Amikor előzetesen kérdeztem tőle, hogyan hirdessük az előadást, úgy fogalmazott, Sherlock Holmes-ként kell eljárnia annak a régésznek, aki a nagyszentmiklósi kincsekkel kapcsolatos kérdésekre szeretne választ kapni. Nem kevesebbre vállalkozott, minthogy megmutatja, a régészek kutatómunkája is lehet olyan érdekes, mint a bűnügyi helyszínelőké. Felföldi Szabolcs régésszel, a Szegedi Tudományegyetem tudományos munkatársával hazánk egyik legmeghatározóbb kincsleletével kapcsolatos rejtélyekre kerestük a megoldásokat.
Dr. Felföldi Szabolcs “A nagyszentmiklósi aranykincs – Titkok és talányok” c. előadása
A nagyszentmiklósi leleteket számos talány övezi. Arról sincs egyhangú vélemény, hogy melyik népcsoporttól származik. Miért ilyen nehéz megállapítani?
A 23 darabból álló, aranyból készült edényeket tartalmazó kincslelet egy árokból került elő 1799-ben, mellette sem temetőre, sem településre utaló régészeti nyom nem maradt. Így a kutatóknak lényegében csak magukból a leletekből kiindulva kell megállapítaniuk a tárgyak korát. E tárgyak viszont lényegében egyediek, egészen pontos párhuzamaikat nem ismerjük a Kárpát-medence régészeti anyagában.
“Kincsek és titkok – A nagyszentmiklósi kincs, a bécsi szablya és a prágai Szent István kard” c. kiállítás múzeum Fő utca 6. szám alatti épületében (Megtekinthető 2017. január 15-ig)
Milyen „nyomon” lehet ilyenkor elindulni?
A készítésük technológiája, a rajtuk látható díszítő motívumok és a rájuk karcolt különböző nyelvű feliratok segítségével kísérelhetjük meg beazonosítani a tárgyakat készítő mesterek, és az ezeket megrendelő/birtokló előkelők hovatartozását.
Az elmúlt 200 évben több nép hagyatékának is tartották a kincseket…
A 19. században tartotta magát a nézet, hogy Attila kincséről van szó, tehát a hunok régészeti hagyatékához tartozik. A 20. század első felében bolgár tudósok a 9. században a Kárpát-medencébe benyomuló bolgárok hagyatékénak tartották. De felmerült az is, hogy az Árpád-kori magyarsághoz, egészen konkrétan Ajtonyhoz kapcsolható lenne a kincs, aki Nagyszentmiklós közelében székelhetett a 11. század elején. Azonban egyik nép leletanyagában sem ismeretesek hasonló edények.
Akkor mégis kiktől származhat?
Nagy valószínűséggel a Kárpát-medencébe a 567-568 körül betelepedő avaroktól, akik egészen a 9. századig tartották kezükben a területet. Sírleleteikben felfedezhetjük a nagyszentmiklósi kincs egyes darabjainak lehetséges előképét. Az avaroknak voltak aranyedényeik, ismerték a hasonló tárgyak előállításának technológiáját, sőt nagyon hasonló motívumok is előfordulnak avar sírokba helyezett tárgyakon.
Ezek szerint a kincsek mintegy 1100 évesek lehetnek. Az ember valahogy azt gondolná, hogy akkoriban nem voltak ilyen aprólékos kidolgozású tárgyak…
De még mennyire, hogy voltak! Ha belegondol, hogy Tutanhamon sírjából milyen tökéletes ötvöstechnikai remekek kerültek elő, vagy említhetném a Perzsa vagy a Római Birodalom csodálatos ékszereit, tárgyait is! Az persze más kérdés, hogy valóban avarok voltak-e az ötvösök, aki ezeket készítették. Többen úgy vélik, hogy Bizáncból elszármazott mesterekről lehet szó, akik a késő antik ötvösművészet minden csínját-bínját ismerhették. De az biztos, hogy avar megrendelésre, az avarok ízlésének megfelelő tárgyat készítettek.
Amit az ember laikusként is meg tud állapítani, hogy ez a 10 kg-nyi kincs gazdag embertől származik. Mi mást mondanak el ezek a leletek a tulajdonosukról?
Minden bizonnyal egy a társadalom csúcsán elhelyezkedő személyé lehetett a kincs, aki feltehetően valamilyen erőszakos cselekménysorozat idején (háború? anarchia?) rejthette el vagyonát vagy vagyonának egy részét, annak reményében, hogy egyszer visszatérhet a titkos helyszínre. Annyi bizonyos, hogy a tárgyakat megrendelő személy egy olyan világból származott, melynek kifinomult, bonyolult hitvilága, összetett mítoszai lehettek, amelyet megerősítenek a kincs egyes darabjain látható mitikus, földöntúli lények, griffek, szenmurvok, s a számunkra ismeretlen magyarázatú különös jelenetek.
Az előadáson azt mondta, az egyik edényen annak a harcos fejedelemnek a portréja látható, aki a kincsek tulajdonosa.
Igen, az egyik korsón az úgynevezett “győztes fejedelem” portré akár az edények tulajdonosát is ábrázolhatja, de természetesen ezt soha semmilyen régészeti módszerrel nem fogjuk tudni bizonyítani, de persze ily módon megcáfolni sem. Ily módon ez inkább csak egy játékos felvetés.
Az ún. 2. számú korsó, medallionjában “győztes fejedelem” portréjával, mely egyes feltevések szerint a kincsek eredeti tulajdonosát ábrázolja (a tárgyon még 3 további jelenet található: az”égberagadás”, az “égi vadászat” és az “állatküzdelem”)
A megtaláló szerb szőlősgazda és a felesége nem szolgáltatta be a leleteket, hanem “túladott” rajtuk. Az 1700-as évek végéről, 1800-as évek elejéről beszélünk. Akkoriban mekkora értéke/megbecsülése lehetett egy ilyen régészeti leletnek?
Sajnos nem vagyok meggyőződve róla, ha most kerülne elő egy hasonló lelet, akkor nem megint a hatóságoknak kellene erőfeszítéseket tenniük a leletek összegyűjtésére, a lelőkörülmények tisztázására. A kincs rendkívüli komoly értéket képviselt már előkerülésekor is. Nem véletlen tehát, hogy rövid pesti kitérővel hamarosan Bécsbe, a császári és királyi udvarba került. Az csak egyfajta szerencsétlen kultúrtörténeti időzítés, hogy ha és amennyiben akkoriban már létezett volna a Magyar Nemzeti Múzeum (amelyet a kincs megtalálását követő harmadik évben alapítottak), akkor akár még oda is kerülhettek volna ezek a darabok.
Tehát akkor ma is hasonló a helyzet…
A helyzet természetesen nem ilyen fekete-fehér. Számos illegális fémkeresős pusztítja a régészeti lelőhelyeket ma Magyarországon értékes leletek után kutatva, de nagyon sok tisztességes, becsületes ember is akad, aki együttműködik a múzeumokkal, s bejelenti, ha értékes régészeti leletre talált.
Van ugyanolyan értékes a lelet számunkra mint a Seuso-kincs?
Akár a Seuso-kincs, akár a nagyszentmiklósi kincs egy olyan időszak (az egyik a késő római kori Dunántúl, a másik a 8-9. századi Alföld) életébe, művészetébe, kultúrájába enged némi betekintést, amelyről még mindig nagyon keveset tudunk. Egy-egy egyedülálló “időkapszula” mindkettő, melynek megfejtése csak bonyolult, hosszadalmas régészeti, kultúrtörténeti, technológiai vizsgálatok révén valósulhat meg.
Miért lehet az, hogy a nagyszentmiklósi kincs mégsem kap akkora visszhangot a médiában?
Egyrészt egy több mint 200 éve előkerült, a magyar tudományos és kulturális életbe, a közgondolkodásba mélyen beágyazódott leletegyüttesről van szó a nagyszentmiklósi kincs esetében. Millióan leírták, lefotózták, lerajzolták már a kincs egyes darabjait. Egy könyvtárnyi irodalom készült már róla. A Seuso kincs darabjai csupán 40 évvel ezelőtt kerültek elő, pontos fellelési körülményeit és további sorsát sok tekintetben homály fedi. Gyilkosság, alvilági játszmák, csempészet színesíti a történetét. Ezek egyenként is felkelthetik a média érdeklődését, de így együtt különösen érdekessé teszik a nagyközönség számára a Seuso-történetet. Ráadásul a Seuso néhány darabjának nemrégiben lezajlott megvásárlása és Magyarországra hozatala szintén felkeltette az érdeklődést az irányában. De felteszem, hogy 2175-ben a Seuso sem lesz már annyira a figyelem középpontjában mint manapság a nagyszentmiklósi kincs.
Gondolom, az eredeti leleteket ki sem adnák Bécsből. Mennyit von le a kiállítás értékéből, hogy “csak” a másolatokat tudjuk kiállítani?
Az eredeti tárgyak már kétszer jártak Magyarországon, egyszer 1884-ben, egyszer pedig 2002-ben. Tehát a bécsi kollégák azért “kiadják” időről-időre. Mivel azonban a kiállításban látható tárgyak rendkívül pontos másolatai az eredetieknek, s így megfelelő módon tudják érzékeltetni e nagyszerű alkotások térbeli formáit, méreteit, az aprólékosan kidolgozott díszítő motívumait, ezért én úgy gondolom, hogy nem von le komolyabban a kiállítás értékéből. Már csak azért sem mert nem csupán e tárgyak szerepelnek a kiállításban, hanem számos más régészeti lelet is, amelyek valóban “eredeti”, hamisítatlan tárgyi emlékek, s a kiállítás összességében is egy magas színvonalú, látványos szeletét nyújtja az avar és a honfoglaló magyar régészeti hagyatéknak.
Írta: Unger Ágnes
SZIKM blog 