(Rendőrsikoly színesben – avagy Székesfehérvár ezer éve)
50 éve, 1972. május 14-én nyílt meg az István Király Múzeum Országzászló téri (akkoriban Gagarin téri) épületében „Az 1000 éves Székesfehérvár” című állandó kiállítás.
Az ünnepi évben a múzeum több épülete is megújult, az állandó kiállításra és a programgazdag ünnepi évre így tekint vissza a múzeum évkönyve, az Alba Regia: „Székesfehérvár kialakulásának 1000 éves évfordulója és annak megünneplése határozta meg elsősorban évi munkánkat. Az István Király Múzeum központi épületében lebontottuk a tíz éve rendezett állandó kiállítás nagyobb részét, hogy helyet adjunk a „Székesfehérvár 1000 éve” kiállításnak. Az állandó kiállítás megbontása lehetőséget adott a múzeumi adattár kialakítására és a néprajzi raktár kibővítésére. A millennium alkalmából elkészült a Csók István Képtár felújítása, továbbá a Középkori Romkertben a királyi bazilika maradványainak új konzerválása és a romterület átrendezése.”
Az archív fotók alapján jól látható, hogy az intézmény központi épületében jelentős munkálatok, átépítések és nagy készülődés zajlott. Falakat bontottak és húztak fel, a nehéz középkori köveket csörlők segítségével emelték be az udvari ablakon keresztül az épületbe. Az építkezés teljes anyagi fedezetét a város biztosította, annak ellenére, hogy a múzeum megyei intézmény volt. Az építési munkákat egy „maszek” vállalkozó irányította, Blaumann kőművesmester, azaz Blaumann úr. Ő és a brigádja máskor is dolgozott a múzeumnak, és rendszeresen alkalmazták a püspökségen is.
A kiállítás célja nem nagyszámú történelmi emlék bemutatása volt, hanem annak a jelentős szerepnek érzékeltetése, amelyet Székesfehérvár egy évezred során a magyar történelemben, az ország életében betöltött.
A tárlat kronológiai szempontból három részre oszlott. A forgatókönyvét több éves kutatómunka után a múzeum tudományos munkatársai írták: a középkori és török kori részt dr. Kralovánszky Alán régész, az 1688–1945-ig terjedő időszakét Kovács Péter művészettörténész, a legújabb korét pedig dr. F. Petres Éva régész.
A nézőt elsőként az akkori városkép, a történelmi belváros fotókon megelevenedő képe fogadta.
A jelenkort a történeti korok bemutatása (középkor, török kor, újkor) követte. A belépés után kanyargós folyosón haladhatott végig a látogató a falba épített vitrinek és tablók, tárgyak és dokumentumok sora előtt, s mikor útjának végére ért, és visszatért a jelenbe, maradandó képet kaphatott a város történetéről.
A történelmi séta a legtávolabbi múlttal, a középkorral kezdődött. A korabeli látogatók visszaemlékezései alapján ez volt a kiállítás leghangulatosabb része, mert különleges belsőépítészeti megoldásokkal, hatásos megvilágítással, ívelt falakkal, homorú tablókkal és egyéb szokatlan látványelemekkel lepte meg a nézőket.
Tárgyi anyagában felidézte a város kialakulásának korát néhány olyan emlékkel, amelyek Géza nagyfejedelem idejéből megmaradtak. Utána Szent István király bazilikájának addig ismeretlen érdekességei következtek: sírokból előkerült ékszerek másolatai, pénzérmék, fegyverek, a bazilika híres mozaikpadlójának egy részlete, továbbá a bazilikában emelt királyi trón márványtöredékei alapján készített mása. A bazilika faragott kőemlékeinek, ásatásokon feltárt maradványainak akkor volt az első bemutatkozása: a köveket a folyosó falába építették a rendezők. A „kincseskamra” mélyéből a látogató felé csillogott az egykor Fehérváron őrzött királyi korona és országalma képe. A Képes Krónikából kifotózott jelenetek színes diákra nagyítva, nagy méretben, hátulról megvilágítva függtek a falakon. Vitrinekben állították ki a Codex Albensis és az Aranybulla egy-egy nemesmásolatát.
A török kori rész a hódoltság idejét szemléltette, festett edényekkel, ötvösmunkákkal és számos érdekességgel, mint például a ritkaság számba menő dervis sírkő.
Az újkort öltözeteken, használati tárgyakon, metszeteken, fényképeken, régi újságokon, domborműveken és egyházi tárgyakon keresztül ismertették.
A 20. századba visszatérve a kiállítás utolsó része megdöbbentő fotómontázson mutatta be a világháború pusztítását, a romokat, majd az épülő lakótelepeket, üzemeket.
A kiállítás látványát, az installációkat Horváth Ferenc képzőművész tervezte és valósította meg. Horváth Ferencet – aki egyébként díszlettervezőként a 60-as években Jancsó Miklós és Hernádi Gyula közös filmjeiben dolgozott – rendszeresen kérte fel a múzeum kiállítások arculatának megtervezésére. Ez alkalommal is friss, eredeti, látványos, ötletes, a komfortzónából kizökkentő vizuális világot hozott létre. Kreatív gyakorlatiasságára jó példa, hogy a falba süllyesztett vitrinekhez az Ikarus gyártelepén a gyártásból már kifutott buszok szélvédő ablakait használta, amelyeket ő fedezett fel valahol a gyár egy raktárában…
A mai digitális korban, amikor kevesen vesznek ceruzát a kézbe, kedvesen bájos az a 70-es évekbeli lelkiismeretes múzeumi módszer, ahogy a kiállítás látványát, forgatókönyvét a munkatársak egyenként rajzolták meg.
A kiállítás megnyitóján a megjelenteket dr. Fitz Jenő igazgató üdvözölte, majd dr. Gerevich László akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia régészeti intézetének igazgatója mondott beszédet.
Szerencsés véletlen, hogy a kultikus sikítozós, karatés magyar krimisorozat, a Linda című film alkotóit, különösen Vayer Tamás díszlettervezőt (aki egyébként a főnyomozót alakította) megihlette a székesfehérvári különleges múzeumi belső tér. Így a Panoptikum (1986) című epizód egyes jeleneteit az Országzászló téren forgatták.
A székesfehérvári múzeumban az 1980-as évek közepén még nem készült színes fotódokumentáció erről a kiállításról, így Lindának „köszönhetően” Önök is láthatják színesben az alábbi perceknél a múzeum egy fontos, meghatározó, ezer évet átfogó, azóta már lebontott kiállításának részleteit.
https://videa.hu/videok/film-animacio/linda8.resz-a-panoptikum-akcio-bunugyi-magyar-xVcxqrx0enSOFtXi
6’44”
7’53”
12’27”
13’13”
29’23”
Izinger Katalin művészettörténész
Köszönöm Kovács Péternek és Lakat Erikának emlékeik megosztását, valamint Ladányi Beáta adattárosnak a fotóanyag összeállításában nyújtott segítségét.
SZIKM blog 