Orbán, az utolsó fagyosszent

„Még hátra van Orbán” ─ mondogatják a gazdák Szervác, Pongrác, Bonifác napja után. Orbán még mindig visszacsempészheti a fagyot. Bajt csinálhat. Mert hát megírták régen:

“Hogyha eljön Orbán
Deres szakállával,
Nem lesz telé kamaránk
Isten áldásával.
De hogyha subáját
Oda fönt leveti,
Fényes napsugártól
Melege lesz neki:
Bő termése lészen
Az egész határnak
Búzája és bora
Bőven a gazdának.

– olvasható a Fejérmegyei Napló 1915. évi május 26-án, Orbán napja után megjelent kis cikkében. Fagyosszentek néven általában a három ’ác’, Szervác, Pongrác, Bonifác napjait ismerjük május közepéről.

Szent Orbán szobra Velencén a Bence-hegyen. Richter Ferenc velencei kőfaragó alkotása. 1984-1998-ig a Sárgaföldes-dűlőben állott, jelenleg a Panoráma úti parkolónál látható.  A kép forrása:  http://www.termalapartman.hu/wp-content/uploads/2017/04/DSCN0783.jpg

Szent Orbán szobra Velencén a Bence-hegyen. Richter Ferenc velencei kőfaragó alkotása. 1984-1998-ig a Sárgaföldes-dűlőben állott, jelenleg a Panoráma úti parkolónál látható. A kép forrása: http://www.termalapartman.hu/wp-content/uploads/2017/04/DSCN0783.jpg

 

Ők hárman a néphit szerint a legveszedelmesebbek, ám különösen szőlőtermő vidékeken a kisöccsükként gyakran emlegetik Orbánt is. Az évszázados paraszti megfigyelés szerint május közepén az addig szépen melegedő időjárás még hirtelen fagyosra fordulhat, nagy kárt téve ezzel elsősorban az éppen virágzó szőlőtermésben. A tudományos magyarázat is alátámasztja ezt a népi tapasztalatot. Ekkor Északnyugat-Európában erősen megnövekszik a légnyomás, ugyanakkor Délkelet-Európában, így nálunk is légnyomáscsökkenés áll be. E két időjárási irányzat kiegyenlítődési frontvonala erős északi széllel, majd hirtelen beálló szélcsenddel járó fagyokban jut kifejeződésre, melynek legmarkánsabb helyszíne éppen Magyarország területén húzódik. A radikális időjárás változás május közepére szokott esni, utolsó napjaként pedig május 25-ét, Orbán napját tartják számon. Utána már „leszáll Orbán a kemencéről”, vagyis vége a fagyoknak.

 

2.etyek

Szent Orbán szobra Etyeken a Vérti-dűlőben. Az eredetileg 1816-ban állított szobrot 2002-ben újították fel.
A kép forrása:
https://www.google.com/search?q=orb%C3%A1n+szobor+etyek&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=2ahUKEwjdmOOUyrPpAhVjw4sKHcRfArgQ_AUoAXoECAwQAw&biw=1024&bih=635#imgrc=NsL8HrKL2ZigzM

Ki volt ez a híres, utolsó fagyosszentként emlegetett Szent Orbán, akinek szobraival, a tiszteletére emelt kápolnákkal számos, elsősorban német nemzetiségek által lakott alföldi, észak-magyarországi és nyugat-dunántúli településünkön találkozhatunk? Orbán, népies formában Urbán pápa a 3. században élt. 223 és 230 között ült a pápai trónon, vértanúként halt meg. Középkori hagyomány szerint ő rendelte el, hogy a szentmiseáldozat alkalmával használt edényeket, a kelyhet és a patenát nemesfémből, aranyból vagy ezüstből készítsék. Ezért szokás őt kezében kehellyel vagy szőlőfürttel ábrázolni és ezért tisztelték égi pártfogójukként a szőlőművesek, kádárok, kocsmárosok. Gyakorta találkozhatunk képével hordófenekeken, cégéreken, céhzászlókon is. A Szent István Király Múzeum néprajzi állandó kiállításában lévő, gyűjteményünk egyik legrégibb tárgyán, az 1762-ből származó, nemzeti színű faabroncsos hordócskán, ami egykor kádárcégér vagy kocsmacégér lehetett, ugyancsak ott találjuk Orbán pápa arcképét. Kultusza Elzászból terjedt Franciaország és a Rajna vidék felé. E nap környékén a középkori német jog szerint volt a szőlő után keletkezett jövedelem bevallásának ideje. Hazánkban történő népszerűsítésében kulcsszerep jutott a 17-18. században betelepült németségnek. Tiszteletére szobrokat, kápolnákat emeltek a szőlőhegyeken. Az adonyi és a móri Orbán-kápolnák búcsúját a májusi emléknap környékén tartják. Ekkor körmenet keretében keresték fel emlékhelyeit és fohászkodtak hozzá jó szőlőtermésért és kedvező időjárásért. Ha az előző esztendőben jó termést szüreteltek, szobrait borral locsolták, ha viszont a fagy tönkretette a szőlőt, sárral kenték be, sőt le is köpködték vagy szőlőkaróval elverték. Előző esetben ezt mondogatták: „Trink Orbán (igyál Orbán), termett a szőlő és bor is jó lészen!” Fagykár esetén lemondóan sóhajtották: „leszüretelt Orbán” – azaz vége a jó termésnek.

3

Móriak az Orbán-kápolna búcsúján a Kecskehegyen. Lukács László felvétele, 1980.

A részeg emberre szokták mondani, hogy „feltette Orbán süvegét.” A hagyományos magyarázat szerint ez onnan ered, hogy II. Ulászló koronázásakor, 1492-ben a püspökök, Dóczi Orbán egri püspök kivételével, mindannyian püspöki süvegükben voltak jelen a király körül. Dóczi Orbán fejfedőjét az inasa hozta utána, ám részegségében a saját fejére húzta azt. „Ez is feltette az Orbán süvegét” mondás állítólag erre a történetre utal.

 

dr. Varró Ágnes néprajzkutató

 

Felhasznált irodalom:

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. Budapest, 1977. 386-391. p.
Csoma Zsigmond: Magyar történeti borkalendárium örök időkre. Budapest, 2004. 96-100. p.
Lukács László: Szőlőhegyi Szent Orbán-ünnepek. In.: Tárgyak, életformák, népszokások. Tematikus néprajzi tanulmányok. Székesfehérvár, 2012. 402-435. p.

 

 

Radák Eszter betetette a lábát / Nézzük meg együtt!

A Szent István Király Múzeum gazdag képzőművészeti gyűjteményében kerestünk vidám, tavaszi képet, hogy magunkat és olvasóinkat is vidítani igyekezzünk. Radák Eszter: Eszti körkép című művét alkalmasnak találtuk a feladatra.

radák 1

Radák Eszter: Eszti körkép, 2003 (részlet) Fotó: Deák Balázs

Radák_Eszter_panoráma_1

Radák Eszter (1971) Eszti körkép / Eszti’s Panorama (Can’t see any Ancient Hungarians),
2003 farost, olaj, 100×800 cm (8 darab 100×100 cm), ltsz.: 2006.2.1-8.
Vásárlás a Képző- és Iparművészeti Lektorátus pályázati forrásából
fotó: Deák Balázs

Bár most is csak fotókon, reprodukciók segítségével tudjuk bemutatni, de így van ez máskor, általában is; hiszen a mű az alkotó 2005-ben az Országzászló téri épületében megrendezett kiállítása (2005. április 23. – június 11.) óta kétszer kerülhetett közönség elé: 2012-benSzékesfehérváron, a Csók István Képtárban (Új szerzemények (2003-2012) Szent István Király Múzeum kortárs képzőművészeti gyűjteményében 2012. június 16. – szeptember 15.) és 2017-ben Szolnokon, a Damjanich Múzeum Galériájában (Magán/közgyűjtemény. Válogatás Szolnoknak a Szent István Király Múzeum gyűjteményéből, Szolnoki Galéria, 2017. január 19. – március 19.)

Szolnok, 2017
Radák Eszter alkotása a Szolnoki Képtárban 2017-ben (fotó: Szűcs Erzsébet)

Radák Eszter a mai magyar kortárs festőművészet egyik legszellemesebb, legtanultabb és
legsikeresebb alkotója. Felső- és még felsőbb fokú (mester és DLA) végzettségei vannak a
festészet területén (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest és Janus Pannonius
Tudományegyetem, Pécs), egyetemi diplomája vizuális nevelés és intermédia szakon (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest), és bölcsész diplomája az ELTE esztétika szakán. Jelenleg ő a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora.

Radak megnyito, 2005, SzIKM

Radák Eszter és Szűcs Erzsébet 2005-ben, a művész kiállításának megnyitásán. fotó: SZIKM Adattár

Harminc éve fest, ez alatt körülbelül négyszáz kép került ki keze alól, ebből az eddig
legnagyobb (legalábbis hosszában) a mi intézményünké. Bármennyire is vonzó a mű címadásával kezdeni, először nézzük meg, mit látunk a képen! Ez egy tájkép. Témája: egy vidéki, kerítéssel körülvett, szépen rendezett udvar, amelyet a tornácon fotelben ülő fiatal hölgy (feltehetően a tulajdonos) kávézás közben szemlél. A képen mindent kizáróan gyönyörű virágzós tavasz van. „A 21. században művészettörténetileg érvényes tájképet festeni borzasztó nehéz.” (Alinda – Radák Eszter, 2017. április 28., a felvétel hosszúsága: 41perc 48 másodperc)

A művészetben iszonyú jónak kell lenni, és rettenetesen kell küzdeni. Alkati kérdés, hogy ez kire miként hat. Van, akit ez ösztönöz, másban szorongást kelt” – nyilatkozta 2005-ben
Székesfehérváron a festő. (Gábor Gina: Melyiket vigyem haza? Fejér Megyei Hírlap, 2005.
május 21. (50. évfolyam, 117. szám) Egy másik interjúban (Veiszer Alinda, 2017) a festő arra is felhívta figyelmünket, hogy „tájképet látni tanult folyamat”.Ha már ma mindenütt távoktatás van, tanuljunk mi is: Nézzük meg együtt!!!Nézzük mitől szerethetjük, jobban megismerve akár rajonghatunk ezért a képért: Elsőként – még a témánál is előbb – a színek ragadnak meg: a narancsok, a kékek, a pirosak, a sárgák, a rózsaszínek, zöldek. Fergeteges vidám hangulatot, vitalitást adnak a tájnak. Ezeket a színeket mind Radák Eszter állítja elő. Soha nem használ gyárilag, a tubusból kikerülő „nyers”, úgynevezett alapszínt. Saját palettája alakításához számtalan korábbi és mai festő színtanát, színeit tanulmányozta éveken át. (Gedő Ilka, Czimra Gyula, David Hockney elméleti munkáira és gyakorlatára gondoljunk). A színek dinamikát, rendezett struktúrát adnak a képnek.
Ide tartozhat a kép textúrája, felülete. Az olajfesték felviteléhez nem, vagy talán nagyon ritkán használ ecsetet. Szabad kézzel, ujjal, hétköznapi eszközökkel hordja fel a festéket. Közelről, a kiállító-teremeben általános távolságból szemlélve élvezhetjük a felület változatosságát, gusztusos plaszticitását. Itt néhány részletfotóval segíthetünk.

re_5re_1

Részletek a festményből, fotó: Deák Balázs

Másodikként a kompozíció: látszólag nincs kiemelt főtéma, elterülő udvar unalmasnak tűnő, jelentéktelennek mondható részletek sokaságával: a veteményeskert rendezett sorai, kerítés, kapu, házfalak, még inkább a háztetők, távolban hegyek kicsi kilátszó ormai. A kompozíció központi eleme egy combtól lefelé megmutatott kékharisnyás láb, amely minden bizonnyal a „mesélőhöz”, a festőhöz tartozik. Beszédes részlet ez, mi mindent elgondolhatunk általa: az egymáson keresztbe tett lábakhoz tartozó figura nemét, korát, városi identitását; rózsaszín cipője kapcsán kötődését a divathoz; tartása alapján lazaságát, otthonosságát a környezetben. Így válik ez a középre elhelyezett elem a kép meséjének, történésének meghatározó részletévé. Hiszen magunkat kell ebbe a helyzetbe – e trükkel, szelíden kényszerítve – belehelyezni. Mi ülünk tehát az abrosszal megterített asztal mellett a tornácon a fotelben, a szépen megmunkált kertet, a virágzó fákat, a szomszédos házakat, a távoli hegyeket szemlélve, körbetekintve. Hogy ez a részlet, a láb mégis kiemelődjék, hangsúlyt kapjon, a kerítés és a láb vonala által határolt területet egybefogja a vonalak segítségével. Ebben a játékban a szín is segít: a harisnyára „felvett” lábszárvédő zöldje is közrejátszik. A játék, a csavar, a nyugtalanság becsempészése ennek a finom kényszerített körbetekintésnek köszönhető, hiszen folyton forgatni kell a fejünket ahhoz, hogy az egészet lássuk, és sosem látjuk egyszerre. Aki kicsit is ismerősen mozog a saját vidéki otthon nyugalmában, az tudhatja milyen pillanatnyi lehet itt a nyugalom. A sok teendő folyton szólít, a természet működése folyton új tennivalót produkál. Ahogy más képein: Radák most is játszik a perspektívával, ehhez persze ebben a képben kitalált, kikísérletezett egy szokatlan formátumú arány is társul. A kép témája kapcsán – követve a festő 2003 utáni munkásságát – megállapíthatjuk, hogy a belső épített zárt, vagy félig zárt térből kitekintő tájképek azóta is kedvenc, nagy kihívást hordozó témái festészetének. Az enterior és exterior egy képben való összefogása sikeres sorozatot alkot munkásságában.
A színek és felület, a műfaj és téma után nézzük a harmadik dolgot: a mű címét!
A festő elmondása szerint a műveinek címadása leggyakrabban az alkotás utolsó fázisa. Célja, feladata, hogy a nézőt ne hagyja békén, mindenképpen felszólítsa az együttműködésre. Mondhatjuk sikerrel teszi ezt is! A szellemes, humoros, ironikus, önironikus címadásaiért is sokan szeretik. Ez az Eszti körkép esetén (is) briliáns.
Aki kicsit is tájékozott a magyar történelemben, művészetben, azonnal Feszty Árpád
Magyarok bejövetele című alkotására asszociál. A Feszty körképként emlegetett mű 1894-ben készült el, mérete felületét tekintve kétszázhuszonötszöröse az Eszti körképnek. A privát és a történelmi téma persze indokolja az arányokat.
A festő, hogy ezt az elsőre csak magyar befogadók számára feltűnő párhuzamot
kikényszerítse másoktól is: angol címet is adott munkájának, melynek fordítása: „Nem látom az Ősmagyarokat”. Az, hogy ez a címadás mely évtizedekben milyen gondolattársításokat hoz még, mind hozzájárulhat a mű befogadástörténetéhez.
Higgyük el azt a közhelyként használt mondást: „abba a művészetbe, amit hiánytalanul meg lehet magyarázni és könnyen el lehet mesélni, nem is érdemes fáradságot belefektetni.”, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ha elmeséljük, amit tudunk, gondolunk, ne kerülnénk közelebb a megértéshez.
Mi most csak bízunk benne, hogy egyszer lesz olyan kiállítóterem Székesfehérváron, ahol a közönség múzeumunk sok más jó kortárs művével együtt láthatja majd ezt a nem mindennapi művet, hogy maga is (akár jobban) megbizonyosodjon szerethetőségéről!

Szűcs Erzsébet művészettörténész

Felhasznált cikkek, interjúk:

Révész Emese: Kezdetben volt a kert / Radák Eszter  További felhasznált írások, cikkek, interjúk képei elé, Radák Eszter kiállítási katalógus, Székesfehérvár 2005 (Szent István Király Múzeum közleményei D sorozat 297.szám)
Kovalovszky Márta: Radák Eszter 1971, Kovalovszky Márta: A modern magyar festészet
remekei, Corvina Kiadó, Budapest, 2005, 220–221. o.

RÉBER 100!

1_Reber Fejer-foto

Réber László grafikusművész (Budapest, 1920. május 21. – Budapest, 2001. november 2.)
(fotó: Fejér Ernő, 1986)

100 évvel ezelőtt, ezen a napon született Réber László grafikusművész. Iskoláit Pécsett végezte. Fiatalon még korántsem készült művészi pályára – versenyszerűen atletizált, gerelyhajítóként kis híján az olimpiai csapatba is bekerült. Mint annyi kortársa, az ő életében is kitörölhetetlenül nyomott hagyott a II. világháború. Katonaként térképvázlatokat kellett készítenie, a háború utolsó évében azonban szovjet hadifogságba esett. Egy azerbajdzsáni táborban, embertelen körülmények között kellett követ törnie, hidat építenie. Leromlott állapota miatt egy ízben kórházba is került, ahol saját örömére rajzolgatni kezdett. Így fedezték fel a táborban rajztehetségét, és csakhamar sorra készíthette a régi, rossz minőségű fényképek alapján a festményeket parancsnokai családjáról. A fogságból 1948-ban térhetett haza lesoványodva, legyengült szervezettel. „Talán ebben a világban vált benne belső paranccsá – írta róla Székely András művészettörténész –, hogy nincs más, csak a vonal, hogy nem lehet satírozni, mismásolni, próbálkozgatni, mert nincs papír és ceruza, csak annyi, amennyi feltétlenül szükséges.”
Hazatérése után egy textilfestő üzemben kezdett dolgozni, hamarosan azonban úgy döntött: a rajzolásból szeretne hivatásszerűen megélni. Művészi pályafutása karikaturistaként indult 1949-ben. Előbb a Szabad Szájnál helyezkedett el, majd a lap beszüntetése utána a Ludas Matyihoz került. 1951-től két évig a Híradó- és Dokumentumfilmgyár rajzfilmosztályán is dolgozott tervezőként. Fontos állomása volt ez életének, hiszen itt ismerte meg későbbi feleségét, Almássy Katalin rajzolót. 1953-ban kötöttek házasságot, s a következő évben megszületett egyetlen gyermekük, Krisztina.

Az 1950–60-as években – amikor divatba jött a műfaj – négy önálló karikatúraalbuma jelent meg. Karikatúráinak frissessége abban rejlik, hogy nem napi aktualitásokat boncolgatnak, hanem általános érvényű igazságokat fejtenek ki. Réber következetesen távol tartotta magát a korszellemnek engedelmeskedő, politikai rajzok készítésétől, mely az ötvenes–hatvanas években meglehetősen ingoványos talajnak számított. Nála a mondanivaló leggyakrabban valamilyen groteszk szituációból eredő helyzetkomikum, így a szülő és a gyermek kapcsolatának visszássága, a vásott kölykök csínytevése, és egyáltalán, az ember hétköznapi gyarlósága. Munkáiban leleplezi a képmutatást, az irigységet, a fondorlatoskodást, ám nem riad vissza akár a legszélsőségesebb témák (rabság, öngyilkosság, koldulás) bemutatásától sem, mert abban is képes észrevétetni egy szikrányi humort – a túlélés zálogát ebben a vészterhes korban.

Majd öt évtizedes pályája során közel négyszáz könyvet illusztrált, köztük olyan jeles alkotásokat, mint Bartók Bélától a Cantata profana, Kosztolányi Dezsőtől a Zsivajgó természet, Nagy Lajostól a Képtelen természetrajz, Örkény Istvántól az Egyperces novellák vagy Kurt Vonneguttól a Macskabölcső. A szépirodalom területéről más műfajok felé is kikacsingatott. Az ő pár vonalból kialakított figurái szerepelnek az emblematikus Murphy törvénykönyvében, de találkozhatunk grafikáival ismeretterjesztő könyvekben, gyermekenciklopédiákban, nyelvkönyvekben, sőt, még matematika tankönyvben és szakácskönyvekben is.

 

Réber neve azonban mindenekelőtt a gyermekkönyvekhez készített, egyszerre szellemes és ártatlanul bájos grafikái révén vált igazán ismertté. Janikovszky Éva és Lázár Ervin mesekönyvei, Varga Katalin és Gerald Durrell ifjúsági regényei elválaszthatatlanul összeforrtak jellegzetes alakjaival, csetlő-botló, ám esetlenségükben is szerethető csodalényeivel. Könyvillusztrációinak vidám, színes szereplőforgataga, harmonikus képi világa még ma, több évtized múlva is vonzó gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Népszerűségüket mi sem bizonyítja jobban, minthogy napjainkig újabb és újabb kiadást érnek meg az általa illusztrált gyerekkönyvek.

1971 és 1974 között rendszeresen jelentek meg rajzai az Élet és Irodalom című hetilapban. A grafikák itt voltaképpen önálló képi gondolatok, hiszen nem a cikkek tartalmához kötődnek. Ezekben az úgynevezett ÉS-rajzokban jut igazán érvényre a művész filozofikus lelkülete és eredendően bölcselkedő hajlama.

Kevesen tudják Réberről, hogy nem csupán illusztrációkat készített, hanem önálló munkákat, kollázsokat és dobozműveket is. Sőt, a hatvanas években megjelent három, rövid animációs filmje is. Alkotótevékenységét rangos szakmai elismerésekkel jutalmazták itthon és külföldön – többek között Munkácsy-díjjal, Szép Magyar Könyv-díjjal, nemzetközi művészkönyv-kiállítások arany- és ezüstérmeivel.

Székesfehérváron 2005-ben, egy csoportos kiállításon szerepeltek első alkalommal alkotásai. Az Aranykor – Az 1960-as évek magyar grafikája című tárlaton a korszak legkiemelkedőbb grafikusai (Gyulai Líviusz, Kondor Béla, Korniss Dezső, Rékassy Csaba, Szalay Lajos stb.) között Réber László is helyet kapott. E bemutatásnak köszönhetően indult el az a gyümölcsöző kapcsolat, amely során a művész lánya, Widengård Krisztina több mint 1300 grafikát adott át letétbe a Szent István Király Múzeumnak. Az átvett művekből 2008-ban nyílt életmű-kiállítás Fehérvár legnagyobb kiállítóterében, a Csók István Képtárban. Már ekkor felmerült a gondolat: milyen nagyszerű lenne városunkban egy állandó Réber-kiállítás! Néhány évnek kellett csupán eltelnie, míg 2012-ben állandó otthonra leltek különleges alkotásai Székesfehérváron, az ekkor megnyílt Hetedhét Játékmúzeumban. E tárlat 2018 tavaszán látványosan megújult, és számos technikai elemmel, játékkal kiegészítve mutatja be a művész több mint fél évszázados munkásságát, humoros, néhol groteszkbe hajló képi világát. A Vonalba zárt történetek című tárlatot tavaly az Év kiállítása díjjal tűntette ki a Pulszky Társaság.

Réber László grafikusművész szuggesztív, pár vonallal kialakított alkotásai a 20. századi magyar grafika műfajának kiemelkedő jelentőségű művei. Grafikáinak átütő erejét a lényegre koncentráló, magabiztos eszköztelenség adja. Ahogyan a mester foltot hagy a papírlapon, annak mindenkor súlya van, és a kanyargó vonalból végül történetek bomlanak ki – vonalba zárt történetek.

Réber László kiállítása megtekinthető itt: https://360szekesfehervar.hu/pano/reber.html

Gärtner Petra
művészettörténész

Irodalom:

GÄRTNER Petra: Vonalba zárt történetek. Réber László grafikusművész kiállítása. Székesfehérvár, Hetedhét Játékmúzeum, 2018
Réber antológia. (WIDENGÅRD Krisztina szerk.) Budapest, Holnap Kiadó, 2003
A szövegben szereplő idézet helye: SZÉKELY András: Réber László. http://www.mora.hu/alkoto/reber-laszlo (utolsó letöltés: 2020. 05. 18.)

A csatkai „szentvizes” korsók

Néprajzi kincsestárunkból

A búcsújárás egyik szép szokása volt, hogy a zarándoklatok résztvevői a kegyhelyen lévő, csodás gyógyító erejű kutak, források szent vizéből vittek haza az otthon maradt hozzátartozóik, betegeik számára. Kisméretű, 20-25 cm magas korsókba töltötték a szentkút vizét. A csatkai kút csorgójának fotóján három, a Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményébe tartozó vizeskorsót mutatunk be.

1.

A csatkai szentvizű forrás  néprajzi gyűjteményünk korsóival. A korsókról a felvételeket Gelencsér Ferenc és Varró Ágnes készítették. A kép forrása: http://fotoport.hu/hng/kom-eszt/csatka-kapolna-keresztut.htm

 

Ezek a korsócskák igazi alkalmi és egyedi fazekastermékek, mindegyiken Csatka, Csatkai emlék, a jobb szélső példányon a befejezetlen „Csatkai…” felirat, és 1904-es évszám is olvasható. Fülén kereszt alakú díszítést is láthatunk. Mindhárom korsó Csákváron készült, zöld és fehér mázas, hogy a beletöltött víz ne párologjon el olyan könnyen mint a máz nélküli vizeskorsókból. A kerekszájú korsócskák fülén a nagyméretű vizeskorsók mintájára ivónyílás, csecs látható.

A Komárom-Esztergom megyei Csatka az Észak-Dunántúl közkedvelt búcsújáróhelye napjainkban is. Az Irgalmasság Anyjáról elnevezett kápolna 1862-ben épült.

 

2.

A csatkai kegykápolna. A kép forrása: http://fotoport.hu/hng/kom-eszt/csatka-kapolna-keresztut.htm

A kegyhely főbúcsúját szeptember 8-án, Kisasszony napján tartják. Napjainkra Csatka a hazai és a dél-szlovákiai cigányság által látogatott legismertebb búcsújáróhely, cigány nyelvű prédikációt is hallgathatnak a kegyhelyet ilyenkor felkeresők. A csatkai búcsújáróhely csodás erejű vizét különösen végtagfájdalom, lábfájás esetén tartják hasznosnak. A zarándokok régen és ma is korsókban, üvegekben visznek haza a forrás vizéből.

 

Felhasznált irodalom:
Barna Gábor: Búcsújáró és kegyhelyek Magyarországon. Budapest, 1990. 47. p.

 

dr. Varró Ágnes néprajzkutató

 

A MÉHEK VILÁGNAPJA

 

Csokonai Vitéz Mihály: A méhekhez

(Részlet)

Kis méhek! kerteken,
Mezőkön, berkeken
Mit futtok sok veszéllyel?
A friss forrásokra,
Az új virágokra
Repkedvén szerteszéjjel?
Mennyi sok munkával
És időjártával
Gyűjthettek egy kis mézet?

A MÉHEK VILÁGNAPJÁT első alkalommal, 2018. május 20-án ünnepelték világszerte. A világnap célja a méhek és az egyéb beporzók népszerűsítése, a méhek szerepének hangsúlyozása a mezőgazdaságban, a fenntartható gazdálkodás és a biológiai sokféleség megőrzése, amelyekkel biztosítani lehet a „méhek túlélését az egész emberiség hasznára. Az ENSZ elfogadta a Szlovén Méhészeti Egyesület javaslatát, hogy nyilvánítsák május 20-át a méhek világnapjává.

De miért pont ezt a napot választották és miért Szlovénia kezdeményezte?

Ebben az országban a méhészkedésnek jelentős hagyományai vannak. Meglepő, hogy itt minden kétszázadik ember méhészkedéssel foglalkozik.
Ez a legmagasabb arány az egész világon. Az ország kétmillió lakosa közül, 10 000 méhészt tartanak nyilván.

De miért május 20-a lett az ünnep dátuma?

Mert ezen a napon, 1734 május 20-án született, az európai méhészet kiemelkedő alakja, a szlovén származású Anton Janša. Ő nemcsak méhész volt, hanem zoológus, entomológus, író, tanár és festő is egyben.

 

Mária Terézia őt nevezte ki, az első osztrák méhésziskola vezetőjének. Anton Janša ebben a méhésziskolában tette le a modern méhészkedés alapjait. Két jelentős könyvet is írt, amelyek kötelező tananyagként szerepeltek. Ez a két könyv az 1771-ben megjelent “Méhtartás” és az 1775-ös kiadású, „A méhtartás teljes útmutatója” című. Az elsőben a rajzásról értekezik, a másikban pedig a korabeli méhészkedés fogásait írja le.

Aki járt már a szlovén Radovljicán a Méhészeti Múzeumban, az láthatta, Anton Jansa által festett díszes, szép kaptár paneleket, amelyek a méhészkedés és más mesterségek fogásait mutatják be.
Tehát, május 20-án emlékezünk a nagy tudású méhész tanárra Anton Jansára, és egyben felhívjuk a figyelmet a méhek és más beporzók védelmére.

 

 

Érdekesség: Hazánkban Tessedik Sámuel (1742-1820) evangélikus lelkész, az általa vezetett szarvasi evangélikus iskolában tanított méhészeti ismereteket is. Sokat tett az akác meghonosítása érdekében, de a méhlegelő javítása végett más mézelő fák és egyéb növények szaporítását is szorgalmazta.

DE HOGY KERÜL A MÉH A PATIKAMÚZEUMBA?

A méhészet a méhek mesterséges tartását, az általuk gyűjtött és elkészített termékek kinyerését jelenti és egyidős az emberiséggel. A vadon élő és szelíd méhek termékeit, a mézet, a viaszt, a méhpempőt és a propoliszt ősidők óta használják gyógyításra és gyógyszerek készítéséhez. A méz az ókorban mindent gyógyító csodaszer és ellenméreg volt. A régi idők patikusai legtöbb esetben maguk is méhészkedtek, hiszen ezeket az alapanyagokat jobban megérte így előállítani, mint megvenni.
A Fekete Sas Patikamúzeum több olyan régi edényt őriz, amelyekben egykor mézből, vagy egyéb méhtermékből való szert tartottak. Kevesen tudják, de a gyógyszerészet történetében hosszú ideig nélkülözhetetlen volt a méhészeti termékek használata.

EGY ÖSSZETETT GYÓGYMÓD, AZ APITERÁPIA

A méhekkel, mézzel, viasszal, méhpempővel és propolisszal való gyógyítás neve apiterápia (a latin „apes” ’méhek’ és a görög „therapeia” ’gyógymód’ szóból összetett kifejezés).
Az apiterápia a méh mérgében, illetve a mézben, viaszban, propoliszban, méhpempőben található antibakteriális hatású összetevők, roboráló vitaminok, zárványok hatásán alapuló gyógymód.
Az apiterápiának három alapformája van: 1. méhcsípés (például reumás fájdalmak ellen), 2. a méh termékeit belsőleg 3. külsőleg alkalmazzák.

A középkori arab orvosok mézzel és cukorral készítették a gyógyszereket, így azok hosszabb ideig eltarthatók voltak. Ennek köszönheti az európai gyógyszerészet a létrejöttét. A középkori egységesített receptgyűjtemények legfontosabb segédanyagai alapján „cukor-méz gyógyszerészetnek” nevezik ezt a korszakot. Az aprított alapanyagokat cukorral vagy mézzel keverték vagy főzték, a folyékonytól a szilárd formákig így készültek a szirupok, liktáriumok, konfektek, pilulák, trochiscusok és más gyógyszerformák.
A XVIII. században még többféle betegségre használták magát a mézet. A XIX. század végére pedig csak segédanyagként szerepel a gyógyszerek előiratában. A mézet, a viaszt és a méhpempőt a világ számos részén ősidők óta afrodiziákumként használják.

A legfontosabb méhészeti termékek a gyógyszerkincsben: a méz, méhpempő, sárga és fehér viasz, propolisz. Ez utóbbi, hazánkban hivatalos gyógyszer volt az 1745-ös Pozsonyi Taxában: Cera sacra, Propolis, magyarul „raj viasz” néven. Az ízeltlábúak termékei közül a sárga viasz az egyetlen, amely a középkor óta folyamatosan hivatalos a gyógyszerkönyvekben. Az Európai Gyógyszer-könyvben ma is megtaláljuk. A viasz gyógyanyagok hordozóanyagaként, de önmagában orvosságként vagy flastromok, esetleg keverékek alkotóelemeként szintén gyakran szerepel.

EGYÉB MÉZBŐL KÉSZÍTETT TERMÉKEK:

 

OXYMEL, HYDROMEL ÉS MÉZSÖR
Az Oxymel és Hydromel vízzel készült mézoldatok kedvelt szerei voltak az ókori gyógyászatnak. Növényekből Oxymellel készült kivonatok a XX. századig előfordultak a gyógyszerkönyvekben. A mézoldat erjesztésével készült a „Met” (mézsör), amely főleg az északi népek fontos alkoholtartalmú itala volt.

 

Jav. meheszkiáll. 2019.

A patikaedények képei a Szent István Király Múzeum Iparművészeti gyűjteményének tárgyait ábrázolják, amelyek a Fekete Sas Patikamúzeumban vannak kiállítva. Fotó: Gelencsér Ferenc

A „Spiritus mellis”- hez a mézet homokkal keverve és szárazon desztillálva állították elő. Ezt a „méz spirituszt”, vizelethajtónak, aperitívumnak és szerelem gerjesztőnek használták.
Egy-egy növény vizes kivonatával keverve, majd méz sűrűségűre bepárolva készítették a növényi mézeket. Közülük a „Mel rosatum” – rózsaméz – volt a legismertebb, a középkor óta sok gyógyszerelőiratban méz helyett rózsamézet találunk. A XVIII. században hazánkban is hivatalos volt a rózsa-, a rozmaring-, a viola- és a fecskefű-méz.
Külön említést érdemel a méz és a viasz sebészeti alkalmazása. A legrégebb írásos emlék a méz sebészeti használatára a Kr. 21. századból, egy sumér tábláról származik.

 

jav. Oximel

A patikaedény képe a Szent István Király Múzeum Iparművészeti gyűjteményének tárgyát ábrázolja és a Fekete Sas Patikamúzeumban van kiállítva. Fotó: Gelencsér Ferenc

Egyiptomban a két legkorábbi orvosi emlék, az Edwin-Smith (Kr.e. 1700 körül) és az Ebers-papirusz (Kr.e. 1580 körül) már tartalmaz mézzel készült sebkenőcs-recepteket. A Kr.e. 5-4. századi hippokratikus gyűjtemény keverékekben szintén alkalmazta sebkezelésre a mézet, ahogy Pliniusnál, Dioszkoridésznél és Galénosznál is találunk erre utalásokat. A kolostori medicina két legkorábbi forrása az ún. Macer Floridus című tanköltemény és a lorschi gyógyszerkönyv egyaránt közöl mézzel készült borogatásrecepteket.
A méz sebkezelési alkalmazásának igazi virágkora azonban a 16–17. század lett. Ettől az időtől a viasztapaszt vagy viaszflastromot széles körben használták seb-borogatásra.

A méh-méreg a XX. században gyógyszerkülönlegességekben jelent meg, isiász és neuralgia ellen.
A méhpempőt (Gelée Royal) roboráló szerként használják ma is, sőt, kozmetikai szerekhez is alkalmazzák.

CERA FLAVA, SÁRGA VIASZ

A méhek által készített viaszt lépből préselés, vízzel főzés, átszűrés és lehűtés útján állították elő, már az ókori kereskedelemben is fontos áru. Főként kézműipari célokra használták: gyertya és bronzöntéshez. A legrégebbi időktől máig használják a gyógyászatban is. Az Ebers Papyrus méh-előreesés ellen füstölőszerként említi. Dioszkoridész meleg italba keverve hasmenés ellen javasolja. Galénosz (129-199) a viasztapaszok (emplastrum, flastrom) alapanyagának használja.
Színes viaszok, tapaszok és kenőcsök készítéséhez használták a XX. század végéig.

Érdekesség: Vele készült évezrede a „szőlőzsír”, ami mazsolaszőlő tömény vizes oldata sárga viaszban. Ezt hámrepedésekre használták, az utóbbi időkben csak ajakírként ismert. Régebben bajuszpedrőt és szakállápolót, úgynevezett waxot is készítettek belőle. A bajuszpedrőt az 1940-es évekig patikákban is árusították.

CERA ALBA, FEHÉR VIASZ

A fehér viaszt a sárga viaszból készítik. Eredetileg a megolvasztott sárga viaszt vékony sugárban hideg vízbe csurgatták, amit vászonra kiterítve napon szárítva kifehérítettek. Olvasztás után formákba öntötték. A bőrhöz nem tapad, a test melegénél nem olvad meg. Kenőcsök, viaszos és más tapaszok (emplastra) készítéséhez használták. Ma is hivatalos gyógyszer, kenőcs alapanyag.

CERA SACRA, PROPOLIS, RAJ VIASZ, PROPOLISZ

Gyantaszerű anyag, rügyekből, fiatal fás hajtásokból készítik a méhek, nyílások és repedések betömésére, a szellőztetés szabályozására és elölt idegen betolakodók bevonására használják. A propolisz vírus-, gomba- és baktériumölő anyagokat tartalmaz: innen az ókori neve: „a városért”, más neve a „Cera sacra”, szent viasz. A növényekben előforduló sok hatóanyagot koncentráltan tartalmazza. Érzéstelenítő, fájdalom- és gyulladáscsökkentő, mikrobaölő hatású.

Sok egyéb érdekességet lehetne még felsorolni a méhek, és méhtermékek fontosságára vonatkozóan, de a fentiek összefoglalásaként megállapíthatjuk, hogy a méhek szerepe és a méhészkedés nélkülözhetetlen az emberiség számára. Egy városi legenda szerint Albert Einstein ezt mondta: „ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség csak négy évvel éli túl”. A kijelentésnek hiteles források között nem lehet nyomát találni, az viszont tény, hogy fokozottan védenünk kell a méheket, mert erősen veszélyeztetett a fennmaradásuk, nélkülük pedig az emberi civilizáció sem létezhet. Méltó tehát, hogy ezzel az újabb keletű ünneppel is megemlékezzünk az állatvilág eme szorgalmas teremtményeiről.

 

Krizsány Anna

művelődésszervező

 

Felhasznált irodalom:

– Dr. Grabarits István: Ízeltlábúak a gyógyszerkincsben (Forgatókönyv a Fekete Sas Patikamúzeum 2007. évi kiállításához)

– Dr, Magyar László András: Rózsaméz és bajuszpedrő (Forgatókönyv a Fekete Sas Patikamúzeum 2020-ra tervezett, de meg nem valósult kiállításához)

-https://fna.hu /hir/mehekvilagnapja?fbclid=IwAR3ips755BgQpXxAtRowlVwkbZ9vhCGu8g4moDP3F-VjwvBhQKElVapqamw

 

1688. május 19. – 332 évvel ezelőtt ért véget az oszmán uralom városunkban

 

Székesfehérvár török alóli felszabadulása emlékére a Szent István Király Múzeum könyvtárának városunk korabeli ábrázolását is tartalmazó kötetét mutatom be.

L Ungheria Compendiata első oldal másolata

[dal Sig. Conte Ercole Scala. … In Modena. Nella Stamperia di Demetrio Degni. 1685].
Ltsz. SZIKM – Könyvtár 52.33

 

Az oszmán seregek magyar földön történt hódításai hazánkra irányították a nyugat-európai államok figyelmét. A 16. és 17. században külföldi kiadók számos haditudósítást, útinaplót, történelmi és földrajzi összefoglalást jelentettek meg Magyarországról. A magyar föld iránti érdeklődés az 1680-as években, főként Bécs felszabadítása kapcsán felerősödött.
Bécs török ostroma I. Lipót császár uralkodása idején, 1683. július 14-én kezdődött, majd az egyesített keresztény seregek, miután 1683. szeptember 12-én, a Kahlenberg mellett vívott döntő ütközetben győzelmet arattak, felszabadították Bécs városát. A menekülő oszmán haderő nyomában megindulhatott az ellentámadás a magyar területek felszabadítására.

A L’Ungheria Compendiata kiadása is Bécs sikeres ostromával és a felszabadító hadjáratokkal hozható összefüggésbe. Az 1685-ben Modenában megjelent kötet nyomdásza, Demetrio Degni maga is számos magyar vonatkozású művet jelentetett meg az 1680-as években. A kötet szerzője Ercole Scala gróf, neves földrajztudós, magyar földön tett utazásának élményét, tapasztalatait írta meg nagy sikerrel. A mű további két kiadása is hamarosan megjelent.

 

L Ungheria Compendiata Székesfehérvár ábrázolása

 

Terjedelmes cím utal a könyv tartalmára: „Magyarország összefoglalása, amelybe a királyság legjelentősebb városairól és erődítéseiről metszett látképek kerülnek, hasonlóképpen leírva valamennyi uralkodójának sora … amelyet az országról, a népszokásokról és viseletekről való általános leírás kísér”. A szerző 52 várat és várost ismertet 20 egész oldalas metszet kíséretében. Közöttük szerepel Székesfehérvár leírása és metszetes ábrázolása is.
A kötet 1952-ben, vásárlás útján került a gyűjteménybe.

Braila Mária
könyvtáros
Szent István Király Múzeum

Irodalom: Frigyik Katalin: L’Ungheria Compendiata. In: 125 év – 125 tárgy. Válogatás a Fejér Megyei Múzeumok gyűjteményeiből. Székesfehérvár, 1998.

„…a közönség hasznára…”

 

A múzeumi világnap megünneplését a Múzeumok Nemzetközi Tanácsának 1977 májusában Moszkvában rendezett XI. konferenciáján határozták el, és 1978. május 18-án tartották meg először. Azóta már több mint száz ország közel 30000 múzeuma vesz részt minden év május 18-án az eseményen.
E jeles napon intézményünk történetének kezdeteire tekintünk vissza.

 

„… a kiváló buzgalom örömmel töltheti el kedvünket
A kezdetek és az Egylet története

A helyi történelem ápolására megalapított Fejérvármegyei és Székesfejérvár Városi Történelmi s Régészeti Egylet 1873. október 27-én tartotta alakuló közgyűlését. Az Egylet működésének fő célja az volt, hogy a nevében foglalt tudományokat népszerűsítse, a „műrégiségeket” gyarapítsa, őrizze, és „a közönség hasznára kellő felügyelet mellett” kiállítsa. Ismeretterjesztő, népművelő feladatokat is vállaltak, felolvasásokat tartottak, adatokat gyűjtöttek a helytörténeti monográfiákhoz. A társulat 137 tagot tartott nyilván, megyei főnemeseket, tekintélyes polgárokat, közéleti személyiségeket és a klérus tagjait. Tevékenységük az 1873–85. és 1892–93. években volt a legeredményesebb, azonban a századfordulótól az Egyletből már csak gyűjteménye maradt fenn.

Marosi Arnold és a Múzeumegyesület

A múzeumügy akkor éledt újjá a megyében és a városban, amikor 1909 őszén Marosi Arnold cisztercita tanárt Pécsről (ahol újjászervezte a városi múzeumot) Székesfehérvárra helyezték.

 

MAROSi (1)

Marosi Arnold (1873–1939)

Marosi Arnold szinte néhány hét alatt mindenkit meggyőzött arról, hogy Fejér megye és Székesfehérvár nem létezhet tovább múzeum nélkül. A Régészeti Egylet pár lelkes vezetőjén kívül az ő nevéhez fűződik a múzeumegyesület megszervezése és az önálló múzeum megteremtése. 28 tagú választmányukban a város és a megye előkelőségei foglaltak helyet, tisztikaruk is népes és rangos volt, sok-sok támogatót tudtak megnyerni a jó ügynek.
Marosi így ír az akkori állapotokról és az 1910-es évben történt átalakulásról: „A főleg régészeti leletekből, érmekből álló gyűjtemény többszörös vándorlás után szerényen a vármegyeház három udvari szobácskájában húzódott meg. Dr. Lauschmann Gyula vármegyei tiszti főorvos, a helyi történet fáradhatatlan krónikása kezdeményezésére, gróf Széchenyi Viktor főispán, dr. Saára Gyula polgármester és Szüts Jenő alispán által vezérelve 1910-ben a Régészeti Egylet átalakult Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesületté azzal a hivatással, hogy az eddig lakat alatt őrzött gyűjteményt Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeum címen nyilvános múzeummá fejlessze.”
A múzeum egy évvel később, 1911. május 14-én meg is nyílt az Iskola utca 16. számú ház emeletének bérelt helyiségeiben.

 

Széchenyi Viktor Muzegy kiall nyito 1911 (1)-500-72dpi

A múzeumegyesület első kiállítását 1911. május 14-én Széchenyi Viktor főispán nyitotta meg.

 

Marosi első teendője a tárgyak beleltározása és konzerválása volt. Philipp István rajztanár segítségével a tárgyakat megszámozták, s vázlatokkal illusztrált törzskönyvet állítottak össze, szakszerű pontossággal. A rendezés során tematikusan csoportosítottak, s kialakították a régészeti-történeti, néprajzi, iparművészeti, valamint a könyvtári osztályt.
Munkatársainak segítségével Marosi már 1910-ben elkezdte a meglévő anyag restaurálását, és a tevékenysége alatt jelentősen gyarapodó gyűjteményt a kor igényeinek megfelelően teljes egészében beleltározta, illetve nyilvántartásba vette.

 

muzeum első otthona az emeleten 1911-28. Oskola u. 16. 1938-ban bontottak le a Csok Keptar epitese miatt. (1)

A múzeum első otthona (1911–1928) az Iskola u. 16. emeletén. Az épületet 1938-ban bontották le a Horthy Miklós Kultúrház (a mai Csók István Képtár és a Vörösmarty Mihály Könyvtár) építése miatt.

 

„…a legelső vidéki múzeumok sorába emelkedett
A székesfehérvári múzeum új otthona

Az I. világháború okozta megtorpanás után sikerült talpra állnia az egyesületnek, és 1922-ben az olvasható a Fejérmegyei Naplóban, hogy a Főfelügyelőségtől elismerést kaptak, mivel „a székesfehérvári muzeum őskori, római és népvándorláskori gazdag és kifogástalanul feldolgozott anyagával legjelentősebb vidéki gyűjteményeink egyike.”
A gyarapodó gyűjtemény számára az Iskola utcai épület egyre szűkebbnek bizonyult, ezért a múzeumnak új otthont kellett keresni. „Az éltető levegőt, miként a kicsirázáshoz, úgy a már kilombosodott törzs továbbfejlődéséhez is Székesfehérvár és Fejér vármegye áldozatkészsége hozta meg.” Ennek eredményeképpen költözhetett a múzeum 1927 végétől az egykori Bognár utca 3. (ma Országzászló tér 3.) szám alatti – volt árvaházi majd rendőrségi – épületbe.

 

homlokzat atalakitas elott, 1935 (1)

A múzeum új otthona a Bognár utca (ma Országzászló tér) 3. számú épületben, a felvétel 1935-ben készült

 

„A székesfehérvári múzeum, mely eddig szűk bérhelyiségben szorongott, új otthont kapott, ahol már értéküknek megfelelő módon lesznek felállíthatók becses gyűjteményei. A múzeumot Székesfehérvár szab. kir. város áldozatkészsége juttatta az új helyiséghez. A város ugyanis méltányolva a múzeumnak innen-onnan húsz éves, eredményes működését történelmi emlékeinek összegyűjtésében és megőrzésében, átengedte neki a régi városi árvaházat, egyben 17.000 P rendkívüli segéllyel lehetővé tette, hogy a múzeumot fenntartó egyesület az épületet rendbehozassa és a múzeum céljaira megfelelően átalakíttassa. A másik érdekelt törvényhatóság, Fejér vármegye is készséggel sietett a terv mielőbbi megvalósítására, 10.000 P segélyt juttatva a múzeum belső munkálataira. Székesfehérvár társadalma is kivette részét a támogatásban úgy, hogy magánosok adományaiból eddig mintegy 4000 P gyűlt össze a berendezési költségekre. (…) Most folyik a rendezkedés, melynek befejezése és ezzel együtt a múzeum ünnepélyes megnyitása a nyárra várható” – írja 1929 tavaszán Marosi.

Az új épület 1929. október 6-án nyitotta meg kapuit.

 

A Bognár utcai hazat 1929-ben kapta meg a muzeum. Az epuletet es kiallitasat 1929. okt. 6-an egyesuleti diszkozgyules kereteben adtak att-jav

A Bognár utcai (ma Országzászló tér) épületet és kiállítását 1929. október 6-án egyesületi díszközgyűlés keretében adták át.

 

Az új helyszín immár lehetőséget nyújtott a múlt emlékeinek látványos bemutatására, az épület lépcsőházában, folyosóin és termeiben.

A fehervari terem, VI. terem, 1930 (1)

A VI. terem: az ún. fehérvári terem, 1930-as évek

faragvanyos kovek szt. istvan bazilikabol + a muzeum lepcsohaza, 1930 (1)

Faragványos kövek a múzeum lépcsőházában, 1930-as évek

 

 

reszlet a muz neprajzi kiállitasabol, 1930-as evek (1)

Részlet a múzeum néprajzi kiállításából, 1930-as évek

 

 

reszlet a muz romai termebol (1)

Részlet a múzeum római kori terméből, 1930-as évek

 

Marosi 1910-től élete végéig számtalan leletmentést végzett a város és a megye területén, amelyek közül kiemelkedő a pákozdi hatalmas bronzkori földvár, az első táci ásatások, a csákvári késő római temető, a csákberényi és az előszállási avar kori temetőkben végzett kutatások. Ő kezdeményezte a székesfehérvári bazilika új ásatását is az 1936–38-as években. Ő vetette meg a múzeum néprajzi, várostörténeti, antropológiai és természettudományi gyűjteményét is. A múzeumi tevékenységet tudományos és népszerű cikkekkel, az 1931–39 között szerkesztésében megjelenő Székesfehérvári Szemle kiadásával, előadások tartásával tette teljessé. A múzeumegyesület jelentős szerepet vállalt a város kulturális életének szervezésében, múzeumi és irodalmi estélyeket, koncerteket rendeztek.

 

Leletek a pakozdvari bronzkori teleprol (1)

A pákozdvári bronzkori telep – Marosi egyik kiemelkedő leletmentésének – anyaga a 1930-as években az állandó kiállításon

A múzeumegyesület 1935-ben ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. A díszgyűlésen gróf Széchenyi Viktor főispán ünnepi beszédet mondott, Dr. Dormuth Árpád főtitkár ismertette a huszonötéves múzeum történetét, Marosi Arnold igazgató pedig a múzeum fejlődéséről tartott előadást. Az egyesület dísztagjává választotta dr. Hóman Bálint közoktatásügyi minisztert, Marosi Arnold múzeumigazgatót, dr. Csitáry G. Emil polgármestert és dr. Havranek József alispánt. Az egyesület fennállásának 25. évfordulója alkalmából kiállítást is rendeztek.

 

muzegyesulet_diszgyules, 1935 (1)

A múzeumegyesület 25 éves jubiláris díszgyűlése, 1935. április 28-án (fotó: Székesfehérvári Szemle, 1935., V. évf., I-II.)

 

A jubileum évének másik fontos eseménye, hogy megkezdték a múzeumépület bővítését (Schmidl Ferenc és Molnár Tibor tervei alapján), így új kiállítóterekhez és raktárakhoz juthatott a múzeum, valamint megújult a homlokzata is (Kotsis István terve szerint).

 

muzeumepulet, 1936 után (1)

A múzeum új homlokzata, 1936 után

 

Múzeum homlokzata az Országzászlóval, 1936 után (1)-jav

A múzeum homlokzata az Országzászlóval, 1936 után

Marosi halálával (1939) véget ért a múzeumegyesület támogatásával működő múzeum virágkora, a második világháború alatt az egyesület működése akadozott, majd 1944-ben meg is szűnt. A háború a múzeumépületben jelentős károkat okozott, a gyűjtemények azonban sértetlenek maradtak. 1949-ben, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatótanácsa Fitz Jenő régészt helyezte a székesfehérvári múzeumba igazgatónak. Ez azonban már egy másik történet…

Izinger Katalin művészettörténész
Szent István Király Múzeum

 

Fotók:
Szent István Király Múzeum, Adattár

Irodalom:
Demeter Zsófia: A derék város. Székesfehérvár Anno… 3., Székesfehérvár, 2017
Demeter Zsófia – Gelencsér Ferenc: Örvendezz, királyi város! Székesfehérvár Anno… 2., Székesfehérvár, 2002
Marosi Arnold: A székesfehérvári múzeum új otthona. Hadimúzeumi lapok (a História melléklete), 1929. június, 2. kötet, 1. füzet, p. 21.
Marosi Arnold: A székesfehérvári múzeum, Magyar Művészet, 1930., VI. évf., pp. 474–477.
Marosi Arnold: A múzeum kibővítése és átrendezése. Székesfehérvári Szemle, 1937., VII. évf., III-IV., pp. 33–36.
Pesti Hírlap, 1935. április 30., p. 9.
-FO: Százéves a fehérvári Múzeum, Fejér Megyei Hírlap, 1973. február. 4., p. 9.