Gyerekszemmel – gondolatok gyerekrajzokról

“Kisbaba a családban” címmel rajzpályázatot hirdettünk, a Születés – A gyermekáldás kultúrája című vendégkiállításhoz kapcsolódóan. A héten kiválasztotta a zsűri a legjobbnak ítélt munkákat és eredményt hirdettünk. Nagy Annamária művészettörténész, a zsűri elnöke osztja meg gondolatait a gyerekek munkáiról.

Illés Dóra: Én és a családom, (Hétvezér Általános Iskola, 3. osztály)

Nagyon izgalmas feladatot kaptam múlt héten: a Múzeum Születés c. kiállításához kapcsolódóan meghirdetett gyerekrajzok zsűrizésében segítettem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom, aztán több dolog is eszembe jutott. Elsőként persze az, hogy időtlen idők óta nem rajzoltam, pedig hogy szerettem régen! Erről aztán rögtön beugrott a húsz évvel ezelőtti rajzszakkör, az általános iskolás „kudarcok”, mert az én rajzomat csak egyszer tették ki a faliújságra és akkor is csak egy napra, Édesapa, ahogy akkurátusan felszögeli Anyácska régi gyúródeszkájára a hatalmas rajzlapokat, az otthoni faliújságunk a lambérián – szerencsére a kedves emlékek többen jöttek. Arra is rádöbbentem, hogy mélyen belül nagyon hasonlítanak a gyerekek, csak a felszín más és más. Hihetetlenül üdítő volt a válogatás folyamata, felnőtt fejjel talán még nem is vizsgáltam ilyen közelről gyerekrajzokat, főleg nem olyanokat, amik megadott témában készültek. A család és a születés felfogása nagyon sokat változik bennünk, ahogy növekszünk. Meglepődtem, hogy egyetlen rajzon cipeli csak a gólya a kisbabát, valamiért úgy gondoltam, hogy a fiatalabb korcsoportban ez a kép még élénkebben él.

Kummer Boglárka: A baba útja (Zentai Úti Általános Iskola, 4.b)

Nagyon emlékezetes az a képregény-rajz, ami szinte töviről hegyire meséli el, hogy a családban hogyan várták a kistestvért, még a doktornő neve és a szülőszoba száma is felkerült rá, az ultrahangos képről nem is beszélve – teljesen elámultam, mennyi energiát fordított rá, milyen aprólékosan kidolgozta.

Nánási Tímea Anna: A születés útja (Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, 4. osztály)

Persze akadtak olyanok is, akik inkább a családra koncentráltak, az egyik személyes kedvencem a fotózásra várakozó család, Anya, Apa, gyerekek, és egy, a háttér színében elvesző alak a fényképező előtt. Nagyon érdekesnek tartom, hogy éppen egy ilyen eseményt örökített meg, inkább a nyaralást vagy a játékot ábrázolták szívesebben.

Móri Melinda: Családom (6 éves, Szent Imre Általános Iskola és Óvoda)

Holman Péter Mátyás: Kerékpártúra, (Nefelejcs Óvoda, 6 éves)

Több olyan rajz is érkezett, ahol nagyon hasonló megoldásokat láttunk, utóbb kiderült, osztálytársak, talán megtetszhetett egyiknek a másik témája és így több variációban is nyaralt a család a pálmafák alatt, vagy masnis cumit rágcsált a bepólyált kisbaba. Mégis, ha egy-egy motívum hasonlított is, azért egyértelműen kitűnt mindenhol az egyéniség. Olyan rajz szinte nem is érkezett, ahol a háttér ne lett volna teljesen kiszínezve vagy feldíszítve, vagy a családról ne sugárzott volna a boldogság. Igaz ugyan, hogy akadt pár olyan is, ahol könnyes szemmel nézték a kisbabát, de ezt tudjuk csak be az öröm könnyeinek és a meghatottságnak.

Molnár Kinga: Testvérem született (Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, 6 éves)

Páran még az otthon kiakasztott képeket is rárajzolták, az esküvői fotó és a családi portré mellett egy helyütt egy hatalmas, piros száj volt a keretben, amiről, talán szakmai ártalom, de rögtön az jutott eszembe, hogy az összhatás milyen pop artosra sikerült, persze akaratlanul.

Lőrincz Luca: Az élet áldása: a kisbaba (Szent Imre Általános Iskola és Óvoda, 4. osztály)

Nem is olyan régen volt egy kiállítás a Virág Judit Galériában, ahol kortárs képzőművészek műveit állították ki némi csavarral, egy-egy gyermekkori rajzukkal mellett. Nekem nagyon tetszett ez az elképzelés, több szempontból is. Ahogy Tarr Hajnalka, az ötletgazda maga is rávilágított egy interjúban, nem attól lesz valaki később nagy művész, hogy kiskorában zseni volt. Sokat járt ez a kiállítás a fejemben, miközben nézegettem a rajzokat, bepillantást nyertem egy-egy család életébe, külön öröm volt néhányukat felismerni a rajzokról az eredményhirdetésen. Pár év múlva ezek a gyerekek is felnőnek, talán nem is fognak emlékezni rá, hogy a sok-sok rajz közül eggyel egyszer beneveztek erre a versenyre, ami persze így van rendjén, de engem csak nem eresztenek. Újra és újra visszapörgetem a fotókat, mesélek róluk és mutogatom boldog-boldogtalannak, mert annyi derű és életöröm árad belőlük, hogy szinte érzem, ahol túlcsordul bennem valami. Arra még nem jöttem rá, mi is lehet ez, de ki tudja, talán ha újra ceruzát ragadok, még egy rajzon el is kaphatom!

Nagy Annamária

Szent István Király Múzeum

Advertisement