Múzeumok Éjszakája 2016

 

Idén immár 10+2 helyszínen várjuk Önöket!
Időpont: 2016. június 25. (szombat), 17:00-24:00 

 

Részletes program letölthető itt.

 

Figyelem: 2016.05._tac_gorsium_19

A táci Gorsium Régészeti Park, illetve Palotavárosi Skanzen (Székesfehérvár, Rác u. 11.) a Múzeumok Éjszakáját megelőzően, 10.00–18.00 között látogatható.
A belépés díjtalan!

 

muzejnagy_UJ

Múzeumok Éjszakája 2016

 

Advertisements

Tiszta elmebaj – április elsején!

Április elseje, közkeletű nevén a bolondok napja, s ennek apropóján Tiszta elmebaj címmel tartott nagy sikerű előadást az ideggyógyászat történetéről a Fekete Sas Patikamúzeumban a Szent István Király Múzeum munkatársa, Szima Viktória andragógus.  Tudta-e a kedves olvasó, hogy például már Szent István király rendeletet alkotott a betegekkel kapcsolatban, vagy azt, hogy a nimfomániás nők is tébolydákban végezték sorsukat, vagy például azt, hogy a 20. században volt egy amerikai orvos, akinek a gyógyító eszköze a gyilkosok által kedvelt jégcsákány volt?

 

????????????????????????????????????

Szima Viktória andragógus

  • Nagyon feszes, ugyanakkor roppant érdekes, bő egy óra hosszáig tartó előadást hallhattak az érdeklődők. Nyilván nem tíz percig tartott az előadó felkészülése, hiszen az őskortól napjainkig foglalta keretbe a legfontosabb tudnivalókat.
  • Folyamatosan, két hétig foglalkoztam a témával – kezdte válaszát Szima Viktória. – Az első metódus a szakirodalom és a képek gyűjtése volt, hiszen vetítéssel illusztráltam az előadást. Ezt követően átolvastam az anyagot, és megpróbáltam kiszűrni a lényeget. Való igaz, feszesre sikerült az előadás.

 

  • Honnan jött az ötlet? A téma szeretete vezérelte, vagy valami más?
  • Az ötletet kimondottan április elseje apropója adta, még az év elején kollégámmal, Krizsány Anna művelődésszervezővel arról beszélgettünk, hogy valami érdekességet, újdonságot kellene nyújtanunk az érdeklődőknek. Ugyanakkor én valamelyest szívügyemnek tekintem azokat a témákat, melyekről ritkán beszélünk. Korábban volt előadásom a protézisekről, s így jött az idegbaj témája.

 

  • Érdekes, a résztvevők számára az újdonság erejével ható információkat hallhattunk, elég, ha csak Szent István Király rendeletére gondolunk.
  • Ebben a korai időszakban az őrültséggel a joggyakorlás szempontjából is foglalkozni kellett, azzal, hogy ki mit engedhetett meg magának, ki birtokolhatott földet. A házasulás szempontjából például nagyon sokat számított, hogy úgymond beszámítható volt-e az illető.
????????????????????????????????????

A résztvevők érdeklődve hallgatták Szima Viktóriát

 

  • Előadás közben arra is sokan felkapták a fejüket, amikor elhangzott: bizony a nimfomániás hölgyek is tébolydákba kerültek a középkorban.
  • Hát igen, manapság a nimfomániás kifejezést úgy kezeljük, mintha egy egyéni szexuális szokás lenne. Viszont abban a korban a szexualitás erőteljesen tabutéma volt. Így aztán nem csak egy nimfomániás, hanem egy félrelépő feleség is kikötött a tébolydában, hiszen ráfogták, hogy elmebeteg, és kezelésre van szüksége. Hogy aztán a férj új partnert kereshessen magának.
????????????????????????????????????

Diavetítéssel, és a sokkolásról mozgóképes filmvetítéssel is találkoztak az előadás résztvevői

 

  • Doktor Walter Freeman orvosként tevékenykedett. Elképzelhető, hogy ő maga is idegbajos volt? Hiszen jégcsákánnyal lékelte meg a pácienseit.
  • Hát ha idegbajos nem is, de a neurózis valamilyen szinten megjelenhetett nála. Az biztos, egy gyógyító, normális  embernek  nem lehetett ekkora szenvedélye az, hogy mások agyába ilyen módon hatoljon be, egy egzotikus eszközzel. Funkcionális módon, egy hatékony eszközzel közelített az agyhoz. Csak az a különbség a módszerében, hogy nem egy gépcsarnokban a szalag mellett, hanem egy műtőasztalon dolgozott, s több, mint kétezer páciense volt ilyen módon.

 

Matók János

Fotó: Gelencsér Ferenc

Nagyváros lesz “csakazértis” – volt egyszer egy ARÉV

A székesfehérvári Városháza Dísztermében egész napos konferenciával zárult március 3-án az Ötven éve történt – volt egyszer egy ARÉV című rendezvény sorozat, melynek szerves részét képezte az Alba Regia Építőipari Vállalat történetének jelentős  korszakát bemutató, a Szent István Király Múzeumban csütörtökön bezárt kiállítás.  A konferencián délelőtt, és délután is számos érdekes előadást hallhatott a Dísztermet zsúfolásig megtöltő közönség, majd az Új Magyar Képtárban még egyszer megtekintették a kiállítást. A nap bevezetőjeként dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a megjelenteket, hangsúlyozva az ARÉV kiemelkedő jelentőségét a megyeszékhely életében. Mint többek között elmondta, a vállalat 50 éves története is olyan fontos, mint 972 óta a városé.  Az előadások során személyes hangvételű visszaemlékezéseket is hallhattunk – mindenki megemlítette a legendás cégvezető, Kiss József elvitathatatlan érdemeit -, míg dr. Demeter Zsófia, Székesfehérvár díszpolgára, a Szent István Király Múzeum nyugalmazott igazgatója,  Nagyváros lesz “csakazértis” –  Székesfehérvár építése a városfejlesztési tervek tükrében címmel tartotta előadását. Az alábbiakban Demeter Zsófia előadásából idézünk.

 

????????????????????????????????????

Cser-Palkovics András polgármester és Kiss Lajos, az ARÉV Baráti Kör elnöke beszélget a konferencia megnyitója előtt

 

“A modern nagyváros és a nagyipari beruházások története Székesfehérváron az 1940-es években kezdődött. Ez a történelmi főváros életében igazi újdonság volt. Székesfehérvár az 1930-as évek infrastrukturális fejlesztésének következtében vált képessé a nagyipar fogadásáa. A Csitáry-korszakban ehhez hozzá tartoztak az akkor stratégiai alapelvként a város szélére telepített nagyipari centrumok (a szétszórt kisüzemek helyett), és az a tény, hogy városunk történetében először ekkor kerültek többségbe a város lakosságán belül az ipari munkások. Ezt a helyzetet tükrözte az 1940-ben készített városrendezési terv. Eszerint városunkat hosszabb távon energiaellátó centrumként, és egy tágas agglomerációs övezet központjaként határozták meg, s a fejlesztendő területet a tervezett gyáripar vonzásában jelölték ki”

 

 

????????????????????????????????????

Dr. Demeter  Zsófia előadása is nagy tetszést aratott

A nemzeti gondolat jegyében

“Érdekességként jegyezhető meg, született arra kormányzati elképzelés, hogy Szegedhez hasonlóan a nemzeti gondolat újkori születési helyeként fejlesztik Székesfehérvárt is.  Erre többek között maga Hóman Bálint, vagy Gerevich Tibor, illetve Aba Novák Vilmos itteni szerepe is utal. Székesfehérvár jelentőségének megnövekedése már 1936-ban érezhető volt. Ekkorra a tankerületi királyi főigazgatóság, az orvosi kamara, és a tűzrendészeti kerület is székhelyet nyert Fehérváron. Mindezek regionális  szerepkört jelentettek.”

Az ONCSA-telep, Székesfehérvár többféle tekintetben is az élen

“Az 1940-es terv és az 1940. évi 23 tc. által létrehozott előírt Országos Nép- és Családvédelmi Alap felhasználásával került sor két ONCSA-telep felépítésére. A Csutora temető dűlőben, a Levente utca, a Berényi út és az izraelita temető közötti részen a sorházas munkástelep céljára 52 házhelyet alakítottak ki (Schmidl-Molnár tervei). A Berényi úti kislakásos telepről írt  cikkében Kotsis Iván felhívja a figyelmet a gyárak, elsősorban a Vadásztölténygyár munkásainak letelepítésére, és arra, hogy Nyugat-Európában már vannak kísérletek a tervszerű, rendezett, sorházas lakótelepek kialakítására. Cikkét a “végre egyszer” felkiáltással végzi, majd ki is fejti, hogy a korban Székesfehérvár többféle tekintetben is élen jár a városépítésben.”

Az ország legnagyobb csarnoka

“Nagyipari beruházások a II. világháborút előkészítő győri hadiipari program keretében valósultak meg. A három nagy ipari létesítmény mindegyikét a Csitáry-féle jó társadalmi és kormányzati támogatottságának köszönhette, de mindez nem lett volna elég, ha nincs mellette a város fekvése által kínált stratégiai szempont, illetve nem lett volna alapként megoldható az energia ellátás. Fontos előfeltétel volt a meglévő repüléssel összefüggő, a folyamatosan fejlesztett beruházások együttese Sóstón, a Táci úti repülőtéren, Börgöndön és Kisfaludon. Most végre előnyös volt a város számára a főváros közelsége: jó szállítási, logisztikai kapcsolatrendszere, melyet most már a repülésben és a hírközlésben betöltött szerepe is erősített. 1939-ben kezdődött el a Vadásztöltény-, Gyutacs- és Fémárúgyár Rt. beruházása 23 katasztrális holdon. Fő részvényese Weiss Manfréd, illetve Brázay Kálmán volt. A gyár telepítésekor az óvóhelynek ígérkező öreghegyi pince rendszert is figyelembe vették. A gyárat a háborús konjunktúra miatt állandóan bővítették… 1941-ben a városvezetés örömmel vette tudomásul az Alumínium Félkész Árugyár Rt. létesítését. A telepítők szerint a város mellett szólt, hogy a vezetés élénk érdeklődést mutat. Az alumínium gyár létesítésének nyilvánvaló alapját a Gánt határában feltárt bauxit, fogadóbázisát pedig a magyar-német repülőgép program igénye jelentette. 1943-ra készült el a Danuvia Fegyver- és Lőszergyár Rt. üzemeként a fehérvári, a motorkerékpárokat és szerszámgépeket előállító gyár Szárazréten. Gépcsarnokát akkor az ország legnagyobb csarnokaként tartották számon.”

 

????????????????????????????????????

A konferencia moderátora és egyik előadója, Igari Antal, Fejér megye főépítésze volt

 

A II. világháborús károk

“A II. világháború alatt Székesfehérvár a frontváros szerepét töltötte be, a Budapest elfoglalásáért vívott harcokban… A város kétszer szenvedett el nagyarányú szőnyegbombázást. 1944. szeptember 19-én a szovjet 17. légi hadsereg bombázott szovjet felségjelű, de amerikai gyártmányú gépekkel… Az amerikai légitámadás 1944. október 13-án több hullámban zajlott. A vasútállomás környékét támadták, de nagyon sok volt a polgári áldozat, mert éppen akkor futott be egy zsúfolt személyvonat… A bombázások kárait súlyosbította, hogy a város hadműveleti területté vált, sőt, az 1944-45 fordulóján zajló zajló harcok éppen a teherpályaudvar és a vasúti épületek környékén kezdődtek, a zámolyi tankcsata viszont elsősorban a Felsővárost pusztította. A város többször cserélt gazdát. Egykorú felmérés szerint a törvényhatósági és megyei városok sorában, Székesfehérvár Debrecen és hatvan után a legtöbb kárt szenvedte… A vasút, a Vasútvidék, a Széchenyi utca, a repülőterek, a Felsőváros, az Öreghegy és a belváros is súlyos károkat szenvedett, Gáspár János polgármester számadatai szerint, például a községi iskolák 54 tanterméből 12 maradt. ”

A háború utáni helyzet, Sztálinváros erőszakos fejlesztése

“A  város vezetésének a II. világháború után csökkent népességgel és az épületállomány jelentős károsodásával kellett számolnia… A népesség az  1950-es években kezdett nőni, 1960-66 között már jelentősen növekedett, s az 1980-as évek elején érte el a csúcspontot… A város megítélése, és a neki szánt szerepek, politikai döntések szerint változtak. Az 1950-es években Sztálinváros erőszakos fejlesztése miatt Székesfehérvár szerepét csökkenteni igyekeztek: 1950-ben járási igazgatás alá került, megyeszékhelyi funkciója is kérdésessé vált. Ennek megfelelően az infrastrukturális fejlesztés és lakásépítés messze elmaradt nem csak a  szükségestől, és az igényektől, hanem más hasonló nagyságrendű városétól is. Új területrendezési tervet csak 1952-ben, városrendezési tervet pedig 1954-ben készítettek. Ezek meghatározták a romos területek újjáépítését, a belvárostól keletre kisebb, nyugatra teljes szanálással többszintes lakóépületek emelését, az M7-es és a 8-as úthoz kiépített kapcsolat, és a várost elkerülő útszakaszok megépítését. Mindez hosszú idő alatt, és a Palotaváros leradírozása árán valósult meg… A tervutasításos gazdaságpolitikából következően, a tervezésben a fővárosi vállalatoknak, a kivitelezésben pedig a helyi erőknek jutott a főszerep. A kivitelezők között, bár nem egyedüliként, egyre fontosabb szerepet töltött be az  ARÉV.”

18 emeletes házak Fehérváron? A belváros kibontása

“1959-ben készült el Székesfehérvár általános rendezési terve, majd 1964-ben ennek második üteme. Ez már számolt azzal a helyi építészek által megfogalmazott igénnyel, hogy a tervezők a városiak érdekeit is vegyék igénybe. Ezekből a tervekből az a legérdekesebb, ami nem valósult meg. Példa erre az Öreghegy déli részének magas házakkal való átépítése, valamint a 18 emeletes házak városba való telepítése. 1971-ben a központi akarat ismét Székesfehérvárt helyezte előtérbe a régión belül: a városnak felsőfokú szerepet szántak, és 44 település vonzásában vizsgálták. Ezt tükrözi rangemelkedése, 1990-től megyei jogú város. Az 1970-es évek építkezései központjában az ezeréves évforduló kapcsán a belváros kibontása állt. A keleti oldalon egy újabb alközpont létesült, Technika Háza, Hotel Alba Regia, Fehérvár Áruház, később mindez kiegészült a Nemzeti Bank épületével. A nyugati oldalon a várfal kibontásával és a térrendezéssel szép rálátás keletkezett a belvárosra. Az alközponti funkció később teremtette meg épületeit: az Alba Plazát és a Fehér Palotát. A fejlesztés súlypontja a történelmi védett városmag rekonstrukciójára helyeződött. 1980-ban készült el Székesfehérvár és település csoportjának általános rendezés terve, mely először foglalkozott az egész csoport fejlesztésével… Erre az évtizedre nyilvánvaló lett Fehérvár nagyipari központi szerepe, az ország tíz legnagyobb vállalata közül három (Ikarus, Videoton, Köfém) a városban termelt, de a KGST-piacok összeomlása, a szovjet hadiipari megrendelések megszűnése 1992-re már nagyon súlyos gazdasági válságot okozott.”

 

Az ARÉV

“A városrendezési terv 1991. évi felülvizsgálatakor a helyi mérnökcsoport feladatként határozta meg az építési tilalmak feloldását, az erőszakos beépítések minimalizálását, a tömbbelsők feltárását, a külvárosok emberléptékű, kisvárosias hangulatának megőrzését, és a zöldövezetek védelmét. Ezer éve épülő, ugyanakkor az idővel dacoló várost álmodtak. Ebben a folyamatban építőipari kivitelezőként főszereplő volt az ARÉV. A vállalat 1949-es megalakulásától 1991-ig elsősorban Székesfehérvárt építette. Emellett dolgozott Fejér megyében, és a korszak végétől egyre többször a városon, a megyén, sőt, az országhatáron (Irak, Szovjetúnió, Algéria, NSZK) kívül is. Székesfehérvár 1990-es évekbeli épületállományának közel 60 százalékát a vállalat építette. 1949-1992 között állami vállalat, 1980-tól ARÉV néven, majd 2003-ig részvénytársaság formájában működött, s jogutód nélkül szűnt meg.

 

Matók János

Fotó: Gelencsér Ferenc

 

 

 

 

 

Sipos Gyula: “Csak még egyszer előre!” – Székesfehérvári 17-es honvédek a Doberdón

Székesfehérvári 17-es honvédek a Doberdón címmel tartotta előadását dr.  Stencinger Norbert (kutató, Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány)  a Szent István Király Múzeumban. Ez volt  „Az Égből dühödt angyal dobolt” – Székesfehérvári ezredek az I. világháborúban című kiállításhoz kapcsolódó előadássorozat 3., ezúttal is telt házas része.  Stencinger Norbert történész, a hadtudomány doktora (PhD), az első világháború magyar hadszíntereinek kutatója, a fő kutatási területe a Doberdó és a tábori lelkészet története. 

 

nézők

A sorozat nagy tetszést arat az érdeklődők körében (Fotó: Facebook/Kiss László)

  • Előadásom fő témája a Doberdón lezajlott harcok lesznek, fókuszban a székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred, és a népfelkelő gyalogezred története – mondta még a kezdés előtt dr. Stencinger  Norbert. – Ilyen hosszú időszakot ilyen rövid idő alatt, mint az előadás hossza, természetesen nem lehet átívelni, ezért a jelentősebb eseményekre helyezem a hangsúlyt. Először a kezdeti harcokról lesz szó, majd azt követően a második isonzói csatáról, a 17-es gyalogezred és a népfelkelők harcaira, aztán szó lesz egy gáztámadásról, melyben részt vett a 17-es gyalogezred első zászlóalja, illetve a hatodik isonzói csata harcairól. A Doberdő fennsík kiürítéséről is beszélek, de egy kicsit a frontvonalak mögé is betekintünk, egy olyan barlangnak a történetét ismertetem, mely a fehérvári 17-esekhez köthető. Ők voltak azok, akik 1916. augusztusában megtalálták ezt a barlangot, s végül a Doberdón történő temetkezésről lesz szó.

 

  • A kutató szerint mi az oka annak, hogy a közvélemény jobban ismeri, tájékozottabb Doberdóról, Isonzóról, mint a Kárpátokban, a Beszkideknél zajló háborús csatákról?

 

  • Doberdó  már az első világháború idején is olyan kultikus helynek számított, ami a nép ajkán, emlékezetében élt. Gondoljunk bele, hogy például Doberdóról hány település rész van elnevezve. Én érdi vagyok, s ott is van egy ilyen, de például a két világháboró közötti időszakból nagyon sok utca van elnevezve Doberdódól a jelentősebb városokban, ugyanakkor ez valamiért a Kárpátok esetében kiesett.

 

Részletek Stencinger Norbertnek a nagyhaboru.blog.hu oldalon megjelent írásaiból

 

Szövetségesből ellenség

1915. május 23-án Olaszország hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának. Ezzel a lépéssel végérvényesen eldőlt az, hogy az egykori szövetséges nemcsak kibújik korábban vállalt kötelezettsége alól, hanem a továbbiakban az ellenséges tábort erősíti. A felek már hosszú évek óta rendelkeztek tervekkel egy egymással vívandó fegyveres konfliktus esetére. Igaz, nem olyanokkal, amelyek végül a háborúban megvalósultak1882. május 20-án a Német Császárság, Ausztria–Magyarország és Olaszország megkötötte a Hármas Szövetséget,  amelyről úgy gondolták, hogy mind a három fél számára előnyös, és hosszútávon támogatást nyújt a szerződő feleknek…  A három ország vezérkari főnöke első ízben személyesen csak 1913-ban, az őszi nagy német hadgyakorlaton találkozott. Az eszmecsere eredményeképpen 1914. március 11-én aláírták az új német–olasz katonai egyezményt, amely szerint Olaszország három hadtesttel és két lovashadosztállyal támogatja a partnerét egy esetleges fegyveres konfliktusban. Ezt a megállapodást 1914 júliusában az akkor frissen kinevezett olasz vezérkari főnök, Cadorna tábornok is helyeselte, sőt a támogató csapatok számát két hadtesttel megnövelte, és ezt a javaslatot az uralkodó is elfogadta. Az olasz kormány azonban úgy ítélte meg, hogy a Hármas Szövetség III. cikkelyében megfogalmazott indító ok nem áll fenn, így katonailag nem támogatja szövetségesét a kirobbanó háborúban. A megkötött diplomáciai és katonai szerződések ellenére Ausztria–Magyarország és Olaszország is tett lépéseket és készült egy esetleges egymás elleni fegyveres küzdelemre…  A monarchia hadsereg-főparancsnoksága 1915. május 22-én rendezte a parancsnoklási viszonyokat, ennek értelmében Jenő főherceg lett az egész délnyugati arcvonal, Dankl lovassági tábornok a tiroli, Rohr tábornok a karintiai védőkörlet, míg Boroević tábornok az Isonzó mentén a tengerig húzódó arcvonalon védekező 5. hadsereg parancsnoka. E napon az olaszok is elrendelték az általános mozgósítást, ami már gyakorlatilag teljesen felesleges volt, mivel a korábban folyamatosan végrehajtott titkos mozgósítás nyomán csapataik a körülményekhez képest felkészültek. Másnap, 1915. május 23-án Averna herceg, Olaszország bécsi nagykövete hivatalos iratot terjesztett a Monarchia külügyminisztere elé, amelynek lényege ez volt „[…] Őfelsége kijelenti, hogy Olaszország holnaptól kezdve hadiállapotban tekinti magát Ausztria–Magyarországgal.”

 

olasz tüzérek

Az olasz tüzérség hatalmas veszteségeket okozott  (Forrás: Gianfranco Simonit)

A Doberdó-fennsík védelme az első isonzói csatában, Sipos Gyula megsebesült

 

Az osztrák–magyar hadvezetés az olasz háború kezdetén nem számolt azzal, hogy a Doberdó-fennsíkot eredményesen védeni lehetne. Az események láncolata azonban átírta a terveket… A hadüzenet híre már az átadás napján, 1915. május 23-án megérkezett a csapatokhoz, és másnap megkezdődött az olasz felderítő, kerékpáros és gyalogos alakulatok támadó mozgása. Az Osztrák–Magyar Monarchia államhatára az Isonzótól nyugatra húzódott, és mivel a hadvezetőség gyorsan belátta, hogy képtelen lesz megvédeni a túlerővel szemben, a cél az lett, hogy a természetes védelmet nyújtó folyó keleti partján védekeznek, és ennek megfelelően már ott építették ki a műszaki akadályokat is. A folyó nyugati partján csak két hídfőt építettek ki, Görz és Tolmein városánál, egy esetleges ellentámadás megindításának megkönnyítése érdekében. Így a védekező csapatok feladata kezdetben az volt, hogy minél hosszabb ideig megakadályozzák az olaszok Isonzón való átkelését. Május 24-én a határhoz közelítő első alakulatokat sikerült élénk tűzzel visszaverni és a védők szerencséjére a támadók az elkövetkező napokban nem használták ki létszámbeli fölényüket, így egészen június 5-ig sikerült megakadályozni a folyón való átkelésüket… Az első isonzói csata tüzérségi előkészítése június 23-án reggeli 4 óra 30 perckor kezdődött és egészen június 30-ig tartott. Az olasz tüzérségi fölény nagy volt, és a lőszerellátás is jobb volt, mint a Monarchia csapatainál, így nagy pusztítást okozott a nehezen felépített műszaki akadályokban. A Doberdó-fennsík egyes területein június 23-án 12.000, másnap június 24-én pedig 20.000 becsapódást számláltak meg, de Lukachich tábornok visszaemlékezésében a június 23-26-ig terjedő időszakra védelmi szakaszában 50.000 becsapódásról ír. A számadatok nem biztos, hogy pontosak, de a támadás nagyságrendjét jól érzékeltetik. A folyamatosan lőtt állásokat mindvégig sűrű füst és porfelhő borította. A veszteségek nagyok voltak, annak ellenére, hogy június 30-ig csak helyi jellegű kisebb gyalogsági támadásokra került sor. Hogy csökkentsék a veszteségeket, igyekeztek a tűz alatt levő első vonalban a lehetőségekhez képest minél kevesebb katonát tartani… Július első napjaiban a nagy veszteségek pótlására megérkeztek a székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred és a császári és királyi szegedi 46. gyalogezred zászlóaljai is. Az előbbi alakulattal különös eset történt, amelyre így emlékezik az ezred emlékalbuma:„Bár a tüzérségi tűz állandó volt, s Marcotini körül már élénk gyalogsági tűz is érte az ezredet, csodálatosképpen alig volt néhány sebesülésünk. Egyik első sebesült az ezredparancsnok, Sipos alezredes volt, aki a 111-es magaslatnál, amikor a századok elhelyezését járta végig, oly szerencsés haslövést kapott, hogy néhány napi szikla mögötti fekvés után rendbe jött, el sem kellett hagynia a beosztását.” … A veszteségek mindkét oldalon nagyok voltak. Dr. Balla Tibor kutatásai szerint az olaszok 17.000 főt, míg az osztrák–magyar csapatok 10.000 főt veszítettek. Ezek a számadatok azonban az egész Isonzó arcvonalra értendők…. Az 1915. július 6-án kiadott vezérkari jelentés így számol be a történtekről: „A harcok a görzi síkságon az utóbbi napokban fokozatosan mind nagyobb és nagyobb mérvet öltöttek és tegnap az egész 3-ik olasz hadsereg támadása által nagy ütközetté fejlődtek. Körülbelül négy ellenséges hadtest óriási tüzérségi előkészítés után frontunkat a görzi hídfőtől a tengerig megtámadta. A támadások mindenütt az ellenség véres veszteségei között visszaverettek. Kitűnő csapatainknak, különösen a gyalogságnak minden dicséretet felülmúló bátor viselkedésének köszönhető, hogy összes állásaink változatlanul birtokunkban maradtak.”

 

Egy percig sem inogtak meg, a fehérvári 17-es népfelkelők példát ritkító hősiessége

A 2. isonzói csata napjaiban lezajlott harcok a debreceni 3-as és a székesfehérvári 17-es honvéd,  valamint a  budapesti 29-es népfelkelő gyalogezredek hadiútjának fontos és emlékezetes állomását jelentik. Ugyanez igaz a székesfehérvári 17. népfelkelő gyalogezredre is, amely – az idősebb generációkkal soraiban – 1915 július–augusztusában szintén a Doberdó–fennsíkon harcolt, és hatalmas veszteségek mellett védte állásait a túlerőben támadó olasz alakulatokkal szemben… „Tizenötezer főre lehet becsülni azt a néptömeget, amely a hadba vonult népfölkelők közé csoportosult, hogy tanúja legyen a megható pillanatnak, amidőn a város vezetősége a lakosság nevében elbúcsúzik a hadba vonuló vitéz hadfiaktól. A katonák sapkája mellett és fegyvereiken virágok pompáztak, de zöld gallyak, virágfüzérek és nemzeti színű lobogók díszítették a mozdonyokat és a vasúti kocsikat is, amelyeken a derék népfölkelőink a magyar zászló becsületének megóvása végett a harctérre indultak.” – számolt be a Székesfehérvári Friss Újság másnap megjelent lapszáma az 1914. augusztus 11-én, kedden este lezajlott jeles eseményről, amelyen a város a 17. népfelkelő gyalogezred I. és II. zászlóalját búcsúztatta. A III. zászlóalj Kaposváron alakult meg, az ezred parancsnoka pedig Fiebich-Ripke Rezső ezredes lett. Az alakulat a budapesti 29. népfölkelő gyalogezreddel és a császári és királyi 39. tartalékos ágyúsüteggel a 109. népfölkelő gyalogdandárt alkotta. A törzsét Budapesten állították föl, parancsnoka Czeisberger János vezérőrnagy volt, akinek a vezetésével a déli hadszíntéren kezdték meg a háborút. A bosnyák és szerb földön lezajlott harcok után az ezred 1915. január 11-én reggel indult el szállásáról és a délutáni órákban Tovarnik vasútállomáson bevagonírozott, majd Eszék, Pécs, Baja, Szeged útvonalon Versecre utazott. Az érkezést követően helyben állomásoztak, és a kiképzésen kívül az ezred kiegészítésére is sor került. 1915 áprilisában és májusában a Duna biztosítására az Orsova környéki hegyekben foglaltak állást, majd visszatértek Versecre, ahonnan vonattal Szabadkán át június 12-én érkeztek meg Gunjára. Itt érte az ezredet a parancs, hogy új hadszíntérre szállítják őket, az Isonzó mellé… A székesfehérvári 17. népfölkelő gyalogezred hősiesen helyt állt a harcokban, de nagy veszteségeket szenvedett. Ennek következtében az ezred zászlóaljait átszervezték. A korábbi három helyett csak két zászlóalj működött tovább. Az I. zászlóalj Farkas százados vezetésével az eddigi I. és III. zászlóalj népfelkelőiből szerveződött, míg a II. az eddigi II. zászlóalj és a bevonult 48., 52., és 69. menetszázadokból alakul meg Pachtner százados vezetésével. Egy augusztus 12-én kiadott parancs értelmében pedig a további harcra „kevésbé alkalmas” tiszteket és legénységet kiválogatták, és a legidősebb kiválasztott tiszt parancsnoksága alatt a front mögötti területekre vezényelték… A  helytállással és hősies viselkedésükkel kivívott megbecsülést jól példázzák József főhercegnek, a temesvári VII. hadtest parancsnokának szavai, amiket az ezred arcvonalból való kivonulásakor írt naplójában: „A 17. székesfehérvári népfölkelő ezred holnap menetel a XVI. hadtesthez. Ez itt halhatatlan babérokat, csodálatos dicsőséget szerzett magának példát ritkító hősiességgel, még nem látott hősies kitartással ama förtelmesen borzasztó napokban, melyekben más, különben híres ezredek – mint a 4. tiroli császárvadász, az 1. tiroli országos lövészezred, a horvát 96. ezred – már az első órákban összeroskadtak. A legkétségbeejtőbb helyzetekben az én hős székesfehérvári népfölkelőim soha, még egy percig sem inogtak meg. Csodálatom és hálatelt szeretetem kíséri őket további útjaikon.”

 

József főherceg

József főherceg a Doberdón
(József főherceg: A világháború, amilyennek én láttam c. könyvéből)

Csak még egyszer előre!

Az 1915. július 18-a és augusztus 10-e között lezajlott második isonzói csata egyvalamiben biztosan különbözött a másik tizenegytől: ez volt az egyetlen, amikor a védekező Monarchia csapatainak nagyobb vesztesége volt, mint a túlerőben támadó olaszoknak. Ebben a vérzivatarban a székesfehérvári honvédek is keményen harcoltak a Doberdó-fennsík védelmében. Küzdelmük nyomán a csata kezdőnapja lett az alakulat ezrednapja is… A székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred II. és III. zászlóalja már 1915 júliusának elején megérkezett a Doberdóra, és már harcolt az első isonzói csata utolsó napjaiban a fennsík védelmében. Az újabb nagy támadást megelőző napokban is állásban volt, amikor is az olaszok kisebb vállalkozásokat vezettek az alakulat arcvonala ellen: „Július 14-én már igen élénk lett az ellenség tevékenysége. Minden kaliberű tüzérség lőtte nemcsak az elől levő századainkat, de a mögötte levő terepet is, s a gyalogság is most nagyobb erővel kezdte az előretörést. Azon kívül igen ügyesen és gyorsan cikk-cakkban kúszva előre, homokzsákból falat készítettek, ami mögött állásaink födött megközelítése lehetővé vált” – emlékezett az ezredparancsnok, Sipos Gyula alezredes ezekre a próbálkozásokra. De ekkor már mindenki egy nagy támadásra várt… 1915. július 18-án reggel 4 órától rendkívül heves tüzérségi támadás vette kezdetét az egész arcvonalon, amely elől a hevenyészetten kiépített és megrongált állapotban levő állások nem nyújtottak kellő védelmet… A rövid, de heves tüzérségi előkészítés után 9 órakor az olasz gyalogság támadása megkezdődött 1800–1500 lépés szélességben az arcvonal ellen. Ebből 800 lépés jutott a 17-esek által védett szakaszra. A főerők fedetten, a 17. ezred közepe ellen támadtak, sűrűbb vonalban… A kora délutáni támadások visszaverése után nem sokáig tart a nyugalom. Az esti órákban ismét heves tüzérségi tűz és több hullámban érkező gyalogsági támadás éri az ezred állásait, amelyek helyenként sikerrel járnak. Három helyen is sikerül a támadóknak az állásokba betörni. A kritikus helyzetet az Endresz István tartalékos zászlós által vezetett ezredtartaléknak sikerült megmenteni, amikor heves küzdelemben visszaszorították az ellenséget. Még a szürkület beállta után is tartott a kézitusa a támadó olasz 21. gyaloghadosztály Brescia dandárjának katonáival. Ezen a napon hangzott el  Sipos Gyula ezredparancsnok szájából a később legendássá vált kérés: „Csak még egyszer előre!”

Sipos Gyula

márkosfalvi Sipos Gyula ezredes, az események idején alezredes, az ezred parancsnoka (Forrás: A m. kir. székesfehérvári 17-ik honvéd gyalog- és népfelkelőezredek története. Szerk. márkosfalvi Sipos Gyula Székesfehérvár, 1938.)

Az ezred emléknapja

 

Az 1915. július 18. és augusztus 10-edike között lezajlott második isonzói csatában mind a két fél hatalmas veszteségeket szenvedett. Dr. Balla Tibor kutatásaiból tudjuk, hogy az egész Isonzó fronton az olaszok 42 000 főt, míg a Monarchia csapatai 47 000 főt veszítettek. A két világháború között megjelent szakirodalomban úgy tartják, hogy ebből a Doberdó-fennsíkot védő temesvári VII. hadtest vesztesége: 6523 hősi halott, 22 992 sebesült, 11 751 eltűnt volt.Számításiak alapján Isonzó-front hősi halottainak 82, a sebesülteknek 83, az eltűnteknek 95 százaléka a Doberdót védő hadtestre esett, megalapozva a későbbiekben a fennsík hírnevét. A veszteségek csökkentésére a hadvezetés megpróbált mindent megtenni. Ennek érdekében igyekeztek a természetes környezet nyújtotta lehetőségeket is maximálisan kihasználni. Egy dolina takarítása közben fedezték fel a székesfehérvári honvédek a később legendássá vált Črnci-barlangot is, amely később a tartalékok elhelyezésére és megóvására szolgáló központi hellyé vált közvetlenül az első vonalak mögött. Az ezred emlékalbumában Sipos alezredes így emlékezett vissza ezekre a napokra: „Mielőtt azonban az ezred annyi vérrel áztatott Sdraussina-i védőszakaszában lefolyt események leírását végleg lezárnám, meg kell említenem, hogy a következő évben, emlékezésem szerint 1916. elején, az AOK. [Hadsereg-főparancsnokság] rendelkezésére be kellett jelenteniök a csapatparancsnokságoknak, vajjon van-e eddigi harcaikban olyan esemény, amelyik az általános helyzetre kiható jelentőségével, sikerével méltó volna arra, hogy a jövőben mint az ezred emléknapja — örök időkre ünnepelhető legyen. Az ezred a 2. Isonzó-csatában lefolyt harcait jelentette, mint a Doberdó-fennsík sorsára, s azzal az Isonzó frontra döntő befolyással volt eseményt, s ezrednapként annak első igen válságos napját, július 18-át jelölte meg. A válasz méltónak ismerte el a leirt eseményeket, s a megjelölt nap: »ezred emléknapként« adományoztatott.”

 

Matók János

Fotó: Kiss László, nagyhaboru.blog.hu

Marosi Arnold nap az I. világháború jegyében

A Fejér Megyei Múzeumegyesület február 12-én, pénteken  tartotta éves közgyűlését a  Szent István Király Múzeum Országzászló tér 3. szám alatti épületében.  A közgyűlést követően előadások –Bányai Balázs (történész, Szent István Király Múzeum): Sarkalatos kérdések az I. világháborús kiállítás előkészítése kapcsán, Nagy András (kiállítástervező, Országgyűlési Múzeum): I. világháborús kiállítások látványterveinek kérdései, dr. Demeter Zsófia (történész, nyugalmazott igazgató, Szent István Király Múzeum): Írások a frontról. Levelek, naplók, visszaemlékezések tanulságai a Nagy Háborúról, Rangel István (gyűjtő): I. világháborús tárgyak magángyűjteményekben – hangzottak el „Az Égből dühödt angyal dobolt”. Székesfehérvári ezredek az I. világháborúban című kiállítás kapcsán. Braila Máriával, a Múzeumegyesület elnökhelyettesével, és Bányai Balázs titkárral beszélgettünk a Marosi Arnold napon történtekről.

DSC_7214

A taggyűlés utáni előadásokra zsúfolásig megtelt a terem

  • Egyesületünk az éves közgyűlését korábban mindig a múzeumi hónapban tartotta, ám az utóbbi ékben hagyománnyá vált, hogy múzeumunk, valamint  a Fejér vármegyei és Székesfehérvári Múzeumi Egyesület alapítója, Marosi Arnold születésnapjához (1873. február 9. – a szerk.) kapcsolódóan hívjuk össze. – mondta Braila Mária. – Minden közgyűlés után programot szervezőnk tagjaink részére. Az első időszakban kimondottan Marosi Arnold személyéhez és tevékenységéhez kapcsolódó programok voltak, kollégák, kutatók körbejárták, bemutatták Marosi életútját, a múzeumhoz kötődő, valamint természettudományos,  tanári munkáját. Ezekből írásos anyagok, kiadványok is születtek. Később már egykori igazgatónk személyén túli, különböző tematikájú programokat is szerveztünk.

 

DSC_7306

Braila Mária, a Fejér Megyei Múzeumegyesület elnökhelyettese

  • A mostani közgyűlésnek mi volt a programja?

 

  • Elfogadtuk a 2015-ös tartalmi és pénzügyi beszámolót, illetve az idei tervet. Melyek egyrészt a lehetőségeinkhez kötődnek, másrészt pedig a múzeum tevékenységéhez próbálunk illeszkedni. Illetve olyan programokat szervezni, melyek egyesületi tagjaink igényeiből fakad. Ez gyakorlatilag minden évben  más, és más. Előadásokat szervezünk, szinte kötelező minden évben pár tanulmányi kirándulást szervezni, ahol  igyekszünk felkeresni helyi látványosságokat, de az elmúlt évek során bejártuk az egész országot, sőt, a környező országokat is. Ezeknek a tanulmányi kirándulásoknak az a célja, hogy olyan helyeket is felkeressünk, melyek egyéni látogatóként nehezen lehetségesek, nincsenek a központban, az emberek adott esetben nem is tudnak róla. Mondhatni, kifejezetten kultúra közvetítő tevékenység. A Múzeumegyesület, alapszabálya szerint a múzeum érdekében tevékenykedik, ugyanakkor próbálja megismertetni a közönséggel, a tagsággal és minden érdeklődővel az ország természeti- és épített örökségét. Figyeljük a pályázati lehetőségeket, illetve a pályázatoktól és a saját lehetőségeinktől függően próbáljuk meg az anyagi erőforrásokat biztosítani. 2016. őszén zenetörténeti konferencia szerveződik a Szent István Király Múzeum, a Károlyi József Alapítvány, és egyesületünk közreműködésével, ami előadásokat, konferenciát és koncerteket jelent Székesfehérváron és a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban. És természetesen mi is ellátogatunk majd a megújult Gorsiumi Régészeti Parkba.  Törzstagjaink már nagyon várják a Floráliát, de ahogy minden kiállításon, úgy reményeink szerint Gorsiumban is lesz majd tárlatvezetés.

 

DSC_7246

Bányai Balázs történész, az előadássorozat szervezője, a Múzeumegyesület titkára

 

  • „Az Égből dühödt angyal dobolt” – Székesfehérvári ezredek az I. világháborúban című kiállításhoz kapcsolódó előadássorozat második részét hallhatta szép számú érdeklődő a Marosi  Arnold napon – mondta Bányai Balázs. – A sorozatot úgy állítottuk össze, hogy azok az előadók, akik a kiállítás szervezésében, rendezésében közreműködtek,  főszereplők voltak. Én, mint a kiállítás egyik kurátora egy általános tájékoztatást adtam arról a háttérmunkáról, melyek azok a megfontolások, amik gyakorlatilag egy ilyen kiállítást létrehoznak.

DSC_7254

Nagy András, az Országgyűlési Múzeum munktársa

  • Nagy András, az Országgyűlési Múzeum kiállítás tervezője  az  I. világháborús kiállítások látványterveinek, így a nálunk látható kiállítás izgalmas kérdéseiről tájékoztatott. Doktor Demeter Zsófia nyugalmazott igazgató asszony egy olyan forrás típust mutatott be a közönségnek, ami nagyon fontos volt a történeti kutatás során, s ezeket nagyszerűen feltudtuk használni. Naplók, levelezések, visszaemlékezések, fotók az első világháború kapcsán. Érdekes és izgalmas volt, hiszen három fehérvári illetőségű katona, Láng István, a Teleki Gimnázium egykori népszerű matematika tanárának, Láng Hugónak az édesapja, az 1955-ben kosárlabda Európa-bajnok Bogár Pál édesapja, idősb Bogár Pál, és Kuczka Péter Kossuth-díjas író édesapja, az olasz hadifogságból 1920-ban szabadult híres festőművész, Kuczka Mihály korabeli anyagait is megkaptuk a családtagoktól, ezzel is elősegítették kiállításunk sikerét, sokszínűségét.

DSC_7275

Doktor Demeter Zsófia lebilincselő előadása újdonságokkal is szolgát a fehérvári honvédekről

  • Negyedik előadónk, Rangel István pedig  a magángyűjtemények szerepvállalásáról tájékoztatott a kiállítások kapcsán, hiszen mi is nagyban támaszkodtunk ezekre az anyagokra. Egy dologban biztosak lehetünk: aki eljön, az nem csalódik Az Égből dühödt angyal dobolt –  Székesfehérvári ezredek az I. világháborúban című kiállításunkban, legyen az fehérvári látogató, vagy múzeumi szakember az országból.  Azt mondják, nem kell szégyenkeznünk, annyira szép, gazdag, és látványos.

DSC_7301

Rangel István a fehérvári kiállítás egyik kurátora is volt

 

A következő előadás február 24.-én,  17 órakor lesz, Stenczinger Norbert (kutató, Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány): Székesfehérvári 17-es honvédek a Doberdón címmel.

Matók János

Fotó: Gelencsér Ferenc

 

Húshagyókeddi tikverőzés Mohán

Február 9-én, a jövő kedden (húshagyó) mint minden évben, most is lesz Mohán tikverőzés. Ezt a ma is élő népszokást Pesovár Ferenc néprajzkutató fedezte fel, és neki köszönhetően máig fennmaradt, sőt a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére is felkerült 2011-ben.

 

Ebben az évben rövid lesz a farsang. Utolsó napján, húshagyókedden, február 9-én tartják a Székesfehérvárhoz közeli Mohán a máig élő télűző, farsangtemető maszkos alakoskodó szokást, a tikverőzést.

tikverő30asévek

Tikverőzők csoportja az 1930-as években

Moha_1974-11

Pesovár Ferenc kollégáival és barátaival a tikverőzésen 1974-ben

A szokás lényege, hogy különböző jelmezekbe, maszkok mögé bújt 14-18 éves legények csoportja házról házra jár, a tyúkólban megpiszkálják, megütögetik, bekormozzák a tyúkokat (innen a szokás elnevezése: tikverő, tyúkverő), hogy jól tojjanak, termékenyek legyenek. A háziak és a járókelők, a vendégek – különösen a nők – , arcát bekenik korommal. Ez a bohócok feladata, akik a legtöbben (8-12 legény) vannak, kezükben botot visznek, ezzel zörgetik a kerítéseket, bosszantják a kutyákat. Kalapfilcből készült álarcot viselnek kenderkóc szakállal és bajusszal. Ruhájukon színes, hosszú, vékony rongycsíkok lobognak, a zsebükben lévő korommal kenik ki az útjukba kerülő nézőket.

 

 

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Tikverőző bohóc

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kormozó bohóc

A tikverőző csoport másik jellegzetes alakja a szalmatörök kezében láncos bottal, fokhagymafűzérrel. Neki van a legnehezebb dolga a nap folyamán, hiszen súlyos szalmamennyiséggel tömik ki a jelmezét. Kéményseprőnek öltözött alak is mindig van a csoportban. A tikverőzőkhöz tartozik még két lánynak öltöztetett legény is, akik ugyancsak álarcot viselnek, kezükben kosarat visznek, amibe a házaknál kapott tojásokat gyűjtik. A tojásokból az esti bálra egy óriási adag rántottát készítenek.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Szalmatörök kezében láncos bottal

A 20. század első felében hasonló szokás még a Móri-völgy mindkét oldalán lévő községekben jellemző volt farsangkor, napjainkra azonban egyedül Mohán él tovább. Ebben kulcsszerepe volt Pesovár Ferenc néprajzkutatónak, a múzeum 1983-ban elhunyt munkatársának. 1961-ben ő tudósított először a mohai tikverőzésről a Fejér Megyei Hírlap hasábjain és számos cikkben, tanulmányban leírta, népszerűsítette a szokást. Rámutatott, hogy a tikverőzésben termékenységvarázsló, tavaszváró, köszöntő elemek, középkori és újabb eredetű hagyományok élnek harmonikusan tovább.
A tikverőzést a falu közössége szervezi, tartja fenn, élteti évről évre. 2011-ben a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékére került fel a mohai tikverőzés, mint példaértékűen megőrzött, gyakorolt hagyományelem, ami kétségkívül a község legnagyobb, külső érdeklődésre leginkább számot tartó eseménye az esztendőben.

dr. Varró Ágnes
néprajzkutató