A Fejér Megyei Múzeumegyesület február 12-én, pénteken tartotta éves közgyűlését a Szent István Király Múzeum Országzászló tér 3. szám alatti épületében. A közgyűlést követően előadások –Bányai Balázs (történész, Szent István Király Múzeum): Sarkalatos kérdések az I. világháborús kiállítás előkészítése kapcsán, Nagy András (kiállítástervező, Országgyűlési Múzeum): I. világháborús kiállítások látványterveinek kérdései, dr. Demeter Zsófia (történész, nyugalmazott igazgató, Szent István Király Múzeum): Írások a frontról. Levelek, naplók, visszaemlékezések tanulságai a Nagy Háborúról, Rangel István (gyűjtő): I. világháborús tárgyak magángyűjteményekben – hangzottak el „Az Égből dühödt angyal dobolt”. Székesfehérvári ezredek az I. világháborúban című kiállítás kapcsán. Braila Máriával, a Múzeumegyesület elnökhelyettesével, és Bányai Balázs titkárral beszélgettünk a Marosi Arnold napon történtekről.
A taggyűlés utáni előadásokra zsúfolásig megtelt a terem
- Egyesületünk az éves közgyűlését korábban mindig a múzeumi hónapban tartotta, ám az utóbbi ékben hagyománnyá vált, hogy múzeumunk, valamint a Fejér vármegyei és Székesfehérvári Múzeumi Egyesület alapítója, Marosi Arnold születésnapjához (1873. február 9. – a szerk.) kapcsolódóan hívjuk össze. – mondta Braila Mária. – Minden közgyűlés után programot szervezőnk tagjaink részére. Az első időszakban kimondottan Marosi Arnold személyéhez és tevékenységéhez kapcsolódó programok voltak, kollégák, kutatók körbejárták, bemutatták Marosi életútját, a múzeumhoz kötődő, valamint természettudományos, tanári munkáját. Ezekből írásos anyagok, kiadványok is születtek. Később már egykori igazgatónk személyén túli, különböző tematikájú programokat is szerveztünk.
Braila Mária, a Fejér Megyei Múzeumegyesület elnökhelyettese
- A mostani közgyűlésnek mi volt a programja?
- Elfogadtuk a 2015-ös tartalmi és pénzügyi beszámolót, illetve az idei tervet. Melyek egyrészt a lehetőségeinkhez kötődnek, másrészt pedig a múzeum tevékenységéhez próbálunk illeszkedni. Illetve olyan programokat szervezni, melyek egyesületi tagjaink igényeiből fakad. Ez gyakorlatilag minden évben más, és más. Előadásokat szervezünk, szinte kötelező minden évben pár tanulmányi kirándulást szervezni, ahol igyekszünk felkeresni helyi látványosságokat, de az elmúlt évek során bejártuk az egész országot, sőt, a környező országokat is. Ezeknek a tanulmányi kirándulásoknak az a célja, hogy olyan helyeket is felkeressünk, melyek egyéni látogatóként nehezen lehetségesek, nincsenek a központban, az emberek adott esetben nem is tudnak róla. Mondhatni, kifejezetten kultúra közvetítő tevékenység. A Múzeumegyesület, alapszabálya szerint a múzeum érdekében tevékenykedik, ugyanakkor próbálja megismertetni a közönséggel, a tagsággal és minden érdeklődővel az ország természeti- és épített örökségét. Figyeljük a pályázati lehetőségeket, illetve a pályázatoktól és a saját lehetőségeinktől függően próbáljuk meg az anyagi erőforrásokat biztosítani. 2016. őszén zenetörténeti konferencia szerveződik a Szent István Király Múzeum, a Károlyi József Alapítvány, és egyesületünk közreműködésével, ami előadásokat, konferenciát és koncerteket jelent Székesfehérváron és a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban. És természetesen mi is ellátogatunk majd a megújult Gorsiumi Régészeti Parkba. Törzstagjaink már nagyon várják a Floráliát, de ahogy minden kiállításon, úgy reményeink szerint Gorsiumban is lesz majd tárlatvezetés.
Bányai Balázs történész, az előadássorozat szervezője, a Múzeumegyesület titkára
- „Az Égből dühödt angyal dobolt” – Székesfehérvári ezredek az I. világháborúban című kiállításhoz kapcsolódó előadássorozat második részét hallhatta szép számú érdeklődő a Marosi Arnold napon – mondta Bányai Balázs. – A sorozatot úgy állítottuk össze, hogy azok az előadók, akik a kiállítás szervezésében, rendezésében közreműködtek, főszereplők voltak. Én, mint a kiállítás egyik kurátora egy általános tájékoztatást adtam arról a háttérmunkáról, melyek azok a megfontolások, amik gyakorlatilag egy ilyen kiállítást létrehoznak.
Nagy András, az Országgyűlési Múzeum munktársa
- Nagy András, az Országgyűlési Múzeum kiállítás tervezője az I. világháborús kiállítások látványterveinek, így a nálunk látható kiállítás izgalmas kérdéseiről tájékoztatott. Doktor Demeter Zsófia nyugalmazott igazgató asszony egy olyan forrás típust mutatott be a közönségnek, ami nagyon fontos volt a történeti kutatás során, s ezeket nagyszerűen feltudtuk használni. Naplók, levelezések, visszaemlékezések, fotók az első világháború kapcsán. Érdekes és izgalmas volt, hiszen három fehérvári illetőségű katona, Láng István, a Teleki Gimnázium egykori népszerű matematika tanárának, Láng Hugónak az édesapja, az 1955-ben kosárlabda Európa-bajnok Bogár Pál édesapja, idősb Bogár Pál, és Kuczka Péter Kossuth-díjas író édesapja, az olasz hadifogságból 1920-ban szabadult híres festőművész, Kuczka Mihály korabeli anyagait is megkaptuk a családtagoktól, ezzel is elősegítették kiállításunk sikerét, sokszínűségét.
Doktor Demeter Zsófia lebilincselő előadása újdonságokkal is szolgát a fehérvári honvédekről
- Negyedik előadónk, Rangel István pedig a magángyűjtemények szerepvállalásáról tájékoztatott a kiállítások kapcsán, hiszen mi is nagyban támaszkodtunk ezekre az anyagokra. Egy dologban biztosak lehetünk: aki eljön, az nem csalódik Az Égből dühödt angyal dobolt – Székesfehérvári ezredek az I. világháborúban című kiállításunkban, legyen az fehérvári látogató, vagy múzeumi szakember az országból. Azt mondják, nem kell szégyenkeznünk, annyira szép, gazdag, és látványos.
Rangel István a fehérvári kiállítás egyik kurátora is volt
A következő előadás február 24.-én, 17 órakor lesz, Stenczinger Norbert (kutató, Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány): Székesfehérvári 17-es honvédek a Doberdón címmel.
Matók János
Fotó: Gelencsér Ferenc