Kis néprajzi kalauz ─ tavaszi jeles napok

Virágvasárnapi barkaszentelés

 

Virágvasárnap a húsvétot megelőző vasárnap, Jézus Jeruzsálembe történő dicsőséges bevonulásának emléknapja. János evangéliumában így ír erről: „Másnap nagy tömeg vonult föl az ünnepre. Hallották, hogy Jézus Jeruzsálembe jön. Pálmaágakat fogtak és kivonultak eléje. Így kiáltoztak:
„Hozsanna!
Áldott, ki az Úr nevében jön,
Izrael királya!” (Jn. 12, 12-13.)
Az ünnep latin neve Dominica palmarum, azaz pálmavasárnap. Mediterrán vidékeken, ahol megterem a pálma, pálmaágas körmeneteket és pálmaszentelést tartottak ezen a napon a 6─7. századtól. Magyarországon és Európa mérsékelt éghajlatú vidékein pedig pálma helyett barkát szentelnek ekkor. A barkaszentelésen kívül az egyházi szertartás, az ünnepi mise része a körmenet is. A liturgia színe a piros. A szentelt barkát, melynek elnevezése a magyar tájnyelvben igen változatos (cica, cicaberke, cicuska, cicamaca, cicabarka, cicula, pimpó) a néphagyományban nagy becsben tartották. Gyógyító, oltalmazó, védő, megerősítő, egészségvédő szerepe felhasználásának számos alkalmával megnyilvánult. Általános gyakorlat volt, hogy villámcsapás ellen az ereszbe tűzték. Jégverés ellen a szőlő négy sarkába helyeztek el egy─egy szálat. Gyakran a temetőbe is vittek belőle és a hozzátartozóik sírjába szúrták. A mestergerenda fölé vagy a szobai feszület, szentkép mögé is tették, hogy oltalmazza házat. A jószágok ételébe kevertek belőle, hogy egészségesek maradjanak. Torokfájás, hideglelés ellen lenyeltek belőle egy-egy szemet. Füstjével a szemmel vert, rontásban lévő gyereket gyógyították. Méhkasok alá is tehettek belőle, hogy a méhek sok mézet adjanak. Előfordult, hogy az eladósorban lévő lányt megveregették vele, hogy mielőbb férjhez menjen.

dr. Varró Ágnes néprajzkutató –

Szent István Király Múzeum

(Felhasznált forrás: Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. Budapest, 1973. 194-200. p. ,Verbényi István – Arató Miklós Orbán: Liturgikus lexikon. Budapest, 1988. 266-267. p.)

 

Fotó: Virágvasárnapi barkaszentelés a székesfehérvári Prohászka─templom udvarán, Kaszap István sírja előtt 2019-ben. (Hered Kata felvétele)

Trepanáció a népi állatorvoslásban

A kergeség gyógyítása

Olvasván régész kollégáim fotókkal illusztrált bejegyzését a trepanált koponyákról, eszembe jutottak a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajzi tanszékéről egyetemi hallgatóként, az 1980-as évek elején Gömörben és a Hernád-mentén tett gyűjtőútjaim. Egyik terepen gyűjtött témám a juhászat volt. Idős juhászokat kerestem meg, gyakran a hegyoldalakban, legelőkön munka közben, hogy szóra bírjam őket a juhtartás hagyományairól, többek között a juh betegséginek gyógyító gyakorlatáról. Kivétel nélkül valamennyien emlékeztek a kergeség gyógyításakor a koponyalékelésre. Gyorsan utánanéztem közel négy évtizede írt céduláimon a gyűjtött anyagomnak. 1982 novemberében egy idős gönci juhász így mesélt a juh koponyalékeléséről:

Kergeség, kergekór, keringős juh

A legelőn pete ment az állat orrába. Csak forgolódott. Az agyán ujjpercnyi hólyag nőtt. Ilyenkor a juhász kitapogatta a koponyát, ahol puha volt, ott volt a hólyag. Ezen a részen lenyírták a gyapjút. Árral felszúrták a bőrt, s levágták. A vért rézgáliccal elállították. A vérzés elállta után meglékelték a koponyát. Ha nem jött ki a hólyag, belefújtak az állat orrába. Vigyázni kellett, hogy a hólyag el ne fakadjon. Ha a hólyag kijött, visszahelyezték a koponyarészt és szurokkal leragasztották. Ruhával bekötötték a fejét. Másnap már felállt, ivott, evett.

Történelmünk során a háziállatok, közöttük a juhok gyógyítása is három pilléren nyugodott: a hagyományos tudásanyag átadásán, a gyógyító saját tapasztalatán és a mindenkori humán orvostudományból ellesett elemeken. Jellemző a természetismeret, a racionális gyakorlat és lényegében hiányoznak a kultikus elemek. A juhok gyógyításával hagyományosan pásztoraik foglalkoztak, akik különösen jó sebészeknek mutatkoztak. A legismertebb juhbetegséget, a kergeséget, keringősséget „műtét-tel” (trepanáció) orvosolták. A kutyában lévő pántlikaféregtől (galandféreg) megfertőzött birka fejében hólyag képződik. E fölött a koponyacsont elvékonyodik. A megpuhult helyen félkör alakban a bőrt, majd a csontot felmetszették és felhajtották; egy kis, tompa végű fadarabbal kiemelték a kergeséget okozó hólyagot; ezután a csontot és a bőrt visszahelyezték s az utóbbit néhány öltéssel összevarrták.

– dr. Varró Ágnes néprajzkutató –

Szent István Király Múzeum

Felhasznált forrás: https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/MagyarNeprajz-magyar-neprajz-2/ii-gazdalkodas-4/allattartas-pasztorkodas-A52/juhtartas-C41/betegsegek-es-gyogyitasuk-CAE/

Szent Sebestyén, Székesfehérvár ─ Felsőváros védőszentje

Szent Sebestyént a félelmetes pestisjárványoktól való megszabadulás tette népszerű szentté. Különösen élő a kultusza Székesfehérvár északi városrészében, Felsővárosban. Az egész város közösen ünnepel emléknapján, január 20-án a felsővárosi templom búcsús nagymiséjén. Járványok idején hívta őt segítségül katolikus népünk.
Sebestyén, az egyik leghíresebb ókeresztény vértanú Diocletianus császár idején, a 3. század végén szenvedett mártírhalált. Testőrparancsnokként szolgált, ám amikor kiderült keresztény hitvallása, nyilakkal kivégezték, azonban nem halt meg, fölépült, s újra szolgálta a császárt, aki másodszorra sem kegyelmezett neki, halálra botoztatta. Mivel a járványok, a betegség terjedését már az ősi hitvilág szerint is a nyílvesszőknek tulajdonították, ebből következett, hogy már igen korán, a 7. században, az ő oltalmát kérték különösen pestisjárvány idején. Tisztelete a középkorban, az 1348-as nagy fekete halál után vált elterjedté. Szinte alig akadt olyan középkori templom, amelyben ne emeltek volna oltárt a tiszteletére. A barokk korban ismét erőre kapott kultusza, oszlophoz kötözött köztéri szobra számos településen ebből az időből való.
A pestisjárványtól való megszabadulás érdekében Székesfehérvár lakossága 1739-ben Szent Sebestyén tiszteletére böjttel, körmenettel kapcsolatos és örök időkre szóló fogadalmat tett. E fogadalom értelmében építették 1739-41 között a Szent Sebestyén kápolnát, amit 1800-tól 1807-ig egy nagyobb templommá bővítettek. Székesfehérvár─Felsővárosban a Sebestyén─napi búcsút minden család megünnepelte (január 20.). Reggel ünneplőbe öltözve mentek a püspöki nagymisére. Ezen a napon lemondtak a munkáról, a rokonok, barátok társaságában töltötték az időt. Ünnepi ebédre hívták alsóvárosi, vízivárosi vagy palotavárosi rokonaikat, a délután pedig beszélgetéssel, borozgatással telt. A fiatalság este a Sebestyén─bálban, búcsúbálban szórakozott, táncolt. Ma is Szent Sebestyén litániát tartanak az ünnep nyolcadában, amikor ünnepélyesen kiteszik a jobb oldali első mellékoltárra a szent ereklyéjét.

A litánián felhangzik a Szent Sebestyén ének is:

Nagy szent kínszenvedéssel nyerted dicsőségedet,
Utóbb végső csepp véreddel pecsételted hitedet.
Benned tett bizodalmából városunk hozzád kiált,
Távoztasd el tájékáról a rettentő döghalált.

Isten után Szent Sebestyén benned van reménységünk,
Pártfogásod rajtunk lévén kegyelmet nyer kérésünk.
De egyszersmind nyerj malasztot, s a bűnöktől oltalmazz,
Hogy már többé meg ne bántsuk, azt ki most is irgalmaz.

Ezekben a vészterhes, fenyegető hetekben jusson eszünkbe Szent Sebestyén, forduljunk hozzá és kérjük égi segítségét, miként tették ezt évszázadokon át a betegség, járványok idején fehérvári elődeink.

Fotó: A felsővárosi Szent Sebestyén templom oltárképe.

 

dr. Varró Ágnes néprajzkutató

Szent István Király Múzeum

 

 

Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25.)

Kis néprajzi kalauz – tavaszi jeles napok I.

A tavaszi ünnepek sorából kiemelkedik Szűz Mária Szentlélektől való fogantatásának (Conceptio Domini), közismert nevén az Angyali Üdvözletnek emléknapja. Karácsonytól visszaszámolva pontosan erre a napra, március 25-re esik Jézus életének Mária méhében való isteni fogantatása. A képzőművészetben és a vallásos szövegekben, imádságokban egyaránt gyakori e jeles esemény megörökítése. Az Angyali Üdvözlet ihlette az Üdvözlégy és az Úrangyala imádságokat is. Egy 19. század elején nyomtatott imakönyv pedig így meséli el a csodálatos történetet:

Názáreth kis várossába
Angyal követséggel jön,
egy Szűz Személy hajlékába
kinek ekképen köszön:
Üdvöz légy Szent Szűz, kit az ég malasztokkal tellyesít!
Téged a gonosz ellenség fúllánkja nem sebesít.
Az Úr veled, s nem ért átok.
Boldogságod óh! melly nagy.
Azért asszonyi állatok közötte Te áldott vagy.
Méhedbe fogod foganni
Önnön az Isten fiát,
aki meg fogja váltani Ádámnak maradékát.
A Szűz e’ köszöntést vévén, színe félelmet mutat,
s hogy lesz ez? mondá mivel én nem ösmerek férfiat?
Az Isten fog árnyékozni,
Angyal reá felele, s reád alá botsátkozni fog Szentlélek ereje.
A Szűz mondá eztet hallván:
Szavaid szerint legyen,
s minden, mit Istenem kíván, rajtam bétellyesedgyen.

Magyarországon Gyümölcsoltónak nevezik ezt a napot, ami nagyon kifejező és árulkodik a hozzá kapcsolódó mezőgazdasági munkáról. Hagyományosan ekkor végezték a szőlő metszését, és a gyümölcsfák oltását, arra emlékezve, hogy Mária is ezen a napon fogadta méhébe Jézust. Székesfehérvár-Felsővárosban a déli harangszó idején kimentek a kertbe és megrázták a gyümölcsfákat, hogy bőségesen teremjenek. Úgy tartották, hogy aki ezen a napon fát vág ki, nagy szerencsétlenség éri. Időjárásjóslás is kapcsolódik Gyümölcsoltó Boldogasszony napjához: ha megszólalnak a békák, még 40 napig hideg lesz, késlekedik a tavasz. Viszont a szép, napos idő jó termést jelez.

(Forrás: Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. Budapest, 1977., Csoma Zsigmond: Magyar történeti borkalendárium. Budapest, 2004. , Ájtatos imádságok a Keresztény Katholikusoknak lelki hasznokra. Buda, 1806.)

dr. Varró Ágnes
néprajzkutató

Szent István Király Múzeum

Cikkindító kép:

Angyali Üdvözlet. A kép eredetije a Szent Anna Bazilikát ékesíti Altöttingben.
(Forrás: Rózsafüzér. Szerkesztő és kiadó: P. Radnai Tibor OFM Cap. Bécs, 1977.)

Hallgassanak Örkényt, „olvassanak” Rébert!

Korábban már bátorkodtunk utalni rá, hogy számos érdekes, felfedezni való részlettel büszkélkedik a Réber László kiállítás. Nos, itt egy újabb bizonyíték! Tessék csak megállni a két terem találkozásánál levő beszögelésnél, saroknál. Egy fülhallgatót láthat ott a közönség, felette kilenc kis Réber-illusztrációval, melyek Örkény István egyperces novelláihoz készültek. Olvassák el az ott levő felhívást: „Érintse meg valamelyik képet, és hallgassa végig az illusztrációhoz tartozó egyperces novellát!
Fogadják meg bátran a tanácsot: miután a fülükre tették a hallgatót, nyomogathatnak ilyen vagy olyan sorrendben, vagy akár random, véletlenszerűen. Nem fognak csalódni. Mert ez a kiállítási ötlet remek, és kettős élményt kínál. Egyrészt a fülükben hallhatják a kiváló szöveget, és közben nézegethetik és értelmezhetik a rajzot. Egyszerre hallhatják Örkény írásait és „olvashatják” Réber rajzait. Annak, aki még nem járt a kiállításban, vagy volt ott, de nem állt meg ennél a saroknál, nem áruljuk el, hogy mely egypercesek bújnak meg a képek mögött. Legyen elég annyi, hogy hallhatnak (láthatnak) fura ikreket, szembesülhetnek azzal a talánnyal, hogy az autóvezető miért ül kocsijába, ha ismeri a másnapi tragédiát. Továbbá megtudhatják, miről elmélkedik egy pocsolya, hogyan szaggatták négybe a pogány Süttőfia Süttőt, miért viszket egy egész család, avagy ki az a Hubauer Sándor, azon túl, hogy nyolchónaposan pucér volt.
Akinek pedig a hangját hallják a fülhallgatóból, az nem más, mint Tűzkő Sándor színművész, a Vörösmarty Színház társulatának tagja. Nem először szerepel a múzeumban Örkény kapcsán: néhány éve Váradi Eszter Sára kolléganőjével olvastak fel egyperceseket a Múzeumok Éjszakáján, Gärtner Petra, a kiállítás kurátorának invitálására. Ennek aztán – Murphy után szabadon – folyománya is lett. Petra ugyanis felkérte Tűzkő Sándort, hogy a kilenc egypercest az ő hangján rögzítsék az állandó kiállításhoz.

BLOG_Örkény_Mi-ez_Mi-ez

Mi ez, mi ez? (Örkény István: Egyperces novellák)

Nagyon örültem a felkérésnek, mert kifejezetten szeretem a groteszket, a humort, az abszurd műfaját. Az ilyen stílusú darabokban is szívesen játszom – tudtuk meg a színésztől. – Talán meglepő, de már gyerekkoromban megkedveltem Örkényt, ahogyan a családom is szerette. Érdekes, de abban az időben az emberek valahogyan fogékonyabbak voltak erre a stílusra, kedvelték az abszurd humort, szerettek magukon és a világon röhögni. Az akkori filmekben is gyakorta visszaköszönt ez a stílus, látásmód. Sajnos, ma kevésbé látom ezt. Szóval, kedvemre való volt az egész. Petra elküldte a szöveget, aztán a színház stúdiójában felvettük a hanganyagot. Elsőre nem sikerült, mert nehéz volt eldönteni, hogy milyen legyen: mint egy hangoskönyv vagy egy rádiójáték? Egyáltalán: hogyan hangozzék? Aztán rátaláltunk a megfelelő stílusra.
Ezt tanúsíthatja a látogató, fülhallgató-hallgató és rajz-néző is. Tűzkő előadásában, hangsúlyaival még nagyobbat ütnek a történetek, a groteszk fordulatok. A színész egyébként egykor Nyíregyházán, a színészképzőben is Örkény-egypercest adott elő stúdiós barátjával, a címe: Legmerészebb álmaink is megvalósíthatók! Tudják, ez szól a Simca autó fura tulajdonosáról, hölgyismerőséről és a tizenkét háromlábú kutyáról. Tűzkő Sándor különben szerepel a Trianon című darabban is, a Vörösmarty Színház legújabb bemutatójában. Az is kellőképp groteszk és abszurd történet. Ha tudják, nézzék meg! De a Réber László kiállítást se hagyják ki, benne a „hangos” egypercesekkel és a hozzájuk tartozó illusztrációkkal. Különleges élmény.

– Szabó Zoltán –

Blogindító képünkön: Magyar panteon (Örkény István: Egyperces novellák)

Dr. Fülöp Gyula (1953–2019) emlékére

Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.
Arany János: Domokos napra

Amilyen váratlanul és hirtelen állítottál be sokszor bakonykúti kis házunkba a szomszéd utcából, olyan váratlan hirtelenséggel távoztál el közülünk karácsony első napján. Néhány nappal előtte még a múzeum folyosóján futottunk össze, ahol örök derűddel köszöntöttél. Nem sejtettem, hogy utoljára találkozunk, de most már tudom, hogy ez a kép örökre megmarad az emlékeimben.
Még egyetemista voltam, amikor személyesen megismertelek, több mint tíz esztendeje már annak. Akkor még csak azt tudtam rólad, hogy munkásságod megkerülhetetlen és kiemelkedő jelentőségű Fejér megye avar kori kutatása kapcsán. Még egyetemi hallgatóként, 1975 februárjában kerültél a székesfehérvári István Király Múzeum állományába népvándorlás koros régészként. Attól a pillanattól kezdve fáradoztál az avar kori lelőhelyek feltárásán és feldolgozásán, még a doktori disszertációd is ebben a témakörben írtad. Bakonycsernye, Kajászó, Velence, Szabadbattyán, Dunaújváros. Csak néhány település a sok közül, ahol avarokkal találkoztál abból a célból, hogy megismerhessük ezt a rejtélyes népet, akikben őseinket is tisztelhetjük. Te már minden kérdésünkre tudod a választ. Biztos vagyok benne, hogy köztük kvaterkázol!

pt180525fulopgyulaszabmuvhaz501-FMH-fotó

Lassan egy évtizede, hogy az én utam is a Szent István Király Múzeumhoz vezetett. „Egyre többször volt szükség az “öreg csóka” negyven éves helyismeretére az intézményen belül, és megyeszerte egyaránt. Kialakult a kollegiális kapcsolat.” – ahogy azt Te magad fogalmaztad meg egy kéziratodban. Aztán nekem is Bakonykúti lett a választott otthonom. A szomszédolások során kiderült, hogy sok mindenben másképp látjuk a világot, mégis életem nehéz helyzetében mellettem álltál és segítettél. Akkor értettem meg, hogy miért tisztelnek és szeretnek Téged oly sokan, függetlenül attól, hogy melyik irányból értelmezik ugyanazt a valóságot, ami körülvesz minket. Mindenkiben az embert láttad, mindenkire barátként tudtál tekinteni, akit a bizalmadba fogadtál, és minden helyzetben (nagybetűs) Ember igyekeztél maradni. Csoportvezető, régészeti osztályvezető helyettes, régészeti igazgatóhelyettes, majd igazgató mintegy másfél évtizeden át – olvashatjuk az életrajzodban. Vezető pozíciók ide vagy oda, mindvégig őszinte fesztelenséggel, közvetlenséggel és egyedi humorral fordultál embertársaidhoz. Szakemberként és Emberként nagy űrt hagytál magad mögött!
Búcsúzom Tőled a magam, a régészeti csoport és a múzeumi kollektíva nevében.

Nyugodj békében, Gyula!

dr. Szücsi Frigyes
régész

 

Fotók: Simon Erika, szekesfehervar.hu és Pesti Tamás, Fejér Megyei Hírlap

AUTÓKÓR ELDORÁDÓBAN

Réber és az animáció

Aki felkeresi a Hetedhét Játékmúzeumot, és megtekinti az emeleten berendezett Réber László állandó kiállítást, az mindenütt találkozhat az életmű egy-egy további, különleges fejezetével. Érdemes tehát többször is ellátogatni a Vonalba zárt történetek című tárlatra, mert újra és újra érhet bennünket meglepetés, igazolva e különleges alkotó sokrétű tehetségét.
Ha például lecsücsülünk a kiállításba illeszkedő, oda tervezett zsámolyokra, szemben a teremben elhelyezett monitorral, és szánunk rá negyedórát, akkor megbizonyosodhatunk arról, hogy Réber László az animáció műfajában is maradandót alkotott. Igaz, mindössze három film fűződik a nevéhez, ám a végeredményt látva mindenképp talányos, hogy miért nem lett gazdagabb az életmű e sajátos fejezete. Tény, hogy a filmek az 1960-as években születtek, aki pedig valamennyire járatos ebben a műfajban, az nyilván tudja, hogy az az évtized volt a magyar animáció felnőtté válásának, felívelésének időszaka. Mindenesetre érdemes a filmek megtekintése előtt megnézni a tárlat rajzait, hogy meggyőződhessünk róla: Réber vonalrajzai, figurái az animációkban is visszaköszönnek. Valamint a játékosság, többértelműség, amely grafikáit is jellemzi. Ajánlott tehát, hogy a néző ez esetben is támaszkodjék asszociációs készségére, képzelőerejére.

BLOG_Réber-animációsfilmek_enteriőr

Enteriőrkép a kiállításból (fotó: Dabasi András)

A befogadást segítheti a Réber más műveit is jellemző humor, karikaturisztikus hangvétel, a groteszk jelenléte. Ráadásul ezek az animációk a kollázs műfaját felhasználva készültek. Persze amolyan „réberesen”. Különösen igaz ez az Autókór (1964) és az Eldorádó (1965) című darabokra. Ezúttal is rádöbbenhetünk, hogy Réber művei ma is mennyire élnek. Az Autókórt Imre Istvánnal közösen rendezte, és már a címe is játékos: az autók fékevesztett imádata kortünet, de kórtünet is lehet. S gondoljunk csak bele: a rendszerváltás után talán úgy gondoltuk, hogy ez a „betegség” szép lassan elmúlik. Ehhez képest egy csomó polgártársunk fejében még mindig lóerők és autómárkák dübörögnek – gondolat helyett. Szellemes és ötletes munka, tele képi gegekkel, a rajz és a fotó ügyes kombinációjával.

Amíg ebben a filmben felfedezhető egyfajta sztori, sőt, még „főszereplővel” is büszkélkedhet, az Eldorádóból ez már hiányzik. Ennek ellenére az asszociációkra, a képek feleselésére építő stílus különösebb nehézség nélkül értelmezhető. A hatvanas években erősödött fel a szerzésvágy, a fogyasztás, és általában véve is a fogyasztói társadalom kritikája. Ezzel együtt lett egyre többet emlegetett kifejezés az elidegenedés, mint kor- és kórtünet. Réber nyilván ismerte az olasz filmes újhullám akkori darabjait, az ezekre rímelő hazai próbálkozásokat, fotókat, képzőművészeti alkotásokat. Az Eldorádóban bemutatott világ pedig nem tűnt el az idők során, sőt. A sokadik Black Friday, az őrült vásárlási láz után ki tagadná, hogy a fogyasztás, a megszerezhető tárgyak, a közösségi háló, a média éppúgy uralják az életünket, mint a hatvanas évekbeli Eldorádó lakóinak mindennapjait az akkori tárgyak.
A harmadik munka, Az ember, a Föld és az űr (1967) alig egy perces. Akár tanulmánynak is tekinthető, hogy mit lehet kezdeni a vonalakkal, és a nézőre, látogatóra bízza, hogy a vonalba zárt történetek közül melyiket képzeli az animáció mögé.
Látogassanak el tehát a kiállításra, akár első alkalommal, akkor többedszerre, és feltétlenül üljenek le a képernyő elé is!

Cikkindító képünkön: részlet az Autókór című rajzfilmből

Szabó Zoltán írása