Személyes hangú búcsú Jankovics Marcell Trianon-kiállításától

Március 3-án zárult a nagy látogatói tömeget bevonzó Trianon-kiállítás a Csók István Képtárban. E tárlat kurátora múzeumunk ismert partnere, Tóth Norbert volt, míg a történelem-idéző rajzsorozatot Jankovics Marcell alkotta meg két éven keresztül. A neves filmrendező, grafikusművész, akinek családi gyökerei az elszakított országrészek földjébe mélyednek bele, saját elmondása szerint e grafika-sorozattal “írta ki” vagy inkább “rajzolta ki” magából a Trianon-traumát.
Tőle, Jankovics Marcelltől olvastam a Magyar Művészeti Akadémia és a Trianon-kiállítás honlapján egy tanulságos történetet arról, miként lehetett viszonyulni a közeli múltban a múlt “kényesebb” fejezeteihez.

A Kárpátok koszorúja a történelmi hazát rajzolja körül. Az átkosban egy tévés főnök arra kért, hogy a Mondák a magyar történelemből c. rajzfilmjeimben a középkorias térképeken változtassam meg a hegykoszorú alakját, mert a csehszlovák és román elvtársak meg fognak sértődni. Rajzoljam át a hegyeket? – kérdeztem. Makogta, hogy akkor legalább szűkebb plánokat használjak, hogy ne vegyék észre… Mit is? Hogy hol játszódott a magyar történelem? Hogy a mi határaink természetes határokhoz igazodtak? Maradt minden úgy a filmekben, ahogy kell.”
Ez is a velünk élő Trianon. Ez is egy korkép és kórkép a hozzá való viszonyulásokról.

Egy korábbi, szintén a Csók István Képtárban megrendezett kiállításunk címe juthat erről eszünkbe: “A döntés”. Dönthetünk a megalkuvás mellett, hogy Trianont tetézve szellemi öncsonkítást is végezzünk, ahogy a tévés főnökké emelt illetékes elvtárs döntött. Ám dönthetünk az igazság mellett, amiként Jankovics Marcell, a neves művész tette, és így az ország feldarabolása ellenére történelmi tudatunk ép és egész marad.
Trianon következményeit nemcsak itt Székesfehérvárott élik meg és értelmezik magyar emberek, hanem jelenlegi államhatárainkon túl is. Sőt, az ő Trianon-élményük, az ő értelmezésre kényszerítettségük a mindennapi tapasztalás által elevenebb.
“Mit jelent ma Trianon az elszakított nemzetrészek gyermekeinek?” – a tárlat ezt a kérdést sem kerülte meg. Erre a kérdésre az emeletre felvezető lépcső két oldalán sorjáztak a különböző válaszok. Egyikük –Márk, 15 éves, Felvidék – gondolata különösen megszívlelendő: “A magyarok akkor is magyarok maradnak akár Szlovákiában, akár Ukrajnában, akár Romániában élnek.”

Szabados György PhD
történész tanácsadó

Szent István Király Múzeum

Óh, nagy nap volt az!

 

Óh, nagy nap volt az! — Boross Mihály fogalmazott így Élményeim című könyvében 1848. március 15-éről. A márciusi események lelkesítő híre két úton érkezett Székesfehérvárra.

A Pozsonyban történtekről országgyűlési követeink – Haáder Pál és Kőnig József – gyorsfutárral küldött értesítésben számoltak be. A szentesítésre váró törvényeket országgyűlési küldöttség vitte Bécsbe. A küldöttségnek Haáder Pál is tagja volt. Jelentéseik jó tájékoztatást adtak a pozsonyi és a bécsi eseményekről.

Boross_Mihály-500

Boross Mihály

Március tizenötödike eseményeit az e napon Pesten tartózkodó szemtanú, Boross Mihály beszélte el. Visszaemlékezéséből kaphatunk képet a fehérvári márciusi eseményekről. Boross Mihály (1815-1899), ügyvéd, 1848-49-ben maga is több bizottmány tagja, majd másodalispán, illetve hadbíró, ezek miatt négy évi várfogságot szenvedett. Hatalmas szépírói és közéleti írói életművének fontos részét alkotják felvilágosító nyomtatványai, illetve visszaemlékezései. Élményeim 1848-1861 című, 1881-ben megjelent könyvében leírja azt, hogyan jutott el a pesti forradalom híre Székesfehérvárra: „…március 16-án elhagytuk Pestet… Egyenesen a Fekete Sas Kávéházba siettünk, mert ekkor ez volt a fiatalság gyűldéje. Itt döntöttük az ország sorsát egy véleménnyel, mert jaj lett volna annak, aki ellenkező, pláne konzervatív véleményt mert volna nyilvánítani. A hír megelőzött bennünket, de mégsem tudtak annyit, mint mi beszéltünk…”
Boross felolvasta a magával hozott Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt. Az összesereglett hallgatóság száma egyre nőtt. A tömeg a Városház terére vonult, ahol gyújtó hangú beszédek hangzottak el. Közben megérkeztek a város tisztségviselői. Kérésre elhatározták, hogy a rendkívüli eseményekre való tekintettel a másnapi közgyűlést nem a nagyteremben, hanem a Városháza udvarán fogják tartani, s azon bárki részt vehet. A rend fenntartása érdekében azonnal elkezdődött a nemzetőrség szervezése. A nyilvánosság (a közgyűlések, a tanácsi és törvényszéki ülések is nyilvánosak lettek) és a nemzetőrség öntevékeny szervezése a már meglévő Polgárőrség alapjain, két olyan elem, melyek a pesti forradalomnak is meghatározó jellegzetességei voltak.

A szekesfehervar-fekete-sas-szallo-

A székesfehérvári Fekete Sas Szálló épülete

Boross a fehérvári események központjául a Fekete Sas vendéglőt nevezi meg, mint a fehérvári ifjúság gyűldéjét. Március 16-án azonban nemcsak itt, hanem a Pelikán fogadó színháztermében is a haza sorsával foglalkoztak. Haáder Pál főbíró sebes postán érkező követjelentését megtárgyalandó, itt gyülekezetek az aznapi tanácsülésen megválasztott küldöttség tagjai.
A március 20-i népgyűlésen a Batthyány-kormány kinevezéséről, a március 25-én tartott népgyűlésen a közteherviselésről, a papi tized és az úrbéri viszonyok megszüntetéséről szerzett tudomást a város közönsége. Március 26-án a békés polgári átalakulás ünneplésére s hálaadásul ünnepélyes istentiszteletet tartottak a székesegyházban, s este az egész várost kivilágították. Ezzel megteremtődtek a törvényi feltételek a törvényhozási- és igazgatási rendszer átalakítására. A népképviseleti elv alapján történő választásokra ezután kerülhetett sor.

A 12 pont

A 12 pont – Mit kíván a magyar nemzet?

Láttuk: Boross Mihály hozott egy példányt a pesti forradalom legrövidebb és leglényegesebb dokumentumából, a tizenkét pontból. Ne feledjük azonban, címe is van: Mit kíván a magyar nemzet? Sőt, alcíme is, s ez a legfontosabb a szerzők szerint a 12 pont kívánatai előtt: Legyen béke, szabadság és egyetértés!
Tudjuk, ez az írásmű vált a március 15-i forradalom első dokumentumává, s a szabad sajtó egyik első termékévé, melyet a nevezetes nap folyamán összegyűlt mintegy húszezres tömegnek osztottak ki. A „12 pontot” a forradalom lázában a vásárra összegyűlt tömegben a vidékiek az ország legkülönbözőbb részébe vitték el, s ott ezek alapján sokféle nyomat készült, melyek szövegében is vannak kisebb eltérések.
Egyik múzeumi példányunk gyűrött, vízfoltos darab; 12. pontjában csak azt az egy szót tartalmazza: „Únió”. Az irat utóéletéről semmit sem tudunk, legfeljebb sejthetünk. Előtte állván, mindenki szárnyra bocsáthatja fantáziáját! Szerintem egy présházban maradhatott meg, esetleg a vakablakban állt összehajtogatva, mindenkor készen arra, hogy roppant fontos üzenetet közvetítsen az illetékeseknek. Ceruzával ugyanis a sajtószabadságot és a cenzúra eltörlését követelő első pont fölött ez áll rajta: „Elmentem a pintzébe borért”. Ne áltassuk magunkat! Igenis ez volt az az üzenet, ami miatt máig megmaradt. Enélkül esetleg fidibusszá válhatott volna a 19. század papírhiányos éveiben.
Tény, hogy megmaradt, s valaha valaki más értéket is felfedezett rajta, mint a fenti üzenet, hiszen közismertté vált, a pesti forradalom elsőrendű dokumentumaként tanították az iskolákban. Bekerült tehát utóbb a múzeumba. Így nyerte vissza ez a nagyon is reális üzenetet tartalmazó papír eredeti funkcióját, s vált ismét a forradalom követeléseit megfogalmazó petícióvá, s azóta kultusztárggyá.

 

Demeter Zsófia
történész

Útra keltek az értékeink (II. rész)

Megemlíthetjük Erdély Miklós izgalmas időutazásos fotósorozatát, Vajda Lajos festőművész hét látványos művét, Korniss Dezső alkotását, vagy Schaár Erzsébet és Kövesházi Kalmár Elza izgalmas szobrait, illetve Ferenczy Noémi, Anna Margit és Vaszkó Erzsébet munkáit… Felsorolásunk koránt sem teljes, de már ennyiből is sejthető, hogy a Szent István Király Múzeum gyűjteményeiből mennyire gazdag anyag „kelt útra” az ország számos kiállítóhelyére, galériájába. Mint sorozatunk előző részében megírtuk, intézményünk képzőművészeti anyaga páratlan értékeket rejt. Ezeket az alkotásokat nem csupán múzeumi falakon belül őrzik munkatársaink, hanem időközönként hazai és nemzetközi kiállításokra is kölcsön adják őket, hogy az időszakos tárlatok anyagát gyarapítsák. Így történt ez a 2018-as esztendőben is. Az aktuálisan látható tárlatok és kölcsön adott értékeink között Izinger Katalin és Szűcs Erzsébet, múzeumunk művészettörténészei segítettek eligazodni.

Szakembereink elsőként „A múltból építkező jövő” című tárlatról beszéltek, amelyet 2018. december 7-én nyitottak meg Hatvanban, a Hatvany Lajos Múzeumban. Aktualitását Barcsay Jenő festőművész halálának 30. évfordulója adta. Életpályájáról érdemes tudni, hogy 1924-ben fejezte be főiskolai tanulmányait Vaszary János és Rudnay Gyula növendékeként. 1926 és 27 között Párizsban, 1929–30-ban pedig Rómában dolgozott ösztöndíjasként. Első gyűjteményes kiállítását 1922-ben rendezhette meg az Ernst Múzeumban. Kezdetben monumentális hatású figurális képeket, később a konstrukciót erősen hangsúlyozó tájképeket és geometrikus absztrakt kompozíciókat készített. Következetes művészi útja Barcsay Jenőt hamarosan a magyar művészet kiemelkedő alakjává tette. Munkássága tapasztalatait több magyar és idegen nyelvű könyvben is megjelentette. Deák Gyűjteményünk e rangos rendezvény létrehozásához a művész négy alkotásának kölcsönadásával járult hozzá. A tárlat február 28-ig látogatható.

barcsay

Kép: „A múltból építkező jövő” – Hatvany Lajos Múzeum Barcsay Jenő emlékkiállítás (forrás: http://www.hatvanymuzeum.net)

 

Beszélnünk kell a Fővárosi Képtár Kiscelli Múzeumban megrendezett „Párhuzamos különidők” című időszaki kiállításról is. Itt két művészgenerációról és két, egykorú műcsoportról van szó. A tárlat segítséget nyújt abban, hogy két meghatározó művészgeneráció viszonyrendszerét láthassuk. Bemutatja a különböző művészetfogalmakat, a szembenálló pozíciókat, a vitákat, végső soron pedig a hatalom és művészet kapcsolatrendszerét. Az egyik csoportban az ötvenes években már „befutottnak” számító generáció képviselőit találjuk (Hincz Gyula, Somogyi József és Domanovszky Endre). Őket nevezhetjük az évtized végére művészileg sikeresen modernizálódó nemzedéknek. Esetükben ez állami megrendeléseket, a múzeumi vásárlásokat és a monumentális munkákat is jelentette.
A másik, az 1960-as évek végén jelentkező fiatal művésznemzedék számos kísérletet tett arra, hogy bejusson a művészet intézményeibe, mielőtt ezek kudarcai miatt kialakította volna saját fél-nyilvános intézményeit. Az egyik ilyen kísérlet Beke László 1971-es Elképzelés című felhívásához kapcsolódik. Beke 28 fiatal művésznek írt levelet. Kezdeményezésének célja az volt, hogy a nyilvánossághoz nem jutó kortárs művészet és vizuális kultúra új tendenciái, a művészi gondolkodás dokumentálva legyen anélkül, hogy a művek megvalósítására sor kerülne. Az 1971-ben született kezdeményezést tekintik a magyar konceptualizmus kiindulópontjának. A kiállításon Beke gyűjteménye mellett most először láthatók azok a lapok is, amelyeket Kovalovszky Márta művészettörténész a székesfehérvári István Király Múzeumba tervezett “Elképzelések” című kiállításra gyűjtött össze 1972-ben. A kiállítást, amely szintén a konceptuális művészet első megnyilvánulásait mutatta volna be, akkoriban végül nem engedélyezték…
A Kiscelli Múzeumban a kiállítás templomtéri része február végéig technikai okok miatt zárva. Újranyitás 2019. február 26-án, megtekinthető március 24-ig.

 

1971-attalai-gabor

Kép: Attalai Gábor: Veszélyes szék (Elképzelések), 1972, fotó, papír, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

 

 

„Időutazások”

Izinger Katalintól és Szűcs Erzsébettől beszélgetésünk idején azt is megtudtuk: a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galériája új kabinettermének első tematikus kamarakiállításán a Galéria saját gyűjteményéből származó Žilvinas Kempinas-mű mellett Csörgő Attila Clock-Work (2015) című munkája, valamint Erdély Miklós, múzeumunk gyűjteményéből származó 1976-os alkotása, az Időutazás is megtekinthető. A művek többek között a tér és idő viszonyának összefüggéseit, a végtelen fogalmánk precízebb meghatározását kutatják. A kamarakiállítást március 13-ig tekintheti meg a közönség.

Erdélyi Miklós fotó 1

Kép: Erdély Miklós: Időutazás, 1976, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

 

Erdélyi Miklós fotó 2

Kép: Erdély Miklós: Időutazás, 1976, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

 

Erdélyi Miklós fotó 3

Kép: Erdély Miklós: Időutazás, 1976, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

 

Erdélyi Miklós fotó 5

Kép: Erdély Miklós: Időutazás, 1976, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

 

Erdélyi Miklós fotó4

Kép: Erdély Miklós: Időutazás, 1976, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

 

 

„Világok között”

1908 és 1941 között élt Vajda Lajos, a modern magyar képzőművészet meghatározó képviselője, aki szorosan kötődött Szentendréhez. A szentendrei Ferenczy Múzeumban “Világok között – Vajda Lajos élete és művészete” címmel nyílt kiállítás. A közönség százötvennél is több alkotást tekinthet meg az eddigi legteljesebbnek és nemzetközi jelentőségűnek minősíthető tárlaton.

Számunkra azért is jelentős ez a mostani bemutató, mert számos külföldi tulajdonostól érkezett kép mellett a Szent István Király Múzeum gyűjteményének hét Vajda alkotása is megtekinthető március 31-ig.

Vajda_Madarnoveny

Kép: Vajda Lajos: Madár-növény ezüst alapon, 1940, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

 

Szakembereink arról is tájékoztattak, hogy közel 200 művel találkozhat a látogató, ha megtekinti a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria „Csak tiszta forrásból – Hagyomány és absztrakció Korniss Dezső (1908–1984) művészetében” című különleges tárlatát. A festő születésének 110. évfordulója alkalmából készült összeállítás a 20. század magyar képzőművészetének meghatározó alakját és életművét állítja a középpontba, és azt kutatja, az alkotó miként ötvözte a népművészetet a modernitással. A válogatásban egy, a székesfehérvári gyűjteményből származó Korniss Dezső alkotással, az 1959-ban elkészült Kalligráfia cíművel is találkozhat a közönség. Megtekinthető: 2019. április 7-ig

 

korniss_kalligrafia

Kép: Korniss Dezső: “Kalligráfia”, 1959, Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár

 

 

Művésznők

A budapesti Bibliamúzeum mindig küldetésének érezte, hogy elsősorban a vidéki múzeumok gyűjteményeire alapozva, a fővárosban mutasson be olyan alkotásokat, amelyek ritkán, vagy egyáltalán nem voltak láthatók budapesti kiállítóhelyeken.
Új időszaki kiállításukat „Mint liliom a tövisek közt – 20. századi magyar női képzőművészek” címmel nyitották meg.
A munkák között megtalálható Ország Lili, Korb Erzsébet, Hajnal Gabriella, Barta Mária, Kemény Judit, Czillich Anna, Gábor Marianne, Muzslai Kampis Margit, illetve Gedő Ilka és Modok Mária, Schaár Erzsébet, Kövesházi Kalmár Elza és Forgács Hann Erzsébet alkotásai is. A Szent István Király Múzeum 13 alkotással, Anna Margit, Ferenczy Noémi, Molnár Vera és Vaszkó Erzsébet munkáival gazdagította a kiállítást, amely új megközelítésben ábrázolja a női alkotók életútját, valamint a 20. században betöltött szerepüket, a kor női szemléletmódját. Megtekinthető: 2019. április 18-ig.

biblia múzeum

Kép: Anna Margit: Rémület, 1945, Szent István Király Múzeum, Deák Gyűjtemény, Székesfehérvár

Bécsben, a Belvedere-ben megrendezett időszaki kiállítás elsősorban a múlt század eleji művészeti szcéna kialakításában aktív szerepet játszó művésznőkre összpontosít. „A nők városa – Nőművészek Bécsben 1900–1938” című tárlat azokra az alkotókra fókuszál, akik jelentős szerepet játszottak a bécsi modernizmus és az első világháború után megjelenő művészi irányzatok kialakulásában. A kiállítás kurátorainak célja volt, hogy számos újra felfedezett művet és sok, eddig nem bemutatott alkotást is a közönség elé tárjanak.
Ezen időszak jellemzője, hogy a nők, akik művészek akartak lenni, gyakran hátrányt szenvedtek. Nem fértek hozzá sem az oktatáshoz, sem a kiállítási lehetőségekhez. Néhányuknak mégis sikerült művészi karriert felépíteni. Ezt a folyamatot és időszakot segít megérteni a tárlat, amelyen múzeumunk Deák Gyűjteményéből Kövesházi Kalmár Elza Táncosnő című remeke is megtalálható.

Megtekinthető: 2019. május 19-ig.

koveshazi

Kép: Kövesházi Kalmár Elza: Táncosnő (Lepke), 1910–11, Szent István Király Múzeum, Deák Gyűjtemény

Újrarendezve és felújítva nyitották meg 2018. decemberében Szentendrén a Kmetty János (1889–1975) festő, grafikus hagyatékát gondozó múzeum állandó kiállítását „Az örök kereső” címmel. A kubizmus egyik hazai megismertetőjeként vált ismertté az alkotó. Önmagát keresőnek nevezte, de így jellemezte őt Kassák Lajos is: „Állandóan munkában van, nem azért, mintha eddig még nem bukkant volna rá semmi érdekesre és érdemesre, hanem azért, mert mindannál, amit eddig talált, még jelentősebbet szeretne a napvilágra hozni.” A Szent István Király Múzeum Deák Gyűjteménye két festményt kölcsönzött a kiállításhoz, amely 2020. 01. 15-ig látogatható.

 

 

 

(SZIKM- összeállítás)

Útra keltek az értékeink

A Szent István Király Múzeum gyűjteményei, képzőművészeti anyaga olyan különlegességeket, páratlan ritkaságokat rejt, amelyeken alkalmanként még a szakemberek is elcsodálkoznak. Az alkotásokat nem csupán múzeumi falakon belül őrzik, gondozzák az intézmény munkatársai, hanem hazai, sőt nemzetközi kiállításokra is kölcsön adják őket. Így volt ez a 2018-as esztendőben is. A múzeum kincsei hol kortárs művészeti kiállítások anyagát színesítik, hol pedig történelmi tárlatok palettáján szerepelnek. Tény, hogy múzeumunk műtárgyanyaga gyakran kerül a műértő közönség érdeklődésének középpontjába.
A jelenleg is kölcsönzés alatt álló értékeinkről Izinger Katalin és Szűcs Erzsébet, múzeumunk két művészettörténésze tájékoztatott.

Dráma a fronton

Elsőként említhetjük a brüsszeli BOZAR-ban (Palais des Beaux-Arts) megnyílt Beyond Klimt (magyarul Klimten túl) című tárlatot. A rangos nemzetközi szemlén múzeumunk a Deák Gyűjteményből három emblematikus alkotást, Tihanyi Lajos, Kádár Béla  és Farkas István műveit kölcsönözte a kiállításhoz. A tárlat Kelet-Közép-Európán kalauzol át, 1914 és 1938 között. Festményeken, szobrokon keresztül mutatják be, miként dolgozták fel a művészek az első világháborút. A látogató megtekinthet korabeli propagandaanyagokat, megismerheti a fronton kialakult személyes drámákat és az otthon maradottak, a hátországban élők tragédiáit is.
Megtekinthető: 2019. január 20-ig.

Kádár Béla: Hidas városkép, 1921 k., Szent István Király Múzeum, Deák Gyűjtemény

Szintén az első világégésből eredő drámára, annak következményeire fókuszál a Years of Disarray 1908–1928 (A zűrzavar évei 1908–1928) című kiállítás. Gyűjteményünk ez alkalommal a csehországi Olmütz Művészeti Múzeumának tárlatán is „bemutatkozik”. Az összeállítás az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó évtizedét és az utódállamok első évtizedét érintő drámai változás forrásaira és megnyilvánulásaira összpontosít. Megvizsgálja az utódállamokban a modern művészet születéséhez vezető feltételeket és sajátosságokat is.
Megtekinthető: 2019. január 27-ig.

olmütz

Kiállítási enteriőr, Olmützi Művészeti Múzeum                                                         Fotó: http://www.muo.cz

Talált tárgyak

Böröcz András szobrász, performer, festő az 1980-as években kezdte pályafutását. Több alkotótársával együtt felismerte az itthoni valóság ellentmondásait, a korszak eseményeinek színét és visszáját is. Talán emiatt is erősödhetett meg nála a groteszk, a váratlan fordulatok iránti érzékenység, egyfajta különös kifejezésmód. 1985 óta New Yorkban él, ahol szobrász lett, a nemzetközi és hazai kiállítási életben egyaránt jelen van. A Szent István Király Múzeumban több alkalommal rendeztünk kiállítást Böröcz András műveiből.
A Műcsarnokban rendezett Talált és kitalált tárgyak című tárlaton az elmúlt harminc év Amerikában készült munkáit állítja ki. Segítségükkel felfedezhetjük azt a jellegzetes gondolkodásmódot is, amely bemutatja a felszín mögött a dolgok igazi jelentését. A tárlat kurátora intézményünk korábbi munkatársa, Kovalovszky Márta művészettörténész.
A kiállítás január 20-ig látogatható.

 

böröcz_fa kenyér ii

Böröcz András: Fa, kenyér II., 2011, Szent István Király Múzeum

„Rejtett történetek”

Művészettörténész munkatársaink felhívták a figyelmet a fővárosi Műcsarnokban látható másik kiállításra is, amely a 19. század utolsó harmadától világszerte kibontakozó, a közép-európai országokban is virágzó életreform-mozgalmat, illetve annak a korabeli művészetekre gyakorolt hatását mutatja be. Az elnevezés (Lebensreform, life-style reform) azoknak a modernizációkritikai mozgalmaknak a nemzetközi összefoglaló elnevezése, amelyeknek közös jellemzője a természethez való visszatérés, az öngyógyítás, valamint az elveszett kozmikus teljesség és a spiritualitás keresése.
A Monarchia nagyvárosaiban – mint Bécs, Prága és Budapest – megjelenő értelmiség, a fiatal írók, képzőművészek, zeneszerzők, filozófusok, természet- és társadalomtudósok közül sokan követői, terjesztőivé váltak e korabeli divatnak.
Múzeumunk gyűjteményéből Aba-Novák Vilmos, Gulácsy Lajos, Rippl-Rónai József, Kernstok Károly alkotásai láthatók a tárlaton.
Megtekinthető: 2019. január 20-ig.

rejetett történetek-kiállítás foto- mucsarnok.hu

Rejtett történetek – kiállítási enteriőr, Műcsarnok, Budapest                     Fotó: http://www.mucsarnok.hu

(Beszámolónkat folytatjuk)

Egy különös tudomány

A Fekete Sas Patikamúzeum új sorozata, a PATIKALEIDOSZKÓP rendezvényén egy gyakran félreértett tudományágról beszélt dr. Bobory Dóra történész. Különleges világba, az alkímia történetébe kalauzolt el bennünket.

Ez a furcsa tudomány hosszú időn át kétes hírű foglalatosságnak számított, követőit hol bolondnak, máskor pedig egyenesen csalónak bélyegezték. Ezt jól mutatják a 16-18. századi zsánerképek is, melyeken az alkímia művelőit munka közben ábrázolják: rendetlen környezet, szedett-vedett munkaruha, elkeseredett arcok, lombikok, tűzhelyek. Későbbi ábrázolásokon már rendezettebb labort látunk, némileg jobban öltözött mesterek és famulusaik szorgoskodnak azon, hogy elméleteiket a gyakorlatban teszteljék.
Az előadó hangsúlyozta: az alkímiát sosem lehet csak elméletnek, vagy csak gyakorlatnak nevezni, a kettő mindig együtt járt. Az alkímiát szinte lehetetlen pontosan definiálni. A legújabb kutatások konklúziója éppen az, hogy az alkímia egy rendkívül összetett, rengeteg hatást magában hordozó hagyomány, számos filozofikus elemmel. Az ókorból eredő kutatási irányzatokat és korábbi ismereteket nem írta felül, az új és érdekes kísérleteket pedig egyszerűen magába olvasztotta.
Amikor a 12. században a nyugati világban először jelent meg az alkímia tudománya, akkor és még századokon át, sok előítélet övezte. A középkori skolasztika hosszú ideig nem tudta „hová tenni” az iszlám közvetítéssel érkező jövevényt. Így sem a gyakorlati, sem pedig az elméleti, szabad filozofikus tudományok közé nem illesztették be. Az egyház is sokáig tiltotta, noha klerikusok között is előfordultak művelői. Az alkímiát sajátságos szaknyelvezete a kívülállók számára titokzatossá, misztikussá tette, de jelrendszerét sokáig használták még a későbbi korszakokban is.
Az alkímiai kutatások legfőbb céljai közé tartozott az ún. bölcsek kövének megtalálása, előállítása, ami segítené a közönséges fémeket arannyá változtatni, azaz az aranycsinálás titkának felfedezése. Több európai fejedelmi udvar szerelt fel és tartott fenn ilyen céllal műhelyeket, azt várva, hogy a pénzhiányt orvosolják. Miután sikerrel nem járhattak e kísérletek, gyakran válogatott kínzások között végezték ki a kudarcot vallott alkimistákat.

dsc_1402

Másik fontos kutatási cél az úgynevezett élet vizének vagy életelixírnek az előállítása volt, ami örök egészséget, illetőleg tartós gyógyulást adhatott volna használójának. A számos lepárlással, finomítással az anyagok kvintesszenciáját szerették volna kinyerni, ami elvezetett volna az óhajtott hosszú, egészséges élethez. Így sikerült például felfedezni a különféle alkoholokat amiket eleinte orvosságként alkalmaztak fájdalomcsillapításra és kedélyjavításra. Munkájuk során számos véletlen találmány is született, így pl. az európai porcelán is, amit a fogságban tartott patikus, Böttger kísérletezett ki a 18. század elején.

A több korszakot átívelő előadásban, a 16. században élt magyar főnemes, gróf Batthyány Boldizsár levelezését elemezve betekintettünk egy jól szituált alkimista hétköznapjaiba. A reformáció idején Nyugat-Magyarországon élt főúr számtalan módon támogatta a kultúra ügyét. Kapcsolatban állt pl. a híres botanikussal Carolus Clusiusszal, érdekelte az asztrológia, a csillagászat és számos egyéb tudományág is. Gazdag könyvtárában több nyugati kortárs tudós művei voltak megtalálhatók. Batthyány Boldizsárról először Barlay Ö. Szabolcs történész írt cikkeket az 1980-as években. A kutató a főúr – több esetben nyugat-európai – magánlevelezéseit tanulmányozta, ugyanis Batthyány ezekben már az alkímiára is hivatkozott.
Előadónknak, dr. Bobory Dórának a Batthyány Boldizsár életét bemutató könyve (amely az alkímián kívül a botanikát, orvoslást és a könyvgyűjteményét is tárgyalja) 2009-ban jelent meg angolul, 2018. májusban pedig a magyar olvasóközönséghez is eljutott. A történész most a Batthyányhoz írott, tudománytörténeti szempontból érdekes levelek közül válogatva egy levélkiadáson dolgozik, amelynek megjelenése ez év vége felé várható. Az alkimista főúrtól néhány tucat levél maradt fenn csupán, de a hozzá írott levelek elemzése rávilágít a kora újkori alkímia magyarországi mibenlétére: kik voltak valójában a művelői, s hogy milyen problémák foglalkoztatták őket.
Előadássorozatunk első része remekül debütált, egy nagyon érdekes tudomány kulisszatitkaiba kaptunk bevezetést, ami további kutatásra, olvasásra biztatja a lelkes érdeklődőket. Kíváncsian várjuk a folytatást.

A városfal előtt

Őskori településnyomok feltárása a Várkörúton

 

2018 őszén régészeti megfigyelést végeztünk Székesfehérvár középkori belvárosának szélén, a mai Várkörúton. A korábbi, Siklósi Gyula nevéhez fűződő kutatások alapján valahol az Árpád Fürdő épületének keleti részénél keresendő az egykori városfal, pontos elhelyezkedését azonban nem ismerjük. Ezért is tekintettünk nagy várakozással a megfigyelés elé, amitől elsősorban a város középkori történetével kapcsolatban reméltünk újabb adatokat. Ez részben teljesült is, hiszen a munkák során bizonyossá vált, hogy középkori beépítettségnek nincsen nyoma, a telek ezen szakasza tehát már minden valószínűség szerint a városfal külső oldalára esett.

 

1_kep_Siklosi-jav

Feltárási területünk a középkori Fehérvár térképén (Siklósi Gyula nyomán)

Bár középkori érintettsége nem volt a területnek, sikerült egy jóval korábbi időszak megtelepedési nyomait azonosítanunk. A földmunkánál ugyanis különböző települési objektumok, árkok, gödrök foltjai rajzolódtak ki. Az ezekből előkerült kerámiatöredékek alapján a lelőhely nagy valószínűség szerint a kb. háromezer évvel ezelőtt itt élt urnamezős kultúrához köthető (a kerámiák meghatározásában Kovács Ágnes nyújtott segítséget).

2a_kep_obj

2b_kep_obj

2c_kep

Őskori objektumok a Várkörúton (Fotó: SZIKM)

Székesfehérvár belvárosából legutóbb éppen a Szent István-székesegyháznál folytatott feltárások során kerültek elő a korszak kerámiái, objektumokat azonban a sűrű beépítettség miatt eddig nem sikerült azonosítani. És éppen ez az, ami a jelen feltárási területünket figyelemreméltóvá teszi, hiszen ebben az esetben, a városfal külső oldalán már nem volt középkori “bolygatás”. Az Árpád-korban a város, illetve az erődítés kiterjedését a mocsaras területek határa befolyásolta, megtelepedésre csak a kiemelkedő szárazulatok voltak alkalmasak. Így volt ez a korábbi időszakokban is, azonban a késő bronzkorban egy rövid ideig tartó klímaváltozás hatására alacsonyabban volt a vízszint. Ennek következtében országszerte több helyen megfigyelhető, hogy ezek az urnamezős települések a vizekhez közelebb helyezkednek el.

3a_kep_keramia

Kerámia a feltárásról (Fotó: SZIKM)

3b_kep_keramia

Kerámia a feltárásról (Fotó: SZIKM)

Így alakulhatott ki az a szerencsés helyzet, hogy a késő bronzkorban még lakható terület a későbbiekben már nagyrészt víz alatt lévő, megtelepedésre alkalmatlan volt, ezért a középkori város magasabban helyezkedett el és érintetlenül hagyta a korábbi települést.

 

Szőllősy Csilla,

a Szent István Király Múzeum régésze

Hubertus palettája

Kőhalmy Tamás festőművész-tanárt, a soproni Erdészeti Múzeum munkatársának előadását hallhattuk nemrég Hubertus palettája – vadászat és festészet címmel a múzeumban.
Hogyan vadásztak régen, hogy jelent meg mindez a képzőművészetekben? Miben hasonló és miben különbözik az Európa nyugati felében illetve a Magyar Királyságban megjelenő formanyelv és mi rejlik mögötte? Ezek azok a kérdések, amikre választ kerestünk és kaptunk az előadás során.
Az előadó nem csak tanár és festőművész, de a vadászat is része életének. Elmondta: már fiatal kora óta különös módon vonzódik a természethez és annak művészi ábrázolásához. Sokat tanult édesapjától, aki a soproni egyetemen vadgazdálkodást oktatott. Nem véletlen, hogy Kőhalmy Tamás képein a természet és az állatvilág tisztelete visszatérő motívumok.
Emlékeztetett: az emberi kultúra alapjait az ősidők vadászkorszakában kell keresni. Eleinte az élelemszerzés létszükséglet volt, később számos egyéb kulturális terület kapcsolódott hozzá, például a vallás, a művészetek, vagy a fegyverművesség.

 

Vadászjelenet Dianával és nimfával, kis csónakban

Rövid történeti áttekintés után az európai barokk képzőművészet formavilágára tért át. A kor nyugat-európai alkotóinak csendéleteiben – a kialakuló gyarmati rendszernek köszönhetően – megjelennek az egzotikus állat, és növényfajok, amik korábban ismeretlenek voltak. Ez a jelenség külön barokk csendélet típust eredményezett elsősorban a portugál, spanyol, angol és holland területeken.

03 Bogdani_Jacob_1658-1724 Táj három arával, pézsmakacsákkal és pajzsos cankókkal-blog

Jacob Bogdani (1658-1724): Táj három arával, pézsmakacsákkal és pajzsos cankókkal

A kora újkorban a vadászat különös jelentőséggel bírt. Nem csupán az uralkodók és az arisztokrácia udvari sportját, szórakozását szolgálta, hanem gyakran politikai, diplomáciai események hátterét is biztosította. Megismerhettük több vadászati módszert, különbséget téve a – mai szemléletünk szerint – etikus, vadat tiszteletben tartó, és a kevésbé etikus, eljárások között.
Ekkoriban az alkalmazott művészek színes, látványos jeleneteket örökítettek meg, igen aprólékosan megformálva a környezetet, a vadat és a vadászat mikéntjét. Már Pisanello és Dürer festményei, grafikai munkái esetében is jellemző a természethű ábrázolásra való törekvés. Brueghel ábrázolásai más szemszögből közelítik meg a témát, például amikor a vadászatot követően hazatérnek a megfáradt vadászok és hajtók, ahol a tájképi bemutatás szerves része a jelenetnek.
Mindezt számos ábrázolással illusztrálva mutatta be az előadó. Rubens híres vadászjelenetei is előkerültek, hangsúlyozva, hogy nála a vadászat inkább díszletként szolgál, a szakmai hitelességet hiába kérnénk rajta számon.

Rubens róka és farkas vadászat (1616)

Rubens: Róka és farkas vadászat (1616)

Magyarország területén számos híres képzőművész élt és alkotott. Hazánk sajátos történelmi, politikai, gazdasági háttere miatt a barokk stílus mégsem tudott olyan sokszínűen kibontakozni, mint tőlünk nyugatabbra eső területeken – hangsúlyozta az előadó.
A költő és hadvezér, Zrínyi Miklós tragikus vadászbalesetének korabeli ábrázolásait szemlélve összevethettük mi a különbség a vadászati módszerek és a vadászati kultúra területén a hazai és a tőlünk nyugatabbra eső területek között. Az alkotók közül kiemelkedő volt Bogdány Jakab és több tehetséges alkotó életműve, ám gyakran csak nyugaton tudtak kibontakozni, ahol munkáik ma is keresettnek számítanak.

Untitled-2
A 19. században id. Markó Károly, Sterio Károly és Jakobey Károly munkássága a leginkább ismert, emellett nem hivatásos művészek is alkottak kedvtelésből. Ilyenek voltak Andrássy Manó gróf és Orczy Béla báró, akiknek köszönhetően képet kaphattunk a század divatos vadászatairól. Mint például a falkavadászat hazai meghonosodásáról, ami a fegyverhasználat központi korlátozásának volt köszönhető.
A kor magyar kultúrtörténeti vetületében egészen Zichy Mihályig gyakorlatnak számított a vadászat megörökítése, utóbbi alkotó az orosz cári udvarban több mint 49 évig dolgozott megbecsült udvari festőként.
A csaknem két órás színes előadáson számtalan kultúrhistóriai összefüggést ismertünk meg. Összegzésként fogalmat alkothattunk a vadászat mindenkori létjogosultságáról, a természethez, és az állatvilág tiszteletéhez kötődő etikus vadászat fontosságáról. Többünk számára egy kérdés maradt a végére: mikor lesz a folytatás?