„Évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében”
Az idézet Herman Ottó magyar tudóstól származik, aki természettudományos munkássága mellett a magyarság hagyományait is kutatta. Az első ilyen alkalmat Chernel István, a híres ornitológus szervezte meg 1902-ben Kőszegen. Az ünnep 1906-ban vált hivatalossá Herman Ottó közreműködésével, amikor gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletben írta elő a madarak és fák napjának megszervezését minden iskola számára. Egy 1994-es miniszteri rendelet pedig május 10-ét jelölte meg a jeles nap dátumának.
Fának olyan évelő, fás szárú növényeket nevezünk, amelyek felálló, egy vagy több törzsű, koronás növények. Egy gyakori definíció szerint a fa olyan fás szárú növény, melynek egyértelmű csúcsdominanciával rendelkező központi hajtásából (törzséből) nőnek ki a fő ágai, a talaj szintje felett. Magasba törő, vastagságában tovább fejlődő törzse van, és a tér minél hasznosabb kitöltésére törekvő koronája. A fás növények egyes típusai nem különülnek el élesen egymástól. Sok faj, mint cserje és mint fa is előfordul.
A többi növényhez képest a fák hosszú ideig élnek, egyes példányok többezer éves kort is megérhetnek, és eközben akár 115 méteres magasra is megnőnek. Ők az élővilág leghosszabb ideig élő teremtményei. Magyarországon valamivel több mint 100 fajuk honos.
A fák fontos szerepet játszanak az élővilágban az oxigén termelésével, a szén-dioxid csökkentésével, a talajhőmérséklet mérséklésével. Fontos részei a természeti környezetnek, mert megakadályozzák a talaj erózióját, terméseik mezőgazdasági értéke nagy, és esztétikai értékük is jelentős. A fák anyaga fontos nyersanyag, építőanyag. A fák, erdők, sok állat és más élő szervezet élőhelye és tápláléka. Nyári napsütésben árnyékot, hidegben hajlékot adnak, tüzelőként melegítenek, és a legrégebbi idők óta belőlük készült tárgyak szolgálnak minket a mindennapokban.
Most vegyünk sorra néhányat, olyanokat, amelyek egyéb területeken is hasznosak számunkra.
GYÓGYÍTÓ FÁK
Feltétlenül érdemes megemlíteni a fákban rejlő, életet támogató, egészségünket szolgáló hatásokat. Hiszen nemcsak a lágyszárú növényeket gyűjtjük egészségmegőrzés, vagy betegségek kezelése céljából, hanem a fák különböző részeit is. Nem véletlen az a mondás: „fűben, fában orvosság.”
BIBIRCSES NYÍR (Betula pendula): Régtől fogva csapoljuk kora tavasszal megfúrt törzséből az értékes nyírlevet, a viricset, szomjoltás és egészségmegőrzés céljából. Ez fagymentes napokat követően történik, amikor a gyökereiben összegyűjtött nedvességet elkezdi keringetni felfelé a törzsébe, majd az ágakba. Tudományosan igazolt, hogy a nyírfanedv segíti szervezetünket a salaktalanításban, erősíti immunrendszerünket, és feltölt energiával. Később leveleit is érdemes begyűjteni, leszárítani, mert teája vízhajtó, vértisztító hatású, csillapítja az ízületi és reumatikus fájdalmakat, illetve a köszvényt.
Érdekesség: A nyírvízből állítják elő a közismert xilit nevű cukrot.
FEHÉR FŰZ (Salix alba): Számos gyógyszer alapanyagául szolgál, mivel a tavasszal gyűjtött fűzfa kéregben szalicilsav található, amely láz és fájdalomcsillapító hatású. A lehántott kéregdarabkákat teának megfőzve vöröses színű italt kapunk, ami hatékonyan gyógyítja a megfázásos betegségeket.
Érdekesség: Vesszőit kosárfonásra használják, és a húsvéti barkát is a fűzfa szolgáltatja.
KOCSÁNYOS TÖLGY: (Quercus robur) Kérge sok cseranyagot tartalmaz, amivel különböző krónikus gyulladásokat lehet megszüntetni, vagy gyomor-bélhurutot, hasmenést kezelni. Erős hámosító, összehúzó hatása van. Tüzelőként, vagy bútor alapanyagként is kiváló. A Fekete Sas Patikamúzeum officina bútorzata is tölgyből készült. Érdekesség: A tölgyfa termésével régen sertéseket hizlaltak.
FEHÉR VADGESZTENYE (Aesculus hippocastanum): A vadgesztenye ragyogó barna termése nemcsak a gyerekek kedvére való játékszer. Külső héjától megszabadítva, a belőle készített tinktúrával hatékonyan tudjuk külsőleg kezelni a visszeres problémákat. Szappanként is alkalmazzák ruhák mosására.
Érdekesség: Régen lovakat etettek termésével. A vadgesztenye fája remek bútoralapanyag. Májusban nyíló csokros virágai miatt bokrétafának is nevezik.
DIÓFA, KIRÁLYDIÓ (Juglans regia): A közkedvelt diófa árnyat, és természetesen finom diótermést adó fánk. Szinte minden része sok cseranyagot, és juglont tartalmaz. Levele is számos gyógyító hatóanyagot rejt. A belőle készült teával belsőleg és külsőleg is csillapíthatunk gyulladásokat, kezelhetünk nehezen gyógyuló sebeket. Jól használható gombás fertőzésekre, parazitairtásra is. A termésben ülő ízletes olajos mag fogyasztása serkenti az agyműködést, az emésztést, támogatja a szív-érrendszert, erősíti a csontokat, fogakat, feltölti a szervezet vitamin és ásványi anyag készletét.
Érdekesség: A diófa kiváló bútorfát és pácfesték alapanyagot is szolgáltat.
FEHÉR AKÁC (Robinia pseudoacacia): A tavasszal, lecsüngő fehér virágaival lenyűgöző látványt nyújtó akácfát, gyorsan gyarapodó faanyagáért telepítették hazánkban. Gyógyhatása viszont a szárról gondosan lefejtett virágainak van. Teáját gyomorégésre, gyomorsavtúltengésre alkalmazzuk, de enyhíti a megfázás tüneteit is. Kiváló szörpöt lehet készíteni belőle. Az akác másik csodás ajándéka az illatos virágaiból való méz. Érdekesség: Fája igen kemény, tüzelőnek különösen alkalmas.
KISLEVELŰ HÁRS (Tilia cordata): Impozáns, terebélyes fa, amelyet régen főleg parkok díszeként ültettek. Virágait viszont felhasználhatjuk teaként légúti problémára, köhögésre, immunerősítésre. Varázslatosan édes illatú virágairól gyógyító hatású mézet gyűjtenek a méhek.
Érdekesség: Fája könnyen megmunkálható és később sem repedezik. A Fekete Sas Patikamúzeum zöld színű barokk fatégelyei hársfából készültek.
LUCFENYŐ (Picea abies): A lucfenyőről a karácsony ünnepe juthat eszünkbe, esetleg gyantájának illata. Ám jó tudni, hogy tavasszal megjelenő zsenge, üdezöld hajtásai sok C-vitamint, és terpentint tartalmaznak. Fogyasztása ajánlott, mert képes erősíteni immunrendszerünket, megtisztítani szervezetünket. Igen hatásos gyógyító szirup készül belőle a köhögés és egyéb légúti problémák kezeléséhez, valamint gyerekek számára természetes hashajtóként szolgál. Fiatal tavaszi hajtásai nyersen is fogyaszthatók.
Érdekesség: Tobozaiból koszorúkat készítenek.
FEKETE BODZA (Sambucus nigra): A népi hiedelmekben, babonákban sokszor emlegetett fa valóban kincsnek számított. Gyógyhatása szempontjából szinte minden részét felhasználták. Tavasszal nyíló, bogernyős virágait gyűjtjük, amelyből szörpöt, teát főzünk. Meghűlésre, légúti problémák kezelésére alkalmas, de emellett vértisztító, vízhajtó és immunerősítő hatású is. Érett, fekete bogyói pedig sok vitamint, antioxidánst és flavonoidokat tartalmaznak. A belőle készült lekvár, szörp, serkenti szervezetünk védekező rendszerét, csökkenti a fájdalmat, jótékony hatású a szív-érrendszerre, és a légzőszervekre.
Érdekesség: Bogyójából kiváló ételfesték készül, főként borokat szoktak vele színezni. Régen tintának is használták.
FEHÉR EPERFA (Morus alba): Ízletes fehér, vagy fekete gyümölcse, magas vitamin és antioxidáns tartalma miatt nemcsak az immunrendszerünket támogatja, hanem a magas vércukorszintet is csökkenti. Szív-érvédő hatása is kimagasló. Régen szinte minden kertben megtalálható volt, baromfik kedvenc eledeléül szolgált. Érdekesség: Leveleivel táplálják a selyemhernyókat, e célból került régen Európába. Fájából hordót készítettek, gyümölcséből pedig nehéz időkben pálinkát főztek.
Összeállította: Krizsány Anna művelődésszervező és Lencsés Rita gyógynövényszakértő
SZIKM blog 