Sok érdekes titkot rejteget a patikatörténet. Számos készítményről, édességről nem is gondolnánk, hogy valaha gyógyszertári laboratóriumban született. Ezek közé tartoznak például a különféle szirupok, amiket ma szörpként ismerünk, vagy a kandírozott gyümölcsök, a különféle lekvárok, cukorkák és a habcsók. Karácsony közeledtével több helyen kínálnak különféle fenyődíszeket, ezek egyike a közismert habkarika. De hogy kerül ez a sokféle édesség pont a patikába? Ma már egyáltalán nem jutna eszünkbe a patikában ilyesmit kérni.
A legrégebbi időktől kezdve a gyógyászati célra szánt készítmények tartósítása létkérdés a szakmában. Kezdetben az orvosságokat mézzel tartósították, ami lehetővé tette, hogy minél tovább eltarthatók legyenek, megőrizzék hatásosságukat. Ezen túl a többnyire keserű, vagy rossz ízű, nehezen bevehető szereknek jót tett az édes íz, így könnyebb volt őket bevenni. Régen a patikusok mesterségéhez tartozott a gyógyszereken túl az édességek készítése, a cukrász szakma még akkoriban nem létezett.
A középkorban már, a főleg Indiából, vagy a Köze-Keletről behozott igen drága cukorral is konzerváltak gyógyszereket, de ezt csak a gazdagok tudták megfizetni. A cukor ára az aranyéval vetekedett. A gyógyszerészet történetének ezt az időszakát a „cukor-méz gyógyászat” korszakaként ismerjük. A cukor használata akkoriban egybefonódott a gyógyszerész szakmával. Egy korabeli francia szólásmondás szerint: „Nótárius pecsét nélkül, patikárius cukor nélkül hajítófát sem ér.”
Fotó: Gelencsér Ferenc
Dél-Amerika gyarmatosítása után. de különösen a 17. századtól kezdve a cukorgyártás nagy méreteket öltött, így sokkal olcsóbbá, hozzáférhetőbbé váltak a kevésbé jómódúak számára is az ily módon készített orvosságok, édességek. (Ekkortól számítható Európa népességének gyors ütemű fogromlása is.) A cukorral könnyebb volt bánni, mint a mézzel, egyszerűbb volt a tárolása, szállítása és több területen lehetett felhasználni. A 18. századtól kezd lassan önállósulni a cukrászmesterség, némileg elkülönülve a mézeskalácsosságtól.
A patikák egyre nagyobb mennyiségben kezdték használni az ekkor még süvegformában forgalmazott, „nádméznek” nevezett cukrot. Számos gyógyszer és egyéb patikai termék készült. Például gyógycukorkák, pasztillák, drazsék, szirupok, liktáriumok, vagy a fent említett habcsók.
A 20. században ezek elnevezései is rögzültek, ekkortól kezdték „trochiscusnak”, vagy „turbinolának” nevezni a kúpos, vagy csigaház alakúra formált, néha hatóanyag nélküli habcukorkákat. A trochiscus szó a görög „trochos” – kerék, korong, golyócska – szó kicsinyítő képzős alakja. Alapanyaga általában cukor, keményítő, tojásfehérje, és víz volt. A habmassza általában három féle módon készült. 1. enyvből cukorral, 2. tojásfehérjéből porcukorral, 3. tojásfehérjéből és főzött cukorral. A kész masszát lecsípett hegyű papírtokból, vagy csiga alakú nyílással ellátott fecskendőből bádoglapra nyomták ki, majd meleg helyre állítva megszárították. Létezett olyan trochiscus, amibe eleve belekeverték a hatóanyagot, de a kereskedelemben kaphatók voltak hatóanyag nélküli habcukorkák is. Ezeket az alkoholban oldott hatóanyag rácsepegtetése által tették hatásossá. Arra is alkalmas volt, hogy a nagyon rossz ízű, nehezen bevehető gyógyszereket, pl. keserű tinktúrákat, erre csepegtetve könnyebb legyen bevenni. Jól használható volt ez a módszer kisgyerekeknél, vagy hányingerrel küzdő betegeknél. A patikusok szívesen tették a kirakatba, díszes üvegserlegekbe helyezve. A halvány pasztellszínekben pompázó trochiscusok kihelyezése, vevőcsalogatónak reklámfogás is volt egyben. (Képeinken a Fekete Sas Patikamúzeum gyűjteményének darabjai láthatók.)
A habcsók ezzel párhuzamosan jelent meg a 18. században önállósult cukrászatban. Feltalálásával kapcsolatban több verzió ismert. Egyesek szerint Svájcban készítették először egy Mehringen nevű városban (angol neve is innen ered: meringue), mások szerint Lengyelországból került Franciaországba a 18. században, XV. Lajos lengyel felesége révén. Vannak, akik angol eredetűnek gondolják egy ottani, 17. századi recept leírása alapján. Karácsonyfadíszként a 19. században kezdték alkalmazni úgy, hogy lyukasra alakítva fel lehessen fűzni és felakasztható legyen.
Fotó: Gelencsér Ferenc
Akárhogy is van, a habcsók évszázadok óta örvendezteti meg mindazokat, akik kedvelik az édességeket. Ma már rengeteg változata kapható, különféle ízesítéssel, díszítéssel a szivárvány minden színében. Ez a süti egyben tökéletes alternatíva az ünnepi sütésből megmaradt tojásfehérje felhasználásához is. Elkészítése nem nehéz ugyan, de érdemes odafigyelni a receptben leírt utasításokra.
Krizsány Anna kurátor
Források:
- Bartók Adrienn: Formázott és adagolt, szilárd és félszilárd, valamint egyéb, többnyire feledésbe merült gyógyszerformák a tablettázás előtti időkből Szeged, 1999. (Egyetemi szakdolgozat)
- Kazay Endre: Gyógyszerészi lexikon 4. kötet, Nagybánya, 1900.
- Borsódy Mihály: Az édességkészítés története Budapest, 1995.
SZIKM blog 