– Különleges élményt jelentett számomra, hogy a könyvemben szereplő visszaemlékezők milyen fontos részletekre emlékeznek, milyen pontos megfigyeléseik vannak és milyen sok fontos tanulság csendül ki a szavaikból. Az egyik legfontosabb, hogy a becsületes, pontos munka mindenkor megtartó erőt jelent. Egy zilált, állandóan változó és ellenséges korszakokban is alapot ad a túlélésre, adott esetben még egy nagyváros építésére is – mondta blog oldalunknak adott interjújában Dr. Demeter Zsófia, történész. Múzeumunk nyugalmazott igazgatója arról is beszélt, hogy a könyv megírása során olyan segítőre is talált, akivel a mai napig nem találkozott és, hogy miért is számít a kötet különleges záró fejezetének a székesfehérvári 1988-as Szent István év felelevenítése.
–Új kötete három részből áll. Az első a történelmi esszéket, a második képeket, a harmadik pedig visszaemlékezéseket tartalmaz, 1944-től 1988-ig négy évtized emlékét öleli fel. A szerző a város életének mely korszakát tartotta a legérdekesebbnek?
– A három rész háromféle megközelítés. Az első a történészé, aki az említett négy évtizeddel kapcsolatos alapkutatások eredményeit, a kollégák, a levéltárosok, történészek, hadtörténészek írásait felhasználva, igyekszik valamilyen összképet kialakítani a tárgyalt időszakról. Nincsen tehát egyetlen könyv, ami ezt a korszakot tárgyalná, de nagyon sok értékes eredmény látott napvilágot, melyeket érdemes a széles közvélemény, a fehérváriak elé tárni. A második rész képeivel egyfajta korabeli városi idegenvezetésre törekedtem: az idősebbek itt ismerős részleteket láthatnak, a fiatalabbak pedig azt, hogy hogyan alakult át a város. Közben az is megfigyelhető, hogy voltak, akik hivatásszerűen, program szerint fényképezték a várost (például Gelencsér Ferenc, Kabáczy Szilárd, vagy az ARÉV Baráti Kör, akik a nagyvállalatnál a saját munkájukat dokumentálták), persze voltak olyanok is, akik csupán önszorgalomból, szinte a sajátjukat: családjukat, üzletüket, lakókörnyezetüket fényképezték, s ezeket a fotókat kérésemre emelték ki a családi albumból. E két csoport között helyezkednek el azok, akik tudatosan, a megörökítés szándékával fényképeztek. Itt említem Molnár Tibort, aki építészi munkájához gyűjtötte a városképeket, fotós kirándulásain gyakran látni kislánya nagymasnis copfját, hiszen a kirándulás gyermeksétáltatással is felért. Dr. Perényi Istvánnak a fényképezőgép állandóan a Trabantjában volt. Állatorvosi útjain sokat használta, mégpedig mindig fontos, már akkor elmúlóban levő jelenségeket és az átalakulást is megörökítette. A gyorsan múló átalakulást illetően különösen értékesek a negyven évig egy fotelba rejtve megmaradt 1956-os fotói. Kalandos, hogy Rostásy Szabó Mihály éppen a mondanivalóhoz illő fotóját kolléganőm találta meg az Interneten. Lélekszakadva kerestem tehát, szinte az utolsó pillanatban ismerőkön keresztül a fotóst, aki egyetlen szóra hozta is a negatívokat. A munka egészéhez alapvető segítséget nyújtottak a múzeum, és a közgyűjtemények munkatársai: megnyitották könyvtárukat, archívumukat, forrásokat kerestek, képeket adtak. Köszönet érte mindenkinek.
A harmadik rész a visszaemlékezéseké. Érdekes megfigyelni, hogyan éltek a visszaidézett korszakokban, helyszíneken, hogyan élték át a történelmi eseményeket. Akik ezt leírták (mint például Shvoy Lajos, Fa Nándor, Szabó Lajos, Molnár Tibor, Mihályi Gyuláné, Kneifel Ferenc, vagy Farkas Gábor az 1956-os eseményekről), ott idézek az írásokból. Akikkel pedig beszélgethettem, ott megszerkesztettem a beszélgetést, leírtam körülményeit. Voltak olyanok is, akiknek munkásságáról meg kellett emlékeznem, de már nem tudtam Őket kérdezni. Saját élményeim, tapasztalataim alapján, vagy mások által készített interjúk részleteit idézve készítettem az írásokat Fitz Jenőről, Farkas Gáborról, Pesovár Ferencről, Márky Béláról, és Kralovánszky Alánról.
–Már beszélt arról, hogy a könyv megírásának előkészítése hosszabb időt vett igénybe. A kutatómunka során milyen élményekre emlékszik, amelyek nagy hatással voltak Önre?
-Élmény számomra, hogy a visszaemlékezők milyen fontos részletekre emlékeznek, milyen pontos megfigyeléseik vannak, milyen sok fontos tanulság csendül ki szavaikból. Az egyik legfontosabb, hogy a becsületes, pontos munka mindenkor megtartó erő: zilált, állandóan változó és ellenséges korszakokban is alapot ad a túlélésre, adott esetben még egy nagyváros építésére is. Élmény volt számomra az is, hogy a munka folyamán egész kis kör alakult ki segítésemre. Előfordult, hogy elindítottam egy kérdést, az végigfutott a telefonokon, mígnem a következő héten valaki már engem kérdezett, nem tudván, hogy én indítottam a kérdést… Az is megesett, hogy valakinek a rokonáról jelent meg kép az Anno-sorozat harmadik kötetében. Most pedig maga jelentkezett, s utóbb nagyon sokat segített a negyedik kötetnél, pedig a harmadikba a képet nem is ő adta. Olyan nagy tudású segítőt is találtam, akivel a mai napig nem találkoztam: ám mindig türelmesen tartotta a telefont, vagy javította írásomnak azt a részét, amit ő természetesen sokkal jobban ismert. Biztos, hogy jobb lett általa az írás.
–Különleges záró fejezete a könyvnek a székesfehérvári 1988-as Szent István év felelevenítése. Abban az esztendőben városunk adott otthont az augusztus 20-i országos ünnepségnek. Ekkor Székesfehérvár a béke szigetének számít, azonban ősszel a fővárosban a diktatúra érezteti az erejét és az októberi utcai megemlékezéseket a rendőrség feloszlatja. Ez számít a kötet záró időhatárának.
-Az országos ünnepségek lefolyása, az államfő jelenléte, a Szent Jobb látogatása mellett apró jelek is mutatták a fehérvári ünnepségek jelentőségét. Bevonultak a történelmi zászlók, Nemzeti Emlékhelyként emlegették a Romkertet, Szent István feltárt sírja mellett folytak le az ünnepségek. Mindenki a változás szükségességéről beszélt. Igazi átmeneti kor volt ez, már mai áthallásokkal, de a Szent Jobb fogadásánál jelen lévő negyvenezer ember még csak reménykedhetett. Állt még a tank a Csúcsos-hegyen, a felszabadulási emlékmű a Zichy ligetben, a Budai utat még Vörös Hadsereg útnak hívták. A fehérváriakat, talán pontosan a lélekemelő Szent István ünnepségek miatt nyugodt bizakodás töltötte el. Ezek miatt választottam záró fejezetként az Ünnep címet, ahová sokféle ünnepet rejtettem: a sportét, az ezeréves városét és Szent Istvánét is. A sport 1985-ös ünnepe, a madridi menetelés kissé meglepetve Európa, Fa Nándor és Gaál József Földkerülő vitorlásútja pedig a világ térképére helyezte fel Székesfehérvár nevét. S az “Alba Regia” márkanévvé vált.
Összeállította: SZIKM-kommunikáció
SZIKM blog 