Magyar királyi csontok sikeres genetikai vizsgálata

A közelmúltban megjelent “DNA profiling of Hungarian King Béla III and other skeletal remains originating from the Royal Basilica of Székesfehérvár” címmel az Archaeological and Anthropological Sciences szakfolyóiratban az a tanulmány, amely az Árpád-háziak DNS-ét azonosítja. A vizsgálat alapjául III. Béla királynak az 1848. decemberében, a Bazilika romjai között fellelt földi maradványai szolgáltak, összevetve más Árpád-házi csontmaradványokkal. Ennek okán a Magyar Idők 2018. február 21-i számában megjelent egy beszélgetés Kásler Miklós professzorral, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosával, aki a szaktanulmány alkotói közösségének is vezetője volt.

https://magyaridok.hu/…/sikeresen-azonositottak-az-arpad-h…/

A tanulmány megírásában, a történeti előzmények ismertetésével részt vett Szabados György, a Szent István Király Múzeum történésze is, aki egyszersmind a “Teste Fehérvárott nyugszik. III. Béla király (1172-1196) című, múzeumunkban 2018. június 30-áig látható kiállítás kurátora. Szabados György történészként korszakos jelentőségűnek tartja a genetikusok által elért eredményeket, valamint az eredményekben rejlő további kutatási lehetőségeket.
A Szűz Mária Bazilika romjai közül előkerült koronás férficsontvázról bizonyosan kijelenthető, hogy III. Béla királyé volt: a Könyves Kálmánnal való újabb keletű megfeleltetés elmélete nem állja ki a kritika próbáját, az az újabb tudományok a XIX. század közepén megfogalmazott, III. Bélaként való személyazonosítást erősítik meg.

https://www.academia.edu/…/Szabados_Gy%C3%B6rgy_K%C3%B6nyve…

Mindez azért fontos, mert III. Béla csontváza a további archeogenetikai kutatások “arkhimédészi pontja” lehet – fogalmazott Szabados György. Ilyenformán a székesfehérvári osszáriumban őrzött csontokról meg lehet állapítani, hogy férfiágon rokonságban álltak-e III. Béla királlyal (ez esetben más Árpád-házi királyok vagy hercegek csontjairól van szó) vagy nem (ez esetben a bazilikában eltemetett előkelők maradványaival van dolgunk.) További, máshonnan előkerült avagy majd előkerülő csontokról is el lehet ekképp dönteni, hogy fiági rokonai voltak-e III. Bélának: így Vácott I. Géza (III. Béla ükapja) és Egresen (az egykori Temes vármegyében, mai hivatalos neve Igris) II. András (III. Béla második fia) sírjának feltárásakor lehetne okkal remélni az archeogenetika állásfoglalását a “királygyanús” csontvázak vizsgálata után.

Visszatérve a meglévő minták kiértékelésére: III. Béla király és a II/52-es sír halottja, Varsányi Jánosnak az 1848-as feltáráskor készített sírrajzán (kiemelt képünkön) a király jobbján látható csontváz fiági felmenői szerint az R1a haplocsoportba tartozik, azon belül is valószínűsíthetően a Z93-as alcsoportba. Az R1a-Z93 haplocsoport eurázsiai megoszlását az alábbi helyen lehet térbeli megoszlásában szemlélni.

https://www.eupedia.com/europe/Haplogroup_R1a_Y-DNA.shtml

Ebből az látszik, hogy III. Béla apai ági felmenőinek genetikai rokonai az alábbi eurázsiai térségekben sűrűsödnek: Kelet-Európa (a Fekete-tenger északi előtere), Közép-és Belső-Ázsia egyes térségei. Kásler Miklós helyénvalóan mutatott rá arra a körülményre, hogy a sűrűsödési régiók elkerülik az Urál-hegység vidékét. III. Béla király tudvalevőleg annak az Álmos nagyfejedelemnek volt távoli leszármazottja, aki a magyarokat Etelközből (a Fekete-tenger északi előteréből) a Kárpát-medencébe vezette a IX. század második felében – teszi hozzá a Magyar Időkben olvasható cikkhez Szabados György. Mindezeknél fogva az első magyar uralkodói dinasztiáján végzett archeogenetikai kutatások hosszabb távon a populációgenetika szintjén is nagy reményekre adnak okot. Kellő mennyiségű mintavétel kiértékeléséből, kellően mértéktartó óvatossággal levonandó következtetések révén egy új tudományág mondhat sok újat a magyarság kialakulásáról. Ehhez persze megfelelő szellemi és anyagi erőforrások szükségeltetnek. Egy hosszú út kezdete ez, amelyen azonban – amint azt a “DNA profiling of Hungarian King Béla III and other skeletal remains originating from the Royal Basilica of Székesfehérvár” tanulmány példázza – érdemes végighaladni.

 

Szabados György történész

Szent István Király Múzeum

Emlékezzünk nagy elődökről:

 

PESOVÁR FERENC

( Herend, 1930. április 23. – Veszprém, 1983. február 27.)

 

35 éve, 1983. február 27-én, 53 éves korában hunyt el Pesovár Ferenc néprajzkutató, a Szent István Király Múzeum munkatársa, tánc-és zenefolklorista, néprajzos muzeológus.
Középiskolai tanulmányait a veszprémi piarista gimnáziumban végezte, majd 1950-1955 között a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem néprajz-muzeológia szakára járt. Diplomamunkáját Tyukod (Szabolcs Szatmár Bereg megye) táncairól írta. Az egyetem befejezése után, 1957-ig a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban dolgozott. 1957-től 1983-ban bekövetkezett haláláig a székesfehérvári Szent István Király Múzeum munkatársa, néprajzi osztályvezetője volt. Fő kutatási területei a néptánc és a népzene voltak, az ő nevéhez fűződik Fejér megye népzene – és néptánckincsének feltárása. Kutatásaival bebizonyította, hogy e vidék népzene-és néptánckultúrája sokkal gazdagabb mint addig vélték, az itt élő parasztság és cselédség sok értékes zenei és táncanyagot őrzött meg. Fejér megyében végzett népzene és néptáncgyűjtéséből nyújt válogatást két könyvében, melyek a Fejér Megye Néprajza sorozat első két köteteként láttak napvilágot. (Béres vagyok, béres. Fejér megyei népzene. Székesfehérvár, 1982., A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. Székesfehérvár, 1983.) Az 1950-es évek végére elkészítette Alap község néptánc monográfiáját. Az ő nevéhez fűződik a Magyar Néprajzi Lexikon néptánccal kapcsolatos szócikkeinek megírása, valamint a magyar nép táncéletének első összefoglalása.
Pesovár Ferenc munkássága országos jelentőségű kutatásokhoz is kapcsolódott. Már az 1950-es években kollégáival, barátaival (Martin György, Andrásfalvy Bertalan, Kallós Zoltán, Pesovár Ernő) elkezdték a magyar nyelvterület tánckultúrájának feltárását. Fejér megyén kívül többek között Szatmár, Somogy, Kalotaszeg, Székelyföld, Mezőség felé vezettek gyűjtőútjai. A néptáncgyűjtéssel kapcsolatos tudományos munka mellett az ő nevéhez is kapcsolódik az 1970-es évek elején a magyarországi táncház-mozgalom elindítása. Így vallott erről egy beszélgetésben: „…Életrekeltés, életrekeltés. Mert ez itt eléggé sikerült. Itt Fehérváron. A legutóbbi táncház is bizonyítja. Itt még megvan a talaja. Hogy meddig? Hogy ez csak a hetvenes éveknek volt-e a divatja? De mindenesetre akkor is megvolt a szerepe és jelentősége. Ha nem is tudjuk, hogy mi lesz ezután.”
Huszonhat évig a Szent István Király Múzeum néprajzos muzeológusa volt. Munkája nyomán ez idő alatt a múzeum néprajzi gyűjteményének tárgyi anyaga a háromszorosára (kb. tízezer darabra) nőtt. A tárgyak szeretete és tisztelete jellemezte múzeumi munkáját. Így vallott erről: „… nekem a tárgyakhoz is kapcsolódik valami. Szinte minden egyes tárgyról most is, ha ránézek, tudom, hogy honnan származik, hol találtam, minek nevezték, ki volt az az ember, aki odaadta és egy-egy emlékem, beszélgetésem fűződik hozzá.”
Fontos, nagyjelentőségű kiállításokat rendezett a csákvári fazekasságról, a késes mesterségről, a dunántúli pásztorművészetről. Az ő érdeme a sukorói Néprajzi Ház 1967-ben történt megnyitása. Fejér megye néprajzának számos területével foglalkozott, például a Velencei-tó halászatával és a nádvágással, Székesfehérvár Felsőváros és Palotaváros népszokásaival, a rácvárosi szerb búcsúval, a pázmándi sibálással. Ő hívta fel először a figyelmet a mohai tikverőzésre.
Pesovár Ferenc a Fejér Megyei Népi Együttes szaktanácsadója volt. Emlékét, munkásságát a Pesovár Ferenc-díj, országos népdaléneklési verseny, 2015 óta pedig a múzeum Országzászló-téri épületének falán emléktábla őrzi.

 

dr. Varró Ágnes
néprajzos muzeológus

 

Fotó : Gelencsér Ferenc felvétele.