Estella baba távcsöve avagy a képek, amik örökre rejtve maradnak

 

A zongorán egy kis színházi távcső hever büszkén. Mintha titkot őrizne. Estella baba távcsöve. Ha belenézünk, egy kicsi fotót látunk a Karlsbad melletti Marienbad nevű fürdőhelyről.babahet2

A Hetedhét Játékmúzeum egyik enteriőrjének darabja egy fotónézegető eszköz, mely a 19. század második felében népszerű ajándéktárgyként funkcionált.  Stanhope névre hallgat, és nemcsak távcsőben létezett, hanem mindenféle más kisméretű tárgyban.

tavcso2l-1

Fotó: Kiss László

A technológia feltalálása John Benjamin Dancer, liverpooli mikroszkóp árus és René Dagron francia fotós nevéhez köthető. Dancer a mikroszkópjait szerette volna eladhatóvá tenni, Dagron pedig azon dolgozott, hogyan lehetne a mikrofelvételeket tömegtermékké tökéletesíteni.

Utóbbi rájött, hogy ehhez a mikrofotográfiát és a nagyítási módszert egyetlen tárgyban kell elhelyeznie. A mikrofelvételeket egy kicsi hosszúkás, hengeres optikai lencse végén helyezte el. Így a fény felé tartva a hosszú oldalról belenézve felnagyítódott és szabad szemmel is láthatóvá vált a  gombostűfejnyi méretű kép. Dagron a képnézegetőt stanhope-nak nevezte el a felhasznált optikai lencséről.

Az első stanhope-ok az 1850-es években jelentek meg kereskedelmi forgalomban, és zsebórákat felhúzó kulcsokban voltak elhelyezve. Később számtalan tárgytípusba beleépítették: ékszerekbe, távcsőbe, tollszárba, levélnyitó késbe, tűbe, egyéb varróeszközökbe.

stanhopes-from-guernseys-1

Minden kedvelt nyaralóhely szerepelt stanhope-ban, de vallásos témájú képek és hírértékű események hordozói és megörökítői is voltak. Például egy nagyobb árvíz vagy egy híres pilóta repülése is lehetett a miniatűr felvételen.

Titkos szerelmi ajándékként portréképet helyeztek az adott tárgyba, például varróeszközbe, erotikus képnézegető eszközként pedig a férfiak körében volt népszerű. Ez esetben dohány termékekben helyezték el a képeket, mert azokat a nők nem használták.

A távcsöveket leszámítva a legtöbb stanhope-ot úgy tervezték, hogy ne lehessen könnyen felfedezni benne a képet, és az valóban titokban maradjon.  Emiatt sok ilyen műtárgy rejtve marad a gyűjteményekben, mert a lencsét egyszerű üveglapként értelmezik, és nem néznek bele.

4jfihcrk7kfhevdpr-h0za

1890-es évekből származó bicska, rajta a stanhope-ra utaló lencsével, benne Adolphus Busch portréjával (fotó: Rob Niederman)

A Stanhope-ok a 20. század elejéig voltak divatosak, amikor az egyéb technológiai újítások háttérbe szorították őket. Vonzerejük abban rejlett, hogy megfizethetőek voltak és hordozhatók, egyben szórakoztatók és az emlékek, titkok megőrzésére alkalmasak.

Ez még két távcső a Moskovszky-gyűjteményből. Egyikben a dobsinai jégbarlang egy 1905-ös képeslap alapján, másikban a padovai Szent Antal Bazilika és annak kegytárgyai.

Írta: Unger Ágnes
Lektorálta: Nagy Veronika

A gödörtől a publikálásig – Egy lelet útja a múzeumban

A Szent István Király Múzeum szakembereivel 2014 nyarán az elmúlt napokban átadott Székesfehérvár nyugati elkerülő nyomvonalán dolgoztunk a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából.

1.kep

A munkálatok során egy honfoglalás, illetve korai Árpád-kori település részletét (félig földbe mélyített épületek, tárológödrök, sok-sok árok és még több cölöplyuk), valamint egy középső bronzkori teleprészletet tártunk fel. A legjellemzőbb bronzkori telepobjektum az ún. méhkas alakú gödör volt.

2.kep

A 801-es számú gödörből nagyobb mennyiségű vesszőfonatos, agyagtapasztásos fal átégett töredékei, ún. patics mellől kerámiatöredékek kerültek elő. Azonnal látszott, hogy a cserepek egy meglehetősen nagyméretű középső bronzkori, a dunántúli mészbetétes kerámia kultúrájába sorolható edényhez tartoztak.

3.kep

A megfigyeléseket dokumentáltuk, és elkezdtük a leletek felszedését. A cserepek felszedése során további érdekes felfedezést tettünk: az egykori edény aljának belső oldalán méretes bütykök helyezkedek el! Ezek a hegyes tüskék három sorba voltak rendezve, a legnagyobb töredéken 10 darabot figyeltünk meg belőlük. A többi töredék sem volt kevésbé érdekes: a tölcséres nyak, a két darab vízszintes állású szalagfül mind-mind egy különleges alakú, ám egészen hétköznapi funkciójú edényt sejtetett. Az edény pontos alakját a feltáráson nem tudtuk meghatározni, az előkerült töredékeit a múzeumba szállítottuk.

A múzeumba szállítást követően szinte minden lelet a következő útvonalon kell, hogy
végighaladjon. A leletek múzeumba kerülését gyarapodási naplóban kell rögzíteni.
A következő állomás a mechanikus tisztítás: a kollégák a múzeum restaurátorainak irányításával eltávolítják az edények felületén megtapadt agyag- és földréteget, egyéb szennyeződéseket. A kerámiatöredékek többsége ilyenkor vesz egy fürdőt: amennyiben nem festettek, vagy egyéb különleges módon nem díszítettek, és az állaguk engedi, folyóvíz alatt zajlik a megtisztításuk. Ez után hagyni kell a cserepeket kiszáradni. Miután eltűnt belőlük a mosás során felszívott nedvesség, a restaurátorokhoz kerülnek. A rossz állapotú, illetve az igen aprólékos tisztítást igénylő régészeti leleteket egyből a restaurátorműhelybe kell szállítani.

A nyugati elkerülő út megelőző feltárása során előkerült, különleges formájú és bütykös edény töredékei a mosás után Késmárky Rita restaurátor vette kezelésbe. Rita munkáját ezúton is köszönöm. A restaurálás során az összeillő töredékeket elkezdik összeragasztani, három dimenziós puzzleként rakva ki az egykori edényt. Az edény összes darabja a feltárás során nem került elő, a hiányzó részek – ahol a többi eredeti töredék alapján ki lehetett következtetni az edény eredeti alakját – a restaurálás során ki lett pótolva. Az alján megfigyelhető bütykök láthatósága érdekében egy részen nem lett kiegészítve az edény, és ezen a lyukon, mint egy szabálytalan formájú ablakon keresztül bepillanthatunk a belsejébe.

Az összeállt töredékek egy, a szakirodalomban vajköpülő edényként ismert formát adtak ki. A lelet különlegességét az adja, hogy a szóban forgó korszakból Fejér megye területéről nem ismerünk hasonlóan jó állapotban megmaradt, hasonló funkciójú és alakú edényt. A Dunántúl területéről egy hasonló formájú edény ismert (Veszprém területén került elő), de az kisebb méretű, temetkezés részeként került elő, és nincsenek az alján bütykök. Már csak ezért is érdemes a tárgyat publikálni. Ez azzal jár, hogy a kutatónak el kell merülnie a vonatkozó szakirodalomban, valamint el kell végezni a tárgy fotózását és rajzolását. Mivel az a cél, hogy a szóban forgó edény minden apró részletét bemutassuk, mind a fotózás, mind a rajzolás során több oldalról készülnek róla felvételek, rajzok.

A bemutatott tárgyfotókat a régészeti csapat tagjai, Kiss Balázs és Burián Péter készítették. Az edényről a tárgyrajzot a múzeum rajzolója, Demény Monika készíti. Munkájukat nagyon köszönöm!

Ez a rövid írás azt a célt szolgálta, hogy az olvasóközönség is belepillanthasson egy-egy lelet múzeumon belüli útjába. A régészeti leleteket nem csak kiásnunk kell, mind a szakmai, mind a laikus közönség számára megismerhetővé kell tennünk. Az írás tárgyául szolgáló különleges edényről a publikációt Pozsgai Helga régésszel közösen a székesfehérvári Szent István Király Múzeum évkönyvében, az Alba Regiában fogjuk megjelentetni.

12.kép

Szerző: Savanyú Bálint

 

Egy Árpád-kori edényégető kemence lézerszkenneres felmérése

 

Seregélyes mai határától D-DK-re, a 62-es főút elkerülő szakaszához köthető megelőző régészeti feltárás során egy nagyobb méretű, Árpád-kori település részletét tárták fel a Szent István Király Múzeum munkatársai 2012-ben.

A régészeti jelenségek közül kiemelendő két rostélyos kemence, melyek egyike majdnem teljesen ép állapotban maradt fenn. A kutatás ezeket edényégető kemencének határozta meg.


A hasonló kemencéknek ún. „fekvő” és „álló” típusát különböztethetjük meg.
Előbbinél az égetőtér a fekvő tüzelőtér mögött, rendszerint alacsonyabban helyezkedik el. A másik típusnál az égetőtér a tüzelőtér felett található, melyeket egy agyagrostély választ el egymástól.

A seregélyesi kemence ez utóbbi kategóriába sorolható. A késő vaskortól kezdve a középkoron át, egészen napjainkig használják e típusokat. A kemencéket félig földbe ásták a kisebb hőveszteség érdekében és csak az égetőtér került a föld felszíne felé.

Az Árpád-korra datálható kétszintes rostélyos kemencék igazi ritkaságnak számítanak, Magyarország mai területén mindössze másfél tucat került eddig publikálásra.

A kemence megtartására sajnos nem volt lehetőség, ezért felmérést készítettünk róla egy Leica C10 típusú földi lézerszkennerrel.

szkenner

A készülék az adott irányban kibocsátott lézersugár visszaverődéséig eltelt időt méri, majd a terjedési szög és a kibocsátási sebesség ismeretében meghatározza a mért pont térbeli koordinátáit.

A műszer nagy előnye, hogy másodpercenként több százezer vagy akár milliónyi pont adatait képes rögzíteni. A szkennerhez tartozik egy nagyfelbontású kamera is, amely a méréssel párhuzamosan digitális képeket készít, mely alapján a színkódok rávetíthetők a pontfelhőre.

Az így kapott modell számtalan lehetőséget rejt magában mind tudományos szempontból, mind pedig a nagyközönség számára. Utóbbira példa a Pazirik Kft. által a pontfelhő alapján a Régészeti Pillanatképek c. kiállításhoz készített látványterv.

 

Pokrovenszki Krisztián

geoinformatikai szakmérnök

régész (BA)

 

Ajánlott irodalom:

Fröhlich C, Mettenleiter M (2004):Terrestrial Laser Scanning – New Perspectives in 3D Surveying, International Archives of Photogrammetry, Remote Sensing and Spatial Information Sciences, XXXVI-8/W2, 7-13.

Lovas T, Barsi Á (2005): Lehetőségek a földi lézeres felmérésben, Geomatikia Közlemények, VIII, 303-308.

Parádi Nándor (1967): A hács-béndekpusztai Árpád-kori edényégető kemence. Archaeologiai Értesítő, 94. 20-38.

Pokrovenszki Krisztián (2015): Seregélyes – Réti-földek Árpád-kori településrészlet. Előzetes jelentés. Fiatal Középkoros Régészek VI. Konferenciájának Tanulmánykötete. 37-62.

Szőllősy Csilla (2015): Egy Árpád-kori edényégető kemence Seregélyes határában. Alba Regia, 43. 91-104.

A Fekete Sas bűbájos itala

bajital-sas-fekvo

A csáberő fokozásának igénye szinte egyidős az emberiséggel. Elődeink különleges rituálék, vágyserkentő étkek és illatos főzetek segítségével varázsoltak maguknak szerelmet. A természet mindenféle kincsét bevetették a „nemes” cél érdekében: a pézsmától kezdve, a kőrisbogáron át egészen a kaviárig.

Ez nem boszorkányság, a ránk maradt füveskönyvek és gyógyszerkönyvek is megemlékeznek számos gyógynövény vágykeltő hatásáról.

A Fekete Sas Patikamúzeum a „fűSZERelem – Fűszereink egykor és ma” című időszaki kiállítás kapcsán megálmodta a múzeum saját „Szerelmi bájitalát”. A különleges recept Krizsány Anna művelődésszervező kreativitásának eredménye.

Bájitalunk a 6 legkedveltebb szerelemserkentő növény keverékéből áll össze. Most pedig fellebbentjük a fátylat az ízletes nedűről:

bajital01

Elkészítése:

A porrá tört fűszerek keverékéből vegyen három evőkanálnyit, öntse le egy liter forró vízzel, majd pihentesse egy éjszakán keresztül. Az így elkészült főzetet szűrje le, majd hígítsa fel 1-1,5 liter almalével. Ha igazán különleges élményre vágyik, akkor ízesítse csipkebogyó-, áfonya- vagy levendulasziruppal, és tegyen hozzá szeletelt törpemandarint (másként: kumkvat, Fortunella margarita) és friss gránátalma-magvakat. Hűtve fogyassza!

Múzeumok Éjszakája 2016

 

Idén immár 10+2 helyszínen várjuk Önöket!
Időpont: 2016. június 25. (szombat), 17:00-24:00 

 

Részletes program letölthető itt.

 

Figyelem: 2016.05._tac_gorsium_19

A táci Gorsium Régészeti Park, illetve Palotavárosi Skanzen (Székesfehérvár, Rác u. 11.) a Múzeumok Éjszakáját megelőzően, 10.00–18.00 között látogatható.
A belépés díjtalan!

 

muzejnagy_UJ

Múzeumok Éjszakája 2016

 

László Gyula és a csákberény-orondpusztai avar temető

Rendkívüli légifotó a csákberényi avar temetőről

 

Otto Braaschnak a Kelet-Dunántúl fölött 1994-ben készített légifotóján sírmezőre utaló elszíneződések látszódtak. A Szent István Király Múzeum népvándorláskoros régésze, dr. Fülöp Gyula ismerte fel rajta Csákberény-Orondpusztát, illetve ’30-as években részben feltárt avar kori temetőt. Ritkán készül olyan szerencsés légifotó, amelyen a föld alatt rejtőzködő temetőnek az egyes síraknái is kirajzolódnak. Óriási lehetőség ez a kutatás számára, hiszen Orondpusztán a régészek már előre tudhatják, hol kell ásniuk, hogy biztosan temetkezésekre bukkanjanak.

 

csákberény légifotó

Csákberény – légifelvétel

 

László Gyula és a csákberényi feltárás

László Gyula (1910-1998) két szezon időtartamáig, 1938-ban és 1939-ben vett részt a csákberényi ásatáson. A feltárások utolsó szakaszát a korabeli történelmi események pecsételték meg. A naplóban utolsóként feljegyzett dátum 1939. szeptember 2-ára, a második világháború kitörésének másnapjára esett; a leltárkönyv szerint azonban 1939. szeptember 21-ig tartott a feltárás. Majd csak fél évszázaddal később, az egyetemi katedráról való távozása, a 70 évesen történt nyugdíjba vonulása után, az 1980-as évek legelején kerített sort rá, hogy visszakanyarodjék a csákberényi temető tudományos feldolgozásához. Szembesülnie kellett azzal a nyomasztó kérdéssel, hogy idős, hajlott korára vajon mit tudott megőrizni emlékeiben a lelőhely feltárásáról a rendelkezésre álló (sokszor igencsak hiányos) dokumentumok alapján?

Bármennyire igyekezett is a lelkiismeretén enyhíteni, hosszú és művészi alkotásokban, valamint tudományos publikációkban gazdag élete (1910–1988) során nem adatott meg számára, hogy a csákberényi temető publikációjának végére még általa kerüljön pont.

A csákberényi monográfia számára 1994. március 14-ével (a születésnapjára) keltezett előszavában László Gyula így fogalmazott: „Az ásatás feldolgozására majd 60 év múltán csak most kerül sor, félig elkészült munkám befejezésére Fülöp Gyulát és Szentpéteri Józsefet, egykori tanítványaimat kértem meg… Magam időm lejártával nem vállalkozhattam, hogy a megkezdett közlési munkát végigvigyem.” Az iskolateremtő professzor írásban rögzített akaratának megfelelően ezt a feladatot a két megnevezett tanítványán túl végül is egy kortársaiból és tisztelőiből, szellemi utódaiból álló szerzői és szerkesztői munkaközösség vitte véghez.

This slideshow requires JavaScript.

Csákberényi terepfotók és leletek

Szücsi Frigyes
régész

Forrás:
Szentpéteri Józsefnek “A csákberény-orondpusztai avar kori temető kutatástörténete” címmel a “Gyula László: Das awarenzeitlcihe Gräberfeld in Csákberény-Orondpuszta” kötethez írott kézirata.

 

Polgármesteri köszönet, több, mint 6200 látogató a Floralián

Óriási érdeklődés kísérte a hétvégi Floralia programjait, több mint 6200 látogatót fogadott két nap alatt a Gorsium Régészeti Park. Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András ezúton köszönetet mond minden szervezőnek, szereplőnek és látogatónak, hogy felejthetetlen ünneppé varázsolták a megújult régészeti park első nagy rendezvényét!
13123076_1064146943624341_6557542928588661312_o
Két napon át tartott a 2016-os Floralia, melynek keretében színes programok egész sorával várta a látogatókat a megújult Gorsium. A hétvége statisztikája egészen kivételes érdeklődést tükröz: több mint 6200 vendéget fogadtak!
13147785_1064149310290771_2827329349459363012_o
13131582_1064253710280331_5616361406119579997_o
Székesfehérvár polgármestere ezúton is köszönetét fejezi ki a szervezőknek, a több mint 200 fellépőnek és önkéntesnek azért, hogy felejthetetlen élményt szereztek a szépszámú látogatónak, valamint köszöni minden Gorsiumba jegyet váltó vendégnek, hogy ellátogatott a Tavaszünnepre.
13147500_1064092490296453_5197609616477204851_o
13122844_1064144086957960_5365394030465757922_o
Dr. Cser-Palkovics András szerint a Floralia bebizonyította, hogy helyesek voltak a Régészeti Park és Szabadtéri Kiállítás megújítására tett törekvések, melyek folytatása mellett Székesfehérvár Önkormányzata továbbra is elkötelezett. Úgy látja, sok lehetőség van még az ókori világot bemutató Gorsium fejlesztésére, amelyek között a terek „élettel megtöltését”, a diákokat megszólító múzeumpedagógiai foglalkozásokat, a szabadtéri színház nézőterének modernizációját – középtávon pedig például a parkig vezető kerékpárút megépítésének szükségességét fogalmazta meg.
(ÖKK)
Fotó: Gelencsér Ferenc