Személyes hangú búcsú Jankovics Marcell Trianon-kiállításától

Március 3-án zárult a nagy látogatói tömeget bevonzó Trianon-kiállítás a Csók István Képtárban. E tárlat kurátora múzeumunk ismert partnere, Tóth Norbert volt, míg a történelem-idéző rajzsorozatot Jankovics Marcell alkotta meg két éven keresztül. A neves filmrendező, grafikusművész, akinek családi gyökerei az elszakított országrészek földjébe mélyednek bele, saját elmondása szerint e grafika-sorozattal “írta ki” vagy inkább “rajzolta ki” magából a Trianon-traumát.
Tőle, Jankovics Marcelltől olvastam a Magyar Művészeti Akadémia és a Trianon-kiállítás honlapján egy tanulságos történetet arról, miként lehetett viszonyulni a közeli múltban a múlt “kényesebb” fejezeteihez.

“A Kárpátok koszorúja a történelmi hazát rajzolja körül. Az átkosban egy tévés főnök arra kért, hogy a Mondák a magyar történelemből c. rajzfilmjeimben a középkorias térképeken változtassam meg a hegykoszorú alakját, mert a csehszlovák és román elvtársak meg fognak sértődni. Rajzoljam át a hegyeket? – kérdeztem. Makogta, hogy akkor legalább szűkebb plánokat használjak, hogy ne vegyék észre… Mit is? Hogy hol játszódott a magyar történelem? Hogy a mi határaink természetes határokhoz igazodtak? Maradt minden úgy a filmekben, ahogy kell.”
Ez is a velünk élő Trianon. Ez is egy korkép és kórkép a hozzá való viszonyulásokról.

Egy korábbi, szintén a Csók István Képtárban megrendezett kiállításunk címe juthat erről eszünkbe: “A döntés”. Dönthetünk a megalkuvás mellett, hogy Trianont tetézve szellemi öncsonkítást is végezzünk, ahogy a tévés főnökké emelt illetékes elvtárs döntött. Ám dönthetünk az igazság mellett, amiként Jankovics Marcell, a neves művész tette, és így az ország feldarabolása ellenére történelmi tudatunk ép és egész marad.
Trianon következményeit nemcsak itt Székesfehérvárott élik meg és értelmezik magyar emberek, hanem jelenlegi államhatárainkon túl is. Sőt, az ő Trianon-élményük, az ő értelmezésre kényszerítettségük a mindennapi tapasztalás által elevenebb.
“Mit jelent ma Trianon az elszakított nemzetrészek gyermekeinek?” – a tárlat ezt a kérdést sem kerülte meg. Erre a kérdésre az emeletre felvezető lépcső két oldalán sorjáztak a különböző válaszok. Egyikük –Márk, 15 éves, Felvidék – gondolata különösen megszívlelendő: “A magyarok akkor is magyarok maradnak akár Szlovákiában, akár Ukrajnában, akár Romániában élnek.”

Szabados György PhD
történész tanácsadó

Szent István Király Múzeum

Advertisement

Óh, nagy nap volt az!

 

Óh, nagy nap volt az! — Boross Mihály fogalmazott így Élményeim című könyvében 1848. március 15-éről. A márciusi események lelkesítő híre két úton érkezett Székesfehérvárra.

A Pozsonyban történtekről országgyűlési követeink – Haáder Pál és Kőnig József – gyorsfutárral küldött értesítésben számoltak be. A szentesítésre váró törvényeket országgyűlési küldöttség vitte Bécsbe. A küldöttségnek Haáder Pál is tagja volt. Jelentéseik jó tájékoztatást adtak a pozsonyi és a bécsi eseményekről.

Boross Mihály

Március tizenötödike eseményeit az e napon Pesten tartózkodó szemtanú, Boross Mihály beszélte el. Visszaemlékezéséből kaphatunk képet a fehérvári márciusi eseményekről. Boross Mihály (1815-1899), ügyvéd, 1848-49-ben maga is több bizottmány tagja, majd másodalispán, illetve hadbíró, ezek miatt négy évi várfogságot szenvedett. Hatalmas szépírói és közéleti írói életművének fontos részét alkotják felvilágosító nyomtatványai, illetve visszaemlékezései. Élményeim 1848-1861 című, 1881-ben megjelent könyvében leírja azt, hogyan jutott el a pesti forradalom híre Székesfehérvárra: „…március 16-án elhagytuk Pestet… Egyenesen a Fekete Sas Kávéházba siettünk, mert ekkor ez volt a fiatalság gyűldéje. Itt döntöttük az ország sorsát egy véleménnyel, mert jaj lett volna annak, aki ellenkező, pláne konzervatív véleményt mert volna nyilvánítani. A hír megelőzött bennünket, de mégsem tudtak annyit, mint mi beszéltünk…”
Boross felolvasta a magával hozott Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt. Az összesereglett hallgatóság száma egyre nőtt. A tömeg a Városház terére vonult, ahol gyújtó hangú beszédek hangzottak el. Közben megérkeztek a város tisztségviselői. Kérésre elhatározták, hogy a rendkívüli eseményekre való tekintettel a másnapi közgyűlést nem a nagyteremben, hanem a Városháza udvarán fogják tartani, s azon bárki részt vehet. A rend fenntartása érdekében azonnal elkezdődött a nemzetőrség szervezése. A nyilvánosság (a közgyűlések, a tanácsi és törvényszéki ülések is nyilvánosak lettek) és a nemzetőrség öntevékeny szervezése a már meglévő Polgárőrség alapjain, két olyan elem, melyek a pesti forradalomnak is meghatározó jellegzetességei voltak.

A székesfehérvári Fekete Sas Szálló épülete

Boross a fehérvári események központjául a Fekete Sas vendéglőt nevezi meg, mint a fehérvári ifjúság gyűldéjét. Március 16-án azonban nemcsak itt, hanem a Pelikán fogadó színháztermében is a haza sorsával foglalkoztak. Haáder Pál főbíró sebes postán érkező követjelentését megtárgyalandó, itt gyülekezetek az aznapi tanácsülésen megválasztott küldöttség tagjai.
A március 20-i népgyűlésen a Batthyány-kormány kinevezéséről, a március 25-én tartott népgyűlésen a közteherviselésről, a papi tized és az úrbéri viszonyok megszüntetéséről szerzett tudomást a város közönsége. Március 26-án a békés polgári átalakulás ünneplésére s hálaadásul ünnepélyes istentiszteletet tartottak a székesegyházban, s este az egész várost kivilágították. Ezzel megteremtődtek a törvényi feltételek a törvényhozási- és igazgatási rendszer átalakítására. A népképviseleti elv alapján történő választásokra ezután kerülhetett sor.

A 12 pont – Mit kíván a magyar nemzet?

Láttuk: Boross Mihály hozott egy példányt a pesti forradalom legrövidebb és leglényegesebb dokumentumából, a tizenkét pontból. Ne feledjük azonban, címe is van: Mit kíván a magyar nemzet? Sőt, alcíme is, s ez a legfontosabb a szerzők szerint a 12 pont kívánatai előtt: Legyen béke, szabadság és egyetértés!
Tudjuk, ez az írásmű vált a március 15-i forradalom első dokumentumává, s a szabad sajtó egyik első termékévé, melyet a nevezetes nap folyamán összegyűlt mintegy húszezres tömegnek osztottak ki. A „12 pontot” a forradalom lázában a vásárra összegyűlt tömegben a vidékiek az ország legkülönbözőbb részébe vitték el, s ott ezek alapján sokféle nyomat készült, melyek szövegében is vannak kisebb eltérések.
Egyik múzeumi példányunk gyűrött, vízfoltos darab; 12. pontjában csak azt az egy szót tartalmazza: „Únió”. Az irat utóéletéről semmit sem tudunk, legfeljebb sejthetünk. Előtte állván, mindenki szárnyra bocsáthatja fantáziáját! Szerintem egy présházban maradhatott meg, esetleg a vakablakban állt összehajtogatva, mindenkor készen arra, hogy roppant fontos üzenetet közvetítsen az illetékeseknek. Ceruzával ugyanis a sajtószabadságot és a cenzúra eltörlését követelő első pont fölött ez áll rajta: „Elmentem a pintzébe borért”. Ne áltassuk magunkat! Igenis ez volt az az üzenet, ami miatt máig megmaradt. Enélkül esetleg fidibusszá válhatott volna a 19. század papírhiányos éveiben.
Tény, hogy megmaradt, s valaha valaki más értéket is felfedezett rajta, mint a fenti üzenet, hiszen közismertté vált, a pesti forradalom elsőrendű dokumentumaként tanították az iskolákban. Bekerült tehát utóbb a múzeumba. Így nyerte vissza ez a nagyon is reális üzenetet tartalmazó papír eredeti funkcióját, s vált ismét a forradalom követeléseit megfogalmazó petícióvá, s azóta kultusztárggyá.

 

Demeter Zsófia
történész