Mohácsi András székesfehérvári tárlatára emlékezünk
1963. január 28-án született Mohácsi András szobrász, képzőművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design Intézetének mestertanára
2015 áprilisában Sötét anyag címmel nyílt kiállítása a Pelikán Galériában. Az ott kiállított művek közül három festményt ajándékozott a Városi Képtár – Deák Gyűjteménynek, mely immár a Szent István Király Múzeum képzőművészeti gyűjteményét gyarapítja.
Az alkotások megértéséhez, befogadásához segítségül a Pelikán Galériabeli kiállítása megnyitásán elhangzott szöveget közöljük. A tárlatot Tasnádi József Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, médiaművész nyitotta meg.
(a szöveg, a kiállítás többi alkotásával együtt megtalálható http://mohalit.blogspot.com címen )
TASNÁDI JÓZSEF: SÖTÉT ANYAG
/2015 04. 10., Székesfehérvár, Pelikán Galéria, kiállítási megnyitószöveg/
„A gyakorlati élet, mint hazátlan vagabund minden művészi formába behatol és nem a formák létokának, hanem létük céljának tekinti önmagát” – írja Kazimir Malevics a Szuprematista kiáltványban.
Műveim az egészségtelen életmódról, az unalomról és egy mélyen antiszociális beállítottságról árulkodnak – mondja Dan Brown.
Mark Rothko a megrendítőt, a semmi és az üresség tragikumát, a komolyat és az ünnepélyeset, a vallásos időtlent kereste. Festményei mellé saját katalógusa helyett a Bibliát és a Koránt helyezte.
Jackson Pollock nem a természetet festette, hanem önnön természetét. Saját ösztöneinek képét, amelyet olyan természetesnek és fenségesnek tartott, mint egy virágmezőt.
Yves Klein a semmi kékszínű gáz-állapotának teátrális egyöntetűségét, a monománia és a monotónia ritualizálását kereste és találta meg.
Ami engem illet – munkáim saját ellentmondásosságom és temperamentumom enyhítésére tett próbálkozások.
********
A fenti kijelentések, vallomások közös vonása az, hogy valami olyasmire utalnak, amit tartalmon túli tartalomnak, transz-tartalomnak, de legtalálóbban talán: meta-tartalomnak nevezhetnénk.
A meta-tartalom, mint az alkotói indíttatás és identitás sötét anyaga és energiája, ami közvetlenül nem látható, ami sosem jelenik meg direkt konkrétsággal a műben, ami azonban túlmutat az egyes alkotások konkrét és egyszeri tartalmán úgy, hogy tágabb és erősebb annál. Olyasvalami, ami a tárgyi konkrétum ellenében egy másik, spirituális konkrétumként nyilvánul meg, tartja össze és rendszerezi az alkotói ösztönöket, leplezi le a művek, vagy a művész energiáit, belső világát.
********
Azt hiszem, konszenzuális lehet az a megállapítás, hogy ebben a kiállításban látható művek egytől-egyig absztraktak.
Kérdés, hogy ez elég-e ahhoz, hogy azt gondoljuk: Mohácsi munkájának meta-tartalma nem más, mint maga az absztrakció. Ehhez egy kiállítás anyaga nyilván nem elég.
Amennyiben viszont ismerjük András eddigi munkásságát, akkor nem tűnik erőltetettnek azt mondani, hogy az ő esetében az absztrakt nem stílusirányzat, nem is annyira formai kérdés, inkább alap attitűd, egzisztencia forma, bizonyos értelemben tehát meta-tartalomként tárgyalható.
A Mohácsi meta-tartalomnak – véleményem szerint – van azonban egy olyan, az absztrakción túli, vagy azt kiegészítő rétege is, amelyre később fogok kitérni.
********
Az absztrakció mindig szembesít minket az értelmezés határaival. Következésképp, ami az absztrakcióról elhangzik – vagy elhangozhat – mindig vitatható. A vitathatóságot tekintsék tehát igaznak az itt következő gondolatmenetre és megjegyzésekre is.
Az absztrakció az abszolút vizuális narratíva, az introspekció tisztán vizuális leképezése. Az egyszemélyes interaktus realitásának demonstrációja. A személyes átírása a személytelenbe.
A vizuális egyszerűség, amelynek fokmérője a konnotáció hiánya, vagy lehetetlensége. Az absztrakció segít ideiglenesen kiiktatni a valóság bonyolultságát, illetve az általa folyamatosan generált frusztrációt. Talán pont ezért, az absztrakció minden esetben megnyugtató és valahogyan kapcsolódik ahhoz, amit szépségnek érzékelünk.
Az absztrakció a tiszta szenvedély, az önmegismerés ambíciójának, a valódi magunkra találás képe. A megkönnyebbülés lehetőségének és a függetlenség illúziójának vizualizációja.
Olyan magánügy, amely sokakat elvezet a katarzishoz. Általa mutatkozik meg az, amit a filozófia érzelmi bölcsességnek nevez.
Konstans belső dialógus, amely során felfedezzük azt a labirintust, amit magunk köré építünk, és amelyből voltaképpen nem is akarunk kijutni. A közvetlenül nem kifejthető tartalom, nem a direkten üzenni akarás, nem is a programszerű kommunikáció, hanem az, amelynek nincs más szándéka, mint kideríteni önnön létrejöttének okait. Az a művészet, amely saját születésének történetét meséli, mely történet az alkotás létének indoklása is egyben.
Az absztrakció azonnali emocionális reakciót vált ki, viszont ellenáll az értelmezésnek, nem sok esélyt ad a verbális megfejtésnek.
********
Visszatérve a Mohácsi meta-tartalomhoz.
András munkái – szobrai – az anyag és a fizikai törvények provokációjának leképeződései, a kockázat-vállalás absztrakt vizualizációi.
Mohácsi absztrakciója a kockázatvállalás értelméről, izgalmáról, keménységéről, jó értelemben vett agresszív nyersességéről, egyben szépségéről szól. Mindez rendkívül stimuláló és szerethető meta-tartalom.
Az itt látható – általa grafikáknak nevezett, nekem inkább festményeknek tűnő – sorozata egységesen és kizárólagosan vertikális gesztusokra épül, mégis dominánsan horizontális kiterjedést eredményez.
A Sötét anyag nem stilizált, sem pedig formatervezett. Az önmegfigyelés, pontosabban az obszesszív vertikális gesztusok sorozatos – ezért horizontális – lenyomata, amely ezúttal sötét anyagok használatára épül. Egy ideiglenes komfortzóna, amely segít megkeresni a hasonlóság és a különbözőség szkizofréniájában rejlő potenciát.
„A sötét anyag olyan anyagfajta, amely csillagászati műszerekkel közvetlenül nem figyelhető meg, mert semmilyen elektromágneses sugárzást nem bocsát ki és nem nyel el, jelenlétére csak a látható anyagra és a háttérsugárzásra kifejtett gravitációs hatásból következtethetünk.” (Wikipédia)
A sötét anyag az asztrofizikai spekuláció eredménye, amelynek számunkra – halandók számára – nincs közvetlenül tapasztalható igazság értéke, nehezen mérhető, tehát inkább az intuíció tartományából előhívható valami.
Nekem mégis tetszik az a gondolat, hogy a sötét anyag a kozmosz meta-tartalma, vagy alapattitűdje, mely gondolat életben tartja bennünk a rejtély és a kétely iránti vonzalmat.
********
A kiállítás megnyitó arra hivatott, hogy kapcsolatot hozzon létre a külvilág és a művészet világa között, hogy enyhítse a hétköznapokból érkező néző idegenség-érzetét, amelyet a képzőművészet szégyenlős szűkszavúsága, vagy éppen aszkétikus bőbeszédűsége – irányzattól függetlenül – mindig ott lévő hermetizmusa vált ki.
Amennyiben az előbbi kijelentés igaz, akkor ez a megnyitó szöveg kudarcra van ítélve. Hogyan lehet a szöveg lineárisan fegyelmezett rendszerén belül akárcsak érinteni azt, ami egyáltalán nem lineárisan strukturált, ami nem más, mint a láthatatlan, a kozmikus meta-tartalom, amely sötétség leple alatt tartja össze a világot és ad értelmet bennünk – többek közt – a lebegésnek, a gravitációnak, a vonzódásnak.
Elképzelhető, hogy mindez ott van amögött a vonzalom mögött is, amelyet Mohácsi András absztrakciói iránt érzek.
Talán azért, mert akárcsak a zene – ez a Sötét anyag is inkább energiát ad, mintsem követel.
– Szűcs Erzsébet művészettörténész –
SZIKM blog 