Élet és halál a Vezúv árnyékában – interjú Nádorfi Gabriellával a Pompeji c. kiállítás kurátorával

Kr. u. 79-ben Pompeji a Vezúv kitörésének következtében néhány óra alatt eltűnt a térképről. Az egykori római város életét a fennmaradt írásokból és az ásatások során előkerült leletekből ismerjük. Ezeknek a leleteknek egy része látható most Gorsiumban a Pompeji kiállítás keretében.

 pompeji6

Akkoriban – nyilván – nem volt híradó, hogy a vulkán kitöréséről és a város pusztulásáról beszámoljon. Hogyan nézne ki a tudósítás? És egyáltalán milyen forrásokra tud ilyenkor támaszkodni az ember?

Ifjabb Pliniusnak, Tacitusnak, a történetírónak írt két leveléből ismerjük a vulkán kitörésének részleteit. Kr.u. 79. augusztus 24-én délután egy óra körül a torkolatból kilövellő anyag fenyőszerű felhőt alkotott, majd a gáz, a hamu és a törmelék szétterjedt az égbolton, lehullott és fehér habkőtakarót terített a városra. A kilövellt anyag a hegy oldalán vulkanikus folyamként nagy sebességgel zúdult le.    Amikor a  habkőkitörés alábbhagyott, a vulkán lejtőin hasadékok támadtak, belőlük lángok, és izzó szilárd anyag tört ki. A vulkánkitörés enyhülésekor a Pompejiben maradt lakosság visszahúzódott a házakba, bízva abban, hogy elmúlik a katasztrófa. A következő nap hajnalán a vulkán oldaláról ismét nagy sebességgel tódult le az izzó anyag, elsodorta az embereket, a tárgyakat, a falakat, és Pompejit betemette a hamu.

Ma már annyi inger ér minket, annyi katasztrófafilmet látunk, hogy nehéz valóban átélni, ami akkor és ott történt. Mi segít abban a kiállításon, hogy a katasztrófa súlyát átérezzük?

A tragédiát legjobban egy fiatal nő gipszlenyomata érzékelteti a tárlaton, mely a nőt a halál pillanatában mutatja be. A mai napig az olasz kutatók szerint kb. 2000 ember lelte halálát Pompejiben a Vezúv kitörésekor.

pompeji1

Az, hogy a vulkáni hamu és a kőtörmelék mindent betemetett segített a leletek fennmaradásában vagy inkább ártott nekik?

Inkább segített. A hamurétegnek köszönhetően a betemetett városban megmaradtak a lakóházak, az épületekben hagyott értékek (bútorok, világítóeszközök, berendezési tárgyak, stb.), a város köztereit díszítő szobrok és faragott kőemlékek – többnyire ép állapotban. A falakon megőrződtek az eredeti falfestmények – legalábbis egy részük.

Egyes írások szerint a város teljesen feledésbe merült, azt sem tudták, hogy pontosan hol feküdt.

 A hamuréteg valóban elfedte a várost. Suetonius történetíró a császárok életrajzát leíró művéből tudjuk, hogy Titus császár consulokból gondnokokat választott ki Campania újraépítéséhez, ebbe beletartozik Pompeji is. Erre az újjáépítésre azonban nem került sor. Sejtették, hogy hol fekszik, de igazán a település helyszínét csak 1763-ban azonosították.

pompeji4

Kik és hogyan találtak rá a település nyomaira?

 Egy olasz mérnök, Domenico Fontana bukkant rá vízvezeték építés közben a XVII. – XVIII. sz. fordulóján. Házak maradványait, feliratokat talált, az egyik feliraton rajta volt Pompeji neve is. Ekkor még nem gondoltak arra, hogy ez az eltemetett város. 1748-ban a spanyol származású Alcubierre megnézte a Fontana féle ásatások helyszínét, mivel értesült róla, hogy ott sok műtárgyat találnak, és engedély kért III. Károly nápolyi királytól, hogy ott áshasson. Sokáig azt hitte Alcubierre, hogy egy másik- a Vezúv által eltemetett város  – Stabiae területén ás, csak 1763-ban derült ki, hogy valójában Pompejiben van.

Abban, hogy a város pusztulását átéljük, segít, ha elképzeljük, milyen volt Pompejiben az élet…

 Kr.u. az I. században Pompeji egy virágzó, gazdag város volt, középületekkel, terekkel, fórummal, templomokkal, szentélyekkel, különböző iparágak műhelyeivel, akkor korszerűnek számító vízvezetékkel egyéb közművekkel. Egy nagy kb. 20 000 főt számláló lakossággal, utcákkal, utcarendszerrel kialakított város.

pompeji7

Milyen szórakozási lehetőségeik voltak az akkori város lakóinak?

Például a fürdő, amely minden társadalmi osztály számára nyitva állt, és ahol a fürdőzéshez tartozó helyiségeken kívül kertek, könyvtárak, pihenőtermek is megtalálhatóak voltak. Emellett szórakozást kínáltak még a színházi – prózai és zenei – előadások és az amfiteátrumban zajló gladiátorjátékok, melyek gladiátorok vagy vadállatok közti viadalok voltak, és melyeket a magisztrátusok ingyen adományozták a népnek.

A tárlaton orvosi eszközöket is látunk. Mennyire volt fejlett akkor az orvoslás?

A korhoz képest fejlett volt. A római orvoslás a természettudományos ismereteken alapult, ami olykor keveredett a vallási szertartásokkal. A  Kr.e. V. században élt görög orvos, Hippokratész írásai váltak a görög és római orvostudomány alapjává. A római korban, persze már a görögöknél is, találkozunk kórházakkal, rendelőkkel.

DSC_4207A leletek mekkora része került Gorsiumban kiállításra?

Pompejiből több 100 000 tárgy ismert, ennek egy kis töredéke, pontosan 102 db  látható Gorsiumban.

Melyek a legkülönlegesebb leletek a kiállításban?

Önmagában véve mindegyik különleges, a számára legkülönlegesebbet válassza ki maga a látogató!

Advertisements

„Ez csak egy cserépdarab!” avagy kerámiák régész szemmel

 

Szinte korszaktól függetlenül a feltárások alatt előkerülő leletanyagok túlnyomó többségét a különféle kerámiák alkotják, egy nagyobb méretű ásatás alkalmával akár több ezer töredék is napvilágot láthat. Hogyan képes a régész meghatározni egy „cseréptöredéket”?

kupac

A legkézenfekvőbb és legegyszerűbb módja a kerámiák azonosításának az optikai jegyek alapján történő megfigyelés, mely során a kutató az anyag minőségét, a készítési technikát, valamint az edény díszítését vizsgálja meg. Maga az agyag, az agyag minőségének javítására szolgáló adalékanyagok, ún. soványító anyagok (pl. apró kavicsok, pelyva, grafit, stb. ), továbbá a készítéstechnológia (kézzel formált, lassú vagy gyors korongolt, formatállal készült) is utalhat egy-egy időszakra vagy kultúrára. Ehhez hasonlóan, a különféle formatípusokban és azokon feltűnő díszítésmódokban a régész képes egy-egy régészeti kultúra vagy korszak sajátosságait felismerni.

5.kep

Egy 4000 éves középső bronzkori vajkészítő edény kerámiatöredékei, melyek Székesfehérvár nyugati határában kerültek elő.

 

Egy másik fontos kérdés, hogy mihez kezd a régész/a kutatás e sok esetben mellőzött tárgytípussal? Elsőre talán furcsának tűnhet, de olykor egy parányi edénytöredék is elegendő információval szolgálhat a lelőhely korának meghatározásához, továbbá fontos következtetések levonását teszi lehetővé az ott élő népcsoport életmódjára vonatkozóan.

6.kép

A restaurálás során az összeillő töredékeket elkezdik összeragasztani, három dimenziós puzzleként rakva ki az egykori edényt. A vajkészítő összes darabja a feltárás során nem került elő, a hiányzó részek – ahol a többi eredeti töredék alapján ki lehetett következtetni az edény eredeti alakját – a restaurátor kipótolja.

 

A régészeti kerámiakutatás összetettségét és problematikáját jelzi,  hogy az ezen tárgycsoporttal foglalkozó szakemberek sokszor nem csupán korszakra, hanem ezen belül akár egy-egy kerámiatípusra specializálódnak és kutatásaik során megpróbálnak minél több és pontosabb információkhoz jutni a típus gyártására, elterjedésére, kereskedelmére, kapcsolatrendszerére vonatkozóan, melyek segítségével könnyebben felvázolható a történeti korok egyes népeinek/népcsoportjainak életmenete és szokásai.

 

Írta: Kiss Alexandra

Mesélő tárgyak – a kaloda

kaloda2

Kalodák a Szent István Király Múzeum néprajzi gyűjteményéből

A kaloda a 18. század előtti büntetés-végrehajtás tárgyi emlékei közé tartozik.
Ebben az időben a bíróságok és a közigazgatási hatóságok rendszeresen alkalmaztak olyan eszközöket, amelyek a büntetés mellett az elítélt megszégyenítését is szolgálták.

A kaloda a megszégyenítéssel egyidejűleg testi szenvedést is okozott: a bűnös nyakát, kezét, lábát a kaloda kétfelé nyíló lapjai közé a megfelelő nyílásba csukták. A nyak-és kézkalodán három nyílás volt mely az elítélt nyakát és csuklóit úgy fogta össze mintha hegedülne. Ezzel magyarázható, hogy a kalodát egyes vidékeken hegedűnek nevezték.
A lábkaloda a láb-és kézfejeket szorította össze, miközben a delikvens a földön hanyatt feküdt vagy ült. Ez utóbbi kaloda rendszerint több személy számára készült. A nyak-és kézkalodával általában paráznaságért, lopásért büntettek. A büntetést a legnagyobb nyilvánosság előtt – ünnepnapon vagy vásár alkalmával hajtották végre, a település központi helyén, a bíró háza vagy a templom előtt. A büntetés ideje alatt többször is kikiáltották az elítélt vétkeit és el kellett viselnie a közösség tisztes, becsületes tagjainak a szidalmait, csúfolódásait. A tolvaj elé gyakran közszemlére tették az eltulajdonított tárgyakat is vagy nyakába úgynevezett szégyentáblát akasztottak, melyre ráfestették az eltulajdonított  állat, tárgy képét.

neprajzi-kaloda

A kaloda használat közben (kép forrása: Magyar Néprajzi Lexikon)

A kaloda használatát II. József rendeletileg megtiltotta ugyan, de számos vidéken még a 20. század elején is alkalmazták. Ennek oka egyrészt a népi joggyakorlat sajátosságaiban, másrészt lélektani okokban keresendő. A kaloda és a hozzá hasonló büntetőeszközök és megszégyenítő eszközök (deres, pellengér, szégyenketrec) alkalmazása egyfajta erkölcsi elégtételt is jelentett a tisztességes sértett emberek számára a kollektív normák ellen vétőkkel szemben.

Varró Ágnes

néprajzkutató

 

Mesélő tárgyak – A tabajdi faragószék

faragoszekk

A tabajdi faragó szék (1915)

 

A faragószék vagy vonószék a faragás segédeszköze volt, a munkadarab befogására, beszorítására szolgált. Csaknem minden olyan háznál használták, ahol ügyes  kezű, fúró-faragó ember élt.

Az eszköz a középkorban alakult ki, s a faiparban Európa-szerte használták a XVIII. századig, a modern gyalupad elterjedéséig. A faragószék alsó része támlátlan, becsapolt lábú pad, ennek egyik végéhez csatlakozik a faragandó darabot tartó emelvény és
az azt rögzítő fej. A fejet a vele összeköttetésben lévő lábító segítségével tartotta szorosan a padon lovagló ülésben dolgozó faragó, akinek speciális szerszáma a kétnyelű kés vagy vonókés volt.

IMG_1423.JPG

A faragószék használata

A faragószék neve megőrződött egyik visszaolvasó típusú tréfás gyermekdalunkban.
A faragószék nótájáról Jókai Mór is megemlékezett a Mire megvénülünk című regényében. A dal lényeges eleme, hogy versszakonként mindig új sorral bővül és ezeket a gyarapodás fordított sorrendjében dalolták el. A nóta refrénje is mindig visszatér:
Oh be szép, jaj be szép ez a derék faragószék!”

Valóban, a faragószékek megmaradt példányait szépen, igényesen készítették el.
Ilyen különleges festett, faragott munkaeszköz a múzeum Országzászló téri  néprajzi  állandó kiállításában látható példány is.  Felirata szerint 1915-ben készült Tabajdon, készítője és használója Kiss Ernő volt. A zöldre festett ülőpad egyik vége satuban, másik vége bajuszos, körszakállas huszárfejben végződik. A fej a lábítóban sarkantyús, koronás címeres, tulipános csizmában folytatódik. A parasztbarokk sajátos jegyét,
az oroszlánábrázolást ugyancsak megtaláljuk az alapvetően magyaros, hazafias jelképeket hordozó munkaeszköz díszítései között.

tabajdi-oroszlan

Oroszlán ábrázolás a műtárgyon

A tabajdi faragószék külön érdekessége, hogy cigarettázni is tud. A huszár szájnyílását úgy alakították ki, hogy élethűen elszívja a cigarettát.

IMG_1417

A festett huszárfej szájnyílása

Dr. Varró Ágnes

néprajzkutató

„Csak kölcsönbe” – Utazó műtárgyaink Budától Szolnokig

A kölcsön, illetve kölcsönzés szóról sok minden juthat eszükbe: felvehetünk hitelt, bérelhetünk autót, vagy éppen kivehetünk egy jó könyvet a könyvtárból.

A múzeumi szférában létezik még egy fogalom: a műtárgykölcsönzés.

Festmények, szobrok, leletek rendszeresen vándorolnak a múzeumok között.
Ez az intézményi “cserebere” létfontosságú, ha új tárlat rendezésében gondolkodunk, különösen akkor, ha egy életművet vagy korszakot teljességében szeretnénk bemutatni.

Képzőművészeti gyűjteményünk nívós darabjai éppen ezért indultak ismét útnak. Kincseink  az ország több pontján várják a nagyérdeműt:

 

Labirintus a budai várban

Ország Lili kiálítás enteriőrje (Fotó: http://www.webradio.hu)

A Magyar Nemzeti Galériában 2016 decemberében nyílt meg Ország Lili (1926–1978) életmű kiállítása. A művésznő számos művét – szám szerint 39-et – a mi gyűjteményünkből kölcsönözték a kiállítás rendezői és kurátora, Kolozsváry Mariann.

Az Árny a kövön című tárlaton közel 300 alkotáson keresztül ismerhetjük meg a „labirintusok festőjét”. Munkái számos visszatérő elemével találkozhatunk: ilyenek az áttörhetetlen falak, nyomtatott áramkörök és rejtélyes írásjelek.

orszaglili-no-fal-elott

Ország Lili: Nő fal előtt (Nő fátyollal), 1956

A kiállításon végig kísérhetjük a 90 éve született művész alkotói korszakainak állomásait.

Az első nagy egységet az 1952 és 1955 között készült, ortodox szürrealizmus jegyeit mutató festményei alkotják. Ebben az időszakban a téglafal volt képeinek fő motívuma.

A második szakasz (1958–1959) a pravoszláv ikon festészet ihlette alkotások sora. A következő korszakban (1960-as évek) sajátságos városképeivel találkozhatunk. A prágai zsidótemetők sírköveitől megigézve, letűnt korok emlékeiből építette fel látomás-városait.

1965-től tűnnek fel először képein az írásjelek mint a múlt hírnökei. Ebből alakult ki életművének újabb egysége, az ún. Írásos-korszak (1966–1969). Ekkor szürke-barna színvilág és a rejtelmes, kalligráfiát idéző betűk jellemzik.

Életének utolsó éveiben több összegző munkát készített. 1972-re keltezhető a két nagy méretű, a Minden titkok kapuja és a Múltba nyíló kapuk címeket viselő ikonosztáz.

orszag-lili_minden-titkok-kapuja

Ország Lili: Minden titkok kapuja, 1972

Mindkét művön megfigyelhető egyedi kézjegye, a nyomtatott áramkör. 1973 és 1978 között készül el monumentális Labirintus-sorozata. A tárlat különlegessége, hogy ezt a 48 festményből és 60 monotípiából álló szériát 30 év óta először csodálhatjuk meg a maga teljességében.

 

A periódusok közti átmenetet montázsai biztosítják, melyek végigkísérték pályafutását.

 

Ország Lili művészetével könnyű azonosulni, hiszen mindannyian találkoztunk már az elmúlással, magánnyal és szorongással. Együtt fejthetjük meg vele a nagy talányt, hogy merre halad a civilizációnk és ki lehet-e kerülni Minotaurus útvesztőjéből.

Ha kedve támadt egy kis elmélkedésre és gyönyörködni szeretne a művész alkotásaiban, akkor 2017. március 26-ig még megteheti a Magyar Nemzeti Galéria C épületében (bővebb információ: http://www.mng.hu)

 

 

Miskolci „Kunszt”

 

A Tizenhatodik Kunszt – Nagy utazás című tárlaton is belefuthatunk több fehérvári műtárgyba. A sokéves hagyománnyal rendelkező kiállítást Éliás István kurátor hívta életre. A vezérfonala értelemszerűen az utazás, azonban nem csupán a fizikai térben, hanem közösségi és lelki szinten is. Ez nem meglepő, hétköznapi szóhasználatunkban is rendszeresen felbukkan a mérföldkő, az útkeresés, és a sodródás kifejezés. Több filozófia/vallási irányzat beszél spirituális utazásról, életútról.

nagy-kunszt-2017-mg-05-1

Műtárgyaink a Nagy utazás c. tárlaton

 

Mindenki találkozott már az útkeresés állapotával, a művészek sem kivételek, sőt… A Nagy utazás tárlaton olyan alkotások szerepelnek, melyekben megragadhatóak a társadalmi útkeresésekre készült alkotói reflexiók.

Benczúr Emese, Chilf Mária, Gerhes Gábor, Gulyás Kati, Kőnig Frigyes, Szabó Eszter Ágnes és Türk Péter műveivel járultunk hozzá a tárlathoz – a Szent István Király Múzeum gyűjteményéből Izinger Katalin művészettörténész válogatta az alkotásokat.

nagy-kunszt-2017-mg-02

Enteriőr fotó a kiállításban

A Kunszt kiállítást szeretettel ajánljuk azoknak, akik még keresik a helyüket és azoknak is, akik már ráleltek az áhított célra és szívesen megismernék mások gondolatait.

A kiállítás 2017. április 15-ig várja a filozofáló kedvű érdeklődőket. (bővebben: http://www.miskolcigaleria.eu/16-kunszt-nagy-utazas)

 

 

Válogatás Szolnoknak

 

A Magán/közgyűjtemény – Válogatás Szolnoknak a Szent István Király Múzeum gyűjteményéből című időszaki kiállításunk a Szolnoki Galéria az egykori zsinagóga – hangulatos miliőjében látható.

Az összeállítás igen változatos, nem csupán egyetlen korszakot vagy stílust képvisel: egy évszázad hazai eredményeit mutatja be 35 művész alkotásain keresztül.

 

A címben megjelenő kettősség (Magán/Közgyűjtemény) érezhető a tárlaton is: egyszerre van jelen az absztrakt művészet és a figuratív ábrázolás, festmény és a plasztika. Jól megfér Rippl-Rónai kukoricás stílusa Bukta Imre installációjával. A különálló értékek – akárcsak egy mozaik – egy önálló egésszé állnak össze.

 

image005-1

A Szolnoki Galéria aulája, előtérben Bukta Imre művével

 

A tárlaton olyan nagymesterek szerepelnek – a teljesség igénye nélkül –, mint Vaszary János, Egry József vagy Aba-Novák Vilmos. Elidőzhetünk Ujházi Péter vagy El Kazovszkij alkotásain is.

Az újabb generációt Radák Eszter, Baranyai Levente, Roskó Gábor és Szűcs Attila képviselik. (Utóbbinak 2016-ban rekordárért, 16.250 angol fontért (mintegy 6,5 millió Forint) kelt el Érintés című munkája a Sotheby’s aukcióján. )

 

Az eddigi közönség-kedvenc Nyári István Nyitott ablakok rózsával című monumentális műve (bővebben lásd itt: http://www.blogszolnok.hu/ajanlom_mas_gyujtemenye)

 

image020

Nyári István Nyitott ablakok rózsával c. kompozíciója

 

Szűcs Erzsébet és Izinger Katalin – a múzeum művészettörténészei – állították össze a kiállítás anyagát. Nem volt könnyű dolguk, hiszen egy csaknem nyolcezer darabot számláló gyűjteményből kellett kiválasztaniuk az 50 különlegességet. A tárlat szolnoki kurátora, Csiszár Róbert, a Damjanich János Múzeum munkatársa segítette munkájukat.

 

Már csak egy kérdés marad: miért pont éppen Szolnok? A Városi Képtár – Deák Gyűjtemény tavaly „Gyöngyházfényű ragyogás” Szolnoki Művésztelep 1900–1950 című kiállításán mutatta be a helyi művésztelep formáló erejét. A mostani összeállításunk is felvonultat Szolnokhoz köthető alkotókat.

A MAGÁN/KÖZGYŰJTEMÉNY március 19-ig várja a képzőművészet szerelmeseit.
(A galéria elérhetőségei: 5000 Szolnok, Templom u. 2., http://www.djm.hu)

„Nagyesz, hiányzik egy gomb, nézz már valamit!” – interjú Jankovics Marcellal

Miért az okostelefon a sötét oldal megtestesítője? Mi köze a spenótos tésztának a magyar kultúrához? És hogyan jön a képbe a nagymama gombos doboza? Jankovics Marcell stábjával A DÖNTÉS c. kiállításon forgatott, mi pedig kifaggattuk a tárlathoz fűződő gondolatairól. 

Eddigi munkásságából jól látszik, hogy nagyon is szívügyének tekinti a magyar kultúra megőrzését, ami a kiállítás egyik fő üzenete. Most mire készül? 🙂

Van egy sorozatunk, aminek az a címe, hogy Magyar szentek és boldogok, ebből elkészült eddig hét 27 perces epizód, melyet a Duna televízió vasárnaponként ebéd után közvetített az uborkasalátára ráadásnak. Lement Szent Istvánról három, Szent Imréről és boldog Gizelláról egy-egy, lement egy Szent Erzsébet, ezenkívül pedig készült még kettő Szent Lászlóról. Most a szent királylányok és szent uralkodó nők egy-egy epizódján dolgozunk, akiket itt ugye a kápolnán belül lehet látni, és én annyira szeretem, amit a Győző csinál, ezért kihagyhatatlannak tartottam.

jankovicsmarcell3

Jankovics Marcell A DÖNTÉS c. kiállításon

Térjünk vissza egy kicsit a kiállítás üzenetéhez. Önnek széleskörű definíciója van a kultúráról. Ahogy a honlapján is kifejti, a kultúra nemcsak a művészetek és irodalom összessége. Mi még? Mi az, amit meg kellene őriznünk?

Egy Hofstätter nevezetű német mondta a 20-as években (Jan Assman: A kulturális emlékezet c. könyvében), hogy a kultúra nem más, mint egy társadalmi rendszer evidenciáinak összessége. Most ez a tragédia a kultúrával, hogy az evidenciák fogynak. Egy csomó dolog már nem evidens. Konkrét precedens volt rá a Horn-kormány idején, hogy a himnuszt újra akarták íratni. Rákosi idejében ő maga kérte meg Kodályt, hogy írjon egy új himnuszt. Tehát, hogyha nem evidens többé a himnusz, akkor óriási baj van. És ebben az országban részint a külső megszállás részint a belső hazaárulás következtében folyamatosan érezni a kultúra csonkítási törekvéseit. Ezek a nem-evidenciák.

Ha a kultúrát az egyén szintjére lebontva nézzük…?

Én ugye a kultúráról azt mondom, hogy az az én identitásom.  Abból tudom, hogy én ki vagyok, hogy van egy kultúrám, és nem tartozom a bunkó, műveletlen emberek közé. Tehát élem is a kultúrámat. Természetesen ebbe a hétköznapi kultúra számos eleme beletartozik: a történelem ismerete, az, hogy népdalokat tudok énekelni, hogy a barátaimmal hasonló gondolatokat ápolunk. Amikor nekem a hazafiságról kell beszélnem, mindig az a fő bajom, hogy túl szemérmes vagyok ahhoz, hogy erről populista módon beszéljek, mint ahogy a szónokok szoktak. Nyolc-tíz alkalommal kellett március 15-ei ünnepségen beszédet mondanom, és mindig gondot okozott. Én azt szeretném érzékeltetni, hogy “mi, akik itt együtt vagyunk, ti, akik eljöttetek erre az ünnepre és én, akinek beszélnie kell, mi ugyanazt gondoljuk. Hát akkor miről beszélünk?!” Ki kell találni, hogy hogyan lehet ezt úgy elmondani, hogy ne hasson pozőrségnek. De elérkezett a világ oda, hogy sajnos muszáj róla beszélni.

001_jankovicsm_grafikak_matyaskiraly-es-a-szekely-ember-leanya

Jankovics Marcell nemcsak rajzfilmrendező és művelődéstörténész, de könyvillusztrátor is. Ez például egyik illusztrációja a Mesék Mátyás királyról c. könyvhöz.

Ezt miből tapasztalja?

Készült egy rajzfilm a ’80-as években, a Macskássy Kati csinálta (Balázs Béla-díjas magyar filmrendező. A szerk.) Az a címe, hogy ünnepeljünk. Gyerekeknek kellett lerajzolnia és elmondania, hogy mit jelent nekik az ünnep.  Valami katyvasz volt a gyerekek agyában, összekavarodott bennük Petőfi Sándor április 4-ével meg József Attila öngyilkosságával. Teljes zűrzavar van. És ez még csak a történelem. Ehhez képest az, hogy hogyan viszonyul valaki a hétköznapi ünnepekhez, karácsony, születésnap… Nem kell tudatosan élni ezeket a dolgokat, de magától értetődő része kellene, hogy legyen az életünknek. És már nem az. Ezért kell egy kicsit többet foglalkozni ezzel. Ezért csinálok ilyen könyveket, a Győző ezért csinál ilyen sorozatokat, és ha őt megkérdezi ő nyilván másképp jutna el ugyanerre a gondolatra. Ő még a tetejében hagyományőrző lovaskatona is. Nem tudom, ismeri-e azt a portréfilmet, amit vele, mint akadémikussal készítettek, lovon jön és beszél. Szóval itt van egy férfiú, akiről nem gondolná az ember, hogy könnyen fejezi ki magát szóban, és úgy beszél lóháton, miközben lovagol, hogy nem okoz megértési problémát. Nem zötykölődik rajta, nem dadog, nem téveszt, nem mondja, hogy “bocsánat, újrakezdem”. Valószínűleg ő találta ki, hogy erre ő képes. 

Én nemrég voltam diák, és azt gondolom, hogy nem lehet csak a tanulókat okolni azért, hogy nem tiszta a fejekben egy-egy ünnep. Fontos, hogy hogyan tálalják…

Hát azon is múlik, hogy úgy tálalják. A nevelés nagyon fontos ebből a szempontból. Anyám, amikor nagyon szegények voltunk ’44-45-ben, a tésztába azért, hogy ne legyen olyan unalmas, spenótot meg paradicsomot is gyúrt. Tehát az asztalon ott volt a piros-fehér-zöld. Az ágyam felett ott volt Kossuth Lajosról egy kép családi okokból, meg mellette egy ezüstfeszület. (Jankovics Marcell nagyapja Kossuth Lajos unokaöccse volt. A szerk.) Én halálra untam gyerekkoromban, de mégis tudat alatt hatott. Van egy ellenállás az emberben az ellen, ahogy nevelik. De ugyanakkor ez a világ nekem tetszett.

jankovicsmarcell1

Jankovics Marcell és a stáb épp a kiállítást szemléli 🙂

Ha megnézi itt a képeket, felismerhetőek a mentegombok, milyen furcsa, hosszúkás, orsó alakjuk van. Egyszer mentem haza az iskolából, ’54-ben, apám börtönben volt,  én pedig nagyanyáméknál laktam, mert csak én kaptam Budapesten letelepedési engedélyt. Leszakadt egy gombom, és mondom „nagyesz, hiányzik egy gomb, nézz már valamit!” Megvan ma is az a gombos doboza. Kiborította, és keresgélt nekem egy olyat, ami emlékeztetett a leszakadtra. Találtam egy ilyen orsó alakú rézgombot köztük.  „Hát,” mondom, „ez micsoda? milyen furcsa gomb!” „Az a szépapád mentegombja”, válaszolta nagyanyám. A képe ott lógott a falon, most meg nálam lóg. Meszlényi Jenő, a szabadságharc ezredese volt, Kossuth Lajos sógora. Ebben a pillanatban nekem 150 évvel megnyúlt az emlékezetem. Hirtelen nem 14 éves voltam, hanem 164. És ez borzasztó fontos, mert az ember a jövőről csak fantáziálni tud, de a múltat megismerheti, és akkor az mind ő. Azzal gazdagabb és több lesz.

dsc_0950

Hosszúkás gombok Damjanich tábornok mentéjén

A kiállítás tematikája, hogy a jót állítja szembe a gonosszal, a magyar értékek és kultúra megőrzését a kultúrára ártalmas tényezőkkel. Ön szerint mik ezek? Mi testesíti meg a gonoszt ebből a szempontból?

A közöny, az érdektelenség. A gonosz alattomos dolog. A sógoromnak volt a születésnapi ebédje, és a két fiatal  – az egyik éppen most megy gimnáziumba a másik pedig harmincvalahány éves fiatal –  végig az okostelefonjukkal játszottak. Ez valami borzalmas. Az teljesen érthető, hogy a metrón valaki ezzel foglalkozik, mert nem akar szemkontaktust teremteni. Na de szerelmespárok vagy férj és feleség ülnek egy étteremben, csámcsognak és egyik kezükben a villa helyett ott az okostelefon. Ez mind elvisz. Mert az a tömegi kultúra elem, ami lejön az okostelefonon keresztül, az 99%-ban értéktelen.

jankovicsmarcellvendegkonyv

Jankovics Marcell a forgatás után írt a vendégkönyvbe is.

A Puskás-kiállítás margójára

Na, megismer?” állította meg a teremőrt egy látogató a Puskás-kiállításon, és az esküvői fotóra mutatott. A képen az ifjú pár mellett egy kisfiú látható, a kezében szorongat valamit.  Ő Kiss Gábor, a futball világklasszis keresztfia. Idén 71 éves.  Neki nehéz lett volna újat mutatni, inkább azért jött, hogy felelevenítse emlékeit keresztapjáról, aki azóta is egyik legnagyobb példaképe – édesapja mellett.

puskas-eskuvo003

Az esküvői kép. Az ifjú pár mellett balra Kiss Gábor, a koszorús fiú.

A vendégkönyvbe írt néhány sort, s nem bírtam megállni, hogy ne faggassam ki emlékeiről. Az esküvői kép kapcsán elárulta, mit szorongat a kezében:  „Mivel egy szem gyerek voltam, és az Öcsi szeme előtt nőttem fel, 1950 áprilisában ő és leendő felesége (Hunyadvári Erzsébet) ragaszkodtak hozzá, hogy, mint koszorúsfiú, vegyek részt az esküvőn. Úgyhogy a Csöre esküvői ruháját a kispesti katolikus templomban én fogtam az oltárig. Miután nagyon nem szerettem fényképezkedni, az Öcsi káromkodások közepette egy forintot adott a kesztyűs kezembe, hogy odaálljak a fotóra” – meséli.

Kérdésemre elmondta, hogy Puskás mindig ilyen szabadszájú volt, „de ő azok közé tartozott, akiknek ez jól állt. Az ő kispesti vagányságának ez szinte elengedhetetlen tartozéka volt. Ez neki olyan természetesen és spontán jött, mint amikor jó reggelt köszönünk egymásnak. Amikor kiment külföldre, előbb tanult meg idegen nyelven káromkodni, mint írni-olvasni.”

kispest

Kispesti kölyökcsapat alul középen a kis Öcsi, hátul jobb szélen az edző, egyben a papa idősb Puskás Ferenc, tőle hárommal balra Bozsik Cucu. Forrás: puskas.com

Beszélgetésünkből kiderült, ezt a szokását külföldön sem vették rossz néven: őt így fogadta el a világ. Ez mutatta azt, hogy a Puskásnak nem volt Janus arca. Ő soha nem tett fel álarcot sem Görögországban, sem Ausztráliában, sem Dél-Amerikában.”

Ferenc Puskas

Puskás 1961-ben madridi gyerekeknek mutatja hogyan kell ballal dekázni. Fotó: Keystone/Hulton Archive/Getty Images

Puskás sokat emlegetett emberi viselkedése és magyarokkal való rokonszenve külföldön is megnyilvánult. „Amikor a húsüzemet megnyitotta Spanyolországban, tönkre is ment egy év alatt, mert elosztogatta a kolbászokat. Ha egy magyar jött, nem volt olyan, hogy ne csomagolt volna kolbászt, meg hurkát és más húsipari termékeket. Madridban volt egy taxivállalata is, hét autóval, és ha valaki egy magyar igazolványt felmutatott, ingyen elvitték a városon belül.”

002

Öcsi már a vágóhídon dolgozó édesapja mellett is megtanulta értékelni a szép és finom húsokat. Forrás: Szöllősi György Puskás c. könyve

Mint mondta, a futballvilágklasszis nem felejtette el, honnan jött, Spanyolországban is magyar cipőkben focizott: „a Kispestnek és a Honvédnak volt egy szertárosa, Nikola János, aki cipészmester volt. A Puskás már a Real Madrid játékosa volt, és még mindig azokat a cipőket használta, amiket Jani bácsi fekete borjúboxból készített. A kezemben volt a kaptafája. Őt nem érdekelte sem az Adidas, sem a Nike.”

puskas_pele001_pilv

Puskás Pelével, a későbbi háromszoros világbajnok brazil labdarúgóval. Forrás: puskas.com

A rokoni szálaknak és édesapjával való szoros barátságnak köszönhetően „Öcsi” gyakran megfordult Kisséknél (Kiss Gábor édesanyja és Puskás Ferenc unokatestvérek. Édesapjával Kiss Mihállyal pedig együtt rúgták a bőrt a Kispestben. a szerk.):  „a Puskásnak volt egy szokása: amikor a futball mérkőzésnek vége volt, akkor nem a bíró vitte el a labdát, hanem ő, és mindig hazahozta. Így az 1950-es évek elején volt, hogy 33 olyan futball labdám volt, amivel csak egyszer játszottak. „Volt olyan futball labdám, amit aláíratott az egész osztrák válogatottal. Képzelje el, ha ez a labda meglenne, ma mit érne!

Puskás Ferenc

Puskás idehaza a Honvéd, külföldön a Real Madrid kiváló csatára volt. Fotó: MTI

S hogy mihez kezdett a kis keresztfiú annyi labdával?

Amikor Puskás hazahozott egy újabb labdát, engem már többen vártak vele. A gumilabda akkor kuriózumnak számított. Elhasználtuk a grundon.”

Kiss Gábor büszkén mesélte, volt olyan, hogy Puskás edzés után nem hazament, hanem először hozzájuk. „Imádta a diót. Volt egy rekamiénk, aminek fakarfája volt, azon törte ököllel. Képes volt fél kiló diót egy ültében megtörni edzés után. Meg hát olyan szilvásgombócot senki nem csinált, mint az én nagymamám. Az Öcsi ezért is jött, mert ő meg beles volt.”

004

Mindig rágcsált valamit. Ezen a görög meccsen például szotyolát. Forrás: Szöllősi György: Puskás c. könyve.

S hogy milyen hatással van az emberre, ha Puskás Ferenc a keresztapja?

Noha a Puskás által elért eredmények 10 embernek is elegendőek lennének, emberi oldala sokkalta felülmúlta sportteljesítményét, hangsúlyozta Kiss Gábor. De a villámlábú és eszű csatárzseni által elért sporteredmények mégiscsak hatottak rá:. „Én nem tudtam veszteni. Nekem egy második hely vagy az iskolában egy négyes osztályzat tragédia volt”, emlékszik vissza.

Nos, ha ez a legrosszabb, ami történhet velünk, ilyen keresztapát mi is szeretnénk magunknak 😉

puskaskeresztfia-tel

Kiss Gábor írása a Puskás Ferenc 10 c. kiállításunk vendégkönyvébe.

 

Írta: Unger Ágnes