TETTAMANTI KÜLÖNLEGES VILÁGA

Aki továbbviszi Réber szellemiségét

 

A Szent István Király Múzeum kortárs gyűjteménye nemrégiben hét különleges grafikával gazdagodott – alkotójuk Tettamanti Béla, a kortárs művészet sajátos hangú alkotója. Művei senki máséval nem összetéveszthetők: grafikáit olykor alaposan meg kell nézni, hogy az a gyakran filozofikus, mély mondandó, és a művekből áradó humor, fanyar irónia eljusson hozzánk. Meg kell küzdeni az élményért, venni kell a fáradtságot, hogy ráálljunk arra a gyakran abszurd, „tettamantis” szemléletre, világlátásra, ami annyira jellemző rá.
De ez a hét grafika – a múzeum új szerzeményei – bizonyítják: megéri a küzdelem. Ki-ki eldöntheti, melyik munka áll hozzá közelebb. Mondjuk A magyar foci látványa című kép gyilkos iróniája vagy a finom humorral átszőtt, nosztalgikus hangulatú Emlékek című grafika. Esetleg az Öntekervény – a folyton taposó, a kerekeket, no meg az önmagát hajtó ember és a tekerésben töltött élet groteszk–abszurd víziója.
Parti Nagy Lajos író mondta róla egy kiállítás megnyitóján: „A Tettamanti-mű olyan, mint valami organikus, hús-vér ördöglakat, amelynek nem megfejtése van, nem szájbarágata, hanem nézete. Sejtelme és sugallata. Titka van, amit együtt közelítget a néző és a rajzoló. És nem tudom, mikor ki jut közelebb. Ezért nem keresztrejtvény, nem tréfa, hanem műalkotás, amiben persze nem ismerünk tréfát. Ha humoros, ha nem.

Állatfarm

Tettamanti Béla: Állatfarm 

 

Tettamanti Béla – aki éppen mostanában, decemberben ünnepli a születésnapját – visszatérő, igen kedves vendégnek számít Székesfehérváron. Ő nyitotta meg tavaly, a Hetedhét Játékmúzeumban a Vonalba zárt történetek című állandó kiállítást, amely Réber László művészetét mutatja be. Tavaly ősszel pedig eljött a kiállításhoz kapcsolódó estek egyikére, hogy meséljen atyai jóbarátjáról, mesteréről, Réber Lászlóról.
Tettamanti kifejezetten büszke arra, ha azt mondják róla, ő az, aki továbbviszi Réber szellemiségét. Mert ugyan Tettamanti képi világa, vonalkultúrája egészen más, mint Réber Lászlóé, de a Réber-hatás tagadhatatlan. Mestert és tanítványt összeköti a groteszk, ironikus világlátás, a gondolatgazdagság, a képek filozofikus mélysége. Ahogyan az Rébernél is megfigyelhető, Tettamanti Béla grafikái sem köthetők soha éppen aktuális politikai–társadalmi helyzethez – időtlenségük miatt képesek hatni évtizedek múlva is.
Tettamanti – ahogy ő mondja – sok cikkcakk után érkezett meg a grafikusi pályára: 1975 óta jelennek meg újságrajzai (az első az Élet és Irodalomban látott napvilágot), 1981 óta alkot könyvillusztrációkat. Éveken át készített grafikákat a Népszabadság hétvégi mellékletének – és akár nemet is mondhatott. Maga választhatta meg, melyik íráshoz, kortárs novellához kapcsolódjon a maga vizuális gondolataival.
Amikor itt járt a Hetedhét Játékmúzeumban, és Réberhez fűződő barátságáról mesélt, megkérdeztük tőle, hogy manapság is naponta dolgozik-e? Így válaszolt: „Én nem dolgozom – rajzolok… Nagy szerencsém van, hiszen azt csinálom, amit szeretek, gyakran éjszaka is ezzel foglalkozom: ülök a rajzasztalnál vagy utánaolvasok egy-egy témának. Jó, persze, tudom, hogy úgy tűnik, riszálom magam – mert ezt nem nevezem munkának. De ha leülök a rajzasztalhoz, én úgy érzem, hogy a passziómnak élek.
Mi pedig a Fehérvárra került képeket nézegetve azt kívánjuk a nagyszerű alkotónak, rokonszenves embernek, hogy továbbra is őrizze meg „tettamantis” derűjét, optimizmusát, és a rá jellemző energiával éljen továbbra is legfőbb szenvedélyének: a rajzolásnak!

A cikkindító képen Tettamanti Béla: Öntekervény

Gábor Gina

KEDVCSINÁLÓ AZ ÜNNEPI MENÜSORHOZ – RÉBER RAJZAIVAL

Szakácskönyveket is illusztrált a neves grafikus

 

Ilyenkor, advent idején a háziasszonyok már az ünnepi menüsort tervezgetik, és fellapozzák a szakácskönyveket. Azt talán kevesen tudják, hogy Réber László grafikusművész szakácskönyveket is illusztrált. A Réber munkásságát bemutató, Vonalba zárt történetek című kiállításon – akárhányszor nézzük meg a tárlatot – mindig felfedezhetünk újabb és újabb érdekességeket. Ez is volt a rendezők célja: ezért érdemes visszatérni. Hiszen sziporkázóan szellemes rajzokat, filozofikus, gondolatébresztő, de humort sem nélkülöző egyedi grafikákat nem csak a falakon láthatunk – a kiállítótérben lévő érintőképernyőn lapozgatva is elérhető egy sereg Réber-rajz és vázlat. A tárlaton elhelyezett könyvespolcon is bőséggel találunk olyan köteteket, amelyeket a neves grafikusművész illusztrált.
Az ott sorakozó kiadványok között bukkanhatunk rá F. Nagy Angéla A család szakácskönyve című munkájára, amely a Nők Lapjában megjelent receptek gyűjteményét tartalmazza. Az 1986-ban kiadott kötetben minden egyes fejezetet Réber szellemes, ötletes rajzai ütnek fel. A baromfi-receptekről szóló résznél a konyhában egy gáláns férfiú a háziasszony hatalmas, edényfogó kesztyűbe bújtatott kacsójára leheli a csókot – feltehetően köszönetként, a finom ebédért. A pecsenyéket felvonultató fejezetben a késeket élező úr bajsza is a fenőkést idézi. A levesek tárgyalásánál pedig az élet mintha ismételné a falvédőn látható jelenetet. De csak „mintha”! A Réber-rajzon az asszony levesestállal érkezik, hogy az urának enni adjon, éppen úgy, akár a konyhát díszítő falvédőn. Az idealizált falvédőjeleneten mindkét szereplő mosolyog – miközben a valóság más, sugallja a rajz, hiszen ott mindkét szereplőnek legörbül a szája. Hát igen, a konyhai „robot” fárasztó, a háziasszonynak sincs mindig kedve főzni és nyájasan mosolyogni…
Nem tudjuk, miként merült fel, hogy Réber László rajzaival jelentessék meg F. Nagy Angéla szakácskönyvét. Talán úgy, hogy Örkény István legendás, műfajteremtő Egyperces novelláit hajdanán Réber László illusztrálta. Rajzai teljesen ráfelelnek az örkényi világra, annak szuverén képi variánsai. Örkény szövegei és Réber rajzai egyaránt sallangmentesek, csak a lényegre koncentrálnak – együtt hatnak igazán.
Nos, F. Nagy Angéla volt Örkény István második felesége. Visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Örkény nagy ínyenc volt, az ő inspirálására kezdett el főzni fiatalasszonyként. Nem lehetett ez könnyű, hiszen a nagypolgári családból származó Angéla lánykorában nem volt erre rákényszerítve – náluk otthon szakácsnő főzött. Örkény azonban nemcsak főzésre inspirálta, nemcsak megismertette vele a kifinomult francia konyhát, hanem írni is tanította – ő javította ugyanis szakácskönyvírói pályafutása kezdetén F. Nagy Angéla kéziratait. Így aztán nem csodálkoznánk azon sem, ha Réber Lászlóval is Örkény révén került volna munkakapcsolatba: biztosat nem tudunk, de a jelek szerint Rébernek volt mondanivalója a gasztronómia kapcsán is.

BLOG-kép_szakácskönyv-2-jav

Ezt azért is magabiztosan állíthatjuk, mert a Lénárt Vera és Pákozdi Judit szerkesztésében megjelent Főzőkanállal hazán kívül című receptgyűjteményhez szintén Réber László készített illusztrációkat. Pályázat útján kerültek be a kötetbe a receptek, amelyeket olyan magyarok gyűjtöttek, akik hosszabb ideig éltek külföldön, és ott tettek szert helyi receptekre, amiket ők is szívesen és gyakran készítettek el. Réber rajzolói fantáziáját is megmozgatták ezek az ételek: a rajzok a kötetben a lapszélen szerepelnek, az adott recept szellemes kiegészítőjeként. Az ananászos csirke például az ő rajzán ananász-testű madárként szalad, egy csehországi étel, a füstölt oldalas mártással és gombóccal Réber-féle „receptjén” természetesen maga Svejk is megjelenik, az algériai báránykaraj készítőjének pedig csak a szeme villan ki a fátyol alól.
Manapság, amikor annyi szakácskönyv lát napvilágot színes fotókkal, különlegességnek számítanak a néhány vonallal megrajzolt, kifejező és ötletes Réber-rajzok. Kedves humorukkal talán még nagyobb kedvet is csinálnak a főzéshez, mint a „színes-szagos” kiadványok.

Gábor Gina

EGYÜTT GYŐZTÉK LE A GONOSZT

Mesés családi délután, Réber nyomán

A Hetedhét Játékmúzeum Réber-kiállítása szinte minden hónapban kínál valamilyen programot. Legutóbb a családokat várták egy kis kézműveskedésre, amit már a közelgő ünnep ihletett. Az adventi készülődés idején szokás kicsit feldíszíteni a lakást: a Vonalba zárt történetek című tárlaton ehhez adtak segítséget Réber László meseillusztrációinak felhasználásával. A kiállítás kurátora, a foglalkozás vezetője, Gärtner Petra hozott egy csokorra valót Réber varázslatos rajzaiból – a jellegzetes, néhány vonallal megrajzolt figurákat, jeleneteket pedig a résztvevők színezhették ki a kedvük szerint. Megjelentek a kis képeken A Négyszögletű Kerek Erdő lakói Lázár Ervin meséjéből, ott voltak Milne Hatévesek lettünk kedves Réber-rajzai és a többiek… Például a Legyél te is Bonca! szereplői Varga Katalin történetéből, no és Kipling Az elefántkölyök című könyvének állatfigurái… Természetesen nem kellett követni az eredeti illusztráció színeit, a gyerekek és kísérőik – anyukák és apukák – a saját képzeletükre és szépérzékükre hagyatkozhattak. Az apró kis rajzokat aztán színes – bordó, sárga, zöld – kartonlapokból kivágott körökre ragasztották, és ezeket a köröket fűzték fel – így alakultak ki az ünnepi, Réber-képekkel illusztrált girlandok.

11.23_Reber-2

A füzérek adventi szobadíszek is lehetnek, de akár ékíthetik az idén a karácsonyfákat is. Folyamatosan érkeztek a látogatók a foglalkozásra: egész családok dolgoztak együtt, vágtak, ragasztottak, színeztek. Kiderült, hogy nem csak az anyukák és nagymamák jeleskednek a kézműveskedésben: akadt néhány vállalkozó kedvű apa is, aki mindent elkövetett, hogy a gyerekek keze alá dolgozzon, és segítsen a mű elkészítésében.
Akadtak gyerekek, sőt felnőttek is, akik a kézműveskedés után szívesen letelepedtek a Réber-illusztrációkkal díszített hatalmas, puha padlószőnyegre, hogy bekapcsolódjanak a pszichodráma játékba, amelyet Zsadon Anna pszichológus és Rosta Helga múzeumpedagógus vezetett. Sosemvolt mesék – ez volt ezúttal a foglalkozás címe, hiszen rövid bevezető, jópofa, csoportot összekovácsoló, a fantáziát beindító játék után a résztvevők együtt rögtönözve, közösen találtak ki egy mesét, annak karaktereit, és a gyerekek azt is megmondták, hogy ők, kit szeretnének eljátszani.

11.23_Reber-3

Semmi sem volt kötelező, mindenki maga választhatott, ki lesz a játékban: ő lesz-e, aki gonosz sárkányként foglyul ejti a jókat, esetleg hercegnőként szerepel. Volt a játékban sokféle figura: cica, vizet fröcskölő elefánt, folyton megszólaló csengő, sütni tudó, nyáron is hőálló hóember, aki szereti a jégkrémet, taxis, aki nem nagyon tud vezetni, Semmi, aki mindent kiradíroz… A gyerekek – miután kitalálták a figurákat – egy nagy, sálakkal teli kosárból választhattak magukat különféle színű kendőket, amelyekből jelmez lett, ami segített az átlényegülésben. A mese végén persze, a fogságba esettek mind kiszabadultak, a kiradírozott világ újra megjelent, és győzedelmeskedett a jó a gonosz felett. Közben pedig a vadidegen gyerekek kicsit megismerkedtek egymással és önfeledten játszottak.

A Réber-kiállítás programjairól, a tárlatvezetésekről és a múzeumpedagógiai foglalkozásokról itt tájékozódhat:

+36 22 202 601,

https://www.facebook.com/hetedhetmuzeum/

Gábor Gina

A SOKOLDALÚ FEKETE, AVAGY RÉBER LÁSZLÓ KEDVENC SZÍNE

Tematikus tárlatvezetés a Hetedhét Játékmúzeumban

Réber László, a neves grafikusművész a fekete színt tartotta a legszebbnek – amit kicsit furcsállunk, ha eszünkbe jutnak a szívünknek kedves mesék igen színes és fantáziadús Réber-illusztrációi. Ugyanakkor tudjuk, hogy az alkotó egyszerű vonalrajzaival – egy- egy fekete tusvonallal – mi mindent volt képes megmutatni, érzékeltetni! A Vonalba zárt történetek című állandó tárlat kurátora, Gärtner Petra művészettörténész éppen Réber különös vonzalma miatt mélyedt el a fekete szín történetében, és sok érdekességre bukkant. Ezt osztotta meg legutóbb a hallgatósággal A sokoldalú fekete című tematikus tárlatvezetésen, a Hetedhét Játékmúzeumban.
A színekhez gyakorta kapcsolódik jelentés: a fekete a gyász színe, de sokak számára azt az élénkítő italt idézi, amivel a nap indul. A fekete ugyanakkor gyakran a luxus, az elegancia szimbólumaként jelenik meg. De ha a kéményseprőre vagy a fekete macskára gondolunk, a szerencséhez vagy éppen a szerencsétlenséghez – a szélsőséges érzelmekhez is – kötődik ez a szín… Az Ószövetségben a teremtéstörténetben azt olvashatjuk, hogy az első napon megtörténik a sötétség és a fény szétválasztása, mert a sötétségben nincs élet. A fekete tehát afféle alapszín: ezért is érdekes megvizsgálni, miként kezdett el a negatív dolgokhoz tapadni. Az Újszövetségben már az olvasható, hogy Jézus azt hirdeti: „én vagyok a világ világossága”. A tisztaság, a megszenteltség tehát a fehérhez társul, míg a sötétség, azaz a fekete szín a bűnhöz, a sátánhoz kapcsolódik.

_TÜKÖRKÉNT_Örkény

Az előadásban arról hallottunk, ez a képzőművészetben is megfogalmazódott: a középkorban három színnek volt különösen erős szimbolikus értéke – a feketének, a fehérnek és a vörösnek. Ez utóbbi a pokolhoz kötődik erősen. Gärtner Petra mindezt Fra Angelico és Hieronymus Bosch képeivel érzékeltette. Ugyanakkor arról is szó esett, hogy a középkori viseletben – az 1300-as években – miért és hogyan válhatott divattá a fekete, először a gazdag polgárok körében, majd az arisztokraták öltözékében is.
Az is kiderült, hogy a fekete-fehér világ térhódítására különösen a könyvnyomtatás hatott. A kézzel írt középkori kódexekre még a többszínűség jellemző – a kódexek lapja nem is fehér, hanem inkább sárga, az ábrázolások pedig színesek voltak. Ezen változtatott Gutenberg jóvoltából a könyvnyomtatás elterjedése az 1450-es évektől. Ezzel párhuzamosan a hasonló nyomdatechnikai logikával született metszetek készítése is igen népszerűvé vált. Mindezt Gärtner Petra az egyik legjelesebb alkotó, Dürer munkájával illusztrálta. A nyomtatott papír már jóval fehérebb volt, mint a kódexek papírja, az erre felvitt fekete festék pedig – a technika fejlődésével – egyre tartósabbnak bizonyult. Ez pedig komolyan befolyásolta a vizuális kultúrát, azt, hogy az alkotók fekete-fehérben is gondolkod(hat)tak. Még Rubens festményei is megjelentek nyomtatott formában, fekete-fehér változatban – mert ez vitte el távolabbi tájakra a képeinek hírét. A fekete-fehér metszeteken képesek voltak érzékeltetni a színeket is. Aztán a fekete a színek közül egyszer csak átlépett a „nemszín” tartományba. Newton tudományos kísérlete is ezt igazolta: a fényt egy prizma segítségével fel tudta bontani – márpedig az így kapott színek között sem fehér, sem fekete szín nincsen… Mindez inspirálóan hatott: a 18–19. században rengeteg színelmélet jelent meg, a festészetben pedig az impresszionista alkotók már eljutottak odáig, hogy feketével mint színnel alig is számoltak. Gauguin kizárólag zölddel és kékkel dolgozott fekete helyett.
S hogy mi az, ami a 20. században ismét megújította, megváltoztatta a fekete-fehérhez való viszonyunkat? A fotó és a film új korszakot hozott! Azt látjuk, hogy egészen a 60- as évekig óriási kultusza van a fekete-fehér képeknek, holott már a II. világháború után képesek voltak színes filmet gyártani.
Az izgalmas kultúrtörténeti bevezető után érkeztünk meg Réber világába. Az alkotó művészetének egyik kulcspontja, hogy vonalban gondolkodott, ezt jelzi a tárlat címe is. Réber karikaturistaként kezdte a pályáját, ebből nő ki a művészete. Már az ötvenes években született karikatúráira is jellemző az ötletesség, humor, rajzi csavar – de a valódi hangjára, stílusára inkább a 60-as és 70-es években talál rá. Ennek a periódusnak jellegzetes darabjai Örkény István egyperces novelláihoz készített illusztrációi. Ezek a rajzok nem valamiféle alárendelt szerepet játszanak, vagy a szöveg anekdotikus alátámasztását szolgálják, hanem tulajdonképpen önálló grafikaként ráfelelnek a szövegre. Örkény és Réber együtt hat: Réber groteszk–ironikus rajzai pontosan illeszkednek ahhoz az örkényi hangvételhez, amely az egypercesekben annyira magával ragadja az olvasót. Az élethez való hozzáállásuk, az egész világlátásuk összeköti a két alkotót, írót és grafikust. Örkény megszabadítja a novellát minden sallangtól, leírástól. Réber is sallangmentesen, néhány vonallal képes egész világot teremteni, sorsokat megmutatni.
Gärtner Petra tárlatvezetésén természetesen külön időt szentelt az életmű talán egyik legizgalmasabb, legfilozofikusabb önálló grafikai sorozatának. A 70-es években Réber László az Élet és Irodalom páratlan oldalára, a glossza-oldalra készített egyedi rajzokat, a legtöbbször cím nélkül. Ezek a fekete-fehér rajzok hihetetlen erővel hatnak. Eszköztelenül fogalmaznak meg filozofikus mélységű gondolatokat: életről és halálról, az emberről és társadalomban betöltött szerepéről, közérzetéről. Rébernek nincs szüksége másra, mint biztos kézre, tusra vagy ceruzára: a fehér papíron futó fekete vonalak elmondanak mindent. Íme, a fekete sokszínűsége Réber László művészetében!

Gábor Gina

Kora vaskori, 2600 éves halomsírok a grófi vadasparkban

Fehérvárcsurgó, Eresztvényi erdő

 

Az intézményünk köré szerveződő múzeumbaráti kör, a rendszeres kiállítás-látogatók és támogatók szerepe mindig is fontos volt a múzeumi szakemberek számára. Adódtak azonban olyan rendkívüli helyzetek is, amikor kézzelfoghatóan nekik köszönhettük egy-egy lelőhely, vagy lelet megmentését. Ez történt 1983. tavaszán is, amikor Rajnai Ferenc nyugalmazott székesfehérvári katonatiszt, egyben természetjáró és a régészeket segítő terepbejáró azzal a hírrel keresett meg a múzeumban, hogy Bodajk és Fehérvárcsurgó erdős részein kirándulva az eresztvényi erdőben, az egykori grófi vadasparkban található és már korábbról is ismert egyik őskori halomsír oldalában olyan friss ásásnyomokat talált, amelyek „nem olyan formájúak és jellegűek, mint amilyeneket a régészeti feltárásokon látni szokott”. Miután tisztáztuk, hogy a múzeum ezen a helyszínen jelenleg nem folytat feltárási munkát, azonnal a helyszínre mentünk.

Fehervarcsurgo-halomsir-blogkep-2

Amit találtunk az egyszerűen elképesztő volt: az egyik legnagyobb halomsírnak ugyanis az úttal átellenes, tehát a sétálók által nem könnyen észrevehető oldalában, egy 1 x 1 méteres aknát mélyítettek a halom közepébe. A rablók nem hétköznapi, sőt mondhatni „vájár szakértelemmel” dolgozva, az omlás ellen támfákat elhelyezve, majd létrán leereszkedve mintegy 2,5 méter mélységig eljutva, elérték és beszakították a kőréteggel borított faszerkezetű sírépítmény tetejét, jelentős kárt okozva mind a szerkezetben, mind az ott előforduló sírmellékletekben. Azonnal jeleztük mindezt a rendőrségen, és intézkedtünk az egyébként ismert és védett lelőhely további védelméről. A nyomozás hamar kiderítette, hogy két bodajki nyugdíjas bányász állt össze, hogy „megássák a kincset”, amit ott sejtettek. A történet azért különösen káros és sajnálatos, mert már korábban, ismeretlenek, többször megpiszkálták a többi halomsírt is, nagyrészt elpusztítva, a régészeti feltárás, a dokumentálás és értékelés számára gyakorlatilag alkalmatlanná téve azokat. Az bizonyos, hogy köznapi értelemben vett kincset soha nem találhattak a „kunhalmokban”, „Attila elásott kincsének” itteni keresése pedig egyszerűen butaság. A fa szerkezetű sírépítmény és annak kő borítása mellett ugyanis legfeljebb őskori cseréptöredékekre és a máglyáról származó égett csonttörmelékre, valamint azonnal szétomló, felismerhetetlen rendeltetésű fémmorzsalékra bukkanhattak. Emellett ma már akár börtönbüntetéssel járó bűncselekménynek minősül a védett régészeti lelőhely megbontása és tönkretétele. A bolygatásra való tekintettel azonban a múzeum kénytelen volt szervezetten feltárni a szóban forgó halomsírt.
A terep elsődleges megvizsgálása nyomán azt is észlelnünk kellett, hogy a 9 sírból álló együttesből mindössze egyetlen kisebb méretű tűnt bolygatatlannak.

Fehervarcsurgo-halomsir-blogkep-3

A legnagyobb méretű halomsírnál pedig a közepébe irányuló több rablóaknát is beazonosítottunk, de ezek látszólag nem érték el a halom közepét. Ez a halom tehát még részben feltárható lesz a jövőben. A többi, részben megsemmisült sír maradványát pedig azonosítottuk és dokumentáltuk.
A szerencsére idejében megállított sírrablási kísérlet által megbolygatott 1. számú halomsír feltárása előtt mi magunk sem gondoltuk, hogy a munka során végül egy olyan, nagyjából ép, fa szerkezetű és kőborításos sírépítményt tárhatunk fel, amely a jól megfigyelhető jellegzetes temetkezési rítuselemek sokrétűsége, jól dokumentálhatósága, valamint komplex kultúrtörténeti összefüggései révén az egyik nemzetközileg is kiemelt referenciája lesz a korszak, tehát a korai vaskori úgynevezett Hallstatt kultúra dunántúli kutatásának.
A feltáráskor természetesen a média emberei mellett vendégszakértők, rajzolók, topográfusok, restaurátorok, fotográfusok hada gyűlt oda, amikor a mai járószinttől mérve mintegy 4,5 méter magas és 25 – 35 méter átmérőjű halom negyedelő módszerrel történt feltárása során előbukkant a boronaház-szerkezetben tölgyfa gerendákból összeácsolt, egymásra helyezett, majd fokozatosan ívelten befele hajló oldalfalú mintegy 2 méter magas sírépítmény külső váza. A fa elemeket tehát egymásba ácsolt gerendák alkották, a közepén pedig több tonnányi kő borította az egész objektumot, majd erre került a több mint 2 méter földréteg. Az igaz meglepetés azonban csak ezt követően tárult fel. A sírépítmény bontása során feltárulkozott az objektum belső szerkezete: a külső gerendaváztól befelé, mintegy félméternyire egy másik, immár deszkavázas keret rajzolódott ki, amely az őskori járószint fölött mintegy 80 cm magas, 3 x 2,5 méter kiterjedésű belső négyzetes keret volt. Ezt a keretet aztán párhuzamosan elhelyezett fa elemekkel teljesen befedték. Az egész olyan volt, mint egy hatalmas doboz. A sír mellékleteit pedig ebben a zárt keretben helyezték el. Akkor ott csak nagy mennyiségű kerámiatöredék, égett csontok és hamu, valamint igen rossz megtartású vas és kevés bronz tárgy utalt arra, hogy mi mindent helyezhettek el a sírban. A rítusra jellemző, hogy ekkor csakis hamvasztásos módon temetkeztek, a sír közelében nagyméretű, szabálytalan, átégett földréteg utalt a halotti máglyára, amelynek a maradványait részben összesöpörve szintén behordtak a sírépítménybe. Gödröt nem ástak, egyszerűen a járószinten alakították ki a sír szerkezetét. A leletek sérülékenysége és a későbbi restaurálás biztosítása végett a régészeti anyagnak a jelentős részét „in situ” emeltük ki, és így csak a későbbi konzerválás és restaurálás eredményeképpen tárult fel a mintegy két tucat, többségében grafitmázas fekete kerámia edény, valamint a korabeli fémművességre jellemző bronz ruhadíszek, gyöngyök vas zablák, vas kard és balta, fibulák, bronz füles tál és sok egyéb.

Fehervarcsurgo-halomsir-blogkep-5

Ezek a mellékletek jól beilleszthetőek az Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Észak-Olaszország, Horvátország és a Dunántúl területén Kr.e.700 – 550 között virágzó keleti-Hallstatt kultúra hagyatékába.
Az analóg leletanyagok tipológiai összehasonlításán alapuló relatív kronológia mellett, ma már mód van a természettudományos módszerek és eljárások szerteágazó alkalmazására az archeológiában is. Így mi is igénybe vettük a pontosabb kormeghatározáshoz az úgynevezett C14 radiokarbon izotópos eljárást, ami igazolta a leletanyag Kr.e.7. század eleji keltezését. Emellett mag- és pollen mintavételek alapján következtetni lehet a korabeli termesztett kultúrnövényekre, tenyésztett és vadászott állatállományra, a fémmegmunkálási eljárásokra, a máglyán talált égett emberi- és állatcsont maradványok sokirányú meghatározására.
Ez a halomsíros temető a korabeli arisztokrácia temetkezési helye volt, az úgynevezett köznépi temetőt pedig még nem találtuk meg. A Gaja-patak túlsó oldalán emelkedő magaslati tetőn, a Kisvárhegy nevű helyen azonban sikerült beazonosítani és hitelesítő feltárással igazolni a korabeli erődített földvár meglétét. Ez a nyugatról érkezett kultúra közvetlen előzmény nélkül népesítette be a Dunántúlt, abból a közép-európai térségből kiindulva, amely a korszak kulturális központja és kibocsátó helye volt. Mintegy 100-120 évvel később azután, közvetlen folytatás nélkül, megszakad a közösség itteni élete, a következő jól ismert kulturális horizont pedig már a római hódítást megelőző kelták világa a Dunántúlon is. A Duna vonalától keletre ez a régészeti kultúra egyáltalán nem terjedt el, legkeletibb előfordulásait Érd – Százhalombatta térségéből ismerjük. A korabeli civilizáció komplex voltára, valamint a kereskedelmi csatornák meglétére utal az, hogy a feltárt fehérvárcsurgói halomsír leletanyagában déli, trák típusú vas kard, Észak-itáliai és Alsó-ausztriai analógiákkal, rendelkező füles bronz tál, valamint baltikumi borostyánkő ékszermaradványok egyaránt előfordulnak.

Fehervarcsurgo-halomsir-blogkep-4

A tudományos feldolgozás megkezdődött és szándékaink szerint ez a csodálatos leletanyag a múzeum állandó régészeti kiállításának lebontását követően is megtekinthető lesz a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély erre a célra biztosított két termében.

Székesfehérvár, 2019. szeptember 20.

Dr. Jungbert Béla

EGY LEGENDÁS ÁSATÁS FOLYTATÓDIK CSÁKBERÉNY-ORONDPUSZTÁN

László Gyula nyomdokaiban az avar kori temetőben

A Vértes előterének festői környezetében, a Csákberény községhez tartozó Orondpusztán csodálatos lehetőség adatott meg nekünk 2019. július elsejétől: a híres László Gyula professzor nyomdokaiban járva folytathatjuk a kiemelkedő jelentőségű avar kori temető általa 1939-ben kényszerűen félbehagyott feltárását. Az 1935-ben Csákberényt Bodajkkal összekötő iparvasút építése során előkerült temető feltárását ugyanis Lencsés József fehérvári múzeumi altiszt kezdte meg, majd 1938-tól a második világháború kitöréséig László Gyula tárt fel további temetkezéseket. A kiásott sírok száma így elérte a 452-őt, ám amint azt már tudjuk, a temető összes sírjának ez mindössze 40%-a!

1-László Gyula

A fiatal régész, László Gyula 1939-ben a Magyar Nemzeti Múzeum tetején
(forrás: László Gyula: A csákberény-orondpusztai avar kori temető. Székesfehérvár, 2017, 33, 9. ábra)

Az igen jelentős leletanyagot tartalmazó temetőről dr. Vécsei László polgármester és Csákberény Község Önkormányzata támogatásával a Szent István Király Múzeum közleményeinek sorában magyar nyelven megjelent kötet interneten is olvasható.

2-Csakberény-Orondpusztai

Az 1936–39 közötti feltárásokról magyar nyelven is megjelent kötet borítója. A kötet az interneten ingyenesen olvasható!

Honnan tudjuk hol kell ásni?

A Szent István Király Múzeum blogján korábban már írtunk a csákberény-orondpusztai avar kori temetőről rendelkezésünkre álló rendkívüli légifotóról (ld. László Gyula és a csákberény-orondpusztai avar temető). A repülőgépről készített nevezetes fényképen csodálatos jelenség szemtanúi lehetünk. A gabonatáblában sötét árnyékként rajzolódnak ki a számunkra fontos objektumok. Minderre az a magyarázat, hogy az egykoron bolygatott föld jobb víztároló képességű, így felette a növényzet több vízhez jut, magasabbra nő, hosszabb ideig és valamivel sötétebb árnyalatban zöldellik. Megfelelő vegetációs időszakban és napszakban elegendő a növekedésben bekövetkező parányi különbség, hogy az egykori emberi beásások nyomai surlófényben kirajzolódjanak a levegőből, legyen szó gödrökről, árkokról vagy éppen sírokról. A kiemelkedő hozzáértéssel és jókora szerencsével készült felvételen sötét pöttyökként rajzolódnak ki az avar kori sírok, fésűszerűen elhelyezkedő keskeny csíkokként az 1936–39 közötti ásatások kutatóárkai, és széles fekete csíkként az a keskeny nyomtávú vasút, amely építésekor 1935-ben az első sírok napvilágot láttak. A légifotó koordinátahelyes térképre illesztésével (georeferálásával) pontosan tudjuk, hogy hol találunk még feltáratlan sírokat, tehát hogy hol kell ásnunk.

3-sárga szín műholdkép

A sárga színnel jelölt ásatási szelvény a műholdképre illesztett légifotón. A kis fekete pöttyök a gabonatáblában kirajzolódó sírok!
(Készítette: Nagy Zoltán önkéntes, Közösségi Régészeti Egyesület)

4-légifotó sárga szín

A légifotón sárga színnel jelölték a még feltáratlan sírokat.  A sárga téglalap a 2019. évi ásatási szelvényünk
(Készítette: Nagy Zoltán önkéntes, Közösségi Régészeti Egyesület)

Miért fontos a temető további kutatása?

A 6–7. században ide temetkezők jelentős részének temetkezési szokásaiban és viseletében a római kultúrában gyökerező (romanizált) vonásokat figyelt meg a ’30-as évekbeli feltárások anyagát feldolgozó kutatócsoport. A keleti sztyeppről érkezett vezetőréteg lovas- és fegyveres temetkezései mellett a helyi romanizált lakosság temetkezett. Hosszú ideje kérdéses, hogy a Balkánról, esetleg Észak-Itáliából betelepített, behurcolt embereket vagy a késő római lakosság leszármazottait láthatjuk-e bennük. A jövőbeli kutatásoktól erre a kérdésre is választ remélünk. A 2019-es ásatás szelvényét úgy jelöltük ki, hogy lehetőség szerint közép avar kori (7. század második fele) sírokat tárhassunk fel. Tudni szeretnénk, hogy a közösség sorsa hogyan alakult ebben az időszakban. Mi történik a romanizált csoporttal, illetve milyen képet tár elénk az egymástól eltérő kultúrák egymásra hatása, mit mutat a közép avar kori közösség embertani és kulturális képe. A későbbiekben a kutatást ki szeretnénk terjeszteni a temető késő avar kori (8–9. századi) részére is, ahol a vizsgálódásunkban már nagy szerepet szánunk annak, hogy milyen közösség élt itt a 9. században, kikkel találkozhattak a környéken feltűnő első magyar harcosok, és kikre terjesztette ki a hatalmát Árpád nagyfejedelem a 10. század hajnalán.

Képek a 2019. évi feltárásból

A feltárás utolsó napjaiban korai lenne még eredményeket ismertetni, hiszen csak ezután következik a régészeti leletanyag restaurálása, majd elemzése, valamint az embertani anyag vizsgálata. Néhány információval, érdekességgel és képpel azonban már most szolgálhatunk. A ’30-as években feltárt sírok alapos feldolgozásának és a szerencsés légifotónak köszönhetően sikerült valóban a közép avar korra, tehát a 7. század második felére keltezhető sírokra bukkannunk.

5-bolygatatlan sír

Egy bolygatatlan sír az övhöz tartozó és az övre függesztett tárgyakkal: 1-es és 3-as szám alatt függesztésre szolgáló vaskarikák, 2-es szám alatt és a 4-es szám mellett egy-egy vascsat, az 5-ös szám mellett vaskés

Az általunk feltárt sírokat a közép avar kort jól körvonalazó leletek keltezik: a nők temetkezéseiből hengerpalástos lengőcsüngővel ellátott bronz fülbevalók és a korszakban divatos kölesgyöngyökből fűzött nyakláncok; a férfiak temetkezéseiből a korszakra jellemző lemezes veretekkel és szíjvégekkel ellátott övek.

6-avar kori fülbevaló

Közép avar kori hengerpalástos lengőcsüngőjű fülbevaló restaurálás előtti állapotban (Fotó: Tóth Brigitta)

 

 

7-díszes féfi sír

Az ásatáson a finombontást követően így tárul a szemünk elé egy lemezes bronzveretekkel gazdagon díszített övű férfi sírja. A restaurátorok aprólékos munkával tisztítják majd meg a rossz megtartású övvereteket és gondoskodnak az állagmegóvásukról, hogy vizsgálhatók és kiállításon bemutathatók legyenek. A koponyát a fából ácsolt sírépítmény elkorhadását követően beszakadó földtömeg lapíthatta össze

Persze számos további olyan tárgy is napvilágot látott, amelyek az avar koron belül pontosabban nem keltezhetők, a sírban való elhelyezkedésük, viseleti helyzetük mégis sok érdekességgel szolgál majd: többek között orsógombok, vaskések, vascsatok, vaskarikák, különböző bronz fülbevalók és huzalgyűrűk, csont tűtartók, másodlagosan felhasznált római bronzfibula, valamint egy övre akasztott agancstok.

 

8- női sír

Egy női sírban a bal combcsont mellett dokumentált tárgyak a 2-es számmal jelölt vaskarikákkal lehettek az övre függesztve (3-as számmal: csont tűtartó, 4-es számmal: vastárgy, 5-ös számmal: egygombos, erős profilú bronzfibula, 6-os számmal vaskés)

Három hét alatt 49 sírt tártunk fel, amiben kiemelkedő szerepe volt a munkánkat segítő önkénteseknek, zömében a Pest megyei Közösségi Régészeti Egyesület tagjainak.

9-az ásatási csapat

Az ásatási csapat az első héten: ásatási technikusok, önkéntesek és a feltárásvezető

 

Az ásatás vége felé zivatar érkezett, aminek általában nem örülnek a régészek. Ezúttal azonban sokat köszönhetünk a feltárt sírok oldalfalát megáztató esőnek. Nem kis meglepetésünkre olyan sírokban is fából ácsolt sírépítmények nyomai rajzolódtak ki, ahol arra előtte nem figyeltünk fel, részben azért, mert a korabeli sírrablás, bolygatás során egyes részeik megsemmisültek, részben pedig a mezei pockok és más földben túró „kollégáik” értelmezést nehezítő járatai miatt.

 

10-sír alja

A sírok jelentős részében a sír alja felett 50–80 cm magasságban rendszerint függőleges cölöpök nyomával együtt vízszintes barna humuszcsík jelentkezett, ami deszkával fedett sírkamrára utal (az emberi váz itt már felszedésre került, nem látható)

 

11-síralja-2

 

12-a 475 sír

A 475. sírban különleges sírépítmény megfigyelésére nyílott alkalmunk. A két hosszanti oldalfalba egy-egy vastag fagerendát helyeztek el, a sír sarkaiban pedig egy-egy függőleges cölöp támasztott alá a sír rövidebb oldalainak falából haránt irányban felfelé vezető egy-egy vékonyabb cölöpöt. Mintha egy házat ácsoltak volna a síraknába, ahogy az a lehetséges rekonstrukciót ábrázoló vázlatrajzon látható (Rajz: Rechner Balázs)

13-2019évi ásatás

A 2019. évi ásatási szelvényünk madártávlatból a feltárás vége felé járva (Készítette: Belegrai Tamás)

E sorok megírása idején még zajlott a feltáruló sírépítmények dokumentálása miatt elhúzódó ásatás…

 

Szücsi Frigyes
feltárásvezető régész

Szent István Király Múzeum

 

AZ UTCÁN DARABOLTÁK A MESE-SZŐNYEGET

A kiállításrendezés titkai

 

A szakértő zsűri ítélete alapján a Hetedhét Játékmúzeum Vonalba zárt történetek című, Réber László grafikusművész munkásságát bemutató tárlata nyerte el 2019-ben az Év kiállítása megtisztelő címet. Ebből a különleges alkalomból a Hetedhét Réber! című beszélgetés-sorozat legutóbbi estjén a kiállítás létrehozásának fázisait elevenítették fel a résztvevők: Gärtner Petra művészettörténész, Kemény Gyula látványtervező és Mihalkov György, aki ezen a kiállításon a grafikai munkákért felelt, de sok más tárlaton látványtervezői feladatokat is ellát. A moderátor Gábor Gina újságíró volt.
Kiderült, hogy persze rajtuk kívül még sokan, egy egész stáb dolgozott a „Vonalba zárt történetek” megvalósításán, az egyik ötlet pedig szülte a másikat… A közös tervezés nyomán alakult ki az a különleges látványvilág, ami elnyerte a szakma és a közönség tetszését egyaránt.
A Réber-hagyaték Fehérvárra kerülésének története is szóba került, elvégre Réber nem kötődik Székesfehérvárhoz, bár már fehérvárinak érezzük… Aranykor címmel Szűcs Erzsébet művészettörténész mutatta be egy nagyszabású székesfehérvári tárlaton az 1960-as évek legkiemelkedőbb grafikusait, még 2005-ben. Ekkor ismerkedett meg Réber László hagyatékának gondozójával, a művész lányával, Widengård Krisztinával, aki végül mintegy 1300 Réber-grafikát helyezett letétbe a Szent István Király Múzeumban, mert felismerte, hogy Fehérváron ennek jó helye lesz. Ennek alapján 2008-ban született meg a Réber László munkásságát bemutató nagyszabású, időszaki tárlat a Csók István Képtárban.

DSC_0018

A Szent István Király Múzeumhoz máskor is így, személyes kapcsolatok révén kerültek gyűjtemények – hangzott el az esten. Így volt ez például Moskovszky Éva különleges játékaival is: Éva néni hajdanán Illyés Endréné Tünde révén tapasztalta meg, hogy a fehérvári múzeumban megbecsülik, szeretik azt, amit összegyűjtött, megőrzött. Később kézenfekvőnek látszott, hogy a játékokat a játékosságáról (is) híres grafikusművész munkáival társítsák. Elvégre Réber László mesekönyvekhez és felnőtteknek szánt olvasnivalókhoz is készített ötletes, különleges illusztrációkat. Amikor 2012-ben a két páratlanul gazdag hagyaték, a Moskovszky- és a Réber-gyűjtemény egy pályázat révén megfelelő otthonra találhatott, azaz összeköltözhetett a Hiemer-házban, csupán az egyik gyűjtemény reprezentatív bemutatására jutott pénz: így jöhetett létre a kiállítás a messzeföldön híres Moskovszky-gyűjteményből. Az emeleti termet akkor elsősorban helyfoglalásnak tekintették: ott vonultattak fel a Réber-hagyaték jellegzetes műveiből egy csokorra valót, de már akkor bíztak abban, hogy – ha jut majd rá támogatás – ide kerül a másik, méltó Réber-kiállítás. A látványos megújulás tavaly, 2018-ban következett be.

IMG_5216

Ami a Réber-tárlat kialakítását illeti, érdekes adalékokat tudtunk meg a beszélgetésen. Például azt, hogy egy csomó apróságon múlik, hogy egységessé váljon az összkép: nem mindegy, hogy párhuzamosan futnak-e a művek megvilágításához nélkülözhetetlen lámpasínek a plafonon, és olykor a termosztát fehér műanyag-gombját is érdemes belekomponálni a falra kinagyított, nagyméretű Réber-rajzba. Fontos volt, hogy az ablakokat is Réber-rajzok takarják, hiszen itt ezek a főszereplők, az ablakból látszódó belvárosi utcakép látványa csak elvonná a figyelmet. Ám a legfontosabb döntés az volt, amikor elhatározták, a kiállítóteret padlószőnyeggel borítják. Méghozzá olyan sokat kibíró, ipari szőnyeggel, amelynek motívumai egy társasjáték alapjául szolgálnak majd. Kiderült, miként esett a választásuk a Szegény Dzsoni és Árnika című Lázár Ervin-mese Réber László alkotta figuráira, hogyan kellett ezeket a színes alakokat a megfelelő léptékben megrajzolni, hogy aztán a szőnyegre kerülhessenek a motívumok. Az egyedi szőnyeg ára ugyan borsos volt, de nagymértékben meghatározza a tárlat egészét. Ahogyan a másik, felnőtteknek szóló könyvek illusztrációit és egyedi grafikákat felvonultató teremrészben is lényeges a szőnyeg, ami az egy-egy vonalból kibontakozó szellemes, ötletes, különös fekete-fehér Réber-világra felel rá…
Úgy tűnt, a legsokkolóbb momentum a szőnyeg megérkezése volt: a gyár azt vállalta, hogy négy részből illeszkedik majd össze a padlóburkolat. Ehhez képest a teherautóról egyetlen hatalmas tekercset tettek le az utcára, amit mozdítani is képtelenség volt, nemhogy egyben felcipelni a Hiemer-ház emeletére. A beszélgetés résztvevői azt mesélték, hogy a csapatuk egyik tagja – a látványtervezésben és rendezésben is részt vevő Koczka István – angyali nyugalommal, az utcán vágta fel egy éles sniccerrel a szőnyeget, ott, ahol a gyár a vágófelületeket kialakította. Ha véletlenül belevág a szőnyegbe, már nincs idő a gyárral kijavíttatni a hibát. Nem történt baj, a szőnyeget végül jókora darabokban sikerült az utcáról felhozni – a kiállítóteremben azóta is mindenkit lenyűgöz. Szó esett továbbá a különböző technikai megoldásokról, az Örkény egyperceshez készült grafika nyomán a játékos-mágneses képalkotásról, a Réber-rajzok számítógépes lapozásáról, a megszólaló „képekről”, a meghallgatható egypercesekről, a különleges világú Réber-filmekről. Elhangzott: mindezekkel arra törekedtek, hogy a tárlatra érdemes legyen ismét ellátogatni, újra és újra kínáljon feltárni való titkokat a nézőközönség számára.

Gábor Gina

Fotók: Deák Balázs