Útra keltek az értékeink

A Szent István Király Múzeum gyűjteményei, képzőművészeti anyaga olyan különlegességeket, páratlan ritkaságokat rejt, amelyeken alkalmanként még a szakemberek is elcsodálkoznak. Az alkotásokat nem csupán múzeumi falakon belül őrzik, gondozzák az intézmény munkatársai, hanem hazai, sőt nemzetközi kiállításokra is kölcsön adják őket. Így volt ez a 2018-as esztendőben is. A múzeum kincsei hol kortárs művészeti kiállítások anyagát színesítik, hol pedig történelmi tárlatok palettáján szerepelnek. Tény, hogy múzeumunk műtárgyanyaga gyakran kerül a műértő közönség érdeklődésének középpontjába.
A jelenleg is kölcsönzés alatt álló értékeinkről Izinger Katalin és Szűcs Erzsébet, múzeumunk két művészettörténésze tájékoztatott.

Dráma a fronton

Elsőként említhetjük a brüsszeli BOZAR-ban (Palais des Beaux-Arts) megnyílt Beyond Klimt (magyarul Klimten túl) című tárlatot. A rangos nemzetközi szemlén múzeumunk a Deák Gyűjteményből három emblematikus alkotást, Tihanyi Lajos, Kádár Béla  és Farkas István műveit kölcsönözte a kiállításhoz. A tárlat Kelet-Közép-Európán kalauzol át, 1914 és 1938 között. Festményeken, szobrokon keresztül mutatják be, miként dolgozták fel a művészek az első világháborút. A látogató megtekinthet korabeli propagandaanyagokat, megismerheti a fronton kialakult személyes drámákat és az otthon maradottak, a hátországban élők tragédiáit is.
Megtekinthető: 2019. január 20-ig.

Kádár Béla: Hidas városkép, 1921 k., Szent István Király Múzeum, Deák Gyűjtemény

Szintén az első világégésből eredő drámára, annak következményeire fókuszál a Years of Disarray 1908–1928 (A zűrzavar évei 1908–1928) című kiállítás. Gyűjteményünk ez alkalommal a csehországi Olmütz Művészeti Múzeumának tárlatán is „bemutatkozik”. Az összeállítás az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó évtizedét és az utódállamok első évtizedét érintő drámai változás forrásaira és megnyilvánulásaira összpontosít. Megvizsgálja az utódállamokban a modern művészet születéséhez vezető feltételeket és sajátosságokat is.
Megtekinthető: 2019. január 27-ig.

olmütz

Kiállítási enteriőr, Olmützi Művészeti Múzeum                                                         Fotó: http://www.muo.cz

Talált tárgyak

Böröcz András szobrász, performer, festő az 1980-as években kezdte pályafutását. Több alkotótársával együtt felismerte az itthoni valóság ellentmondásait, a korszak eseményeinek színét és visszáját is. Talán emiatt is erősödhetett meg nála a groteszk, a váratlan fordulatok iránti érzékenység, egyfajta különös kifejezésmód. 1985 óta New Yorkban él, ahol szobrász lett, a nemzetközi és hazai kiállítási életben egyaránt jelen van. A Szent István Király Múzeumban több alkalommal rendeztünk kiállítást Böröcz András műveiből.
A Műcsarnokban rendezett Talált és kitalált tárgyak című tárlaton az elmúlt harminc év Amerikában készült munkáit állítja ki. Segítségükkel felfedezhetjük azt a jellegzetes gondolkodásmódot is, amely bemutatja a felszín mögött a dolgok igazi jelentését. A tárlat kurátora intézményünk korábbi munkatársa, Kovalovszky Márta művészettörténész.
A kiállítás január 20-ig látogatható.

 

böröcz_fa kenyér ii

Böröcz András: Fa, kenyér II., 2011, Szent István Király Múzeum

„Rejtett történetek”

Művészettörténész munkatársaink felhívták a figyelmet a fővárosi Műcsarnokban látható másik kiállításra is, amely a 19. század utolsó harmadától világszerte kibontakozó, a közép-európai országokban is virágzó életreform-mozgalmat, illetve annak a korabeli művészetekre gyakorolt hatását mutatja be. Az elnevezés (Lebensreform, life-style reform) azoknak a modernizációkritikai mozgalmaknak a nemzetközi összefoglaló elnevezése, amelyeknek közös jellemzője a természethez való visszatérés, az öngyógyítás, valamint az elveszett kozmikus teljesség és a spiritualitás keresése.
A Monarchia nagyvárosaiban – mint Bécs, Prága és Budapest – megjelenő értelmiség, a fiatal írók, képzőművészek, zeneszerzők, filozófusok, természet- és társadalomtudósok közül sokan követői, terjesztőivé váltak e korabeli divatnak.
Múzeumunk gyűjteményéből Aba-Novák Vilmos, Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József, Kernstok Károly alkotásai láthatók a tárlaton.
Megtekinthető: 2019. január 20-ig.

rejetett történetek-kiállítás foto- mucsarnok.hu

Rejtett történetek – kiállítási enteriőr, Műcsarnok, Budapest                     Fotó: http://www.mucsarnok.hu

(Beszámolónkat folytatjuk)

Advertisements

Egy különös tudomány

A Fekete Sas Patikamúzeum új sorozata, a PATIKALEIDOSZKÓP rendezvényén egy gyakran félreértett tudományágról beszélt dr. Bobory Dóra történész. Különleges világba, az alkímia történetébe kalauzolt el bennünket.

Ez a furcsa tudomány hosszú időn át kétes hírű foglalatosságnak számított, követőit hol bolondnak, máskor pedig egyenesen csalónak bélyegezték. Ezt jól mutatják a 16-18. századi zsánerképek is, melyeken az alkímia művelőit munka közben ábrázolják: rendetlen környezet, szedett-vedett munkaruha, elkeseredett arcok, lombikok, tűzhelyek. Későbbi ábrázolásokon már rendezettebb labort látunk, némileg jobban öltözött mesterek és famulusaik szorgoskodnak azon, hogy elméleteiket a gyakorlatban teszteljék.
Az előadó hangsúlyozta: az alkímiát sosem lehet csak elméletnek, vagy csak gyakorlatnak nevezni, a kettő mindig együtt járt. Az alkímiát szinte lehetetlen pontosan definiálni. A legújabb kutatások konklúziója éppen az, hogy az alkímia egy rendkívül összetett, rengeteg hatást magában hordozó hagyomány, számos filozofikus elemmel. Az ókorból eredő kutatási irányzatokat és korábbi ismereteket nem írta felül, az új és érdekes kísérleteket pedig egyszerűen magába olvasztotta.
Amikor a 12. században a nyugati világban először jelent meg az alkímia tudománya, akkor és még századokon át, sok előítélet övezte. A középkori skolasztika hosszú ideig nem tudta „hová tenni” az iszlám közvetítéssel érkező jövevényt. Így sem a gyakorlati, sem pedig az elméleti, szabad filozofikus tudományok közé nem illesztették be. Az egyház is sokáig tiltotta, noha klerikusok között is előfordultak művelői. Az alkímiát sajátságos szaknyelvezete a kívülállók számára titokzatossá, misztikussá tette, de jelrendszerét sokáig használták még a későbbi korszakokban is.
Az alkímiai kutatások legfőbb céljai közé tartozott az ún. bölcsek kövének megtalálása, előállítása, ami segítené a közönséges fémeket arannyá változtatni, azaz az aranycsinálás titkának felfedezése. Több európai fejedelmi udvar szerelt fel és tartott fenn ilyen céllal műhelyeket, azt várva, hogy a pénzhiányt orvosolják. Miután sikerrel nem járhattak e kísérletek, gyakran válogatott kínzások között végezték ki a kudarcot vallott alkimistákat.

dsc_1402

Másik fontos kutatási cél az úgynevezett élet vizének vagy életelixírnek az előállítása volt, ami örök egészséget, illetőleg tartós gyógyulást adhatott volna használójának. A számos lepárlással, finomítással az anyagok kvintesszenciáját szerették volna kinyerni, ami elvezetett volna az óhajtott hosszú, egészséges élethez. Így sikerült például felfedezni a különféle alkoholokat amiket eleinte orvosságként alkalmaztak fájdalomcsillapításra és kedélyjavításra. Munkájuk során számos véletlen találmány is született, így pl. az európai porcelán is, amit a fogságban tartott patikus, Böttger kísérletezett ki a 18. század elején.

A több korszakot átívelő előadásban, a 16. században élt magyar főnemes, gróf Batthyány Boldizsár levelezését elemezve betekintettünk egy jól szituált alkimista hétköznapjaiba. A reformáció idején Nyugat-Magyarországon élt főúr számtalan módon támogatta a kultúra ügyét. Kapcsolatban állt pl. a híres botanikussal Carolus Clusiusszal, érdekelte az asztrológia, a csillagászat és számos egyéb tudományág is. Gazdag könyvtárában több nyugati kortárs tudós művei voltak megtalálhatók. Batthyány Boldizsárról először Barlay Ö. Szabolcs történész írt cikkeket az 1980-as években. A kutató a főúr – több esetben nyugat-európai – magánlevelezéseit tanulmányozta, ugyanis Batthyány ezekben már az alkímiára is hivatkozott.
Előadónknak, dr. Bobory Dórának a Batthyány Boldizsár életét bemutató könyve (amely az alkímián kívül a botanikát, orvoslást és a könyvgyűjteményét is tárgyalja) 2009-ban jelent meg angolul, 2018. májusban pedig a magyar olvasóközönséghez is eljutott. A történész most a Batthyányhoz írott, tudománytörténeti szempontból érdekes levelek közül válogatva egy levélkiadáson dolgozik, amelynek megjelenése ez év vége felé várható. Az alkimista főúrtól néhány tucat levél maradt fenn csupán, de a hozzá írott levelek elemzése rávilágít a kora újkori alkímia magyarországi mibenlétére: kik voltak valójában a művelői, s hogy milyen problémák foglalkoztatták őket.
Előadássorozatunk első része remekül debütált, egy nagyon érdekes tudomány kulisszatitkaiba kaptunk bevezetést, ami további kutatásra, olvasásra biztatja a lelkes érdeklődőket. Kíváncsian várjuk a folytatást.

A városfal előtt

Őskori településnyomok feltárása a Várkörúton

 

2018 őszén régészeti megfigyelést végeztünk Székesfehérvár középkori belvárosának szélén, a mai Várkörúton. A korábbi, Siklósi Gyula nevéhez fűződő kutatások alapján valahol az Árpád Fürdő épületének keleti részénél keresendő az egykori városfal, pontos elhelyezkedését azonban nem ismerjük. Ezért is tekintettünk nagy várakozással a megfigyelés elé, amitől elsősorban a város középkori történetével kapcsolatban reméltünk újabb adatokat. Ez részben teljesült is, hiszen a munkák során bizonyossá vált, hogy középkori beépítettségnek nincsen nyoma, a telek ezen szakasza tehát már minden valószínűség szerint a városfal külső oldalára esett.

 

1_kep_Siklosi-jav

Feltárási területünk a középkori Fehérvár térképén (Siklósi Gyula nyomán)

Bár középkori érintettsége nem volt a területnek, sikerült egy jóval korábbi időszak megtelepedési nyomait azonosítanunk. A földmunkánál ugyanis különböző települési objektumok, árkok, gödrök foltjai rajzolódtak ki. Az ezekből előkerült kerámiatöredékek alapján a lelőhely nagy valószínűség szerint a kb. háromezer évvel ezelőtt itt élt urnamezős kultúrához köthető (a kerámiák meghatározásában Kovács Ágnes nyújtott segítséget).

2a_kep_obj

2b_kep_obj

2c_kep

Őskori objektumok a Várkörúton (Fotó: SZIKM)

Székesfehérvár belvárosából legutóbb éppen a Szent István-székesegyháznál folytatott feltárások során kerültek elő a korszak kerámiái, objektumokat azonban a sűrű beépítettség miatt eddig nem sikerült azonosítani. És éppen ez az, ami a jelen feltárási területünket figyelemreméltóvá teszi, hiszen ebben az esetben, a városfal külső oldalán már nem volt középkori “bolygatás”. Az Árpád-korban a város, illetve az erődítés kiterjedését a mocsaras területek határa befolyásolta, megtelepedésre csak a kiemelkedő szárazulatok voltak alkalmasak. Így volt ez a korábbi időszakokban is, azonban a késő bronzkorban egy rövid ideig tartó klímaváltozás hatására alacsonyabban volt a vízszint. Ennek következtében országszerte több helyen megfigyelhető, hogy ezek az urnamezős települések a vizekhez közelebb helyezkednek el.

3a_kep_keramia

Kerámia a feltárásról (Fotó: SZIKM)

3b_kep_keramia

Kerámia a feltárásról (Fotó: SZIKM)

Így alakulhatott ki az a szerencsés helyzet, hogy a késő bronzkorban még lakható terület a későbbiekben már nagyrészt víz alatt lévő, megtelepedésre alkalmatlan volt, ezért a középkori város magasabban helyezkedett el és érintetlenül hagyta a korábbi települést.

 

Szőllősy Csilla,

a Szent István Király Múzeum régésze

Hubertus palettája

Kőhalmy Tamás festőművész-tanárt, a soproni Erdészeti Múzeum munkatársának előadását hallhattuk nemrég Hubertus palettája – vadászat és festészet címmel a múzeumban.
Hogyan vadásztak régen, hogy jelent meg mindez a képzőművészetekben? Miben hasonló és miben különbözik az Európa nyugati felében illetve a Magyar Királyságban megjelenő formanyelv és mi rejlik mögötte? Ezek azok a kérdések, amikre választ kerestünk és kaptunk az előadás során.
Az előadó nem csak tanár és festőművész, de a vadászat is része életének. Elmondta: már fiatal kora óta különös módon vonzódik a természethez és annak művészi ábrázolásához. Sokat tanult édesapjától, aki a soproni egyetemen vadgazdálkodást oktatott. Nem véletlen, hogy Kőhalmy Tamás képein a természet és az állatvilág tisztelete visszatérő motívumok.
Emlékeztetett: az emberi kultúra alapjait az ősidők vadászkorszakában kell keresni. Eleinte az élelemszerzés létszükséglet volt, később számos egyéb kulturális terület kapcsolódott hozzá, például a vallás, a művészetek, vagy a fegyverművesség.

 

Vadászjelenet Dianával és nimfával, kis csónakban

Rövid történeti áttekintés után az európai barokk képzőművészet formavilágára tért át. A kor nyugat-európai alkotóinak csendéleteiben – a kialakuló gyarmati rendszernek köszönhetően – megjelennek az egzotikus állat, és növényfajok, amik korábban ismeretlenek voltak. Ez a jelenség külön barokk csendélet típust eredményezett elsősorban a portugál, spanyol, angol és holland területeken.

03 Bogdani_Jacob_1658-1724 Táj három arával, pézsmakacsákkal és pajzsos cankókkal-blog

Jacob Bogdani (1658-1724): Táj három arával, pézsmakacsákkal és pajzsos cankókkal

A kora újkorban a vadászat különös jelentőséggel bírt. Nem csupán az uralkodók és az arisztokrácia udvari sportját, szórakozását szolgálta, hanem gyakran politikai, diplomáciai események hátterét is biztosította. Megismerhettük több vadászati módszert, különbséget téve a – mai szemléletünk szerint – etikus, vadat tiszteletben tartó, és a kevésbé etikus, eljárások között.
Ekkoriban az alkalmazott művészek színes, látványos jeleneteket örökítettek meg, igen aprólékosan megformálva a környezetet, a vadat és a vadászat mikéntjét. Már Pisanello és Dürer festményei, grafikai munkái esetében is jellemző a természethű ábrázolásra való törekvés. Brueghel ábrázolásai más szemszögből közelítik meg a témát, például amikor a vadászatot követően hazatérnek a megfáradt vadászok és hajtók, ahol a tájképi bemutatás szerves része a jelenetnek.
Mindezt számos ábrázolással illusztrálva mutatta be az előadó. Rubens híres vadászjelenetei is előkerültek, hangsúlyozva, hogy nála a vadászat inkább díszletként szolgál, a szakmai hitelességet hiába kérnénk rajta számon.

Rubens róka és farkas vadászat (1616)

Rubens: Róka és farkas vadászat (1616)

Magyarország területén számos híres képzőművész élt és alkotott. Hazánk sajátos történelmi, politikai, gazdasági háttere miatt a barokk stílus mégsem tudott olyan sokszínűen kibontakozni, mint tőlünk nyugatabbra eső területeken – hangsúlyozta az előadó.
A költő és hadvezér, Zrínyi Miklós tragikus vadászbalesetének korabeli ábrázolásait szemlélve összevethettük mi a különbség a vadászati módszerek és a vadászati kultúra területén a hazai és a tőlünk nyugatabbra eső területek között. Az alkotók közül kiemelkedő volt Bogdány Jakab és több tehetséges alkotó életműve, ám gyakran csak nyugaton tudtak kibontakozni, ahol munkáik ma is keresettnek számítanak.

Untitled-2
A 19. században id. Markó Károly, Sterio Károly és Jakobey Károly munkássága a leginkább ismert, emellett nem hivatásos művészek is alkottak kedvtelésből. Ilyenek voltak Andrássy Manó gróf és Orczy Béla báró, akiknek köszönhetően képet kaphattunk a század divatos vadászatairól. Mint például a falkavadászat hazai meghonosodásáról, ami a fegyverhasználat központi korlátozásának volt köszönhető.
A kor magyar kultúrtörténeti vetületében egészen Zichy Mihályig gyakorlatnak számított a vadászat megörökítése, utóbbi alkotó az orosz cári udvarban több mint 49 évig dolgozott megbecsült udvari festőként.
A csaknem két órás színes előadáson számtalan kultúrhistóriai összefüggést ismertünk meg. Összegzésként fogalmat alkothattunk a vadászat mindenkori létjogosultságáról, a természethez, és az állatvilág tiszteletéhez kötődő etikus vadászat fontosságáról. Többünk számára egy kérdés maradt a végére: mikor lesz a folytatás?

Múzeumunkba látogatott Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes

 

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke és kollégái megtekintették a Vadászok és Vadászatok Fejér megyében című kiállításunkat

November 27-én nagy megtiszteltetésben volt része intézményünknek, hiszen a 2021-re tervezett Vadászati Világkiállítás előkészítésén dolgozó magas rangú küldöttség látogatta meg Vadászok és vadászatok Fejér megyében – A barokktól a neobarokkig című kiállításunkat.

A VADEX Mezőföld Zrt. meghívására Székesfehérvárra látogatott Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke, gróf Károlyi József, a Vadászati Világkiállítás miniszteri biztosa, Dr. Kovács Zoltán kormányszóvivő, L. Simon László, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnöke és Bors Richárd a Vadászati Világkiállítást szervező iroda igazgatója. A vendégeket Majoros Gábor, a VADEX Mezőföldi Zrt. vezérigazgatója, Brájer Éva Székesfehérvár alpolgármestere és Dr. Nagy Veronika, a múzeum igazgatóhelyettese és Vargáné Bokor Bernadett, a VADEX Mezőföldi Zrt. igazgatási osztályvezetője fogadta. A kiállítást Bányai Balázs és Sánta Ákos kurátorok mutatták be a látogatóknak, hangsúlyozva, hogy olyan tárlatot igyekeztek megvalósítani, ami a vadászat több aspektusába is betekintést enged.

Emiatt tárgyalja a tárlat a megye főbb vadászterületeit az azokon alkalmazott vadászati módokkal, illusztrálásukhoz változatos vadászfegyverek, vadászati eszközök, a vadgazdálkodás és teríték értékét bizonyít trófeák, rajzok, látványos festmények és fotográfiák szolgálnak. A megye legfontosabb vadász főurait személyes és családi relikviáik, fegyverek, fotóalbumok hozzák közelebb a látogatóhoz. A tárlat harmadik egységében arra hívták fel a figyelmet a kurátorok, hogy a kastélyok és kastélyparkok tervezése és berendezése során is komoly szerepe volt a vadászat iránti rajongásnak. A főúri életmódhoz szorosan kapcsolódtak a bemutatott használati és dísztárgyak, a parkok és vadaskertek kialakítása pedig egy-egy település környékét, gyakran kisebb tájegységeket is máig meghatározó tájképi elemekkel bővítette.

vadaszati_kiall-14 (2)

A tárlatvezetésnek indult program hamar szakmai megbeszéléssé alakult át, a vendégek és a kurátorok is megosztották a társasággal saját, Fejér megyei vadászatokhoz kapcsolódó élményeiket. A beszélgetés során arra is megoldást kerestek kollégáink és vendégeik, hogy a gazdag köz- és magángyűjteményi anyagot – vagy legalább a műtárgyak többségét – miként volna lehetőség egyben tartani a 2019-ben Fejér megyében, Soponyán megrendezésre kerülő Országos Vadásznapra, vagy ismét összegyűjteni a 2020-ban Sárvárra tervezett időszaki kiállításra. További egyeztetést igényel a múzeum és a megyében dolgozó erdészetek között, hogy a 2021-es Vadászati Világkiállítás időszakára megfelelő helyszínt találjanak a – megye gazdag vadászati múltját ismerve tovább bővíthető – anyagnak. Örömmel vettük vendégeink elismerő szavait, látogatásuk jó kezdete a jövőbeli sikeres együttműködésünknek.

TEREPBEJÁRÁS, FÉMKERESŐZÉS ABA HATÁRÁBAN

A múzeumi terepbejárás-keresőzés során nem egyszerűen kincseket keresünk, mi a történelmet, a tárgyak mögött megbúvó történeteket keressük, lelőhelyeket azonosítunk, viszünk térképre, tárgyakat határozunk meg, illesztjük őket a megfelelő korszakba és igyekszünk megrajzolni velük az egyes korszakok életmódját, történetét. Az illegális fémkeresőzés ezzel szemben pusztán kifosztja a lelőhelyeket, helyrehozhatatlan károkat okoz. A törvénytelen kincskeresés ellen évek óta terjedő jelenség a közösségi régészet…

November 18-ára, vasárnapra közös fémkeresős-terepbejárásra hívtuk a múzeum fémkeresős csapatát egy Aba határában fekvő régészeti lelőhelyre. Meglepően sokan, 23 fémkeresősünk jelentkezett az önkéntes munkára, amiben részt vett a járási hivatal örökségvédelmi szakértője is. Gyönyörű, napsütéses időben indultunk.
A területen meglepően sok római kori fémleletet találtunk, érmeket, csatokat, fibulákat, azaz ruhakapcsolótűket és töredékeiket. Ez azért is érdekes, mert kerámiatöredékeket viszont alig gyűjtöttünk, pedig a régészeti lelőhelyek kiterjedését általában a felszínen heverő cserepek szokták jelezni.

terep-2018-blog1

A kutatásunk hátterében az állt, hogy kb. 1 hónappal ezelőtt a rendőrség 3 illegális fémkeresőst vett őrizetbe a területen. Azt gyanítjuk, hogy a területet már korábban is rendszeresen fosztogatták illegális fémkeresők, akik hatalmas, felbecsülhetetlen értékű károkat okoznak az országnak, a régészettudománynak, a múzeumok látogatóinak. Becslések szerint több száz millió forint értékű régészeti lelet kerül ki az országból évente az illegális fémkeresősök miatt. Ahogy egy tapasztalt önkéntesünk Aba határában megjegyezte: látható, hogy az arany- és ezüsttárgyakat már kiszedték előttünk. Az illegális kincskeresők emellett tönkre teszik a rétegeket, a régészeti jelenségeket, szétdúlják a földvárakat, sírokat, az egykori települések házalaprajzait, kerítés-árkokat, hulladék- és agyagnyerő gödröket, amelyek mind-mind fontos információt adnának a régészeti leletek értékeléséhez. A múzeumi fémkeresős csapatunk tagjai ezzel szemben engedéllyel rendelkeznek, évek óta dolgoznak együtt régészekkel Fejér megyében és a megyén kívül is. A régészek felügyelete mellett az előkerült leleteket a GPS koordináták rögzítésével gyűjtik össze a múzeum számára. A tárgyak ezután restaurálásra kerülnek, majd, remélhetőleg egy kiállításon is bemutatjuk őket. A restaurált érmek, ékszertípusok pontos azonosításával és a leletek helyének rögzítésével körvonalazni tudjuk a terület római kori történetét. A múzeumi terepbejárás-keresőzés során nem egyszerűen kincseket keresünk. Mi a történelmet, a tárgyak mögött megbúvó történeteket keressük, lelőhelyeket azonosítunk, viszünk térképre, tárgyakat határozunk meg, illesztjük őket a megfelelő korszakba és igyekszünk megrajzolni velük az egyes korszakok életmódját, történetét. Az illegális fémkeresőzés ezzel szemben pusztán kifosztja a lelőhelyeket, helyrehozhatatlan károkat okoz.

A törvénytelen kincskeresés helyett/ellen évek óta terjedő jelenség a közösségi régészet. Pest megyében, Veszprém megyében és más területeken is, egyre több fémkeresős kapcsolódik be önkéntesként a múzeumi munkákba. A közösségi régészet egy éppen születőben, alakulóban lévő jelenség, működése nem egyszerű, hiszen jelentős plusz munkát jelent az amúgy is leterhelt restaurátoroknak és régészeknek. A közösségi régészet ugyanakkor csodálatos dolog, ahol lelkes önkéntesekkel dolgozhatunk együtt, akik nemcsak november 18-án, de az elmúlt hónapokban is számos hasznos információval segítették a régészeti lelőhelyek védelmét.

2018. november 18.
Kovács Ágnes-
régész,

Szent István Király Múzeum

Páratlan kegytárgy Székesfehérvárról

Az érdeklődés középpontjába került a székesfehérvári Szent István király – székesegyházból, régészeti ásatás során előkerült 800 éves, zománcberakású limoges-i korpusz. A román stílusú kegytárgy páratlan értéknek számít a város ezeréves történelmét és vallási hagyományait figyelembe véve. A műkincset 2018. november 5-től Székesfehérvár Városházán tekinthetik meg az érdeklődők. A megnyitón Dr. Cser-Palkovics András polgármester és a Székesfehérvári Egyházmegye püspöke, Spányi Antal is köszöntőt mondott. Reich Szabina a Városházán előadást tartott a kincs feltárásának körülményeiről.

A város legmagasabban fekvő dombján egykor egy négykaréjos Árpád-kori templom állt (amelyet a köznyelv ma is „Géza nagyfejedelem kápolnájaként” ismer). A feltárások során a kutatók megállapították, hogy a templom keleti karéját a 14. században elbontották, mert megtoldották egy hosszházzal és egy sokszögű szentéllyel.

– Az utóbbiakról az elmúlt hónapok során kiderítettük, hogy „benyúltak” a jelenlegi székesegyház alapjai alá. A karéj többi részét elbontva a hosszházat később tovább bővítik és háromhajós templommá alakítják. Ez a bővítés feltehetően már a Zsigmond-korban történt – fogalmazott érdeklődésünkre Reich Szabina.

Limoge-i korpusz4

Ebből következett, hogy az új templom, mindig is a korábbi négykaréjos templom részét képezte, ahogyan a templom részének számított a két torony is, amelyek szentélyként szolgáltak. Az egyházi épületet a barokk korban kibővítik keleti irányba. A limoges-i korpusz is innen, az Anjou-kor templom szentélyéből került napvilágra.
Régész munkatársunk hangsúlyozta, hogy a kegytárgy meglelése több szempontból is fontos, mérföldkőnek számít: egyrészt hangsúlyozza a város történelmi jelentőségét és egyházi szerepét. A korpusznak az egykori szentélyben történt megtalálása arra utal, hogy az egyházi épület magas színvonalú kegytárgyakkal volt felszerelve.

Reich Szabina ezzel összefüggésben elmondta, hazánkban eddig több, mint ötven limoges-i tárgy került elő, ám azok „csupán” töredékeknek számítanak. A kollekció ezzel a székesfehérvári emlékkel gazdagodott. A kegytárgy további jelentősége abban mutatkozik, hogy városunk történetében első ízben került elő korpusz.

Limoge-i korpusz9

Érdeklődésünkre, hogy milyen módon lehetett megállapítani a korpusz származási helyét, megtudtuk: elsősorban a lelet díszítőeljárásai nyújtottak segítséget. A dél-franciaországi Limoges a középkorban zománcművészeti „fellegvárnak” számított. Az egyik ilyen helybéli műhely mestereinek jellegzetes ábrázolástechnikái és díszítőmotívuma láthatók a korabeli Krisztus-ábrázoláson is.
További fontos kérdés, hogy milyen úton került a középkori Magyar Királyság területére a korpusz? Munkatársunk elmondta, lehetséges, hogy kereskedelmi úton került Székesfehérvárra, vagy pedig az itt szolgáló francia klérus valamelyik tagja hozta magával.

Valószínűsíthető, hogy a fehérvári lelet egykor egy körmeneti kereszt részét képezte. Eredeti formájában egy szarvasi példány maradt fenn Magyarországon. Ezen látható maradt a keresztkialakítás és a rajta elhelyezett Krisztus -ábrázolás is.
A kiállítást követően a korpusz visszakerül a székesegyházba. A tervek szerint a bazilika oldalsó kápolnájában kiállítóteret alakítanak ki, a szakrális tárgy ott kap majd helyet, ahol a kutatók valószínűsítik, hogy eredetileg is állhatott- a bazilika szentélyében.

 

Szöveg és fotók: Sz.G.