László Gyula és a csákberény-orondpusztai avar temető

Rendkívüli légifotó a csákberényi avar temetőről

 

Otto Braaschnak a Kelet-Dunántúl fölött 1994-ben készített légifotóján sírmezőre utaló elszíneződések látszódtak. A Szent István Király Múzeum népvándorláskoros régésze, dr. Fülöp Gyula ismerte fel rajta Csákberény-Orondpusztát, illetve ’30-as években részben feltárt avar kori temetőt. Ritkán készül olyan szerencsés légifotó, amelyen a föld alatt rejtőzködő temetőnek az egyes síraknái is kirajzolódnak. Óriási lehetőség ez a kutatás számára, hiszen Orondpusztán a régészek már előre tudhatják, hol kell ásniuk, hogy biztosan temetkezésekre bukkanjanak.

 

csákberény légifotó

Csákberény – légifelvétel

 

László Gyula és a csákberényi feltárás

László Gyula (1910-1998) két szezon időtartamáig, 1938-ban és 1939-ben vett részt a csákberényi ásatáson. A feltárások utolsó szakaszát a korabeli történelmi események pecsételték meg. A naplóban utolsóként feljegyzett dátum 1939. szeptember 2-ára, a második világháború kitörésének másnapjára esett; a leltárkönyv szerint azonban 1939. szeptember 21-ig tartott a feltárás. Majd csak fél évszázaddal később, az egyetemi katedráról való távozása, a 70 évesen történt nyugdíjba vonulása után, az 1980-as évek legelején kerített sort rá, hogy visszakanyarodjék a csákberényi temető tudományos feldolgozásához. Szembesülnie kellett azzal a nyomasztó kérdéssel, hogy idős, hajlott korára vajon mit tudott megőrizni emlékeiben a lelőhely feltárásáról a rendelkezésre álló (sokszor igencsak hiányos) dokumentumok alapján?

Bármennyire igyekezett is a lelkiismeretén enyhíteni, hosszú és művészi alkotásokban, valamint tudományos publikációkban gazdag élete (1910–1988) során nem adatott meg számára, hogy a csákberényi temető publikációjának végére még általa kerüljön pont.

A csákberényi monográfia számára 1994. március 14-ével (a születésnapjára) keltezett előszavában László Gyula így fogalmazott: „Az ásatás feldolgozására majd 60 év múltán csak most kerül sor, félig elkészült munkám befejezésére Fülöp Gyulát és Szentpéteri Józsefet, egykori tanítványaimat kértem meg… Magam időm lejártával nem vállalkozhattam, hogy a megkezdett közlési munkát végigvigyem.” Az iskolateremtő professzor írásban rögzített akaratának megfelelően ezt a feladatot a két megnevezett tanítványán túl végül is egy kortársaiból és tisztelőiből, szellemi utódaiból álló szerzői és szerkesztői munkaközösség vitte véghez.

This slideshow requires JavaScript.

Csákberényi terepfotók és leletek

Szücsi Frigyes
régész

Forrás:
Szentpéteri Józsefnek “A csákberény-orondpusztai avar kori temető kutatástörténete” címmel a “Gyula László: Das awarenzeitlcihe Gräberfeld in Csákberény-Orondpuszta” kötethez írott kézirata.

 

Állandó régészeti kiállítás: 1963

Múzeumunk 1950-ben épült állandó kiállítása 1963-ban újult meg, ekkor nyitották meg az új régészeti kiállítást, amely 1992-ig állt az országzászló téren. Ebből a régi, majdnem harminc évet megélt kiállításból mutatunk most képeket. F. Petres Éva elmondása szerint a csillag alakú tárlókhoz egy az 1959-ben felújított római Villa Giuliában Fitz Jenővel tett látogatás adott ihletet, és az ott látott vitrineket próbálták meg itt, Székesfehérváron megvalósítani. Az üvegeken keresztül 29 éven át sok-sok ezer ember ismerhette meg Fejér Megye régmúltjának tárgyi hagyatékát.

Római kori leletek a csillag alakú tárlókban az 1963-ban megnyílt állandó kiállításon. (Fotó: Gelencsér Ferenc)

Római kori leletek a csillag alakú tárlókban az 1963-ban megnyílt állandó kiállításon. (Fotó: Gelencsér Ferenc)

beolvasás0009

beolvasás0007

beolvasás0010

 beolvasás0011

beolvasás0014

beolvasás0016 beolvasás0012

beolvasás0018

beolvasás0021

beolvasás0023

beolvasás0026

beolvasás0024

beolvasás0008

beolvasás0020

beolvasás0025

Fitz Jenő, F. Petres Éva és egy ismeretlen a Ponte Palatinón, Róm, 1958

Fitz Jenő, F. Petres Éva és egy ismeretlen a Ponte Palatinón, Róm, 1958

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

“Nem lehet ötvöstechnikákat etnikumoknak megfeleltetni” – Dr. Rácz Zsófia régész a népvándorlás kor ötvösségről.

Az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének adjunktusát székesfehérvári előadása apropóján kérdeztük.

Dr. Rácz Zsófia

Dr. Rácz Zsófia

A népvándorlás kori ötvösművészet fogalma inkább időbeliséget fejez ki, vagy van valami belső összefüggésrendszer, valami, ami közös a különböző népvándorlás kori népek ötvösségében?

Elsősorban időbeli értelemben használom és a Kárpát-medencére vonatkozóan. De valóban, lehet különbséget tenni például a kézművesség szervezettségi viszonyai közt az egyes korszakokban és területeken: a népvándorlás kori Kárpát-medencében az elitnek dolgozó, jól képzett mesterek mellett valószínűleg a vándorkézművesek és a háziipar-szerűen, “félprofin” dolgozó kézművesek voltak többségben. Városi kézművesréteget vagy specializált mestereket (pl. aranyműves, ezüstműves, rézműves, vagy éppen ékkő csiszoló) itt nem találni. Viszont ugyanebben az időben a Mediterráneumban mindezek megvannak, az antik hagyomány folytatásaként.

A hun kor (5. sz.), germán kor (a gepida és langobard királyság kora, 6. sz.) és az avar kor (6-9. sz.) ötvösművészetében közös, hogy elsősorban a késő antik-bizánci művészetből táplálkoznak, ezt alakítják át saját ízlésüknek, elképzeléseiknek megfelelően.

Jellemző még a népvándorlás kori mesterekre, hogy sok mindenhez értettek, egyszerre voltak kovácsok, bőrművesek és finomabb munkákat előállító ötvösök – ezt a sokszínűséget tükrözik az avar kori ötvössírok (szerszámokat rejtő temetkezések) is.

Ksztm1

Mit tanultak a népvándorláskor ötvösei az antikvitás művészetéből, technikáiból?

A fentiekből is következik, hogy nagyon sok mindent. Számos ötvöstechnikát átvesznek: ékkőberakás, ékvéséses technika, később a préseléses eljárás, a bronzból öntött préselőminták használata. Klasszikus motívumok is feltűnnek a népvándorlás kori ötvöstárgyakon: futó kutya, tojássor, akantuszinda, szőlőlevél; de bonyolultabb, figurális ábrázolások is megjelennek, például császárportré utánzatai a késő avar korban. Az is nyomon követhető az egyszerűbb minőségű tárgyakon, ahogyan degradálódnak, értelmetlenné válnak a késő antik díszítő elemek.

Ksztm4

Hogyan változott a népvándorlás kori ötvösség megítélése az utóbbi 100 évben. Milyen szerepe volt ebben az osztrák művészettörténésznek, Alois Rieglnek?

A legfontosabb változás, hogy míg sokáig Ázsiából eredeztették, ázsiai nomád hagyományként írták le például az avar kori ötvöstárgyak, viseleti elemek, ékszerek nagy részét, az utóbbi évtizedekben felismerték a késő antik és bizánci hatás fontosságát. Ebben Riegl szerepe óriási, Magyarországon a régészek jó nagy fáziskéséssel kezdték el követni a Riegl-i, “késő antik vonalat”. Személyes szerencsém, hogy a régészet mellett művészettörténet szakos voltam, így A későrómai iparművészetet “kénytelen voltam” már az egyetemen olvasgatni.

Melyek voltak a népvándorlás kori ötvösök legnépszerűbb készítményei?

A presztízst kifejező tárgyak, ezek nagy részét – praktikusan – magukon hordhatták. A férfiaknál például a veretes öv és a fegyverek szerelékei, a nőknél a különböző ékszerek (fülbevalók, ruhakapcsoló tűk, karperecek, női övek).

Ksztm3

Miben tér el egymástól leginkább a germán (gót, gepida, langobard, stb.) és a keleti lovas nomád népek (hun, avar, magyar, stb.) ötvöstechnikája?

Itt, a Kárpát-medencében, szinte semmiben. Eltérhet a fegyverzet vagy a temetkezési szokás, de ugyanazok az ötvöstechnikák vannak használatban pl. az 5. században a különböző népcsoportok közt. A hun kort illetően még azt sem tudom megmondani, hogy mely leleteket lehet kifejezetten hunokhoz, melyeket alánokhoz vagy melyeket gótokhoz, gepidákhoz kötni. Semmilyen módon nem lehet ötvöstechnikákat etnikumoknak megfeleltetni.

Azért akad egy-két példa, sztyeppei örökségre. Például a hun kori nagy bronzüstöket, azok öntési technikáját Ázsiából eredeztetik. Vagy jellegzetes sztyeppei hagyomány még, amikor fából faragott (állat alakú) tárgyakat vonnak be vékony aranylemezzel – ilyen van egy-kettő a hun és az avar korból is.

Fejér megye „ellátottsága” nem mondható rossznak, ami a népvándorláskor ötvös termékeit illeti. Mely tárgyak az Ön személyes kedvencei erről a területről?

A csákberényi avar temető ötvös/kovács sírjainak az anyaga, meg az adonyi préselőminta készlet. Az igari aranyöv. Ez egy nagyon szép, egyedi készítésű munka. Vagy a szabadbattyáni 5. századi leletek. És a Seuso-kincs.

(Illusztrációk: leletek a kunszentmártoni avar ötvössírból.)

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

Érdy János és a verebi római sírkövek

Érdy Jánost (1796-1871) sokan III. Béla és felesége, Antiochiai Anna sírjának feltárójaként ismerik, pedig nem csak az 1848-ban Székesfehérváron megtalált királysírok, de sok más régészeti jelenség – például a verebi honfoglalás kori sír (1853) – feltárása, publikálása is az ő nevéhez kötődik. Az 1821-ben jogi doktorátust szerzett kutató, akkor még a Luczenbacher nevet használta, e néven lett tagja 1832-ben a Magyar Tudományos Akadémiának, és szerkesztette 1837-től 1844-ig az Akadémia kiadványsorozatát, a Tudomány Tárat.

ÉJ

„1846-ban a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárának őrévé (vezetőjévé) is kinevezik. Tanulmányútjai során Bécs, Prága, Drezda és Berlin múzeumait megismerve alakította ki saját kutatói, muzeológusi módszereit. A Nemzeti Múzeum ma ismert épületébe ő költöztette be, s alakította ki a Régiségtárat, 1860-ban nyílt meg az általa újjárendezett Éremtár és az első Kőtár. 1869-ben nyugdíjazták. Érdy a Magyar Nemzeti Múzeum első ásató régészeként az 1840-50-es években folytatott kutatásaival is úttörő munkát végzett, főként az őskor vonatkozásában (Aszód, Budapest – Kelenföld).

Luczenbacher családi nevét is ennek jegyében magyarosította 1848-ban – egyik kedves lelőhelye után – Érdyre. Az írott források búváraként is múlhatatlan érdemek illetik meg a magyar tudománytörténetben. Ő fedezte fel, s ismertette először a róla elnevezett 16. századi kódexet, legterjedelmesebb középkori prédikáció- és legendagyűjteményünket (1834, ún. Érdy-kódex).

1871-ben bekövetkezett halálát az egész magyar szellemi közélet gyászolta. Hatalmas életművét méltató nekrológja a Vasárnapi Újság címoldalán jelent meg.”*

Fejér megye régmúltjának nagy kutatója éppen abban az évben halt meg, amikor a Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesület szervezése megindult.

A bevezetőben említett verebi honfoglalás kori sír – a másodikként azonosított honfoglalás kori leletcsoport! – Végh János birtokán került elő. Az 1820-as években Érdy – akkor még Luczenbacher – János nem csak az ifjú Végh nevelője volt, de a Végh-birtok gazdasági felügyelője is. 1839-ben költözött el Verebről.

Érdy a Tudomány Tárban 1837-es folyamában közölt 3 római kori sírkövet, amelyek 1821-ben kerültek elő Vereben. A következőkben őt idézzük:

„Fejér vármegyének éjszakkeleti részein, nyugoton hagyván a’ velenczei tavat, Vereb, Tabajd, és Bicske’ téréin Környén keresztül Tatáig, olly számos romai k ő hozatott napfényre , hogy becses gyűjtemény kerülne azon itt kiásatott kőemlékből, inellyeket a’ tudatlan kezek halomra döntögetvén , vagy összetörve falakba raktak , vagy levakartan új sírköveknek használtak. Miből nem ok nélkül gyaníthatni, hogy az Alexander Severus (222—235) által megigazítatott Alisca (Tolna) és Annamatia (Földvár) közti romai út, Mursátol (Eszék) Bregetionig (Szőny) e’ vidéken vonult keresztül.

Vereben, hol a’ nép szóhagyománya szerint a’ még most is gyanítható rom’ helyén hajdan valami vár állott, 1821-dikben egy sírbolt ásatott ki, melly három köböl vala egybealkotva.”**

Ezek után közli a három sírkő rajzát, és értelmezi is a leleteket, méghozzá kora tudományos színvonalának megfelelően. Jó hír, hogy az 1837-ben áhított kiásott kőemlékekből álló „becses gyűjtemény” végül létrejött, a Farkas Zoltán által berendezett római kőtár 1991 óta a Szent István Király Múzeum főépületének (Székesfehérvár, Fő utca 6.) földszinti folyosóin tekinthető meg. Benne a három verebi sírkővel, melyeknek 1837-ben készült Luczenbacher-féle rajzait itt közöljük.

Meitima sírköve, i.sz. 2. század első fele (Szent István Király Múzeum)

Meitima sírköve, i.sz. 2. század első fele (Szent István Király Múzeum)

Septimius Constantinus és családja sírköve, i. sz. 3. század első fele (Szent István Király Múzeum)

Septimius Constantinus és családja sírköve, i. sz. 3. század első fele (Szent István Király Múzeum)

Vereb3

Publius Aelius Fronto és családja sírköve, i. sz. 3. század első fele (Szent István Király Múzeum)

*Hatházi Gábor: Érdy (Luczenbacher János) 1796-1871, in: Cserményi Vajk (Szerk.): 150 éve történt. III. Béla és Antiochiai Anna sírjának fellelése…, Székesfehérvár, 1999, 69.

** Luczenbacher János: Verebi sírkövek. Tudomány Tár, 1837, 59-67. Idézet: 60-61.

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

Anekdotázás Hatházi Gáborral a csókakői vár ormán

Dr. Hatházi Gábor régész, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumi közgyűjteményi főosztályának főosztályvezető-helyettese az idei nyár nagy részét Csókakőn töltötte, ahogy ezt kisebb nagyobb megszakításokkal már húsz éve teszi. A vár feltárási munkálatait Dr. Kovács Gyöngyivel, az MTA Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársával közösen irányítják. Hatházi 1984-től 1998-ig volt a székesfehérvári múzeum munkatársa, sokat tud a város és a megye múltjáról, ez a csókakői vár ormán zajlott kötetlen beszélgetésünkből is kiviláglik.

_1

Dr. Hatházi Gábor a csókakői várban

1984-ben jöttél a fehérvári múzeumba…

Igen, nulladéves segédmuzeológusként. És rögtön áthelyeztek Dunaújvárosba Bóna István keze alá, ilyen segédrégésznek, akkor ásta a római tábor mellett a polgárvárost és igen ritkán fordultam elő Székesfehérváron, de azért időnként előfordultam. Két-három napot éppen Fehérváron voltam, és új portárs jött. Már megismert, tudta, hogy én is múzeumi ember vagyok, nyugodtan be lehet engedni az épületbe. Egyszer a Siklósival együtt jöttünk be, intettem neki, megyek be a múzeumba, a portás utána szól a Siklósinak, hogy hova-hova fiatalember, mire én: engedje be nyugodtan, velem van. Siklósi őrjöngve kergetett végig a múzeumon, hogy szétverje a fejemet. Na, akkor a Gyulát sikerült a földre vinni, mert akkor már vagy 15 éve ásott Fehérváron a múzeumnak. Ilyenek vannak. Az új emberség az felejthetetlen volt akkor.

1998-ig dolgoztál itt, ugye?

Igen. Igen.

_2

És Lencsés bácsira (Lencsés József restaurátor 1929-től 1994-ben bekövetkezett haláláig volt a múzeum munkatársa – PZ) hogyan emlékszel?

Beszélgettünk jókat. Mesélte az élményeit. Például Sárosd-Kertali domb, 10-11. századi temetőről, ahol Marosi Arnold (ciszteri szerzetes, a múzeum újraalapítója, majd igazgatója 1909 és 1939 között – PZ) ásott, magyarul Lencsés bácsi ásott, míg Marosi bent volt a múzeumban. Kérdeztem, hogy s mint volt az ásatás. Semmire nem emlékezett az öreg, csak arra, hogy az Esterházy-kastélyban elkapott egy lányt és a mai napig könnybe lábad a szeme a boldogságtól, ha visszagondol rá. Na, azt hosszasan ecsetelte az öreg, de azt mondta, hogy „Gáborkám, a temetőre már nem emlékszem”.

Arról mesélt, amikor nagyon beteg volt a Marosi, rákos volt, és ő ápolta. Hogy az utolsó napok, hogy voltak, merthogy nem volt Marosinak se kutyája se macskája.

_3

Mikor voltál itt először Csókakőn, arra emlékszel?

Egy házi konferenciát rendeztek talán ’88-ban, hogy eddig mit lehet tudni a csókakői várról, arról tartottam egy előadást ezen az emlékülésen, és arra emlékszem, hogy fel akartam jönni a várba, de nem volt rá idő. Csak kirohantam az utca közepére és felnéztem: egy őserdő volt, semmit nem láttam a várból, ez volt az első találkozás, és ’95-ben jött a múzeumi feladat, hogy meg kéne ásni, mert életveszélyes az egész. Mindenki azt hitte, hogy már halott a felsővár, hogy ott már semmi nincs. Ott zuhant le a legtöbb ember, mert a túloldalán 28 méteres mélység van. Valóban nem lehetett úgy megásni, mint egy rendes középkori várat, hogy ásó, lapát és akkor ott állnak a 2-3 méteres középkori falak. Úgy lett kibontva, mint egy őskori tell, végigspakniztuk az egészet. És ennek alapján lehetett felhúzni a falakat, és már úgy kezdett mindenkinek tetszeni a dolog. Nekem az igazi kihívás az, hogy egy jól kiásott és 100%-ig dokumentált vár legyen. Persze azért csak elengedhetetlen mértékben nyúlunk hozzá, hogy húsz év múlva a hitelesítő ásatáson az ifjú titánok a török rétegek alatt érintetlen 13. századi rétegekkel tudjanak dolgozni. De mentsük meg, amit lehet és mutassuk meg.

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

_4

_5

_6

_7

_8

Gondolatok a régészet védelmében 1871-ből

Szekesfejervar_1871_junius_11

A Szent István Király Múzeum elődjének ötlete egy 20 éves rácalmási fiatalember fejében fogant meg 1871-ben. Hattyuffy Dezső (1851-1914) a Székesfejérvár című hetilapban vezércikkben kezdeményezte egy városi régiségtár felállítását 1871. június 11-én, 1873-ban meg is alakult a Fejérmegyei és Székesfejérvár Városi Történelmi s Régészeti Egylet. Igaz, hivatalosan csak az 1876. április 23-án megtartott közgyűlés mondta ki az egyesület megalakulását, amelyből aztán kinőtt a székesfehérvári múzeum. Az egész egy cikkel indult, amelyben így védte meg az ifjú szerző a régészet és a régészek becsületét a tudatlansággal szemben:

„Sajnos, hogy régészetünk csak kis körben mozog, csak itt-ott akadnak felkent bajnokai, mindenütt a legnagyobb nehézségekkel kell küzdeni. Nemcsak a tudatlan népből, de gyakran a művelt osztályból is akadnak, kik inkább megsemmisítik a mult emlékeit, mintsem a tudomány számára biztos kezekbe szolgáltatnák; mert nem tudják azt, hogy egyes általuk megvetett, semmire sem becsült régi tárgyakban történetünk- s régészetünknek, mily nagy kincse rejlik. Ezen vészes közönynek részint ismerethiány – az archeologia terén, részint azon megvetés az oka, melylyel némelyek a régészet iránt viseltetnek. Azt egyedül holmi régi tárgyak, rendszertelenüli összehalmozásának tartják; buvárainkat csupán oly kedvelőknek, kiknek nem levén más foglalkozásuk unalomból vagy szenvedélyből evvel töltik idejöket, minden készület vagy tanulmány nélkül; pedig csalódnak. Ha nem volnának régészeink, teremteni kellene ilyeneket.”

Hattyuffy Dezső: Néhány szó egy létesítendő régiséggyűjtemény ügyében. Székesfejérvár, 1871. június 11.

Beszélgetés Biczó Piroska régésszel a székesfehérvári királyi bazilika ásatásairól

Biczó Piroska 1993 óta kutatja a Szűz Mária prépostsági templom, vagyis a székesfehérvári királyi bazilika romterületét, eddigi munkájáról, elődeinek kutatásáról kérdeztük a régészt egy augusztusban nyíló, a bazilika történetét bemutató kiállítás apropóján.

Biczó Piroska

Biczó Piroska

Mikor és hogyan került a székesfehérvári királyi bazilika feltárására, amely a kilencvenes évek eleje óta meghatározza tudományos pályáját?

A királyi bazilika kutatója az 1960-as évek közepétől Kralovánszky Alán volt. 1969–1972 közötti ásatásait kisebb munkák után 1988-tól folytatta 1993-ban bekövetkezett haláláig. Halála előtt nem sokkal kerültem az ásatásra mint a Nemzeti Múzeum dolgozója. Kralovánszky Alán ez év májusától a Nemzeti Múzeum főigazgatója lett és emiatt nem tudott mindig az ásatáson jelen lenni. Októberben azonban váratlanul távozott az élők sorából, és mint akkor az ásatást legjobban ismerő régész, én folytathattam a munkát.

Szakmai pályafutásomat valóban jelentős mértékben átalakították a romterülettel kapcsolatos teendők. Abban az évben adtam le doktori disszertációmat, amelyben egy korábbi, ugyancsak hosszan, tíz évig tartó ásatásom egy részét dolgoztam fel. Továbbra is ennek az ásatásnak a részletes feldolgozásával szándékoztam foglalkozni. Ez az ásatás Bátmonostor-Pusztafalu lelőhely, egy középkori mezőváros kolostortemplomát és plébániáját tárta fel középkori temetőrészlettel és sok egyéb régészeti jelenséggel együtt. Amikor elvállaltam a fehérvári ásatás folytatását, úgy tűnt, egy ásatási szezont vesz igénybe a Fő tér fele befejezni az ásatást. Időközben azonban kiderült, a romterület további sorsa nem tisztázott, új és új tervek merültek fel, és további ásatási évek következtek. Múzeumi munkám mellett szinte egyetlen kutatási területem maradt a székesfehérvári királyi bazilika ásatásainak feldolgozása. 2012-ben mentem nyugdíjba, azóta is elsősorban a bazilika ásatási anyagainak, dokumentációjának rendezésével, feldolgozásával foglalkozom.

Milyen embernek ismerte meg Kralovánszky Alánt, aki 1993-ban bekövetkezett haláláig vezette a feltárásokat? Sokak szerint igen jó humorú ember volt.

Kralovánszky Alán humorát nem ismertem, csak néhány hónapot dolgoztam mellette, amikor a múzeumigazgatás erősen igénybe vette idejét. Rendkívül felelősségteljes ember volt, tudta, hogy az ásatással elbontott dolgok megismételhetetlenek.

A királyi bazilika alaprajza.

A királyi bazilika alaprajza.

Az Ön által végzett régészeti kutatások súlypontja a Szűz Mária-prépostsági templom déli oldalának régészeti feltárása volt. Mik voltak ennek a legfontosabb eredményei?

Tisztázódott, hogy Siklósi Gyula a Vasvári Pál utcában végzett feltárásán jól vette észre, hogy a prépostság épületei az Árpád-korban kolostorszerű elrendezésben, egy kerengő körül épültek ki. Később ezeket az épületeket lebontották és a templom keleti felének déli oldalához egy kápolna épült. A kápolna 2002. évi feltárása kiderítette, a Nagy Lajos király által temetkezési kápolnaként épített, a forrásokból jól ismert Szent Katalin-kápolnáról van szó. Az azonosítást vörös márvány síremléktöredékek tették lehetővé. Már a XIX. század óta ismert volt egy királyalakos sírkőtöredék, amelynek további, díszítetlen, de azonos tagolású darabja került elő. A hasonlóan régről ismert szarkofág oldallapnak illeszkedő törésfelületű díszítését találtuk. Ezek a leletek segítettek a régről ismert darabok egykori helyét megtalálni a romterületen és Nagy Lajos király kápolnájának azonosítását.  A kápolnában feltárt négy sírt a török hódoltság korában feldúlták, így személyhez kapcsolásuk nehéz. Azt azonban bizonyosnak tekinthetjük, hogy az oltárhoz legközelebb elhelyezett, felnőtt méretűnél valamivel kisebb sír a kilencéves korában elhunyt trónörökös Katalin hercegnő sírja volt.

Ön jól ismeri a romkertet az elmúlt több mint másfél száz évben ásó elődei (Érdy János, Henszlmann Imre, Lux Kálmán, Kralovánszky Alán) kutatásait. Mit gondol róluk, amikor megtalálja a földben korábbi ásatásaik nyomait. Érdy és Henszlmann a 19. század viszonyaihoz képest igen magas színvonalú munkát végeztek.

A Királyi bazilika ásatással való kutathatóságára III. Béla király és felesége 1848 decemberében kútásás közben talált sírjai hívták fel a figyelmet. A magyarországi régészet ekkor még csak születőben volt, ennek ellenére Érdy János, aki a város bejelentése után a Honvédelmi Bizottmány felhatalmazásával utazott Székesfehérvárra, Varsányi János mérnök közreműködésével kiváló dokumentációt készített az ásatásról. Érdy az ásatás eredményeit rajzos táblákkal együtt 1853-ban közölte, Varsányi eredeti rajzainak egy része megmaradt, ezeket ma a Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia gyűjteményei őrzik. A magyar művészettörténet-régészet kezdeteinek nagy triásza – Henszlmann Imre (1813–1888), Rómer Flóris (1815–1889), Ipolyi Arnold (18231886) – számba vette és felderítette Magyarország középkori emlékeit, jelentős intézményeinek történetét. A Szent István által alapított Szűz Mária-prépostsági templom mint a középkori Magyar Királyság koronázótemploma és királyi temetkezőhely az ásatásokat is végző Henszlmann érdeklődését keltette fel. 1862-ben közterületen – akkor Fazekas utca, ma Koronázó tér – végzett ásatást, amelyhez az okot most is földmunkák szolgáltatták. Az ásatás elindításában jelentős szerepe volt Pauer János székesfehérvári püspöknek is. A munkálatok pénzügyi alapját közadakozás teremtette meg. Az összegyűlt szép summa lehetővé tette az ásatás eredményeinek külön kötetben való közlését 1864-ben, sőt az 1874. évi nagy és az 1882. évi kis ásatás költséginek fedezésére is elég volt. E két utóbbiról azonban Henszlmann csak rövid közleményeket jelentetett meg, hiányoznak az 1862. évi munkákhoz hasonló, részletes felmérések és metszetrajzok. Így néha azt gondolom, jó volt Henszlmannak, mert ő még sokkal több mindent megfigyelhetett, sajnos megfigyeléseit azonban nem rögzítette. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az ásatási módszerek Henszlmann korában még kevésbé voltak meghatározottak és a részletek könnyebben elsikkadtak. Ezt ma csak sajnálhatjuk, de senkit sem hibáztathatunk azért, Henszlmannt sem, hogy minden tehetsége ellenére kora színvonalán dolgozhatott csak.

Henszlmann Imre (1813-1888)

Henszlmann Imre (1813-1888)

Az 1936-37. évi ásatások, amelyek a romkert 1938-as létrehozását előzték meg, már szinte mindenütt Henszlmann nyomában dolgoztak. Új régészeti eredmény ezért alig született a munkák során, egykorú régészeti dokumentáció is alig maradt. A munkák irányítója Lux Kálmán építész, műegyetemi tanár volt, a mindennapokban pedig Kiss Dezső építészmérnök volt az ásatás helyi vezetője. Szerencsére fotódokumentáció készült az ásatáson, és ez sok tekintetben helyettesíteni tudja a hiányzó, szöveges megfigyeléseket.

Kralovánszky Alán a déli mellékhajó déli sávja és a déli hajófal kivételével az elődök által feltárt területet hitelesítette. Nem szorította a határidő, mint az 1936-37. évi munkálatokat. Ezért dokumentációja, megfigyelései sokkal részletesebbek. Szabályos régészeti feltárási módszerének köszönhető Szent István sírjának felfedezése 1970-ben.

A több mint másfél évszázad hagyatéka segítséget jelent számomra a templom építéstörténetének kibogozásában.

Összesen hány sírt lehet azonosítani, vagyis valós történelmi személyekhez kötni a királyi bazilika területén?

E tekintetben sajnos nagyon rosszul áll a kutatás, de nem az ásatások hiányosságai miatt, hanem a templom rendkívül elpusztult volta miatt. A Szűz Mária-prépostság templomában tizenöt királyt temettek el, a források azonban alig szólnak sírhelyükről, és ezek értelmezése is nehéz. Mit jelent az, hogy Károly Róbertet a nagy oltár közelében temették el? A főoltárról vagy egy jelentős, talán Szent István oltáráról van szó? Erről is megoszlik a kutatók véleménye. A nagyobb baj azonban az, hogy már Henszlmann is, aki a legtöbb falazott, tehát rangos ember számára készült sírt feltárta, kifosztott, üres sírokat talált. Kifosztásukra a török hódoltság idején került sor, ekkor a csontok nagy része is elkallódott. Azokat a sírokat nem dúlták fel, amelyeket már semmi sem jelölt a XVI. században. Ezek elsősorban az Árpád-kori sírok voltak, így maradhatott meg III. Béla és felesége, Antiochiai Anna sírja. A királyi pár azonosítását mellékleteik, elsősorban III. Béla mellkasán talált zománcos melldísz tette lehetővé. Henszlmann az északi hajóban tárt fel a királyi pár sírjához hasonlóan bolygatatlan Árpád-kori sírokat, kilétüket azonban nem tudjuk. Az akkor feltárt öt vázból ma már csak kettő van meg, ezek a Mátyás-templom altemplomában nyugszanak.

Az Anjou sírkápolna részlete.

Az Anjou sírkápolna részlete.

Fentebb szó volt Nagy Lajos király 2002-ben feltárt temetkezési kápolnájáról. A négy sírból egy a másik hárommal nem egykorú volt, ezt eredendően vagy csak másodlagosan csontkamrának használták – korábbi temetkezések csontjait gyűjtötték itt össze számunkra ismeretlen időben. A további három sírt a török időkben nagy gödrökkel feldúlták, az egyiket majdnem teljes egészében meg is semmisítették. Ezekből a gödrökből három ember földi maradványai kerültek elő, két egyént csak néhány csont képvisel, közülük az egyik gyermek, míg egy ugyancsak összedobált váz csaknem teljes. A néhány gyermekcsontról joggal feltételezhetjük, hogy azok Katalin hercegnő földi maradványai, aki az oltár közelében feltárt kisebb sírban nyugodott. A két felnőtt kilétére vonatkozóan hitelt érdemlően semmit sem lehet mondani. Nagy Lajos királyt azonban bizonyosan ebben a kápolnában helyezték nyugalomra.

Milyen munkák elvégzése tartozik a jövő legfontosabb feladatai közé a bazilikával kapcsolatban?

A másfél évszázad ásatásainak részletes értékelése és publikálása.

2000-ben egy nagy kiállításon (Basilica grandis et famosa) mutatták be a Szűz Mária-prépostsági templom történetét, építészeti emlékeit. Ez a mostani kiállítás mire vállalkozik?

A Szent István Király Múzeum által rendezendő és augusztusban megnyíló kiállítás a királyi bazilika történetének, átépítéseinek főbb mozzanatait villantja fel szövegek és néhány kőfaragvány segítségével.

A Szent István Király Múzeumban komoly hagyománya van a középkori művészeti kiállításoknak, elég ha az 1978-as “Árpád-kori kőfaragványok”, vagy az 1982-es “Művészet I. Lajos király korában” c. kiállításokra gondolunk a fentebb említett kiállítás mellett. Látta ezeket a kiállításokat?

Sajnos nem, akkoriban Kecskeméten dolgoztam és nem jutottam el Fehérvárra. Katalógusaikat és az azokban megjelent tanulmányokat megjelenésüktől fogva forgatom.

2000_basilica

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum