A Szent György napi szokások

Kis néprajzi kalauz – tavaszi jeles napok

 

Április 24-dike, Szent György napja a néphagyományban tavaszkezdő jeles nap. A névadót, Györgyöt a katonaszentek és a segítőszentek között is számon tartjuk. Diocletianus császár idejében, a  4. század elején keresztény hitéért szenvedett vértanúhalált. Legendájának legismertebb részlete a sárkánnyal való küzdelme Lybia tarományban egy város megmentéséért. Ábrázolásain  jellemzően  ezt a jelenetet örökítették meg  életéből. Egyénisége példaként szolgált későbbi korok katonái, lovagjai számára is.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Sárkányölő Szent György. Nagy Benedek szobrászművész alkotása Móron. (Varró Ágnes felvétele)

Magyarországi tisztelete már Szent István idejében elkezdődött, a magyar koronán is ott találjuk ábrázolását. A róla elnevezett lovagrendet pedig  Károly Róbert alapította 1326-ban. Céhek, elsősorban a fegyverkovácsok, kovácsok választották őt égi patrónusuknak a középkorban.  A középkorban különleges tisztelet övezte, igen sok településünk őrzi nevét szerte a Kárpát-medencében (Sepsiszentgyörgy, Borsodszentgyörgy, Mezőszentgyörgy stb.), s védelmébe ugyancsak számos templomot ajánlottak. Házi védőszentként is tisztelték Györgyöt, miként a Palotavárosi Skanzen (Rác utca 11.) egyik épületében, a Csikós─házban is.   

szentgyörgy skanzenben (1)

Szent György képe a Rác utca 11. számú ház tisztaszobájában. (Gáspár Virág felvétele)

A tisztaszobában az ablak melletti főfalon helyezték el a szent bekeretezett képét a ház egykori szerb nemzetiségű tulajdonosai.  Székesfehérvári vonatkozású esemény, hogy róla nevezték el az 1901-ben alapított Fejér Megyei Kórházat.

A néphagyományban számos szokás, hiedelem fűződött mint tavaszkezdő határnaphoz . Ezek története  a római korban gyökerezik, a rómaiak ekkor ünnepelték Pales pásztoristent a tiszteletére tartott Palilia ünnepen. Kisöpörték az istállókat, majd vízbe mártott babérágakkal meghintették az állatok helyét. A rontás ellen megfüstölték magukat is és az állataikat is, majd áldozatot mutattak be a pásztorok istenének. A katolikus egyház  ezt a pogány pásztorünnepet megszentelte és erre a napra tette sárkányölő Szent György ünnepét, melyhez  tavaszkezdő szokások kapcsolódtak évszázadokon keresztül. Hagyományosan ez a nap az volt állatok első kihajtásának napja, melyet különféle varázscselekményekkel kísértek az állatok egészségének megőrzése céljából.

kihajtás szent györgynap (1)

Pásztor a nyájjal. (forrás: internet)

Általánosan ismert szokás volt, hogy zöld ágakat törtek, s ezzel veregették meg a jószágot. A zöld ág alkalmazása mindig rontásűző, egészségmegtartó céllal történt.  Ugyanez a szándék játszott szerepet abban, amikor az istálló küszöbére tojást, láncot, női kötényt helyeztek, hogy így lépjen ki a jószág először a szabadba. Előfordult az állatok megfüstölése is. A füst ugyancsak gonoszűző, tisztító tulajdonsággal bírt a néphit szerint. Erdélyben, Kalotaszegen ekkor tartják az év eleji juhbemérést a gazdák. Ilyenkor állapítják meg, hogy a lemért tejmennyiségnek megfelelően a nyár folyamán milyen sorrendben, mennyi tejet kapnak. Rendkívül jelentős ünnep ez az egész faluközösség számára.

A néphit szerint Szent György nap boszorkányos nap, ilyenkor az ártó lények felfokozott aktivitása jellemző. A föld erejét hordozta magában a Szent György nap éjszakáján titokban gyűjtött szentgyörgyharmat, melyet úgy szedtek, hogy a földön lepedőt húztak végig. A kifacsart harmatban aztán megmosták az arcukat, különösen szeplők ellen tartották hathatósnak ezt az eljárást. E napnak mint mezőgazdasági kezdőnapnak az időjárása meghatározó volt a gazdálkodó parasztember számára. Kíváncsian, aggódva figyelték az eget, úgy  tartották, ha Szent György nap előtt megzendül az ég, vagy ha szép napos az idő, jó termés várható. A búza magasságából a termés bőségére következtettek: ha a varjú el tudott bújni benne, gazdag termést vártak. E napon hagyományosan több növényt is vetettek, például az uborkát, babot, borsót, árpát, zabot.

Mint határnapnak  fontos szerepe volt a különféle  magán és közigazgatási szerződések (cselédek, tisztségviselők) megújításában is. Általában Szent György napján szüntették vagy hosszabbították meg a városi alkalmazottakkal kötött hivatalos szerződéseket.

dr. Varró Ágnes néprajzkutató

 

Indító képünkön: Szent György ábrázolása a Szent Koronán. (forrás: internet)

 

Felhasznált irodalom:

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium I. Budapest, 1977.

Gelencsér József ─ Lukács László: Szép napunk támadt. A népszokások Fejér megyében. Székesfehérvár,1991.

Tátrai Zsuzsanna ─ Karácsony Molnár Erika: Jeles napok, ünnepi szokások. Budapest, 1997.

 

 

„Én egy vidéki múzeumban fogok dolgozni és gyűjteni.”

90 évvel ezelőtt született

 

Pesovár Ferenc (1930 ─ 1983) népzene─és néptánckutató, az István Király Múzeum néprajzi osztályvezetője

Herenden született 1930. április 23-án. Édesapja Pesovár János, a községben jegyzőként dolgozott. A középiskolát Veszprémben, a piarista gimnáziumban végezte. Tanára, Helyes László buzdítására és bátyja, Pesovár Ernő (1926-2008) példáját látva határozta el, hogy elvégzi a néprajz szakot és néptánccal fog foglalkozni. Nagy hatással volt rá ebben az időben Molnár István néptánckutató, tánckoreográfus is. Felvételije nem sikerült azonnal az érettségi után, viszont hogy érdeklődésének megfelelően töltse az időt, felvételét kérte a Néphadsereg Művészegyüttesébe, ahol tánctudását profi táncosként gyarapította.

pesovár1

A késes mesterségről rendezett kiállításának nyitóján 1966-ban a Csók Képtárban. Gelencsér Ferenc felvétele

1950-1955-ig az Eötvös Loránd Tudományegyetemre járt, és néprajz-muzeológia diplomát szerzett. Barátja, pályatársa, Andrásfalvy Bertalan így emlékezett vissza az együtt töltött egyetemi időkre: 1950-ben megkezdhette tanulmányait és ez év szeptemberében láttam meg először néprajzi előadásokon. Még egyenruhát viselt ekkor, pár hét eltelt, míg elbocsátották a hadsereg kötelékeiből. Szerény, segítőkész, mindig nyílt és őszinte magatartásával mindnyájunk barátja lett az évfolyamon. Volt valami megmagyarázhatatlan vonzóereje kissé nyers, csöppet sem simulékony, de mégsem kihívó, inkább félszeg, visszahúzódó, szótlan egyéniségének. Szokatlanul egyenes volt, egy pillanatig sem tudta „megjátszani magát”, sem udvariasságból, sem azért, hogy magát megkedveltesse. Mindig csak tiszta önmagát adta, és ezért a nyíltságáért nagyon keserű adót fizetett életében nem is egyszer. Nem sikerekre, munkára készült az egyetemen. Egyik igen szellemesen előadó tanárunk az óra végén egyszer mindnyájunknak föltette a kérdést, hogy miért választottuk a muzeológiai tanulmányokat. A kérdésre sorra válaszolgattunk: ki nagy felfedező, tudós akart lenni és ennek megfelelően képzelte el magát a katedrán, tudományos intézet élén, világrengető kérdések szakembereként. Amikor Ferire került a sor, így válaszolt: „Én azt hiszem, egy vidéki múzeumban fogok dolgozni és gyűjteni.” Hosszú csend következett.

pesovár2

Interjú a Sukorói Néprajzi Ház megnyitásakor 1967-ben

Diplomamunkáját a Szabolcs Szatmár Bereg megyei Tyukod táncéletéből írta. Az elsők között volt, aki felfigyelt a néptánc területén az egyéniségkutatás fontosságára. A tyukodi híres táncosról, Szuromi Péterről írt tanulmánya igen korán, 1955-ben jelent meg a Táncművészet című folyóiratban. Az egyetem befejezése után a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeumban kezdte pályafutását gyakornokként, majd múzeumvezetőként 1957 májusáig. 1957 elején, valószínűleg márciusban letartóztatták. Ennek pontos indokáról hivatalos adataink nincsenek. Egy szabadulása utáni levélben a rendőrség által lefoglalt személyes tárgyai között lévő röplapokat említ. (A múzeumi történetek közé tartozik, hogy állítólag a táncírással készített lejegyzéseit ellenforradalmi szervezkedéshez készült titkosírásnak gondolta a hatalom…) A Kiskun Múzeum történetében Pesovár Ferenc működése egy villanásnyi volt. De a jelentésekből kitűnik, hogy a fiatal muzeológus nagy ambícióval kezdte el a munkát, átgondolt, jól megalapozott programot tervezett, amelyben muzeológiai, közművelődési és a tudományos munka megfelelő összhangban volt. Sajnálható, hogy meg kellett válnia Kiskunfélegyházától ─ írja Ujváry Zoltán a Kiskun Múzeum történetét feldolgozó tanulmányában.

 

A székesfehérvári István Király Múzeumban 1957 májusától 1983-ban bekövetkezett haláláig, 26 éven át dolgozott néprajzos muzeológusként, a néprajzi osztály vezetőjeként. A tárgyak tisztelete és szeretete jellemezte múzeumi munkáját. Így vallott erről: „… nekem a tárgyakhoz is kapcsolódik valami. Szinte minden egyes tárgyról most is, ha ránézek, tudom, hogy honnan származik, hol találtam, minek nevezték, ki volt az az ember, aki odaadta és egy─egy emlékem, beszélgetésem fűződik hozzá.

pesovár 3

Felsőrácegrespusztán (Tolna megye) 1969-ben. Kresz Mária felvétele

Munkája nyomán a múzeum néprajzi gyűjteményének tárgyi anyaga több mint háromszorosára, kb. tízezer darabra nőtt. Muzeológusként fontos, nagyjelentőségű kiállításokat rendezett a csákvári fazekasságról, a késes mesterségről, a dunántúli pásztorművészetről. Az ő érdeme a sukorói Néprajzi Ház 1967-ben történt megnyitása. Fejér megye néprajzának számos területével foglalkozott, például a Velencei-tó halászatával és a nádvágással, Székesfehérvár─ Felsőváros és Palotaváros népszokásaival, a rácvárosi szerb búcsúval, a pázmándi sibálással. Ő hívta fel először a figyelmet a mohai tikverőzésre az 1960-as évek elején. Szakmai tanácsaival, rendszeres jelenlétével kulcsszerepe volt abban, hogy a szokás máig fennmaradt Mohán.

Pesovár Ferenc mindenek előtt néptánc-és népzene kutató volt, az ő nevéhez fűződik Fejér megye népzene és néptánc kincsének feltárása. Kutatásaival bebizonyította, hogy e vidék népzene és néptánc kultúrája sokkal gazdagabb mint addig vélték, az itt élő parasztság és cselédség sok értékes zenei és táncanyagot őrzött meg. Egy riportban így beszélt erről: „ Mi még meg tudtuk fogni azt a generációt , amely a múlt század végén élte legénykorát, vagy a férfikor elejét. Tehát még a paraszti kultúra jobbágyfelszabadítás utáni felvirágzásának képviselőivel találkoztunk, akik még a paraszti közösségek hagyományos táncalkalmain is részt tudtak venni.

pesovár4

Halálának tizedik évfordulója alkalmából rendezett kiállítás és baráti beszélgetés résztvevői a rendház dísztermében 1993-ban

Fejér megyében végzett népzene és néptánc gyűjtéséből nyújt válogatást két könyvében, melyek a Fejér Megye Néprajza sorozat első két köteteként láttak napvilágot. (Béres vagyok, béres. Fejér megyei népzene. Székesfehérvár, 1982., A juhait kereső pásztor. Fejér megyei néptáncok. Székesfehérvár, 1983.) Az 1950-es évek végére elkészítette Alap község néptánc monográfiáját. Az ő nevéhez fűződik a Magyar Néprajzi Lexikon néptánccal kapcsolatos közel száz szócikkének megírása, valamint a magyar nép táncéletének első összefoglalása. Pesovár Ferenc munkássága országos jelentőségű kutatásokhoz is kapcsolódott. Már az 1950-es években kollégáival, barátaival (Martin György, Andrásfalvy Bertalan, Kallós Zoltán, Borbély Jolán, Maácz László, Pesovár Ernő és mások) elkezdték a magyar nyelvterület tánckultúrájának feltárását. Fejér megyén kívül többek között Szatmár, Somogy, Kalotaszeg, Székelyföld, Mezőség felé vezettek gyűjtőútjai. A néptánc gyűjtésével kapcsolatos tudományos munka mellett az ő nevéhez is fűződik az 1970-es évek elején a magyarországi táncházmozgalom elindítása. Így vallott erről egy beszélgetésben: „…Életrekeltés, életrekeltés. Mert ez itt eléggé sikerült. Itt Fehérváron. A legutóbbi táncház is bizonyítja. Itt még megvan a talaja. Hogy meddig? Hogy ez csak a hetvenes éveknek volt-e a divatja? De mindenesetre akkor is megvolt a szerepe és jelentősége. Ha nem is tudjuk, hogy mi lesz ezután.

Rendkívül sok időt töltött terepen tárgygyűjtéssel és kutatással. Az 1960-as évek múzeumi jelentéseiből tudjuk, hogy volt olyan esztendő, amikor több mint száz napot fordított gyűjtőmunkára. Kutatási módszeréről Gelencsér József visszaemlékezéséből idézek: „A népi kultúra szeretete és tisztelete nála a kutatás során a nagyfokú pontossággal és alapossággal társult. Az idős parasztemberekkel beszélgetve egy─egy körülményre többször is, más─más oldalról rákérdezett, hogy végleg megbizonyosodjék.” Kutatásait több ezer fénykép, filmtekercsek, népzenei felvételek, jegyzetek őrzik. Pesovár Ferenc hosszú éveken át a Fejér Megyei Népi Együttes szaktanácsadója is volt. Személye, szaktudása hiteles hátteret biztosított az együttes repertoárjának.
1983. február 27-én, 53 éves korában érte a halál. Emlékét, munkásságát őrzi a barátai, munkatársai által 1988-ban létrehozott Pesovár Ferenc Alapítvány, amely fiatal néptáncosoknak, népzenészeknek, népművészeknek, néprajzosoknak a Pesovár Ferenc─díjat adományozza. Országos népdaléneklési versenyt, alapfokú néptáncművészeti iskolát neveztek el róla. 2015-ben a múzeum Országzászló téri épületének falán emléktáblát avattak tiszteletére.

 

pesovár5

Halálának tizedik évfordulója alkalmából rendezett kiállítás és baráti beszélgetés résztvevői a Fekete Sas Patikamúzeum kamaratermében 

Munkájának hatása tovább él mindaddig, amíg Hazánkban és határainkon túl magyarul fognak táncolni és zenélni.” (Martin György)

dr. Varró Ágnes néprajzkutató

 

-Felhasznált irodalom:
Andrásfalvy Bertalan: Pesovár Ferenc emlékezete 1930-1983. Ethnographia XCV. (1984)2. 322-328. p.
Gelencsér József: Pesovár Ferencre emlékezünk. Fehérvári Hét 1993. február 28. 8.p.
Lukács László: A juhait kereső pásztor. Pesovár Ferenc emlékezete. Székesfehérvár, 2003.
Takács Imre: Beszélgetés Pesovár Ferenccel. Fejér Megyei Szemle 1983/I. 105-123.
Ujváry Zoltán: Százéves a Kiskun Múzeum 1902-2002. (szerk. Bánkiné Molnár Erzsébet) 9-43. p. Kiskunfélegyháza, 2002.