1961-ben a Sárborgárd melleti Tringer tanyán honfoglaláskori sírokba akadtak a munkások földmunka közben. Ezt követően a székesfehérvári múzeum munkatársa, Kralovánszky Alán és felesége, a neves antropológus, Éry Kinga 91 sírt tártak fel. A temető Kralovánszky szerint a 10 század elejétől 970-990-ig volt használatban. A 33. sírból veretes öv és palmettás jellegű bőrtarsoly került elő. Ezt a sírt a helyszínen in situ emelték ki és szállították a múzeumba. Ma is megtekinthető az állandó régészeti kiállításban. A múzeum adattárában most megtaláltuk a kiemelést dokumentáló – nem kifogástalan minőségű – fotósorozatot. Íme:
temető
Miről mesélnek az előszállási avarok?
Előszállás – Öreghegy lelőhely neve évtizedek óta ismert a népvándorlás korát kutató régészek körében. 1928-ban házépítés során néhány avar kori sír került itt napvilágra, melyek száma néhány év alatt 51-re gyarapodott Marosi Arnold feltáró munkájának köszönhetően. Nem csoda, hogy izgatottan néztünk elébe annak a csatornafektetéshez kapcsolódó megelőző feltárásnak, melynek nyomvonala éppen ezen, az egykor Öreghegynek nevezett területen keresztül futott. 1931 után végre újra lehetőség nyílt e temető kutatására.