Látni akarok mindent, de tényleg mindent – interjú Czene Márta képzőművésszel

Interjú a Smohay-díjas Czene Márta képzőművésszel székesfehérvári kiállítása kapcsán.

Czene Márta a Szent István Király Múzeumban rendezett kiállításának megnyitóján. (Fotó: Szivós Dóra)

Nem festészeti munkáidban szívesen foglalkozol más nem emberi életformák működésével, illetve azzal, hogy ezek mit jelentenek az embernek, akik vagyunk. Gondolok itt például egy muslicakolónia megajándékozására egy fél barackkal, rothadó ételekből komponált csendéletekre, de akár a vándorló ruhák nyomon követésének kísérletére is. Mióta érdekel az ember körüli enyészet és tenyészet kérdésköre, és milyen módszereid vannak még a múló idő rögzítésére?

A rovarok viselkedése a videóimon elsősorban az embercsoportok viselkedéséhez való hasonlóságuk miatt érdekelt. Az idő és az emlékezés egyébként azt hiszem kezdetektől fogva az egyik kedvenc témám volt, bár ez talán csak az utolsó néhány évben tudatosult bennem. A művészettörténet iránti érdeklődésem is talán részben ide köthető. Azt hiszem leginkább a folyamatok, a dolgok alakulásának dinamikája érdekel, és az idő pszichológiai érzékelése. Az, hogy az idő, ami szabályos és állandó keretet ad az életünknek mégis mennyire dinamikusan változónak tűnik gondolataink, környezetünk, helyzetünk hatására.

Azt hiszem végső soron a festmények képsorozatai is, ha nem is rögzíteni, inkább megidézni próbálják az időt, eseményeket, cselekményt, történetet sejtetve ott, ahol valójában nincs ilyesmi ábrázolva.

Czene Márta: Már vár… (Kim), 2013

Egyik képeden a Belgiumban született dunaújvárosi kötődésű 2012-ben tragikus körülmények között meghalt képzőművész, Kim Corbisier látható. Miért festetted meg őt?

Kimmel barátságunk még az egyetemi évekre nyúlik vissza. Különös barátság volt, sokszor fél szavakból is értettük egymást, máskor, vagy más szempontból viszont egészen felfoghatatlan távolságok voltak közöttünk. Halála nagyon megviselt, nagyon sokáig éreztem a jelenlétét a gondolataimban, a Strabag díj és ösztöndíj kapcsán is sok olyan dolog folyamatban volt még, amiben együtt voltunk benne. Sokszor előfordult, hogy nem tudtam úgy nézni egy tárgyra, vagy helyszínre, hogy ne gondoljak egyben rá is. Ez a nagyon furcsa jelenlét, az ő emléke az, amit evvel a képpel meg akartam mutatni. A kép háttere egy nyomtatott fotó, az előtérben Kimet festettem meg fekete fehérben. A kép már halála után készült, a fekete-fehér színekkel is utalni akartam a fotóra, amit modellként használtam. Ezt a fotót egyébként én készítettem Kimről, még az egyetem alatt, egy róla készült régi kép kiegészítésére, amin csak derékig látszódott, és ő fel is használta egy önarcképe megfestéséhez. A fotó eredetileg is édesapám műtermében készült, szintén egy olyan helyszínen, ahol Kimmel sokszor találkoztunk.

Czene Márta: Munkád gyümölcse, é.n.

Tanulmányaid során egyáltalán nem szokványos utat jártál be azzal, hogy elvégezted az intermédia és a festő szakot is, illetve művészettörténetet is hallgattál. A reneszánsz műveltség eszmény, mindent megtanulni a szakmáról, ez vezetett?

Tulajdonképpen így is érthető lenne, de valójában inkább fordítva történt. Mindig egy pillanatnyi lelkesedés, érdeklődés vagy hiányérzet vitt különböző jellegű tanulmányok felé, és végül ahogy az egészet összeegyeztetni próbáltam az definiálta számomra a „szakma” fogalmát.

Festészetedről sokan leírták, hogy filmes narratívákkal rokonítható, képeid ismeretlen filmek jeleneteiként is értelmezhetők. Polanski, Lynch, Hitchcock, Trier, általában ezek a nevek kerülnek elő. Vannak kedvenc rendezőid? Mit láttál legutóbb, ami nagy hatással volt rád?

Fellini, Pasolini, Bunuel, Lars von Trier, Tarantino…

Nem is tudom, sajnos kevés filmet láttam mostanában. Talán a legutóbbiak közül Lars von Triertől A Nimfomániás, vagy Zvyagintsevtől a Visszatérés fogott meg leginkább.

Czene Márta: Távlat, 2014

Hogyan dolgozol? Hogyan születnek a jelenetek és hogyan lesz belőlük festmény?

Van, hogy tényleg filmekből indulok ki. Nem feltétlenül a kedvenceimből, de néha egy filmen úgy érzem, hogy nagyon közeli gondolatok jelennek meg a sajátjaimhoz. A saját életem képei asszociálódnak hozzá, kicsit olyan, mintha rólam szólna. Sokszor konkrétan egy-egy filmkockát dolgozok fel, de a legtöbbször van egy kép, vagy érzés, gondolat, ami már régebb óta foglalkoztat, és képekben, amiket néha akár véletlenül, vagy egész más célra fotózok, hirtelen viszontlátom őket. Az is gyakori, hogy keresek egy konkrét látványt, lerajzolok valamit, amit elképzeltem, és modellt hívok, vagy keresek egy teret, helyszínt és szándékosan adok hozzá egy képet egy már meglévőhöz, vagy éppen egyszerre találom ki egy „történet” minden részletét. Nincs rá receptem, de tervezés közben mindig van egy pillanat, amikor úgy érzem, hogy működni kezd a kép. Ez általában akkor van, amikor én többet kezdek benne látni, mint amit eredetileg megfogalmazni akartam. Akkor van kész egy ötlet.

Czene Márta: Lassú víz, 2014

Hamarosan Rómába mész, ahol a Római Magyar Akadémia ösztöndíját élvezheted. Mit vársz Rómától, mik a terveid?

Az a terv, hogy látni akarok mindent, de tényleg mindent, és amikor rájövök, hogy ez lehetetlen, akkor összetörve hazakullogok.

Czene Márta: Bentről, 2015

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

“Egy jó tárlatvezetés maga is műalkotás” – Kemény István múzeumokról, kiállításokról, kurátorokról

Kemény István József Attila- és Babérkoszorú díjas költő nemrég az Új Magyar Képtárban olvasott fel, s ha már itt volt, kérdeztünk tőle egyet s mást múzeumokról, kiállításokról.

Kemény István Budapesten (Fotó: Bach Máté)

Hol voltál legutóbb múzeumban? Mit láttál?

Legutóbb a székesfehérvári Új Magyar Képtárban, a múlt csütörtökön. Verseket olvastunk fel, de azért ha már újra itt lehettem, képeket is néztem egy kicsit… Kimondott, célzott múzeumlátogatáson a Szépművészetiben voltam decemberben, a Rembrandton. Ja, nem is: Brüsszelben szilveszterkor a Királyi Szépművészeti Múzeumban (Bozar), és németalföldi képeket láttam. (Szóval nem is olyan egyszerű a válasz.)

Emlékszel első múzeumi élményedre?

Talán Aquincumban egy római nő múmiája vagy inkább csontváza, tizenegy évesen. (Persze nem akkor voltam először múzeumban.)

Szerinted miről lehet felismerni egy jó kiállítást?

Nem tudom. Talán ha a koncepció nem nyomja el az anyagot: a műveket, a tárgyakat. Legalábbis nem bántóan. (Egyébként kevés igazán rossz kiállítást láttam.)

Hatott-e rád valaha műalkotás annyira, hogy az fizika tüneteket produkált?

Könnyek, borzongás elég gyakran jön, főleg versektől vagy zenéktől. Képzőművészettől inkább a borzongás. A tárlatvezetéstől el tudok gyengülni, és ottmaradnék örökre. Egy jó tárlatvezetés maga is műalkotás

Mi lehet a szerepe, felelőssége a múzeumnak 2015-ben, 2016-ban, 2017-ben…?

A szerepe szerintem nem fog változni. A felelőssége: nem égni ki.  Szerencsére az összes muzeológus és kurátor, akit csak ismerek, mindig csillogó szemmel beszél az éppen aktuális kiállításáról. Nem akarom idealizálni őket, de ez egy nehezen kiégő fajta. Csak hagyni kell dolgozni. Hogy ha tényleg lesz új múzeumi negyed, akkor majd hosszú-hosszú turistasorok álljanak előtte.

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

Az élet örök csodája – interjú Mészáros Veronikával, a SZÜLETÉS kiállítás kurátorával

A Szent István Király Múzeum Országzászló téri kiállítóhelyén 2015. február 20-án új kiállítás nyílt, SZÜLETÉS – A gyermekáldás kultúrája címmel. A tárlat a veszprémi Lackó Dezső Múzeum vendégkiállítása, kurátora Mészáros Veronika, a veszprémi múzeum néprajzkutató muzeológusa. Vele beszélgettünk a kiállítás születéséről, a Boldogasszony ágyáról, egyházkelőről, és arról, hogy hogyan lehet újjászületni a kiállításban.

Mészáros Veronika előadást tart. (Fotó: Penovác Károly/Veszprémi Napló)

A Seuso-kincs jövője – Interjú Mráv Zsolt régésszel

Mráv Zsolt régész irodájában a Magyar Nemzeti Múzeumban. (Fotó: Hajdú D. András)

A Seuso-kincs Magyarországon került darabjai négy hónapig voltak láthatók Székesfehérváron. Az ezüstök most visszakerülnek a Magyar Nemzeti Múzeumba, ahol tudományos kutatásoknak vetik alá őket. Mráv Zsolt régészt, a Nemzeti Múzeum szakmuzeológusát kérdeztük a nagy múlttal bíró tárgyak jövőjéről.

A tárgyak a székesfehérvári kiállításból a Magyar Nemzeti Múzeumba kerülnek. Egyből kiállítják őket, vagy előbb a tudományos vizsgálatok következnek?

A kincs Parlamentben rendezett kiállítása és a székesfehérvári kiállítás közötti rövid időszakban a kincs tudományos kutatása alig indulhatott meg. A fehérvári kiállítás négy hónapja alatt természetesen nem volt lehetőség a kiállított ezüstedényeknek sem a tanulmányozására sem a vizsgálatára. Erre csak most nyílik lehetőség, ezért érthető az igény, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum állandó Seuso-kiállításának megnyitása előtt végre a kutatók is hozzájussanak a tárgyakhoz. Sok feladat, időigényes vizsgálat áll előttünk.

Milyen anyagvizsgálatokat kell elvégezni a tárgyakon?

Az archaeometriai vizsgálatok egyrészt a tárgyak felületén található lerakódásokat és anyagmaradványokat célozzák, amelyek – ha a minták megfelelő mennyiségben és minőségben állnak rendelkezésünkre – információt hordozhatnak arról a helyről, ahol a kincs az elmúlt másfélezer évet töltötte vagy ahová átmenetileg elrejtették. Ezektől a vizsgálatoktól várható leginkább, hogy behatárolják, szerencsés esetben pedig bizonyítják a kincs származási helyét. A vizsgálatok másik vonulata főleg a tárgyak és a díszítésükhöz felhasznált anyagok által hordozott információkra fókuszál, amelyek segítségével következtethetünk például az ezüstedények készítése során alkalmazott technikákra, alapanyaguk származási helyére. A végkövetkeztetések levonásához azonban hosszú út vezet.

Tavaly összeállt egy tudományos munkaközösség, amely egy ötéves kutatási program keretében vizsgálja a Seuso-kincset. Kikből áll a bizottság?

A Seuso Munkabizottság feladata a Seuso-kincs tudományos feldolgozásának előkészítése, koordinálása. Elnöke Török László akadémikus, aki a késő ókor művészetének nemzetközileg elismert kutatója. A Seuso Munkabizottság tagjai elsősorban a Seuso kutatási programban főszerepet vállaló intézmények: a kutatások összefogását végző és egyben az ókori műtárgyak gyűjtésével foglalkozó két országos múzeum, a Szépművészeti és a Magyar Nemzeti Múzeum, amelyek tudományos együttműködésük egyik fő feladatának tekintik a Seuso-kincs kutatását. A bizottság az archaeometriai vizsgálatok koordinálásával az e téren több, mint 20 éves tapasztalattal rendelkező MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézetét bízta meg.

Alapelvként fogalmazódott meg, hogy a tudományos feldolgozás a lehető legszélesebb hazai kutatói bázisra épüljön, és ne maradjanak ki a téma nemzetközi szakértői sem.

Melyek a legfontosabb kérdések, amelyekre választ keresnek.

A kincs hányatott történetét figyelembe véve érthető, hogy a közvéleményt leginkább a kincs származási helyének megállapítását célzó kutatások és vizsgálatok foglalkoztatják. Ezek valóban kutatásaink egyik irányát jelentik, hiszen általuk juthatunk olyan új adatokhoz, amelyek elősegíthetik a kincs második felének mielőbbi Magyarországra kerülését. De nem állhatunk meg ennél a problémakörnél, hanem ki kell terjesztenünk a kutatásokat azokra a területekre is, amelyek a kincset alkotó ezüsttárgyak értelmezéséhez visznek közelebb minket. Ilyen például a késő római ezüstművesség kutatása és ezen belül a Seuso–kincs helye. A tárgyak készítéséhez és díszítéséhez alkalmazott technikák mellett a díszítőmotívumok és a figurális jelenetek tanulmányozása is a kutatás feladata, sőt a kincsnek olyan, eddig kevéssé tárgyalt, aspektusait is vizsgálni kell, amely kijelöli és meghatározza helyét az egyetemes kultúra és művészettörténet világában. Ez a hely pedig igen előkelő, mert a Seuso-ezüstök saját műfajukban koruk művészetének csúcsteljesítményei közé tartoznak.

A kincs a Nemzeti Múzeumban egy külön teremben lesz látható. Mondana valamit arról, hogyan képzeljük ezt el, mi lesz még látható a teremben?

A Magyar Nemzeti Múzeum a Szépművészeti Múzeummal együttműködésben egy új állandó kiállítással készül a Seuso-kincs nagyközönségnek való bemutatására. A kiállítótérben a Seuso-kincs ezüstedényei valóban külön teremben kapnak helyet, de a kiállításhoz egy folyosó és egy másik terem is kapcsolódik, ahol látható lesz a kincs ezüstedényeivel azonos művészi értéket képviselő polgárdi ezüst állvány. A Seuso-kincshez vezető folyosón pedig lehetőségünk lesz bemutatni azt a kort és kulturális miliőt, amely egykor a Seuso-kincs természetes közegét jelentette.

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

“Én beszéltem, mert Jenő, ha csak lehetett, nem beszélt” – Beszélgetés F. Petres Évával Fitz Jenőről

F. Petres Éva régész, Dr. Fitz Jenő (1921-2011) özvegye, évtizedekig volt a székesfehérvári Szent István Király Múzeum igazgatóhelyettese, lelke. Férjéről, a legendás múzeumigazgatóról, régészről beszélgettünk, és arról, hogyan is kezdődött az ő fehérvári kalandjuk.

F. Petres Éva otthonában (Fotó: Farkas Ildikó)