Beporzók napja

„Aki a virágot szereti, rossz nem lehet!”

Magyarországon 2018 óta tartjuk március 10-én a Beporzók napját.

A beporzó élőlényeket ünnepeljük ezen a napon. Azokat, amelyek nélkül kisebb lenne a terített asztal, kevesebb lenne a növényi eredetű élelmünk és egyéb, növényekből nyerhető nyersanyagunk.

A kezdeményezés a beporzók szorgos munkájának ünneplésére, segítésére és védelmére szólítja fel a társadalmat. A háttérben a rovarvilág és a beporzást végző rovarok világszerte, de elsősorban az északi féltekén tapasztalt pusztulása, azaz a konkrét természetvédelmi probléma és annak orvoslása áll. Fontos célja, hogy ismeretterjesztéssel, jó módszerek bemutatásával a lakosság aktivizálódjon, figyelemmel forduljon a természet védelmének e fontos területe felé. Nem kevésbé fontos cél az ifjúság környezeti nevelésének kiterjesztése is.

A beporzók napjának szellemisége nem csak a háziméhre, a méhalkatúakra koncentrál, hanem minden beporzó élőlényre, hazánkban elsősorban rovarokra. A világon azonban sok madár és denevér által megporzott virág, illetve növény létezik, őrájuk is kiterjed a figyelem.

Beporzók nélkül mi sem élhetnénk emberhez méltó életet a Földön. Haszonnövényeink zöme, az ételeinket, italainkat, fűszereinket, gyógynövényeinket adó növények egyharmada igényli a beporzást. Ezt nem lehet technológiával, drónokkal megoldani, rá vagyunk utalva a beporzókra.

Másképpen fogalmazva, a termesztett növények kétharmada és az élelmiszereink egyharmada beporzóktól/rovaroktól függ.

Sajnos kevés figyelmet fordítunk a bennünket körülvevő élővilágra.

Alig vesszük észre, micsoda nyüzsgés folyik a természetben és a gazdálkodó helyeken a növények körül. Magától értetődőnek vesszük, hogy a növények termést hoznak, és nem gondolunk arra, hogy mennyi tennivalója van vele a természetnek. A folyamat haszonélvezői nemcsak mi, emberek vagyunk. A beporzással a növények is jól járnak, és az állatvilág is. Az egymásra utaltság abban is megnyilvánul, hogy a megporzásért a virágok cserébe nektárral, virágporral táplálják a beporzókat. Egyik élőlény-csoport sem tud hatékonyan létezni a többi nélkül, az egymásra utaltság nyilvánvaló.

A rovarvilág más módokon is meghatározó eleme a földi életnek (Állati ürülék lebontása, talaj lazítása, a lehullott avar eltakarítása stb.). Mára viszont erősen veszélyeztetetté vált, globálisan 1-1,5 százaléka tűnik el évente. Ez nagy veszélyt jelent, hiszen rovarok, és különösen beporzók nélkül nem tudna fennmaradni a mai élővilág. Védelmük, életterük megtartása létfontosságú feladatunk és kötelességünk.

Annak ellenére, hogy a beporzók közül leggyakrabban a méheket emlegetjük, a jeles nap arra is jó, hogy megismerjük a többi állatfajt is, akik ezzel szorgoskodnak. Például a különböző hazai lepkéket, a kacsafarkú szendert, csigákat és egyéb méhfajokat, darazsakat, légyfajokat, vagy éppen az amerikai kolibrit.

Ismerjünk meg néhány érdekes beporzót!

„A leggyakoribbak persze a rovarok: bogarak, legyek, poloskák, lepkék, méhek. De ne csak a házi méhre gondoljunk, hanem sokkal inkább a méhalkatúak nagy csoportjába tartozó mintegy 20.000 fajra. Többnyire nem családban, hanem magányosan élő művészméhekre, bányászméhekre és a házi méhnél lazább szervezetben élő poszméhekre. A művészméhek nem véletlenül kapták ezt a nevet, elképesztő építőmesterek. Sok fajuk csövekbe, például löszfal vagy nádszál üregébe hord nektárt és virágport, beletojja tojását, és lefalazza a kis bölcsőt. A faliméhek sárral falaznak, a szabóméhek levelekből kiszabott kis kerek foltokkal. Igen ám, de ilyenkor ott ólálkodnak közeli rokonaik, a kakukkméhek, amelyek igyekeznek saját petéjüket is becsempészni a bölcsőbe a lefalazás előtt. A nevük alapján könnyű elképzelni, hogy mi történik, ha ez sikerül. A gyanútlan faliméh vagy szabóméh újabb adag nektárt és virágport gyűjt, belepetézik, falaz, majd újra és újra, amíg csak az üreg meg nem telik az egymás mögött sorakozó kis bölcsőkkel. Következő tavasszal visszafelé haladva kelnek ki egyesével az utódok – vagy a kakukkméh-utódok. És ez csak egy példa volt a méhek sokszínű világából. A később virágzó gyümölcsfáink, mint az alma, a körte beporzásában legnagyobb szerepet betöltő bányászméhek a talajba ásott üregekben alakítják ki az utódok nektárral-virágporral teli bölcsőit.”
(Vásárhelyi Tamás: Beporzók napja  – Aki a virágot szereti, rossz nem lehet! Élet és tudomány, 2018. 02. 28. Letöltés helye: https://eletestudomany.hu/beporzok-napja-aki-a-viragot-szereti-rossz-nem-lehet/ )

Egyre többet beszélünk a fenntartható fejlődésről, a fenntarthatóságról, ami azt jelenti, hogy a földi élővilág továbbra is ugyanúgy tudjon működni, ahogy eddig. Ez alapja és feltétele annak, hogy az emberiség továbbra is létezhessen.

Mit tehetünk saját környezetünkben ennek érdekében?

A beporzók megismerésén túl az aktív védelem a legfontosabb. Az egyszerűen elkészíthető rovarhotelek, a rovarirtó szerektől való tartózkodás, rovarlegelők telepítése, rovaritatók kihelyezése lehet a kezdet.

Különösen fontos, hogy a méhek számára megfelelő virágzó, bolygatatlan területek mindenhol megtalálhatóak legyenek. Ezek az úgynevezett méhlegelők, amelyek lehetnek erdősávok, fasorok, virágos mezők, árokpartok, útszegélyek, vagy vetett, virágzó növények akár a mezőgazdasági táblák szegélyében, akár a gyümölcsösök és szőlők sorközében, akár közparkokban. Egy méhlegelő annál jobb a méhek számára, minél több különböző virágfajt tartalmaz, hiszen így a különböző időben virágzó növények akár egész évben képesek táplálékot és otthont biztosítani.

A mezőgazdaság rovarbaráttá tétele már nehezebb feladat, itt nemzeti, sőt nemzetközi összefogásra volna szükség. Reméljük még nem késtünk el vele.

Krizsány Anna kurátor