Kis néprajzi kalauz – tavaszi népszokások:
Közismert, hogy húsvéthétfő a locsolkodás napja. Azt már kevesebben tudják, hogy nemcsak vízzel vagy kölnivel lehet a lányok egészségét és szépségét megőrizni, hanem bizony megveregetéssel, gyengéd korbácsolással, sibálással is. A szokás az Észak-Dunántúl szlovák telepítésű falvaiban sok helyen máig él. Fő kelléke a sibakorbács, ami 4, 6, 8 vagy 9 szál fűzfavesszőből készül.
Ezzel az 50-60 cm hosszú korbáccsal aztán házról házra járva a legények, férfiak, kisfiúk megveregetik a lányokat, asszonyokat. A szokást kísérő versikét, rigmust szinte szótagolva mondják és közben minden szótagra egyet csapnak a lányokra:
„Sibiribi tojásos,
Keléses bolhásos
Esztendőre friss légy
Ne olyan lusta mint most!”
A sibálásért ugyanúgy hímestojást, pénzt kapnak, mint a locsolkodásért. Pázmándon például a sibálás után még locsolkodnak is. A sibálókat borral, süteménnyel kínálják. Az 1940-es évek előtt a lányok egy-egy szál színes szalagot is kötöttek a legény sibájára kéket, rózsaszínt ─ a legkedvesebb legényére pedig pirosat.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri néprajzi állandó kiállításában külön részt szenteltünk a szokás bemutatásának.
dr. Varró Ágnes néprajzkutató
Felhasznált forrás: https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_FEJE_A030_fmneprajza_III_szepnap/?pg=228&layout=s
Indító képünkön: Orisekné Farsang Erzsi (1929-2014) megyénkben (Pázmándon és Kápolnásnyéken) élt naiv festőnő képe látható a pázmándi sibálásról
Pingback: Változatok Húsvétra – Vasárnap a keleti kereszténység ünnepli világszerte a Feltámadást | SZIKM blog