Bábtáncoltató Betlehem

Játék az ünnepekre

A betlehemezésről már biztosan hallottál, de tudod-e, hogy mi az a bábtáncoltató Betlehem? Videónkból most megismerkedhetsz ezzel a különleges népszokással:

A Szent Család és a Három Királyok bábsablonja pedig letölthető innen:

A kisded imádása

Kmetty János festőművészre emlékezünk

Elgondolkoz(tat)ó imádás / Kmetty János (Miskolc, 1989. december 23. – Budapest, 1975. november 16.) A kisded imádása című műve (karton olaj, 57,4×48,3 cm lelt. sz.: VKDGy 89.32.1)

Zavarba ejtő mű a Deák Dénes gyűjteményéből ránk maradt – Kmetty János által festett – A kisded imádása című kép. Noha ikonográfiája alapján teljeséggel megfeleltethető az évszázados képtípusnak, mely az újszülött Jézushoz érkező pásztorok csodálatát, rajongását, imádatát fejezi ki, ezen a képen a pásztorok elragadtatása helyett, mintha sokkal inkább magukba fordulásuknak, elgondolkozásuknak lehetnénk tanúi. Kmetty itt, a Szent család helyett, a pásztorokat teszi a kép főszereplőivé.

Ez a művészettörténet során akkor lehetett így, ha egy donátor portréja jelent meg a pásztorok között. Ez a gondolat is motoszkálhat fejünkben a kép vizsgálatakor: akart-e Kmetty bármely korabeli szereplőt, ismerőst, barátot, festőtársat (Hetek) a kép alanyaként megjeleníteni?

A Biblia, Lukács evangéliuma 2. fejezetében így írja le az ábrázolt történést:

„Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirénius volt a helytartó. Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják. Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, a Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje, és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely. Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett. És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik: „Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz: Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.” És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.” Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak, és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik. Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében. A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért, amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik.” (Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (1990) Lukács evangéliuma 2. fejezet)

Kmetty képén hét földi szereplőt látunk: a Kisjézuson túl Máriát, Józsefet és négy pásztort. A pásztorok testtartása, mozdulatai nem elragadtatott indulatról mesélnek, inkább magukba-nézően elgondolkozóknak látszanak, szinte sem a kis Jézusra, sem Máriára nem néznek. Ez egy elgondolkozó, töprengő imádás – mondhatnánk.

A kép alsó terében egy színpadias pillanatképet látunk, szűkebb kivágásban, ráközelítve a szereplőkre. A felső, az alsótól jól elkülönülő részben négy angyal játszik önfeledten, mintha nem is lenne közük a földi jelenethez. Mint egy színpadi függönyt húzzák szét a felhőket, hogy megnyissák az ég tágasabb terét, azért, hogy a földi világra beözönölhessen a fény. A megnyitott égből áramló fény segítségével a festő egy háromszöget metsz ki az álló téglalap alakú térből, akárcsak az alábbiakban idézett Leonardo da Vinci alkotás kompozíciós sémájában.

Kmetty képén különös az előtérben háttal álló, tömegében hangsúlyos pásztor, akinek ilyen mérvű térnyerésével a kis Jézus figurája kikerül a kép középpontjától. A tartalmi egyensúlyt a színekkel hozza egyensúlyba a festő, úgy, hogy a kisgyermeki testet és a feje alatti támaszt világító fehérre festi.

A kép felső, Égi és alsó, Földi része hangsúlyosan válik ketté. Az angyalok mit sem törődnek a földi jelenettel, és a pásztorok sokkal inkább saját gondolataikkal vannak elfoglalva, mint imádatuk tárgyával, annak megmutatásával.

A szereplők közül egyedül Mária az, aki hálás imával néz, de ő sem gyermekére, hanem a fényáradatot zúdító égre. Az ő tekintete és a festőien, furcsa anyagszerűen megfestett fénycsíkok teremtenek kapcsolatot ég és föld között.

Zavarba ejtő a térdeplő Mária mögött álló Szent József bal kezének mozdulata is. Egyértelműen mutat valahova, távolba vagy felfelé? Nem igazít el a festő bennünket, bizonytalanságban hagy.

A festmény három arasznyi méretével, vázlatos festésmódjával – bizonyára egy meg nem valósult – nagy oltárkép szín- és tömegvázlata. A mű nagyméretű megfestése során bizonyára sokat változott volna. Annyiban is, hogy nem hagy ennyi megválaszolatlan kérdést a nézőjében.

A képtípus az európai keresztény művészet történetének egyik leggyakoribb ábrázolása. Több száz vagy inkább ezer mű születhetett e témában. Csak néhány nagyon híres, izgalmas művet emelnék ki a reneszánsz, és az azt követő manierista és barokk művészet korából. Hiszen tudjuk, ezekben az években Kmetty is sokat tanulmányozta e korok alkotásait.

Leonardo da Vinci műve 1481-ből

https://images.uffizi.it/production/attachments/1506341238117584-leonardo-adorazione-magi-principale.jpg?ixlib=rails-2.1.3&w=1200&h=800&fit=clip&crop=center&fm=gjpg&auto=compress  (fa, olaj, 246 x 243 cm)

El Greco alkotása 1596-1600-ból

El Greco alkotása 1596-1600-ból  The Adoration of the Shepherds (El Greco, Madrid) - Wikipedia

            Caravaggio, 1969-ben ellopott, s azóta sem előkerült festménye 1600-ból

és Rembrandt alkotása 1646-ból

A Kmetty a kép megszületésekor, valószínűleg 1916-17-ben, a festő 27-28 éves volt. Túl volt első budapesti egyéni kiállításán (Művészház 1910), párizsi féléves tanulmányútján (1911), a Kecskeméti Művésztelepi éveken (1912-13), és meg is nősült. 1916-ban és 1917-ben részt vett a Fiatalok (Hetek) két kiállításán a Nemzeti Szalonban, melyek egyikén ez a mű is szerepelhetett.

„A Hetek igyekeztek egységes programmal fellépni: a kubizmus tanulságainak felhasználásával egy új monumentális művészet megteremtését tűzték ki célul. Ennek jegyében folytatta Kmetty az utópikus jövőképet megtestesítő, reneszánsz előképekig visszanyúló, gyakran biblikus kerettémába ágyazott sokalakos kompozícióit, amelyek az újra megtalált modern aranykor reprezentálásával az Árkádia-festészet hagyományaihoz – a nagybányai neósok, majd a Nyolcak idealizált árkádiai nyugalmat árasztó képeihez – kapcsolódtak. Korábbi, geometrizáló csoportkompozícióval ellentétben az alakok plasztikus formálása és az erős fény-árnyék ellentétek kerültek előtérbe. Egyszerre érvényesült a kubizmus racionális formakezelése és az expresszionizmus érzelmekben dús világa. A színpadiasság, a mesterkélt beállítások a valóságtól való elvágyódást és eltávolodást jelképezték” – írja Bodonyi Emőke 2018-ban.

Sok tanulmány elemzi Kmetty János jól átgondolt színhasználatát. Kassák Lajos írja róla: „nem kubista, de akárcsak azok, szigorú törvényszerűséggel szerkeszt, formái súlyosak, tömbösen tagoltak, színei nem csillogók, hanem parázslón a mélyből izzanak elő. Domináns színe a kék – de ez a hideg szín szürkékkel és barnákkal keverten átmelegszik, megnyerővé és bizalomkeltővé válik ecsetje nyomán” (Kassák Lajos: Műteremlátogatás Kmetty Jánosnál, Magyar Nemzet 1941. november 16.)

Kmettynek ebből a vázlatából sem – mint ahogy az 1975-ig tartó életmű sok tervéből és vázlatából sem – született murális alkotás: oltárkép, freskó vagy üvegablak.

Az talán a történelem és a művészettörténet igazságtalansága, hogy a nagy felületek, falak kifestésére nem a programjukban ezt meghirdető, kubisztikus formanyelvet használó Fiatalok (Hetek) hanem – egy-két évtizeddel később – a Római Iskolás nemzedék tagjai kaptak megbízásokat.

Kmetty Jánosnak önálló tárlata sosem volt Székesfehérváron. A Szent István Király Múzeumhoz mégis sok szállal kötődik. Művei több alkalommal szerepeltek – a Kovács Péter és Kovalovszky Márta rendezett – A huszadik század magyar művészete sorozatban (Nyolcak és aktivisták köre, 1965; Derkovits és a szocialista művészet, 1968; Szentendrei művészet, 1969; Magyar művészet 1945-49 című tárlaton 1977-ben és Az ötvenes évek című kiállításon 1981-ben).

Kmetty János1965-ben az elsők között jelentkezett a múzeum művészettörténészeinek felkérésére, hogy adományozzon művet a frissen alakuló kortárs gyűjteményükbe.

Ajándékaként az alább közölt három alkotást került Székesfehérvárra (fotók: Deák Balázs):

Kmetty János: Önarckép, 1928, kemény papír, olaj, 40×30 cm, lelt.sz.: 65.20.1

Kmetty János: Csendélet 1950, papír, pasztell, 84×59 cm, lelt. sz.: 65.18.1

Kmetty János: Szentendre, 1962, papír, pasztell, 17×23 cm, lelt.sz.: 65.19.1

Kovalovszyky Márta – aki a Szent István Király Múzeum művészettörténészeként dolgozott 1962-től 2001-ig – értő, elemző tanulmányt írt a Corvina Könyvkiadó Kmetty János Festő voltam és vagyok című 1976-ban megjelentetett könyvébe.

Deák Dénes 1989-ben Fehérvárra került gyűjteményéből újabb nyolc művel gyarapodhatott a fehérvári Kmetty-kollekció, így már tizenegy műve van az alkotónak gyűjteményeinkben..

A Deák Gyűjteményben található művekről itt találhatók információk: http://www.deakgyujtemeny.hu/site_dgy.cgi?a=kiallit-322&id=47

A Kisded imádása című kép bemutatásával tisztelgünk a százharmincegy éve született, negyvenöt évvel ezelőtt elhunyt művész előtt,és olvasóinak kívánunk szép, áldott karácsonyt!

Szűcs Erzsébet művészettörténész

Irodalom

  • Bodonyi Emőke: Kmetty Az örök kereső, Ferenczy Múzeumi Centrum, 2018
  • Kmetty János / Festő voltam és vagyok, Corvina Kiadó Művészet és elmélet sorozat, 1976
  • Városi Képtár – Deák Gyűjtemény, Szerk. Dr. Nagy Zoltán, 2005

A középkori kövek önmagukban is érdekesek, a fényképezésük pedig még több izgalmat jelent

Marosi Arnold-díjat vehetett át Gelencsér Ferenc, a Szent István Király Múzeum nyugalmazott fotóművésze

Akinek ott lóg a nyakában a fényképezőgép és  különlegesnek gondolja a látványt, akkor természetes, hogy lefotózza. Igyekszik olyan képet készíteni, amelyben meg tudja mutatni azt a szépséget, amelyet más esetleg nem vesz észre – fogalmazott interjúnkban Gelencsér Ferenc fotóművész, a Szent István Király Múzeum nyugalmazott munkatársa. Hozzátette: hálás azért, hogy a múzeum dolgozója lehetett. A szakember Fejér megye  művészeti örökségének gyarapításáért, fotóművészként végzett  több évtizedes  értékőrző alkotó munkájáért a Marosi Arnold-díjat vehette át a közelmúltban Vargha Tamás államtitkártól és Molnár Krisztiántól, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökétől. 

Korábban szinte évente rendeztek Marosi Arnold emlékkiállítást a Szent István Király Múzeumban. Gondolta volna, hogy egyszer a múzeumalapítóról elnevezett díjat veheti át több évtizedes munkája elismeréseként?

– Ezt a díjat rendszerint tudományos dolgozók kapták. Számos kiállítás rendezésében vettem már részt, de soha nem gondoltam, hogy egyszer átvehetem ezt a díjat. Megtisztelő a számomra.

Gelencsér Ferenc – fotó: Simon Erika

1964-ben, tizenhét évesen kezdte el a munkát fotósként az akkori István Király Múzeumban. Történészekkel, régészekkel, néprajzkutatókkal, művészettörténészekkel dolgozott együtt. A közös munkákhoz meg kellett ismernie a többi szakember tevékenységét is. Hogyan látja most, utólag, könnyű volt ez a feladat?

– Erre nem lehetett készülni. Amikor bekerültem a múzeumba, éreztem, hogy nem lesz egyszerű a dolgom. A műtárgyfotózás ugyanis nem tartozik a fotósok kedvenc témái közé. Úgy érzem, szerencsém volt, mert meg tudtam értetni magam a munkatársakkal és ők is megértettek engem. Hagyták, hogy dolgozzam, mindenkivel sikerült jó kapcsolatot kiépítenem az évek során. Rengeteget tanulhattam tőlük mind szakmailag, mind emberileg. Számos helyen jártam: gyűjtőutakon, kiállításokon vettem részt, híres embereket festőket, szobrászokat kerestem fel, hogy fotót készítsek róluk.

-Volt olyan szakember, akivel sokat dolgozott együtt, akit különösen is megkedvelt?

-Olyan ember vagyok, aki szereti a munkáját, a fotózást, ezért aztán mindenkivel sokat dolgoztam a múzeumban. Senkit sem emelnék ki külön. Hálás szívvel gondolok vissza az egykori munkatársaimra.

-Intézményünk egyik legkedveltebb, leggyakrabban látogatott kiállítóhelye a Nemzeti Emlékhely – Középkori Romkert. Az itt feltárt tárgyi emlékek fotózását, dokumentálását magas színvonalon végezte. Milyen emlékei vannak erről a munkáról?

– A középkori kövek már önmagukban is érdekes látványt nyújtottak, a fényképezésük pedig még több izgalmat jelentett. Sokat dolgoztam együtt Kralovánszky Alánnal a Romkertben. Emlékezetes marad a számomra, amikor az egyik ásatás alkalmával fel kellett másznom egy magas falra, onnan fényképeztem lefelé a gödörbe. Miután elkészültem a munkával, lemásztam és a fal összeomlott. Mindenki szörnyülködött körülöttem, mondták is, milyen nagy szerencsém volt, hogy akkor dőlt le a fal, amikor már nem voltam rajta.

-Bizonyára történt kellemesebb eset is, amelyre vissza tud emlékezni…

– Alánnal szerettünk együtt dolgozni, munka közben mindig beszélgetett velem. Izgalmas volt számomra megszemlélni, amikor feltáráskor kibontott egy-egy követ, sírokat vizsgált meg, s ezeket később fényképen meg is örökítettem. Nagyon szerettem ezt a munkát. 

-A múzeumi munkáján kívül nagy érdeklődést tanúsított a város iránt is. Számos fotóján megelevenedik  Székesfehérvár életének egy-egy pillanata. Van kedvenc városképe?

-Lefényképeztem Székesfehérvárt még abban az időben, amikor ez a rengeteg sok panelépület nem készült el. Nagy élményt nyújtott a Palotavárosban a Rácváros különleges hangulata. Igyekeztem megörökíteni képeken. Mindig is érdekelt a barokk belváros hangulata, kedvenc témámnak a Fő utca számított a Zichy-ligettől egészen a Piac térig. Fotóztam a templomokat, a különleges épületeket és magát az utcát is. Ha valakinek ott lóg a nyakában a fényképezőgép és érdekli, szépnek gondolja a látvány, akkor természetes, hogy lefotózza. Ha nem látja szépnek, akkor még inkább lefényképezi. Igyekszik olyan fotót készíteni, amelyben meg tudja mutatni azt a szépséget, amelyet más esetleg nem vesz észre.

Rendház és Mátyás szobor – fotó Gelencsér Ferenc

-Több mint öt évtizedet töltött el a múzeumi fotográfia szolgálatában. Milyen tapasztalatokkal gazdagodott az évek során?

-Hálás vagyok, hogy a múzeum dolgozója lehettem, óriási szerencse az életemben. Kezdetben nem is gondoltam volna arra, hogy igazán be tudok majd épülni a múzeumi munkába, az itt dolgozó emberek közé, mint ahogy sikerült, s ez nagy öröm a számomra.

-Szűcs Gábor

321 ÉVE SZÜLETETT TORKOS JUSTUS JÁNOS, A HÍRES POZSONYI TAXA SZERZŐJE

Méltatlanul alig ismert tudós magyar kémikus, főorvosról emlékezünk meg a mai napon, akinek személyéhez köthető Magyarország első gyógyszerészeti árszabásának megalkotása és kiadása 1745-ből.

321 éve született TORKOS JUSTUS JÁNOS, aki Pozsony városának physicus-orvosaként mindezt összeállította, megírta.

De van egy másik érdekessége is annak, amiért most megemlékezünk a híres szerzőről.

A jelzett mű megtalálható városunkban is, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltára muzeális könyvgyűjteményének darabjaként [Pharmaceutica Posoniensis: cum instructionibus pharmacopoeorum, chirurgorum et obstetricum, (…), Pozsony, 1745].

A saját költségén megjelentetett POZSONYI TAXA (Taxa Pharmaceutica Posoniensis) nem csak értékes útmutatást adott a korabeli gyógyszerészek és orvosok számára, de napjainkig fontos információkkal szolgál a gyógyszerészettörténet kutatóinak is. Aki belelapoz, hihetetlen érdekességeket talál benne. A korszak patikai árucikkeinek sokfélesége, a hajmeresztő növényi, állati, ásványi, sőt emberi eredetű alapanyagok tömege megdöbbentő, hiszen olyan korszakból való mindez, amikor még nem gyáripar állította elő a gyógyszereket, hanem maga az apothecarius azaz a patikus a saját laboratóriumában.

Elkészített földi giliszta – forrás: Pozsonyi Taxa

Torkos Justus János Győrben született 1699. december 17-én.

„Édesapja Torkos András evangélikus lelkész, (a magyar pietizmus atyja), édesanyja Petz Zsófia Katalin (egy halberstadti gyöngykereskedő leánya) volt. 1699-ben a pár első gyermekeként született Justus János.”

Győrött magántanításban részesült, „majd Bél Mátyás iskoláit látogatta, később Besztercebányán folytatta tanulmányait Moller Károly Ottónál, ahol orvostudományt illetve gyógyszerészeti tudományokat hallgatott. Tanulmányait 1724-ben fejezte be Halléban, ahol orvosi doktorátust szerzett.” (Halle városa akkoriban az európai pietizmus fellegvárának számított)

„A katonaorvosi szolgálat után 1726-tól Komárom, 1727-től pedig Esztergom vármegye orvosa lett, de Győrött is ellátott városi tisztiorvosi teendőket.” 1731-ben gróf Pálffy Miklós nádor Pozsonyban háziorvosának választotta. „1740-től kezdve városi tisztiorvos lett Pozsonyban. A tisztséget egészen 1770-ben bekövetkezett haláláig viselte.” Több egészségügyi, járványtani, balneológiai és helyismereti tanulmánya jelent meg. A hazai gyógyvizek elemzése és ismertetése terén úttörő munkát végzett. A Taxa előírta a szülészeti beavatkozások és műtétek díjazását is, ezzel a bábaügy első hazai rendezőjévé vált. Kilenc munkája maradt ránk kéziratban. (Meghalt: Pozsonyban,1770.április 7.)

„A korszak uralkodói, Mária Terézia, majd II. József a felvilágosult abszolutizmus jegyében törekedtek az egész birodalomban egységes és magas színvonalú közegészségügyi ellátás megszervezésére. A lakosság egységes és minőségi gyógyszerellátásának érdekében birodalmi szinten szabályozták, milyen gyógyszereket tartsanak a patikákban, ezeket hogyan készítsék el, és milyen áron adják. Az orvosokhoz, sebészekhez és bábákhoz hasonlóan a patikusok számára is elkészült hivatali utasításuk és eskümintájuk, munkájukat rendeletek szabályozták.”

A Taxa összeállításával Torkos Justus János doktort, Pozsony város physicus-orvosát bízták meg. (Akkoriban az orvosokat physicusnak nevezték) Az előmunkálatok 1742-ben kezdődtek, amikor a városi magisztrátus felküldte a Helytartótanácsnak Torkos doktor egészségügyi szabályzat tervezetét, amelyet eredetileg a helyi egészségügyi személyzet hatásköri túllépései és visszaélései okán készített.”

Vipera háj, kutya háj – forrás: Pozsonyi Taxa

„A Helytartótanács felkérte a doktort, készítsen árszabást a gyógyszerészek számára és egyúttal fogalmazza meg a hivatalos gyógyítók feladatkörét is.”

„A Taxa 1744-re készült el, anyagi forrás híján viszont csak a következő évben jelent meg, Torkos doktor saját költségén. A Taxa árainak megállapításánál Torkos egyaránt figyelembe vette a gyógyszerészek érdekeit és a vevőkör anyagi lehetőségeit. Amint azt a bevezetőből megtudjuk, az gyógyszerárakat az officinában közszemlére kellett tenni.”

„Ahogy azt az előszóban jelzi, a könyvet a Magyarországon használatos négy nyelven írta meg, a szokásos latin mellett megtalálhatjuk a magyar, a német és a szlovák elnevezéseket is.”

„A magyar nyelv esetében számos könyvre és lexikonra támaszkodott, de elsősorban Méliusz Juhász Péter Herbáriumának 1578-as kolozsvári kiadását használta.” (Ez volt az első magyar nyelvű füveskönyv hazánkban) „Nyelvészeti szempontból is jelentős alkotásról beszélünk, mivel a növények korabeli elnevezései mellett régi betegségneveket és testrészek elnevezéseit is megőrizte az utókornak.”

Szépiacsontot tartalmazó tégely – forrás: Fekete Sas Patikamúzeum

„A Taxa első része az egyszerű alapanyagokat közli négy cikkelyben. A szokásos, a természet három országát reprezentáló növényi, állati és ásványi szerek mellett külön részben sorolja fel a tengeri eredetű anyagok árait” Érdekesség, hogy emberi eredetű alapanyagokat is felsorol az „Élő állatok neméből való szerek” között. „A második fejezetben az összetett gyógyszerek árszabása található.”

„A gyógyszerformák latin neve szerinti alfabetikus rendben halad az Aceta-tól, azaz ecetektől az Unguenta-ig, vagyis kenőcsökig.”

A máig ismert növényi eredetű szereken kívül olyan gyógyszeralapanyagokkal és fűszerekkel is találkozhatunk a kötetben − a teljesség igénye nélkül − mint a vipera háj, az emberi koponya, a szépiacsont, az ópium, az elkészített földi giliszta, a sárkányvér vagy az „ördögszarnak” nevezett asa foetida gyanta.

„A kompoziták „könyvének” 43 fejezete már alfabetikus sorrendben követi egymást.

Fahéjat tartalmazó tégely – forrás: Fekete Sas Patikamúzeum

Az összetett készítmények között számos, ma már alig ismert gyógyszerformáról olvashatunk. Ilyenek voltak például a „Tzukorral elegyített szerek” (latinul conserva, amelyek gyógynövényt tartalmazó lekvár jellegű gyógyszerek voltak), a „Liktariom” (electuarium, másként nyelet vagy nyalat; növényi porokból és cukorból készített méz állagú orvosság), illetve a „Morzsula” (cukor vagy méz hozzáadásával készült gyógynövényekből és csonthéjasokból, esetleg gyümölcsökből; a gyógyszerforma a szaloncukor és a gyógycukorkák elődjének tekinthető).”

Képeinken néhány oldalt mutatunk a Taxából, illetve a Fekete Sas Patikamúzeum állandó kiállításának legérdekesebb feliratos edényeiből.

Fotók:

Taxáról készült fotók: Szima Viktória, a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárának munkatársa

Tárgyfotók: Gelencsér Ferenc, Szent István Király Múzeum

Források:

  • Magyary – Kossa Gyula (1940): Magyar Orvosi Emlékek
  • Torkos Justus János (1745): Taxa Pharmaceutica Posoniensis;

Székesfehérvár, 2020. december 15.                                                           

Krizsány Anna művelődésszervező

A GYÓGYNÖVÉNYEK NYOMÁBAN

„…Látványa szép és illata gyógyít,

mező és erdő ontja a jót itt,

virága színes, teája tiszta,

meggyógyul gyorsan mind, ki megissza.”

Szabó T. Anna: Gyógynövénydal részlet (Adventi kalendárium 19.)

Fotó: Kővári Rudolf

Lencsés Rita gyógynövény szakértő 2019 nyarán nyerte el Székesfehérvár Önkormányzatától a Lánczos Kornél – Szekfű Gyula ösztöndíjat arra a feladatra, hogy ismertesse megyénk, illetve Székesfehérvár környékének gyógynövényeit egy kiadvány formájában. A könyv ajánlójában így fogalmaz a szerző: „Ezt a könyvet azoknak ajánlom, akik nemcsak megismerni, de a természetben felismerni és a gyakorlatban alkalmazni is szeretnék a gyógynövényeket.” A Szent István Király Múzeum Fekete Sas Patikamúzeumának céljai között régóta szerepel a gyógynövényekkel való gyógyítás értékeinek megismertetése. Így a sikeresen működő Herbarius Programoknak köszönhetően, egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott a körülöttünk előforduló gyógynövények iránt.

A Herbarius gyógynövénygyűjtő túrák gondolata akkor született meg, amikor 2015-ben egy, a Fekete Sasban rendezett kiállítás tárlatvezetésén összetalálkozott a patikamúzeum programigénye és a frissen végzett fitoterapeuta lelkesedése. Az első túránk az igen sokatmondó „Mi virít itt?” címet viselte. Később előadásokkal, interaktív bemutatókkal bővült a programkínálat. A 6 éve zajló, egyre népszerűbb túrák során Székesfehérvárhoz közeli lelőhelyekre hívjuk az érdeklődőket. Gyógynövénygyűjtő kirándulásaink egyre népszerűbbek, gyakran Pest megyéből, sőt az ország távolabbi vidékeiről is érkeznek érdeklődők. A természetkedvelők szívesen gyarapítják házi patikakészletüket túráinkon gyűjtött gyógynövényekkel egészségmegőrzés vagy éppen problémáik kezelése céljából. Ezek pontos ismerete és szakszerű gyűjtése elengedhetetlen tudnivaló.

Fotó: Kővári Rudolf

A könyvben szám szerint 45, Fejér megyében is fellelhető, vadon termő és gyűjthető gyógynövény kerül ismertetésre. A kiadvány fotóillusztrációi is hatékonyan segítik a felismerést.

  • Az olvasók részletes alaktani leírást kapnak minden gyógynövényről, megtudható, hogy a növények melyik részét használhatjuk fel, azok milyen hatóanyagokat tartalmaznak, milyen betegségekre alkalmazhatók.
  • Gyakorlati útmutatások vannak a begyűjtés módjáról. Például, hogy milyen évszakban, napszakban, milyen időjárási viszonyok között gyűjtsünk. Az egész növényt, vagy csak egy részét érdemes-e leszedni, és mibe gyűjtsük, tároljuk azokat.
  • Ahhoz is útmutatást kapunk, hogy milyen formában dolgozhatjuk fel őket tea, szörp, tinktúra, kenőcs stb. céljára, sőt receptek is rendelkezésre állnak.
  • Az ismertetők végén utalás van azokra a helyszínekre, ahol az adott növény nagyobb mennyiségben fellelhető, és ahová túrák során is el szoktunk látogatni.
  • A gyógynövények megismeréséhez videók is készültek, amelyek a beillesztett QR kódok segítségével megtekinthetők.

Fotó: Kővári Rudolf

A könyv értéke mindezeken túl még az is, hogy a természet végtelen sokszínűségének megőrzésére és tiszteletére tanítja meg az olvasót, s ezzel hasznos, testet-lelket felüdítő programokra buzdít mindannyiunkat.

Lencsés Rita: A gyógynövények nyomában – A természet patikája Fejér megyében

A Nyolcak leghosszabb életű tagja

1884. november 26-án Győrben született Orbán Dezső festőművész. 102 éves korában, 1986. október 8-án, halt meg Sydneyben.

Orbán Dezső: Önarckép, 1954, pasztell, 66×51 cm, Newcastle, Városi Galéria (reprodukció Passuth Krisztina: Orbán Dezső kismonográfia, 37. kép)

Orbán Dezső visszaemlékezései szerint, a nála két évvel idősebb gimnáziumi iskolatársa, Gulácsy Lajos hatására kezdett el festeni. Tizenkilenc évesen már szerepelt festménye Budapesten, a Nemzeti Szalon tavaszi kiállításán.

Orbán Dezső: Charentoni táj, 1908, vászon, olaj, 54,5×68 cm, ltsz: VKDGy 89.28.1.

Deák Dénes gyűjteményében fontos helyet foglal el a Nyolcak művészcsoport tagjainak művészete. A gyűjtő törekedett arra, hogy tagjaitól jelentős művek kerüljenek gyűjteményébe.

A csoport négy alkotója (Berény Róbert, Kernstok Károly, Orbán Dezső és Tihanyi Lajos) egy-egy – az életműben jelentős helyet elfoglaló – művel van jelen. Czigány Dezső három festménnyel, Pór Bertalan néhány rajzzal, míg Czóbel Bélától ás Márffy Dezsőtől több kiemelkedő művet sikerült megszereznie.

Orbán Dezső gyűjteménybe került alkotása még a Nyolcak megalakulása előtti évben, 1908-ban, Franciaországban készült. A művész a mű jobb alsó sarokban elhelyezett szignója alatt feltüntette az ábrázolt városrész helyszínének nevét, Charentont, és a készítés idejét is: 1908. Charenton település neve ismerősen csenghet az irodalomkedvelők (de Sade márki) és a pszichoanalízis történetében jártasak számára. Az 1906-ban Budapesten matematika-fizika szakon diplomát szerzett Orbán először ebben az évben utazott Párizsba, hogy addigi – autodidakta módon megszerzett – festészeti tudását bővítse. Rögtön bekerült az eleven, pezsgő művészeti élet közepébe. Berény Róberttel lakott együtt. A sok magyar festő által látogatott Julian Akadémiára iratkozott ő is, de két hét után otthagyva azt, folytatta az önképzés már jól bejáratott útját, múzeumokat, galériákat, látogatva, és ismerkedve az ott zsibongó művészeti élet szereplőivel. 

Nincs elérhető leírás.

A Google Earth segítségével sikerült beazonosítanunk a helyszínt, amelyet a kép ábrázol. Az eltelt száztizenkét év alatt természetesen a környék jelentősen megváltozott, de – főként a festményen piros csúcsukkal hangsúlyt kapott kémények segítségével – megtaláltuk a helyet.

Ezt a festményét Orbán fontosnak tarthatta, mert hazahozta Budapestre, majd 1909-ben, a Nyolcak első kiállításán be is mutatta. „Az Orbántól szokatlan, erős szín- és formaellentétekre épülő, bonyolult és izgalmasan ritmizált kompozíció meglepően érett festői szemléletre vall. Az erősen felfokozott, hidegen izzó színek a korai impresszionisták színvilágát idézik, s őrájuk emlékeztet a természeti és ember által alkotott motívumok finom egyensúlya is. A napfényben fürdő házfalak kontrasztját az árnyékos domboldal teremti meg, míg a vakító kék ég erős színtömegét az alsó képsáv sötétebb foltjai ellensúlyozzák. Ez a kissé ridegen megkomponált együttes a középen álló ház piros teteje révén telik meg élettel” – írja Bellák Gábor, a Deák Gyűjtemény 2005-ben megjelent katalógusában.

A kép jól szerkesztett geometriája, a formákkal és színekkel élénken, de mégis mértéktartóan kiegyensúlyozott kompozíciója meggyőz bennünket arról, hogy az ekkor 24 éves alkotó festészeti tudása már biztos lábakon áll. 

A mű értékét még az is jelentősen növeli, hogy Orbán Dezső e korai korszakából alig ismerünk más tájképet, városképet. Csendéletei, női aktjai közül több került publikálásra és aukcióra is.

Deák Dénes, miután az alkotást megszerezte (Dévényi Iván gyűjtő és művészeti író révén), levélben kapcsolatot keresett az 55 évesen, 1939-ben Ausztráliába kitelepült művésszel. Így adattárunkban Orbán Dezső négy, Deák Dénesnek írt levelét őrizzük. Az első, 1977. május 16-án írtat, közöljük:

Orbán Dezső Ausztráliában keresztnevét (érthető okokból, a magyar ékezetes „ő” betűnek angol anyanyelvűek számára való értelmezhetetlensége miatt) Desideriusra változtatta.

Sajnos nem tudjuk, mi lett a levélben említett, ajándékba küldött rajz sorsa; mint ahogy azt sem, kitől került az 1977-es Orbán Dezső kismonográfiában még lappangóként feltüntetett mű Deák Dénes tulajdonába.

Ezen titkokon túl a mű maga még két titkot hordoz: egy megfestett, visszahajtott darabot a vászonból és egy megkezdett be, nem fejezett mű (női akt) képét a vászon túloldalán.

A kép bal oldalán látható egy visszahajtott darabja a vászonnak, amelyen a kép – a középtérben megfestett kerítés és a hátsó barna domb részlete határozottan kivehetően – folytatódik. Érdekes belegondolni, ha a festő (véleményünk szerint helyesen) a kompozíciót szűkebbre, sűrűbbre nem vette volna ezzel a visszahajtással, jobb művet szemlélhetnénk-e? Így a mai, négyzeteshez jobban közelítő formában több a feszesség, feszültség. Az aláírás elhelyezése miatt biztosak lehetünk benne, hogy döntését véglegesnek szánta; ezért kicsit különös, hogy a „felesleges” vászoncsíkot végül mégsem vágta le a vakrámáról. 

Barki Gergely művészettörténész, képvadász, A Magyar Vadak című kiállítás katalógusában (140. o.) már közzéteszi a kép hátsó oldalának reprodukcióját is 2008-ban.

A hátoldal másik lényeges eleme a Manet Olimpia című festménye pózában fekvő akt – amelynek modelljét nem ismerjük –, de Orbán más festményein is láthatjuk, például a Kis aktként ismert, 1911-ben készült művön.

A kép, ha elkészült volna, egy a kezében könyvet tartó, éppen az olvasásból felénk forduló, ruhátlan nőalakot mutatna. A téma ikonográfiai jelentését talán akkor lenne értelme elemezni, ha a festő befejezi a művet és nem félbehagyja, így csak kicsit csodálkozunk el a mezítelenül olvasó női figurán.

Itt érdemes megemlíteni azt, hogy a műkereskedelem révén a művésznek talán több külföldön lévő alkotása hazajut majd, ha korai műveinek árai felkeltik a jelenlegi tulajdonosok figyelmét. Az elmúlt években a Magyar Értéktár program keretében a Magyar Nemzeti Bank vásárolta meg ausztrál tulajdonosától, 65 millió Ft-ért, Orbán Dezső Nagy akt című festményét, melynek modelljeként Lesznai Annát feltételezik az életmű szakértői.

Szűcs Erzsébet művészettörténész

Irodalom:

  • Passuth Krisztina: Orbán Dezső / A művészet kiskönyvtára 109, Corvina Kiadó 1977
  • A Városi Képtár – Deák Gyűjtemény katalógusa, szerkesztő: dr. Nagy Zoltán, Városi Képtár – Deák Gyűjtemény Székesfehérvár 2005.
  • Fauves Honrois 1904- 1914, Biro éditeur, 2008 Paris
  • múlt-kor történelmi magazin (online) 2011. május 31. „Pucér nő érkezett a Szépművészetibe”

Márton-nap (november 11.)

Szent Márton a pannóniai Savariában (Szombathely) született 316-ban vagy 317-ben. Apja a római hadseregben szolgált, s kívánságára Márton  már 15 évesen katonának állt. Megismerkedett a kereszténység tanításával is és katekumen (hitújonc) lett. Hamarosan Galliába vezényelték, idekapcsolódik életének, legendájának talán legismertebb eseménye: Amiens városa kapujánál kettévágta katonaköpenyét és egy didergő koldusra borította.

A híres köpenyes jelenet ábrázolása a székesfehérvári posztókészítő céh járatótábláján. A járatótáblát vagy céhbehívó táblát a céhgyűlések tartása előtt hordozta körbe a céhtagoknál a legfiatalabb mester, a szolgálómester. A tárgy a Szent István Király Múzeum néprajzi állandó kiállításán, az Országzászló téri épületben látható. (Gelencsér Ferenc felvétele)

Álmában aztán megvilágosodott, hogy a fázó koldus képében Jézus tette próbára őt. Ezt követően megkeresztelkedett, leszerelt, Poitiersba Szent Hilarius püspökhöz ment tanulni, majd  hazatért Savariába és édesanyját is megkeresztelte.  Milánóban, Genovában remetéskedett, térített. Működését csodák (ördögűzések, gyógyulások, halottak feltámasztásai) kísérték. Később Franciaországban térített, s nagy népszerűségre tett szert. 371-ben Tours püspökévé választották, ezt a tisztséget 397-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. Püspökké választásához kapcsolódik legendájának libákkal kapcsolatos története: olyan szerény volt, hogy az őt ünneplő hívei elől egy libaólba bújt, de a ludak gágogása elárulta hollétét. Tours-i sírja az őt tisztelők legfontosabb zarándokhelyévé vált, melyhez csodás gyógyulások fűződtek. A sír fölé épített kápolnában tért a keresztény hitre Meroving Chlodvig. Márton Franciaország védőszentje lett. Köpenyének egy darabját ereklyeként őrizték, és  a középkorban az uralkodók csatába menet magukkal vittek.

Magyarországi kultusza már Szent István korában élt. Szűz Mária mellett az ország  második védőszentje volt. Mint katonaszent, képe  ott szerepelt a hadizászlókon és főleg háborúk idején fohászkodtak hozzá. Középkori népszerűségét mutatja, hogy az ő nevét őrizte meg a legtöbb, a szentek nevét magában foglaló földrajzi név.

Márton napja évzáró  gazdasági határnap, az állatok téli behajtásának, a pásztorok elszámoltatásának az ideje volt. A Dunántúlon ekkor történt a pásztorok vesszőhordása. A pásztor egy köteg nyírfavesszőt vágott, s ezzel felkereste,  és így köszöntötte az állattartó gazdákat:

„ Elhoztam Szent Márton püspök vesszejit,

Annyi szaporodásuk legyen az állattyoknak,

Amennyi  ago-boga van Szent Márton püspök vesszejinek.

Aggyon Isten bort buzát, békességet.

Ha meghalunk, lölkünknek örök üdvösséget.

Dicsértessék a Jézus Krisztus.”

(Kenéz)

A köszöntésért kalácsot, rétest, pár fillért kapott. A háziak a vesszőt eltették tavaszig és ezzel hajtották ki az állatokat a legelőre.

A nap gazdasági jelentőségét mutatta, hogy számos helyen ekkor tartották az őszi nagyvásárt, ahol a télire szükséges ruhadarabokat, élelmiszert szerezhették be.

Márton napjához a libával kapcsolatos szokások sora kapcsolódik. A lúdlakomák tartása a római korig vezethető vissza. Az avis Martis (Mars madara) hangzásbéli hasonlósága az avis Martini-vel (Márton lúdja)hozzájárult a szokás folytonosságához. Szent Márton püspök legendájának ludakkal kapcsolatos történetét az imént említettem. November egyébként a vadludak költözésének időszaka is, s a libalakomák racionális magyarázatához tartozik, hogy ekkorra híztak meg a tömött libák. A székesfehérvári piacon is ezidőtájt kezdték árulni a felsővárosi asszonyok a négybe vágott sült libát, a libafertályt, amit nagykendőbe csomagolt vájdlingban, tejeskocsival szállítottak.

Libafertályt áruló asszony a székesfehérvári piacon 1954-ben. (Szent István Király Múzeum fotóarchívuma)

A lúdcsontokból jósolták az elkövetkező hónapok időjárását is. Ha a liba mellcsontja fehér színű volt havat, ha barna, esőt, sarat vártak. Ha Mártonkor hideg idő volt, karácsonyra megenyhült.

„Ha Márton lúdja jégen jár,

karácsonykor sárban poroszkál.” ─ szokták emlegetni.

„Az újbornak Szent Márton a bírája” ─ mondás járta a szőlősgazdák körében, hiszen ekkorra már kóstolható, értékelhető az ősszel szedett szőlő nedűje. Márton napján az emberek koccintottak egymás egészségére az újborral.

Szent Márton kultusza napjainkban reneszánszát éli. Hazánkban ennek központja Szombathely, a Márton püspök életének fontos európai állomásait érintő európai Szent Márton zarándokút első állomása. Szent Márton kulturális öröksége erkölcsi örökség is egyben: az elesettek felkarolása, a rajtuk való segítés minden korban aktuális és leginkább ezzel tudjuk az emlékét ápolni és megőrizni.

dr. Varró Ágnes néprajzkutató

Felhasznált irodalom:

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II. Budapest,1977. 452-471. p.

Ujváry Zoltán: Népszokások és színjátékok. I. Debrecen, 1979. 77-83. p.

Gazságok a képek ellen

139 éve, 1881. október 29-én született Hatvany Ferenc báró festőművész, műgyűjtő

Hatvany Ferenc október 29-i születésnapja apropóul szolgálhat, hogy személyével és a Deák Dénes gyűjteményében lévő alkotásaival foglalkozzunk.

Az utóbbi években – főként Molnos Péter 2017-ben, a Kieselbach Galéria által kiadott, Elveszett örökség – Magyar műgyűjtők a 20.században című könyve kapcsán – személyére, műgyűjtői tevékenységére nagy figyelem irányult. A könyv a bemutatott korszak öt legfontosabb gyűjtőjének, gyűjteményének állít emléket. Ők ifj. Andrássy Gyula – a politikus gyűjtő, báró Kohner Adolf – a tudós gyűjtő, Nemes Marcell – a műkereskedő gyűjtő, báró Herzog Mór Lipót – a befektető gyűjtő, és báró Hatvany Ferenc – a művész gyűjtő.

A könyv bemutatja, hogy milyen szenzációs művek voltak a jó szemű, jó ízlésű, nagy vásárlóerejű gyűjtő birtokában, melyeket a budapesti otthonában, a volt Lónyay villában, 1923-tól vendégei is megcsodálhattak. Hogy csak a két legismertebbet említsük – Manet: A Folies-Bergére bárja, és Courot: A világ eredete című festménye. Molnos Péter több évtizedes kutatómunkája alapján részletesen dolgozta fel Hatvany Ferenc báró gyűjtésének, gyűjteménye széthullásának ma megismerhető történetét. A gyűjtemény elrablása a második világháború végéhez, a budapesti bankok széfjeibe, a bombázások elől menekített művek orosz műtárgyrablásához kötődik. Hatvany Ferenc a háború befejezése után sokat kutatott képei után, volt, amit (pl. Ingres egy kis képét) vissza tudta vásárolni, voltak művek, melyek kalandos utat jártak meg és kerültek elő: pl. egy szlovák orvos tulajdonából 2000-ben bukkant fel egy festmény, melyet egy orosz tiszt gyógykezeléséért kapott 1945-ben. Egy-egy mű felbukkanása, vagy az örökösök által megnyert perek az előkerült művek tulajdonjogáért ma is élénk sajtóvisszhangot váltanak ki.

Ezeken az érdekes tényeken túl a második dolog, ami ezt az írást és figyelmünket indokolhatja, az a gyűjteményünk szempontjából kutatandó téma, hogy milyen módon, mennyire inspirálta Deák Dénes műgyűjtői tevékenységében családneve – avagy van-e valamiféle valódi rokonság Hatvany Ferenc és Deák Dénes között.

A két személy „látens” névrokonsága az, hogy mindkettejük eredeti családneve Deutsch. A Hatvanyak korábban felvett előnevéből 1917-ben lett egyedüliként használt családnév a Hatvany, (elhagyva a Deutsch-ot), Deák Dénes pedig 1955-ben, 24 évesen változtatta családnevét Deutschról Deákra. Deák Dénes hagyatékából a gyűjteményünkbe került teljes irattára is. Ebben megtalálható édesapja, Deutsch Zoltán halotti anyakönyvi kivonata 1974-ből. Az 1891-ben Balatonberényben született édesapa szüleinek neveként Deutsch Ignác, és Lőw Jenny szerepel az iratban. Ugyanakkor levéltári kutatásaink alapján kiderült, hogy az 1890-ben szeptember 9-én Balatonberényben házasságot kötött felek neve: Deutsch Izsák (30 éves vasúti tiszt) és a 24 éves Lőw Jeremy. A halotti anyakönyv számára valószínűleg Deák Dénes emlékezetből diktálhatta nagyszülei nevét, ezért a néveltérés, illetve pontatlanság. Ebből nem csak arra következtethetünk, hogy a család korábbi iratai elvesztek, megsemmisültek, hanem arra is, hogy Deák Dénes emlékezete nem őrizte meg pontosan azokat. Deák Dénes édesapjával való kapcsolata – saját elmondása alapján – nem volt jó. Egyetemistaként ezért is lakott Füst Milánnál, akihez atyai tisztelet és szeretet fűzte.

Deák Dénes szóbeli közléséből – melyet Kovács Péter, a gyűjtemény Székesfehérvárra történő befogadását megvalósító művészettörténész mondott el, – annyi tudható, hogy a két Deutsch család között volt valamiféle rokoni kapcsolat. Ennek pontos kiderítése hosszabb, anyakönyvi adatokban való kutatás igényel még.

A huszadik század a képekkel, műtárgyakkal való gazságainál jóval nagyobb, amit a zsidó polgársággal tett, Így egy idetorlódó tény, hogy Deák Dénes édesanyja: László Erzsébet ugyanúgy az auschwitzi haláltáborban halt meg, mint Hatvany Ferenc lánytestvére: Hatvany Irén (1885- 1944), akit férjével, Hirsch Alberttel együtt hurcoltak el.

A három Deák Dénes gyűjteményében őrzött festmény – az első válogatások alapján – nem feltétlenül adott okot arra, hogy alkotójával többet foglalkozzunk. A művek csak annyiban keltették fel a gyűjteményt feldolgozó művészettörténészek figyelmét, hogy a Deák Dénestől örökölt nagy tömegű műből közgyűjteménybe beleltározandó minőségűnek ítéltük, de ugyanakkor például a 2005-ben megjelentetett tudományos katalógusban, melyben szinte minden mű reprodukciója szerepelt, a felsorolásban egyik műhöz sem kapcsolódott leírás, reprodukció. A művek a gyűjtemény állandó kiállításában sem szerepeltek.

A három mű közül kétségkívül legszínvonalasabb alkotás a pasztellel kartonra készített Ülő női akt. a 81,3 cm x 65,8 cm méretű alkotás kétségkívül valami nyugtalanságot, a sikerületlenség érzését kelti a szemlélőben. A legnagyobb hozadéka a születésnapos alkotóval való foglalkozásnak az, hogy kiderült, hogy ez az érzés, bár a műből fakad, de nem az alkotó hibája. A festményt megcsonkították, három oldalán jelentős, kb. 10-20 cm-es csíkokat vágtak le belőle. Hogy ennek a barbár cselekedetnek mi lehetett az indoka – fájó ezt gondolni – de lehet, hogy annyi, hogy mostani nehéz, értékes faragott fa keretébe beleférjen? Mindez azért derülhetett ki, mert a Google kereső egy olyan fotót hozott elénk, melynek eredeti variánsán a Deák Gyűjteménybe került alkotás mellett ül alkotója.

Hatvany Ferenc műtermében, a később Deák Dénes gyűjteményébe, megcsonkítva került pasztellképével Archív fotó (Kellner Jenő): Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fotótár, ltsz. 85.1139. (Szücs György szíves közreműködésével egy kéziratban maradt tanulmányából)

De a kereső hamar találkozik egy zavarba ejtő másik fotóval is:

Ez egy sikerületlen fotó-kollázs, egy tulajdonképpeni hamisítás, melyet a Bors című lap 2016. november 20-i száma közölt: Elárverezik Hatvany háromszázmilliós festményét című cikkéhez.

A cikk egy korábban a Hatvany gyűjteménybe tartozó (John Constable Beaching a Boat azaz Hajó kikötése című, 1824-ben készült) festménye Christie’s aukción való árveréséről számol be.

Itt az eredetileg az Ülő női akt Hatvany pasztellképe helyére Constable alkotását „montázsolták”. („persze” anélkül, hogy ezt a beavatkozást bárhol jeleznék.)

Minden utólagos gazság ellenére – vagy talán még inkább azért – Hatvany Ferenc festőművészi, és talán eddig meg nem jelent, kéziratban lévő elméletírói munkásságának tanulmányozása is érik. Hatvany Ferenccel, mint alkotóval foglalkozó művészettörténészek méltónak gondolják az életmű monografikus feldolgozását.

„Művészi karrierje a következőképpen alakult: Mestereinek Glatter Ármint, Fényes Adolfot és Bihari Sándort tekintette. Rövid ideig, 1907-ben Nagybányán is festett, de azután, mint több fiatal magyar festőtársa is, a párizsi Julian Akadémián tanult, J. P. Laurens irányításával. Korabeli krónikák szerint már 1899-ben kiállították egy képét a Műcsarnokban, amikor is még csak 18 éves volt. Számon tartjuk még az 1913-ban és 1922-ben megnyílt Ernst Múzeum-beli kiállításait, majd az 1929-es párizsi, a Galerie Georges Bernheim & Cie-beli bemutatkozást, valamint 1932-es, budapesti, a Fränkel Szalonban Vass Elemérrel közösen és 1942-es, a budapesti Tamás Galériában rendezett egyéni kiállításait.”, foglalja össze nagyon tömören munkásságát Kratochwill Mimi az Artmagazinban megjelent cikkében.

A Magyar Nemzeti Galéria Festészeti Osztálya harminckét alkotását őrzi, melyből nyolc akt, hat portré, a többi tájábrázolás vagy csendélet.

A Kieselbach Galéria honlapján található harminchét alkotás azt mutatja, hogy művei a hazai műtárgypiac rendszeres szereplői.

„Képei – bár különösebb meglepetést, forradalmi áttörést nem okoztak – egyenletesen magas színvonalról tanúskodnak, s Hatvany valóban a francia klasszicista és romantikus hagyományt újította fel a számára oly kedves impresszionizmus jól alkalmazott, ám visszafogott eszköztárával. Megállapíthatjuk, hogy a művész egyfajta átmenetet képez a 19. századi klasszikusok és a 20. századi „modernek” stilizáló vagy expresszívebb felfogása között.”, írja Szücs György tanulmányában.

A Deák Gyűjtemény legérdekesebb, legkidolgozottabb Hatvany Ferenc alkotása, melyről egy jelentős részt valamiért levágtak:

Ülő női akt (leltári szám: VK-DGY 94.129.1. méret: 81,3×65,8 cm, karton pasztell, jelezve jobbra fenn, HATVANY) Fotó: Molnár Artúr

A Deák Gyűjtemény Ülő női aktján megmaradt az Ingres hatásáról árulkodó hagyomány alapján megfestett akt, ugyanakkor levágták az oldott, lágy, impresszionisztikus ábrázolású környezetet. KÁR. A szenvtelen arckifejezéssel ülő, minden bujaságot nélkülöző aktot típusa szerint még besorolhatjuk a fürdőzés témájú képek sorába, bár a megcsonkított alkotáson a térden lévő törölközőből már csak egy kisebb darab látszik.

„Hatvany festői fantáziáját elsősorban az asszonyi test izgatja. Annak szépségeit kutatja, azt helyezi alkotásainak középpontjába. A hús áttetsző pirosságát, a bőr hamvas szövetét, lágyságát, tompa fényét, a mozgás ritmusát, lüktető elevenségét mesteri biztonsággal eleveníti meg. Selymet, színes szöveteket terít az érett, buja test köré, mely a zárt szoba határai közé illesztve, mint szekrényében a drágakő, pihen, pompázik.” – írja az alkotóról Bálint Aladár 1918-ban. (in: Nyugat, 1918. 2. Szám, Figyelő: Bálint Aladár: Hatvany Ferenc képei és H. Winsloe Christa szobrai)

Műteremben, karton, olaj 70,5 x 39,5 cm lelt.sz: VK-DGy. 94.130.1 Fotó: Molnár Artúr

A Deák Gyűjteményben őrzött másik mű, – mely egy álló akt a műteremben- megfestése inkább vázlat- vagy tanulmányszerű. Úgy tűnik a korábbi ülő vagy fekvő női aktokon túl itt a festő próbálkozott az álló női modell megfestésével. A kompozíció, talán a szokatlanul hosszúkás forma és a sok függőleges vonal miatt is, mely gyorsan kivezeti szemünket a képtérből, nem igazán sikerült. Az előtérbe tett vörös fotel és a fél-háttérben levő női test ellentétét sem értjük igazán. Némi izgalmat a többi akttal szemben az adhat, hogy míg azok nyugodtak, statikusak, itt a kép inkább pillanatkép jellegű, lépésre emelt az egyik láb is. Az előtérbe belógó (talán szék karfa) forma az impresszionista kompozíciós forma bátrabb, de még kidolgozatlan hatásáról mesél.

Konyhai csendélet é.n. vászon, olaj, 20,5 x 33,7 cm, j.n. lelt.sz.:VK-DGy 94.131.1. Fotó: Molnár Artúr

A gyűjteményi katalógusba Lóska Lajos által Hatvanyként felsorolt harmadik mű szerzőségében nem lehetünk teljesen biztosak. Jelzés, aláírás nincs a művön. Lóska attribúcionálását nem indokolja tanulmányban. A kis csendélet fő motívumai egy az asztalon heverő kibelezett hal, hagymák, egy vörösréz-színű nyeles lábas, és a kép szélével teljesen párhuzamosan futó barna asztal lapja. A mű expresszivitását a felénk fordított vörös halbelső adja leginkább, a festői tudást a fényes lábos és a rajta tükröződő fények megfestésének szelíd bravúrjából látjuk igazolva.

A három eltérő alapra, más-más technikával, valószínűleg eltérő korszakban is készült kép tanulmányozása, további elemzése is adalékul szolgálhat Hatvany Ferenc festőművész festészeti életműve megírásához. Az 1947-ben Magyarországot elhagyó Hatvany Ferenc 1958-ban a svájci Lausanne-ban halt meg 1958. február 7-én.

Irodalom:

  • Bálint Aladár: Hatvany Ferenc képei és H. Winsloe Christa szobrai, Nyugat, 1918. 2. Szám, Figyelő rovat
  • Molnos Péter: Elveszett örökség, Budapest, Kieselbach Galéria és Aukciósház 2017
  • Szűcs György: Füst Milán Fordítói Alapítvány felkérésére írt tanulmánya Hatvany Ferenc: Ülő akt, 1927 körül Pasztell, karton, 93,5×71 cm, jelezve jobbra lent: Hatvany
    • Füst Milán Gyűjteménybeli képéről, Kéziratban
  • Kratochwill Mimi: Hatvany Ferenc – „Festői fantáziáját elsősorban az asszonyi test izgatja”, Artmagazin 2009. február, 34-42 o.
  • Ybl Ervin: Hatvany Ferenc és Manet, Művészettörténeti értesítő 8. évfolyam (1959)1959 / 2-3. sz.

Szűcs Erzsébet – művészettörténész

Gyűjtőknek személyes tapintásra / 115 éve született Csúcs Ferenc éremművész, szobrász

Csúcs Ferenc (Szentes 1905. október 8. – Törökbálint. 1999. június 7.)  Kossuth Lajos, 1939, bronz kétoldalas öntött érem, átmérő 55 mm, Előlap: Kossuth Lajos (1802-1894) ügyvéd, politikus, államférfi arcképe bal profilból; Hátlap: menetelő katonák, felirat: FÜGGETLENSÉG / SZABADSÁG 1848-49 (az éremből Ybl Ervin és Deák Dénes gyűjteménye is őriz egy-egy példányt)

•    115 évvel ezelőtt, 1905. október 8-án született Csúcs Ferenc éremművész, szobrász. A múlt század utolsó évében 1999-ben, kilencvennégy éves korában hunyt el. Az általa tervezett és készített érmek száma – a művész saját katalógusa szerint- 1990-ig 410 mű, így valószínűleg egyik legtermékenyebb művészünk e műfajban.

Az érmek készítésének és gyűjtésének több évszázadra visszatekintő története van, ugyanakkor a modern magyar érmészet megszületése – a többi képzőművészeti ághoz hasonlóan – az 1896-os évvel kezdődően íródik. Többen vannak a műfajban olyan alkotók, kiknek szobrászi munkássága ebben a műfajban teljesedett ki, köztük van Csúcs Ferenc is, akit a pályatársak és a mesterséget művelő utódok részéről nagy megbecsülés övez, de a műfaj kedvelőin túl nem sokan ismerik nevét. Arcmását és jellegzetes öregkori portréját több szakmabeli művész megörökítette érmekben.(Madarassy Walter 1933-ban, Soltra E. Tamás: Csúcs Ferenc, 1992, öntött érem, átmérő 105 mm, Veres Gábor, 100 éve született Csúcs Ferenc, 2005, bronz, vert, 42 mm)

Sokra tarthatta őt a Szent István Király Múzeum, illetve Székesfehérvár két mecénás gyűjtője is: Ybl Ervin, kinek gyűjteményében hat érme és két plasztikája található,és így vélekedhetett Deák Dénes is, kinek gyűjteményében öt érme maradt ránk. És a hat meg öt itt azért csak tíz, mert a Kossuth Lajost ábrázoló FÜGGETLENSÉG / SZABADSÁG feliratú, 1939-ben készült éremből mindkét gyűjtőnek volt egy-egy példánya.

S hogy a 10 érem mégis 19 plasztika az azért van, mert a kilenc kör-alakú műnek mindkét oldalán egy-egy dombormű van. Az egyetlen egy oldalas mű az 1939-ben készült Vak Bottyán fővezért ábrázoló 7 x 6 cm-es alkotás. 

Az életmű tanulmányozása alkalmat ad arra, hogy elgondolkozzunk ennek a műfajnak történetéről, küldetéséről, feladatáról. Megállapíthatjuk, hogy ezek a kis (5-10 centiméteres szobrászi alkotások nem elsősorban múzeumok, kiállítás-látogató közönsége számára készültek. Így talán itt az a ritka alkalom, hogy az internetes közlés jobban engedi látni a művet, mint a valóságos kiállítás, bár itt egy lényeges elem a mű harmadik dimenziója, plasztikája látszik elveszni. Ami a legfontosabb ismérve, hogy a művészeti műfajok között az egyik legintimebb, mivel az esztétikai és intellektuális élményen túl – kis méretének köszönhetően – a tapintás által személyes kontaktusba kerülhet a mű és szemlélője.

Az éremművészetnek minden bizonnyal azért születnek egyes darabjai, hogy kézbe vehessük, tapinthassuk is azokat (főként az öntött érmekre lehet ez igaz, a nemesfémből készülő vert érmeket inkább kesztyűben fogják gyűjtőik). Azért, hogy emlékeztessenek valamire, ünnepre, valakire; személyes vagy nemzeti történelmünk, szakmánk, művészeti – , tudományos -, társadalmi életünk fontos alakjaira, eseményeire ; illetve díjként, jutalomként átvéve részeseivé legyünk egy elismerésnek, vagy valamihez való tartozásnak.

Bizonyára sokkal kevesebb példány született a személyes indíttatású, közvetlen baráti, családi megrendelésre készült darabokból. A fiúi tisztelet és szeretet szép megnyilvánulása hogy Csúcs Ferenc 25 éves korában első ismert érmét édesanyjáról készíti, felirata ÉDESANYÁMNAK. Ugyancsak személyes  indíttatású a művész 1943-ban készült egyik oldalán a művész feleségének portréjával ellátott SZÁLLJ LELKEM OH SZÁLLJ feliratú érme, vagy az 1945-ben édesanyja születésnapjára BÉKESSÉG EMBERNEK feliratú, ugyancsak a köszöntött portréjával ellátott érem Műtárgyainak jegyzéke sok, nyilvánvalóan magán megrendelésre készült, gyermekeket ábrázoló érmet is tartalmaz.

A gyűjteményeinkben lévő – reprodukciókban is több helyen közölt alkotások – témáikat tekintve a művész által készített érmek nagy többségéhez tartoznak: történelmi személyek, királyok (pl. Árpád vezér, Mátyás Király, Nagy Lajos király, Esze Tamás, Vak Bottyán és Kossuth Lajos) illetve a vallás által tisztelt személy (Szent Ferenc), és művészek J.S. Bach, Munkácsy Mihály és Tersánszky Józsi Jenő.

Életrajzírói a történeti, történelmi témák túlsúlyát az egyházival szemben a művész protestáns neveltetésével magyarázzák.

A gyűjteményeinkben található érmek is bizonyítják azt az állítást, hogy az az 1930-as, 40-es évek a magyar éremművészet fontos korszaka, a többnyire Rómát megjárt fiatal nemzedék Csúcs Ferenc, Boldogfai Farkas Sándor, Ispánki József, Madarassy Walter alkotásai révén.

A római ösztöndíjat elnyert alkotóknak, köztük Csúcs Ferencnek is 1933-ban, lehetősége volt a szinte folyamatában megőrzött középkori itáliai művészet tanulmányozására. A Rómában töltött év alatt olasz mesterek keze alatt bővíthették szakmai ismereteiket, alakíthatták ki, mélyíthették el egyéni stílusukat.

Csúcs Ferenc érmeinek formai sajátossága a többi kortárs alkotóval szemben a magasabb plaszticitás, az érem síkjából magasan kidomborodó formák mintázása, valamint egy sajátos lírai hangvétel, mely alakjait olyannyira személyessé teszi, még úgy is, hogy arcmásaiban túlment az egyéni vonások művészi megformálásán, az általános emberi lényeg megragadására összpontosította figyelmét .

S:\ARCHIVUM\deakkat\_kep_kat\07ff\csucs3.tif
S:\ARCHIVUM\deakkat\_kep_kat\07ff\csucs2.tif

Munkácsy Mihály, 1944, bronz, kétoldalas, öntött érem, átm.: 88 mm. Előlap Munkácsy Mihály (1844- 1900) festőművész arcképe szemből,;hátlap jobbjával oszlopra támaszkodó, álló női akt. lelt.sz.: VK-DGy 94.326.1.

S:\ARCHIVUM\deakkat\_kep_kat\07ff\csucs4.tif
S:\ARCHIVUM\deakkat\_kep_kat\07ff\csucs5.tif

J.S. Bach érem, 1951., bronz, kétoldalas öntött érem;átm.: 70 mm. Előlap: Johann Sebastian Bach (1685-1750) zeneszerző arcképe jobb profilból, hátlap: fuvolázó, ruhátlan egészalakos férfi. lelt. sz.: VK-DGy 89.129.1.

A két fehérvári gyűjtemény eltérő sajátossága, hogy Ybl Ervin inkább a történelmi témájú műveket, míg Deák Dénes a művészérmek gyűjtését tartotta fontosnak. 

S:\ARCHIVUM\deakkat\_kep_kat\07ff\csucs6.tif
S:\ARCHIVUM\deakkat\_kep_kat\07ff\csucs7.tif

Tersánszky Józsi Jenő, 1968, bronz, öntött kétoldalas érem, átmérő 85 mm. Előlap Tersánszky Józsi Jenő (1888-1969) író arcképe jobb profilból; hátlap: Léda a hattyúval , lelt.sz.: VK-DGy 89.126.1.

A Deák Gyűjtemény érmei közül két dolog miatt is elkülöníthető a Tersánszky Józsi Jenőt megörökítő alkotás. Egyrészt a készítés ideje miatt: a többinél két évtizeddel későbbi. Az  érem 1968-ban, az író 80. születésnapjára készült, amikor a magyar irodalmi közéletben véglegesen megtörtént Tersánszky rehabilitációja, a magyar irodalom önfeledten ünnepelhette az élet ízeit, szeretetét dicsőítő alkotót. Az érem másik, szokatlan sajátossága az, hogy a jobb profilból ábrázolt figura szája felismerhetően mosolyra görbül. Az arcon, a szem megformálásán is érzékelhető huncutság, az ezzel szinte szembenálló sajátossága az, hogy egy római császárportréhoz hasonlító „szoborfej-kivágata van”. Ezek a beépített utalások, ellentétes játékok teszik nyugtalanítóan érdekessé ezt a kicsi műtárgyat. A formai játéknak még része az is, hogy a költő „hajkoronája”, mintha a császárportrék babérkoszorús fejdíszét idézné.

A megrendelésre készülő, az előlapon a megrendelésben szereplő személy portréját mutató alkotások hátlapját a művész általában saját elképzelése szerint alakíthatta. Csúcs Ferenc művészeket ábrázoló érmei esetében gyakran készített apró jelenetet a hátlapra, ezekben a szereplők majdnem mindig ruhátlanok. A Bach érmen: egy ruhátlan fuvolázó férfit, a Munkácsy érmen (1944) egy oszlopra könyöklő, virágot tartó ruhátlan nőt, s a mosolygó Tersánszkyt ábrázoló érem (1968) hátoldalán a Léda a hattyúval című jelenetet.

Azt vallotta, hogy a női testtel, annak szépségével mindent érzékletesen ki lehet fejezni. Talán érdekes mégis, hogy aktot ábrázoló kisplasztikáját, vagy nagyobb női aktszobrát nem ismerünk.

Ybl Ervinnek az érmeken túl sikerült a művész két szobrához is hozzájutnia, közülük az egyik egy 25 centiméteres portré, mely Varga Mátyást ábrázolja,  a másik mű  egy – a Csúcs Ferenc-i életműben szintén kiemelkedő műfaj – az állatplasztikák közül. Az 1937-ben készült 21 cm magas Gida szobor, melynek egy-egy példánya az utóbbi évek aukciós kínálatában „Vikunya borjú” címen szerepelt szintén a Budenz ház állandó kiállításának része.

„A művész gazdag érzelemvilágának további kiteljesülése állatplasztikáiban érhető tetten, megértéssel, szeretettel mintázta a számára kedves állatkölykök ügyetlenségét, játékosságát.”- írta róla N. Pénzes Éva 1966-ban.

Aukciókról ismerünk őzet, kutyát és kacsát ábrázoló bronz kisplasztikáját is.

Kevés nagyméretű, köztéri szobrának, emléktábláinak, síremlékeinek, épületdíszítő plasztikáinak gyűjteményét a kiváló https://www.kozterkep.hu  oldalon tekinthetjük meg.

Szűcs Erzsébet művészettörténész

Irodalom:

  • Szigeti István: Csúcs Ferenc szobrászművész érmei és plakettjei, Az Érem XIII/5.6.7 szám, 1957
  • N. Pénzes Éva.:Csúcs Ferenc, Művészet, 1966/1.
  • Csúcs Ferenc, Ispánki József, Madarassy Walter szobrászművészek kiállítása (Vigadó Galéria, Budapest, 1992), kiállítási katalógus , 20 p.
  • Csúcs Ferenc szobrászművész kiállítása (Budapest/Szentes) 1995/1996, kiállítási katalógus 52 p.