„Legnagyobb cél pedig, itt, e földi létben,
Ember lenni mindég, minden körülményben.”
Arany János: Domokos napra
Amilyen váratlanul és hirtelen állítottál be sokszor bakonykúti kis házunkba a szomszéd utcából, olyan váratlan hirtelenséggel távoztál el közülünk karácsony első napján. Néhány nappal előtte még a múzeum folyosóján futottunk össze, ahol örök derűddel köszöntöttél. Nem sejtettem, hogy utoljára találkozunk, de most már tudom, hogy ez a kép örökre megmarad az emlékeimben.
Még egyetemista voltam, amikor személyesen megismertelek, több mint tíz esztendeje már annak. Akkor még csak azt tudtam rólad, hogy munkásságod megkerülhetetlen és kiemelkedő jelentőségű Fejér megye avar kori kutatása kapcsán. Még egyetemi hallgatóként, 1975 februárjában kerültél a székesfehérvári István Király Múzeum állományába népvándorlás koros régészként. Attól a pillanattól kezdve fáradoztál az avar kori lelőhelyek feltárásán és feldolgozásán, még a doktori disszertációd is ebben a témakörben írtad. Bakonycsernye, Kajászó, Velence, Szabadbattyán, Dunaújváros. Csak néhány település a sok közül, ahol avarokkal találkoztál abból a célból, hogy megismerhessük ezt a rejtélyes népet, akikben őseinket is tisztelhetjük. Te már minden kérdésünkre tudod a választ. Biztos vagyok benne, hogy köztük kvaterkázol!
Lassan egy évtizede, hogy az én utam is a Szent István Király Múzeumhoz vezetett. „Egyre többször volt szükség az “öreg csóka” negyven éves helyismeretére az intézményen belül, és megyeszerte egyaránt. Kialakult a kollegiális kapcsolat.” – ahogy azt Te magad fogalmaztad meg egy kéziratodban. Aztán nekem is Bakonykúti lett a választott otthonom. A szomszédolások során kiderült, hogy sok mindenben másképp látjuk a világot, mégis életem nehéz helyzetében mellettem álltál és segítettél. Akkor értettem meg, hogy miért tisztelnek és szeretnek Téged oly sokan, függetlenül attól, hogy melyik irányból értelmezik ugyanazt a valóságot, ami körülvesz minket. Mindenkiben az embert láttad, mindenkire barátként tudtál tekinteni, akit a bizalmadba fogadtál, és minden helyzetben (nagybetűs) Ember igyekeztél maradni. Csoportvezető, régészeti osztályvezető helyettes, régészeti igazgatóhelyettes, majd igazgató mintegy másfél évtizeden át – olvashatjuk az életrajzodban. Vezető pozíciók ide vagy oda, mindvégig őszinte fesztelenséggel, közvetlenséggel és egyedi humorral fordultál embertársaidhoz. Szakemberként és Emberként nagy űrt hagytál magad mögött!
Búcsúzom Tőled a magam, a régészeti csoport és a múzeumi kollektíva nevében.
Nyugodj békében, Gyula!
dr. Szücsi Frigyes
régész
Fotók: Simon Erika, szekesfehervar.hu és Pesti Tamás, Fejér Megyei Hírlap
SZIKM blog 