Csók 150

A Csók István születésének 150. évfordulója alkalmából rendezett vándorkiállítás a festőművész gazdag életpályáját eleveníti fel archív fotográfiák és festményreprodukciók segítségével. A fényképek a gyermekkortól kezdve egészen Csók idős koráig villantják fel a páratlan életút legfontosabb állomásait. Láthatjuk a fiatal, ambiciózus művészt a Báthori Erzsébet festése közben, a müncheni évek bohém művészeként, párizsi műteremlakásában a múlt század elején, a nagy szakmai sikert hozó, később a velencei gyűjtemény által megvásárolt Két bálvány festmény előtt, valamint élete utolsó időszakában a Boszorkányok a Gellérthegyen és a Nirvána alkotása közben, melyeket évtizedekig át- meg átfestett műtermében. Otthonának impozáns dekorációja nem csupán a festő ízléséről tanúskodik, hanem a keleti kultúrák iránti fogékonyságáról és néprajzi gyűjtőszenvedélyéről is sokat elárul.

CSOKBLOG

A vándorkiállítás helyszínei:

TATA – Kuny Domokos Múzeum, BALATONFÜRED – Kisfaludy Galéria, SZÉKESFEHÉRVÁR – Vörösmarty Színház, EGER – Brancs Kávé- és Borkert, GYŐR – Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, PÉCS – Zsolnay Negyed, BUDAPEST – Várkert Bazár (a Csók István Emlékév záró rendezvénye)

* * *

CSÓK ISTVÁN 1865. február 13-án született Sáregresen. Igazi européer művész volt. Münchenben, majd Párizsban képezte magát, ahol magától értetődően hatottak rá a korszak nagy festői és a bontakozó művészi áramlatok. 1903-ban vette feleségül a Schlick-gyár főmérnökének lányát, Nagy Júliát, akivel Párizsban kezdték közös életüket. Kislányuk, Züzü születését követően, 1910-ben döntöttek úgy, hogy véglegesen hazaköltöznek és Budapesten telepednek le. Alkotásaival számtalan díjat nyert itthon és külföldön. Főművei már életében közgyűjtemények féltve őrzött darabjai lettek. Élete végéig büszkeséggel töltötte el, hogy a firenzei Uffizi Képtár felkérte: fesse meg híres gyűjteménye számára az önarcképét. Munkáival rendszeresen szerepelt hazai és külföldi tárlatokon, és többször is eredményesen mutatkozott be a Velencei Biennálékon, valamint a világkiállításokon. Elnökévé választotta a hazai művészeti élet kiválóságait tömörítő Szinyei Merse Pál Társaság. Tanára, majd rövid ideig rektora volt a Képzőművészeti Főiskolának. A Fejér megyei születésű művészről még életében utcát és képtárat neveztek el Székesfehérváron.

A 85 éves Csók István festőművész tiszteletére utcát neveztek el Székesfehérváron 1950-ben. A képen a róla elnevezett utcában látható (középen kalapban). (Ma Megyeház utca.)

A 85 éves Csók István festőművész tiszteletére utcát neveztek el Székesfehérváron 1950-ben. A képen a róla elnevezett utcában látható (középen kalapban). (Ma Megyeház utca.)

Csók festészetének máig tartó varázsa abban rejlik, hogy az általa teremtett világ problémamentes, idilli. Hosszúra nyúlt festői pályájának vezérmotívuma a női akt, amely legtöbbször önmagán túlmutató szépség megtestesítője. Szakmai hírnevét a 19. század végi, finom naturalista népéletképeivel alapozta meg (Szénagyűjtők, Úrvacsora). Évekkel később visszatért a népies témákhoz, igyekezvén megteremteni festészetével a „magyaros stílust”. Rövid időre a szimbolisták (Árvák), majd a Fauve-ok inspirálták művészetét (Tulipános láda), ám festészetére tartósan a francia impresszionisták, különösen Monet és Renoir hatottak. Legszebb példái ennek tájképei: a víztükrön villódzó, szemkápráztató fények, valamint a derűs élet helyszíneként ábrázolt, idealizált kertek megfogalmazásai. Az életmű kiemelkedő darabja a kislányáról, Züzüről készített portrésorozata, melyen a gyermeki lét önfeledt boldogsága jelenik meg a maga természetes egyszerűségében. A 20. század egyik legjelentősebb magyar képzőművésze, az életöröm festője 96 éves korában, 1961. február 1-jén hunyt el Budapesten.

Gärtner Petra

Szent István Király Múzeum

Advertisements

Variációk az absztraktra

Variációk az absztraktra. A kiállítás részlete.

Variációk az absztraktra. A kiállítás részlete.

Az 1945 és 48 közötti időszak a magyar művészettörténet euforikus pillanata volt. Az alkotók egy csoportja úgy gondolta, elérkezett az idő az európai művészet új tendenciáinak hazai elismertetésére. A szabadság azonban – az ismert történelmi okok miatt – nem tartott sokáig. A kiállítás azt vizsgálja, hogy abban a korban, amikor a politika erősen felülírta (tiltotta, megtűrte vagy támogatta) a művészi tartalom és kifejezési forma szabadságát, milyen lehetőségek és életutak maradtak a művészek számára. A tárlat a múzeum tulajdonában lévő Barta Lajos alkotásain és Kemény Judit budapesti hagyatékban őrzött művein keresztül mutatja be a háború utáni évtizedeket és a két művész sajátos útjait az absztrakt művészethez.

Absztrakt20

Kemény és Barta alkotói pályája több ponton is összeér. A 1930-as évek közepén mindketten Aba-Novák Vilmos művészeti iskolájában tanultak. Stiláris rokonságuk mellett összeköti őket az Európai Iskolához való kötődésük és a hazai művészeti szcénában jelentős állomásnak tekinthető, 1957-es műcsarnokbeli Tavaszi Tárlat, melyen mindketten bemutatkoztak. Az Európai Iskola művészeinek föllépése 1945-ben a korábban uralkodó konzervatív szemlélettel szemben egyfajta szellemi forradalmat jelentett. Az alapítók (Pán Imre, Mezei Árpád, Gegesi Kiss Pál, Kállai Ernő és Kassák Lajos) és a később hozzájuk csatlakozó művészek – többek között Barta Lajos is – úgy vélték, hogy végre lehetőség nyílik a progresszív magyar művészet táborának felállítására, amely képes integrálni az európai művészet legmodernebb törekvéseit. Nem csupán kiállításokat rendeztek, hanem elméleti füzeteket, periodikákat is szerkesztettek és előadásokat szerveztek. Az előadók (köztük Hamvas Béla filozófus [Kemény Judit sógora] és Szentkuthy Miklós író) elérendő célként olyan modern szellemiség meghonosítását tűzték ki, amely kívánatos lenne a képzőművészeten kívül az irodalomban, a filozófiában, a lélektanban és a nevelésben is. Az Európai Iskola – éppen progresszív mivolta miatt – 1948 végén kénytelen volt beszüntetni tevékenységét. Kemény Judit gyakori résztvevője, hozzászólója volt az Európai Iskola rendezvényeinek. Teoretikus vitát vállalt az absztrakt művészet hazai fejlődésének lehetőségéről Pán Imrével és Mezei Árpáddal. Mezeivel a barátság akkor is megmaradt, amikor az Európai Iskola alapító tagja az Egyesült Államokba emigrált.

Absztrakt12

1949-től nem csak az emberek szabad mozgását tette lehetetlenné a hatalom, hanem ugyanolyan szigorral szabályozta a szellem, a gondolat szabadságát is. Ettől kezdve a nyilvános fórumokon, kiállításokon csak olyan művészek és művek kaptak helyet és bemutatkozási lehetőséget, akik és amelyek megfeleltek az egyetlen párt által megfogalmazott és kötelezővé tett tartalmi és formai elvárásoknak. A hazai művészetpolitikában némi enyhülést mutatott az 1957-es Tavaszi Tárlat. A több mint hatszáz alkotást bemutató seregszemlén a szocreál munkák mellett helyet kaptak absztrakt művek is. A kiállítási katalógus így kommentálja a „nyitás” okait: „A konstruktivista irányzatok első szereplése a művészetben járatlanok előtt meglepetésekkel, meghökkenésekkel szolgál. (…) Művészetpolitikánk itt, ezen a legkényesebb ponton is leszámolt a hamis egyszerűsítésekkel: nem titkolja, hogy nem ért egyet az absztraktok művészi módszereivel, de mégis teret enged kísérleteiknek. A »betiltás nem érv« a művészeti vitában – ez a felismerés érvényesül most ezen a kiállításon.” Ám az engedékenység csupán hangzatos ígéretnek bizonyult – a túl nagy nyilvánosság (közel hetvenegyezer látogatója volt a tárlatnak), a szabad művészi gondolatok térnyerése nem szolgálta az új rendszer érdekeit. A kiállításra kultúrpolitikai össztűz zúdult – innentől kezdve absztrakt műveket kiállításokon ismét nem lehetett bemutatni még hosszú ideig.

Absztrakt15

Az absztrakt mellett elköteleződő Kemény Judit és Barta Lajos művészetében mindkét epizód fontosnak bizonyult. Bár azonos művészi formanyelvből indultak, a két alkotónak végső soron mégis egészen más életpálya adatott: Barta az emigrációt választotta, míg a „belső emigrációba” kényszerült Kemény Judit számára alig-alig akadt itthoni tárlatokon bemutatkozási lehetőség. Grandiózus méretekbe megálmodott szobrairól mégis tanúskodnak szobortervei és vázlatai.

A tárlaton e két alkotó művei mellett más művészek fehérvári közgyűjteményekben őrzött anyagából is bemutatunk egy-egy absztrakt alkotást: Gedő Ilkától, Gyarmathy Tihamértól, Marosán Gyulától és Martyn Ferenctől.

absztraktenterieur

Csók István műtermei

Egy színes otthon” című kamara-kiállításunk az idén 150 éve született Csók István festőművész otthonaiba enged betekintést. Az archív fotók segítségével felidézett műteremlakások gazdag belső dekorációjukkal vallanak lakójuk ízléséről, sőt mi több, arról a jómódról is, melyben az ünnepelt festő itthon élhetett. A fotókat a művész néhány személyes tárgyával, szép bútorával tettük életközelivé.

1_Az epreskerti műteremben_1936_2

Az epreskerti műterem, 1936

Csók István igazi européer művész volt. Münchenben, majd Párizsban képezte magát, ahol a korszak nagy festői és a bontakozó művészi áramlatok hatottak rá. 1903-ban vette feleségül a Schlick-gyár főmérnökének lányát, Nagy Júliát, akivel Párizsban kezdték közös életüket. Kislányuk, Züzü születését követően, 1910-ben döntöttek úgy, hogy véglegesen hazaköltöznek. Budapesten telepedtek le, ahol a következő évtizedek alatt több műteremlakásban is otthonra leltek.

1910-től a Népszínház utca 17-ben, majd a Városliget közelében, a Damjanich utca 52. szám alatt béreltek lakást. 1917 augusztusától 1921-ig egykori reáliskolája mellett, a Vár oldalában ma is álló Hunfalvy-házban laktak. Rózsakertje és műtermének Dunára néző panorámája számos képének vált ihletőjévé. A húszas és harmincas években Epreskerti műtermében talált otthonra. Csók 1938-ban, felesége halálát követően immár egyedül költözött át a Margit-híd pesti hídfőjénél lévő műtermébe.

Gärtner Petra

Szent István Király Múzeum

Münchenben, 1890 körül

Münchenben, 1890 körül

A Báthory festése közben, 1895

A Báthory festése közben, 1895

Párizsi műtermében, 1903

Párizsi műtermében, 1903

Műtermében a Két bálvány előtt, 1912

Műtermében a Két bálvány előtt, 1912

Önarckép a kertben, 1935

Önarckép a kertben, 1935

Műtermében, 1949

Műtermében, 1949

A Nirvána festése közben, 1950

A Nirvána festése közben, 1950

Gyerekszemmel – gondolatok gyerekrajzokról

“Kisbaba a családban” címmel rajzpályázatot hirdettünk, a Születés – A gyermekáldás kultúrája című vendégkiállításhoz kapcsolódóan. A héten kiválasztotta a zsűri a legjobbnak ítélt munkákat és eredményt hirdettünk. Nagy Annamária művészettörténész, a zsűri elnöke osztja meg gondolatait a gyerekek munkáiról.

nevtelen2

Illés Dóra: Én és a családom, (Hétvezér Általános Iskola, 3. osztály)

Nagyon izgalmas feladatot kaptam múlt héten: a Múzeum Születés c. kiállításához kapcsolódóan meghirdetett gyerekrajzok zsűrizésében segítettem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom, aztán több dolog is eszembe jutott. Elsőként persze az, hogy időtlen idők óta nem rajzoltam, pedig hogy szerettem régen! Erről aztán rögtön beugrott a húsz évvel ezelőtti rajzszakkör, az általános iskolás „kudarcok”, mert az én rajzomat csak egyszer tették ki a faliújságra és akkor is csak egy napra, Édesapa, ahogy akkurátusan felszögeli Anyácska régi gyúródeszkájára a hatalmas rajzlapokat, az otthoni faliújságunk a lambérián – szerencsére a kedves emlékek többen jöttek. Arra is rádöbbentem, hogy mélyen belül nagyon hasonlítanak a gyerekek, csak a felszín más és más. Hihetetlenül üdítő volt a válogatás folyamata, felnőtt fejjel talán még nem is vizsgáltam ilyen közelről gyerekrajzokat, főleg nem olyanokat, amik megadott témában készültek. A család és a születés felfogása nagyon sokat változik bennünk, ahogy növekszünk. Meglepődtem, hogy egyetlen rajzon cipeli csak a gólya a kisbabát, valamiért úgy gondoltam, hogy a fiatalabb korcsoportban ez a kép még élénkebben él.

Kummer Boglárka: A baba útja (Zentai Úti Általános Iskola, 4.b)

Kummer Boglárka: A baba útja (Zentai Úti Általános Iskola, 4.b)

Nagyon emlékezetes az a képregény-rajz, ami szinte töviről hegyire meséli el, hogy a családban hogyan várták a kistestvért, még a doktornő neve és a szülőszoba száma is felkerült rá, az ultrahangos képről nem is beszélve – teljesen elámultam, mennyi energiát fordított rá, milyen aprólékosan kidolgozta.

[Untitled]001 (4)

Nánási Tímea Anna: A születés útja (Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, 4. osztály)

Persze akadtak olyanok is, akik inkább a családra koncentráltak, az egyik személyes kedvencem a fotózásra várakozó család, Anya, Apa, gyerekek, és egy, a háttér színében elvesző alak a fényképező előtt. Nagyon érdekesnek tartom, hogy éppen egy ilyen eseményt örökített meg, inkább a nyaralást vagy a játékot ábrázolták szívesebben.

[Untitled]001

Móri Melinda: Családom (6 éves, Szent Imre Általános Iskola és Óvoda)

Holman Péter Mátyás: Kerékpártúra, (Nefelejcs Óvoda, 6 éves)

Holman Péter Mátyás: Kerékpártúra, (Nefelejcs Óvoda, 6 éves)

Több olyan rajz is érkezett, ahol nagyon hasonló megoldásokat láttunk, utóbb kiderült, osztálytársak, talán megtetszhetett egyiknek a másik témája és így több variációban is nyaralt a család a pálmafák alatt, vagy masnis cumit rágcsált a bepólyált kisbaba. Mégis, ha egy-egy motívum hasonlított is, azért egyértelműen kitűnt mindenhol az egyéniség. Olyan rajz szinte nem is érkezett, ahol a háttér ne lett volna teljesen kiszínezve vagy feldíszítve, vagy a családról ne sugárzott volna a boldogság. Igaz ugyan, hogy akadt pár olyan is, ahol könnyes szemmel nézték a kisbabát, de ezt tudjuk csak be az öröm könnyeinek és a meghatottságnak.

Molnár Kinga: Testvérem született (Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, 6 éves)

Molnár Kinga: Testvérem született (Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, 6 éves)

Páran még az otthon kiakasztott képeket is rárajzolták, az esküvői fotó és a családi portré mellett egy helyütt egy hatalmas, piros száj volt a keretben, amiről, talán szakmai ártalom, de rögtön az jutott eszembe, hogy az összhatás milyen pop artosra sikerült, persze akaratlanul.

Lőrincz Luca: Az élet áldása: a kisbaba (Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, 4. osztály)

Lőrincz Luca: Az élet áldása: a kisbaba (Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, 4. osztály)

Nem is olyan régen volt egy kiállítás a Virág Judit Galériában, ahol kortárs képzőművészek műveit állították ki némi csavarral, egy-egy gyermekkori rajzukkal mellett. Nekem nagyon tetszett ez az elképzelés, több szempontból is. Ahogy Tarr Hajnalka, az ötletgazda maga is rávilágított egy interjúban, nem attól lesz valaki később nagy művész, hogy kiskorában zseni volt. Sokat járt ez a kiállítás a fejemben, miközben nézegettem a rajzokat, bepillantást nyertem egy-egy család életébe, külön öröm volt néhányukat felismerni a rajzokról az eredményhirdetésen. Pár év múlva ezek a gyerekek is felnőnek, talán nem is fognak emlékezni rá, hogy a sok-sok rajz közül eggyel egyszer beneveztek erre a versenyre, ami persze így van rendjén, de engem csak nem eresztenek. Újra és újra visszapörgetem a fotókat, mesélek róluk és mutogatom boldog-boldogtalannak, mert annyi derű és életöröm árad belőlük, hogy szinte érzem, ahol túlcsordul bennem valami. Arra még nem jöttem rá, mi is lehet ez, de ki tudja, talán ha újra ceruzát ragadok, még egy rajzon el is kaphatom!

Nagy Annamária

Szent István Király Múzeum

Szoborébresztő II.

Sorozatunkban alvó szobrokat ébresztünk fel. Ezúttal a pipázó török basa szobrát, amelyről – előző szobrunkhoz hasonlóan – vajmi keveset tudunk.

A szobor 2015-ben és 1935-ben.

A szobor 2015-ben és 1935-ben.

A szobor 1935-ben bukkan fel egy fényképen, amely a múzeum újkori kiállításának enteriőrjét ábrázolja. A kiállítás a mai Országzászló téri épületben volt látható.

basa1935

A pipázó basa szobra pipa nélkül 1935-ben.

A pipázó basának már akkor sem volt meg a pipája. Azt, hogy valaha “pipázott” a szája jobb sarkában megfigyelhető kis lyuk és jobb keze tartása bizonyítja. A szobor valószínűleg a 19. században készülhetett, és mintegy száz éve van a múzeum birtokában. A II. világháború után 1950-ben megnyílt állandó kiállításon már nem szerepelt, raktárba került, ahogy ez az 1960-as években készült fotó is bizonyítja:

basaraktar1

A basa a II. világháború után raktárba került. Ez a kép az 1960-as években készült.

A basa jelenleg is a szoborraktárban várja sorsa jobbra fordulását, talán egyszer valaki megfejti a titkát, hogy mikor, hol és hova készült.

A büszke szobor most is a raktárban pihen.

A büszke szobor most is a raktárban pihen.

Jelenleg csupán annyit tudunk róla, hogy kerámiából készült, türkiz máz borítja és számos törésnyom figyelhető meg rajta. Egykor egy kályha dísze volt. Turbánjának teteje levehető. Hosszú évtizedek óta kicsit megmozgattuk, kivittük a fényre és készítettünk róla néhány fotót.

basa1

A basa feje, szájában a pipa helye.

A basa feje. Szájában a pipa nyoma.

A basa hasa. Markában a pipa hűlt helye.

A basa hasa. Markában a pipa hűlt helye.

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

Áfra János — Barta Lajos: Új magyarhangok 6.

ÚJ MAGYARHANGOK: A 2012. augusztusában indult eseménysorozatot azért kezdtük el szervezni, hogy a figyelmet újra Székesfehérvár gazdag kortárs képzőművészeti gyűjteményére irányítsuk. Az évad során vendégeink voltak: Krusovszky Dénes, Babiczky Tibor, Áfra János, Nemes Z. Márió, Csobánka Zsuzsa, Tinkó Máté, Gellén-Miklós Gábor, Nagy Koppány Zsolt, Magyari Andrea, Tóth Kinga, kabai lóránt, Barlog Károly, Sirokai Mátyás, Dunajcsik Mátyás.  A Képtár egyes képeihez íródott szövegekből készült limitált példányszámú művészkönyv (tervező: Varga Gábor Farkas) a 2013-as könyvhétre jelent meg. Blogunkon most újra hozzáférhetővé válnak az eredeti szövegek, valamint a könyvben megjelent rövidített, szerkesztett írások teljes változatát is közöljük, hetente egyszer. Hatodik szerzőnk Áfra János, aki Barta Lajos István alkotására írt egy verset.

Barta Lajos: Hullám, 1949

Barta Lajos: Hullám, 1949

Continue reading