Gondolatok a régészet védelmében 1871-ből

A Szent István Király Múzeum elődjének ötlete egy 20 éves rácalmási fiatalember fejében fogant meg 1871-ben. Hattyuffy Dezső (1851-1914) a Székesfejérvár című hetilapban vezércikkben kezdeményezte egy városi régiségtár felállítását 1871. június 11-én, 1873-ban meg is alakult a Fejérmegyei és Székesfejérvár Városi Történelmi s Régészeti Egylet. Igaz, hivatalosan csak az 1876. április 23-án megtartott közgyűlés mondta ki az egyesület megalakulását, amelyből aztán kinőtt a székesfehérvári múzeum. Az egész egy cikkel indult, amelyben így védte meg az ifjú szerző a régészet és a régészek becsületét a tudatlansággal szemben:

„Sajnos, hogy régészetünk csak kis körben mozog, csak itt-ott akadnak felkent bajnokai, mindenütt a legnagyobb nehézségekkel kell küzdeni. Nemcsak a tudatlan népből, de gyakran a művelt osztályból is akadnak, kik inkább megsemmisítik a mult emlékeit, mintsem a tudomány számára biztos kezekbe szolgáltatnák; mert nem tudják azt, hogy egyes általuk megvetett, semmire sem becsült régi tárgyakban történetünk- s régészetünknek, mily nagy kincse rejlik. Ezen vészes közönynek részint ismerethiány – az archeologia terén, részint azon megvetés az oka, melylyel némelyek a régészet iránt viseltetnek. Azt egyedül holmi régi tárgyak, rendszertelenüli összehalmozásának tartják; buvárainkat csupán oly kedvelőknek, kiknek nem levén más foglalkozásuk unalomból vagy szenvedélyből evvel töltik idejöket, minden készület vagy tanulmány nélkül; pedig csalódnak. Ha nem volnának régészeink, teremteni kellene ilyeneket.”

Hattyuffy Dezső: Néhány szó egy létesítendő régiséggyűjtemény ügyében. Székesfejérvár, 1871. június 11.

A Középkori Romkert Székesfehérváron

Az idő elfedi a múltat, napjaink településein modern vagy akár száz-kétszáz éves épületek között járva sokszor észre sem vesszük, vagy furcsa, oda nem illő foltnak érezzük és nem értjük a múlt egy-egy, hajdani nagyszerűségét nyomokban is alig őrző emlékét. A székesfehérváriak tudják és büszkék is rá, de a városba látogató idegen számára szinte hihetetlennek tűnhet, hogy a főtér keleti szélén, a püspökség telke mellett húzódó romterület a középkori Magyarország legfontosabb templomának, a Szűz Mária királyi prépostsági templom maradványait őrzi. A templom alapítója maga az államalapító Szt. István volt, akit itt temettek el, és akinek halála után (1038) 1543-ig, a város török kézre kerüléséig minden magyar királyt e falak között koronáztak meg. Az alapítón és fián, Szt. Imre hercegen kívül még tizennégy magyar király, számos királyi családtag, valamint külön királyi kegyből számos előkelőség nyugodott falai között.

A Szűz Mária prépostsági templom feltárása az 1930-as években. Jobbról: Polgár Iván ciszterci tanár, Lux Kálmán építész, műemléki szakember, mellette Kiss Dezső építészmérnök, középen fehér köpenyben Bartucz Lajos antropológus. (Fotó: Tóth Károly)

Az épület jelentőségét bizonyítják nagy átépítései: újjáépült a XII. században, amikor István király 1083-ban történt szentté avatása után megkezdődtek a királyi temetkezések a templomban. Következő nagy átalakulása a XIV. században volt – a fiágon kihalt Árpád-ház trónján Anjou Károly Róbert, az Árpádok nőági leszármazottja, nyilvánvalóan azzal is hangsúlyozni kívánta az államalapító dinasztiához fűződő kapcsolatát, hogy a tűzvészektől pusztított és valószínűleg már avittnak ítélt templomot újjáépíttette, és a XIII. században a királyi temetkezések szempontjából mellőzött templomot újra királyi temetkezőhellyé tette. Utódai 1543-ig, Luxemburgi Zsigmond kivételével mindannyian a koronázótemplomba temetkeztek. Hunyadi Mátyás volt az az uralkodó, akit ugyan az ország nemességének nagy többsége emelt a trónra, de nem patinás, európai uralkodói házból származván a külföld és az ország lakossága előtt külsőségekkel, többek között jelentős építkezésekkel is kifejezésre kívánta juttatni rátermettségét és legitimitását a magyar trónon. A Szűz Mária-templom utolsó nagy átépítése, amelynek eredményeként az eredeti épület mintegy felével megnövekedve hatalmas, késő gótikus templommá vált, az ő nevéhez fűződik.

Ennek a meg-megújuló épületnek a feladatai – pl. a koronázási ékszerek őrzése – változtak, de koronázótemplom volta végig fennállt. Ezt a rangját az államalapító sírja biztosította. A magyar szokásjog már az Árpád-kortól csak az államalapító sírját őrző székesfehérvári Szűz Mária-templomban történt koronázást tekintette érvényesnek. A sírhely, a szentté avatott uralkodó testereklyéi, az általa készíttetett és koronázási palásttá alakított miseruha képezték azt a látható és kézzelfogható Szent István-i örökséget, amelyben a középkor a szent király oltalmazó és segítő erejének megtestesítőit látta.
Az templom végső romlása tornyának 1601-ben bekövetkezett felrobbanásával kezdődött el. Építőkövei a városfalak építőköveivé váltak, 1688-ban, a török hódoltság végén már csak a templom északi oldalán megmaradt kápolnák emlékeztettek a fényes épületre.
Az újjászerveződő ország nem talált jogfolytonosságot az egykori épülettel, így történhetett, hogy helyén új templomot nem emeltek. A templom mellett a középkorban működő papi testület alkotta Szűz Mária-prépostság még újjászületett, 1777-ben azonban megszűnt, hogy helyét a Mária Terézia királynő alapította püspökségnek adja át. A koronázások színhelye a török hódoltság korának koronázótemploma, a pozsonyi Szt. Márton-templom maradt, majd 1867 után a budavári Nagyboldogaszszony-templom, mai, ismertebb nevén a Mátyás-templom lett.

A templom maradványai a XIX. század második felében megindult ásatásokkal kezdtek a tudományos és közérdeklődés látókörébe kerülni. Az ásató, Henszlmann írásaiban mint székesfehérvári főtemplom, állami vagy királyi templom tűnik fel, alaprajzi sajátosságai miatt csak az első templomot nevezi bazilikának (Szent István bazilikájának). A XX. század elején – 1900-ban – Czobor Béla szóhasználata Henszlmannéhoz hasonló, koronázótemplomról, Szent István bazilikájáról beszél, de elvétve felbukkan a fehérvári bazilika megnevezés is. A királyi bazilika elnevezés az 1930-as években, Szent István halálának 900. évfordulójához kapcsolódó munkák során – ásatások, a romkert kialakítása – tapadt az épülethez és honosodott meg a köznyelvben és a szakirodalomban is. Dercsényi Dezső 1943-ban megjelent összefoglaló művének címe: A székesfehérvári királyi bazilika. Az elnevezés magában rejti az ásatással megismert alaprajzi sajátságot, a bazilikális elrendezést: hosszanti, háromhajós épület, középen a magasabbra kiemelkedő főhajóval. Utal azonban egy régi-régi szóhasználatra is. Szent István életének XI. század végén- XII. század elején keletkezett leírásaiban (a szent életét ismertető legendákban) a székesfehérvári templom a középkor általános szóhasználata szerint nem a latin ecclesia (egyház) néven szerepel, hanem basilica (bazilika) megjelöléssel. A bazilika szó csak az ókeresztény időkben utalt egy-egy templom fent ismertetett külső megjelenésére, később az épületnek és papságának pápai oklevéllel adományozott kiváltságokat és címet jelentett, mint ahogy napjainkban is. Szent István legendáinak bazilikája még nem ez az egyházjogilag bazilika rangra emelt épület. A legendaírók az épület előkelőségét és nagyszerűségét kívánták kifejezni. István “híres és hatalmas, csodálatos mívű bazilikát kezdett építeni – szól a legenda. A város szívében ez a romterületként váratlanul felsejlő múlt Szent István csodálatos mívű bazilikájára emlékeztet.

A székesfehérvári királyi bazilika a középkorban

Bizony komoly szaktudás, vagy annak hiányában nagy fantázia kell ahhoz, hogy a Középkori Romkertre pillantva megelevenedjen előttünk az egykori Szűz Mária-prépostság temploma, ahol 37 királyunkat koronáztak meg és 15-öt temettek el. Branczeiz Zsuzsanna rekonstrukciós rajzai most segítenek nekünk, hogy a középkori Magyarország egyik legjelentősebb épülete – amely a Szent István Király Múzeum Dicső évszázadok nyomában c. kiállításának témája és tárgya – újra életre keljen.

A restaurátor műhely titkai

Egykor kolostori konyha volt, majd a fiúkollégium konyhája. A hely szelleméhez híven ma is egyfajta (boszorkány)konyhaként működik: a Szent István Király Múzeum restaurátorai itt lehelnek új életet a halott tárgyakba. Összeállításunkban fényképeken keresztül próbáljuk meg érzékeltetni a restaurátor műhely hangulatát. Kommentár nélkül.

Beszélgetés Biczó Piroska régésszel a székesfehérvári királyi bazilika ásatásairól

Biczó Piroska 1993 óta kutatja a Szűz Mária prépostsági templom, vagyis a székesfehérvári királyi bazilika romterületét, eddigi munkájáról, elődeinek kutatásáról kérdeztük a régészt egy augusztusban nyíló, a bazilika történetét bemutató kiállítás apropóján.

Biczó Piroska

Mikor és hogyan került a székesfehérvári királyi bazilika feltárására, amely a kilencvenes évek eleje óta meghatározza tudományos pályáját?

A királyi bazilika kutatója az 1960-as évek közepétől Kralovánszky Alán volt. 1969–1972 közötti ásatásait kisebb munkák után 1988-tól folytatta 1993-ban bekövetkezett haláláig. Halála előtt nem sokkal kerültem az ásatásra mint a Nemzeti Múzeum dolgozója. Kralovánszky Alán ez év májusától a Nemzeti Múzeum főigazgatója lett és emiatt nem tudott mindig az ásatáson jelen lenni. Októberben azonban váratlanul távozott az élők sorából, és mint akkor az ásatást legjobban ismerő régész, én folytathattam a munkát.

Szakmai pályafutásomat valóban jelentős mértékben átalakították a romterülettel kapcsolatos teendők. Abban az évben adtam le doktori disszertációmat, amelyben egy korábbi, ugyancsak hosszan, tíz évig tartó ásatásom egy részét dolgoztam fel. Továbbra is ennek az ásatásnak a részletes feldolgozásával szándékoztam foglalkozni. Ez az ásatás Bátmonostor-Pusztafalu lelőhely, egy középkori mezőváros kolostortemplomát és plébániáját tárta fel középkori temetőrészlettel és sok egyéb régészeti jelenséggel együtt. Amikor elvállaltam a fehérvári ásatás folytatását, úgy tűnt, egy ásatási szezont vesz igénybe a Fő tér fele befejezni az ásatást. Időközben azonban kiderült, a romterület további sorsa nem tisztázott, új és új tervek merültek fel, és további ásatási évek következtek. Múzeumi munkám mellett szinte egyetlen kutatási területem maradt a székesfehérvári királyi bazilika ásatásainak feldolgozása. 2012-ben mentem nyugdíjba, azóta is elsősorban a bazilika ásatási anyagainak, dokumentációjának rendezésével, feldolgozásával foglalkozom.

Milyen embernek ismerte meg Kralovánszky Alánt, aki 1993-ban bekövetkezett haláláig vezette a feltárásokat? Sokak szerint igen jó humorú ember volt.

Kralovánszky Alán humorát nem ismertem, csak néhány hónapot dolgoztam mellette, amikor a múzeumigazgatás erősen igénybe vette idejét. Rendkívül felelősségteljes ember volt, tudta, hogy az ásatással elbontott dolgok megismételhetetlenek.

A királyi bazilika alaprajza.

Az Ön által végzett régészeti kutatások súlypontja a Szűz Mária-prépostsági templom déli oldalának régészeti feltárása volt. Mik voltak ennek a legfontosabb eredményei?

Tisztázódott, hogy Siklósi Gyula a Vasvári Pál utcában végzett feltárásán jól vette észre, hogy a prépostság épületei az Árpád-korban kolostorszerű elrendezésben, egy kerengő körül épültek ki. Később ezeket az épületeket lebontották és a templom keleti felének déli oldalához egy kápolna épült. A kápolna 2002. évi feltárása kiderítette, a Nagy Lajos király által temetkezési kápolnaként épített, a forrásokból jól ismert Szent Katalin-kápolnáról van szó. Az azonosítást vörös márvány síremléktöredékek tették lehetővé. Már a XIX. század óta ismert volt egy királyalakos sírkőtöredék, amelynek további, díszítetlen, de azonos tagolású darabja került elő. A hasonlóan régről ismert szarkofág oldallapnak illeszkedő törésfelületű díszítését találtuk. Ezek a leletek segítettek a régről ismert darabok egykori helyét megtalálni a romterületen és Nagy Lajos király kápolnájának azonosítását.  A kápolnában feltárt négy sírt a török hódoltság korában feldúlták, így személyhez kapcsolásuk nehéz. Azt azonban bizonyosnak tekinthetjük, hogy az oltárhoz legközelebb elhelyezett, felnőtt méretűnél valamivel kisebb sír a kilencéves korában elhunyt trónörökös Katalin hercegnő sírja volt.

Ön jól ismeri a romkertet az elmúlt több mint másfél száz évben ásó elődei (Érdy János, Henszlmann Imre, Lux Kálmán, Kralovánszky Alán) kutatásait. Mit gondol róluk, amikor megtalálja a földben korábbi ásatásaik nyomait. Érdy és Henszlmann a 19. század viszonyaihoz képest igen magas színvonalú munkát végeztek.

A Királyi bazilika ásatással való kutathatóságára III. Béla király és felesége 1848 decemberében kútásás közben talált sírjai hívták fel a figyelmet. A magyarországi régészet ekkor még csak születőben volt, ennek ellenére Érdy János, aki a város bejelentése után a Honvédelmi Bizottmány felhatalmazásával utazott Székesfehérvárra, Varsányi János mérnök közreműködésével kiváló dokumentációt készített az ásatásról. Érdy az ásatás eredményeit rajzos táblákkal együtt 1853-ban közölte, Varsányi eredeti rajzainak egy része megmaradt, ezeket ma a Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia gyűjteményei őrzik. A magyar művészettörténet-régészet kezdeteinek nagy triásza – Henszlmann Imre (1813–1888), Rómer Flóris (1815–1889), Ipolyi Arnold (18231886) – számba vette és felderítette Magyarország középkori emlékeit, jelentős intézményeinek történetét. A Szent István által alapított Szűz Mária-prépostsági templom mint a középkori Magyar Királyság koronázótemploma és királyi temetkezőhely az ásatásokat is végző Henszlmann érdeklődését keltette fel. 1862-ben közterületen – akkor Fazekas utca, ma Koronázó tér – végzett ásatást, amelyhez az okot most is földmunkák szolgáltatták. Az ásatás elindításában jelentős szerepe volt Pauer János székesfehérvári püspöknek is. A munkálatok pénzügyi alapját közadakozás teremtette meg. Az összegyűlt szép summa lehetővé tette az ásatás eredményeinek külön kötetben való közlését 1864-ben, sőt az 1874. évi nagy és az 1882. évi kis ásatás költséginek fedezésére is elég volt. E két utóbbiról azonban Henszlmann csak rövid közleményeket jelentetett meg, hiányoznak az 1862. évi munkákhoz hasonló, részletes felmérések és metszetrajzok. Így néha azt gondolom, jó volt Henszlmannak, mert ő még sokkal több mindent megfigyelhetett, sajnos megfigyeléseit azonban nem rögzítette. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az ásatási módszerek Henszlmann korában még kevésbé voltak meghatározottak és a részletek könnyebben elsikkadtak. Ezt ma csak sajnálhatjuk, de senkit sem hibáztathatunk azért, Henszlmannt sem, hogy minden tehetsége ellenére kora színvonalán dolgozhatott csak.

Henszlmann Imre (1813-1888)

Az 1936-37. évi ásatások, amelyek a romkert 1938-as létrehozását előzték meg, már szinte mindenütt Henszlmann nyomában dolgoztak. Új régészeti eredmény ezért alig született a munkák során, egykorú régészeti dokumentáció is alig maradt. A munkák irányítója Lux Kálmán építész, műegyetemi tanár volt, a mindennapokban pedig Kiss Dezső építészmérnök volt az ásatás helyi vezetője. Szerencsére fotódokumentáció készült az ásatáson, és ez sok tekintetben helyettesíteni tudja a hiányzó, szöveges megfigyeléseket.

Kralovánszky Alán a déli mellékhajó déli sávja és a déli hajófal kivételével az elődök által feltárt területet hitelesítette. Nem szorította a határidő, mint az 1936-37. évi munkálatokat. Ezért dokumentációja, megfigyelései sokkal részletesebbek. Szabályos régészeti feltárási módszerének köszönhető Szent István sírjának felfedezése 1970-ben.

A több mint másfél évszázad hagyatéka segítséget jelent számomra a templom építéstörténetének kibogozásában.

Összesen hány sírt lehet azonosítani, vagyis valós történelmi személyekhez kötni a királyi bazilika területén?

E tekintetben sajnos nagyon rosszul áll a kutatás, de nem az ásatások hiányosságai miatt, hanem a templom rendkívül elpusztult volta miatt. A Szűz Mária-prépostság templomában tizenöt királyt temettek el, a források azonban alig szólnak sírhelyükről, és ezek értelmezése is nehéz. Mit jelent az, hogy Károly Róbertet a nagy oltár közelében temették el? A főoltárról vagy egy jelentős, talán Szent István oltáráról van szó? Erről is megoszlik a kutatók véleménye. A nagyobb baj azonban az, hogy már Henszlmann is, aki a legtöbb falazott, tehát rangos ember számára készült sírt feltárta, kifosztott, üres sírokat talált. Kifosztásukra a török hódoltság idején került sor, ekkor a csontok nagy része is elkallódott. Azokat a sírokat nem dúlták fel, amelyeket már semmi sem jelölt a XVI. században. Ezek elsősorban az Árpád-kori sírok voltak, így maradhatott meg III. Béla és felesége, Antiochiai Anna sírja. A királyi pár azonosítását mellékleteik, elsősorban III. Béla mellkasán talált zománcos melldísz tette lehetővé. Henszlmann az északi hajóban tárt fel a királyi pár sírjához hasonlóan bolygatatlan Árpád-kori sírokat, kilétüket azonban nem tudjuk. Az akkor feltárt öt vázból ma már csak kettő van meg, ezek a Mátyás-templom altemplomában nyugszanak.

Az Anjou sírkápolna részlete.

Fentebb szó volt Nagy Lajos király 2002-ben feltárt temetkezési kápolnájáról. A négy sírból egy a másik hárommal nem egykorú volt, ezt eredendően vagy csak másodlagosan csontkamrának használták – korábbi temetkezések csontjait gyűjtötték itt össze számunkra ismeretlen időben. A további három sírt a török időkben nagy gödrökkel feldúlták, az egyiket majdnem teljes egészében meg is semmisítették. Ezekből a gödrökből három ember földi maradványai kerültek elő, két egyént csak néhány csont képvisel, közülük az egyik gyermek, míg egy ugyancsak összedobált váz csaknem teljes. A néhány gyermekcsontról joggal feltételezhetjük, hogy azok Katalin hercegnő földi maradványai, aki az oltár közelében feltárt kisebb sírban nyugodott. A két felnőtt kilétére vonatkozóan hitelt érdemlően semmit sem lehet mondani. Nagy Lajos királyt azonban bizonyosan ebben a kápolnában helyezték nyugalomra.

Milyen munkák elvégzése tartozik a jövő legfontosabb feladatai közé a bazilikával kapcsolatban?

A másfél évszázad ásatásainak részletes értékelése és publikálása.

2000-ben egy nagy kiállításon (Basilica grandis et famosa) mutatták be a Szűz Mária-prépostsági templom történetét, építészeti emlékeit. Ez a mostani kiállítás mire vállalkozik?

A Szent István Király Múzeum által rendezendő és augusztusban megnyíló kiállítás a királyi bazilika történetének, átépítéseinek főbb mozzanatait villantja fel szövegek és néhány kőfaragvány segítségével.

A Szent István Király Múzeumban komoly hagyománya van a középkori művészeti kiállításoknak, elég ha az 1978-as “Árpád-kori kőfaragványok”, vagy az 1982-es “Művészet I. Lajos király korában” c. kiállításokra gondolunk a fentebb említett kiállítás mellett. Látta ezeket a kiállításokat?

Sajnos nem, akkoriban Kecskeméten dolgoztam és nem jutottam el Fehérvárra. Katalógusaikat és az azokban megjelent tanulmányokat megjelenésüktől fogva forgatom.

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

Az ásatási lecsó

Ebben a mai lecsótlan világban, míg az idősebbek a munkával, a jóízű beszélgetésekkel és a jövő tervezgetésével voltak elfoglalva, titokban egy teljes nemzedék nőtt fel gyroson. Számukra a lecsó olyan, mint az iWiW, vagy a csatos bambi: valami, amiről az öregek szoktak beszélni. De a hagyományok fontosak, tudjuk, ezért most bemutatjuk, hogyan is készül a jóféle lecsó, annak is a legkomolyabb változata: az ásatási lecsó.