Egy elsüllyedt kiállítás

Évtizedek óta bezárt kiállítás nyomaira bukkantunk a Budenz-ház pincéjében. A romantikus helyszín – a középkori várdomb alatti 18. századi pince – nem adta könnyen a titkát, de így is sikerült néhány dolgot előásni a közös múzeumi emlékezetből már-már kikopott, vagy inkább elsüllyedt kiállításról, amelynek maradványai több mint négy évtizede lapulnak az Arany János utca 12. alatt.

Egy kiállítás nyomai.

Egy kiállítás nyomai.

Székesfehérváron, az Arany János utca 12. alatt található a Budenz-ház. A ház onnan kapta a nevét, hogy itt lakott 1858 és 1860 között Budenz József, a német származású kiváló finnugor kutató, a magyar összehasonlító nyelvészet megteremtője. Az épület jellegzetes copf stílusú homlokzatát 1781-ben nyerte el. Alapjai középkoriak, amit a tatarozás során előkerült XIII. századi kút is bizonyít. Az 1781-es végleges kialakítás előtt többször is alakították, átépítették. Székesfehérvár e szép műemlékét a Városi Tanács áldozatkészsége állította helyre régi formájában, 1968–69-ben. Az Ybl-gyűjteményt bemutató kiállítás 1969. május 19-én nyílt meg. Még ugyanazon az év októberében, a múzeumi Hónap folyamán a pincében kialakított kis régészeti kiállítással bővült a ház, a székesegyház körüli domb történetére vonatkozó emlékekkel.

Kralovánszky Alán rajza a falon - 1969.

Kralovánszky Alán rajza a falon – 1969.

„Székesfehérvár. A székesegyház dombjának története” című kiállítást Kralovánszky Alán (1929-1993), a neves régész rendezte Kovács Péter művészettörténész segítségével. A kiállítás, ahogy a cím is mutatja a mai Szent István-székesegyházzal koronázott domb történetét kívánta bemutatni, illetve az Arany János utca 12-ben feltárt leleteket. Nem sokáig volt látható, ugyanis a helyszín abban az állapotában nem volt alkalmas hosszú távon kiállítások számára, mivel a dohos, nedves helyiségekben penészesedni kezdtek a tárgyak. Ezt Kovács Péter mondta el, de sem ő, sem az abban az időben az épületet felügyelő Bánki Zsuzsa régész nem emlékezett, hogy pontosan mikor zárt be a kiállítás.

Teremről teremre.

Teremről teremre.

A pincében járva magunk is meggyőződhettünk a nyirkosságról. Az egykori kiállításig több helyiségen keresztül visz az út a szinte tökéletes sötétségben, mígnem az utolsó teremben a telefon fényeinél feltűnnek az egykori kiállítás maradványai. Ilyen érzés lehetett egy régen elfeledett etruszk sírkamrában járni, vagy Tutankhamon sírját felfedezni. Itt ugyan nincs aranykoporsó, se múmia, de a falakra festett illusztrációk, magyarázó ábrák és térképek böngészése is ad elég fejtörést.

E a kő itt maradt.

E a kő itt maradt.

A falakon ma is látható rajzokat maga Kralovánszky készítette, mondta el Kovács Péter. Egyszerű térképek, rekonstrukciós rajzok: egy ház alaprajza, a középkori Fehérvár vázlatos térképe, a székesfehérvári latinok pecsétjének másolata, stb. A falakon gótikus kőfaragványok láthatók a Szent Péter templomból, a mai bazilika középkori elődjéből származnak. Valahogy ott maradtak a kiállítás lebontása után.

Nehéz volt elképzelni, milyen is lehetett a pincetárlat, de a múzeum archívumában kutatva előkerült néhány fénykép, amelyeket 1970-ben készített Gelencsér Ferenc, a múzeum fotósa. A képeken jól látszik a fémvázra épített üvegtárlók rendszere, az üvegeken magyarázó feliratok és rajzok, a tárlókban edények, üvegtöredékek, állatcsontok, egy miniatűr múzeumi Atlantisz nyomai.

Így nézett ki a kiállítás 1970-ben. (Fotó: Gelencsér Ferenc)

Így nézett ki a kiállítás 1970-ben. (Fotó: Gelencsér Ferenc)

Maroshegy, Szárazrét.

Maroshegy, Szárazrét.

Festett kőfaragvány a Szent Péter templomból.

Festett kőfaragvány a Szent Péter templomból.

Egy 13. századi ház rajza.

Egy 13. századi ház rajza.

A bal oldalon egy kút metszetrajza, a jobb oldalon a bazilika középkori sziluettje.

A bal oldalon egy kút metszetrajza, a jobb oldalon a bazilika középkori sziluettje.

A székesfehérvári latinok pecsétje a pince falán.

A székesfehérvári latinok pecsétje a pince falán.

Székesfehérvár rövid története.

Székesfehérvár rövid története.

Kralovánszky Alán kalligrafikus írása.

Kralovánszky Alán kalligrafikus írása.

Maroshegy.

Maroshegy.

Ilyen volt a kiállítás 1970-ben. (Fotó: Gelencsér Ferenc)

Ilyen volt a kiállítás 1970-ben. (Fotó: Gelencsér Ferenc)

Nem csak a falra, de az üvegtáblákra is festettek. (Fotó: Gelencsér Ferenc)

Nem csak a falra, de az üvegtáblákra is festettek. (Fotó: Gelencsér Ferenc)

Pallag Zoltán

Szent István Király Múzeum

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s