Érdy Jánost (1796-1871) sokan III. Béla és felesége, Antiochiai Anna sírjának feltárójaként ismerik, pedig nem csak az 1848-ban Székesfehérváron megtalált királysírok, de sok más régészeti jelenség – például a verebi honfoglalás kori sír (1853) – feltárása, publikálása is az ő nevéhez kötődik. Az 1821-ben jogi doktorátust szerzett kutató, akkor még a Luczenbacher nevet használta, e néven lett tagja 1832-ben a Magyar Tudományos Akadémiának, és szerkesztette 1837-től 1844-ig az Akadémia kiadványsorozatát, a Tudomány Tárat.
„1846-ban a Magyar Nemzeti Múzeum Régiségtárának őrévé (vezetőjévé) is kinevezik. Tanulmányútjai során Bécs, Prága, Drezda és Berlin múzeumait megismerve alakította ki saját kutatói, muzeológusi módszereit. A Nemzeti Múzeum ma ismert épületébe ő költöztette be, s alakította ki a Régiségtárat, 1860-ban nyílt meg az általa újjárendezett Éremtár és az első Kőtár. 1869-ben nyugdíjazták. Érdy a Magyar Nemzeti Múzeum első ásató régészeként az 1840-50-es években folytatott kutatásaival is úttörő munkát végzett, főként az őskor vonatkozásában (Aszód, Budapest – Kelenföld).
Luczenbacher családi nevét is ennek jegyében magyarosította 1848-ban – egyik kedves lelőhelye után – Érdyre. Az írott források búváraként is múlhatatlan érdemek illetik meg a magyar tudománytörténetben. Ő fedezte fel, s ismertette először a róla elnevezett 16. századi kódexet, legterjedelmesebb középkori prédikáció- és legendagyűjteményünket (1834, ún. Érdy-kódex).
1871-ben bekövetkezett halálát az egész magyar szellemi közélet gyászolta. Hatalmas életművét méltató nekrológja a Vasárnapi Újság címoldalán jelent meg.”*
Fejér megye régmúltjának nagy kutatója éppen abban az évben halt meg, amikor a Fejérvármegyei és Székesfehérvári Múzeumegyesület szervezése megindult.
A bevezetőben említett verebi honfoglalás kori sír – a másodikként azonosított honfoglalás kori leletcsoport! – Végh János birtokán került elő. Az 1820-as években Érdy – akkor még Luczenbacher – János nem csak az ifjú Végh nevelője volt, de a Végh-birtok gazdasági felügyelője is. 1839-ben költözött el Verebről.
Érdy a Tudomány Tárban 1837-es folyamában közölt 3 római kori sírkövet, amelyek 1821-ben kerültek elő Vereben. A következőkben őt idézzük:
„Fejér vármegyének éjszakkeleti részein, nyugoton hagyván a’ velenczei tavat, Vereb, Tabajd, és Bicske’ téréin Környén keresztül Tatáig, olly számos romai k ő hozatott napfényre , hogy becses gyűjtemény kerülne azon itt kiásatott kőemlékből, inellyeket a’ tudatlan kezek halomra döntögetvén , vagy összetörve falakba raktak , vagy levakartan új sírköveknek használtak. Miből nem ok nélkül gyaníthatni, hogy az Alexander Severus (222—235) által megigazítatott Alisca (Tolna) és Annamatia (Földvár) közti romai út, Mursátol (Eszék) Bregetionig (Szőny) e’ vidéken vonult keresztül.
Vereben, hol a’ nép szóhagyománya szerint a’ még most is gyanítható rom’ helyén hajdan valami vár állott, 1821-dikben egy sírbolt ásatott ki, melly három köböl vala egybealkotva.”**
Ezek után közli a három sírkő rajzát, és értelmezi is a leleteket, méghozzá kora tudományos színvonalának megfelelően. Jó hír, hogy az 1837-ben áhított kiásott kőemlékekből álló „becses gyűjtemény” végül létrejött, a Farkas Zoltán által berendezett római kőtár 1991 óta a Szent István Király Múzeum főépületének (Székesfehérvár, Fő utca 6.) földszinti folyosóin tekinthető meg. Benne a három verebi sírkővel, melyeknek 1837-ben készült Luczenbacher-féle rajzait itt közöljük.
Meitima sírköve, i.sz. 2. század első fele (Szent István Király Múzeum)
Septimius Constantinus és családja sírköve, i. sz. 3. század első fele (Szent István Király Múzeum)
Publius Aelius Fronto és családja sírköve, i. sz. 3. század első fele (Szent István Király Múzeum)
*Hatházi Gábor: Érdy (Luczenbacher János) 1796-1871, in: Cserményi Vajk (Szerk.): 150 éve történt. III. Béla és Antiochiai Anna sírjának fellelése…, Székesfehérvár, 1999, 69.
** Luczenbacher János: Verebi sírkövek. Tudomány Tár, 1837, 59-67. Idézet: 60-61.
Pallag Zoltán
Szent István Király Múzeum
SZIKM blog 