Adam Lonitzer füveskönyve

A füveskönyvek (latinul: Herbarium, németül: Kräuterbuch) olyan orvosbotanikai összeállítások, amelyek tanácsadó jellegűek, orvosi célra készültek. Ennél fogva a gyógyszerkészítés korai írásos emlékei is egyben. A természet ismeretét és a gyógyulni vágyó, kísérletező ember tapasztalatait foglalták össze, gyakran ábrákkal bemutatva a betegség ellen használatos növényeket. A legrégibb fennmaradt európai herbárium a 10. századból származik. A gyógyászat és a gyógynövényekkel való gyógyítás akkoriban többnyire az egyház kezében volt. A gyógynövényeket szerzetesek termesztették kolostoraikban a betegségek és sérülések gyógyítására. A füveskönyvek kezdetben latin nyelven íródtak, és fáradságos kézi munkával sokszorosították őket. A 15. században Gutenberg találmánya, a könyvnyomtatás, lehetővé tette egyre több latin, majd főként német nyelvű füveskönyv megjelenését.

Bőrkötés-blog2

Fotó: Gelencsér Ferenc

A Szent István Király Múzeum könyvtára több értékes füveskönyvet őriz. Ezek egyike a színezett fametszetekkel illusztrált, Adam Lonitzer (1528–1586) által 1574-ben megjelentetett német nyelvű füveskönyv. Eredeti címe így hangzik: NATURALIS HISTORIAE OPUS NOVUM.
A könyv eredetileg Fanta Adolf székesfehérvári orvos, botanikus tulajdona volt. Hagyatékából, örökösei ajándékaként, 1913-ban került gyűjteményünkbe. Az eléggé roncsolódott könyvből az idők során sok lapot kitéptek, így szükségessé vált a restaurálása. Ezt kitartó munkával az Intercisa Múzeum munkatársa, Paálné Bakó Edit végezte 1992-ben. A lapok többségét ki kellett egészíteni, és a borjúbőr kötést is újra kellett készíteni.

A könyv szerzője, Adam Lonitzer, vagy latinosan Lonicerus, 1528-ban Marburgban született. Előbb filozófiát és matematikát tanult, viszonylag későn szerzett csak orvosi doktorátust. Elvette a híres frankfurti nyomdász, Christian Egenolff leányát: ennek köszönhetően sorra jelenhettek meg gyönyörűen illusztrált botanikai, természettudományos és orvosi munkái. Lonitzer bevallottan Brunfels, Matthioli és Hieronymus Bock könyveiből merítette anyagát. A könyv első kiadása 1551 és 1555 között jelent meg Frankfurtban. Több mint 20 német kiadása ismeretes, és még Linné korában is tankönyvnek használták.

Ibolya2-blog2

Fotó: Gelencsér Ferenc

Három részből áll. Az első a fákról és bokrokról, a második a füvekről, a harmadik rész pedig a fontosabb állatokról, ásványokról és az orvosságként alkalmas „nedvek”-ről szól. Két értekezés vezeti be, egyik a növények desztillálására, a másik pedig a termesztésére ad útbaigazítást. A leírásokat kitűnő ábrák szemléltetik. Ezek alapjául az „első modern botanikus”, Bock füvészkönyve (1539) szolgált. A szerző a növényeket német, latin, görög, olasz, francia, spanyol nyelven határozza meg. Utal az előfordulási helyükre, majd a felhasználásukról, a különböző betegségekre gyakorolt hatásukról ad útmutatást. Sokszor hivatkozik az antik szerzőkre, leggyakrabban Dioszkoridész, ritkábban Plinius botanikai írásaira utal.
A könyv gót betűs, a növények fametszetek nyomatai, amiket utólag vízfestékkel festettek ki. Az oldalakon átlagosan 2–4 növény ábrázolása látható. Lonitzer könyvében a növényeket elsősorban gyógyászati szempontból tárgyalta, de megadta ismertetőjegyeiket és termőhely igényüket is. Gyakorlati használatukra szintén útmutatással szolgált.

Érdekességként megemlíthetjük még, hogy megtiszteltetésként a botanikai szakirodalomban Lonitzer nevét kapta egy növénynemzetség. Plumier, a 18. századi francia természettudós nyomán e név viselői a magyarul loncnak nevezett növénycsalád tagjai. (Lonicera, vagy Caprifolium)

Zsálya-blog3

Fotó: Gelencsér Ferenc

 

További érdekesség:
A könyv fontosságát, elterjedtségét jól mutatja, hogy az első magyar nyelvű füvesköny is ezt alapul véve készült el. Méliusz Juhász Péter (1532–1572) „Herbarium az Fáknak, Füveknek nevekről, természetekről és hasznakról” (Kolozsvár, 1578. Heltai Gáspárné nyomdája) című könyve ennek a műfajnak jellegzetes és kimagasló példája. A más, általa tisztelt szerzők művei alapján összeállított munkában, egyéb forrásokra számtalan helyen hivatkozik, a legfontosabb forrása azonban Adam Lonicerus „Historiae naturalis…” (1551) című kötete volt. Ábrákat ugyan nem tartalmazott Méliusz könyve, de kimondhatjuk, hogy a kor színvonalán álló, megbízható munka a gyógynövények terápiás alkalmazásának témájában. Elsődleges érdeme azonban egyértelműen magyarnyelvűségében van. Összesen 1236 magyar növénynév szerepel az összeállításban.

Krizsány Anna művelődésszervező

Szent István Király Múzeum

Indító kép: archív