A Székesfehérvárt nyugatról megkerülő, a 7. számú főutat a 8. számú főúttal összekötő elkerülő út építése 2014 áprilisában kezdődött meg. Az építkezés a főpálya-nyomvonal és az út mellett futó szervizút területén a humusztakaró eltávolításával indult. Az előző évben elvégzett próbafeltárások eredményei alapján a leendő útpálya területén két helyen volt szükséges az építkezést megelőző régészeti feltárás.
bronzkor
Késő bronzkori borotva Abáról
A szeptemberben nyíló Régészeti Pillanatképek című kiállításunkhoz kapcsolódva mutatjuk be a tárlatban is látható “legleg” tárgyakat. Ezúttal a legférfiasabbat, egy bronzkori borotvát Abáról.
A bronzkori harcosok temetkezéseiben a kard, a lándzsa és a balta mellett leggyakrabban borotvát, fésűt és szőrcsipeszt találnak a régészek. Ez utóbbi tárgyak bizonyítják, hogy egy ideális férfinak nem csupán a harcokban kellett megállnia a helyét, de elvárás volt az ápolt, igényes megjelenés is. Az itt látható borotva Kr. e. 1000 körülre keltezhető, Abáról a Rácvölgyi-dűlőből került elő.
Kondé Zsófia
régész
Szent István Király Múzeum
Ásatási hangulatok Seregélyesről
Tavasszal Seregélyes mellett dolgoztak a Szent István Király Múzeum munkatársai Szücsi Frigyes régész vezetésével, ahol többek között későbronzkori temetőt és egy császárkori települést tártak fel. A kerámia leletek mosása után derült ki, hogy a késő kelta – kora római és Árpád-kori leletanyag mellett a kerámiatöredékek alapján avar kori megtelepedéssel is számolhatunk. Az alábbi képek az ásatáson készültek, és a terepi régészeti munka hangulatából próbálnak valamit visszaadni, kapcsolódva a múzeum szeptemberben nyíló Régészeti Pillanatképek. Ásatásaink legújabb kincsei 2011-2014 című kiállításához.
Érdemes lesz figyelni a későbbiekben a múzeum webes felületein megjelenő #RégészetiPillanatképek hashtagre.