A Szent István Király Múzeum gazdag képzőművészeti gyűjteményében kerestünk vidám, tavaszi képet, hogy magunkat és olvasóinkat is vidítani igyekezzünk. Radák Eszter: Eszti körkép című művét alkalmasnak találtuk a feladatra.
Radák Eszter: Eszti körkép, 2003 (részlet) Fotó: Deák Balázs
Radák Eszter (1971) Eszti körkép / Eszti’s Panorama (Can’t see any Ancient Hungarians),
2003 farost, olaj, 100×800 cm (8 darab 100×100 cm), ltsz.: 2006.2.1-8.
Vásárlás a Képző- és Iparművészeti Lektorátus pályázati forrásából
fotó: Deák Balázs
Bár most is csak fotókon, reprodukciók segítségével tudjuk bemutatni, de így van ez máskor, általában is; hiszen a mű az alkotó 2005-ben az Országzászló téri épületében megrendezett kiállítása (2005. április 23. – június 11.) óta kétszer kerülhetett közönség elé: 2012-benSzékesfehérváron, a Csók István Képtárban (Új szerzemények (2003-2012) Szent István Király Múzeum kortárs képzőművészeti gyűjteményében 2012. június 16. – szeptember 15.) és 2017-ben Szolnokon, a Damjanich Múzeum Galériájában (Magán/közgyűjtemény. Válogatás Szolnoknak a Szent István Király Múzeum gyűjteményéből, Szolnoki Galéria, 2017. január 19. – március 19.)
Radák Eszter alkotása a Szolnoki Képtárban 2017-ben (fotó: Szűcs Erzsébet)
Radák Eszter a mai magyar kortárs festőművészet egyik legszellemesebb, legtanultabb és
legsikeresebb alkotója. Felső- és még felsőbb fokú (mester és DLA) végzettségei vannak a
festészet területén (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest és Janus Pannonius
Tudományegyetem, Pécs), egyetemi diplomája vizuális nevelés és intermédia szakon (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest), és bölcsész diplomája az ELTE esztétika szakán. Jelenleg ő a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora.
Radák Eszter és Szűcs Erzsébet 2005-ben, a művész kiállításának megnyitásán. fotó: SZIKM Adattár
Harminc éve fest, ez alatt körülbelül négyszáz kép került ki keze alól, ebből az eddig
legnagyobb (legalábbis hosszában) a mi intézményünké. Bármennyire is vonzó a mű címadásával kezdeni, először nézzük meg, mit látunk a képen! Ez egy tájkép. Témája: egy vidéki, kerítéssel körülvett, szépen rendezett udvar, amelyet a tornácon fotelben ülő fiatal hölgy (feltehetően a tulajdonos) kávézás közben szemlél. A képen mindent kizáróan gyönyörű virágzós tavasz van. „A 21. században művészettörténetileg érvényes tájképet festeni borzasztó nehéz.” (Alinda – Radák Eszter, 2017. április 28., a felvétel hosszúsága: 41perc 48 másodperc)
A művészetben iszonyú jónak kell lenni, és rettenetesen kell küzdeni. Alkati kérdés, hogy ez kire miként hat. Van, akit ez ösztönöz, másban szorongást kelt” – nyilatkozta 2005-ben
Székesfehérváron a festő. (Gábor Gina: Melyiket vigyem haza? Fejér Megyei Hírlap, 2005.
május 21. (50. évfolyam, 117. szám) Egy másik interjúban (Veiszer Alinda, 2017) a festő arra is felhívta figyelmünket, hogy „tájképet látni tanult folyamat”.Ha már ma mindenütt távoktatás van, tanuljunk mi is: Nézzük meg együtt!!!Nézzük mitől szerethetjük, jobban megismerve akár rajonghatunk ezért a képért: Elsőként – még a témánál is előbb – a színek ragadnak meg: a narancsok, a kékek, a pirosak, a sárgák, a rózsaszínek, zöldek. Fergeteges vidám hangulatot, vitalitást adnak a tájnak. Ezeket a színeket mind Radák Eszter állítja elő. Soha nem használ gyárilag, a tubusból kikerülő „nyers”, úgynevezett alapszínt. Saját palettája alakításához számtalan korábbi és mai festő színtanát, színeit tanulmányozta éveken át. (Gedő Ilka, Czimra Gyula, David Hockney elméleti munkáira és gyakorlatára gondoljunk). A színek dinamikát, rendezett struktúrát adnak a képnek.
Ide tartozhat a kép textúrája, felülete. Az olajfesték felviteléhez nem, vagy talán nagyon ritkán használ ecsetet. Szabad kézzel, ujjal, hétköznapi eszközökkel hordja fel a festéket. Közelről, a kiállító-teremeben általános távolságból szemlélve élvezhetjük a felület változatosságát, gusztusos plaszticitását. Itt néhány részletfotóval segíthetünk.
Részletek a festményből, fotó: Deák Balázs
Másodikként a kompozíció: látszólag nincs kiemelt főtéma, elterülő udvar unalmasnak tűnő, jelentéktelennek mondható részletek sokaságával: a veteményeskert rendezett sorai, kerítés, kapu, házfalak, még inkább a háztetők, távolban hegyek kicsi kilátszó ormai. A kompozíció központi eleme egy combtól lefelé megmutatott kékharisnyás láb, amely minden bizonnyal a „mesélőhöz”, a festőhöz tartozik. Beszédes részlet ez, mi mindent elgondolhatunk általa: az egymáson keresztbe tett lábakhoz tartozó figura nemét, korát, városi identitását; rózsaszín cipője kapcsán kötődését a divathoz; tartása alapján lazaságát, otthonosságát a környezetben. Így válik ez a középre elhelyezett elem a kép meséjének, történésének meghatározó részletévé. Hiszen magunkat kell ebbe a helyzetbe – e trükkel, szelíden kényszerítve – belehelyezni. Mi ülünk tehát az abrosszal megterített asztal mellett a tornácon a fotelben, a szépen megmunkált kertet, a virágzó fákat, a szomszédos házakat, a távoli hegyeket szemlélve, körbetekintve. Hogy ez a részlet, a láb mégis kiemelődjék, hangsúlyt kapjon, a kerítés és a láb vonala által határolt területet egybefogja a vonalak segítségével. Ebben a játékban a szín is segít: a harisnyára „felvett” lábszárvédő zöldje is közrejátszik. A játék, a csavar, a nyugtalanság becsempészése ennek a finom kényszerített körbetekintésnek köszönhető, hiszen folyton forgatni kell a fejünket ahhoz, hogy az egészet lássuk, és sosem látjuk egyszerre. Aki kicsit is ismerősen mozog a saját vidéki otthon nyugalmában, az tudhatja milyen pillanatnyi lehet itt a nyugalom. A sok teendő folyton szólít, a természet működése folyton új tennivalót produkál. Ahogy más képein: Radák most is játszik a perspektívával, ehhez persze ebben a képben kitalált, kikísérletezett egy szokatlan formátumú arány is társul. A kép témája kapcsán – követve a festő 2003 utáni munkásságát – megállapíthatjuk, hogy a belső épített zárt, vagy félig zárt térből kitekintő tájképek azóta is kedvenc, nagy kihívást hordozó témái festészetének. Az enterior és exterior egy képben való összefogása sikeres sorozatot alkot munkásságában.
A színek és felület, a műfaj és téma után nézzük a harmadik dolgot: a mű címét!
A festő elmondása szerint a műveinek címadása leggyakrabban az alkotás utolsó fázisa. Célja, feladata, hogy a nézőt ne hagyja békén, mindenképpen felszólítsa az együttműködésre. Mondhatjuk sikerrel teszi ezt is! A szellemes, humoros, ironikus, önironikus címadásaiért is sokan szeretik. Ez az Eszti körkép esetén (is) briliáns.
Aki kicsit is tájékozott a magyar történelemben, művészetben, azonnal Feszty Árpád
Magyarok bejövetele című alkotására asszociál. A Feszty körképként emlegetett mű 1894-ben készült el, mérete felületét tekintve kétszázhuszonötszöröse az Eszti körképnek. A privát és a történelmi téma persze indokolja az arányokat.
A festő, hogy ezt az elsőre csak magyar befogadók számára feltűnő párhuzamot
kikényszerítse másoktól is: angol címet is adott munkájának, melynek fordítása: „Nem látom az Ősmagyarokat”. Az, hogy ez a címadás mely évtizedekben milyen gondolattársításokat hoz még, mind hozzájárulhat a mű befogadástörténetéhez.
Higgyük el azt a közhelyként használt mondást: „abba a művészetbe, amit hiánytalanul meg lehet magyarázni és könnyen el lehet mesélni, nem is érdemes fáradságot belefektetni.”, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ha elmeséljük, amit tudunk, gondolunk, ne kerülnénk közelebb a megértéshez.
Mi most csak bízunk benne, hogy egyszer lesz olyan kiállítóterem Székesfehérváron, ahol a közönség múzeumunk sok más jó kortárs művével együtt láthatja majd ezt a nem mindennapi művet, hogy maga is (akár jobban) megbizonyosodjon szerethetőségéről!
Szűcs Erzsébet művészettörténész
Felhasznált cikkek, interjúk:
Révész Emese: Kezdetben volt a kert / Radák Eszter További felhasznált írások, cikkek, interjúk képei elé, Radák Eszter kiállítási katalógus, Székesfehérvár 2005 (Szent István Király Múzeum közleményei D sorozat 297.szám)
Kovalovszky Márta: Radák Eszter 1971, Kovalovszky Márta: A modern magyar festészet
remekei, Corvina Kiadó, Budapest, 2005, 220–221. o.
SZIKM blog 