Beszámoló a sáregresi Nemes-dűlőben (Fáncs) végzett régészeti feltárásról

A Fejér megyei Sárbogárd-Örspusztát és Sáregrest összekötő műút nyugati oldalán, Sáregrestől mintegy 1 kilométerre  északra, kb. 1000 m2-es alapterületű dombon mezőgazdasági művelés során nagy mennyiségű emberi csont és falmaradvány került a felszínre. Két alkalommal történt terepbejárás (2010, 2012), melynek során bebizonyosodott, hogy régészeti korú értékekről (templom és cinterme) van szó az adott területen. A természetes erózió és a talajmunkák miatt folyamatos pusztulásnak volt kitéve a régészeti lelőhely, mely sok esetben a falak, temetkezések teljes megsemmisülését okozta. A feltárást a Szent István Király Múzeum végezte részben NKA pályázati támogatás segítségével 2015. július 6–augusztus 6-a között.  (1.)

 
Történeti háttér

A 10–11. század folyamán hazánkba érkező besenyő töredékek a mezőföldi Sárvíz-völgyében telepedtek le, későbbiekben önálló ispánságot alkotva. A lápvidék szigetszerűen kiemelkedő szárazulatait kihasználva hozták létre településeiket az 1050-es évek végétől a történeti és a régészeti adatok alapján Tolna megye közepéig. (2.)

A régészeti lelőhely az okleveles adatok alapján az egykori Fáncs nevű településhez tartozott, melyet eredetileg magyarok lakták. Elsőként egy 1269. évi oklevél említi meg, melyben IV. Béla (1235–70) Máté és Csutur töbörzsöki besenyőknek adományozta – saját kérésükre – a korábban királyi csőszök által bírt „Fanch”-ot (ma puszta Pusztaegres határában). A letelepítésük hátterében kettős cél (állattartás, katonai-stratégiai) állhatott. (3.)

A települést megemlítő, további okleveles adatok: 1276 (de villa Fanch), 1323 (de Fanch), 1326 (de Fanch), 1335 (de Fanch), 1342 (Fanch), 1358, 1367, 1391, 1396, 1401, 1409, 1416, 1420 (Fanch), 1552, 1535, 1570, 1580, 1590. (4.)

1391-es forrás szerint templomukat Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték. (5.)  1422-ben kelt oklevél már elnéptelenedett birtokról tett említést, mely alapján a közösség felhagyott a településsel. (6.)

 

 

Ásatási eredmények

A lelőhelyen az ásatás előtt magnetométeres felmérés készült és a vizsgálat során kirajzolódott a temetőt körülvevő árok, továbbá a sírok egy része. (7.) A munka hét szelvényben folyt a sárga löszrétegig/altalajig (-55–176 cm, felszíntől mérve). A rendszeres mezőgazdasági művelés miatt a lelőhely rétegei jelentős mértékben elpusztultak, keveredtek, ezért a síroknál csak relatív kronológiát lehet felállítani.

 

Az ásatás előtt magnetométeres felmérés készült

 

A temetődomb közepén került feltárásra az egyhajós, négyszögletes szentéllyel rendelkező Árpád-kori templom maradványa. (8.) Teljes mérete: 11,3×6,7 m, a szentélyé: 4,7×3,5 m. Az egyházi épület falalapozásának az alja maradt meg 10–15 cm-es vastagságban, 80 cm-es szélességben kb. -50 cm-en (felszíntől mérve), mely homokkőből, másodlagosan felhasznált római kori tegulákból és durva mészkövekből állt némi fehér habarccsal. A templom bejárata a déli oldalon helyezkedett el az ott lévő, észak–déli irányban lefektetett nagyméretű homokkő, valamint közvetlenül a nyugati oldalán kívül fekvő kősír (2015/2/2.) alapján, de a bejárat szélessége nem határozható meg a bolygatások következtében. A folyamatos talajművelés miatt a hajó déli oldalának nagy része és a keleti oldala is hiányzik, továbbá a középkori járószintet sem sikerült megfigyelni. Egy építési periódust lehetett a fennmaradt maradványok alapján meghatározni, átalakításra, bővítésre utaló nyomok nem voltak.

A területen összesen 93 darab, bolygatatlan, nyugat–keleti tájolású sír került kibontásra -40–60 cm között (felszíntől mérve), melyek többségében a templomon kívül helyezkedtek el. Jelentős mennyiségű szórvány csontanyag összegyűjtésére is sor került a munkálatok során, melynek alapján feltételezhetően közel 120 ember maradványát találhattuk meg. A területhez képest magas sírszám a középkori temetőkre jellemző szuperpozíciók, sírátvágások miatt volt, mert a körárokkal határolt terepet hosszabb ideig, pár száz évig is használtak az itt élők. A templom körül legalább 300–400 elhunytat temethettek el, azonban ettől magasabb sírszám is elképzelhető.

 

Sírok a feltárás helyszínén

 

 

Felhúzott lábú csontváz

A cinteremben soros temetkezés folyt és legalább három sírréteget lehetett elkülöníteni templomon kívül-belül. Az elhunytak között jelentős számban volt gyermek és csecsemő. Koporsóban temetkeztek az előkerült szegek és a néhány helyen megmaradt famaradvány (2015/1/8, 9.) alapján. Sírfoltokat a bolygatások miatt kevés alkalommal lehetett megfigyelni. Téglalap és trapéz alakúak fordultak elő. Az elhunytak nyújtott testhelyzetben feküdtek, karjaikat a testtel párhuzamosan fektették vagy a medencére hajlították. A temetőben azonban előfordult néhány eltérő testtartású temetkezés, köztük egy bal oldalra felhúzott lábú csontváz (2015/2/3.), mely a templomon belül helyezkedett el. Az épületen kívül két olyan sír (2015/2/26, 32.) feküdt, melyben az elhunytak bal lába a térdénél kissé felhúzva volt. A szentélyben két temetkezés (2015/2/24, 29.) került feltárásra, melyek valószínűleg magasabb rangú személyek lehettek. A templomhajó nyugati zárófala előtt egy falazott, de bolygatott sír (2015/2/1.) került elő, melynek oldalát három sorban, kemény mészkő kváderek alkották fehér habarcsba rakva. Fedlapja nem volt, a nyugati vége is elpusztult, valószínűleg a temetkezések (2015/2/2.) vagy a talajművelés vitte el. A sír mérete: 240x90x30 cm.

A sírokból előkerült mellékletek főleg viseleti tárgyak voltak. Bronzból és ezüstből készült darabok alkotják a leletegyüttest.
A pántgyűrűk közül két típus: sima felületű és az oldalán két körbefutó kanellúrával díszített példány fordul elő az anyagban. A használatuk a 14–16. században tekinthető általánosnak. Leginkább női sírok jellemző ékszerei. A bolygatások miatt nem az eredeti helyükön (koponya körül, meddőből) feküdtek ezek a leletek. Egy darab fejes gyűrű volt a körárokban eltemetett férfi csontváz (2015/6/1.) jobb kezének középső ujján. A bronztárgy fején vésett, stilizált levélmotívum látható. A párhuzamok alapján a 13. század első felére keltezhető a darab. (9.)

 

Balra 12-13. századi, ezüst lemezzel bevont, bronz hajkarika, jobbra 14-15. századi bronz karikagyűrű

 

Balra 13-14. századi köves, ezüst gyűrű, jobbra 15. századi bronz övcsat

A 2015/2/3. sírban, az elhunyt combcsontja mellől egy ezüst, lila színű, üvegbetétes gyűrű került elő. A kerek foglalat széle fogazott díszű. Aranyozott ezüst gyűrű piros színű üvegbetétét virág alakú fejbe foglalták bele, mely valószínűleg női sírban lehetett, de a lelet másodlagosan, a sírok kevert földjéből származott. A párhuzamok alapján 14–15. századra datálhatók. (10.)

Más temetkezések és a talajművelés által bolygatott sírból (2015/2/8.) származik egy bronz, köpűs karika ezüst lemezzel bevonva. A tokot átfúrt pontok díszítik. Ezek az ékszerek a 12. század első felétől, a 13. század folyamán végig jelen vannak a viseletben, melyek leginkább párosan fordulnak elő. (11.)

A 2015/1. szelvényben, a templomon kívül egy módosabb családból származó lány (2015/1/4. sír) koponyáján növényi háncsszöveten ezüstözött bronzspirálokkal díszített párta (fémszálas párta) maradt meg, de a homlokán lévő részét a talajművelés elvitte. A motívumot egyelőre nem tudtuk megfigyelni a meglévő részeken, mert in situ került felszedésre az elhunyt feje a viseleti elemmel együtt. A párhuzamok alapján valószínűleg hurkolással kialakított virág vagy levéldísz lehet rajta. A 14. század végétől a 16. század első negyedéig fordulnak elő a temetőkben. (12.)

Pártaöv részlet (balra), pecsétgyűrű (jobbra)

 

Az egyházi épületen belül fekvő, bolygatott sír (2015/2/38.) deréktájékán bőrre aklaszegekkel felerősített, préselt, téglalap (3×1,6 cm, bordázott minta) és négyzet (1,7×1,7 cm, rozetta minta) alakú bronz veretekkel díszített pártaöv helyezkedett el, melyek használata a 14–16. században volt általános a középnemesség és a módosabb parasztság körében. (13.)

A feltárás során a sírok kevert földjéből 15 darab érme került elő, melyek többségében bolygatott, sírok kevert földjéből (I. Zsigmond, parvus, 1402, 1387–1427; 2 darab bécsi fillér, 13–14. század; szerecsenfejes denár, 1373–82; V. László, denár, 1440) származnak. Hármat biztosan halotti obulusként temették el. Az elhunyt koponyája (2015/1/14.) mellett és a falazott sírban (2015/2/1.) helyezkedett el egy-egy bécsi fillér. I. Mátyás denárja (1489) közvetlenül a megmaradt koporsó oldalánál (2015/1/20.) feküdt. (14.)

Balra I. Lajos, szerecsenfejes denár, 1373-82, jobbra I. Zsigmond ezüst pénze, 1387-1427

 

 

A feltárás során sikerült a temetődombot körítő, U-keresztmetszetű árkot is megfigyelni, mely 270 cm széles, legnagyobb mélysége -124 cm (járószinttől mérve). A betöltéséből 13–14. századi kerámialeletek származnak. A magnetométeres felmérésen látható körvonalat sikerült a kijelölt szelvényekben feltárni. Az északnyugati sarkát azonban szőlőművelés során megbolygatták, ennek ellenére a metszetfalban (2015/6. sz.) látható volt a profilja.

Az írott források és a tárgyi leletek alapján a temetőt a 13–16. század között használhatták. A templom használatának felhagyására a 15/16. század fordulóján kerülhetett sor, mert a 15. század első felében már lakatlan településről tesz említést egy oklevél. (15.)

 

---

1.  NKA-3234/258
2. Az írott források a jelenlétükre vonatkozóan a 13–14. századtól maradtak fenn. Ennek oka magyarázható a korai időszakból fennmaradt kevés forrásanyaggal, továbbá a besenyők feudális betagozódása lassabban ment végbe. Hatházi Gábor: Besenyők és kunok a Mezőföldön. In: Havassy Péter (szerk.): Zúduló sasok. Új honfoglalók – besenyők, kunok, jászok – a középkori Alföldön és a Mezőföldön. Gyulai katalógusok 2. Gyula 1996. 39–41.
3. „Donationales Belae, regis flungariae, Matliaeo et Chutur Bissenis de villa Tuburchuk (hod. Toborcsok, in Comitatu Aibensi) super terra praeconum regiorum culturae duorum aratrorum sufficiente Fanch nominata, quam posteaquam sibi dari in libertate Bissenorum possidendam petiissent, rex erga relationem Pobor, Comitis Praeconum regiorum, quorum eadem terra praeconum Fanch deserta esset, et iuxta terras Menik (hodie Menyöd praedium) et Fanch interiaceret, pro seruitiis instantium donauit, eosdemque per dictum Pobor introduci fecit.” – Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis I–XI. Studio et opera Georgii Fejér. Budae 1829–1844. (a továbbiakban: CD) VIII/5. 288.
4. Hatházi Gábor: A besenyő megtelepedés régészeti nyomai Fejér megyében. Savaria – A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1996) 233.
5. Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. III. Bp. 1897. 327.
6. 1422. június 6.: Perényi Péter országbíró a fehérvári keresztesek konventjéhez. Elmondták neki Gench-i Péter fiai: László és Mihály meg Thynod-i Bálint, hogy ők a Fejér megyei Fanch néptelen birtokba, amely őket királyi új adomány révén jogosan megilleti, be akarnak menni, ezért kéri őket, hogy küldjék ki tanúbizonyságukat, akinek jelenlétében a kijelölt királyi emberek egyike a szomszédok és határosok összehívása után vezesse be őket a birtokba, majd iktassa azt részükre örök birtoklásra; az esetleges ellentmondókat idézzék a királyi jelenlét elé. Kijelölt királyi emberek: Stephanus f. Andree de Hathwan, Stephanus f. Nicolai de eadem, Laurentius f. Sebastiani de dicta Hathwan, Bartholomeus f. Elie de Wrsy. Borsa Iván–C. Tóth Norbert: Zsigmondkori oklevéltár IX. (1422). Bp. 2004. 196–197.
7.  A felmérést végezte: Stibrányi Máté, Buránszki Nóra, Somogyi Ferenc (Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ – Régészeti Szolgáltatási Főosztály).
8. Néhány példa hasonló alaprajzra: Edelény-Cseb (Szekeres Krisztina: Temetkezések Edelény-Cseb középkori templomában. 259.), Hetvehely, Komló, Mánfa, Mecseknádasd, Pécsvárad (G. Sándor Mária: A mecseknádasdi Szent István-templom kutatása. Magyar Műemlékvédelem 1971–72 (1974) 188.
9.  Lovag Zsuzsa: Árpád-kori pecsétgyűrűk I. FolArch 31. (1980) 221–236.
10.  Lovag Zsuzsa: Az Esztergom-Prímás szigeti apácakolostor feltárása. Opuscula Hungarica VIII. Bp. 2014. 24. tábla 8, 9.
11.  A tipológia alapján az 1. típusba tartozhat, mert a köpűt külön lemezből készítették el és ráforrasztották a huzal végére, de nincsen rajta levél-, gömbdísz. Kulcsár Mihály: Néhány megjegyzés az Árpád-kori karikaékszerek viseletének kérdéséhez. Az ún. köpűs záródású karikák. Savaria – A Vas megyei Múzeumok értesítője 22/3. (1992–1995) 252–259.
12.  Gábor Gabriella: Középkori párták Békés megyében. MFMÉ – StudArch 2. (1996) 383–385.
13.  Horváth Béla: A tiszaörvényi párta és pártaöv. FolArch 21. (1970) 166.
14.  Az érmék és a leletek is arra utalnak, hogy a temetőben 1424 utáni sírok is vannak. Valószínűleg nem állt sokáig pusztán Fáncs település, ennek tisztázására a faluhelyen is szükség lenne a feltárásra.
15.  Ld. 5. jz

 

Reich Szabina
Szent István Király Múzeum

 

A székesfehérvári 17. honvéd gyalogezred első frontkarácsonya Galíciában

Korabeli fotónkon (a székesfehérvári Szent István Király Múzeum újkortörténeti gyűjteményéből) a magyar királyi székesfehérvári  17. honvéd gyalogezred I. zászlóalja tisztjeinek karácsonyestéje látható az olasz fronton, 1915-ben. A képen Pethő hadnagy, Rosta hadnagy, Rehus főhadnagy, Brinzei alezredes, és Sebestyén hadnagy látható.

 

A magyar királyi székesfehérvári 17. honvéd gyalogezredet az első frontkarácsony Galíciában érte, márkosfalvi Sipos Gyula tábornok, ezredparancsnok hadi krónikája szerint: “December 22-én már a kora reggeli órákban megkezdődött a harc, de a hadosztály folytatta visszavonulását, melynél az ezred Iwonicon át Jasionkára jutott, majd december 23-án a Lubatowka és Jasionka közötti erdőben védő állást  épít, és a karácsony estét abban tölti. Élő fenyő képezte a feldíszített karácsonyfát.”

Damó Elemér utász százados naplójában írt az általa  megszervezett szabadtéri karácsonyfa ünnepélyről: “Rögtön fölkerestem az élelmező tisztet. A legénységnek jó bő adag pörköltet rendeltem és utána mákos kalácsot. Az élelmező tiszt ellenvetést tett, hogy a kelt tészta elkészítése a tábori konyhán nehézségekbe ütközik. Rajtam azonban nem fogott ki. Elküldtem a bíróért. Tolmács útján. Fölkértem, hogy holnap reggelre rendeljen ki 20 asszonyt, aki majd elkészíti számunkra a kalácsokat. A bíró jóindulatú lengyel ember volt, és megígérte, hogy kirendeli az asszonyokat… Az erdő szélén óriási fenyőktől övezve egy 5 méter magas fát választottam ki… A karácsonyfát az utászok díszítették föl. A faluban talált létrák ehhez rövidek voltak. De hát azért utász az utász, hogy találjon megoldást.  Több létrából biztonságos szerkezetet készítettünk, hogy elérhessük a fa tetejét… 3/4 6-kor a csapatok beérkeztek,  és nagy félkörben körülvették a fát. A tisztek a kalácsos asztalnál álltak föl… Ott állt az 5 méter magas karácsonyfa tele égő lámpákkal és papírláncokkal. A háttérben sötétlő fenyőóriások álltak, amelyektől fehér hószőnyeg választott el. Millió mécsesével a csillagos ég borult ránk. A tiszta hegyi levegőt fenyőillat járta át.”

Áldott karácsonyi ünnepeket!

Áldott karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog új esztendőt kívánunk!

A Szent István Király Múzeum munkatársai.

Nádorfi Gabriellát díjazták az Érdy János Emlékéremmel

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése, Nádorfi Gabriella régésznek, a Szent István Király Múzeum Tudományos osztály vezetőjének a Nemzeti Emlékhely értékeinek bemutatása, és megőrzése érdekében végzett kiemelkedő tudományos tevékenysége, áldozatos  munkája elismeréseként Érdy János Emlékérmet adományozott. A díjat a 2015. december 18.-i közgyűlésen  dr. Cser-Palkovics András polgármester adta át.  Az Érdy János Emlékérem 1998-tól annak a természetes személynek adományozható, aki a székesfehérvári Nemzeti Emlékhely megőrzése, bemutatása érdekében kiemelkedő munkát végzett. Évente egy Érdy János Emlékérem adományozható.

 

 

• Amennyiben a Gorsiumi Régészeti Parkra, és az Érdy János Emlékéremre gondolunk, valóban szép karácsonyt ünnepelhet Nádorfi Gabriella.

 

• Meg kell, hogy mondjam, nagyon meghatódtam, alig jutottam szóhoz a közgyűlésen, amikor az Érdy János Emlékérmet átvettem  Cser-Palkovics Andrástól. Csak annyit tudtam mondani, hogy köszönöm szépen ezt az elismerést az önkormányzatnak, Székesfehérvár városának, a közgyűlés tagjainak – mondta Nádorfi Gabriella. – Hiszen nekik köszönhetem, hogy megszavazták számomra a díjat.

 

• Váratlanul érte a díjátadás ténye?

 

• Sejtettem, hogy valami történik, mert szóltak, s megígértették  velem, hogy mindenképpen ott leszek a közgyűlésen. Azt is tudtam, hogy a mai közgyűlésen adják át az Érdy János Emlékérmet, mégis egyfajta örömteli sokként ért, amikor a nevemet hallottam.

 

• Szakmai pályafutásában mit jelent ez az elismerés?

 

• Nagyon sokra értékelem ezt a díjat, hiszen az ember szakmai munkásságát ismerik el az Érdy János Emlékéremmel, és ez nagyon jó dolog, nagyon jó érzés. Igyekszem is valamit letenni az asztalra, és ezt elismerik. Ráadásul a fenntartó részéről, ott, ahol dolgozom, ott díjazzák a munkámat. Őszintén mondom, nagyon meghatódtam.

 

• A Nemzeti Emlékhely érdekében végzett munkájáért kapta az elismerést. Miként jellemezné a Nemzeti Emlékhely jelenlegi helyzetét, állapotát?

 

• Nagyon remélem, hogy a tervek megvalósításra kerülnek. Nagyon fontos,  hogy a Nemzeti Emlékhely, amely királyi koronázási hely volt, emiatt Székesfehérvár a legjelentősebb városvolt  Magyarországon, akár hogy is vesszük, hiszen amíg a fehérvári Bazilikában nem tették fel a királyok fejére a koronát, addig a külföldi uralkodók nem ismerték el. Ez azért világszinten  nagyon sokat jelent számunkra. Nagyon fontosnak tartom, hogy a rendelkezésre álló tervek megvalósuljanak. Miként az a tény is, miszerint az a fantasztikus, jelenleg raktárban tárolt kőanyag bemutatásra kerüljön a nagyközönség számára. Mert nagyon nagy látvány.

 

Matók János

Fotó: Simon Erika, szikm.hu

 

 

Befejeződött a Gorsiumi Régészeti Park felújítása

Lezárult az ókori Gorsium  területén elhelyezkedő Gorsium Régészeti Park felújítása. Az Európai Unió és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával megvalósult „Quies Gorsiense – Gorsium a kikapcsolódás antik szigete” című  projekt eredményét 2016 tavaszától élvezhetik a látogatók. Ahogy Cser Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere ünnepi köszöntőjében kijelentette: két-három nagyszabású rendezvénynek ad majd otthont Gorsium, a tavaszi nyitásra “népünnepélyt” szerveznek, ami lényegében azt jelenti, hogy a hagyományosan közkedvelt Floralia megrendezésének  biztosított az anyagi háttere. A beruházás részeként közel nettó 652 millió forintos Európai Uniós forrásból, valamint Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata által biztosított több mint 123 millió Ft támogatásból keltek életre az ókori település romjai.

 

Miután lezajlott a műszaki átadás, hivatalosan is befejeződött a Gorsiumi Régészeti Park felújítása. Ennek alkalmából tartottak egy rövid ünnepséget csütörtökön délelőtt. A megjelenteket előbb Kulcsár Mihály, a Szent István Király Múzeum igazgató-helyettese, Róth Péter Székesfehérvár – Tác Önkormányzati Társulási Tanács elnöke, Horváth Tamás, Tác polgármestere köszöntötte, és mondtak méltató szavakat. A Szent István Király Múzeum fenntartója, a székesfehérvári Önkormányzat nevében Cser-Palkovics András polgármester méltatta a  beruházást, annak jelentőségét.

 

“Székesfehérvár mindent megtesz a múlt értékeinek méltó megőrzéséért, szép példa erre a Gorsium megújulásáért létrejött összefogás. „Ha ezt a beruházást nem tudtuk volna megvalósítani, az Gorsium végét jelentette volna, vagy legalábbis hosszú időre ellehetetlenítette volna azt, amit mi Gorsiumként tisztelünk, és azoknak az embereknek a több mint fél évszázados munkáját, akik ezt a folyamatot elindították. Bízom benne, hogy ha dr. Fitz Jenő tanár úr néz bennünket föntről, akkor elégedett a most elkészült munkával.” – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András.  Hozzátette, az elmúlt közel tíz év alatt, amíg a tervezéstől a kivitelezésig eljutott a projekt, Gorsium fenntartója, azaz a Szent István Király Múzeum, néhányszor fenntartót váltott. A megyei önkormányzat indította el a pályázatot, majd egy rövid ideig az állam, ezt követően pedig a város vált az intézmény fenntartójává. A beruházás során ez a sok változás jelentett némi nehézséget, de végül a történetben lévő sok szereplő munkája eredményre vezetett. Székesfehérvár polgármestere beszédében köszönetet mondott minden résztvevőnek – külön kiemelte a generál kivitelező ZÁÉV Zrt.-t – e rugalmas együttműködésért. Hozzátette: „A projekt ugyan lezárult, de a fenntartónak, a múzeum szakembereinek most kezdődik el igazán a tevékeny munkája, hiszen nagyon komoly indikátort vállaltunk látogatószám tekintetében. Ennek megvalósítására Székesfehérvár, Tác és a múzeum együttműködésére is szükség lesz. Ez jelenti azt is, hogy a jövő évi költségvetésben két-három nagy programot is szervezünk ide, amely nyilvánvalóan azzal jár, hogy a hangsúly egy része át fog tevődni ide. Azt remélem, abban is mindenki megértő lesz, hogy a forrásokat egy kicsit átcsoportosítjuk a középkor kutatásán túl ide, Gorsiumba.” – zárta köszöntőjét dr. Cser-Palkovics András. Mondandója egyértelművé tette, hogy április végén, május elején a látogatók ismét láthatják majd a hagyományosan közkedvelt Floralia ünnepet, ennek az anyagi háttere biztosított lesz.

 

.A Székesfehérvár – Tác Önkormányzati Társulási Tanács elnöke, Róth Péter köszöntőjében felidézte a közelmúltat, amikor a megyei önkormányzatnál elkezdtek gondolkodni arról, hogyan lehet megmenteni Gorsiumot. “Most eljutottunk a pályázatírás, tervezés és kivitelezés labirintusán keresztül a mai naphoz, jövő tavasszal pedig egy új Gorsium mutatkozik be minden érdeklődőnek, megmutatva, hogy érdemes volt belevágni a munkába. Remélhetőleg sok fehérvári és Fejér megyei látogató mellett az ország valamennyi részéről érkeznek majd, hogy megismerjék, hol volt Pannonia közepe 2000 éve és hol van most.” – fogalmazott Róth Péter.

 

A Tác közigazgatási területén elhelyezkedő Régészeti Park felújításához Tác Község Önkormányzata egy hektár földterületet biztosításával járult hozzá, melyen a szakemberek kulturált parkolót alakítottak ki. „A táci lakosok több szállal kapcsolódnak Gorsiumhoz, a felújítás hatására ezek a kötelékek is megújulnak, és új tartalommal telítődnek” – hangsúlyozta beszédében Horváth Tamás, Tác község polgármestere a projekt zárórendezvényén.

 

A köszöntők – melyekben többször is elhangzott néhai Fitz Jenő professzor, az István Király Múzeum egykori igazgatójának a neve, a gorsiumi ásatások meghatározó egyénisége – után Nádorfi Gabriella projekt menedzser, a Szent István Király Múzeum Tudományos osztályának a vezetője, római- és ókori régész mutatta be a résztvevőknek a jelentős mértékben megújult Gorsiumi Régészeti Parkot.

 

Matók János

Fotó: Gelencsér Ferenc

 

  

 

 

A Szent István Király Múzeum ünnepi nyitva tartása

SZENT ISTVÁN KIRÁLY MÚZEUM
ÜNNEPI NYITVATARTÁS 2015

RENDHÁZ
Székesfehérvár, Fő u. 6.

Zárva: 2015. december 24–26.
Nyitva: 2015. december 27., 29. (10–18 óráig)
Zárva: 2015. december 30. – 2016. január 1.

ORSZÁGZÁSZLÓ TÉR
Székesfehérvár, Országzászló tér 3.

Zárva: 2015. december 24–26.
Nyitva: 2015. december 27–29. (10–18 óráig)
Zárva: 2015. december 30. – 2016. január 1.

CSÓK ISTVÁN KÉPTÁR
Székesfehérvár, Bartók Béla tér 1.

Nyitva: 2015. december 21–23. (10–17 óráig)
Zárva: 2015. december 24–27.
Nyitva: 2015. december 28–30. (10–17 óráig)
Zárva: 2015. december 31. – 2016. január 1.

MEGYEHÁZ UTCAI ÉPÜLET
Székesfehérvár, Megyeház u. 17.

Zárva: 2015. december 24–26.
Nyitva: 2015. december 27., 29. (10–18 óráig)
Zárva: 2015. december 30. – 2016. január 1.

BUDENZ-HÁZ
Székesfehérvár, Arany J. u. 12.

Zárva: 2015. december 24–26.
Nyitva: 2015. december 27. (10–18 óráig)
Zárva: 2015. december 28. – 2016. január 1.

FEKETE SAS PATIKAMÚZEUM
Székesfehérvár, Fő u. 5.

Zárva (felújítás miatt)

 

Tavasszal ismét látogatható lesz Gorsium, a kikapcsolódás antik szigete – készülődhetünk a Floraliára

Európai Uniós forrásból, és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának 200 millió forintos önrészéből,  szinte teljes mértékben megújult a Gorsiumi Régészeti Park,mely 2016. tavaszán ismét fogadja a látogatókat, így már április végén, május elején a hagyományos,  korábban nagy sikereket arató Floralia ünnep alkalmából.  A park látványos fejlesztésekkel bővült: tágas parkolót alakítottak ki a beruházás során, látogató központot  építettek (kiállítótér, mosdók, büfé), felújították a Zichy borospincét, a  Freskós ház fölé egy új, római kori mintára készült védőépületet készítettek, római kori mintára készült, újonnan épült  védőépületben egy lakomaterem,  alatta egy ókori pince látható, a dél-keleti városfal egy szakasza, a műemléki rekonstrukciónak köszönhetően,  két oldal- és egy saroktoronnyal a római kori városfalak monumentális méretét hivatott érzékeltetni, s kilátóként is funkcionál. Mindezeknek köszönhetően eljöhet az az idő, amikor ismét évi 80 ezer fő látogatja meg a Gorsiumi Régészeti Parkot. Nádorfi Gabriella római- és ókori régész, a Szent István Király Múzeum Tudományos osztályának a vezetője, a projekt menedzsereként még nem dől hátra, hiszen a nyitásig  számtalan a teendő.

 

• Fárasztó, ugyanakkor örömteli időszakon vannak túl. Honnan indultak?

 

• Igen, mert most valósult meg az az Európai Uniós pályázat, melyre a múzeum öt éve pályázott, s mely gyakorlatilag most fejeződött be – kezdte válaszát Nádorfi Gabriella. – Egy nagyon fárasztó időszakon vagyunk túl, de nem csak a magam nevében mondhatom, hogy reményeink szerint nagy tetszést arat majd a látogatók körében. Gorsium életében ez a munka egy hatalmas előrelépést jelent, hiszen korábban meglehetősen rossz állapotba került a park.  2007 óta a park területén már nem volt kiállítás, le kellett bontani, mert a Zichy pincének egy részén lévő állandó kiállítás anyagai tönkre mentek, miközben a múzeum egyik feladata, hogy az anyagokat megvédje, megmentse az utókor számára. Tehát nem volt  kiállításunk, ugyanakkor nagyon rossz állapotba került a vizesblokkunk, már balkáni körülmények uralkodtak, elavult, elöregedett minden, a karbantartás nem segített. Komoly gondot okozott az iroda- és raktárépületek tetőszerkezete, így a műtárgyakat másutt kellett elhelyezni, mert ha leszakad a tető, megsemmisülnek. Arról nem is beszélve, hogy minden nyirkos, nedves volt, rendre beázott, s ezzel a helyzettel valamit kezdeni kellett.  De le kellett bontanunk a több mázsás kövekből  álló kőtárat is, s ezeket úgy mozgatni, hogy semmi és senki sem sérüljön meg. Itt kell elmondani, amennyiben a pályázatunk nem valósul meg, akkor nagyon komoly gondokkal kellett volna szembenézni Gorsiumban, de a székesfehérvári önkormányzatnak köszönhetően megvalósult. Mert például a vizesblokk állapota miatt a Tisztiorvosi Szolgálat bezáratja a parkot, kiállítás nincs, hiszen nem volt hol  megcsinálni. Rossz is bele gondolni, hogy mi lett volna Gorsium sorsa…

 

• Holott Aqvincum mellett Gorsium hazánk második legjelentősebb régészeti parkja.

 

• Mondhatjuk, s bár nem bántom Aqvincumot, hiszen nagyon szeretem őket, de Gorsiumnak az a nagyon nagy előnye, hogy amíg Aqvincum bent van a városban, a település ráépült, így csak bizonyos helyeken látható, szakaszonként tudják feltárni,  addig Gorsium  távol esik a civilizációtól, így a modern kortól egy kicsit elkülönül, nem épült rá semmi. Így teljes egészében feltárható, és bemutatható. Ez nagyon nagy előnyünk.

 

• A pályázatnak köszönhetően 2016 tavaszán ismét megnyitják a parkot a látogatók előtt.

 

• Nagyon reménykedünk, hogy így lesz. A munkálatok befejeződtek, de még hátra vannak a szakhatósági engedélyek beszerzése, nem tudom, hogy ez mennyi időt vesz majd igénybe.  Amíg a használatbavételi engedélyekkel nem rendelkezünk, addig a látogatókat nem fogadhatjuk. De azért is kell tavaszra gondolnunk,  mert addig még sok feladatunk van. Igaz, hogy jó pár látványossággal bővültünk, új kiállító terekkel, de azokat be is kell rendeznünk.  De egyértelműen bizakodunk, hogy tavasszal már jó pár látványossággal, közöttük technikai jellegű újdonságokkal szembesülnek majd a vendégeink.

 

• Amennyiben minden akadály elhárul, s kinyithatnak tavasszal, valóra válik a látogatók régi álma: ismét láthatják a nagy sikerű Floráliát.

 

• Igen, terveink között szerepel a korábbi programok felújítása. Így tavasszal a Floralia, melynek megrendezéséhez reményeink szerint rendelkezésre állnak majd az anyagi források. Egyértelműen vissza akarjuk hozni, a hagyományaihoz, szokásainkhoz híven,  méltó módon szeretnénk megünnepelni, de a római korhoz kötődő újdonságokkal szeretnénk bővíteni. Hiszen az a célunk, hogy szakmailag Floralia továbbra is látványos és méltó ünnep legyen. Ugyanakkor nagyon szeretnénk visszahozni a Ludi Romani színházi előadást. és jó lenne a régészeti park téli bezárását jelentő, a korábban nagy sikerű Augustaliát is újra bevezetni, mikor is Fitz Jenő professzor körbevezette a látogatókat a parkban, az  abban az évben elvégzett régészeti feltáráson, s azt bemutatta az érdeklődőknek.  Ez egy nagyon jó program volt. Terveink között más új programok is szerepelnek, melyeket az anyagi lehetőségek függvényében szeretnénk megvalósítani. Nem azt mondom, hogy mindent egyszerre, hanem fokozatosan. Szeretnénk Gorsiumot vonzóvá tenni a látogatók számára. A gyerekekre gondolva kialakítunk számukra játszó sarkot, egy olyan helyet, ahol elfoglalják magukat, és rendelkezésükre áll majd a korábbi római játszó asztal is a parkban. Miután a pályázat turisztikai jellegű volt, melynek a többi között az eltöltött  vendég éjszakák, a látnivalók  száma is lényeges szempontja,  a projekt megvalósítása során arra törekedtünk, hogy a látogatók körbejárják majd a területet, megtekintsék az új dolgokat, a kiállításokat, a nagyon hangulatos romterületet, a környéket. Mindezekre egy nap nem is lesz elég,  nem beszélve arról, hogy Székesfehérváron, illetve a város vonzáskörzetében is rengeteg a látnivaló.

 

• A park fénykorában 80 ezer látogatója volt Gorsiumnak, s ezen a tényen a Turizmus Zrt. marketing igazgatója is meglepődött. A megnyitást követően, a közeljövőben elérhetik, felül múlhatják ezt a számot?

 

• Remélem, hogy igen. Tény és való, hogy ennyi látogatója volt a parknak. Az 1970-es évek közepén, amikor a jelenleginél jóval kisebb Gorsiumban elindult egy nagy változás, akkor ugrásszerűen megnőtt a látogatók száma. Szerintem most is erre számíthatunk majd, de ez természetesen a gazdasági helyzettől  és egyebektől is függ. Nem csak Magyarországra koncentrálva, európai szinten régóta figyelem a régészeti parkokat, a működésüket, a látogatói számot, a programokat illetően. És azt is figyelem, hogy mi az ami jó, és mi az ami nem. Ami vonzza, illetve nem vonzza  a látogatókat. Időnként meglehetősen optimista tudok lenni, és úgy gondolom, tudunk majd olyan programokkal elő rukkolni Gorsiumban, például a Florálián kívül is, ami elnyeri a látogatók tetszését. Minden területen a helyi sajátosságok kiemelése a lényeg, ezért azt kell elérni, hogy ne ugyanazt lássák a vendégek, mint például Aqvincumban. Náluk felépült a festő ház, nekünk ilyen nem lesz, nincs is, nekünk majd más lesz. De a korábbi évekhez hasonlóan, ezután is összedolgozunk majd Aqvincummal, hiszen rendkívül jó volt, és most is az a kapcsolatunk. Külföldön is azok a programok a sikeresek, melyeket másutt nem láthatnak. De lényeges szempont lesz, és erről a múzeum vezetésével még tárgyaltunk, a belépőjegyek ára.  Mert ha túl magas, pont az a réteg, akit a téma, a park érdekel, nem tud eljönni, ám az is tény: nem szabad saját magunkat lekicsinyellni a nagyon alacsony jegyárakkal. De sokszor a kevesebb több. Meg kell találunk a megfelelő arányt, s remélem, hogy ez így is lesz.  Visszatérve a 80 ezres létszámhoz, nem biztos, hogy már 2016-ban, de én biztosra veszem, hogy a közeljövőben elérhetjük, felül múlhatjuk ezt a létszámot. Ezért is lesz nagyon fontos a marketing munka, hogy népszerűsítsük a parkot, a programokat.  De érdeklődésben az építkezés ideje alatt sem volt hiány, állandóan jöttek az érdeklődők, vagy telefonáltak, de az építési terület miatt nem engedhettük be őket. Egy osztrák régészeti park példájára térnék: amióta az Európai Uniós fejlesztés után kinyitottak, máris 160 ezres látogatói számot értek el.

 

• Ön még egyetemistaként, az ásatások résztvevőjeként 1974. óta kötődik Gorsiumhoz, így szakavatott ismerője a parknak, önnél jobban senki sem ismeri.

 

• Azért jöttem ide, mert szó szerint beleszerettem, s kisebb nagyobb megszakításokkal, folyamatában Gorsium szinte az életem. A nyarakat szinte végig ott töltöttem, de persze elkalandoztam másfele is ásni. Az egyetem után ide, az István Király Múzeumba akartam jönni, de Fitz Jenő is ezt akarta, és sikerült.  Gorsium mellett Szabadbattyán  a szívem másik csücske,  de említhetem még a csákvári temetőt, hogy a kisebbekről már ne is beszéljünk. Ez a három nagyon kötődik hozzám. De lényegében Gorsiumban nőttem fel, rengeteget tanultam. Sokat is dolgoztam, időként bedobtak a mély vízbe, de nagyon jó volt.

 

• Eredményes évet tudhat maga mögött, egyrészt a régészeti park, másrészt pedig a székesfehérvári Seuso kiállítás miatt, mely nagy sikert aratott.

 

• Ez utóbbival egy nagy álmom teljesült, hiszen Szabadbattyán és Gorsium lényegében összetartozik. Mondhatom, szakmai életemnek ezek voltak a nagy munkái. Nagyon örültem, hogy a Seuso kincseket sikerült bemutatni a Szent István Király Múzeumban. És ezért ismét csak köszönet illeti Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatát, Cser-Palkovics András polgármestert, Vargha Tamás országgyűlési képviselőt, L. Simon Lászlót, akik egyértelműen az ügy mellé álltak. Ez nagyon sokat számított, hiszen ha nem támogatják, az önkormányzat nem tesz meg mindent a kiállítás érdekében, akkor ez soha nem kerül ide, a városba. De az igazi az lenne, ha visszakerülne a Seuso kincs másik fele, s azt is láthatnánk Fehérváron. Erre egyébként van ígéretünk, de az is nagyon jó lenne, ha a szabadbattyáni épületet is bemutathatnánk. Mert be kell, arról nem beszélve, hogy Gorsium és Szabadbattyán nagyon közel van egymáshoz, és a kettő együtt turisztikailag fantasztikus lehetőséget nyújtana. És tudományos szempontból is jelentős lenne.

 

• Nyilván tervezik az újabb eltárásokat.

 

• Igen, tervezzük, hiszen most valami elindult, s ennek nagyon örülünk, de még nagyon sok terepi munka vár ránk. Például falakat kellene konzerválni, meg kell állítani a  ledőléseket. Ehhez a munkához is műemléki tervet kell  készíteni. Szakmailag természetesen nagyon fontos a feltárások folytatása, de amiket feltárunk, azoknál ügyelnünk kell arra, hogy ne induljon el a pusztulási folyamat. És van bizony olyan, amit azonnal konzerválni kellene. Ezek nem a múzeum trehánysága miatt nem valósultak meg, hanem azért, mert az 1980-as évek eleje óta, bizony az a rendszeres falkonzerválási munka, ami korábban volt, sajnos az anyagiak hiányában megszűnt, erre már nem kapott támogatást a múzeum.  De nagyon célszerű lenne, bár ott kevés falat találunk, a díszkutak előtti nagy térnél meg kellene találnunk a déli oldalt, hogy a teret ezzel teljes egészében  feltárnánk, ez látványilag, és szakmailag is sokat jelentene. És vannak korábban félbehagyott részek is, melyeket jó és időszerű lenne befejezni.

 

Matók János

Fotó: Bácskai Gergely, Gelencsér Ferenc

Nádorfi Gabriella római- és ókori  régész, a Szent István Király Múzeum Tudományos osztályának a vezetője

 

 

 

Szép karácsony szép zöld fája – avagy dr. Lukács László, a boldog ember

Karácsonyi jászol, karácsonyfa és az adventi koszorú: a Kárpát-medencében szinte elképzelhetetlen a karácsony nélkülük. Dr. Lukács László néprajzkutató új könyvében, a Szép karácsony szép zöld fája című ízléses és felettébb érdekes kötetben a karácsonyfa történetét és elterjedését mutatták be szerdán délután a Szent István Király Múzeum Országzászló téri épületében. Az eseményen a kötet kiadását támogató székesfehérvári önkormányzat nevében Róth Péter alpolgármester köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Nagy Veronika néprajzkutató, a Hetedhét Játékmúzeum munkatársa mutatta be a termet zsúfolásig megtöltő érdeklődőknek a könyvet.  Ezt követően a szerző beszélt a téma iránti érdeklődéséről – erről írta a Magyar Tudományos Akadémiai doktori disszertációját is -, és arról a 25 évről, míg a könyv elkészült, s kiadásra került. A szerző által felsorakoztatott történeti adatok arról tanúskodnak, hogy a 16. században a Felső-Rajna protestáns és katolikus területein , elsősorban a városi lakosság körében már jelen volt az otthonokban felállított karácsonyfa, s a jómódúak már fel is díszítették.

 

• Honnan ez a szinte olthatatlan szerelem a karácsony, a karácsonyfa iránt?

 

• Talán nincs olyan ember a Földön, aki számára, főleg a keresztények számára a karácsony kihagyhatatlan lenne. Valamilyen formában mindenki megtartja a karácsonyt – kezdte válaszát dr. Lukács László, majd így folytatta: – Ragaszkodnak hozzá, s ha valami miatt mégsem sikerül úgy megtartani, ahogy szokták, betegség, háború miatt, akkor bizony nagyon szomorú a december 24., 25. és 26. az olyan embernek, aki ragaszkodik a hagyomány megtartásához. Nekem is nagyon kedves karácsonyaim voltak gyerek koromban. A karácsonyfa pedig mindenki számára nagyon kedves, mert gyerekként mindenki kapott karácsonyfát, szülőként pedig mindenki állított a gyerekeknek karácsonyfát. Tehát senki sem húzhatja ki magát a karácsonyfa témaköréből. A néprajzkutatók pedig különösen nem, mert az az izgalmas, ahogy az utóbbi kétszáz évben itt Európában elterjedt a karácsonyfa, hogyan hódított meg egyre több társadalmi csoportot, réteget, az előkelő fejedelmi udvaroktól kezdve a polgárokig, az arisztokrata családokig, , de említhetem a kórházakat, az óvodákat, a kaszárnyákat.  A lényeg az, hogy a karácsonyfa diadal útja egy nagyon jó példa arra: a kultúra nem változatlan, hanem változik, és ezt a változást nyomon követni nagyon izgalmas dolog volt az elmúlt huszonöt évben. A másik pedig az, hogy sokat tartózkodtam a német nyelvterületen, az 1978-as karácsonyt például Bécsben, az 1990-eset pedig Münchenben töltöttem, és tapasztaltam a németeknek a vonzódását, különös viszonyát a karácsonyi ünnepkörhöz, a karácsonyfához. A bécsi egyetemi tanáraim között voltak karácsonyfa kutatók, például Richard Wolfram professzor, aki az osztrák néprajzi atlaszban a karácsonyfáról szóló térképlapokat szerkesztette, és írta. Ő tanított engem az egyetemen, s hatással volt rám.Vagy a debreceni egyetemen Újvári Zoltán professzor, aki a témában nagyon jó előadásokat tartott a karácsonyi népszokásokról, s a  tanulmányaim során ezek nagy hatással voltak rám. De volt szerencsém több konferencián és szemináriumon, három hónapos szemeszteren részt venni Freiburgban, a karácsonyfa bölcsőjében, a Fekete-erdőben, Baden tartományban. Ott is, a különböző terepeken, a múzeumokban, adattárakban is tudtam anyagot gyűjteni. Ez vezetett az egyre erősebb vonzódáshoz. És amikor a disszertációmat megírtam, akkor már világosan láttam, hogy ebből lehet majd egy könyvet írni, ami nyolc évi kutató munkával meg is valósult.

 

(“Lukács László megszállottja az adatgyűjtésnek, sőt, azt is mondhatnám, hogy az egyik utolsó megszállottja, mert ő még a néprajzkutatók azon generációjához tartozik, amelynek valóban terepre és könyvtárba, levéltárba, adattárba kellett mennie ahhoz, hogy a népi kultúra jelenségeit egyáltalán vizsgálhassa. A mai napig kulcsfontosságú számára az anyaggyűjtés, de nagyon lényeges, hogy ez nem világhálóval történő esetleges adathalászatot jelent, hanem hiteles források felkutatását és valóságban élő, valóságos történéseket megélt emberek megszólaltatását. Úgy gondolom, hogy fontos attitűd ez ma, és jó példa a fiatal tudósok számára.” – részlet dr. Nagy Veronika könyvismertetőjéből.)

 

• Előadásában többször is elhangzott a három kulcsfontosságú kifejezés: jászol, karácsonyfa, és az adventi koszorú.

 

• A karácsonyi időszak, az advent, és a karácsonyi körnek a három jellegzetes, nagyobb tárgya Európában  ajászol, a karácsonyfa és az adventi koszorú. Ezek egymást követik, hogy úgy mondjam, a történelemben. A jászol a legősibb , erről már az Evangélium is megemlékezik, ahogy az Angyal mondta: Betlehemben találtok egy istállót, benne a jászolt egy gyermekkel, Jézussal. A jászol tisztelete már kétezer éves keresztény világban. A karácsonyfa Közép-kelet Európában körülbelül kétszáz éves, majd elkezdett terjedni az adventi koszorú, ami a 19. század második felében keletkezett, és inkább a 20. században terjedt el nagy erővel. De lényegében mindegyik a második isteni személyre, Jézus Krisztusra emlékeztet, az egyik legnagyobb keresztény ünnepen, karácsonykor. Mindezeket is elemeztem a könyvben.

 

• Az ismertetőben Jézus neve többször elhangzott,  miként az is, még az ateisták is többször arra hivatkoznak, hogy a karácsonyfát, az ajándékokat a Jézuska hozza.

 

• Igen, mert eredetileg Európában, a reformáció előtt  az ajándékozás december 6-án, Szent Miklós napján volt. De miután Európának az északi és a középső része protestáns lett, Luther kiűzte a szenteket a naptárból. Így aztán nem mondhatták a protestáns kisgyereknek, hogy a Szent Miklós hozza neked az ajándékot, a csokoládét, a cukrot. Jézus Krisztus került a helyére, mert őt nem űzték ki a protestáns teológiából. Így az ajándékozás időpontja egyre inkább áttevődött karácsonyra, így lett Szent Miklós helyett Jézuska a nagy szereplő, s mondhatjuk, hogy mindenki elfogadja, még talán az ateisták is, hogy a Jézuska hozza a karácsonyfát, itt, Közép-Európában.

 

(“A könyv felépítése világos, nyelvezete pedig a nem szakértő olvasó számára is közérthető. Tartalmilag öt nagy fejezetre tagolódik. Az elsőben a szerző a karácsony és a karácsonyfa bevezető jellegű magyarázatát adja, majd részletesen kitér a karácsonyi ünnepkör két másik domináns tárgyára. Az egyik a karácsonyi jászol, mely időben megelőzte a karácsonyfát, a másik pedig az adventi koszorú, mely később alakult ki, de az ünnephez ma már szorosan hozzátartozik. A jászoltisztelet a templomi betlehem állításból  ered, Itáliából indult, majd Franciaországban, Ausztriában, Spanyolországban és Portugáliában is elterjedt. Eleinte csak a templomokban állították, de a 17-18. század fordulóján már a családi otthonok szentsarkaiban is megjelent. Magyarországon betlehemnek hívják a karácsonyi jászlat, s a jászoltiszteletet Schwarz Elemér jóvoltából, 1936-tól tudatosan igyekszik ápolni a Magyar Betlehemes Mozgalom azzal a céllal, hogy a 20. századra hazánkban is egyre nagyobb teret nyerő karácsonyfa ne szorítsa háttérbe a betlehemet, mely valóban Jézus születésére emlékeztet… Az adventi koszorú a 19. század második felében Észak-Németországban alakult ki, alapvetően a protestáns vidékeken, majd a katolikus területeket is meghódította. A magyar nyelvterületen  az 1930-as évektől kezdve lassan terjedt el, de az 1990-es évektől kezdve ez felgyorsult. Ebben nem csak az egyház, hanem a kereskedelem és a tömegkommunikáció is fontos szerepet játszott, a 20. század utolsó harmadára az adventi koszorú komoly vetélytársa lett a karácsonyfának” – részlet dr. Nagy Veronika könyvismertetőjéből.)

 

• Kutatásai során során számtalan európai országban megfordult, gyűjtötte a témakör anyagát. Milyen tapasztalatokkal lett gazdagabb?

 

• Például azzal, hogy Európában a karácsonyfa egyre inkább kiszorítja a  két régi szimbólumot, a karácsonyi tuskót és a karácsonyi szalmát, és a helyükre lép. Régebben még a házak mestergerendáira akasztották, s úgy díszítették föl, majd talpba állították a magasabb, gyertyákkal díszített fát. Vagy asztalra, vagy ha túl nagy, a földön állítják fel. Megjelentek rajta az ehető, a karácsonyi vacsorán is fogyasztható, böjtös jellegű ételek. Alma, a különböző mézeskalácsok, ostya, csokoládé, dió, amik a karácsonyi vacsora részét is képezték, hiszen akkor még böjt volt. Ezek aztán felkerültek a fára, aztán a gyertya is, a fény szimbóluma, hiszen Jézus fényt hozott a világra. Azon kívül pedig  magyar jellegzetesség a szaloncukor ami csak a mai trianoni Nagy-Magyarországon, Erdélyben, a Felvidéken, Délvidéken, Burgerlandban szokásos, míg másutt, például Bécsben már nem. Ott inkább alma, üvegdíszek, csoki figurák a jellemzőek. A szaloncukor, de maga a szó is ismeretlen számukra. A szaloncukorral díszített karácsonyfa magyar jellegzetesség. Az erdélyi magyarok a korábbi évtizedekben drága pénzért csempészték be otthonaikba a szaloncukrot, hogy feldíszítsék a karácsonyfájukat. De van, ahol országuk nemzeti színű szalagját, kicsi zászlajukat  is elhelyezik a fán, mint például a dánok, a svédek, a finnek. Alapvetően Európában az egységülés irányába halad a karácsonyfa.  A mindenki karácsonyfája is megjelent, a főtereken, áruházak előtt, vasútállomásokon, repülőtereken. Bár egyre inkább reklám-, és üzleti célokat szolgál, hiszen már november végén megjelenik.

 

• Dr. Lukács László zárszavában a többi között megemlítette:  az “ártalmas balliberális eszmék ellenére” egyre inkább elterjed a karácsonyi ünnep megtartása, a karácsonyfa állítása…

 

• Azt kell mondanom, hogy szörnyű világban élünk, mindennapjainkat szörnyű dolgok kísérik. Etnikai tisztogatások, menekülések, terroristák rémtettei. Ám van ez a három egyszerű kis tárgy, amiről szó volt. És ezek az egész világon terjednek, s ennek a karácsonyfának a fényében békét kell óhajtanunk. Mert az nem elég, hogy mi, keresztények egy Isten hitűek vagyunk, mint a muszlimok, vagy a zsidók, de mégis egymással  háborúznak. Amikor oda állunk a fa mellé, mindenkinek azt kellene kérni, hogy ne legyenek ezek a háborúk, ezek a szörnyűségek, melyek jobbról, balról érnek minket.

 

A könyvben fehérvári karácsonyok története is megelevenedik, a szerző leírja például, hogy Felsőváros parasztpolgárságánál az 1930-as években a karácsonyfa még a szoba gerendáján lógott és ezüstpapírba csomagolt dió, házi készítésű szaloncukor díszítette. Megemlíti azt is, hogy Székesfehérváron a Felsővárosban és Palotavárosban előbb terjedt el a karácsonyfa állítás szokása, mint a város környéki falvakban. A fehérvári otthonokban már a XIX. század végén volt karácsonyfa, bár a legszegényebbeknek csak „üres karácsonyfa”, cserépbe állított fenyőág jutott. „Székesfehérváron a XX. század első éveitől már nagy keletje volt a fenyőfáknak, amelyeket a piarcon, előbb a Városháza téren, majd a két világháború között a Ponty vendéglő előtt a Mária- képnél (ma Piac tér) árusították.” – írja könyvében a szerző.

„Azt mondják, az a boldog ember, aki a hobbijával foglalkozhat nem csak a szabadidejében, hanem megélhetéseként is, így a körünkben egy boldog ember biztosan van.” – mondta dr. Lukács Lászlóról még a megnyitójában Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere. „Az pedig, hogy a hobbiján belül a karácsony az érdeklődési köre valakinek, a boldogságon még emelhet is, hiszen ehhez az ünnephez minden ember pozitív érzéseket kapcsol.” – tette hozzá Róth Péter.  És milyen igaza van!

 

Matók János

Fotó: Simon Erika

 

 

 

 

Képeslapok a fehérvári Erzsikének a frontról

„Az Égből dühödt angyal dobolt” Székesfehérvári ezredek az I. világháborúban

A Fehérváron egykor szolgáló honvédek előtt tisztelegve jött létre az a kiállítás a Szent István Király Múzeumban, melynek „Az Égből dühödt angyal dobolt – Székesfehérvári ezredek az I. világháborúban” címet adták. Mellyel bemutatjuk a 20. század elején, Székesfehérváron található katonai alakulatokat és azok épületeit. Végigkísérjük a városunkban állomásozó ezredek – főként a 17. honvéd gyalogezred, a 17. népfelkelő ezred, a 69. k. u. k. gyalogezred és a 10. k. u. k. huszárezred – I. világháborús tevékenységét, amely során megelevenednek a front eseményei, illetve a katonák front mögötti élete. Megemlékezünk továbbá a hátországbelieknek a hadiárvák, hadiözvegyek és hadirokkantak megsegítésére tett erőfeszítéseiről. A Demeter Zsófia, Bányai Balázs és Rangel István által rendezett, rendkívül látványos kiállítás 2016. április 17-ig, szerdától vasárnapig 10 és 18 óra között tekinthető meg.az Országzászló téri épületben. Demeter Zsófiával beszélgettünk.

 

• Nagyon sok múzeumi anyagunk, melyek adott esetben már 1918 óta itt vannak, most kaptak értelmet – kezdte dr. Demeter Zsófia történész. – 1918-at nem véletlenül említem, hiszen a 17-es ezrednek 1918. februárjában hivatalos kiállítása volt a Megyeháza nagytermében. Nagyon szoros volt a kapcsolat a város, Székesfehérvár és az ezredek között. A város vezetői többször meglátogatták a katonákat a táborokban, persze, nem a lövészárokban, s életkörülményeikről érdeklődtek. S arra gondoltak, hogy ezt meg kell mutatni másoknak is. Így a korabeli, ma már 100 éves fotókat. Az első nagy háborúról, melynek hadrendjébe a sajtó már be volt építve. Akkor már voltak haditudósítók, hadi fényképészek és hadi rajzolók is. Nagyon érdekes volt számomra, hogy a kutatások során találkoztam például azzal a ténnyel, hogy egy neves fehérvári ember,  Fekete Zoltán is volt a hadi fényképészek között, s hazatérve nagyon jó kis műhelyt hozott létre, munkái között sok archív képet találhatunk a városról.  A haditudósítók között a szintén fehérvári Szabó Istvánnal találkozhatunk. aki nagyon jó újságíró volt. Ő a háború alatt megjelent könyveivel még egy kicsi nemzetközi hírnevet is szerzett magának.  Járt az orosz fronton, akkor adta ki a Kárpáti hó című könyvét, aztán az olasz fronton, s arról írta a Doberdó – Isonzó című művét, s közben jó pár fejezetét megírta az ezredalbumnak. A fehérvári emberek, katonák teljesítményének is köszönhető, hogy sok tárgyunk, fotónk, könyvünk értelmet kapott azzal, hogy ezzel az összefoglaló kiállítással emlékezhetünk vissza a 100 évvel ezelőtti történésekre.

 

• A látogatók véleménye szerint. nagyon látványos a kiállítás, melynek megtekintése után minden korosztály elégedetten távozik. A fiatalok például a nekik már megszokott interaktív dolgokkal találkoznak, míg az idősebbek az apáik, anyáik elbeszélésire gondolva nosztalgiázhatnak. Ez tudatos volt?

 

• Egy mai múzeum mindig erre törekszik, bár természetesen nem mindig sikerül. És nem is mindig áll rendelkezésre ilyen sokféle anyag, amit a látogatóknak megmutathatunk. Ezért is volt például fontos, hogy az első világháborúban az értelmiségiek fényképezőgéppel mentek ki a frontra, s hol ez, hol  a puska volt a kezükben. Küldték, vagy haza hozták a képeiket. Van például egy olyan gyűjteményünk, ahol egy bizonyos úr, egy bizonyos Erzsikének két-három naponta írt egy képeslapot. S ezek a képeslapok az ő saját fotói a frontról. Melyeket pihenő időben készített, s elvitte az első elérhető fotóshoz, akinél előhívta, és képeslap  formában elkészítette, s így mehetett Erzsikének Fehérvárra. Ezek olyan száz éves dokumentumok, melyekről el sem tudnánk képzelni, hogy szinte naponta hozott a Posta. De már filmhíradók is voltak. A kiállításon bemutatjuk a przemysli erőd visszafoglalásáról készült tekercset, amely az első igazi filmhíradó abból a korból, mellyel az erőd visszafoglalást dokumentálták. Annak az erődét, melyet a katonák korábban teljesen lerombolva adtak át az oroszoknak, majd a monarchia hadserege visszafoglalta. Ezen a mi fehérvári katonáink is ott voltak, az 1915-ös  gorlicei áttöréssel, az akkori hadműveletekkel sikerült az erődöt visszafoglalni. Erről is szól az általunk bemutatott filmhíradó. De olyan visszaemlékezések is rendelkezésünkre állnak, melyekben a katonák harctéri tapasztalatait olvashatjuk. Így a 17-eseknél hadnagyi rangban szolgáló, már említett Szabó Istvánét. Viszont van több olyan kézirat, melyet azóta sem adtak ki, nem is figyeltek rá. Éppen most dolgoztam fel egy harctéri napló szerűséget, egy vékony füzetet, egy harctéri tudósítást, melyet Láng István írt, és fia, a Fehérváron közismert Láng Hugó adott át a múzeumnak kevéssel a halála előtt. Édesapja 17 éves korában önkéntesként ment ki a frontra, és egyszer csak hazakerült. Bár tőmondatokban fogalmaz, de fantasztikusan érdekes a naplója, szikáran fogalmaz. Biztosak lehetünk abban, hogy csak azt írta le, amit valóban látott. Van egy másik napló is a környezetünkben, egy pécsi születésű írogató ember, akit onnan soroztak be Fehérvárra, itt képezték ki. 1916-ban az orosz fronton fogságba esett, s fantasztikus kalandos úton jutott haza. Szibériából, a tengeren, japán hajón tért vissza Magyarországra. És túlélte, feljegyezte az emlékeit, a fronton átélteket, s ezt sem adta még ki senki.

 

• Megfogalmazhatjuk a kiállítás mondanivalóját?

 

• – A mondandója az rendkívül sokrétű. Mert egy kiállítás legyen bármilyen, akár a legegyszerűbb is, ismeretanyagot közvetít. Bizonyos dolgokat, közismereti tényeke el akar mondani. Ez azért nem egyszerű műfaj, át kell adni, juttatni az érdeklődőknek. Viszont a mai közönségre, a sokrétű életkorra kell számítani, ezért többféle módon kell kifejeznünk magunkat. Mi is erre törekedtünk, s az archív anyagok mellett a modern eszközöket is felhasználtuk, hogy a háború egészét tudjuk érzékeltetni. Mondanivaló talán az lehet, s erről a kiállítás rendezése közben nem is beszéltünk, és ez hosszútávú történészi tapasztalatom, hogy a történelem az egy nagy egész, s ebben vannak olyan folyamatok, mint a nagy háború, mely jól körülírható kezdettel és véggel rendelkezik, melynek legfontosabb szereplője az ember, adott esetben a kisember. mikor az ő helyzetét, az ő nézőpontját, ellátását, a parancsnokait, azt, hogy kik vigyáznak rá, kik teszik ki felesleges veszélynek, vagy miként próbálják egyszerűbbé, elviselhetővé tenni számukra az életet, ez nagyon fontos nézőpont. Ha erről sikerül valamit megmutatni egy történeti kiállításnak, akkor az szerintem nagyon jó. De azt, hogy sikerült e, majd elmondják a látogatók.

 

Matók János

Fotó: Gelencsér Ferenc

????????????????????????????????????