A tavasz illetve az új vegetációs időszak kezdetének megünneplésére kultúrától függetlenül találunk példákat. Az alábbi írásomban saját, Volga-vidéki finnugor nyelvű népek körében végzett gyűjtéseimből szemezgetek.
Komi-permják áldozati szalagok májusban egy szent forrás mellett. A fákra kötözött szalagok a víz istenének hagyott ajándékok.
Fotó: Paréj Gabriella, Gavrilov, Komi-Permják Autonóm Terület – Permi Körzet, 2012.
Az iparosodás előtt álló társadalmakat alapvetően másfajta gondolkodásmód, világkép jellemzi, mint a polgárosodott, iparosodott társadalmakét. Ez a másság – többek között – a környező világ, a megélhetésükre ható tényezők befolyásolása az ünnepekhez, jeles napokhoz kapcsolódó szokáscselekvésekben, “varázslásban” nyilvánult meg. Ezek a szokáscselekvések alapvetően a baj elhárítását, az egészség és a termékenység biztosítását és a terményért/zsákmányért való hálaadást célozták, illetve bizonyos jelekből ezeken a napokon, időszakokban próbálták a várható sikert megjósolni.
Ha a magyar népszokásokhoz, jeles napokhoz fűződő hiedelmekre gondolunk, ugyanezt a gondolkodásmódot érjük tetten. Hogy a legismertebbeket említsük, ilyen a húsvéti korbácsolás, locsolás, több jeles naphoz kapcsolódó hajnali mosdás, a karácsonyi asztal alá ültetett kotlós, a farsangi kormozás, jóslatok Luca napon vetett búzából, liba mellcsontjából, hagymából, és még a végtelenségig sorolhatnánk a példákat.
Megfigyelhető ez a Volga-vidéki finnugor népek körében is. E népek körébe tartoznak a moksák és az erzák (összefoglaló néven mordvinok), marik (oroszul: cseremiszek), udmurtok (votjákok), komik (zürjének), komi-permjákok. A mezőgazdasági termeléssel, állattartással foglalkozó népek között a komik egy része jelent kivételt, mivel az északi komi közösségek hagyományosan nomadizáló rénszarvastartással foglalkoztak.
Az év négy ciklusra oszlott, amely követte a vegetáció, az állatok ritmusának változásait. A téli napéjegyenlőséghez tartozó időszakban a gonoszűzés, a várható terméssel, a szaporulattal és az egészséggel kapcsolatos jóslások álltak. A tavaszi napforduló idejét a tél, a sötétség elűzése, a természet erőinek ébresztése, a nyári napfordulót övező időszakot a termés és a szaporulat biztosítása, míg az őszi napéjegyenlőség idejét a hálaadás jellemzi.
A képen a szent liget látható. A falun kívül, a szántóföld közepén egy nyírfaliget.
Fotó: Paréj Gabriella, Kipcsak, Permi Körzet, 2012.
Egy áldozati szertartás a buji udmurtoknál a szent ligetben. A szent ligetbe csak felnőtt férfiak léphetnek be, akiknek számos viselkedési szabályt be kell tartaniuk, hogy ne haragítsák magukra az isteneket. A nyírfa az udmurtoknál a legfőbb istené, Inmaré, az égistené. Inmár állata a fehér kosbárány vagy fehér ló. Az áldozati étel: bárányból és kölesből főzött kása, kenyér, vaj. Az állat belső szervei, szíve, mája, a feje, és a lábak a bőrrel együtt az istené, ezeket elássák.
Fotó: Paréj Gabriella, Kipcsak, Permi Körzet, 2012.
A tavaszi ünnepek sorában az első rügyek megjelenése, illetve a mezőgazdasági munkák megkezdése, a szántás, vetés határozta meg a szokásokat. Az udmurtoknál guzsdornak hívott fű/friss hajtás ünnepe, a Volga-vidéken általánosnak mondható eke-ünnepek (vagyis az első szántáshoz kapcsolódó ünnep, mariknál aga-pajrem, udmurtoknál akashka vagy geri potton, illetve a vetés befejezését követő áldozati szertartások, amelyeket jellemzően az időjárást befolyásoló isteneknek (víz, mennydörgés, nap) mutattak be és amelyekhez kapcsolódott valami lóval végzett tevékenység, általában a lovaglás, és áldozati szertartás.
A ló a Nap szimbóluma volt, ezért a tavaszi munkák sorában kiemelt szerepet kap, hiszen a nap melegétől függött a munkavégzés és a termés. A kultikus lovaglásnak ezért termékenységvarázsló szerepe volt.
A pünkösddel összemosódó vetést követő ünnep egy permják faluban. A pap megáldja a vizet, amelyen áthajtják a lovakat is, és az emberek is megmosakodnak.
Fotó: Paréj Gabriella, Gavrilov, Komi-Permják Autonóm Terület – Permi Körzet, 2012.
A szent liget lehetett egy falutól távolabb lévő fás liget vagy a faluban, falu mellett egy kerítéssel körbevett terület, ahol az áldozati szertartást bemutatták. Attól függően, hogy melyik istennek szólt áldozat, választották ki az áldozati állat fajtáját, színét. Az időjárást befolyásoló istenek általában fehér állatokat kaptak, libát, kosbárányt, kecskét, ökröt vagy akár lovat is. Az áldozati állat belső szervei, különösen a szíve és a mája, valamint a fej és lábak a bőrrel együtt az istent illették meg. A húsát megfőzték, kását főztek belőle, amelyet aztán elosztottak a közösség tagjai között. Jellegzetes áldozati ételek a kenyér vajjal, sóval, esetleg mézzel, lepényszerű ételek, hallal töltött kenyér.
Pünkösdi körmenet ikonokkal. A körmenet a faluban található szent ligetnél ér véget, amelyben jól megfér egymással a kereszt és a nyírfák.
Fotó: Paréj Gabriella, Gavrilov, Komi-Permják Autonóm Terület – Permi Körzet, 2012.
A papi áldás és a közös ima után a szentelt ételeket együtt fogyasztják el. Fotó: Paréj Gabriella, Gavrilov, Komi-Permják Autonóm Terület – Permi Körzet, 2012.
A vetésünnep a kereszténység hatására több-kevesebb mértékben összemosódott a pünkösddel (oroszul Trojca). A vallási szinkretizmus, vagyis a keresztény és a térítések előtt animista hitvilág elemeinek egymásra rétegződése az idők folyamán mindegyik népcsoport esetében megfigyelhető, és szinte valamennyi ünnepre kiterjed.
A húsvét utáni hetedik csütörtökön az elhunyt rokonoknak és az ősöknek mutattak be áldozatot. Általános hit volt, hogy az elhunytak és az ősök egyfajta közvetítőként működnek az emberek és az istenek között, ezért imádkoztak az ősökhöz, és a segítségüket, közbenjárásukat kérték illetve megvendégelték őket. Az áldozati étel ebben az esetben is kenyér vajjal, sóval, lepény, kása és valamilyen alkohol. Az áldozati ételt a kemencében elégetik, de a temetőbe, a sírra is tesznek, ott “együtt étkeznek”.
A temetőbe mindig ételt és italt visznek magukkal, amelyet a sírok között elhelyezett asztaloknál és padokon ülve, “együtt” fogyasztanak el az elhunyt családtagokkal, ősökkel.
Fotó: Paréj Gabriella, Gavrilov, Komi-Permják Autonóm Terület – Permi Körzet, 2012.
Ez a halottakról, ősökről való megemlékezés ma is fontos része a családi összejöveteleknek. Bármilyen alkalomból gyűlik össze a család, külön pohárba-tányéron félreteszik az elhunytaknak, ősöknek járó részt is. Az egyéb ünnepi alkalmak tekintetében nagy a változatosság. Vannak területek, ahol a pravoszláv keresztény gyakorlat szinte teljesen átvette a hagyományos szertartások helyét, míg máshol egyre inkább fesztiváljelleget öltve él tovább. A Permi Körzetben diaszpóraként élő buji udmurtok, azon kevés közösségek közé tartoznak, ahol az állatáldozat szokása fennmaradt és nem lett (egyelőre) turistalátványosság.
–Paréj Gabriella–
SZIKM blog 