Változatok Húsvétra – Vasárnap a keleti kereszténység ünnepli világszerte a Feltámadást

A Volga-vidéken így…

A #maradjotthon engem is, mint sokakat, arra késztetett, hogy régóta halmozódó papírok, mappák, dobozok kuszaságában egy kis rendet tegyek. Eközben előkerültek olyan fotók, amelyeket a 2000-es évek elején a Volga-vidéken készítettem, a szakdolgozataim alapjául szolgáló terepmunkámon. Bár a képeimet digitalizált formában őrzöm, néhányat kinyomtattam, ezekből a fényképekből keveredett valahogyan egyetemi jegyzetek közé – talán egy szemináriumi beszámoló miatt? – néhány darab. Ha már a kezembe akadtak, akkor szeretném őket megmutatni, részben mivel az én szívemet mindig megmelengetik, másrészt mert éppen aktuális. Vasárnap ugyanis Húsvét lesz – a pravoszláv ünnepi naptár szerint.
A Húsvét a keresztény ünnepi hagyományban a legfontosabb, az “ünnepek ünnepe”, a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap, a feltámadás napja, amelyhez valamennyi mozgó ünnep igazodik.

A húsvéti ünnepkörről dr. Varró Ágnes írt blog oldalunkon:

A húsvéti sibálás
A spanyolozott bot

A türelemüveg

A későhabán korsó

A katolikus és a pravoszláv, avagy a nyugati és a keleti kereszténység azonban mégis eltérő időpontban ünnepli a feltámadást. Ennek az eltérésnek oka az eltérő naptárhasználatban keresendő, illetve míg a nyugati időszámítás szerint a tavaszi napéjegyenlőség március 21-re, addig a keleti szerint április 3-ra esik. Ebből adódóan az eltérés akár 5 hét is lehet, de volt olyan év, amikor egybeesett a kettő. 2020-ban a pravoszláv húsvét április 19-re esik.

falu -húsvétkor-blog

Falukép Húsvétkor, Karamasz Pelga, Udmurtia, 2004. Fotó: Paréj Gabriella

Magyarországon is vannak olyan közösségek, amelyek pravoszláv vallásúak, illetve ezeket a hagyományokat követik, ha pravoszlávokról beszélünk, mégis talán elsőként Oroszország jut az ember eszébe. Oroszország azonban etnikailag egy rendkívül sokszínű ország, története során számos népet olvasztott magába. A Volga vidékére különösen igaz ez a sokszínűség, diverzitás. Hatalmas folyó, amely inkább összekötötte, mint elválasztotta az embereket. A középső folyásának környékén élnek a törökségi népekhez tartozó tatárok, baskírok, csuvasok, finnugor marik, udmurtok, komik, permjákok de ide telepített német, lengyel, türkmén, azeri települések, kolóniák is vannak, nem beszélve az újabban közép-ázsiai török köztársaságokból, a jobb élet reményében bevándorlókról, de ugyancsak élnek itt cigányok, vagy távol-keleti származásúak is. Nem ritkák az olyan települések, amelyek alapvetően 2-3 nyelvűek, bár az orosz nyelv dominanciája egyre erőteljesebb.
Az udmurtoknál, csakúgy, mint a többi oroszországi finnugor nép esetében, a pravoszláv hittérítések a 18. század óta folyamatosan és erőteljesen formálták át a hagyományos hitvilágot, szokásokat, ünnepeket, ugyanakkor magukba is olvasztottak sok szokást, amelynek következtében a pravoszláv hagyományokhoz kapcsolódó szokáscselekvések is sokféleképpen jelennek meg a helyi közösségekben.
Az ünnep 19-20. századi formájában, a böjti időszakkal, a húshagyó hetével vette kezdetét, ami az udmurtoknál a vöj dür (=vaj idő) néven ismert. Jellegzetes áldozati ételüket készítették, a tabanyt (palacsintaszerű lepény erjesztett tésztából), amelyből mindig tettek félre az elhunytaknak, ősöknek is egy részt. Szokás volt, hogy feldíszített szánok elé fogták a lovakat és végigszánkóztak a falun, vagy a legények körüllovagolták a települést. Ez amellett, hogy a fiataloknak szórakozás, a fiúknak egyfajta vetélkedés is volt, alapvetően kultikus jelentőséggel bírt. Az udmurtok animista hitvilágában (természeti jelenségeknek, természeti erőknek lelket tulajdonító hitrendszer, vallási szertartásokkal és rítusokkal) a ló a napot szimbolizálta, vagyis ezzel a szokással űzték el a telet és kezdték meg a tavaszra való felkészülés időszakát.

 

tabanysütés

Tabanysütés Húsvétkor, Karamasz Pelga, Udmurtia, 2004. Fotó: Paréj Gabriella

A nagyheti szokások célja alapvetően a rontás, baj, ártó szellemek elhárítása volt. Nagycsütörtökön tüskés ágat (fenyőt) tűztek az ajtók fölé, beleértve az istállót is. Nagypénteken, nagyszombaton, virágvasárnap – tájegységtől függően – a fiatalok (fiúk, lányok együtt – körbejárták a falut és faágakkal, botokkal nagy zajt csaptak, végigütötték a háztetőket, kerítéseket, majd ezeket a botokat elvitték a településen kívülre és leszúrták a földbe. Ekkor befűtötték a muncsót (fürdőházat) – a 19. században még alapvetően közös fürdőházakat használtak az egy nemzetséghez tartozók, a 20. században ezt egyre inkább felváltották a családi fürdőházak. Mivel a rokonok mindig igyekeztek egymás közelében megtelepedni, takarékossági okokból gyakran használt továbbra is több család egy fürdőházat. Ezt még a közelmúltban én is megfigyelhettem.

 

húsvét_rokonok

Húsvét vasárnap családi körben, Karamasz Pelga, Udmurtia, 2004. Fotó: Paréj Gabriella

Az első rügyek megjelenése ugyancsak fontos időszak volt, az ehhez kapcsolódó közösségi szertartás időpontját mindig a falu öregjei jelölték ki. Ezt akaskának, guzsdornak (mezőünnep, első barázda ünnepe). Tojást főztek, festőnövényekkel pirosas árnyalatúra festették és a rokonok ezzel ajándékozták meg egymást, néhányat pedig a közösség tagjainak kíséretében, beleszántották a földbe. A fiatalok, gyerekek különféle játékokat is játszottak a tojással, tojásgurítást például. Közösségi szertartás keretében kenyeret, vajat, tojást, kását vittek a keremetbe (szent liget) ahová a nők, gyerekek nem léphettek be, azt csak messziről kísérhették figyelemmel. Az imát végző férfiak áldozat bemutatásával igyekeztek az istenek jóindulatát, a szerencsés időjárást és ezzel a bőséges termést biztosítani. Külön áldozatot mutattak be a folyó tiszteletére, hogy az áradások elkerüljék a falut.

UdmurtskajaEnciklopedija1

Közösségi áldozati szertartás a keremetben. 1920-as évek. Forrás: Udmurtskaja Enciklopedija, Izsevszk é.n.egadása

Mivel a hagyományos áldozatbemutatással járó közösségi ünnepek mára lényegében eltűntek, – legfeljebb diaszpórákban, nyelvi és kulturális szigetként létező elzártabb településeken maradtak fenn – és a pravoszláv hitélet sem vált olyan mértékben megrögzült szokásrendszerré, mint a hagyománytisztelő orosz közösségekben, a húsvét többnyire családi ünneppé lett. A templomi szertartás felkeresése esetleges, sok helyen, a falvakban templom sincs.
A leginkább hagyományőrző a gasztronómia, mondhatni ez változik a leglassabban. Míg a divat könnyűszerrel kiüresítette – stilizált, gyári alapanyagokból készült, népviseletet utánzó darabokkal váltotta fel -, vagy teljesen kiszorította a hagyományos ruházatot, addig az ételek, az ízek keveset változtak. A tojásfestés, ajándékozás és szombati nagymosdás megmaradt. A akaska, guzsdor ünnepekhez kapcsolódó szokások egybemosódtak a húsvéttal, az imént leírt változatát szinte csak leírásokból ismerjük.

szent_sarok

tojások

A pravoszláv hatás: a tojások felirata XB (ejtése: HV, azaz Hrisztosz Voszkresz!) – Krisztus feltámadt!. A szent sarok a ház fő helyiségében kap helyet, ezen őrizték régen a családi, nemzetségi ősök idoljait, ikont, szentelt barkát (de sok mást is, például, díszes csokoládésdobozt vagy Lenin portrét is) Karamasz Pelga, Udmurtia, 2004. Fotó: Paréj Gabriella

 

A 20. század hozta a legnagyobb változást: a szovjet fordulat, az államosítások és a szabadságjogok korlátozása törést jelentették az ünnepek gyakorlásában és a közösségek túlélésében is. Elsőként a közösségek vezetőit és a közösségi ünnepek szent helyeit semmisítették meg, a szertartásokat vezető , tudós embereket és a városban élő udmurt értelmiséget (orvosok, költők, írók, művészek) vagy börtönnel törték meg, vagy kényszermunkatáborokba, Gulag táborokba hurcolták, az udmurt nyelvű könyveket elégették, tiltották udmurt nyelvű oktatást, a lovakat, földeket, termelőeszközöket államosították és nem utolsó sorban tiltották a közösségi ünnepeket. A rendszerváltás után, az ezredforduló környékén Udmurtiában is megjelent a hagyományőrzésre való törekvés, az érdeklődés, a hagyományok iránt, a visszatanulásra való igény. Ezzel együtt sok helyen megjelentek újra a lovaglással kapcsolatos szokások, a közösségi szertartásokat idéző, közösségi események, amelyek sokszor inkább turisztikai célú rendezvények, semmint vallási ünnepek.

Paréj Gabriella
muzeológus

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s