Mesélő tárgyak – szarvasagancs lőportartó

71

Szarvasagancs lőportartó a Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményéből. A tárgy az Országzászló téri néprajzi állandó kiállításon látható.

A lőportartó szaruk népművészeti örökségünk igen korai rétegéhez tartoznak.
Többnyire két, ritkábban háromágú szarvasagancs darabból készültek, tetejükön lőporadagoló csövecskét, két oldalukon a szíj vagy lánc számára felerősített karikát találunk.
A régészeti leletek között is számos hasonló formájú és díszítésű szaru található. Ezek is valamilyen por, valószínűleg só tartására szolgáltak. A 17. században már lőport tartottak bennük.

A lőporszaruk alapanyaga és természetes felülete szinte kínálja a díszítést.
A népművészetre általában jellemző alapanyag – forma – funkció – díszítmény  négyes tökéletes  harmóniája a lőporszaruk esetében is szembetűnő. A gondosan előkészített, simára csiszolt szarufelületre karcolással vagy véséssel alakították ki a kívánt mintát.
A lőportartók díszítményeinek egyik csoportjára az aprólékosan rajzolt virágornamentika jellemző, másik részükön geometrikus motívumok találhatók, melyek kialakításánál az arányos szerkesztés érdekében körzőt is használtak.

Igen jellemző a lőporszaruk díszítőmotívumai között a szarvasagancs ágainak találkozásánál, középen elhelyezett rozetta vagy más értelmezés szerint a stilizált, forgó napkorong. Ugyancsak megfigyelhető a szárak alján és a lőporadagoló alatt félkörívekkel egymáshoz kapcsolt, háromszög alakú, emberformára emlékeztető díszítménysor.
A Szent István Király Múzeum Országzászló téri néprajzi állandó kiállításán is ilyen tárgy látható. Hasonló ábrázolásokat figyelhetünk meg az ácsolt ládák oldalain is.

ácsolt láda

Ácsolt láda stilizált emberalakos díszítéssel. (A kép forrása: Magyar Néprajzi Lexikon)

A lőporszaruk Európa – szerte ismertek és használatosak voltak. A virágornamentikás és geometrikus díszítések elsősorban a Kárpát-medencében terjedtek el.
Készítésük leginkább a pásztorok, ügyes kezű  parasztfaragók tevékenységéhez fűződik.

dr.Varró Ágnes
néprajzkutató

Wagner Nándor: Szoptató anya (életnagyságú gipsz-szoborterv)

A művész az 56-os forradalmi eseményekben való részvétele miatt elhagyni kényszerült Magyarországot. A várkertbazári műtermében sorakozó számos nagyméretű gipsz-szobortervét és megannyi kisplasztikáját nem volt már lehetősége magával vinnie. Hogyan kerülhettek tehát e művek – köztük a Szoptató anya gipszszobor – Budapestről a székesfehérvári múzeumba? Vagy egyáltalán: hogyan élhették túl a gazdátlanul maradásukat?

anyaA történet gyökerei 1949–1950-re nyúlnak vissza, amikor Wagner mint kiállítás rendező dolgozott a fehérvári múzeumban. Az ő nevét dicséri a múzeum 1950-ben megnyíló új állandó kiállítása, amely Fejér megye régészetét és a Velencei-tó élővilágát mutatta be. A hónapokig tartó munkálatok során Wagner baráti kapcsolatot alakított ki a múzeum akkori igazgatójával, Fitz Jenővel. E baráti köteléknek köszönhető, hogy amikor a művész elhagyta az országot, a szobrai nem lettek a végső enyészeté.

A művész az 1950-es évek első felében budapesti műtermében

A művész az 1950-es évek első felében budapesti műtermében

 Fitz Jenő így emlékezett vissza erre: „Ismerve Wagner gyors elhatározását, nyilvánvaló volt, hogy műtermében lévő szobrai, vázlatai sorsáról, elhelyezésükről nem gondoskodott. Azaz megsemmisülésük, ha a helyükön maradnak, elkerülhetetlen. Budapesti múzeumra, bármilyen szervezetre nem számíthattunk: ez a székesfehérvári múzeum kötelessége lett. Teherautót béreltünk, és válogatás nélkül bepakoltunk mindent.”

Wagner Nándor, 1990-es évek

Wagner Nándor az 1990-es években.  Kép forrása: Academia Humana Alapítvány

 Wagner Magyarországról való távozása után évekig Svédországban élt, majd Japánban telepedett le, itt élt és alkotott 1997-ben bekövetkezett haláláig. Azt már nem érhette meg, hogy e fiatalkori műve köztéri szoborként megvalósuljon. A művész hagyatékát gondozó Academia Humana Alapítvány áldozatos munkájának köszönhetően azonban 2015-ben elkészült a Szoptató anya kőből kifaragott, pontos másolata – ahogyan azt valaha Wagner Nándor megálmodhatta. A Miskolcon felállított szobor az Anyaság címet kapta és a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola kertjében látható.

Írta: Gärtner Petra

Petőfi Sándor és a Szoptató anya életnagyságú gipszszobra Wagner műtermében

Petőfi Sándor és a Szoptató anya életnagyságú gipszszobra Wagner műtermében az 1950-es évek első felében

      

Élet és halál a Vezúv árnyékában – interjú Nádorfi Gabriellával a Pompeji c. kiállítás kurátorával

Kr. u. 79-ben Pompeji a Vezúv kitörésének következtében néhány óra alatt eltűnt a térképről. Az egykori római város életét a fennmaradt írásokból és az ásatások során előkerült leletekből ismerjük. Ezeknek a leleteknek egy része látható most Gorsiumban a Pompeji kiállítás keretében.

 pompeji6

Akkoriban – nyilván – nem volt híradó, hogy a vulkán kitöréséről és a város pusztulásáról beszámoljon. Hogyan nézne ki a tudósítás? És egyáltalán milyen forrásokra tud ilyenkor támaszkodni az ember?

Ifjabb Pliniusnak, Tacitusnak, a történetírónak írt két leveléből ismerjük a vulkán kitörésének részleteit. Kr.u. 79. augusztus 24-én délután egy óra körül a torkolatból kilövellő anyag fenyőszerű felhőt alkotott, majd a gáz, a hamu és a törmelék szétterjedt az égbolton, lehullott és fehér habkőtakarót terített a városra. A kilövellt anyag a hegy oldalán vulkanikus folyamként nagy sebességgel zúdult le.    Amikor a  habkőkitörés alábbhagyott, a vulkán lejtőin hasadékok támadtak, belőlük lángok, és izzó szilárd anyag tört ki. A vulkánkitörés enyhülésekor a Pompejiben maradt lakosság visszahúzódott a házakba, bízva abban, hogy elmúlik a katasztrófa. A következő nap hajnalán a vulkán oldaláról ismét nagy sebességgel tódult le az izzó anyag, elsodorta az embereket, a tárgyakat, a falakat, és Pompejit betemette a hamu.

Ma már annyi inger ér minket, annyi katasztrófafilmet látunk, hogy nehéz valóban átélni, ami akkor és ott történt. Mi segít abban a kiállításon, hogy a katasztrófa súlyát átérezzük?

A tragédiát legjobban egy fiatal nő gipszlenyomata érzékelteti a tárlaton, mely a nőt a halál pillanatában mutatja be. A mai napig az olasz kutatók szerint kb. 2000 ember lelte halálát Pompejiben a Vezúv kitörésekor.

pompeji1

Az, hogy a vulkáni hamu és a kőtörmelék mindent betemetett segített a leletek fennmaradásában vagy inkább ártott nekik?

Inkább segített. A hamurétegnek köszönhetően a betemetett városban megmaradtak a lakóházak, az épületekben hagyott értékek (bútorok, világítóeszközök, berendezési tárgyak, stb.), a város köztereit díszítő szobrok és faragott kőemlékek – többnyire ép állapotban. A falakon megőrződtek az eredeti falfestmények – legalábbis egy részük.

Egyes írások szerint a város teljesen feledésbe merült, azt sem tudták, hogy pontosan hol feküdt.

 A hamuréteg valóban elfedte a várost. Suetonius történetíró a császárok életrajzát leíró művéből tudjuk, hogy Titus császár consulokból gondnokokat választott ki Campania újraépítéséhez, ebbe beletartozik Pompeji is. Erre az újjáépítésre azonban nem került sor. Sejtették, hogy hol fekszik, de igazán a település helyszínét csak 1763-ban azonosították.

pompeji4

Kik és hogyan találtak rá a település nyomaira?

 Egy olasz mérnök, Domenico Fontana bukkant rá vízvezeték építés közben a XVII. – XVIII. sz. fordulóján. Házak maradványait, feliratokat talált, az egyik feliraton rajta volt Pompeji neve is. Ekkor még nem gondoltak arra, hogy ez az eltemetett város. 1748-ban a spanyol származású Alcubierre megnézte a Fontana féle ásatások helyszínét, mivel értesült róla, hogy ott sok műtárgyat találnak, és engedély kért III. Károly nápolyi királytól, hogy ott áshasson. Sokáig azt hitte Alcubierre, hogy egy másik- a Vezúv által eltemetett város  – Stabiae területén ás, csak 1763-ban derült ki, hogy valójában Pompejiben van.

Abban, hogy a város pusztulását átéljük, segít, ha elképzeljük, milyen volt Pompejiben az élet…

 Kr.u. az I. században Pompeji egy virágzó, gazdag város volt, középületekkel, terekkel, fórummal, templomokkal, szentélyekkel, különböző iparágak műhelyeivel, akkor korszerűnek számító vízvezetékkel egyéb közművekkel. Egy nagy kb. 20 000 főt számláló lakossággal, utcákkal, utcarendszerrel kialakított város.

pompeji7

Milyen szórakozási lehetőségeik voltak az akkori város lakóinak?

Például a fürdő, amely minden társadalmi osztály számára nyitva állt, és ahol a fürdőzéshez tartozó helyiségeken kívül kertek, könyvtárak, pihenőtermek is megtalálhatóak voltak. Emellett szórakozást kínáltak még a színházi – prózai és zenei – előadások és az amfiteátrumban zajló gladiátorjátékok, melyek gladiátorok vagy vadállatok közti viadalok voltak, és melyeket a magisztrátusok ingyen adományozták a népnek.

A tárlaton orvosi eszközöket is látunk. Mennyire volt fejlett akkor az orvoslás?

A korhoz képest fejlett volt. A római orvoslás a természettudományos ismereteken alapult, ami olykor keveredett a vallási szertartásokkal. A  Kr.e. V. században élt görög orvos, Hippokratész írásai váltak a görög és római orvostudomány alapjává. A római korban, persze már a görögöknél is, találkozunk kórházakkal, rendelőkkel.

DSC_4207A leletek mekkora része került Gorsiumban kiállításra?

Pompejiből több 100 000 tárgy ismert, ennek egy kis töredéke, pontosan 102 db  látható Gorsiumban.

Melyek a legkülönlegesebb leletek a kiállításban?

Önmagában véve mindegyik különleges, a számára legkülönlegesebbet válassza ki maga a látogató!

„Ez csak egy cserépdarab!” avagy kerámiák régész szemmel

 

Szinte korszaktól függetlenül a feltárások alatt előkerülő leletanyagok túlnyomó többségét a különféle kerámiák alkotják, egy nagyobb méretű ásatás alkalmával akár több ezer töredék is napvilágot láthat. Hogyan képes a régész meghatározni egy „cseréptöredéket”?

kupac

A legkézenfekvőbb és legegyszerűbb módja a kerámiák azonosításának az optikai jegyek alapján történő megfigyelés, mely során a kutató az anyag minőségét, a készítési technikát, valamint az edény díszítését vizsgálja meg. Maga az agyag, az agyag minőségének javítására szolgáló adalékanyagok, ún. soványító anyagok (pl. apró kavicsok, pelyva, grafit, stb. ), továbbá a készítéstechnológia (kézzel formált, lassú vagy gyors korongolt, formatállal készült) is utalhat egy-egy időszakra vagy kultúrára. Ehhez hasonlóan, a különféle formatípusokban és azokon feltűnő díszítésmódokban a régész képes egy-egy régészeti kultúra vagy korszak sajátosságait felismerni.

5.kep

Egy 4000 éves középső bronzkori vajkészítő edény kerámiatöredékei, melyek Székesfehérvár nyugati határában kerültek elő.

 

Egy másik fontos kérdés, hogy mihez kezd a régész/a kutatás e sok esetben mellőzött tárgytípussal? Elsőre talán furcsának tűnhet, de olykor egy parányi edénytöredék is elegendő információval szolgálhat a lelőhely korának meghatározásához, továbbá fontos következtetések levonását teszi lehetővé az ott élő népcsoport életmódjára vonatkozóan.

6.kép

A restaurálás során az összeillő töredékeket elkezdik összeragasztani, három dimenziós puzzleként rakva ki az egykori edényt. A vajkészítő összes darabja a feltárás során nem került elő, a hiányzó részek – ahol a többi eredeti töredék alapján ki lehetett következtetni az edény eredeti alakját – a restaurátor kipótolja.

 

A régészeti kerámiakutatás összetettségét és problematikáját jelzi,  hogy az ezen tárgycsoporttal foglalkozó szakemberek sokszor nem csupán korszakra, hanem ezen belül akár egy-egy kerámiatípusra specializálódnak és kutatásaik során megpróbálnak minél több és pontosabb információkhoz jutni a típus gyártására, elterjedésére, kereskedelmére, kapcsolatrendszerére vonatkozóan, melyek segítségével könnyebben felvázolható a történeti korok egyes népeinek/népcsoportjainak életmenete és szokásai.

 

Írta: Kiss Alexandra

Mesélő tárgyak – A tabajdi faragószék

faragoszekk

A tabajdi faragó szék (1915)

 

A faragószék vagy vonószék a faragás segédeszköze volt, a munkadarab befogására, beszorítására szolgált. Csaknem minden olyan háznál használták, ahol ügyes  kezű, fúró-faragó ember élt.

Az eszköz a középkorban alakult ki, s a faiparban Európa-szerte használták a XVIII. századig, a modern gyalupad elterjedéséig. A faragószék alsó része támlátlan, becsapolt lábú pad, ennek egyik végéhez csatlakozik a faragandó darabot tartó emelvény és
az azt rögzítő fej. A fejet a vele összeköttetésben lévő lábító segítségével tartotta szorosan a padon lovagló ülésben dolgozó faragó, akinek speciális szerszáma a kétnyelű kés vagy vonókés volt.

IMG_1423.JPG

A faragószék használata

A faragószék neve megőrződött egyik visszaolvasó típusú tréfás gyermekdalunkban.
A faragószék nótájáról Jókai Mór is megemlékezett a Mire megvénülünk című regényében. A dal lényeges eleme, hogy versszakonként mindig új sorral bővül és ezeket a gyarapodás fordított sorrendjében dalolták el. A nóta refrénje is mindig visszatér:
Oh be szép, jaj be szép ez a derék faragószék!”

Valóban, a faragószékek megmaradt példányait szépen, igényesen készítették el.
Ilyen különleges festett, faragott munkaeszköz a múzeum Országzászló téri  néprajzi  állandó kiállításában látható példány is.  Felirata szerint 1915-ben készült Tabajdon, készítője és használója Kiss Ernő volt. A zöldre festett ülőpad egyik vége satuban, másik vége bajuszos, körszakállas huszárfejben végződik. A fej a lábítóban sarkantyús, koronás címeres, tulipános csizmában folytatódik. A parasztbarokk sajátos jegyét,
az oroszlánábrázolást ugyancsak megtaláljuk az alapvetően magyaros, hazafias jelképeket hordozó munkaeszköz díszítései között.

tabajdi-oroszlan

Oroszlán ábrázolás a műtárgyon

A tabajdi faragószék külön érdekessége, hogy cigarettázni is tud. A huszár szájnyílását úgy alakították ki, hogy élethűen elszívja a cigarettát.

IMG_1417

A festett huszárfej szájnyílása

Dr. Varró Ágnes

néprajzkutató

„Nagyesz, hiányzik egy gomb, nézz már valamit!” – interjú Jankovics Marcellal

Miért az okostelefon a sötét oldal megtestesítője? Mi köze a spenótos tésztának a magyar kultúrához? És hogyan jön a képbe a nagymama gombos doboza? Jankovics Marcell stábjával A DÖNTÉS c. kiállításon forgatott, mi pedig kifaggattuk a tárlathoz fűződő gondolatairól. 

Eddigi munkásságából jól látszik, hogy nagyon is szívügyének tekinti a magyar kultúra megőrzését, ami a kiállítás egyik fő üzenete. Most mire készül? 🙂

Van egy sorozatunk, aminek az a címe, hogy Magyar szentek és boldogok, ebből elkészült eddig hét 27 perces epizód, melyet a Duna televízió vasárnaponként ebéd után közvetített az uborkasalátára ráadásnak. Lement Szent Istvánról három, Szent Imréről és boldog Gizelláról egy-egy, lement egy Szent Erzsébet, ezenkívül pedig készült még kettő Szent Lászlóról. Most a szent királylányok és szent uralkodó nők egy-egy epizódján dolgozunk, akiket itt ugye a kápolnán belül lehet látni, és én annyira szeretem, amit a Győző csinál, ezért kihagyhatatlannak tartottam.

jankovicsmarcell3

Jankovics Marcell A DÖNTÉS c. kiállításon

Térjünk vissza egy kicsit a kiállítás üzenetéhez. Önnek széleskörű definíciója van a kultúráról. Ahogy a honlapján is kifejti, a kultúra nemcsak a művészetek és irodalom összessége. Mi még? Mi az, amit meg kellene őriznünk?

Egy Hofstätter nevezetű német mondta a 20-as években (Jan Assman: A kulturális emlékezet c. könyvében), hogy a kultúra nem más, mint egy társadalmi rendszer evidenciáinak összessége. Most ez a tragédia a kultúrával, hogy az evidenciák fogynak. Egy csomó dolog már nem evidens. Konkrét precedens volt rá a Horn-kormány idején, hogy a himnuszt újra akarták íratni. Rákosi idejében ő maga kérte meg Kodályt, hogy írjon egy új himnuszt. Tehát, hogyha nem evidens többé a himnusz, akkor óriási baj van. És ebben az országban részint a külső megszállás részint a belső hazaárulás következtében folyamatosan érezni a kultúra csonkítási törekvéseit. Ezek a nem-evidenciák.

Ha a kultúrát az egyén szintjére lebontva nézzük…?

Én ugye a kultúráról azt mondom, hogy az az én identitásom.  Abból tudom, hogy én ki vagyok, hogy van egy kultúrám, és nem tartozom a bunkó, műveletlen emberek közé. Tehát élem is a kultúrámat. Természetesen ebbe a hétköznapi kultúra számos eleme beletartozik: a történelem ismerete, az, hogy népdalokat tudok énekelni, hogy a barátaimmal hasonló gondolatokat ápolunk. Amikor nekem a hazafiságról kell beszélnem, mindig az a fő bajom, hogy túl szemérmes vagyok ahhoz, hogy erről populista módon beszéljek, mint ahogy a szónokok szoktak. Nyolc-tíz alkalommal kellett március 15-ei ünnepségen beszédet mondanom, és mindig gondot okozott. Én azt szeretném érzékeltetni, hogy “mi, akik itt együtt vagyunk, ti, akik eljöttetek erre az ünnepre és én, akinek beszélnie kell, mi ugyanazt gondoljuk. Hát akkor miről beszélünk?!” Ki kell találni, hogy hogyan lehet ezt úgy elmondani, hogy ne hasson pozőrségnek. De elérkezett a világ oda, hogy sajnos muszáj róla beszélni.

001_jankovicsm_grafikak_matyaskiraly-es-a-szekely-ember-leanya

Jankovics Marcell nemcsak rajzfilmrendező és művelődéstörténész, de könyvillusztrátor is. Ez például egyik illusztrációja a Mesék Mátyás királyról c. könyvhöz.

Ezt miből tapasztalja?

Készült egy rajzfilm a ’80-as években, a Macskássy Kati csinálta (Balázs Béla-díjas magyar filmrendező. A szerk.) Az a címe, hogy ünnepeljünk. Gyerekeknek kellett lerajzolnia és elmondania, hogy mit jelent nekik az ünnep.  Valami katyvasz volt a gyerekek agyában, összekavarodott bennük Petőfi Sándor április 4-ével meg József Attila öngyilkosságával. Teljes zűrzavar van. És ez még csak a történelem. Ehhez képest az, hogy hogyan viszonyul valaki a hétköznapi ünnepekhez, karácsony, születésnap… Nem kell tudatosan élni ezeket a dolgokat, de magától értetődő része kellene, hogy legyen az életünknek. És már nem az. Ezért kell egy kicsit többet foglalkozni ezzel. Ezért csinálok ilyen könyveket, a Győző ezért csinál ilyen sorozatokat, és ha őt megkérdezi ő nyilván másképp jutna el ugyanerre a gondolatra. Ő még a tetejében hagyományőrző lovaskatona is. Nem tudom, ismeri-e azt a portréfilmet, amit vele, mint akadémikussal készítettek, lovon jön és beszél. Szóval itt van egy férfiú, akiről nem gondolná az ember, hogy könnyen fejezi ki magát szóban, és úgy beszél lóháton, miközben lovagol, hogy nem okoz megértési problémát. Nem zötykölődik rajta, nem dadog, nem téveszt, nem mondja, hogy “bocsánat, újrakezdem”. Valószínűleg ő találta ki, hogy erre ő képes. 

Én nemrég voltam diák, és azt gondolom, hogy nem lehet csak a tanulókat okolni azért, hogy nem tiszta a fejekben egy-egy ünnep. Fontos, hogy hogyan tálalják…

Hát azon is múlik, hogy úgy tálalják. A nevelés nagyon fontos ebből a szempontból. Anyám, amikor nagyon szegények voltunk ’44-45-ben, a tésztába azért, hogy ne legyen olyan unalmas, spenótot meg paradicsomot is gyúrt. Tehát az asztalon ott volt a piros-fehér-zöld. Az ágyam felett ott volt Kossuth Lajosról egy kép családi okokból, meg mellette egy ezüstfeszület. (Jankovics Marcell nagyapja Kossuth Lajos unokaöccse volt. A szerk.) Én halálra untam gyerekkoromban, de mégis tudat alatt hatott. Van egy ellenállás az emberben az ellen, ahogy nevelik. De ugyanakkor ez a világ nekem tetszett.

jankovicsmarcell1

Jankovics Marcell és a stáb épp a kiállítást szemléli 🙂

Ha megnézi itt a képeket, felismerhetőek a mentegombok, milyen furcsa, hosszúkás, orsó alakjuk van. Egyszer mentem haza az iskolából, ’54-ben, apám börtönben volt,  én pedig nagyanyáméknál laktam, mert csak én kaptam Budapesten letelepedési engedélyt. Leszakadt egy gombom, és mondom „nagyesz, hiányzik egy gomb, nézz már valamit!” Megvan ma is az a gombos doboza. Kiborította, és keresgélt nekem egy olyat, ami emlékeztetett a leszakadtra. Találtam egy ilyen orsó alakú rézgombot köztük.  „Hát,” mondom, „ez micsoda? milyen furcsa gomb!” „Az a szépapád mentegombja”, válaszolta nagyanyám. A képe ott lógott a falon, most meg nálam lóg. Meszlényi Jenő, a szabadságharc ezredese volt, Kossuth Lajos sógora. Ebben a pillanatban nekem 150 évvel megnyúlt az emlékezetem. Hirtelen nem 14 éves voltam, hanem 164. És ez borzasztó fontos, mert az ember a jövőről csak fantáziálni tud, de a múltat megismerheti, és akkor az mind ő. Azzal gazdagabb és több lesz.

dsc_0950

Hosszúkás gombok Damjanich tábornok mentéjén

A kiállítás tematikája, hogy a jót állítja szembe a gonosszal, a magyar értékek és kultúra megőrzését a kultúrára ártalmas tényezőkkel. Ön szerint mik ezek? Mi testesíti meg a gonoszt ebből a szempontból?

A közöny, az érdektelenség. A gonosz alattomos dolog. A sógoromnak volt a születésnapi ebédje, és a két fiatal  – az egyik éppen most megy gimnáziumba a másik pedig harmincvalahány éves fiatal –  végig az okostelefonjukkal játszottak. Ez valami borzalmas. Az teljesen érthető, hogy a metrón valaki ezzel foglalkozik, mert nem akar szemkontaktust teremteni. Na de szerelmespárok vagy férj és feleség ülnek egy étteremben, csámcsognak és egyik kezükben a villa helyett ott az okostelefon. Ez mind elvisz. Mert az a tömegi kultúra elem, ami lejön az okostelefonon keresztül, az 99%-ban értéktelen.

jankovicsmarcellvendegkonyv

Jankovics Marcell a forgatás után írt a vendégkönyvbe is.

A Puskás-kiállítás margójára

Na, megismer?” állította meg a teremőrt egy látogató a Puskás-kiállításon, és az esküvői fotóra mutatott. A képen az ifjú pár mellett egy kisfiú látható, a kezében szorongat valamit.  Ő Kiss Gábor, a futball világklasszis keresztfia. Idén 71 éves.  Neki nehéz lett volna újat mutatni, inkább azért jött, hogy felelevenítse emlékeit keresztapjáról, aki azóta is egyik legnagyobb példaképe – édesapja mellett.

puskas-eskuvo003

Az esküvői kép. Az ifjú pár mellett balra Kiss Gábor, a koszorús fiú.

A vendégkönyvbe írt néhány sort, s nem bírtam megállni, hogy ne faggassam ki emlékeiről. Az esküvői kép kapcsán elárulta, mit szorongat a kezében:  „Mivel egy szem gyerek voltam, és az Öcsi szeme előtt nőttem fel, 1950 áprilisában ő és leendő felesége (Hunyadvári Erzsébet) ragaszkodtak hozzá, hogy, mint koszorúsfiú, vegyek részt az esküvőn. Úgyhogy a Csöre esküvői ruháját a kispesti katolikus templomban én fogtam az oltárig. Miután nagyon nem szerettem fényképezkedni, az Öcsi káromkodások közepette egy forintot adott a kesztyűs kezembe, hogy odaálljak a fotóra” – meséli.

Kérdésemre elmondta, hogy Puskás mindig ilyen szabadszájú volt, „de ő azok közé tartozott, akiknek ez jól állt. Az ő kispesti vagányságának ez szinte elengedhetetlen tartozéka volt. Ez neki olyan természetesen és spontán jött, mint amikor jó reggelt köszönünk egymásnak. Amikor kiment külföldre, előbb tanult meg idegen nyelven káromkodni, mint írni-olvasni.”

kispest

Kispesti kölyökcsapat alul középen a kis Öcsi, hátul jobb szélen az edző, egyben a papa idősb Puskás Ferenc, tőle hárommal balra Bozsik Cucu. Forrás: puskas.com

Beszélgetésünkből kiderült, ezt a szokását külföldön sem vették rossz néven: őt így fogadta el a világ. Ez mutatta azt, hogy a Puskásnak nem volt Janus arca. Ő soha nem tett fel álarcot sem Görögországban, sem Ausztráliában, sem Dél-Amerikában.”

Ferenc Puskas

Puskás 1961-ben madridi gyerekeknek mutatja hogyan kell ballal dekázni. Fotó: Keystone/Hulton Archive/Getty Images

Puskás sokat emlegetett emberi viselkedése és magyarokkal való rokonszenve külföldön is megnyilvánult. „Amikor a húsüzemet megnyitotta Spanyolországban, tönkre is ment egy év alatt, mert elosztogatta a kolbászokat. Ha egy magyar jött, nem volt olyan, hogy ne csomagolt volna kolbászt, meg hurkát és más húsipari termékeket. Madridban volt egy taxivállalata is, hét autóval, és ha valaki egy magyar igazolványt felmutatott, ingyen elvitték a városon belül.”

002

Öcsi már a vágóhídon dolgozó édesapja mellett is megtanulta értékelni a szép és finom húsokat. Forrás: Szöllősi György Puskás c. könyve

Mint mondta, a futballvilágklasszis nem felejtette el, honnan jött, Spanyolországban is magyar cipőkben focizott: „a Kispestnek és a Honvédnak volt egy szertárosa, Nikola János, aki cipészmester volt. A Puskás már a Real Madrid játékosa volt, és még mindig azokat a cipőket használta, amiket Jani bácsi fekete borjúboxból készített. A kezemben volt a kaptafája. Őt nem érdekelte sem az Adidas, sem a Nike.”

puskas_pele001_pilv

Puskás Pelével, a későbbi háromszoros világbajnok brazil labdarúgóval. Forrás: puskas.com

A rokoni szálaknak és édesapjával való szoros barátságnak köszönhetően „Öcsi” gyakran megfordult Kisséknél (Kiss Gábor édesanyja és Puskás Ferenc unokatestvérek. Édesapjával Kiss Mihállyal pedig együtt rúgták a bőrt a Kispestben. a szerk.):  „a Puskásnak volt egy szokása: amikor a futball mérkőzésnek vége volt, akkor nem a bíró vitte el a labdát, hanem ő, és mindig hazahozta. Így az 1950-es évek elején volt, hogy 33 olyan futball labdám volt, amivel csak egyszer játszottak. „Volt olyan futball labdám, amit aláíratott az egész osztrák válogatottal. Képzelje el, ha ez a labda meglenne, ma mit érne!

Puskás Ferenc

Puskás idehaza a Honvéd, külföldön a Real Madrid kiváló csatára volt. Fotó: MTI

S hogy mihez kezdett a kis keresztfiú annyi labdával?

Amikor Puskás hazahozott egy újabb labdát, engem már többen vártak vele. A gumilabda akkor kuriózumnak számított. Elhasználtuk a grundon.”

Kiss Gábor büszkén mesélte, volt olyan, hogy Puskás edzés után nem hazament, hanem először hozzájuk. „Imádta a diót. Volt egy rekamiénk, aminek fakarfája volt, azon törte ököllel. Képes volt fél kiló diót egy ültében megtörni edzés után. Meg hát olyan szilvásgombócot senki nem csinált, mint az én nagymamám. Az Öcsi ezért is jött, mert ő meg beles volt.”

004

Mindig rágcsált valamit. Ezen a görög meccsen például szotyolát. Forrás: Szöllősi György: Puskás c. könyve.

S hogy milyen hatással van az emberre, ha Puskás Ferenc a keresztapja?

Noha a Puskás által elért eredmények 10 embernek is elegendőek lennének, emberi oldala sokkalta felülmúlta sportteljesítményét, hangsúlyozta Kiss Gábor. De a villámlábú és eszű csatárzseni által elért sporteredmények mégiscsak hatottak rá:. „Én nem tudtam veszteni. Nekem egy második hely vagy az iskolában egy négyes osztályzat tragédia volt”, emlékszik vissza.

Nos, ha ez a legrosszabb, ami történhet velünk, ilyen keresztapát mi is szeretnénk magunknak 😉

puskaskeresztfia-tel

Kiss Gábor írása a Puskás Ferenc 10 c. kiállításunk vendégkönyvébe.

 

Írta: Unger Ágnes