Interjú a Smohay-díjas Czene Márta képzőművésszel székesfehérvári kiállítása kapcsán.
Czene Márta a Szent István Király Múzeumban rendezett kiállításának megnyitóján. (Fotó: Szivós Dóra)
Nem festészeti munkáidban szívesen foglalkozol más nem emberi életformák működésével, illetve azzal, hogy ezek mit jelentenek az embernek, akik vagyunk. Gondolok itt például egy muslicakolónia megajándékozására egy fél barackkal, rothadó ételekből komponált csendéletekre, de akár a vándorló ruhák nyomon követésének kísérletére is. Mióta érdekel az ember körüli enyészet és tenyészet kérdésköre, és milyen módszereid vannak még a múló idő rögzítésére?
A rovarok viselkedése a videóimon elsősorban az embercsoportok viselkedéséhez való hasonlóságuk miatt érdekelt. Az idő és az emlékezés egyébként azt hiszem kezdetektől fogva az egyik kedvenc témám volt, bár ez talán csak az utolsó néhány évben tudatosult bennem. A művészettörténet iránti érdeklődésem is talán részben ide köthető. Azt hiszem leginkább a folyamatok, a dolgok alakulásának dinamikája érdekel, és az idő pszichológiai érzékelése. Az, hogy az idő, ami szabályos és állandó keretet ad az életünknek mégis mennyire dinamikusan változónak tűnik gondolataink, környezetünk, helyzetünk hatására.
Azt hiszem végső soron a festmények képsorozatai is, ha nem is rögzíteni, inkább megidézni próbálják az időt, eseményeket, cselekményt, történetet sejtetve ott, ahol valójában nincs ilyesmi ábrázolva.
Czene Márta: Már vár… (Kim), 2013
Egyik képeden a Belgiumban született dunaújvárosi kötődésű 2012-ben tragikus körülmények között meghalt képzőművész, Kim Corbisier látható. Miért festetted meg őt?
Kimmel barátságunk még az egyetemi évekre nyúlik vissza. Különös barátság volt, sokszor fél szavakból is értettük egymást, máskor, vagy más szempontból viszont egészen felfoghatatlan távolságok voltak közöttünk. Halála nagyon megviselt, nagyon sokáig éreztem a jelenlétét a gondolataimban, a Strabag díj és ösztöndíj kapcsán is sok olyan dolog folyamatban volt még, amiben együtt voltunk benne. Sokszor előfordult, hogy nem tudtam úgy nézni egy tárgyra, vagy helyszínre, hogy ne gondoljak egyben rá is. Ez a nagyon furcsa jelenlét, az ő emléke az, amit evvel a képpel meg akartam mutatni. A kép háttere egy nyomtatott fotó, az előtérben Kimet festettem meg fekete fehérben. A kép már halála után készült, a fekete-fehér színekkel is utalni akartam a fotóra, amit modellként használtam. Ezt a fotót egyébként én készítettem Kimről, még az egyetem alatt, egy róla készült régi kép kiegészítésére, amin csak derékig látszódott, és ő fel is használta egy önarcképe megfestéséhez. A fotó eredetileg is édesapám műtermében készült, szintén egy olyan helyszínen, ahol Kimmel sokszor találkoztunk.
Czene Márta: Munkád gyümölcse, é.n.
Tanulmányaid során egyáltalán nem szokványos utat jártál be azzal, hogy elvégezted az intermédia és a festő szakot is, illetve művészettörténetet is hallgattál. A reneszánsz műveltség eszmény, mindent megtanulni a szakmáról, ez vezetett?
Tulajdonképpen így is érthető lenne, de valójában inkább fordítva történt. Mindig egy pillanatnyi lelkesedés, érdeklődés vagy hiányérzet vitt különböző jellegű tanulmányok felé, és végül ahogy az egészet összeegyeztetni próbáltam az definiálta számomra a „szakma” fogalmát.
Festészetedről sokan leírták, hogy filmes narratívákkal rokonítható, képeid ismeretlen filmek jeleneteiként is értelmezhetők. Polanski, Lynch, Hitchcock, Trier, általában ezek a nevek kerülnek elő. Vannak kedvenc rendezőid? Mit láttál legutóbb, ami nagy hatással volt rád?
Fellini, Pasolini, Bunuel, Lars von Trier, Tarantino…
Nem is tudom, sajnos kevés filmet láttam mostanában. Talán a legutóbbiak közül Lars von Triertől A Nimfomániás, vagy Zvyagintsevtől a Visszatérés fogott meg leginkább.
Czene Márta: Távlat, 2014
Hogyan dolgozol? Hogyan születnek a jelenetek és hogyan lesz belőlük festmény?
Van, hogy tényleg filmekből indulok ki. Nem feltétlenül a kedvenceimből, de néha egy filmen úgy érzem, hogy nagyon közeli gondolatok jelennek meg a sajátjaimhoz. A saját életem képei asszociálódnak hozzá, kicsit olyan, mintha rólam szólna. Sokszor konkrétan egy-egy filmkockát dolgozok fel, de a legtöbbször van egy kép, vagy érzés, gondolat, ami már régebb óta foglalkoztat, és képekben, amiket néha akár véletlenül, vagy egész más célra fotózok, hirtelen viszontlátom őket. Az is gyakori, hogy keresek egy konkrét látványt, lerajzolok valamit, amit elképzeltem, és modellt hívok, vagy keresek egy teret, helyszínt és szándékosan adok hozzá egy képet egy már meglévőhöz, vagy éppen egyszerre találom ki egy „történet” minden részletét. Nincs rá receptem, de tervezés közben mindig van egy pillanat, amikor úgy érzem, hogy működni kezd a kép. Ez általában akkor van, amikor én többet kezdek benne látni, mint amit eredetileg megfogalmazni akartam. Akkor van kész egy ötlet.
Czene Márta: Lassú víz, 2014
Hamarosan Rómába mész, ahol a Római Magyar Akadémia ösztöndíját élvezheted. Mit vársz Rómától, mik a terveid?
Az a terv, hogy látni akarok mindent, de tényleg mindent, és amikor rájövök, hogy ez lehetetlen, akkor összetörve hazakullogok.
Czene Márta: Bentről, 2015
Pallag Zoltán
Szent István Király Múzeum
SZIKM blog 