A városfal előtt

Őskori településnyomok feltárása a Várkörúton

 

2018 őszén régészeti megfigyelést végeztünk Székesfehérvár középkori belvárosának szélén, a mai Várkörúton. A korábbi, Siklósi Gyula nevéhez fűződő kutatások alapján valahol az Árpád Fürdő épületének keleti részénél keresendő az egykori városfal, pontos elhelyezkedését azonban nem ismerjük. Ezért is tekintettünk nagy várakozással a megfigyelés elé, amitől elsősorban a város középkori történetével kapcsolatban reméltünk újabb adatokat. Ez részben teljesült is, hiszen a munkák során bizonyossá vált, hogy középkori beépítettségnek nincsen nyoma, a telek ezen szakasza tehát már minden valószínűség szerint a városfal külső oldalára esett.

 

Feltárási területünk a középkori Fehérvár térképén (Siklósi Gyula nyomán)

Bár középkori érintettsége nem volt a területnek, sikerült egy jóval korábbi időszak megtelepedési nyomait azonosítanunk. A földmunkánál ugyanis különböző települési objektumok, árkok, gödrök foltjai rajzolódtak ki. Az ezekből előkerült kerámiatöredékek alapján a lelőhely nagy valószínűség szerint a kb. háromezer évvel ezelőtt itt élt urnamezős kultúrához köthető (a kerámiák meghatározásában Kovács Ágnes nyújtott segítséget).

Őskori objektumok a Várkörúton (Fotó: SZIKM)

Székesfehérvár belvárosából legutóbb éppen a Szent István-székesegyháznál folytatott feltárások során kerültek elő a korszak kerámiái, objektumokat azonban a sűrű beépítettség miatt eddig nem sikerült azonosítani. És éppen ez az, ami a jelen feltárási területünket figyelemreméltóvá teszi, hiszen ebben az esetben, a városfal külső oldalán már nem volt középkori “bolygatás”. Az Árpád-korban a város, illetve az erődítés kiterjedését a mocsaras területek határa befolyásolta, megtelepedésre csak a kiemelkedő szárazulatok voltak alkalmasak. Így volt ez a korábbi időszakokban is, azonban a késő bronzkorban egy rövid ideig tartó klímaváltozás hatására alacsonyabban volt a vízszint. Ennek következtében országszerte több helyen megfigyelhető, hogy ezek az urnamezős települések a vizekhez közelebb helyezkednek el.

Kerámia a feltárásról (Fotó: SZIKM)

Kerámia a feltárásról (Fotó: SZIKM)

Így alakulhatott ki az a szerencsés helyzet, hogy a késő bronzkorban még lakható terület a későbbiekben már nagyrészt víz alatt lévő, megtelepedésre alkalmatlan volt, ezért a középkori város magasabban helyezkedett el és érintetlenül hagyta a korábbi települést.

 

Szőllősy Csilla,

a Szent István Király Múzeum régésze

Hubertus palettája

Kőhalmy Tamás festőművész-tanárt, a soproni Erdészeti Múzeum munkatársának előadását hallhattuk nemrég Hubertus palettája – vadászat és festészet címmel a múzeumban.
Hogyan vadásztak régen, hogy jelent meg mindez a képzőművészetekben? Miben hasonló és miben különbözik az Európa nyugati felében illetve a Magyar Királyságban megjelenő formanyelv és mi rejlik mögötte? Ezek azok a kérdések, amikre választ kerestünk és kaptunk az előadás során.
Az előadó nem csak tanár és festőművész, de a vadászat is része életének. Elmondta: már fiatal kora óta különös módon vonzódik a természethez és annak művészi ábrázolásához. Sokat tanult édesapjától, aki a soproni egyetemen vadgazdálkodást oktatott. Nem véletlen, hogy Kőhalmy Tamás képein a természet és az állatvilág tisztelete visszatérő motívumok.
Emlékeztetett: az emberi kultúra alapjait az ősidők vadászkorszakában kell keresni. Eleinte az élelemszerzés létszükséglet volt, később számos egyéb kulturális terület kapcsolódott hozzá, például a vallás, a művészetek, vagy a fegyverművesség.

 

Vadászjelenet Dianával és nimfával, kis csónakban

Rövid történeti áttekintés után az európai barokk képzőművészet formavilágára tért át. A kor nyugat-európai alkotóinak csendéleteiben – a kialakuló gyarmati rendszernek köszönhetően – megjelennek az egzotikus állat, és növényfajok, amik korábban ismeretlenek voltak. Ez a jelenség külön barokk csendélet típust eredményezett elsősorban a portugál, spanyol, angol és holland területeken.

Jacob Bogdani (1658-1724): Táj három arával, pézsmakacsákkal és pajzsos cankókkal

A kora újkorban a vadászat különös jelentőséggel bírt. Nem csupán az uralkodók és az arisztokrácia udvari sportját, szórakozását szolgálta, hanem gyakran politikai, diplomáciai események hátterét is biztosította. Megismerhettük több vadászati módszert, különbséget téve a – mai szemléletünk szerint – etikus, vadat tiszteletben tartó, és a kevésbé etikus, eljárások között.
Ekkoriban az alkalmazott művészek színes, látványos jeleneteket örökítettek meg, igen aprólékosan megformálva a környezetet, a vadat és a vadászat mikéntjét. Már Pisanello és Dürer festményei, grafikai munkái esetében is jellemző a természethű ábrázolásra való törekvés. Brueghel ábrázolásai más szemszögből közelítik meg a témát, például amikor a vadászatot követően hazatérnek a megfáradt vadászok és hajtók, ahol a tájképi bemutatás szerves része a jelenetnek.
Mindezt számos ábrázolással illusztrálva mutatta be az előadó. Rubens híres vadászjelenetei is előkerültek, hangsúlyozva, hogy nála a vadászat inkább díszletként szolgál, a szakmai hitelességet hiába kérnénk rajta számon.

Rubens: Róka és farkas vadászat (1616)

Magyarország területén számos híres képzőművész élt és alkotott. Hazánk sajátos történelmi, politikai, gazdasági háttere miatt a barokk stílus mégsem tudott olyan sokszínűen kibontakozni, mint tőlünk nyugatabbra eső területeken – hangsúlyozta az előadó.
A költő és hadvezér, Zrínyi Miklós tragikus vadászbalesetének korabeli ábrázolásait szemlélve összevethettük mi a különbség a vadászati módszerek és a vadászati kultúra területén a hazai és a tőlünk nyugatabbra eső területek között. Az alkotók közül kiemelkedő volt Bogdány Jakab és több tehetséges alkotó életműve, ám gyakran csak nyugaton tudtak kibontakozni, ahol munkáik ma is keresettnek számítanak.

A 19. században id. Markó Károly, Sterio Károly és Jakobey Károly munkássága a leginkább ismert, emellett nem hivatásos művészek is alkottak kedvtelésből. Ilyenek voltak Andrássy Manó gróf és Orczy Béla báró, akiknek köszönhetően képet kaphattunk a század divatos vadászatairól. Mint például a falkavadászat hazai meghonosodásáról, ami a fegyverhasználat központi korlátozásának volt köszönhető.
A kor magyar kultúrtörténeti vetületében egészen Zichy Mihályig gyakorlatnak számított a vadászat megörökítése, utóbbi alkotó az orosz cári udvarban több mint 49 évig dolgozott megbecsült udvari festőként.
A csaknem két órás színes előadáson számtalan kultúrhistóriai összefüggést ismertünk meg. Összegzésként fogalmat alkothattunk a vadászat mindenkori létjogosultságáról, a természethez, és az állatvilág tiszteletéhez kötődő etikus vadászat fontosságáról. Többünk számára egy kérdés maradt a végére: mikor lesz a folytatás?