Múzeumunk 1950-ben épült állandó kiállítása 1963-ban újult meg, ekkor nyitották meg az új régészeti kiállítást, amely 1992-ig állt az országzászló téren. Ebből a régi, majdnem harminc évet megélt kiállításból mutatunk most képeket. F. Petres Éva elmondása szerint a csillag alakú tárlókhoz egy az 1959-ben felújított római Villa Giuliában Fitz Jenővel tett látogatás adott ihletet, és az ott látott vitrineket próbálták meg itt, Székesfehérváron megvalósítani. Az üvegeken keresztül 29 éven át sok-sok ezer ember ismerhette meg Fejér Megye régmúltjának tárgyi hagyatékát.

Római kori leletek a csillag alakú tárlókban az 1963-ban megnyílt állandó kiállításon. (Fotó: Gelencsér Ferenc)
Pallag Zoltán
Szent István Király Múzeum