Lássuk a medvét!

Teddy, a játéktörténet örök rejtélye – és néhány magyar vonatkozás

 

Steiff gyártmányú Teddy mackó a Moskovszky-gyűjteményből, 1911 (Fotó: Németh Boglárka)

A múlt századok leánygyermekei játékbabák gondozásával tanultak bele a rájuk váró anyaszerepbe, míg a fiúk játéklovakkal játszottak katonásdit. A kisfiúknak nem illett babázni. Ám a 20. század az élet minden területén, így a kisgyermekek játszási szokásaiban is változásokat hozott. A játékipar a 20. század elejére megalkotta a „fiúk babáját”: Teddyt, a kitömött plüss játékmackót. Egyetlen célja volt, hogy a gyerekek szeressék. De vajon honnan származik a Teddy mackó? Németország vagy Amerika a szülőföldje? Ez talán a játéktörténet örök rejtélye. Ismerjék meg Önök is!

A történet egyik főszereplője Margarette Steiff. A Steiff játékgyár alapítója 1846-ban született egy németországi kisvárosban, Giengen an der Brenz-ben. Gyermekbénulás következtében tolószékbe kényszerülve töltötte életét, nem sok esélye volt a férjhez menésre. Egy kis varrodát nyitott, melyben kézzel készített holmikat értékesített, majd 1877-ben üzemet szervezett. Mellékesen egy kis játékállatot is készített, egy elefánt tűpárnát maradék filcből, 1880-ban. Az állatfigurának olyan sikere lett, hogy játékként kezdték árusítani. Margarette fiatalabb öccse, Fritz a kiselefántnak kerekeket is kigondolt.

Margarete Steiff, 1907. (A kép forrása: https://www.spiegel.de/wirtschaft/margarete-steiff-mit-baerenkraften-a-34b34578-1b18-4155-ba80-9fda21ac163a)

A játékállatokra a 19. század végén nagy kereslet mutatkozott. Az üzem a századfordulóra kinőtte magát, vezetését Margarette Steiff unokaöccsei vették át. Közülük Richard lett a cég első számú tervezője. Iparművészeti Egyetemet végzett és nagy állatbarát volt. 1902-ben sorra járta az állatkerteket, azon törve a fejét, melyik állatot lenne érdemes játék formájában megjeleníteni. Eddig csak négy lábon álló, kerekeken guruló, élethű játékállatokat ismertek. Richard úgy gondolta, olyan figurára volna szükség, mely megjelenésével az emberre hasonlít.

Richard felfedezte, hogy a medve bumfordi alakjával, felegyenesedve alkalmas lenne a fiúk babájának. Elkezdtek hát ilyen mackókat gyártani, ám kezdetben nem akadt rájuk vevő. 1903-ban azonban a lipcsei játékvásáron amerikai kereskedők 3000 darabot vásároltak, majd még egy nagyobb mennyiséget. Ez hozta meg az áttörést, és Németországban népszerűvé vált az ember formájú játékmackó. A Steiff cég rövidesen valamennyi játékállatát piacra dobta ölelhető változatban. Közös ismertető jelük a fülükben található ólomgomb.

Vajon mi a magyarázat a hirtelen jött sikerre, és mi történt eközben a tengerentúlon?

1902-ben határkiigazításra került sor Amerikában két állam között. Az eseményre Theodor Roosevelt elnököt is meghívták, s tiszteletére medvevadászatot rendeztek. Az elnök beceneve már ekkor is Teddy volt. A vadászaton nem akadt medve, csupán egy medvebocs, amit az elnök nem engedett lelőni.

A Washington Post karikaturistája, Clifford Berryman megörökítette a különös végkimenetelű medvevadászatot. A rajz bejárta az államokat és óriási népszerűséget hozott az elnöknek. A karikatúra eljutott egy brooklyni cukorkaboltoshoz, az orosz származású Morris Michtom-hoz is, aki egy baba formájú medvét helyezett a boltja kirakatába, melyet a felesége varrt. Michtom levelet írt az elnöknek, és kérte, hogy a medvét Teddy-nek nevezhesse.

Clifford Berryman politikai karikatúrája a Washington Postban, 1902. (A kép forrása: https://en.wikipedia.org/wiki/Clifford_K._Berryman)

Az elnök engedélyt adott, Michtom felesége pedig sorra varrni kezdte a mackókat, hiszen egyre nagyobb igény mutatkozott rá. Teddy, a mackó hamarosan olyan népszerűvé vált, hogy a kis boltból szép lassan üzem lett, mára pedig gyár. Az Ideal Toy Corporation ma a legnagyobb amerikai mackógyártó üzem.

A Teddy mackó sikerének Amerikában nagy lökést adott Roosevelt vadászkalandja, de valószínűleg a játéktörténet örök rejtélye marad, hogy az első plüss játékmackó készítése Steiff, Michtom, vagy más gyártó érdeme. Az viszont tény, hogy a játékpiacon világszerte a Steiff gyártmányok a legértékesebbek és a legsikeresebbek.

A szeretni való plüss figura (igaz, néhány év késéssel), Magyarországra is eljutott. A Steiff mackók az első világháború idején már jelen voltak a hazai játékkínálatban. Érdekes azonban, hogy Magyarországon a Teddy mackókat népszerűségük ellenére sem nevezték Teddynek. Moskovszky Éva az 1980-as években egy amerikai folyóirat hasábjain fejtette ki, hogy valószínűleg azért, mert megelőzte őket egy másik mackó. De ez nem játékszer volt, hanem mesehős, mackó történetek főszereplője, Sebők Zsigmond tollából. Mackó úr utazásai és egyéb történetek címmel 1893-ban jelent meg először.

 

Sebők Zsigmond: Mackó úr ujabb utazásai. Budapest, 1940. (Hetedhét Játékmúzeum játékgyűjteménye)

 

A történetekben az ügyetlen és kissé bárdolatlan Mackó úr különböző tapasztalatokat szerez az emberek között, miközben jelleme változik, fejlődik. Később pedig Dörmögő Dömötör néven folytatja tovább kalandjait. A történetekben szereplő képzeletbeli mackók olyan népszerűek voltak, hogy a gyerekek az import Teddy mackókat is szívesebben nevezték el ezekből a könyvekből olyan nevekkel, mint Barnabás, Zebulon vagy Dömötör. A szöveges történetek tehát Magyarországon sokáig pótolták a tárgyi kultuszt. Csak egy adalék, hogy Mackó úrnak szobra is van Budapesten, a Budai vár tövében.

„Mackó úr” szobra Budapesten. (A kép forrása: https://szerelmembudapest.blog.hu/2013/08/04/budapesten_azutan_ne_dormogjetek)

 

A külföldről származó Teddy-k az 1910-es évek közepétől rendszeresen felbukkantak a korabeli játék árjegyzékekben, sőt az 1930-as évek közepén már társasjátékot is találunk Teddy utazik címmel. Az 1940-es években Teddy nugáttal jelentkezett a Stühmmer Csokoládégyár.
Magyarországon is volt mackógyártás, de a második világháborúig csak háziipari keretek között. Moskovszky Éva gyakran emlegette például a budapesti Hoffmann nővéreket (hajadon testvérpár), akik a 20-as és 30-as években nagyon szép plüss állatokat készítettek, köztük mackókat is. A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége is készített mackókat a háború előtt, de a játékboltok kínálatában a 20. század első felében szinte kizárólag import játékmackókat találunk. Az iparszerű mackógyártás Magyarországon az államosítás után kezdődött, de ekkor már nagyon sokféle anyagból (plüss, műanyag, gumi). Az 1951-ben alapított szegedi NÍVÓ Szövetkezetnek a kezdetektől egészen a 70-es évek végéig a játékmackó volt a vezető terméke. A mackógyártás szalagszerűen folyt, minden munkafázist más szakmunkás végzett, kb. 40 dolgozó látta el ezt a tevékenységet. Műszőrmével dolgoztak, a mackókat fagyapottal tömték keményre. A Makói Béke Vegyesipari Ktsz is gyártott mackókat, a Fővárosi Kézműipari Vállalat pedig Teddynek nevezte a mackóit, de nem csak azokat, mert készített Teddy kutyát, cicát, és babát is.
Magyarországon a mackógyűjtés soha nem öltött olyan nagy méreteket, mint Nyugat-Európában vagy Amerikában. Sem folyóiratok, sem klubok nem alakultak a gyűjtők köré (külföldön igen). A Moskovszky-gyűjtemény legértékesebb mackója egy Steiff mackó, mely 1911-ben készült. Eredeti tulajdonosa Veöresné Abaligeti Zita (1915-1979), pécsi költő- és óvónő. A mackó nevét sajnos nem őrizte meg az emlékezet, és a gyűjteményben sok más ismeretlen eredetű mackóét sem. Nem úgy, mint Cuki, Muki, Zebulon, és Kisdorka nevét, „akik” szintén a gyűjtemény tagjai, és talán már nem csak Moskovszky Éva kedvencei.

Mackók a Moskovszky-gyűjteményből (Fotó: Kiss László)

 

Összeállította:

– dr. Nagy Veronika muzeológus és Molnár Júlia múzeumpedagógus-

 

Források:
Erhard, Annegret: Margarete Steiff. Original Ausgabe, Ullstein, Berlin, 2000.
Fári Irén: Játékkészítő szövetkezet Szegeden (1950–1992). Történeti Muzeológiai Szemle 9. 2009.
Moskovszky Éva: Why Hungarian Bruins Never Became Teddy Bears – and other sad stories. The Teddy Bear and friends. 1985. Autumn. 72-76.
Peterdi Vera: Játékok a Magyar Nemzeti Múzeum legújabbkori gyűjteményeiben. In: Játék és tudomány a Hetedhét Játékmúzeumban. Válogatás a Moskovszky Éva emlékére rendezett konferenciák előadásaiból 2012–2016. Székesfehérvár, 2017.
Stille, Eva: Spielzeug-Tiere. Verlag Hans Carl, Nürnberg, 1989.
Zum Wesen des Teddys. Ruhrlandmuseum der

BRONZBA ÖNTÖTT TAVASZ

Barta Lajos művészete

 

A tavasz témáját többféleképpen képes a művészet feldolgozni. Van, akinél a tavasz színkavalkád, van, akinél egy virágzó rét bárányfelhőkkel, és van, akinél egy érzés megfogalmazása egy erőteljes formában. Utóbbiak közé tartozik Barta Lajos, a 20. századi magyar absztrakt művészet egyik legjelentősebb alkotója. Életéről, művészetéről, dilemmáiról, Tavasz című alkotásáról szól blogbejegyzésünk, amelyben megemlékezünk az idén elhunyt német Barta-kutatóról, Dr. Ulrich Winklerről is.

Barta Lajos (1899, Budapest – 1986, Köln) 1915–1916-ban kezdte művészeti tanulmányait Telcs Ede mellett, majd 1917-ben Iglón faipari iskolában művészi fafaragást tanult, így korán kapcsolatba került a népművészet ornamentális örökségével is. 1935-ben Aba-Novák Vilmos magániskolájába járt, korai szecessziós és klasszikus stílusa egyre expresszívebb lett. 1938 és 1943 között Párizsban élt, ahol megismerkedett a szürrealizmussal. Az igazi művészi önmagára-találáshoz az ott töltött évek tanulságai és Rozsda Endre festőművész (akihez 1932-től szoros barátság fűzte) hatása kellett.
Barta művészetének nagy fordulata 1943-ban következett be, ekkor születtek első nonfiguratív kísérletei A Kompozíció III. – Éneklő madár című munkáját tekintette első absztrakt szobrának, amelyet az általa mesélt anekdota szerint egy Chopin-mazurka hatására mintázott meg. A modern magyar képzőművészet évtizedeiben ő volt az egyik legfontosabb kezdeményező; nélküle a nonfiguratív szobrászat hazai története aligha képzelhető el.

Barta Lajos: Kompozíció III. – Éneklő madár, 1943, gipsz, 65x20x20 cm, Szent István Király Múzeum képzőművészeti gyűjteménye

1946-tól 1948-ig a II. világháború utáni fontos szellemi és művészeti alkotó közösség, az Európai Iskola tagja volt. Az Európai Iskola művészeinek föllépése a korábbi meglehetősen konzervatív szemlélettel szemben egyfajta szellemi forradalmat jelentett. Különösen igaz volt ez a szobrászatra. Bartát az organikus, lágy, képlékeny hatást keltő, lehetetlen egyensúlyi helyzetek izgatták.

Barta Lajos: Egyensúly, 1948, ceruza, papír, 31×21,5 cm, Szent István Király Múzeum képzőművészeti gyűjteménye

 

Az Európai Iskola története azonban hamar lezáródott. 1949-től nem csak az emberek szabad mozgását tette lehetetlenné a hatalom, hanem ugyanolyan szigorral szabályozta a szellem, a gondolat szabadságát is. Ettől kezdve kiállításokon csak olyan művek kaptak helyet, amelyek megfeleltek a párt által megfogalmazott tartalmi és formai elvárásoknak. Barta pont ekkor, 1949-re talál rá egyéni, absztrakt művészi stílusára, ennek az alkotói periódusának egyik emblematikus műve a Hullám (1949).

Barta Lajos: Hullám, 1949, bronz, 37,5x75x27 cm, Szent István Király Múzeum képzőművészeti gyűjteménye

Az 50-es években kettős életet élet: műtermében tovább folytatta nonfiguratív, a dinamikus-ritmikus elemek összjátékára épülő sorozatát (pl.: Egyensúly, 1950), a nyilvánosságtól elzárt rajzaiban megőrizte művészi hitelességét, légies absztrakt műveket készített. Ezzel egyidejűleg szobrászként a hivatalos pályázatokon szocreál tervekkel jelentkezett (pl.: A tudás hatalma, 1951).

 

Barta Lajos: Egyensúly, 1950, ceruza, papír, 23,5×15,5 cm, Szent István Király Múzeum képzőművészeti gyűjteménye

Barta Lajos: A tudás hatalma, 1951, gipsz, 18,5x86x2 cm, Szent István Király Múzeum képzőművészeti gyűjteménye

Az 1956-os eseményeket követően a politika kísérletet tett arra, hogy nyitottabb közéleti, művészeti gondolkodást tegyen lehetővé. Ennek a gesztusnak a következménye az 1957. április 20-án, a Műcsarnokban megnyílt Tavaszi Tárlat, ahol összesen 654 alkotást mutattak be. A szocialista realizmus mellett a naturalizmus és az absztrakt művészet is teret kapott. 1957. június 16-ig közel hetvenegyezer látogató tekintette meg a kiállítást. A kádári politika félelmei beigazolódtak, a túl nagy nyilvánosság, a szabad művészi gondolatok térnyerése nem szolgálta az új rendszer érdekeit, ezért kiállításra össztűz zúdult. Absztrakt műveket innentől kezdve nyilvános kiállításon nem lehetett bemutatni.

Barta 1956 után újrakezdte szabad szobrászi tevékenységét, koncentráltan és intenzíven alkotott. Az 1956 és 1958 közötti időszak volt egyik legfontosabb alkotói periódusa, ekkor alkotta meg absztrakt szobrainak egyötödét, mintegy 40 munkát. A Tavaszi Tárlaton az „absztrakt teremben” ő is bemutatta néhány művét.

 

Középen Barta gipszszobra a Tavaszi Tárlaton, Műcsarnok, 1957 (Fotó: Műcsarnok Könyvtár)

Ebben a termékeny időszakban készült a Tavasz (1958) című bronzszobor is, Barta Lajos főműveinek egyike. A Tavaszt több méretben is megalkotta. Kisplasztika változata megtalálható a Magyar Nemzeti Galériában és számos magángyűjteményben. Háromméteres monumentális változatát Németországban, a siegeni főiskolán avatták fel 1982-ben. A Szent István Király Múzeum a mű középméretű változatát őrzi.

Barta Lajos: Tavasz, 1958, bronz, 60x33x45 cm, Szent István Király Múzeum képzőművészeti gyűjteménye

A szobor terve egy zenei élményhez kötődik: Arthur Honegger Jeanne d’Arc történetét feldolgozó oratóriumához. A zenemű olyan nagy hatással volt a művészre, azonnal papírra vetette érzéseit (a későbbi plasztika vázlatát), a rajz hátoldalát pedig felirattal és a keletkezés idejével látta el.: „Johanna a máglyán, Honegger, 1958. IV. 1.”

Barta Lajos: Tavasz, 1958, ceruza, papír, 31,5×22 cm, Szent István Király Múzeum képzőművészeti gyűjteménye

Barta a máglyahalálra ítélt fiatal lány történetében saját témáját fedezte fel: az alkalmazkodás, művészi meggyőződés megtagadása és a hősies bukás dilemmáját. A drámára a plasztika főnézetét meghatározó kereszt emlékeztet. A Tavasz címet Barta utólag, már a németországi emigráció idején adta a műnek. Bartát elsősorban statikai problémák érdekelték, szobrai nem egyszer kihívóan szembeszegülnek a gravitáció törvényével. Szobrászatának központi problémái az egyensúlyozás, a lebegés, a felfelé törekvés, mely lendületet hív elő. Barta mindig kerülte a pátoszt, műveit inkább a szellemesség jellemzi.

A művész 1962–63-ban hosszú nyugat-európai utazást tett. A 60-as évek közepére felismerte, hogy Magyarországon nem teljesedhet ki absztrakt művészete. 1948 és 1964 között csak csoportos kiállításokon szerepeltek művei, 1957 után pedig már azokon sem. A folyamatos küzdelmek, korlátozások miatt 1965-ben végül döntött: végleg elhagyta Magyarországot, és Nyugat-Németországba emigrált. A döntés nem volt egyszerű, hiszen 66 éves korában kellett mindent elölről kezdeni! A Bonnhoz közeli kisváros, Rolandseck művészközösségében kapott műtermet. Számos nagyméretű köztéri szobrot is létrehozott korábbi rajzai és szobortervei alapján. 1967-től gyakori párizsi tartózkodások mellett haláláig, 1986-ig, Kölnben élt. Németországban ismert és megbecsült művész lett.

Barta Lajos nemzetközi szempontból is fontos és számon tartott művészi hagyatéka 1986-ban a Szent István Király Múzeumba került. Kovács Péter, a múzeum korábbi művészettörténésze 1956 őszén ismerte meg Bartát. Szakmai és baráti kapcsolatuknak köszönhetően a művész emigrálásakor nagyobb letéti anyagot helyezett el a fehérvári múzeumban, az 1970-es évek közepén pedig elhatározta, hogy a fehérvári múzeumot teszi meg művészeti hagyatéka örökösévé, amit aztán az 1981. januári végrendeletében tett hivatalossá. Az intézményre hagyta mintegy 1000 grafikai munkáját és 200 szobrát. Halála évében emléktárlata nyílt múzeumunkban, 2015-ben pedig Variációk az absztraktra címmel a Csók Képtárban mutattuk be Kemény Judit és Barta Lajos művészetét.

Variációk az absztraktra, Csók István Képtár, 2015. A kiállítást rendezte Gärtner Petra és Izinger Katalin (Fotó: SZIKM Adattár)

 

Bartának eddigi legnagyobb retrospektív kiállítása 2013-ban volt látható a Rajna mentén fekvő Arp Museum Bahnhof Rolandseckben.

Barta-kiállítás, Arp Museum, 2013 (Fotó: Izinger Katalin)

 

A tárlatot Dr. Ulrich Winkler német művészettörténész, Barta-kutató rendezte, aki évtizedeken át elkötelezetten dolgozott a magyar művészetért, különösen Barta Lajos életművének megismertetéséért. Ulrich Winkler 2020. február 26-án hunyt el, tragikus hirtelenséggel. Emlékét tisztelettel őrizzük.

Ulrich Winkler, a németországi Barta-kiállítás megnyitóján, 2013. november 7. (Fotó: Izinger Katalin)

 

Ulrich Winkler a németországi Barta-kiállítás megnyitóján, 2013. november 7. Háttérben a Tavasz és a Hullám című szobrok (Fotó: Izinger Katalin)

 

–Izinger Katalin művészettörténész–
Szent István Király Múzeum

Irodalom:
Barta Lajos szobrai és rajzai. Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár – Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest, 1995
Lajos Barta. Wahlheimat am Rhein. Der Bildhauer und Zeichner. Arp Museum Bahnhof Rolandseck, Salon Verlag, 2013
Variációk az absztraktra – Kemény Judit és Barta Lajos művészete (kiáll. kat.), Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 2015
Barta Lajos – Túlélési stratégiák. A Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár és a kölni Martin Lantzsch Nötzel Alapítvány közös kiállítása (kiáll. kat.), Fővárosi Képtár, Budapest, 2019