Anekdotázás Hatházi Gáborral a csókakői vár ormán

Dr. Hatházi Gábor régész, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumi közgyűjteményi főosztályának főosztályvezető-helyettese az idei nyár nagy részét Csókakőn töltötte, ahogy ezt kisebb nagyobb megszakításokkal már húsz éve teszi. A vár feltárási munkálatait Dr. Kovács Gyöngyivel, az MTA Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársával közösen irányítják. Hatházi 1984-től 1998-ig volt a székesfehérvári múzeum munkatársa, sokat tud a város és a megye múltjáról, ez a csókakői vár ormán zajlott kötetlen beszélgetésünkből is kiviláglik.

_1

Dr. Hatházi Gábor a csókakői várban

1984-ben jöttél a fehérvári múzeumba…

Igen, nulladéves segédmuzeológusként. És rögtön áthelyeztek Dunaújvárosba Bóna István keze alá, ilyen segédrégésznek, akkor ásta a római tábor mellett a polgárvárost és igen ritkán fordultam elő Székesfehérváron, de azért időnként előfordultam. Két-három napot éppen Fehérváron voltam, és új portárs jött. Már megismert, tudta, hogy én is múzeumi ember vagyok, nyugodtan be lehet engedni az épületbe. Egyszer a Siklósival együtt jöttünk be, intettem neki, megyek be a múzeumba, a portás utána szól a Siklósinak, hogy hova-hova fiatalember, mire én: engedje be nyugodtan, velem van. Siklósi őrjöngve kergetett végig a múzeumon, hogy szétverje a fejemet. Na, akkor a Gyulát sikerült a földre vinni, mert akkor már vagy 15 éve ásott Fehérváron a múzeumnak. Ilyenek vannak. Az új emberség az felejthetetlen volt akkor.

1998-ig dolgoztál itt, ugye?

Igen. Igen.

_2

És Lencsés bácsira (Lencsés József restaurátor 1929-től 1994-ben bekövetkezett haláláig volt a múzeum munkatársa – PZ) hogyan emlékszel?

Beszélgettünk jókat. Mesélte az élményeit. Például Sárosd-Kertali domb, 10-11. századi temetőről, ahol Marosi Arnold (ciszteri szerzetes, a múzeum újraalapítója, majd igazgatója 1909 és 1939 között – PZ) ásott, magyarul Lencsés bácsi ásott, míg Marosi bent volt a múzeumban. Kérdeztem, hogy s mint volt az ásatás. Semmire nem emlékezett az öreg, csak arra, hogy az Esterházy-kastélyban elkapott egy lányt és a mai napig könnybe lábad a szeme a boldogságtól, ha visszagondol rá. Na, azt hosszasan ecsetelte az öreg, de azt mondta, hogy „Gáborkám, a temetőre már nem emlékszem”.

Arról mesélt, amikor nagyon beteg volt a Marosi, rákos volt, és ő ápolta. Hogy az utolsó napok, hogy voltak, merthogy nem volt Marosinak se kutyája se macskája.

_3

Mikor voltál itt először Csókakőn, arra emlékszel?

Egy házi konferenciát rendeztek talán ’88-ban, hogy eddig mit lehet tudni a csókakői várról, arról tartottam egy előadást ezen az emlékülésen, és arra emlékszem, hogy fel akartam jönni a várba, de nem volt rá idő. Csak kirohantam az utca közepére és felnéztem: egy őserdő volt, semmit nem láttam a várból, ez volt az első találkozás, és ’95-ben jött a múzeumi feladat, hogy meg kéne ásni, mert életveszélyes az egész. Mindenki azt hitte, hogy már halott a felsővár, hogy ott már semmi nincs. Ott zuhant le a legtöbb ember, mert a túloldalán 28 méteres mélység van. Valóban nem lehetett úgy megásni, mint egy rendes középkori várat, hogy ásó, lapát és akkor ott állnak a 2-3 méteres középkori falak. Úgy lett kibontva, mint egy őskori tell, végigspakniztuk az egészet. És ennek alapján lehetett felhúzni a falakat, és már úgy kezdett mindenkinek tetszeni a dolog. Nekem az igazi kihívás az, hogy egy jól kiásott és 100%-ig dokumentált vár legyen. Persze azért csak elengedhetetlen mértékben nyúlunk hozzá, hogy húsz év múlva a hitelesítő ásatáson az ifjú titánok a török rétegek alatt érintetlen 13. századi rétegekkel tudjanak dolgozni. De mentsük meg, amit lehet és mutassuk meg.

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

_4

_5

_6

_7

_8

Advertisements

Beszélgetés Biczó Piroska régésszel a székesfehérvári királyi bazilika ásatásairól

Biczó Piroska 1993 óta kutatja a Szűz Mária prépostsági templom, vagyis a székesfehérvári királyi bazilika romterületét, eddigi munkájáról, elődeinek kutatásáról kérdeztük a régészt egy augusztusban nyíló, a bazilika történetét bemutató kiállítás apropóján.

Biczó Piroska

Biczó Piroska

Mikor és hogyan került a székesfehérvári királyi bazilika feltárására, amely a kilencvenes évek eleje óta meghatározza tudományos pályáját?

A királyi bazilika kutatója az 1960-as évek közepétől Kralovánszky Alán volt. 1969–1972 közötti ásatásait kisebb munkák után 1988-tól folytatta 1993-ban bekövetkezett haláláig. Halála előtt nem sokkal kerültem az ásatásra mint a Nemzeti Múzeum dolgozója. Kralovánszky Alán ez év májusától a Nemzeti Múzeum főigazgatója lett és emiatt nem tudott mindig az ásatáson jelen lenni. Októberben azonban váratlanul távozott az élők sorából, és mint akkor az ásatást legjobban ismerő régész, én folytathattam a munkát.

Szakmai pályafutásomat valóban jelentős mértékben átalakították a romterülettel kapcsolatos teendők. Abban az évben adtam le doktori disszertációmat, amelyben egy korábbi, ugyancsak hosszan, tíz évig tartó ásatásom egy részét dolgoztam fel. Továbbra is ennek az ásatásnak a részletes feldolgozásával szándékoztam foglalkozni. Ez az ásatás Bátmonostor-Pusztafalu lelőhely, egy középkori mezőváros kolostortemplomát és plébániáját tárta fel középkori temetőrészlettel és sok egyéb régészeti jelenséggel együtt. Amikor elvállaltam a fehérvári ásatás folytatását, úgy tűnt, egy ásatási szezont vesz igénybe a Fő tér fele befejezni az ásatást. Időközben azonban kiderült, a romterület további sorsa nem tisztázott, új és új tervek merültek fel, és további ásatási évek következtek. Múzeumi munkám mellett szinte egyetlen kutatási területem maradt a székesfehérvári királyi bazilika ásatásainak feldolgozása. 2012-ben mentem nyugdíjba, azóta is elsősorban a bazilika ásatási anyagainak, dokumentációjának rendezésével, feldolgozásával foglalkozom.

Milyen embernek ismerte meg Kralovánszky Alánt, aki 1993-ban bekövetkezett haláláig vezette a feltárásokat? Sokak szerint igen jó humorú ember volt.

Kralovánszky Alán humorát nem ismertem, csak néhány hónapot dolgoztam mellette, amikor a múzeumigazgatás erősen igénybe vette idejét. Rendkívül felelősségteljes ember volt, tudta, hogy az ásatással elbontott dolgok megismételhetetlenek.

A királyi bazilika alaprajza.

A királyi bazilika alaprajza.

Az Ön által végzett régészeti kutatások súlypontja a Szűz Mária-prépostsági templom déli oldalának régészeti feltárása volt. Mik voltak ennek a legfontosabb eredményei?

Tisztázódott, hogy Siklósi Gyula a Vasvári Pál utcában végzett feltárásán jól vette észre, hogy a prépostság épületei az Árpád-korban kolostorszerű elrendezésben, egy kerengő körül épültek ki. Később ezeket az épületeket lebontották és a templom keleti felének déli oldalához egy kápolna épült. A kápolna 2002. évi feltárása kiderítette, a Nagy Lajos király által temetkezési kápolnaként épített, a forrásokból jól ismert Szent Katalin-kápolnáról van szó. Az azonosítást vörös márvány síremléktöredékek tették lehetővé. Már a XIX. század óta ismert volt egy királyalakos sírkőtöredék, amelynek további, díszítetlen, de azonos tagolású darabja került elő. A hasonlóan régről ismert szarkofág oldallapnak illeszkedő törésfelületű díszítését találtuk. Ezek a leletek segítettek a régről ismert darabok egykori helyét megtalálni a romterületen és Nagy Lajos király kápolnájának azonosítását.  A kápolnában feltárt négy sírt a török hódoltság korában feldúlták, így személyhez kapcsolásuk nehéz. Azt azonban bizonyosnak tekinthetjük, hogy az oltárhoz legközelebb elhelyezett, felnőtt méretűnél valamivel kisebb sír a kilencéves korában elhunyt trónörökös Katalin hercegnő sírja volt.

Ön jól ismeri a romkertet az elmúlt több mint másfél száz évben ásó elődei (Érdy János, Henszlmann Imre, Lux Kálmán, Kralovánszky Alán) kutatásait. Mit gondol róluk, amikor megtalálja a földben korábbi ásatásaik nyomait. Érdy és Henszlmann a 19. század viszonyaihoz képest igen magas színvonalú munkát végeztek.

A Királyi bazilika ásatással való kutathatóságára III. Béla király és felesége 1848 decemberében kútásás közben talált sírjai hívták fel a figyelmet. A magyarországi régészet ekkor még csak születőben volt, ennek ellenére Érdy János, aki a város bejelentése után a Honvédelmi Bizottmány felhatalmazásával utazott Székesfehérvárra, Varsányi János mérnök közreműködésével kiváló dokumentációt készített az ásatásról. Érdy az ásatás eredményeit rajzos táblákkal együtt 1853-ban közölte, Varsányi eredeti rajzainak egy része megmaradt, ezeket ma a Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia gyűjteményei őrzik. A magyar művészettörténet-régészet kezdeteinek nagy triásza – Henszlmann Imre (1813–1888), Rómer Flóris (1815–1889), Ipolyi Arnold (18231886) – számba vette és felderítette Magyarország középkori emlékeit, jelentős intézményeinek történetét. A Szent István által alapított Szűz Mária-prépostsági templom mint a középkori Magyar Királyság koronázótemploma és királyi temetkezőhely az ásatásokat is végző Henszlmann érdeklődését keltette fel. 1862-ben közterületen – akkor Fazekas utca, ma Koronázó tér – végzett ásatást, amelyhez az okot most is földmunkák szolgáltatták. Az ásatás elindításában jelentős szerepe volt Pauer János székesfehérvári püspöknek is. A munkálatok pénzügyi alapját közadakozás teremtette meg. Az összegyűlt szép summa lehetővé tette az ásatás eredményeinek külön kötetben való közlését 1864-ben, sőt az 1874. évi nagy és az 1882. évi kis ásatás költséginek fedezésére is elég volt. E két utóbbiról azonban Henszlmann csak rövid közleményeket jelentetett meg, hiányoznak az 1862. évi munkákhoz hasonló, részletes felmérések és metszetrajzok. Így néha azt gondolom, jó volt Henszlmannak, mert ő még sokkal több mindent megfigyelhetett, sajnos megfigyeléseit azonban nem rögzítette. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy az ásatási módszerek Henszlmann korában még kevésbé voltak meghatározottak és a részletek könnyebben elsikkadtak. Ezt ma csak sajnálhatjuk, de senkit sem hibáztathatunk azért, Henszlmannt sem, hogy minden tehetsége ellenére kora színvonalán dolgozhatott csak.

Henszlmann Imre (1813-1888)

Henszlmann Imre (1813-1888)

Az 1936-37. évi ásatások, amelyek a romkert 1938-as létrehozását előzték meg, már szinte mindenütt Henszlmann nyomában dolgoztak. Új régészeti eredmény ezért alig született a munkák során, egykorú régészeti dokumentáció is alig maradt. A munkák irányítója Lux Kálmán építész, műegyetemi tanár volt, a mindennapokban pedig Kiss Dezső építészmérnök volt az ásatás helyi vezetője. Szerencsére fotódokumentáció készült az ásatáson, és ez sok tekintetben helyettesíteni tudja a hiányzó, szöveges megfigyeléseket.

Kralovánszky Alán a déli mellékhajó déli sávja és a déli hajófal kivételével az elődök által feltárt területet hitelesítette. Nem szorította a határidő, mint az 1936-37. évi munkálatokat. Ezért dokumentációja, megfigyelései sokkal részletesebbek. Szabályos régészeti feltárási módszerének köszönhető Szent István sírjának felfedezése 1970-ben.

A több mint másfél évszázad hagyatéka segítséget jelent számomra a templom építéstörténetének kibogozásában.

Összesen hány sírt lehet azonosítani, vagyis valós történelmi személyekhez kötni a királyi bazilika területén?

E tekintetben sajnos nagyon rosszul áll a kutatás, de nem az ásatások hiányosságai miatt, hanem a templom rendkívül elpusztult volta miatt. A Szűz Mária-prépostság templomában tizenöt királyt temettek el, a források azonban alig szólnak sírhelyükről, és ezek értelmezése is nehéz. Mit jelent az, hogy Károly Róbertet a nagy oltár közelében temették el? A főoltárról vagy egy jelentős, talán Szent István oltáráról van szó? Erről is megoszlik a kutatók véleménye. A nagyobb baj azonban az, hogy már Henszlmann is, aki a legtöbb falazott, tehát rangos ember számára készült sírt feltárta, kifosztott, üres sírokat talált. Kifosztásukra a török hódoltság idején került sor, ekkor a csontok nagy része is elkallódott. Azokat a sírokat nem dúlták fel, amelyeket már semmi sem jelölt a XVI. században. Ezek elsősorban az Árpád-kori sírok voltak, így maradhatott meg III. Béla és felesége, Antiochiai Anna sírja. A királyi pár azonosítását mellékleteik, elsősorban III. Béla mellkasán talált zománcos melldísz tette lehetővé. Henszlmann az északi hajóban tárt fel a királyi pár sírjához hasonlóan bolygatatlan Árpád-kori sírokat, kilétüket azonban nem tudjuk. Az akkor feltárt öt vázból ma már csak kettő van meg, ezek a Mátyás-templom altemplomában nyugszanak.

Az Anjou sírkápolna részlete.

Az Anjou sírkápolna részlete.

Fentebb szó volt Nagy Lajos király 2002-ben feltárt temetkezési kápolnájáról. A négy sírból egy a másik hárommal nem egykorú volt, ezt eredendően vagy csak másodlagosan csontkamrának használták – korábbi temetkezések csontjait gyűjtötték itt össze számunkra ismeretlen időben. A további három sírt a török időkben nagy gödrökkel feldúlták, az egyiket majdnem teljes egészében meg is semmisítették. Ezekből a gödrökből három ember földi maradványai kerültek elő, két egyént csak néhány csont képvisel, közülük az egyik gyermek, míg egy ugyancsak összedobált váz csaknem teljes. A néhány gyermekcsontról joggal feltételezhetjük, hogy azok Katalin hercegnő földi maradványai, aki az oltár közelében feltárt kisebb sírban nyugodott. A két felnőtt kilétére vonatkozóan hitelt érdemlően semmit sem lehet mondani. Nagy Lajos királyt azonban bizonyosan ebben a kápolnában helyezték nyugalomra.

Milyen munkák elvégzése tartozik a jövő legfontosabb feladatai közé a bazilikával kapcsolatban?

A másfél évszázad ásatásainak részletes értékelése és publikálása.

2000-ben egy nagy kiállításon (Basilica grandis et famosa) mutatták be a Szűz Mária-prépostsági templom történetét, építészeti emlékeit. Ez a mostani kiállítás mire vállalkozik?

A Szent István Király Múzeum által rendezendő és augusztusban megnyíló kiállítás a királyi bazilika történetének, átépítéseinek főbb mozzanatait villantja fel szövegek és néhány kőfaragvány segítségével.

A Szent István Király Múzeumban komoly hagyománya van a középkori művészeti kiállításoknak, elég ha az 1978-as “Árpád-kori kőfaragványok”, vagy az 1982-es “Művészet I. Lajos király korában” c. kiállításokra gondolunk a fentebb említett kiállítás mellett. Látta ezeket a kiállításokat?

Sajnos nem, akkoriban Kecskeméten dolgoztam és nem jutottam el Fehérvárra. Katalógusaikat és az azokban megjelent tanulmányokat megjelenésüktől fogva forgatom.

2000_basilica

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

Egy elsüllyedt kiállítás

Évtizedek óta bezárt kiállítás nyomaira bukkantunk a Budenz-ház pincéjében. A romantikus helyszín – a középkori várdomb alatti 18. századi pince – nem adta könnyen a titkát, de így is sikerült néhány dolgot előásni a közös múzeumi emlékezetből már-már kikopott, vagy inkább elsüllyedt kiállításról, amelynek maradványai több mint négy évtizede lapulnak az Arany János utca 12. alatt.

Egy kiállítás nyomai.

Egy kiállítás nyomai.

Székesfehérváron, az Arany János utca 12. alatt található a Budenz-ház. A ház onnan kapta a nevét, hogy itt lakott 1858 és 1860 között Budenz József, a német származású kiváló finnugor kutató, a magyar összehasonlító nyelvészet megteremtője. Az épület jellegzetes copf stílusú homlokzatát 1781-ben nyerte el. Alapjai középkoriak, amit a tatarozás során előkerült XIII. századi kút is bizonyít. Az 1781-es végleges kialakítás előtt többször is alakították, átépítették. Székesfehérvár e szép műemlékét a Városi Tanács áldozatkészsége állította helyre régi formájában, 1968–69-ben. Az Ybl-gyűjteményt bemutató kiállítás 1969. május 19-én nyílt meg. Még ugyanazon az év októberében, a múzeumi Hónap folyamán a pincében kialakított kis régészeti kiállítással bővült a ház, a székesegyház körüli domb történetére vonatkozó emlékekkel.

Kralovánszky Alán rajza a falon - 1969.

Kralovánszky Alán rajza a falon – 1969.

„Székesfehérvár. A székesegyház dombjának története” című kiállítást Kralovánszky Alán (1929-1993), a neves régész rendezte Kovács Péter művészettörténész segítségével. A kiállítás, ahogy a cím is mutatja a mai Szent István-székesegyházzal koronázott domb történetét kívánta bemutatni, illetve az Arany János utca 12-ben feltárt leleteket. Nem sokáig volt látható, ugyanis a helyszín abban az állapotában nem volt alkalmas hosszú távon kiállítások számára, mivel a dohos, nedves helyiségekben penészesedni kezdtek a tárgyak. Ezt Kovács Péter mondta el, de sem ő, sem az abban az időben az épületet felügyelő Bánki Zsuzsa régész nem emlékezett, hogy pontosan mikor zárt be a kiállítás.

Teremről teremre.

Teremről teremre.

A pincében járva magunk is meggyőződhettünk a nyirkosságról. Az egykori kiállításig több helyiségen keresztül visz az út a szinte tökéletes sötétségben, mígnem az utolsó teremben a telefon fényeinél feltűnnek az egykori kiállítás maradványai. Ilyen érzés lehetett egy régen elfeledett etruszk sírkamrában járni, vagy Tutankhamon sírját felfedezni. Itt ugyan nincs aranykoporsó, se múmia, de a falakra festett illusztrációk, magyarázó ábrák és térképek böngészése is ad elég fejtörést.

E a kő itt maradt.

E a kő itt maradt.

A falakon ma is látható rajzokat maga Kralovánszky készítette, mondta el Kovács Péter. Egyszerű térképek, rekonstrukciós rajzok: egy ház alaprajza, a középkori Fehérvár vázlatos térképe, a székesfehérvári latinok pecsétjének másolata, stb. A falakon gótikus kőfaragványok láthatók a Szent Péter templomból, a mai bazilika középkori elődjéből származnak. Valahogy ott maradtak a kiállítás lebontása után.

Nehéz volt elképzelni, milyen is lehetett a pincetárlat, de a múzeum archívumában kutatva előkerült néhány fénykép, amelyeket 1970-ben készített Gelencsér Ferenc, a múzeum fotósa. A képeken jól látszik a fémvázra épített üvegtárlók rendszere, az üvegeken magyarázó feliratok és rajzok, a tárlókban edények, üvegtöredékek, állatcsontok, egy miniatűr múzeumi Atlantisz nyomai.

Így nézett ki a kiállítás 1970-ben. (Fotó: Gelencsér Ferenc)

Így nézett ki a kiállítás 1970-ben. (Fotó: Gelencsér Ferenc)

Maroshegy, Szárazrét.

Maroshegy, Szárazrét.

Festett kőfaragvány a Szent Péter templomból.

Festett kőfaragvány a Szent Péter templomból.

Egy 13. századi ház rajza.

Egy 13. századi ház rajza.

A bal oldalon egy kút metszetrajza, a jobb oldalon a bazilika középkori sziluettje.

A bal oldalon egy kút metszetrajza, a jobb oldalon a bazilika középkori sziluettje.

A székesfehérvári latinok pecsétje a pince falán.

A székesfehérvári latinok pecsétje a pince falán.

Székesfehérvár rövid története.

Székesfehérvár rövid története.

Kralovánszky Alán kalligrafikus írása.

Kralovánszky Alán kalligrafikus írása.

Maroshegy.

Maroshegy.

Ilyen volt a kiállítás 1970-ben. (Fotó: Gelencsér Ferenc)

Ilyen volt a kiállítás 1970-ben. (Fotó: Gelencsér Ferenc)

Nem csak a falra, de az üvegtáblákra is festettek. (Fotó: Gelencsér Ferenc)

Nem csak a falra, de az üvegtáblákra is festettek. (Fotó: Gelencsér Ferenc)

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum