Néprajzi kincsestárunkból – a spanyolozott bot

1 vers ─ 1 tárgy

 

És ki nem fél közülünk? Ki ne félne,
midőn szemét az Isten is lehúnyja,
és leborúlnak minden angyalok
és elsötétül minden kreatúra?

A bárány az, ki nem fél közülünk;
egyedül ő, a bárány, kit megöltek.
Végigkocog az üvegtengeren,
és trónra száll. És megnyitja a könyvet.
(Pilinszky János: Introitusz, részlet)

Agnus Dei, Isten Báránya naiv, lenyűgöző ábrázolása látható ezen a gyümölcsfából készült, kígyóalakban végződő, spanyolozott juhászkampó fejen. A tárgy másik oldalára pedig pipázó, kalapos, kedvesével beszélgető juhászt faragott a bot készítője. Jó példa ez a kicsiny tárgy arra, hogy a népművészetben a szent és a profán ábrázolása milyen jól megfér egymással. A díszes kampót utólag, két csavarral erősítették a bot szárára.
A Szent István Király Múzeum néprajzi állandó kiállításán is látható bot Adony ─ Lajosmajorban készült 1892-ben úgynevezett spanyolozott technikával. A spanyolozott technika a 19. század legelejétől terjedt el a pásztorművészetben, a virágkora pedig a század közepére tehető. Ilyen pásztormunkákkal jellemzően a Dunántúlon, főleg Somogyban és a Bakonyban találkozhatunk. E technika segítségével a mértani, stilizált növényi díszítés mellett megvalósítható volt a figurális ábrázolás is.

spanyolozott2-blog

A spanyolozott bot – tárgyi emlékünk másik oldala

Tükrösökön, borotvatokokon, gyújtótartókon használták előszeretettel az ügyes kezű pásztorok. A pásztorművészet legreprezentatívabb, legszebb darabjai a spanyolozott faragások. Viaszberakásnak, viaszintarziának is nevezhetjük ezt az eljárást. Lényege, hogy a vésett vagy karcolt díszítményt színes (piros, fekete, sárga, zöld) spanyolviasszal töltötték ki, melyet melegített késpengével vagy kanálnyéllel helyeztek a vájatokba. A viaszt a pásztorok készen vásárolták vagy maguk állították elő oly módon, hogy egy edényben két rész méhviaszt megolvasztottak, s abba egy rész festéket majd tizedrésznyi fenyőgyantát kevertek, végül az egészet összeforralták.

– dr. Varró Ágnes –

néprajzkutató

(Felhasznált forrás: Madarassy László: A pásztorfaragás Fejér megyében. Székesfehérvári Szemle, 1932.)

Tojásfestés – mert ezt mi sem hagyhatjuk ki

Legyen szó múzeumpedagógiai foglalkozásról vagy családi programról, az ünnepek előtti időszakban mindig tapasztalunk érdeklődést a kézműves foglalkozások iránt is. E tekintetben nagyon széles a kínálat, hiszen a múzeumokon kívül számos intézmény, szervezet, és vállalkozó is kínál erre lehetőséget, most éppen az interneten, a közösségi média felületeken. Így mindenki megtalálhatja azt a típust, anyagot, eszközt, technikát, ami leginkább érdekli.
Természetesen nekünk, múzeumban dolgozó pedagógusoknak, muzeológusoknak a múzeumi kézműves foglalkozások során is fontos, hogy a múzeumi értékközvetítést ne veszítsük szem elől. A Szent István Király Múzeum gyűjteményében is vannak szép számmal a tavaszi, húsvéti ünnepkörhöz tartozó tárgyak. Érdekes, szokáshoz kapcsolódó tárgyak a sibakorbácsok, de vannak Fejér megyében élő népi iparművészek által készített, írott és patkolt tojások, Golgotajelenetet ábrázoló türelemüvegek, amelyekről korábban már itt írtak kollégáink: Néprajzi kincsestárunkból – a türelemüveg

Ha húsvéti kézműveskedésről van szó, akkor az első, amire legtöbben gondolnak, az a tojásfestés.
A tojás ősi termékenységszimbólum és számos nép eredetmondájában, mítoszában a világ egy tojásból keletkezik. A tojásból származó új élet, önmagában a születést, az élet megújulásának örök körforgását jelképezi. A pirosra festés is jelentést hordoz, hiszen a piros szín számtalan kultúrában a baj, betegség, rontás megelőzésére használt szín volt, a vér színe, amely az erőt, egészséget is jelképezi. A tojások mintái sem önmagukért valóak, ahogyan a paraszti kultúrában nagyon kevés cselekvés teljesen öncélú, azoknak is jelentése, szimbolikája van.
Tájegységenként számtalan variáns létezik, a motívumok gazdagsága, az egyéni képzelő és alkotó erő felmérhetetlen gazdagságot hozott létre. A tojás díszítése a többféle technikát ismerő és alkalmazó népi iparművészek kezén virágzik tovább napjainkban is.
A tojások díszítésének a paraszti világban megvolt a megfelelő ideje, erre hagyományosan nagypénteken délután jöttek össze a lányok, asszonyok. Ma ezek az időkeretek is lazulnak, vagy inkább rugalmasan alakulnak a megváltozott életritmusunkhoz.
A tojás díszítésére ma már elképesztően sokféle ötletet találhatunk, de autentikusnak talán a tojásírás, a berzselés és a karcolás számít. Ebből a karcolást nem tudom személyes tapasztalatból leírni, nem használtam soha foglalkozásokon, de az első kettőt otthoni körülmények között is, gond nélkül meg tudjuk valósítani.
A berzselés talán a legegyszerűbb, ezzel bárki megpróbálkozhat. Mindössze néhány puha levelű növényre, hagymahéjra, kötözőanyagra és – természetesen – tojásra lesz szüksége. A mintát a kertben, cserépből, parkban gyűjtött növények levelei fogják adni, nagyon szépen mutat a tojáson a petrezselyem vagy a pitypang, ezeket könnyebb rászorítani a tojás héjára. A levelek rögzítését legegyszerűbben harisnyával lehet megoldani, ehhez megfelel egy kilyukadt példány is. A harisnyában a levél rögzítése némi türelemjáték, de néhány darab (tanulópénz) elkészülte után már könnyen megy. Hagyományosan, a nejlonharisnya kora előtt ezt cérnával, vékony gézanyaggal végezték. A megkötözött tojásokat vöröshagyma héjával rétegezve főzzük meg, majd hagyjuk is ebben kihűlni. A szabály egyszerű: minél több hagymahéjjal főzzük, annál sötétebb lesz az árnyalata. persze ez függ a tojás színétől is. Kibontás után olajjal/zsírral lehet fényesíteni, a hagymahéj festette barnás vöröses színnek ez nagyon jól fog állni.
Egyéb színeket is lehet házilag előállítani: kéket vöröskáposztával, zöldet spenóttal, sárgarépa zöldjével, csalánnal, piros vagy rózsaszín árnyalatokat céklával és lila hagymával.

Képek: A berzselt tojások

A tojásírás már kicsit több gyakorlást, eszközt és türelmet kíván. Szükség van hozzá egy teamécsesre (persze az olvasztott méhviasz még jobb), írókára, főtt tojásra, tojásfestékre. Amikor a viasz megolvad, az írókát belemártjuk és ezzel visszük fel a viaszt a tojásra. Fontos, hogy kihűlt, főtt (vagy gyakorlottabbaknak kifújt) tojás legyen, különben a viasz elfolyik rajta. A kifújt tojás remek ajándék is lehet, azonban azt érdemes tudni, hogy régen a húsvéti tojás csak főtt tojás lehetett. A húsvéti tojás összetett, rétegzett szimbolikája pont azzal nyerte el értelmét, hogy elfogyasztották, vagy a földbe szántották, ezzel is megerősítve a termékenységvarázsló, egészségvarázsló szerepét.
Az íróka készítése legegyszerűbben egy kiürült kenőcsös fémtubus kimosott, vékony lemezéből készíthető, amelyet tölcsér formára hajlítunk majd ellapítunk, aztán vékony dróttal egy kis pálcára rögzítünk. Ha nincs ehhez megfelelő alapanyag otthon, akkor megpróbálhatjuk hurkapálcika kihegyezett végével, rácsepegtetni a tojás héjára a viaszt, de ez esetben a szép vékony vonalakat, aprólékos mintákat elfelejthetjük. Bár ezek írókával is hosszas gyakorlást kívánnak, hiszen a tojás gömbölyű felületére a könnyen megfolyó viasszal nehéz rajzolni, ez senkinek ne szegje kedvét, hogy kipróbálja a technikát. A gyerekfoglalkozások nagy tanulsága, hogy a pöttyözött tojás is nagyon szép, főleg, ha együtt készítjük őket.
Amikor a kívánt minta elkészül, beletesszük a festőlébe, amelyet legegyszerűbben bolti festékből, annak előírásai szerint készítünk. Lehet hagymahéj főzetébe is áztatni, ez esetben hagyjuk benne a tojásokat egész éjszaka. Amikor a kívánt sötétséget megkapta a tojás, akkor a mécses lángja mellé (ne fölé) tartva le tudjuk olvasztani a viaszt a tojásról, egy kis pamutdarabbal letöröljük, ez eltávolítja a felesleges viaszt és kormot, másrészt így szépen ki is fényesítjük a tojásainkat. A viasz helyén kirajzolódik majd a minta.
Az alábbi videók segíthetnek az írott tojás elkészítésében, és néhány érdekességet is megtudhatunk a két, Fejér megyében élő tojásírótól.

Csordásné Papp Ágnes zámolyi pedagógus, tojásfestő beszél a tojásírókázásról. Bővebben itt: Írott, hímes tojás festése és jelképei

Aki többet szeretne hallani a tojás díszítésének motívumkincséről és azok jelentéséről, tájegységenként ismerteti Fekete Ildikó alcsútdobozi tojásíró a Mindenki Akadémiájának színpadán:
Magyar hímes tojások

Kellemes ünnepi készülődést és közös alkotást kívánunk!

Paréj Gabriella

néprajzkutató muzeológus

Fotó: Petőfi Közérdekű Muzeális Gyűjtemény (Aszód Városi Kulturális Központ)