Sötét anyag

Mohácsi András székesfehérvári tárlatára emlékezünk

1963. január 28-án született Mohácsi András szobrász, képzőművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Design Intézetének mestertanára

2015 áprilisában Sötét anyag címmel nyílt kiállítása a Pelikán Galériában. Az ott kiállított művek közül három festményt ajándékozott a Városi Képtár – Deák Gyűjteménynek, mely immár a Szent István Király Múzeum képzőművészeti gyűjteményét gyarapítja.

Mohácsi András: Dark & Dark, 2015, papír, pigment, 35×100 cm
Mohácsi András: Light in Holiday, 2015, papír, pigment, 35×100 cm
Mohácsi András: Light in the Dark Side, 2015, papír, pigment, 35×100 cm

Az alkotások megértéséhez, befogadásához segítségül a Pelikán Galériabeli kiállítása megnyitásán elhangzott szöveget közöljük. A tárlatot Tasnádi József Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, médiaművész nyitotta meg.

(a szöveg, a kiállítás többi alkotásával együtt megtalálható http://mohalit.blogspot.com címen )

TASNÁDI JÓZSEF: SÖTÉT ANYAG

/2015 04. 10., Székesfehérvár, Pelikán Galéria, kiállítási megnyitószöveg/

A gyakorlati élet, mint hazátlan vagabund minden művészi formába behatol és nem a formák létokának, hanem létük céljának tekinti önmagát” – írja Kazimir Malevics a Szuprematista kiáltványban.

Műveim az egészségtelen életmódról, az unalomról és egy mélyen antiszociális beállítottságról árulkodnak – mondja Dan Brown.

Mark Rothko a megrendítőt, a semmi és az üresség tragikumát, a komolyat és az ünnepélyeset, a vallásos időtlent kereste. Festményei mellé saját katalógusa helyett a Bibliát és a Koránt helyezte.

Jackson Pollock nem a természetet festette, hanem önnön természetét. Saját ösztöneinek képét, amelyet olyan természetesnek és fenségesnek tartott, mint egy virágmezőt.

Yves Klein a semmi kékszínű gáz-állapotának teátrális egyöntetűségét, a monománia és a monotónia ritualizálását kereste és találta meg.

Ami engem illet – munkáim saját ellentmondásosságom és temperamentumom enyhítésére tett próbálkozások.

********

A fenti kijelentések, vallomások közös vonása az, hogy valami olyasmire utalnak, amit tartalmon túli tartalomnak, transz-tartalomnak, de legtalálóbban talán: meta-tartalomnak nevezhetnénk.

A meta-tartalom, mint az alkotói indíttatás és identitás sötét anyaga és energiája, ami közvetlenül nem látható, ami sosem jelenik meg direkt konkrétsággal a műben, ami azonban túlmutat az egyes alkotások konkrét és egyszeri tartalmán úgy, hogy tágabb és erősebb annál. Olyasvalami, ami a tárgyi konkrétum ellenében egy másik, spirituális konkrétumként nyilvánul meg, tartja össze és rendszerezi az alkotói ösztönöket, leplezi le a művek, vagy a művész energiáit, belső világát.

********

Azt hiszem, konszenzuális lehet az a megállapítás, hogy ebben a kiállításban látható művek egytől-egyig absztraktak.

Kérdés, hogy ez elég-e ahhoz, hogy azt gondoljuk: Mohácsi munkájának meta-tartalma nem más, mint maga az absztrakció. Ehhez egy kiállítás anyaga nyilván nem elég.

Amennyiben viszont ismerjük András eddigi munkásságát, akkor nem tűnik erőltetettnek azt mondani, hogy az ő esetében az absztrakt nem stílusirányzat, nem is annyira formai kérdés, inkább alap attitűd, egzisztencia forma, bizonyos értelemben tehát meta-tartalomként tárgyalható.

A Mohácsi meta-tartalomnak – véleményem szerint – van azonban egy olyan, az absztrakción túli, vagy azt kiegészítő rétege is, amelyre később fogok kitérni.

********

Az absztrakció mindig szembesít minket az értelmezés határaival. Következésképp, ami az absztrakcióról elhangzik – vagy elhangozhat – mindig vitatható. A vitathatóságot tekintsék tehát igaznak az itt következő gondolatmenetre és megjegyzésekre is.

Az absztrakció az abszolút vizuális narratíva, az introspekció tisztán vizuális leképezése. Az egyszemélyes interaktus realitásának demonstrációja. A személyes átírása a személytelenbe.

A vizuális egyszerűség, amelynek fokmérője a konnotáció hiánya, vagy lehetetlensége. Az absztrakció segít ideiglenesen kiiktatni a valóság bonyolultságát, illetve az általa folyamatosan generált frusztrációt. Talán pont ezért, az absztrakció minden esetben megnyugtató és valahogyan kapcsolódik ahhoz, amit szépségnek érzékelünk.

Az absztrakció a tiszta szenvedély, az önmegismerés ambíciójának, a valódi magunkra találás képe. A megkönnyebbülés lehetőségének és a függetlenség illúziójának vizualizációja.

Olyan magánügy, amely sokakat elvezet a katarzishoz. Általa mutatkozik meg az, amit a filozófia érzelmi bölcsességnek nevez.

Konstans belső dialógus, amely során felfedezzük azt a labirintust, amit magunk köré építünk, és amelyből voltaképpen nem is akarunk kijutni. A közvetlenül nem kifejthető tartalom, nem a direkten üzenni akarás, nem is a programszerű kommunikáció, hanem az, amelynek nincs más szándéka, mint kideríteni önnön létrejöttének okait. Az a művészet, amely saját születésének történetét meséli, mely történet az alkotás létének indoklása is egyben.

Az absztrakció azonnali emocionális reakciót vált ki, viszont ellenáll az értelmezésnek, nem sok esélyt ad a verbális megfejtésnek.

********

Visszatérve a Mohácsi meta-tartalomhoz.

András munkái – szobrai – az anyag és a fizikai törvények provokációjának leképeződései, a kockázat-vállalás absztrakt vizualizációi.

Mohácsi absztrakciója a kockázatvállalás értelméről, izgalmáról, keménységéről, jó értelemben vett agresszív nyersességéről, egyben szépségéről szól. Mindez rendkívül stimuláló és szerethető meta-tartalom.

Az itt látható – általa grafikáknak nevezett, nekem inkább festményeknek tűnő – sorozata egységesen és kizárólagosan vertikális gesztusokra épül, mégis dominánsan horizontális kiterjedést eredményez.

A Sötét anyag nem stilizált, sem pedig formatervezett. Az önmegfigyelés, pontosabban az obszesszív vertikális gesztusok sorozatos – ezért horizontális – lenyomata, amely ezúttal sötét anyagok használatára épül. Egy ideiglenes komfortzóna, amely segít megkeresni a hasonlóság és a különbözőség szkizofréniájában rejlő potenciát.

A sötét anyag olyan anyagfajta, amely csillagászati műszerekkel közvetlenül nem figyelhető meg, mert semmilyen elektromágneses sugárzást nem bocsát ki és nem nyel el, jelenlétére csak a látható anyagra és a háttérsugárzásra kifejtett gravitációs hatásból következtethetünk.” (Wikipédia)

A sötét anyag az asztrofizikai spekuláció eredménye, amelynek számunkra – halandók számára – nincs közvetlenül tapasztalható igazság értéke, nehezen mérhető, tehát inkább az intuíció tartományából előhívható valami.

Nekem mégis tetszik az a gondolat, hogy a sötét anyag a kozmosz meta-tartalma, vagy alapattitűdje, mely gondolat életben tartja bennünk a rejtély és a kétely iránti vonzalmat.

********

A kiállítás megnyitó arra hivatott, hogy kapcsolatot hozzon létre a külvilág és a művészet világa között, hogy enyhítse a hétköznapokból érkező néző idegenség-érzetét, amelyet a képzőművészet szégyenlős szűkszavúsága, vagy éppen aszkétikus bőbeszédűsége – irányzattól függetlenül – mindig ott lévő hermetizmusa vált ki.

Amennyiben az előbbi kijelentés igaz, akkor ez a megnyitó szöveg kudarcra van ítélve. Hogyan lehet a szöveg lineárisan fegyelmezett rendszerén belül akárcsak érinteni azt, ami egyáltalán nem lineárisan strukturált, ami nem más, mint a láthatatlan, a kozmikus meta-tartalom, amely sötétség leple alatt tartja össze a világot és ad értelmet bennünk – többek közt – a lebegésnek, a gravitációnak, a vonzódásnak.

Elképzelhető, hogy mindez ott van amögött a vonzalom mögött is, amelyet Mohácsi András absztrakciói iránt érzek.

Talán azért, mert akárcsak a zene – ez a Sötét anyag is inkább energiát ad, mintsem követel.

Szűcs Erzsébet művészettörténész –

156 ÉVE SZÜLETETT MAGYARY-KOSSA GYULA (1865-1944)

MAGYARY-KOSSA GYULA, a nemzetközileg elismert gyógyszer- és méregtan-szakértő, a magyar orvostörténet-írás megteremtője, 156 éve született.

Nagysarlói Magyary-Kossa Gyula farmakológus, orvosdoktor, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, 1865. január 8-án született Debrecenben. Már középiskolás korában több nyelven beszélt, egyaránt kedvelte a természettudományokat és a történelmet is. Gimnáziumi tanulmányainak befejezése után az orvosi pályát választotta. A budapesti tudományegyetem orvosi karára iratkozott be. Doktori oklevelét 1889-ben szerezte meg. Az ógörögön és latinon kívül angolul, franciául, németül és olaszul beszélt.

Magyary-Kossa Gyula egy kevésbé ismert képe. Kép forrása: http://konyvtar.univet.hu/fotocd/dig271.htm

„Negyedéves medikus koromban kezdtem érdeklődni a magyar orvosok múltja iránt.” – írja a “Magyar orvosi emlékek” című könyvének előszavában. A négykötetes hatalmas mű azóta a magyar orvostörténelem egyik kiemelkedő forrásmunkájává vált, amelyből bőségesen merítenek a mai kor orvostörténészei.

A klasszikus nyelvekben, természettudományokban és művészetekben egyaránt járatos ifjú Kossa Gyula dr. tudományos pályája Bókay Árpád gyógyszertani intézetéből indult fejlődésnek.

Magyary-Kossa Gyula Magyar orvosi emlékek című könyve. Kép forrása: https://babelantikvarium.hu/szerz%C5%91/magyary-kossa-gyula

29 éves, amikor a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen méregtanból magántanárrá habilitálják, két évvel később a M. Kir. Állatorvosi Akadémián a gyógyszertan tanára, ezt az állását 1937-ig lelkes odaadással töltötte be. Akadémiai székfoglalóját 1924-ben tartotta “Adatok a magyar génius biológiájához” címmel.

A szűkszavú életrajzi adatok által 80 esztendő korlátai közé szorítva egy csodálatosan színes és gazdag élet próbálkozásai, küzdelmei, meglepetései és alkotásai tárulnak fel előttünk.

Kísérletes vizsgálataival, mint kitűnő tudós mutatkozott be. Kutatóként is számos eredményt ért el. Fontos tanulmányai jelentek meg a doppingszerek kimutatásáról, az arzén- morfin- és szénsavmérgezésről, a köszvényről is. Évtizedekig volt használatban az állatok rühessége ellen kidolgozott kéndioxidos gázkezelési eljárása, nagyon sokféle gyógyszer kifejlesztésében vett részt, amelyek közül néhány még ma is forgalomban van. A nemzetközi szakirodalom „Kossa-reakció” néven tartja nyilván világszerte alkalmazott mikrotechnikai eljárását a szövetekben lerakódott mész kimutatására.

Előszeretettel foglalkozott fiatal kora óta botanikával, ennek tanítását is vállalta 1913-ig, amikor is lemondott róla, hogy idejét teljesen a kísérletes és tudományos gyógyszertannak, valamint másik kedvencének, a medikohistoriának (orvostörténet) szentelhesse. Hangyaszorgalmú levéltári kutatások során gyűjtögette a magyar orvosok múltjára vonatkozó adatokat. „Volt olyan év, hogy csak az országos levéltárban nyolc hónapot töltöttem, nap-nap után dolgozva” – emlékezik vissza. Ez a kutatás rendkívül bőséges termést hozott: „Magyar orvostörténelmi adataim száma ma már sok ezerre megy és ha kétszer annyi életem volna, akkor sem tudnám azokat feldolgozni” – írja.

Magyary-Kossa a magyar állatorvostan történetének is lelkes kutatója volt. 1896-tól 1905-ig elő is adta a hazai állatorvoslás történetét és számos cikkben ismertette e tudomány korai szakának mindaddig ismeretlen, rendkívül érdekes részleteit. 1899-ben vette át az Állatorvosi Főiskola Könyvtárának igazgatását és neki köszönhető, hogy az színvonalas szakkönyvtárrá fejlődött.

Orvostörténeti művei közt bőségben találunk életrajzot, kultúrtörténetet (Magyar alkimisták, Orvosi gyakorlat a régi Magyarországon, Régi magyar gyógyszerekről és gyógyszertárakról), társadalomtörténetet (A magyarországi prostitúció múltjáról), babonát (Kígyó az emberben, Szemmelverés), műszótárt (Régi magyar gyógyszerek, Régi magyar betegségnevek, Régi magyar bonctani kifejezések), kuriózumokat és értékes adatok mérhetetlen tárházát. És mindez ragyogó feldolgozásban, élvezetes olvasmányként tárul elénk.

Magyary-Kossa Gyula 1944. július 21-én hunyt el, sírja a Kerepesi temetőben található.

Érdekesség:

Székesfehérváron is élt és működött a Magyary-Kossa rokonság egyik gyógyszerész tagja, Magyary-Kossa Sándor. Az egykori ŐRANGYAL patika, amit a város ötödik patikájaként 1866-ban alapítottak, 1928-ban került a tulajdonába, amit haláláig vezetett. Ez a gyógyszertár a mai Vörösmarty tér 4. szám alatt működött, ma lakóház.

Az egykori Őrangyal Patika a mai Vörösmarty tér 4. szám alatt működött. Ma lakóház. Kép forrása, fotó: Szima Viktória (MNL FML)
Magyary-Kossa Sándor-féle székesfehérvári papír kapszula. Kép forrása: Gyógyszerészettörténet XV: évf. 1 szám 2017. június, 10. p.



Krizsány Anna művelődésszervező

Források, irodalom:

A kisded imádása

Kmetty János festőművészre emlékezünk

Elgondolkoz(tat)ó imádás / Kmetty János (Miskolc, 1989. december 23. – Budapest, 1975. november 16.) A kisded imádása című műve (karton olaj, 57,4×48,3 cm lelt. sz.: VKDGy 89.32.1)

Zavarba ejtő mű a Deák Dénes gyűjteményéből ránk maradt – Kmetty János által festett – A kisded imádása című kép. Noha ikonográfiája alapján teljeséggel megfeleltethető az évszázados képtípusnak, mely az újszülött Jézushoz érkező pásztorok csodálatát, rajongását, imádatát fejezi ki, ezen a képen a pásztorok elragadtatása helyett, mintha sokkal inkább magukba fordulásuknak, elgondolkozásuknak lehetnénk tanúi. Kmetty itt, a Szent család helyett, a pásztorokat teszi a kép főszereplőivé.

Ez a művészettörténet során akkor lehetett így, ha egy donátor portréja jelent meg a pásztorok között. Ez a gondolat is motoszkálhat fejünkben a kép vizsgálatakor: akart-e Kmetty bármely korabeli szereplőt, ismerőst, barátot, festőtársat (Hetek) a kép alanyaként megjeleníteni?

A Biblia, Lukács evangéliuma 2. fejezetében így írja le az ábrázolt történést:

„Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.” (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990) Lukács evangéliuma 2. fejezet)

Kmetty képén hét földi szereplőt látunk: a Kisjézuson túl Máriát, Józsefet és négy pásztort. A pásztorok testtartása, mozdulatai nem elragadtatott indulatról mesélnek, inkább magukba-nézően elgondolkozóknak látszanak, szinte sem a kis Jézusra, sem Máriára nem néznek. Ez egy elgondolkozó, töprengő imádás – mondhatnánk.

A kép alsó terében egy színpadias pillanatképet látunk, szűkebb kivágásban, ráközelítve a szereplőkre. A felső, az alsótól jól elkülönülő részben négy angyal játszik önfeledten, mintha nem is lenne közük a földi jelenethez. Mint egy színpadi függönyt húzzák szét a felhőket, hogy megnyissák az ég tágasabb terét, azért, hogy a földi világra beözönölhessen a fény. A megnyitott égből áramló fény segítségével a festő egy háromszöget metsz ki az álló téglalap alakú térből, akárcsak az alábbiakban idézett Leonardo da Vinci alkotás kompozíciós sémájában.

Kmetty képén különös az előtérben háttal álló, tömegében hangsúlyos pásztor, akinek ilyen mérvű térnyerésével a kis Jézus figurája kikerül a kép középpontjától. A tartalmi egyensúlyt a színekkel hozza egyensúlyba a festő, úgy, hogy a kisgyermeki testet és a feje alatti támaszt világító fehérre festi.

A kép felső, Égi és alsó, Földi része hangsúlyosan válik ketté. Az angyalok mit sem törődnek a földi jelenettel, és a pásztorok sokkal inkább saját gondolataikkal vannak elfoglalva, mint imádatuk tárgyával, annak megmutatásával.

A szereplők közül egyedül Mária az, aki hálás imával néz, de ő sem gyermekére, hanem a fényáradatot zúdító égre. Az ő tekintete és a festőien, furcsa anyagszerűen megfestett fénycsíkok teremtenek kapcsolatot ég és föld között.

Zavarba ejtő a térdeplő Mária mögött álló Szent József bal kezének mozdulata is. Egyértelműen mutat valahova, távolba vagy felfelé? Nem igazít el a festő bennünket, bizonytalanságban hagy.

A festmény három arasznyi méretével, vázlatos festésmódjával – bizonyára egy meg nem valósult – nagy oltárkép szín- és tömegvázlata. A mű nagyméretű megfestése során bizonyára sokat változott volna. Annyiban is, hogy nem hagy ennyi megválaszolatlan kérdést a nézőjében.

A képtípus az európai keresztény művészet történetének egyik leggyakoribb ábrázolása. Több száz vagy inkább ezer mű születhetett e témában. Csak néhány nagyon híres, izgalmas művet emelnék ki a reneszánsz, és az azt követő manierista és barokk művészet korából. Hiszen tudjuk, ezekben az években Kmetty is sokat tanulmányozta e korok alkotásait.

Leonardo da Vinci műve 1481-ből

https://images.uffizi.it/production/attachments/1506341238117584-leonardo-adorazione-magi-principale.jpg?ixlib=rails-2.1.3&w=1200&h=800&fit=clip&crop=center&fm=gjpg&auto=compress  (fa, olaj, 246 x 243 cm)

El Greco alkotása 1596-1600-ból

El Greco alkotása 1596-1600-ból  The Adoration of the Shepherds (El Greco, Madrid) - Wikipedia

            Caravaggio, 1969-ben ellopott, s azóta sem előkerült festménye 1600-ból

és Rembrandt alkotása 1646-ból

A Kmetty a kép megszületésekor, valószínűleg 1916-17-ben, a festő 27-28 éves volt. Túl volt első budapesti egyéni kiállításán (Művészház 1910), párizsi féléves tanulmányútján (1911), a Kecskeméti Művésztelepi éveken (1912-13), és meg is nősült. 1916-ban és 1917-ben részt vett a Fiatalok (Hetek) két kiállításán a Nemzeti Szalonban, melyek egyikén ez a mű is szerepelhetett.

„A Hetek igyekeztek egységes programmal fellépni: a kubizmus tanulságainak felhasználásával egy új monumentális művészet megteremtését tűzték ki célul. Ennek jegyében folytatta Kmetty az utópikus jövőképet megtestesítő, reneszánsz előképekig visszanyúló, gyakran biblikus kerettémába ágyazott sokalakos kompozícióit, amelyek az újra megtalált modern aranykor reprezentálásával az Árkádia-festészet hagyományaihoz – a nagybányai neósok, majd a Nyolcak idealizált árkádiai nyugalmat árasztó képeihez – kapcsolódtak. Korábbi, geometrizáló csoportkompozícióval ellentétben az alakok plasztikus formálása és az erős fény-árnyék ellentétek kerültek előtérbe. Egyszerre érvényesült a kubizmus racionális formakezelése és az expresszionizmus érzelmekben dús világa. A színpadiasság, a mesterkélt beállítások a valóságtól való elvágyódást és eltávolodást jelképezték” – írja Bodonyi Emőke 2018-ban.

Sok tanulmány elemzi Kmetty János jól átgondolt színhasználatát. Kassák Lajos írja róla: „nem kubista, de akárcsak azok, szigorú törvényszerűséggel szerkeszt, formái súlyosak, tömbösen tagoltak, színei nem csillogók, hanem parázslón a mélyből izzanak elő. Domináns színe a kék – de ez a hideg szín szürkékkel és barnákkal keverten átmelegszik, megnyerővé és bizalomkeltővé válik ecsetje nyomán” (Kassák Lajos: Műteremlátogatás Kmetty Jánosnál, Magyar Nemzet 1941. november 16.)

Kmettynek ebből a vázlatából sem – mint ahogy az 1975-ig tartó életmű sok tervéből és vázlatából sem – született murális alkotás: oltárkép, freskó vagy üvegablak.

Az talán a történelem és a művészettörténet igazságtalansága, hogy a nagy felületek, falak kifestésére nem a programjukban ezt meghirdető, kubisztikus formanyelvet használó Fiatalok (Hetek) hanem – egy-két évtizeddel később – a Római Iskolás nemzedék tagjai kaptak megbízásokat.

Kmetty Jánosnak önálló tárlata sosem volt Székesfehérváron. A Szent István Király Múzeumhoz mégis sok szállal kötődik. Művei több alkalommal szerepeltek – a Kovács Péter és Kovalovszky Márta rendezett – A huszadik század magyar művészete sorozatban (Nyolcak és aktivisták köre, 1965; Derkovits és a szocialista művészet, 1968; Szentendrei művészet, 1969; Magyar művészet 1945-49 című tárlaton 1977-ben és Az ötvenes évek című kiállításon 1981-ben).

Kmetty János1965-ben az elsők között jelentkezett a múzeum művészettörténészeinek felkérésére, hogy adományozzon művet a frissen alakuló kortárs gyűjteményükbe.

Ajándékaként az alább közölt három alkotást került Székesfehérvárra (fotók: Deák Balázs):

Kmetty János: Önarckép, 1928, kemény papír, olaj, 40×30 cm, lelt.sz.: 65.20.1

Kmetty János: Csendélet 1950, papír, pasztell, 84×59 cm, lelt. sz.: 65.18.1

Kmetty János: Szentendre, 1962, papír, pasztell, 17×23 cm, lelt.sz.: 65.19.1

Kovalovszyky Márta – aki a Szent István Király Múzeum művészettörténészeként dolgozott 1962-től 2001-ig – értő, elemző tanulmányt írt a Corvina Könyvkiadó Kmetty János Festő voltam és vagyok című 1976-ban megjelentetett könyvébe.

Deák Dénes 1989-ben Fehérvárra került gyűjteményéből újabb nyolc művel gyarapodhatott a fehérvári Kmetty-kollekció, így már tizenegy műve van az alkotónak gyűjteményeinkben..

A Deák Gyűjteményben található művekről itt találhatók információk: http://www.deakgyujtemeny.hu/site_dgy.cgi?a=kiallit-322&id=47

A Kisded imádása című kép bemutatásával tisztelgünk a százharmincegy éve született, negyvenöt évvel ezelőtt elhunyt művész előtt,és olvasóinak kívánunk szép, áldott karácsonyt!

Szűcs Erzsébet művészettörténész

Irodalom

  • Bodonyi Emőke: Kmetty Az örök kereső, Ferenczy Múzeumi Centrum, 2018
  • Kmetty János / Festő voltam és vagyok, Corvina Kiadó Művészet és elmélet sorozat, 1976
  • Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Szerk. Dr. Nagy Zoltán, 2005

A középkori kövek önmagukban is érdekesek, a fényképezésük pedig még több izgalmat jelent

Marosi Arnold-díjat vehetett át Gelencsér Ferenc, a Szent István Király Múzeum nyugalmazott fotóművésze

Akinek ott lóg a nyakában a fényképezőgép és  különlegesnek gondolja a látványt, akkor természetes, hogy lefotózza. Igyekszik olyan képet készíteni, amelyben meg tudja mutatni azt a szépséget, amelyet más esetleg nem vesz észre – fogalmazott interjúnkban Gelencsér Ferenc fotóművész, a Szent István Király Múzeum nyugalmazott munkatársa. Hozzátette: hálás azért, hogy a múzeum dolgozója lehetett. A szakember Fejér megye  művészeti örökségének gyarapításáért, fotóművészként végzett  több évtizedes  értékőrző alkotó munkájáért a Marosi Arnold-díjat vehette át a közelmúltban Vargha Tamás államtitkártól és Molnár Krisztiántól, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökétől. 

Korábban szinte évente rendeztek Marosi Arnold emlékkiállítást a Szent István Király Múzeumban. Gondolta volna, hogy egyszer a múzeumalapítóról elnevezett díjat veheti át több évtizedes munkája elismeréseként?

– Ezt a díjat rendszerint tudományos dolgozók kapták. Számos kiállítás rendezésében vettem már részt, de soha nem gondoltam, hogy egyszer átvehetem ezt a díjat. Megtisztelő a számomra.

Gelencsér Ferenc – fotó: Simon Erika

1964-ben, tizenhét évesen kezdte el a munkát fotósként az akkori István Király Múzeumban. Történészekkel, régészekkel, néprajzkutatókkal, művészettörténészekkel dolgozott együtt. A közös munkákhoz meg kellett ismernie a többi szakember tevékenységét is. Hogyan látja most, utólag, könnyű volt ez a feladat?

– Erre nem lehetett készülni. Amikor bekerültem a múzeumba, éreztem, hogy nem lesz egyszerű a dolgom. A műtárgyfotózás ugyanis nem tartozik a fotósok kedvenc témái közé. Úgy érzem, szerencsém volt, mert meg tudtam értetni magam a munkatársakkal és ők is megértettek engem. Hagyták, hogy dolgozzam, mindenkivel sikerült jó kapcsolatot kiépítenem az évek során. Rengeteget tanulhattam tőlük mind szakmailag, mind emberileg. Számos helyen jártam: gyűjtőutakon, kiállításokon vettem részt, híres embereket festőket, szobrászokat kerestem fel, hogy fotót készítsek róluk.

-Volt olyan szakember, akivel sokat dolgozott együtt, akit különösen is megkedvelt?

-Olyan ember vagyok, aki szereti a munkáját, a fotózást, ezért aztán mindenkivel sokat dolgoztam a múzeumban. Senkit sem emelnék ki külön. Hálás szívvel gondolok vissza az egykori munkatársaimra.

-Intézményünk egyik legkedveltebb, leggyakrabban látogatott kiállítóhelye a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkert. Az itt feltárt tárgyi emlékek fotózását, dokumentálását magas színvonalon végezte. Milyen emlékei vannak erről a munkáról?

– A középkori kövek már önmagukban is érdekes látványt nyújtottak, a fényképezésük pedig még több izgalmat jelentett. Sokat dolgoztam együtt Kralovánszky Alánnal a Romkertben. Emlékezetes marad a számomra, amikor az egyik ásatás alkalmával fel kellett másznom egy magas falra, onnan fényképeztem lefelé a gödörbe. Miután elkészültem a munkával, lemásztam és a fal összeomlott. Mindenki szörnyülködött körülöttem, mondták is, milyen nagy szerencsém volt, hogy akkor dőlt le a fal, amikor már nem voltam rajta.

-Bizonyára történt kellemesebb eset is, amelyre vissza tud emlékezni…

– Alánnal szerettünk együtt dolgozni, munka közben mindig beszélgetett velem. Izgalmas volt számomra megszemlélni, amikor feltáráskor kibontott egy-egy követ, sírokat vizsgált meg, s ezeket később fényképen meg is örökítettem. Nagyon szerettem ezt a munkát. 

-A múzeumi munkáján kívül nagy érdeklődést tanúsított a város iránt is. Számos fotóján megelevenedik  Székesfehérvár életének egy-egy pillanata. Van kedvenc városképe?

-Lefényképeztem Székesfehérvárt még abban az időben, amikor ez a rengeteg sok panelépület nem készült el. Nagy élményt nyújtott a Palotavárosban a Rácváros különleges hangulata. Igyekeztem megörökíteni képeken. Mindig is érdekelt a barokk belváros hangulata, kedvenc témámnak a Fő utca számított a Zichy-ligettől egészen a Piac térig. Fotóztam a templomokat, a különleges épületeket és magát az utcát is. Ha valakinek ott lóg a nyakában a fényképezőgép és érdekli, szépnek gondolja a látvány, akkor természetes, hogy lefotózza. Ha nem látja szépnek, akkor még inkább lefényképezi. Igyekszik olyan fotót készíteni, amelyben meg tudja mutatni azt a szépséget, amelyet más esetleg nem vesz észre.

Rendház és Mátyás szobor – fotó Gelencsér Ferenc

-Több mint öt évtizedet töltött el a múzeumi fotográfia szolgálatában. Milyen tapasztalatokkal gazdagodott az évek során?

-Hálás vagyok, hogy a múzeum dolgozója lehettem, óriási szerencse az életemben. Kezdetben nem is gondoltam volna arra, hogy igazán be tudok majd épülni a múzeumi munkába, az itt dolgozó emberek közé, mint ahogy sikerült, s ez nagy öröm a számomra.

-Szűcs Gábor

321 ÉVE SZÜLETETT TORKOS JUSTUS JÁNOS, A HÍRES POZSONYI TAXA SZERZŐJE

Méltatlanul alig ismert tudós magyar kémikus, főorvosról emlékezünk meg a mai napon, akinek személyéhez köthető Magyarország első gyógyszerészeti árszabásának megalkotása és kiadása 1745-ből.

321 éve született TORKOS JUSTUS JÁNOS, aki Pozsony városának physicus-orvosaként mindezt összeállította, megírta.

De van egy másik érdekessége is annak, amiért most megemlékezünk a híres szerzőről.

A jelzett mű megtalálható városunkban is, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára muzeális könyvgyűjteményének darabjaként [Pharmaceutica Posoniensis: cum instructionibus pharmacopoeorum, chirurgorum et obstetricum, (…), Pozsony, 1745].

A saját költségén megjelentetett POZSONYI TAXA (Taxa Pharmaceutica Posoniensis) nem csak értékes útmutatást adott a korabeli gyógyszerészek és orvosok számára, de napjainkig fontos információkkal szolgál a gyógyszerészettörténet kutatóinak is. Aki belelapoz, hihetetlen érdekességeket talál benne. A korszak patikai árucikkeinek sokfélesége, a hajmeresztő növényi, állati, ásványi, sőt emberi eredetű alapanyagok tömege megdöbbentő, hiszen olyan korszakból való mindez, amikor még nem gyáripar állította elő a gyógyszereket, hanem maga az apothecarius azaz a patikus a saját laboratóriumában.

Elkészített földi giliszta – forrás: Pozsonyi Taxa

Torkos Justus János Győrben született 1699. december 17-én.

„Édesapja Torkos András evangélikus lelkész, (a magyar pietizmus atyja), édesanyja Petz Zsófia Katalin (egy halberstadti gyöngykereskedő leánya) volt. 1699-ben a pár első gyermekeként született Justus János.”

Győrött magántanításban részesült, „majd Bél Mátyás iskoláit látogatta, később Besztercebányán folytatta tanulmányait Moller Károly Ottónál, ahol orvostudományt illetve gyógyszerészeti tudományokat hallgatott. Tanulmányait 1724-ben fejezte be Halléban, ahol orvosi doktorátust szerzett.” (Halle városa akkoriban az európai pietizmus fellegvárának számított)

„A katonaorvosi szolgálat után 1726-tól Komárom, 1727-től pedig Esztergom vármegye orvosa lett, de Győrött is ellátott városi tisztiorvosi teendőket.” 1731-ben gróf Pálffy Miklós nádor Pozsonyban háziorvosának választotta. „1740-től kezdve városi tisztiorvos lett Pozsonyban. A tisztséget egészen 1770-ben bekövetkezett haláláig viselte.” Több egészségügyi, járványtani, balneológiai és helyismereti tanulmánya jelent meg. A hazai gyógyvizek elemzése és ismertetése terén úttörő munkát végzett. A Taxa előírta a szülészeti beavatkozások és műtétek díjazását is, ezzel a bábaügy első hazai rendezőjévé vált. Kilenc munkája maradt ránk kéziratban. (Meghalt: Pozsonyban,1770.április 7.)

„A korszak uralkodói, Mária Terézia, majd II. József a felvilágosult abszolutizmus jegyében törekedtek az egész birodalomban egységes és magas színvonalú közegészségügyi ellátás megszervezésére. A lakosság egységes és minőségi gyógyszerellátásának érdekében birodalmi szinten szabályozták, milyen gyógyszereket tartsanak a patikákban, ezeket hogyan készítsék el, és milyen áron adják. Az orvosokhoz, sebészekhez és bábákhoz hasonlóan a patikusok számára is elkészült hivatali utasításuk és eskümintájuk, munkájukat rendeletek szabályozták.”

A Taxa összeállításával Torkos Justus János doktort, Pozsony város physicus-orvosát bízták meg. (Akkoriban az orvosokat physicusnak nevezték) Az előmunkálatok 1742-ben kezdődtek, amikor a városi magisztrátus felküldte a Helytartótanácsnak Torkos doktor egészségügyi szabályzat tervezetét, amelyet eredetileg a helyi egészségügyi személyzet hatásköri túllépései és visszaélései okán készített.”

Vipera háj, kutya háj – forrás: Pozsonyi Taxa

„A Helytartótanács felkérte a doktort, készítsen árszabást a gyógyszerészek számára és egyúttal fogalmazza meg a hivatalos gyógyítók feladatkörét is.”

„A Taxa 1744-re készült el, anyagi forrás híján viszont csak a következő évben jelent meg, Torkos doktor saját költségén. A Taxa árainak megállapításánál Torkos egyaránt figyelembe vette a gyógyszerészek érdekeit és a vevőkör anyagi lehetőségeit. Amint azt a bevezetőből megtudjuk, az gyógyszerárakat az officinában közszemlére kellett tenni.”

„Ahogy azt az előszóban jelzi, a könyvet a Magyarországon használatos négy nyelven írta meg, a szokásos latin mellett megtalálhatjuk a magyar, a német és a szlovák elnevezéseket is.”

„A magyar nyelv esetében számos könyvre és lexikonra támaszkodott, de elsősorban Méliusz Juhász Péter Herbáriumának 1578-as kolozsvári kiadását használta.” (Ez volt az első magyar nyelvű füveskönyv hazánkban) „Nyelvészeti szempontból is jelentős alkotásról beszélünk, mivel a növények korabeli elnevezései mellett régi betegségneveket és testrészek elnevezéseit is megőrizte az utókornak.”

Szépiacsontot tartalmazó tégely – forrás: Fekete Sas Patikamúzeum

„A Taxa első része az egyszerű alapanyagokat közli négy cikkelyben. A szokásos, a természet három országát reprezentáló növényi, állati és ásványi szerek mellett külön részben sorolja fel a tengeri eredetű anyagok árait” Érdekesség, hogy emberi eredetű alapanyagokat is felsorol az „Élő állatok neméből való szerek” között. „A második fejezetben az összetett gyógyszerek árszabása található.”

„A gyógyszerformák latin neve szerinti alfabetikus rendben halad az Aceta-tól, azaz ecetektől az Unguenta-ig, vagyis kenőcsökig.”

A máig ismert növényi eredetű szereken kívül olyan gyógyszeralapanyagokkal és fűszerekkel is találkozhatunk a kötetben − a teljesség igénye nélkül − mint a vipera háj, az emberi koponya, a szépiacsont, az ópium, az elkészített földi giliszta, a sárkányvér vagy az „ördögszarnak” nevezett asa foetida gyanta.

„A kompoziták „könyvének” 43 fejezete már alfabetikus sorrendben követi egymást.

Fahéjat tartalmazó tégely – forrás: Fekete Sas Patikamúzeum

Az összetett készítmények között számos, ma már alig ismert gyógyszerformáról olvashatunk. Ilyenek voltak például a „Tzukorral elegyített szerek” (latinul conserva, amelyek gyógynövényt tartalmazó lekvár jellegű gyógyszerek voltak), a „Liktariom” (electuarium, másként nyelet vagy nyalat; növényi porokból és cukorból készített méz állagú orvosság), illetve a „Morzsula” (cukor vagy méz hozzáadásával készült gyógynövényekből és csonthéjasokból, esetleg gyümölcsökből; a gyógyszerforma a szaloncukor és a gyógycukorkák elődjének tekinthető).”

Képeinken néhány oldalt mutatunk a Taxából, illetve a Fekete Sas Patikamúzeum állandó kiállításának legérdekesebb feliratos edényeiből.

Fotók:

Taxáról készült fotók: Szima Viktória, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának munkatársa

Tárgyfotók: Gelencsér Ferenc, Szent István Király Múzeum

Források:

  • Magyary – Kossa Gyula (1940): Magyar Orvosi Emlékek
  • Torkos Justus János (1745): Taxa Pharmaceutica Posoniensis;

Székesfehérvár, 2020. december 15.                                                           

Krizsány Anna művelődésszervező

A GYÓGYNÖVÉNYEK NYOMÁBAN

„…Látványa szép és illata gyógyít,

mező és erdő ontja a jót itt,

virága színes, teája tiszta,

meggyógyul gyorsan mind, ki megissza.”

Szabó T. Anna: Gyógynövénydal részlet (Adventi kalendárium 19.)

Fotó: Kővári Rudolf

Lencsés Rita gyógynövény szakértő 2019 nyarán nyerte el Székesfehérvár Önkormányzatától a Lánczos Kornél – Szekfű Gyula ösztöndíjat arra a feladatra, hogy ismertesse megyénk, illetve Székesfehérvár környékének gyógynövényeit egy kiadvány formájában. A könyv ajánlójában így fogalmaz a szerző: „Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik nemcsak megismerni, de a természetben felismerni és a gyakorlatban alkalmazni is szeretnék a gyógynövényeket.” A Szent István Király Múzeum Fekete Sas Patikamúzeumának céljai között régóta szerepel a gyógynövényekkel való gyógyítás értékeinek megismertetése. Így a sikeresen működő Herbarius Programoknak köszönhetően, egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott a körülöttünk előforduló gyógynövények iránt.

A Herbarius gyógynövénygyűjtő túrák gondolata akkor született meg, amikor 2015-ben egy, a Fekete Sasban rendezett kiállítás tárlatvezetésén összetalálkozott a patikamúzeum programigénye és a frissen végzett fitoterapeuta lelkesedése. Az első túránk az igen sokatmondó „Mi virít itt?” címet viselte. Később előadásokkal, interaktív bemutatókkal bővült a programkínálat. A 6 éve zajló, egyre népszerűbb túrák során Székesfehérvárhoz közeli lelőhelyekre hívjuk az érdeklődőket. Gyógynövénygyűjtő kirándulásaink egyre népszerűbbek, gyakran Pest megyéből, sőt az ország távolabbi vidékeiről is érkeznek érdeklődők. A természetkedvelők szívesen gyarapítják házi patikakészletüket túráinkon gyűjtött gyógynövényekkel egészségmegőrzés vagy éppen problémáik kezelése céljából. Ezek pontos ismerete és szakszerű gyűjtése elengedhetetlen tudnivaló.

Fotó: Kővári Rudolf

A könyvben szám szerint 45, Fejér megyében is fellelhető, vadon termő és gyűjthető gyógynövény kerül ismertetésre. A kiadvány fotóillusztrációi is hatékonyan segítik a felismerést.

  • Az olvasók részletes alaktani leírást kapnak minden gyógynövényről, megtudható, hogy a növények melyik részét használhatjuk fel, azok milyen hatóanyagokat tartalmaznak, milyen betegségekre alkalmazhatók.
  • Gyakorlati útmutatások vannak a begyűjtés módjáról. Például, hogy milyen évszakban, napszakban, milyen időjárási viszonyok között gyűjtsünk. Az egész növényt, vagy csak egy részét érdemes-e leszedni, és mibe gyűjtsük, tároljuk azokat.
  • Ahhoz is útmutatást kapunk, hogy milyen formában dolgozhatjuk fel őket tea, szörp, tinktúra, kenőcs stb. céljára, sőt receptek is rendelkezésre állnak.
  • Az ismertetők végén utalás van azokra a helyszínekre, ahol az adott növény nagyobb mennyiségben fellelhető, és ahová túrák során is el szoktunk látogatni.
  • A gyógynövények megismeréséhez videók is készültek, amelyek a beillesztett QR kódok segítségével megtekinthetők.

Fotó: Kővári Rudolf

A könyv értéke mindezeken túl még az is, hogy a természet végtelen sokszínűségének megőrzésére és tiszteletére tanítja meg az olvasót, s ezzel hasznos, testet-lelket felüdítő programokra buzdít mindannyiunkat.

Lencsés Rita: A gyógynövények nyomában – A természet patikája Fejér megyében

A Nyolcak leghosszabb életű tagja

1884. november 26-án Győrben született Orbán Dezső festőművész. 102 éves korában, 1986. október 8-án, halt meg Sydneyben.

Orbán Dezső: Önarckép, 1954, pasztell, 66×51 cm, Newcastle, Városi Galéria (reprodukció Passuth Krisztina: Orbán Dezső kismonográfia, 37. kép)

Orbán Dezső visszaemlékezései szerint, a nála két évvel idősebb gimnáziumi iskolatársa, Gulácsy Lajos hatására kezdett el festeni. Tizenkilenc évesen már szerepelt festménye Budapesten, a Nemzeti Szalon tavaszi kiállításán.

Orbán Dezső: Charentoni táj, 1908, vászon, olaj, 54,5×68 cm, ltsz: VKDGy 89.28.1.

Deák Dénes gyűjteményében fontos helyet foglal el a Nyolcak művészcsoport tagjainak művészete. A gyűjtő törekedett arra, hogy tagjaitól jelentős művek kerüljenek gyűjteményébe.

A csoport négy alkotója (Berény Róbert, Kernstok Károly, Orbán Dezső és Tihanyi Lajos) egy-egy – az életműben jelentős helyet elfoglaló – művel van jelen. Czigány Dezső három festménnyel, Pór Bertalan néhány rajzzal, míg Czóbel Bélától ás Márffy Dezsőtől több kiemelkedő művet sikerült megszereznie.

Orbán Dezső gyűjteménybe került alkotása még a Nyolcak megalakulása előtti évben, 1908-ban, Franciaországban készült. A művész a mű jobb alsó sarokban elhelyezett szignója alatt feltüntette az ábrázolt városrész helyszínének nevét, Charentont, és a készítés idejét is: 1908. Charenton település neve ismerősen csenghet az irodalomkedvelők (de Sade márki) és a pszichoanalízis történetében jártasak számára. Az 1906-ban Budapesten matematika-fizika szakon diplomát szerzett Orbán először ebben az évben utazott Párizsba, hogy addigi – autodidakta módon megszerzett – festészeti tudását bővítse. Rögtön bekerült az eleven, pezsgő művészeti élet közepébe. Berény Róberttel lakott együtt. A sok magyar festő által látogatott Julian Akadémiára iratkozott ő is, de két hét után otthagyva azt, folytatta az önképzés már jól bejáratott útját, múzeumokat, galériákat, látogatva, és ismerkedve az ott zsibongó művészeti élet szereplőivel. 

Nincs elérhető leírás.

A Google Earth segítségével sikerült beazonosítanunk a helyszínt, amelyet a kép ábrázol. Az eltelt száztizenkét év alatt természetesen a környék jelentősen megváltozott, de – főként a festményen piros csúcsukkal hangsúlyt kapott kémények segítségével – megtaláltuk a helyet.

Ezt a festményét Orbán fontosnak tarthatta, mert hazahozta Budapestre, majd 1909-ben, a Nyolcak első kiállításán be is mutatta. „Az Orbántól szokatlan, erős szín- és formaellentétekre épülő, bonyolult és izgalmasan ritmizált kompozíció meglepően érett festői szemléletre vall. Az erősen felfokozott, hidegen izzó színek a korai impresszionisták színvilágát idézik, s őrájuk emlékeztet a természeti és ember által alkotott motívumok finom egyensúlya is. A napfényben fürdő házfalak kontrasztját az árnyékos domboldal teremti meg, míg a vakító kék ég erős színtömegét az alsó képsáv sötétebb foltjai ellensúlyozzák. Ez a kissé ridegen megkomponált együttes a középen álló ház piros teteje révén telik meg élettel” – írja Bellák Gábor, a Deák Gyűjtemény 2005-ben megjelent katalógusában.

A kép jól szerkesztett geometriája, a formákkal és színekkel élénken, de mégis mértéktartóan kiegyensúlyozott kompozíciója meggyőz bennünket arról, hogy az ekkor 24 éves alkotó festészeti tudása már biztos lábakon áll. 

A mű értékét még az is jelentősen növeli, hogy Orbán Dezső e korai korszakából alig ismerünk más tájképet, városképet. Csendéletei, női aktjai közül több került publikálásra és aukcióra is.

Deák Dénes, miután az alkotást megszerezte (Dévényi Iván gyűjtő és művészeti író révén), levélben kapcsolatot keresett az 55 évesen, 1939-ben Ausztráliába kitelepült művésszel. Így adattárunkban Orbán Dezső négy, Deák Dénesnek írt levelét őrizzük. Az első, 1977. május 16-án írtat, közöljük:

Orbán Dezső Ausztráliában keresztnevét (érthető okokból, a magyar ékezetes „ő” betűnek angol anyanyelvűek számára való értelmezhetetlensége miatt) Desideriusra változtatta.

Sajnos nem tudjuk, mi lett a levélben említett, ajándékba küldött rajz sorsa; mint ahogy azt sem, kitől került az 1977-es Orbán Dezső kismonográfiában még lappangóként feltüntetett mű Deák Dénes tulajdonába.

Ezen titkokon túl a mű maga még két titkot hordoz: egy megfestett, visszahajtott darabot a vászonból és egy megkezdett be, nem fejezett mű (női akt) képét a vászon túloldalán.

A kép bal oldalán látható egy visszahajtott darabja a vászonnak, amelyen a kép – a középtérben megfestett kerítés és a hátsó barna domb részlete határozottan kivehetően – folytatódik. Érdekes belegondolni, ha a festő (véleményünk szerint helyesen) a kompozíciót szűkebbre, sűrűbbre nem vette volna ezzel a visszahajtással, jobb művet szemlélhetnénk-e? Így a mai, négyzeteshez jobban közelítő formában több a feszesség, feszültség. Az aláírás elhelyezése miatt biztosak lehetünk benne, hogy döntését véglegesnek szánta; ezért kicsit különös, hogy a „felesleges” vászoncsíkot végül mégsem vágta le a vakrámáról. 

Barki Gergely művészettörténész, képvadász, A Magyar Vadak című kiállítás katalógusában (140. o.) már közzéteszi a kép hátsó oldalának reprodukcióját is 2008-ban.

A hátoldal másik lényeges eleme a Manet Olimpia című festménye pózában fekvő akt – amelynek modelljét nem ismerjük –, de Orbán más festményein is láthatjuk, például a Kis aktként ismert, 1911-ben készült művön.

A kép, ha elkészült volna, egy a kezében könyvet tartó, éppen az olvasásból felénk forduló, ruhátlan nőalakot mutatna. A téma ikonográfiai jelentését talán akkor lenne értelme elemezni, ha a festő befejezi a művet és nem félbehagyja, így csak kicsit csodálkozunk el a mezítelenül olvasó női figurán.

Itt érdemes megemlíteni azt, hogy a műkereskedelem révén a művésznek talán több külföldön lévő alkotása hazajut majd, ha korai műveinek árai felkeltik a jelenlegi tulajdonosok figyelmét. Az elmúlt években a Magyar Értéktár program keretében a Magyar Nemzeti Bank vásárolta meg ausztrál tulajdonosától, 65 millió Ft-ért, Orbán Dezső Nagy akt című festményét, melynek modelljeként Lesznai Annát feltételezik az életmű szakértői.

Szűcs Erzsébet művészettörténész

Irodalom:

  • Passuth Krisztina: Orbán Dezső / A művészet kiskönyvtára 109, Corvina Kiadó 1977
  • A Városi Képtár – Deák Gyűjtemény katalógusa, szerkesztő: dr. Nagy Zoltán, Városi Képtár – Deák Gyűjtemény Székesfehérvár 2005.
  • Fauves Honrois 1904- 1914, Biro éditeur, 2008 Paris
  • múlt-kor történelmi magazin (online) 2011. május 31. „Pucér nő érkezett a Szépművészetibe”

Márton-nap (november 11.)

Szent Márton a pannóniai Savariában (Szombathely) született 316-ban vagy 317-ben. Apja a római hadseregben szolgált, s kívánságára Márton  már 15 évesen katonának állt. Megismerkedett a kereszténység tanításával is és katekumen (hitújonc) lett. Hamarosan Galliába vezényelték, idekapcsolódik életének, legendájának talán legismertebb eseménye: Amiens városa kapujánál kettévágta katonaköpenyét és egy didergő koldusra borította.

A híres köpenyes jelenet ábrázolása a székesfehérvári posztókészítő céh járatótábláján. A járatótáblát vagy céhbehívó táblát a céhgyűlések tartása előtt hordozta körbe a céhtagoknál a legfiatalabb mester, a szolgálómester. A tárgy a Szent István Király Múzeum néprajzi állandó kiállításán, az Országzászló téri épületben látható. (Gelencsér Ferenc felvétele)

Álmában aztán megvilágosodott, hogy a fázó koldus képében Jézus tette próbára őt. Ezt követően megkeresztelkedett, leszerelt, Poitiersba Szent Hilarius püspökhöz ment tanulni, majd  hazatért Savariába és édesanyját is megkeresztelte.  Milánóban, Genovában remetéskedett, térített. Működését csodák (ördögűzések, gyógyulások, halottak feltámasztásai) kísérték. Később Franciaországban térített, s nagy népszerűségre tett szert. 371-ben Tours püspökévé választották, ezt a tisztséget 397-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. Püspökké választásához kapcsolódik legendájának libákkal kapcsolatos története: olyan szerény volt, hogy az őt ünneplő hívei elől egy libaólba bújt, de a ludak gágogása elárulta hollétét. Tours-i sírja az őt tisztelők legfontosabb zarándokhelyévé vált, melyhez csodás gyógyulások fűződtek. A sír fölé épített kápolnában tért a keresztény hitre Meroving Chlodvig. Márton Franciaország védőszentje lett. Köpenyének egy darabját ereklyeként őrizték, és  a középkorban az uralkodók csatába menet magukkal vittek.

Magyarországi kultusza már Szent István korában élt. Szűz Mária mellett az ország  második védőszentje volt. Mint katonaszent, képe  ott szerepelt a hadizászlókon és főleg háborúk idején fohászkodtak hozzá. Középkori népszerűségét mutatja, hogy az ő nevét őrizte meg a legtöbb, a szentek nevét magában foglaló földrajzi név.

Márton napja évzáró  gazdasági határnap, az állatok téli behajtásának, a pásztorok elszámoltatásának az ideje volt. A Dunántúlon ekkor történt a pásztorok vesszőhordása. A pásztor egy köteg nyírfavesszőt vágott, s ezzel felkereste,  és így köszöntötte az állattartó gazdákat:

„ Elhoztam Szent Márton püspök vesszejit,

Annyi szaporodásuk legyen az állattyoknak,

Amennyi  ago-boga van Szent Márton püspök vesszejinek.

Aggyon Isten bort buzát, békességet.

Ha meghalunk, lölkünknek örök üdvösséget.

Dicsértessék a Jézus Krisztus.”

(Kenéz)

A köszöntésért kalácsot, rétest, pár fillért kapott. A háziak a vesszőt eltették tavaszig és ezzel hajtották ki az állatokat a legelőre.

A nap gazdasági jelentőségét mutatta, hogy számos helyen ekkor tartották az őszi nagyvásárt, ahol a télire szükséges ruhadarabokat, élelmiszert szerezhették be.

Márton napjához a libával kapcsolatos szokások sora kapcsolódik. A lúdlakomák tartása a római korig vezethető vissza. Az avis Martis (Mars madara) hangzásbéli hasonlósága az avis Martini-vel (Márton lúdja)hozzájárult a szokás folytonosságához. Szent Márton püspök legendájának ludakkal kapcsolatos történetét az imént említettem. November egyébként a vadludak költözésének időszaka is, s a libalakomák racionális magyarázatához tartozik, hogy ekkorra híztak meg a tömött libák. A székesfehérvári piacon is ezidőtájt kezdték árulni a felsővárosi asszonyok a négybe vágott sült libát, a libafertályt, amit nagykendőbe csomagolt vájdlingban, tejeskocsival szállítottak.

Libafertályt áruló asszony a székesfehérvári piacon 1954-ben. (Szent István Király Múzeum fotóarchívuma)

A lúdcsontokból jósolták az elkövetkező hónapok időjárását is. Ha a liba mellcsontja fehér színű volt havat, ha barna, esőt, sarat vártak. Ha Mártonkor hideg idő volt, karácsonyra megenyhült.

„Ha Márton lúdja jégen jár,

karácsonykor sárban poroszkál.” ─ szokták emlegetni.

„Az újbornak Szent Márton a bírája” ─ mondás járta a szőlősgazdák körében, hiszen ekkorra már kóstolható, értékelhető az ősszel szedett szőlő nedűje. Márton napján az emberek koccintottak egymás egészségére az újborral.

Szent Márton kultusza napjainkban reneszánszát éli. Hazánkban ennek központja Szombathely, a Márton püspök életének fontos európai állomásait érintő európai Szent Márton zarándokút első állomása. Szent Márton kulturális öröksége erkölcsi örökség is egyben: az elesettek felkarolása, a rajtuk való segítés minden korban aktuális és leginkább ezzel tudjuk az emlékét ápolni és megőrizni.

dr. Varró Ágnes néprajzkutató

Felhasznált irodalom:

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II. Budapest,1977. 452-471. p.

Ujváry Zoltán: Népszokások és színjátékok. I. Debrecen, 1979. 77-83. p.