltak a nagy munkái. Nagyon örültem, hogy a Seuso kincseket sikerült bemutatni a Szent István Király Múzeumban. És ezért ismét csak köszönet illeti Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatát, Cser-Palkovics András polgármestert, Vargha Tamás országgyűlési képviselőt, L. Simon Lászlót, akik egyértelműen az ügy mellé álltak. Ez nagyon sokat számított, hiszen ha nem támogatják, az önkormányzat nem tesz meg mindent a kiállítás érdekében, akkor ez soha nem kerül ide, a városba. De az igazi az lenne, ha visszakerülne a Seuso kincs másik fele, s azt is láthatnánk Fehérváron. Erre egyébként van ígéretünk, de az is nagyon jó lenne, ha a szabadbattyáni épületet is bemutathatnánk. Mert be kell, arról nem beszélve, hogy Gorsium és Szabadbattyán nagyon közel van egymáshoz, és a kettő együtt turisztikailag fantasztikus lehetőséget nyújtana. És tudományos szempontból is jelentős lenne.

 

  • Nyilván tervezik az újabb eltárásokat.

 

  • Igen, tervezzük, hiszen most valami elindult, s ennek nagyon örülünk, de még nagyon sok terepi munka vár ránk. Például falakat kellene konzerválni, meg kell állítani a  ledőléseket. Ehhez a munkához is műemléki tervet kell  készíteni. Szakmailag természetesen nagyon fontos a feltárások folytatása, de amiket feltárunk, azoknál ügyelnünk kell arra, hogy ne induljon el a pusztulási folyamat. És van bizony olyan, amit azonnal konzerválni kellene. Ezek nem a múzeum trehánysága miatt nem valósultak meg, hanem azért, mert az 1980-as évek eleje óta, bizony az a rendszeres falkonzerválási munka, ami korábban volt, sajnos az anyagiak hiányában megszűnt, erre már nem kapott támogatást a múzeum.  De nagyon célszerű lenne, bár ott kevés falat találunk, a díszkutak előtti nagy térnél meg kellene találnunk a déli oldalt, hogy a teret ezzel teljes egészében  feltárnánk, ez látványilag, és szakmailag is sokat jelentene. És vannak korábban félbehagyott részek is, melyeket jó és időszerű lenne befejezni.

 

Matók János

Fotó: Bácskai Gergely, Gelencsér Ferenc

????????????????????????????????????

Nádorfi Gabriella római- és ókori  régész, a Szent István Király Múzeum Tudományos osztályának a vezetője

 

gorsium_kicsi3(1)

20151211_092708gorsium_kicsi4(1)

 

 

Próbafeltárás a Ciszterci Gimnázium udvarán

A Szent István Király Múzeum szakemberei Szücsi Frigyes (régész, kabinetvezető) vezetésével 2015. november 18-tól 2015. november 25-ig próbafeltárást végeztek, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ megbízásából, a székesfehérvári Ciszterci Gimnázium udvarában. Részben az udvarban, részben pedig a jelenleg álló épületrészek elbontásával egy tornacsarnok épül, 6 méter mélyre a földbe süllyesztve, melyet a tervek szerint 2018-ban adnak majd át. A rövidesen elkezdődő beruházás miatt vált szükségessé a terület régészeti érintettségének tisztázása, amelynek hatékony módszere a próbafeltárás.

“A korábbi régészeti adatokon és egykori metszeteken alapuló feltételezéseink beigazolódtak, miszerint a középkorban, majd a török korban is a városfalakat védő vizesárok húzódott a Mátyás király krt. és a Ciszterci Gimnázium Jókai utcai épületszárnya közötti területen, amelynek feltöltése a 19. század második felében fejeződhetett be. Mindezt igazolja a próbafeltáráson közel két méteres mélységben lelt kettő fatuskó gyökerekkel. A két fa évszázadokkal ezelőtt olyan időszakban kezdhetett el növekedni, amikor a városárok nem tartalmazott vizet. Közel 50 esztendő után pusztultak el és nem sokkal ezt követően nedves, oxigénmentes környezetbe kerülhettek, ezzel magyarázható az egyik fatuskó kiváló állapotban való fennmaradása napjainkig. A fatuskók feltárásához szivattyút is használnunk kellett, mert a talajvíz már 2 méteres mélységben jelentkezett. A jobb állapotú tuskóból mintát vágtunk, hogy a dendrokronológus szakember a faévgyűrűk vizsgálatával pontosan meg tudja mondani, hogy a fát hány évesen és melyik évben vágták ki. Ezeken kívül középkori és török kori cseréptöredékeket is találtunk a régészeti kutatás során.” – mondta Szücsi Frigyes.

 

Matók János

20151123_10190320151123_13475220151123_105526 20151120_15171820151123_11012220151123_11085520151124_095053 20151124_09345020151124_143333

Állandó régészeti kiállítás: 1963

Múzeumunk 1950-ben épült állandó kiállítása 1963-ban újult meg, ekkor nyitották meg az új régészeti kiállítást, amely 1992-ig állt az országzászló téren. Ebből a régi, majdnem harminc évet megélt kiállításból mutatunk most képeket. F. Petres Éva elmondása szerint a csillag alakú tárlókhoz egy az 1959-ben felújított római Villa Giuliában Fitz Jenővel tett látogatás adott ihletet, és az ott látott vitrineket próbálták meg itt, Székesfehérváron megvalósítani. Az üvegeken keresztül 29 éven át sok-sok ezer ember ismerhette meg Fejér Megye régmúltjának tárgyi hagyatékát.

Római kori leletek a csillag alakú tárlókban az 1963-ban megnyílt állandó kiállításon. (Fotó: Gelencsér Ferenc)

Római kori leletek a csillag alakú tárlókban az 1963-ban megnyílt állandó kiállításon. (Fotó: Gelencsér Ferenc)

beolvasás0009

beolvasás0007

beolvasás0010

 beolvasás0011

beolvasás0014

beolvasás0016 beolvasás0012

beolvasás0018

beolvasás0021

beolvasás0023

beolvasás0026

beolvasás0024

beolvasás0008

beolvasás0020

beolvasás0025

Fitz Jenő, F. Petres Éva és egy ismeretlen a Ponte Palatinón, Róm, 1958

Fitz Jenő, F. Petres Éva és egy ismeretlen a Ponte Palatinón, Róm, 1958

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum