Mintázatok az anyaságra – babaszobák lakóitól
Auer Erzsébet lányával, Moskovszky Évával. 1942. (A felvétel készítője ismeretlen, forrás: Hetedhét Játékmúzeum)
A Hetedhét Játékmúzeumban őrzött páratlan játékgyűjteményt anya és lánya: Auer Erzsébet és Moskovszky Éva hozták létre, összesen kilenc évtized alatt. Gyűjteményük a kultúrtörténeti értékek iránti elköteleződés egyedülálló megnyilvánulása, kapcsolatuk pedig az anya-gyermek viszony csodálatra méltó példája. Életüket végig kísérte a miniatűr tárgyak szeretete és megbecsülése, amely közös gyűjtőszenvedélyük kiindulópontja volt. A gyűjtemény számos művészettörténeti ritkaságot és számtalan játéktárgyat vonultat fel, miközben sajátos módon reflektál annak a korszaknak az életmódjára, amelyben a tárgyak megszülettek. A rendkívüli ízléssel, magas műveltséggel és szubjektív játéktevékenységgel összeállított babaszobák miniatűr tükrei a felnőtt társadalomnak, és benne a játékbabák elmúlt századok miniatűr anyáit és gyermekeit reprezentálják.
Vajon mit őriznek, és mit mutatnak meg ezek a babaszobák felmenőink anyaságról alkotott felfogásából? A gondosan felöltöztetett porcelánbabák mesélhetnek-e nekünk a 19. század anyáinak életéről, mentalitásáról, gyermekeikhez fűződő viszonyáról?
A 18. század óta lassan, a modern polgári család megszületésével párhuzamosan formálódott és bontakozott ki mai anyaképünk, mely a 21. században tovább alakult, és napjainkra bensőséges anya-gyermek kapcsolatot feltételező, a gyermek jövőjére alapvető hatással bíró, de már nem csak természetes, hanem választható (szuper)anya-felfogássá vált.
Klotild asszony és gyermekei. Babaszoba a Moskovszky-gyűjteményben (Fotó: Kiss László, 2012. Hetedhét Játékmúzeum)
Évszázadokkal ezelőtt még a legfőbb életfeladatot jelentette az anyaság egy nő számára, annyi gyermekkel, amennyit szülni képes. Mivel természetes szerep volt, nem kellett rá a lányokat tudatosan felkészíteni.
Jozefin asszony és kislánya, Bella. Babaszoba a Moskovszky-gyűjteményben (Fotó: Kiss László, 2012. Hetedhét Játékmúzeum)
A 19. századi polgárság értékrendje szerint felkészülni a társasági életben való érvényesülésre kellett (megfelelő zene- és tánctudással, műveltséggel, illemtudással, szorgalommal). Az úri családokban a kislányok nevelése elsősorban a külsőségekre koncentrált. Az anyák arra törekedtek, hogy lánygyermekükből a család társadalmi rangját feljebb emelő, vagy legalább megtartó felelősségteljes nő váljon. Olyan, aki házias, de tanult, férjének legodaadóbb munkatársa és legkellemesebb felvidító társasága. Az öltözködésben takarékos, mégis tetszetős, a háztartásban találékony, de nem pazarló. És evidens, hogy mindemellett édesanya.
Varró édesanya és kislánya. Babaszoba a Moskovszky-gyűjteményben. (Fotó: Kiss László, 2012. Hetedhét Játékmúzeum)
A Moskovszky-gyűjtemény babalakói közül, édesanyja felügyelete mellett valószínűleg ilyen hölgy válhatott Bellából, a cicával játszó kislány babából, és a korán házimunkára szoktatott vasaló gyermekből is.
Ilma baba és „csecsemője”. Babaszoba a Moskovszky-gyűjteményben (Fotó: Kiss László, 2012. Hetedhét Játékmúzeum)
Az 1840-es évekből származó Ilma baba felnőtt hölgyet ábrázol. Mivel kisméretű, és a teste hajlékony kecskebőrből készült, a kislányok (illetve a gyűjtők) kedvükre öltöztethették délutáni vagy estélyi ruhába, de adhattak neki anyaszerepet is, csecsemő babával a kezében. Csakhogy ebben az időben ritkán készültek csecsemő babák, mert a felnőtt társadalom nem a kisbabák ringatását akarta megtanítani a babajátékon keresztül a lánygyermekeknek. Ilma baba kezében az 1800-as évek elejéről származó csecsemőbaba kissé félrevezető, és inkább a kislányokban meglévő természetes anyaösztön megnyilvánulását jelzi, mert a baba alakja a pólya nélkül karcsú hölgyet mintáz, tehát eredetileg nem csecsemőbabának készítették.
Ilma baba „csecsemője” pólya nélkül. Moskovszky-gyűjtemény (Fotó: Kiss László, 2012. Hetedhét Játékmúzeum)
A 19. század végén készült fotográfiákon sem látunk csecsemő formájú babákat, de azt láthatjuk, hogy a kislányok a természetes anyaszerepnek engedelmeskedve gond nélkül elképzelték csecsemőnek a női ruhába öltöztetett felnőtt vagy gyermek babákat. Olykor babakocsiba fektették és cumisüveggel etették őket ösztönösen, játékból.
Babáját etető kislány. Németország, 1900 körül (forrás: http://www.flicr.com)
Ágyban fekvő kismama és gyermekei. Babaszoba a Moskovszky-gyűjteményben. (Fotó: Kiss László, 2012. Hetedhét Játékmúzeum)
Az ágyban fekvő kismama negyedik gyermekével fekszik gyermekágyban. Három apró gyermekét dajka felügyeli. A 19. században a kisgyermekek gondozását, ápolását a középosztálybeli családok fizetett alkalmazottakra bízták. A nők még a század végén is tömegesen alkalmaztak csecsemőjük mellé szoptatós dajkát. A dajka, a pesztonka, vagy a nevelőnő sokszor közelebb állt érzelmileg a gyermekhez, mint a saját szülei. Egy kislány, ha a babáját ringatta, a dajkát utánozta, de a társadalom nem a dajka szerepét várta el tőle.
A bensőséges érzelmi viszonynak többféle gátja volt anyák és gyermekeik között. Az alacsonyabb társadalmi rétegeknél a munka szükségszerűsége, a jómódú családoknál pedig a személyzet választotta el egymástól érzelmileg az anyát és gyermekét. Valamint a sok gyermek miatt minden anyát lekötött a terhesség-szülés-gyermekágy évekig tartó körforgása.
A gyermekhez fűződő érzelmi viszonyt a 19. század közepén még nagymértékben befolyásolhatta az a tény is, hogy a szülés a nő számára élet-halál kérdése volt. A császármetszést legfeljebb úgy tudták kivitelezni, hogy vagy az anya, vagy a gyermek maradt életben. Csak a századfordulóra kezdett javulni a gyermekek (és az anyák) életben maradási esélye, és ez nyilvánvaló, hogy mentálisan erősítette a szülésről és az anyaságról való pozitív gondolkodást.
Ugyanakkor a 19. század végére csökkent a születések száma, az anyák pedig a szülést követően egyre több időt és figyelmet fordítottak gyermekükre. A gyermek a kisebb létszámú polgári család középpontjába került. Több idő, több energia jutott rá, és a gondozásának tárgyi feltételei is egyre inkább rendelkezésre álltak.
Goebel csecsemőbabák az 1920-as évekből. Babaszoba a Moskovszky-gyűjteményben. (Fotó: Kiss László, 2012. Hetedhét Játékmúzeum)
Az 1910-es évekre a gyermekek száma a polgári családokban már nem volt több egy-kettőnél. Gondozásuk egyre inkább tudatos tevékenységgé és vágyott szereppé alakult, amely a játékbabával (ekkor már csecsemőbabával) játszó kislányok számára is követendő mintává vált. A bensőséges érzelmekkel telített anyaszerepet, mint jellegzetes polgári mentalitást a 19. század végére általános társadalmi normaként és közérzületként fogadta el a társadalom.
Édesmama és gyermekei. Babaszoba a Moskovszky-gyűjteményben. (Fotó: Kiss László, 2012. Hetedhét Játékmúzeum)
Egy nap a babaházban című könyvében Moskovszky Éva egy 20. század eleji polgári (baba)családról mesél. Édesmama és három gyermeke üli körül az ünnepi asztalt. A többi gyermek nem a családhoz tartozik, hanem a születésnapi uzsonnára érkezett. A családfő üzleti úton van éppen, csak pár nap múlva tér haza. A történetben az ünnepség után családi fotóalbum kerül elő, melyben a babahölgyek nagy része régimódi, távolságtartó anya, nagynéni vagy nagymama. Uszályos ruhában járnak, csipkekesztyűt hordanak, és a dadát finomkodva „nörsz”-nek mondják. De a könyv lapjain és a Moskovszky-gyűjtemény babaszobáiból mindannyian azt üzenik, hogy a család felnevelő, megtartó, elengedő, generációkat összekötő, biztonságot adó létének alapköve minden korban az anya. Ő értékeink forrása, jellemünk formálója, jövőnk biztosítéka a jelenben és a jövőben is.
–Dr. Nagy Veronika–
muzeológus
Források:
Deáky Zita – Krász Lilla: Minden dolgok kezdete. A születés kultúrtörténete Magyarországon (XVI–XX. század). Budapest, 2005.
Fónagy Zoltán: „A szelíd, okos lélek” – Fény- és árnyképek az anyaság történetéből. https://mindennapoktortenete.blog.hu/2014/05/04/anyasag_tortenete (utolsó letöltés: 2020.04.27.)
Gyáni Gábor: „Most már abba is bele tanultam” – Az anyaság mint társadalmi szerep egy napló tükrében. https://mindennapoktortenete.blog.hu/2015/02/24/anyasag_tarsadalminem_naplo (utolsó letöltés: 2020.04.27.)
Moskovszky Éva: Egy nap a babaházban. Budapest, 1985.
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860–1914). Budapest, 2016
SZIKM blog 