Fehérvár 1935-ben a székesegyház tornyából

Molnár Tibor építészmérnök, fehérvári városi mérnök, majd városi főmérnök 1935-ben 31 évesen felmászott Székesfehérvár legmagasabb pontjára, a székesegyház harangtornyába és körbefotózta szeretett városát.

Molnár Tibor felvétele a Szent István-székesegyház toronykeresztjéből, 1935.

Székesfehérvár legjobb ismerője a 20. században kétségtelenül Molnár Tibor (1904-1990) építészmérnök, 1933-tól fehérvári városi mérnök, majd városi főmérnök volt, aki saját bevallása szerint minden utcában otthon volt. A Szent István Király Múzeum Hely- és Újkortörténeti Gyűjteményében őrzött hagyatékában található az a hat darab ritkán látott fénykép, amit az akkor fiatal építész készített a Szent István-székesegyház csúcsáról. A képeket egy zöld füzetbe ragasztotta, amelyben ez a beírás olvasható: „E felvételeket a székesegyház toronykeresztjéből készítettem az 1935. évi tatarozásakor.”

A tiszta szerkesztésű, modern, karakteres házaival a 30-as évek fehérvári építészetében kiemelkedő részt vállaló alkalmi fényképész „Molnár Tibor építész v. városi főmérnök emlékei az 1910.-1980. évek Székesfehérvárára” című visszaemlékezéséből idézünk, amelyet szintén a Szent István Király Múzeum őriz.

Kilátás a toronyból nyugat felé.

„Az öregtemplom toronykeresztjéhez egyszer sikerült feltornásznom és a belváros e legmagasabb kilátó helyéről körös-körül szemlélődni. Próbálom leírni az onnan látható gyermekkori Fehérvár képét a 4 égtáj felé tájolva.

Nyugat felé a PALOTAVÁROS kis területűnek tűnt a piacterek és a zöld rétek között. amelyeknek vizes talaja a terjeszkedést akadályozta. Fő tömegében középkorias utca-hálózatú, általában földszintes, elöregedett házakkal. Csak északabbra a bőrgyári, középtájt a Felmayer Kékfestő gyár kéményei és a rác templom tornya emelkedett ki. A központosan fekvő Sziget nevű tér már csak emlékezetben őrizte a hajdani lovag-kolostor helyét.

A PALOTAVÁROS roskadozó háztömegének lebontása időszerű volt, de az ízes és a lakosságról, foglalkozásáról sokat mondó utcáinak, utcaneveinek és az egész negyed szép nevének eltűnése szomorú veszteség.

Emlékül felsorolom a Palotaváros néhány utcanevét:

Rácz – Halász – Sütő – Csapó –

Selyem – Szömörce – Tobak utca

A Hal teret behatároló Ponty szálló is idevaló név.”

Kilátás dél felé.

„Déli irányba fordulva a Vörösmarty térből kiinduló széles Széchenyi utca vezetett a város déli határáig. Párhuzamosan vele a két sor öreg fával és sövénysorral szegett Hosszúsétatér vezetett le a Sóstó erdő ligetéig. A sétatérről nyugatra – egészen a Tátra utca ormos fehér házsoráig zöld kertek, rétek gyönyörködtették a kirándulókat. Ez ma a Münich F. lakótelep.

A sóstói ligetes erdőt még alig csonkította a labdarugó pálya és fa lelátója. Még büszkén állt az emlékoszlop „e hely szellemi megalapozójának, Schmöltz Leopoldnak” tisztelegve.

Maga a sóstó akkor is nádas. sásos volt, de halászaitól többször hoztam szép pontyokat. Vizét még nem fertőzte a szennyvíztelep, így a Szárcsa utca felől fürdésre is használták állítólag gyógyító vizét.

Tovább fordulva déli irányban a Kert, Gyümölcs, Deák Ferenc (előbb Apáca) utcák főleg földszintes házsorain túl az állami méntelep, vele szemben pedig a Lövölde-kert díszlett.”

Kilátás délkelet felé.

„A Lövölde milleneum-idei díszes kapuján belépve a nagyméretű sportcsarnok – nagy bálok helye – a céllövölde épülete és teniszpályák, zenepavillon várták a polgárokat hűs fái árnyékában.”

Kilátás keleti irányba.

„Most fordítsuk élesen látó gyermeki szemeinket KELET felé. amerre a legnagyobb a város beépített területe és amelynek határa az Öreghegy présházakkal és nyaralókkal beszórt horizontja.

A vár legépebben maradt keleti várfalán állva, a széles vizesárok sávja mögött a VIZIVÁROS magja a Tabánnak nevezhető elaggott kis külváros: a Kígyó utca, Ősz utca, a Könyök-köz vidéke lapul, ahol

»A rossz lányok arra laknak

Sötét odvában nyirkos falaknak«

Ezen túl azonban minden irányban erős fejlődés látható.”

Kilátás a toronyból észak felé.

„Északi irányba tekintve a kéttornyú templom mellett láthatjuk a FELSŐVÁROS főszél irányban nyújtózkodó széles utcáit, ebben az időben még elég egységes oromzatos homlokzatokkal az utca felé forduló hosszú, tornácos paraszt házakkal, széles kapukkal és udvarokkal.

A felsővárosiak nem szerették a fákat. A fátlan udvarok és a főszélbe sorakozó nádfedésű házak szörnyű tűzvészek szenvedői lettek. Mi alsóvárosiak égettvárosnak hívtuk a felsővárost. Tucatjával felmeredő füstös falu házsorok, a kormosan kimentett holmik látványa gyerekkorom lidérces álmainál is szörnyűbb volt.”

A város látképe északnyugat felé.

„Még egyszer jártassuk körbe éles gyermek szemeinket a tágas láthatáron a közeli dombok és távolabbi hegyek, a Vértes, a Bakony látványán és ne gondoljunk arra, hogy öregedő szemünk már csak betonbloccokkal széttördelt. eltakart horizontot láthat majd.”

„A belváros lakossága inkább a tisztviselők. a kereskedők voltak. Kemény köcsög-kalapos, sőt magas-cilinderes urakra emlékszem. Szép apáca főkötők fehérjére és fekete csuhák komolyságára. A sok kisebb-nagyobb diák mellett az inasok, cselédek nyüzsgésére.

Különös: az időszakos nagyobb megmozdulásokon kívül az emlékeim békés, inkább álmos, mint nyugtalan várost idéznek, ahol minden rendben van, úgy, ahogy egy ilyen kisebb városban lenni kell.”

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum